Japán világutazó bringás: Megtaláltam a szabadságot
2014. január 24. írta: Redakció

Japán világutazó bringás: Megtaláltam a szabadságot

Több mint öt éve van úton a japán Yoshihiro Shimada, a mérnökből lett világutazó kerékpáros. Több kontinens, 71 ország és 50 ezer kilométer letekerése után a napokban Budapestre érkezett, ahol első éjszaka egyből ellopták az eddig használt bringáját. Most abban bízik, megtalálja még Budapesten, hogy aztán tovább utazzon Kelet felé. De addig is időt szakított arra, hogy öt év világutazói élményeiről meséljen a Mandinernek.

„Mekkora utat terveztél az elején?

Már akkor is hét évet terveztem, ennyi ideig utazott Ishida is. Öt éve járom a világot, a következő két-három évben még Indiát és Kínát szeretném bejárni.

Mi volt az induló felszerelésed?

A német bringám, vagy 15 kilóval; és rajta vagy 35-40 kilónyi csomag, benne egy sátorral, egy hálózsákkal, főzőeszközökkel, sok ruhával és sok étellel. A cipelt mennyiséget idővel csökkenteni tudtam, viszont útközben sok mindent be is szereztem, így most megint nagyjából ekkora poggyásszal tekerek.

Mondd el röviden, merre jártál eddig a világban?

Japánból útnak indulva Észak-Amerikába érkeztem, onnan Közép-Amerikán át lementem Dél-Amerika végéig, majd átrepültem Dél-Afrikába. Innen északnak indulva bejártam Afrika egy részét, majd Európába jöttem. Az utóbbi hónapokban Norvégiában eljutottam az Északi-fokig, majd délnek fordulva Finnországon, majd Lengyelországon, Ukrajnán, Moldován és Románián keresztül jutottam Magyarországra. Eddig 71 országban jártam az út során, 50 ezer kilométert tettem meg bringával.

Gondolom, napokon keresztül mesélhetnél öt év úti élményeiről, most csak annyit kérdezek: mi volt a top 5 pillanatod az utazás során?

(Elgondolkodik.) Legyen az első Patagónia, Dél-Amerikában. Kint a nagy természetben, sehol egy lélek, csak egy ember, egy kerékpár és a táj. Éreztem, ahogy belemegyek a természetbe. A második: szeretem a zenét. Nyugat-Afrikában mindenhol zenélnek, jók a ritmusok. Tekertem a falvakon keresztül, az utak mentén hallottam a kongát, és a zenészek hívtak maguk közé, hogy zenéljünk együtt. Ezt nagyon élveztem. Aztán a harmadik csúcs pillanat legyen a nyári Norvégia, a fjordok világa. Csodálatos volt a táj. A negyedik lehet Mexikó: az utazásomat Észak-Amerikában kezdtem, és az Egyesült Államok, amellett hogy nagy ország, elég unalmas volt számomra, hiszen rengeteg dolog hasonlított Japánra, nem volt sok különbség. De ahogy Mexikóba érkeztem, megváltozott a világ: megérkeztem Latin-Amerikába, az nagyon érdekes váltás volt. És legyen az ötödik Európa: Spanyolországban, Franciaországban és Németországban is olyan barátoknál tudtam lakni, akikkel az évek során a világ különböző pontjain találkoztam. Akkor meghívtak magukhoz, és ahogy Európába értem, megszállhattam náluk, amik mind kedves élmények voltak.

Melyik ország volt a kedvenced?

Szenegált nagyon szerettem. Ott jó a zene, és barátságosak, békések az emberek. Jó rezgések vannak Szenegálban.

Öt és fél éve vagy úton, de találkoztál nálad is nagyobb utazókkal?

Igen, találkoztam még régebb óta utazókkal, érdekes módon mind japánok voltak! (Nevet.)”

Rajcsányi Gellért interjúját Kerékpár.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr965779305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.01.24. 09:58:26

Ellopták? Lopja vissza. Kell hozzá egy kiterjedt figyelőszolgálat (sok haver), némi bátorság és egy kombi. Amikor a Bruce Lee -t is leverő cigánygyerek a CBA előtt letámasztja, sutty, csak be az Opelba és iszkirí, de gyorsan, mert népes a család.

Nekem bejött, csak két faluval odébb került pár hétre. Ennyit még Lenin utángyártott páncélautójáért is letekertem pájonír legényként, nem távolság.

tevevanegypupu 2014.01.24. 11:31:53

Megjárta a világot, Afrikát, Senegált, ahol olyan szegények az emberek hogy elképzelhetetlen..és erre itt..akarki,bárki, tökmindegy hogy cigány vagy nem de Magyarország.. ez valami fertelmesen nyomoronc..

Messzi Vetek 2014.01.27. 13:21:07

@tevevanegypupu: ez a fertelmesen nyomoronc ország meg a lakói fogták magukat és segítettek megtalálni a bringát: bikemag.hu/kiemelt/megtalaltak-a-japan-vilagutazo-kerekparjat

kár, hogy nem rakta még hozzá a "magyarország: én így szeretlek" címűt is. akkor lett volna csak igazán trendi!

tevevanegypupu 2014.01.27. 16:36:33

@Messzi Vetek:

Ja, megtalálták..tudja majd ha a japán megírja emlékiratait vagy útleírását, a Magyarország résznél megemlíti, hogy ottan az ő biciklijét ellopták, de a jó magyar emberek aztán megtalálták egy piacon, ahol egy másik jó magyar ember árulta éppen 20 ezer forintért.És képzeljék, fogalma nem volt róla, hogy a bicikli lopott volt.

Messzi Vetek 2014.01.30. 18:04:51

@tevevanegypupu: természetesen én is tisztában vagyok vele, hogy ez csak ebbena fertelmesen nyomoronc országban fordulhatott elő: máshol csak összefognak és megtalálják - anélkül, hogy előtte ellopták volna.
süti beállítások módosítása