Kommentszűrés
’13 dec
19
07:01

Mérnökből hivatalnokot: mit akar az állam?

Írta: Feösthy Tamás

allam_mernok.png

Nagyot fog csalódni az állam, ha komolyan azt hiszi, hogy az állami alkalmazásban dolgozó mérnököktől jobb teljesítményt várhat, mint a magántervezőktől. Nincs értelme hivatalnokokat csinálni a mérnökökből. Tiltakozik a mérnökkamara is; kár, hogy nem egészen hitelesen.

A mérnöki munka államosításának rémképe is felmerült egy nemrég közzétett – elvileg a 2014 és 2020 között érkező EU-pénzek hatékonyabb felhasználásának módjáról rendelkező – kormányhatározat nyomán. A határozat következő mondata keltett általános megdöbbenést szakmai körökben: „A nagy infrastrukturális projektek, valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó ingatlan beruházások esetében, a tervdokumentáció összeállítása állami szolgáltatásként, állami kapacitással történik meg.” (Helyesírási hibák az eredetiben.) E határozatnak egyelőre jogi kényszerítő ereje nincs, csupán olyan dokumentumnak tekintendő, ami későbbi jogszabályok megalkotásának alapjául szolgálhat. Elvileg tehát nem késett még el a lobbizással a Magyar Mérnöki Kamara és más szervezetek, melyek felemelték a szavukat a kormányzati elképzelés ellen.

Aggodalomra ad okot viszont, hogy ez az elképzelés túlságosan jól beleillik abba az erősödő szemléletmódba, mely szerint az állam a legtöbb feladatot épp olyan jól – sőt, esetleg még jobban – el tudja végezni, mint a magánszféra, legyen szó akár tankönyvkiadásról, autópálya-díjfizető rendszer programozásáról vagy ivóvíz-szolgáltatásról.

Bizonyos szempontból érthető, hogy az állami vezetőkön hajlamos elhatalmasodni ez a meggyőződés. Munkaidejük jelentős részét ugyanis hivatali apparátusok működtetésével töltik, ahol alapvetően a közigazgatás éthosza uralkodik: akkor hatékony a működés, ha jól körülhatárolt hatáskörrel rendelkező hivatalnokok meghatározott eljárásrend szerint, olajozott gépezetként intézik az ügyeket.

A mérnöki tervező munka azonban nem ilyen. Számos állami vezető valószínűleg nagyon csodálkozna, ha közelről látná, milyen fontos tényező egy-egy terv elkészítésekor az intuíció, a kreativitás, a tapasztalat, a belátás, az alázat, a határozottság. A matematikai és fizikai törvényszerűségek korlátai között meglepően nagy lehet a mérnöki döntések szabadsága, amikor nemcsak a szűk értelemben vett szakmai, hanem esztétikai, erkölcsi, érzelmi szempontok is megszabják annak irányát, hogy mi és hogyan épüljön. És ez egyáltalán nemcsak a „dizájner” építészet esetében van így, hanem mondjuk egy vasbeton szerkezet méretezésekor vagy egy árvízvédelmi töltés vonalvezetésének meghatározásakor is.

Ilyen munkát nem lehet kötött munkaidőben végezni, hivatali teljesítménymutatók szerint értékelni. Ilyen munkához nem elég a megbízhatóság, ehhez az alkotásvágy lendülete, szabadság és személyes érdekeltség szükséges. Ilyen munkához vállalkozónak kell lenni!

Nem véletlen, hogy a rendszerváltás idején látványosan elszaporodtak az állami vállalatokból kivált önálló mérnökirodák, melyekben ez a mentalitás testet ölthetett. A kissé gyanúsnak tartott makkoscipős-csíkosöltönyös vállalkozók mellett megjelent a vállalkozó mérnök típusa is. Őt inkább a felgyűrt ingujj és a sosem makulátlan cipő jellemzi: a rajzasztal és az építkezés között ingázva nehéz mindig kifogástalan business-like öltözetben mutatkozni. A jól menő vállalkozó mérnök nem azért vesz terepjárót, hogy szép hölgyeknek imponáljon, hanem azért, hogy sárban is ki tudjon menni a helyszínre, ahol az alapozás tervezéséhez talajmintát vesznek a kollégák. A megbízók tudják, hogy a vállalkozó mérnököt szombat este is föl lehet hívni munkaügyben, de nem is nagyon kellett soha bizonygatnia, hogy a munkájával értéket teremt. Legalábbis eddig.

*

Csalódni fog az állam, ha azt hiszi, hogy állami alkalmazásban dolgozó mérnökökből képes lesz ilyen teljesítményt kitaposni. Hiába szabályozza és ellenőrzi majd a tevékenységüket, hiába kell majd leadni az állami terepjáró használatáról sokoldalas kimutatásokat, olyan szabály nincs, hogy az állami mobiltelefont szombat este bekapcsolva kell tartani. A kreativitás majd a szabályok alóli kibújásban fog megnyilvánulni, és nem abban, hogy karcsúbb, olcsóbb tartószerkezetek épüljenek. Így lehet tönkretenni egy szakmai éthoszt: a vállalkozó mérnök éthoszát.

Tegyük még hozzá, hogy a rendszerváltás körül indult mérnöki vállalkozások meghatározó személyiségei jellemzően konzervatív meggyőződésűek; amikor ők egyetemre jártak, a szocialista hatalom még gondosan ügyelt arra, hogy gyanús polgári elemek ne mehessenek bölcsész- és társadalomtudományi pályákra, így műszaki vonalon óhatatlanul felülreprezentálttá váltak a hagyományos értékrendben nevelkedett emberek. Valóban ezt a társadalmi csoportot érdemes most megtámadni, kiszorítani, lehetőségektől megfosztani? Csak abban reménykedhetünk, hogy állami vezetőink nem tudják, mit cselekesznek…

Úgy hírlik, az állami tervezőirodákba terelt mérnökök víziója azért merült fel a döntéshozók horizontján, mert sok EU-pályázati pénz látszott elúszni mérnöki hibák okán; és sok minden lassabban, drágábban készült el, mint kellett volna.

De vajon nem éppen egyes projektek előkészítetlensége, az állami koncepciók változtatgatása, a közbeszerzési kiírások tisztázatlansága és a döntések megalapozatlansága, az állami hivatalok nehézkessége idézte elő ezeket a problémákat? Vizsgálta ezt valaki?

*

Színesíti a képet a Magyar Mérnöki Kamara magatartása ebben az áldatlan ügyben. A testület igen határozottan és rokonszenvesen áll ki a mérnökök érdekeiért: a Mérnök Újság legújabb számának címlapján a „Ne tegyék ezt velünk!” felirat kiált méltányosságért. Csakhogy a kamara saját berkein belül pontosan ugyanazt az ideológiát érvényesíti: épp most „államosítják” – azaz „kamarásítják” – a mérnöki továbbképzések rendszerét. Mindeddig a mérnökök igen széles – többnyire magáncégek által szervezett – képzési kínálatból választhatták ki, hogy milyen ismeretanyaggal szeretnék tudásukat gyarapítani; a kamara akkreditálta ezeket, s állapította meg, hogy melyik kurzus hány pontot érdemel. Sokszínű, izgalmas, egymással is versengő továbbképzési lehetőségek alakultak ki így, nem is merült fel ezzel kapcsolatban érdemi kifogás. Pontosabban csak egy: bizonyos képzések nem érték el a kívánt színvonalat – azaz feltehetően az akkreditálást végzők nem látták el jól a feladatukat.

A kamara mindenesetre nem az akkreditálási gyakorlatán javít, hanem magát a rendszert szünteti meg: úgy gondolja, saját hatáskörben, saját erőforrásokkal jobban meg tudja oldani a mérnökök tudásának szinten tartását… Kísérteties a hasonlóság az „állami tervezők” koncepciójával.

Ha a mérnökkamara habozás nélkül a partvonalon kívülre tolja az oktatással, továbbképzéssel vállalkozási keretek között foglalkozó mérnököket; vajon mennyire lesz hiteles, amikor a tervezéssel vállalkozói keretek között foglalkozó mérnökökért emel szót?

Címkék: gazdaság infrastruktúra állam kamara tervezés mérnök ipar

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr185698431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valóraváltógép 2013.12.19. 19:45:18

@bömböcz: "Minden vadásznak megvan a maga medvéje, akihez jár... azér'!"

Valóraváltógép 2013.12.19. 19:47:41

@Alfőmérnök: A kérdést sem nagyon értem. Hogy a fenébe jutott eszedbe?

Alfőmérnök 2013.12.19. 19:50:47

@Valóraváltógép: Ránéztem a nevedre, és eszembe jutott, hogy falóraváltógép, hahaha, a németek biztos így ejtik.

Valóraváltógép 2013.12.19. 19:51:01

Jah hogy a főzés... hülye. :D

bömböcz 2013.12.19. 19:52:22

@Valóraváltógép:
Holgerhartland már visszaköszönt neki a barlangjából...

Valóraváltógép 2013.12.19. 20:00:00

@bömböcz: Holger illegális lakásfoglaló a medvénél? Azta... nem gondoltam volna, hogy ennyire bátor.

Alfőmérnök 2013.12.19. 20:05:28

@Valóraváltógép: Vagy mondjuk egy trójai faló, ami néha faló, néha meg valami más. :)

bömböcz 2013.12.19. 20:08:01

@Valóraváltógép:
H. maga a túlképzett medve, aki önmagában anti-és ellenanyag!
És bármikor átintegrálhatja magát a judapesti állatkertből bárhová!
Szóval nem kéne vicceskedni, heherészni, megatöbbi...
Mert jönnek a holovácok!

Valóraváltógép 2013.12.19. 20:15:15

@Alfőmérnök: Trójában nem faltak. :P

@bömböcz: Antianyag? Akkor a Széles ufói az illetékesek.

Valóraváltógép 2013.12.19. 20:22:36

@bömböcz: ... a holovácok olyanok, mint a falovakok?

bömböcz 2013.12.19. 20:26:34

@Valóraváltógép:
kábé, csak gyilok van a kezükben...
(by:Lázár Ervin)

bömböcz 2013.12.19. 21:03:52

@Valóraváltógép:
Ne misztifikálja túl a dolgokat!
A férfiak gatyája például mitől lesz szaros?
A hébe-hóba eleresztett fingtól?!
Nem! Egyszerű megmagyarázhatatlan jelenség, mint az illuminátusok, vagy a kenedy gyilkosság, esetleg a pénzügyi rendszer...

strangerr 2013.12.19. 21:11:41

Nem értem egyesek mi a fenéről beszélnek itt. A tervező azt tervez amit a T. Megrendelő állam vagy önkormányzat kér.
Csakhát ugye a szakmai kérdéseket eldöntik a hozzáértő politikusok urak. Az önkormányzat meg az állam is alkalmaz kismillió mérnököt de hát ők nem szólhatnak a szakmaiatlanság ellen pl. egy hozzáértő polgármester vagy képviselő ellen.
Az uniós források leggyengébb láncszeme is az állam, millió apparátus, eljárásrend jogász, közgazdász,mindenki bizonyítani akarja, hogy nem véletlenül veszi fel a fizetését (kivéve persze a szintén nem kevés ejtőernyőst).
Vagy az állam mint jogalkotó. Gondoljunk egy nagyobb útépítési beruházásra: az elmúlt 3 évben változott többször a közbeszerzési tv, a régészeti jogszabályok, a környezetvédelmi jogszabályok, kisajátítási tv. Aztán persze csodálkozunk hogy elhúzódik az előkészítés.

bömböcz 2013.12.19. 21:20:30

@strangerr:
hahehe...
majd bell und sebastian alátámasztja a fikcióját...

Winston Smith 2013.12.19. 21:31:42

@Tündér_Lala: "Azt szeretnék, ha a "mérnökök" síkföldi alagutat és viaduktot álmodnának továbbra is ?
Világos, hogy az állam komplettirozza és esetleg dobja vissza a nem megfelelő (nagyon kreatív) terveket. Ennek pedig felelőse lesz."

Nem azért lett síkvidéki viaduktunk, mert a magánszférából érkező tervező rosszul tervezett, hanem mert az állami szférából érkező megrendelőnek ez volt az igénye és ezt terveztette meg vele. Mondanom sem kell, az igények meghatározása során nem feltétlenül a közérdek elsődlegessége dominált...

Ezen pont semmit nem fog segíteni, ha a tervezőiroda is állami lesz. Még rontani is fog, mert eddig ha az egyik mérnökiroda béna volt, akkor lehetett egy másikhoz menni helyette. Most ilyen nem lesz, lehet menni az illetékes tervezőhivatalhoz, és ha sz*rul tervez meg valamit, akkor sem cserélheted le a következő projektnél.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.12.19. 21:39:18

@Holger Hartland: Akkor szerző egy marha. Egy a sok közül, amelyik azt hitte, hogy az ő szakmája lesz az első, amit Orbán nem szopat meg. Pedig de: letérdepelteti, megszopatja és még meg is köszönteti. Helló, mérnökök.

gnme 2013.12.19. 21:42:44

a zállam (jogászok, bölcsészek, teológusok, szociológusok, konzumidióták, 8 általánost végzettek, homályökrök) jajj istenem, a zállam

eddig se segítettek, gátoltak .. eddig is xartam rájuk, ezután is xarok rájuk

ezt nekik <mutat>

www.youtube.com/watch?v=PAZ6tRow1Cc

bömböcz 2013.12.19. 21:43:41

@Winston Smith:
Ne keverjük a szakmát a "becsatornázott" pénzekkel és azok szétosztásával!
Van abban ráció, hogy az állami beruházásokat magához vonja a fidesz.
Cserébe ma már senki sem fizetheti meg a családiház tervezését hivatalosan...kivéve a kolontáriakat...
Egy kissé elszaladt a matematikai 2/3 a főnökkel...

Winston Smith 2013.12.19. 21:43:54

@Shenpen: "Dönthetett bárki úgy, hogy baszom, ez drága, de szerencsére a szomszéd Józsi bácsi pont most épített egy erőművet, majd inkább tőle veszem az áramot? Vagy teljesen ki volt szolgáltatva a vevő?"

Meg fogsz lepődni, de vehetsz mástól áramot vagy földgázt. Más kérdés hogy a lakossági szegmensben van egy államilag meghatározott tarifa, ami nem fedezi a szolgáltatók költségeit sem, így piaci alapon nehéz ennél kedvezőbb tarifával előrukkolni...

bömböcz 2013.12.19. 21:48:07

@Winston Smith:
Maga valami bennfentes cégvezér, aki eldönti az évvégi osztalékot is?

bömböcz 2013.12.19. 22:43:09

@bömböcz:
Szóval nincs válasz.
Na akkor ennyit arról, hogy mi mikor nyereséges, hogyan...

P.Freddy 2013.12.19. 23:03:44

@Tündér_Lala:

Minden kedves statikában, útépítésben igen járatos, nagyon nagy eszű Fidesz-szimpatizánsnak javaslom, nézzen utána annak, mennyibe került volna az alagutak nélkül megépíteni a pályát, figyelembe véve

- a talajszekezetet
- az EU támogatásokat
- a természetvédelmi követelményeket
- a kisajátításokat

Más nyomvonal esetén pedig egy komplett falu elmozgatását.

Meg fogtok lepődni: ez így volt a leggazdaságosabb, mind az országnak, mind a szigorú felügyeletet biztosító EU-nak.

Kivéve persze Orbán Viktort és seggnyalóit, akik kihasználva híveik (e téren is) tökéletes bármit beszopó képességét ha Orbán szájából ömlik ki, ezzel is maguk javára fordították a hülyék még hülyébbé tétele folyamat eredményét, amivel óriási eredményt értek el:

a mai napig több mint egymillió ember bármilyen agymenést elfogad Orbánéktól. Azt is, hogy ő csinálja a rezsicsökkentést, miközben a nagyker ár bőven fedezi.

De sebaj, ennyi idiótát, mint a Fidezs szavazók serege, sehol nem találni a világon.

Hajrá Orbán Viktor, Hajrá Fidesz-szavazók, szopjátok amit szopatnak veletek! :)

P.Freddy 2013.12.19. 23:18:14

@P.Freddy:

Ja, és inkább érdekes, hogy mi kerül egy

- TEK-en többtízmiiálrdba,
- egy egyszerű államigazgatási szervezeten 2milliárdba,
- Mészáros Lőrinc gázüzletágán tízmilliárdba,
- egy "köztévének" hazudott pártmédián hetvenmilliárdba,
- MOL részvényeken 80milliárd felár csak azért,e nehogy Bajnai vehesse meg,
- MOL részvényeken további 150milliárd bukás, mert le van szarva, kell oszt jónapot,

Azt már ne is nézzük: mínusz háromezermilliárd és mégis növekvő államadósság. De a haverok földje, na az jó zsíros, magyar föld, még az eddigi hajzselé helyett is jó lehet az új földbirtokos fidesznyalóknak.

bömböcz 2013.12.19. 23:25:42

@P.Freddy:
Én nem vagyok fideszes, de bizony:
A Völgyhíd a "demokrácia" szüleménye, az M6-os alagútjainak "megálmodojának"tényleg az EU vadvédelmi törvényei szabtak határt...
És erről van nagyba szó: miközben a cimkézett eu pénzek csak arra szólnak, hogy a maradék lavór (kismagyarország) egy közlekedési csomópont legyen (átjáróház) aközben az itt élő népség le van szarva, sőt!
Kontraszelektáltan a cigányokat kivonják a nehéz fizikai munkából, mert újrajáratják velük az alsó elemit.
Na ennyit a likud-zsideszről, meg az ésszerűségről.
És sajnos tudom, hogy szél ellen nem lehet pisálni, meg hogy amerika bármikor lebombáz a budimbam, de akkor is: Nem tisztességes!

bömböcz 2013.12.19. 23:31:04

@P.Freddy:
Magyarország kötelező szennyvíz- becsatornásításáról mi a véleménye?

Winston Smith 2013.12.20. 00:30:15

@bömböcz: Ha szerinted lehet Magyarországon lakossági energiaértékesítésből profitot csinálni, akkor hajrá, told bele az összes pénzedet, és előtted a nagy lehetőség!

Ha ennyire biztos vagy benne, akkor vágj bele nyugodtan! Az egy cseppet se zavarjon, hogy ez már legalább 5 éve lehetséges, de gyakorlatilag semmi érdemi nem történt a piacon. Ez nyilván azért van, mert mindenki szerény és senki nem akar nagy pénzt kaszálni.

bömböcz 2013.12.20. 00:43:38

@Winston Smith:
Ööööö...valószínűleg félreéttettük egymást:
Maga a szentpiacpárti, én meg a társadalmilag elengedhetetlen minimum (megfizethető) párti vagyok.
Magyarul: a faszomat sem érdekli, hogy maga hogy manipulálja kedve, játéka szerint az energiaárat.
És akkor most nem is akarok rászísta lenni...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.20. 01:42:45

@Counter: @Kettes: Ha a szerző szerencsés, akkor befogják a száját egy állással a Nemzeti Mérnöki Hivatalban. Ha nem szerencsés, akkor tervezhet majd napocskát.

Tündér_Lala 2013.12.20. 07:27:41

@P.Freddy: Azt elhiszem, hogy nem mérnökök telálták ki. Igaz, itt nem voltam pontos.
Viszont, hogy a nevezett műtárgyak fenntartása mennyibe kerül azt nagyvonalúan nem veszi figyelembe. Akkor most ki is az elfogult, aki félre beszél ?

___________________________ (törölt) 2013.12.20. 10:09:15

@Alfőmérnök: de. A kapitalizmust lehet máshogy pl. bérmunkarendszer, de a piacot, a valódi, jófajta piacot (sok kis szereplő, jó informáltság, nem monopol, nem oligopol, nincs asszimetrikus informáltság, nincs gazdasági túlhatalom) ld. Vatera vagy kisvendéglők, pékek, cipőboltok hogyan lehet máshogy?

Az más kérdés, hogy rohadt sok nemjófajta piac van, de az pontosan a definíciótól eltérésből értelmezhető.

Valóraváltógép 2013.12.20. 10:46:51

@Alfőmérnök: Rendben van, meggyőzött. :) Fa.

@bömböcz: Nem tudom, szerintem a normális férfiaké nem lesz szaros. És gondolom akié mégis az lesz, az beleszart... viszont ezeket én hajlamos vagyok a tesznye féreg kategóriába sorolni.

Valóraváltógép 2013.12.20. 10:51:36

@Winston Smith: Vagy fél a jelenlegi piaci szereplőktől. Nem lehet? Én biztos félnék, ha az örökmozgó lenne a farzsebemben.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 12:16:34

Ha jól gondolom, a probléma veleje a közbeszerzés, kombinátolva az uniós lóvék elbukdácsolásával.

Történetesen a projekt mérnököket (akik a megbízatásukat szintén közbeszerzésen nyerték és teljhatalmú urai egy projektnek) teszik felelőssé a sok, elbaszott műért, teszem hozzá, nem minden alap nélkül. Meg a gyorsan múló időért (huss, négy évük elszelelt és alig készült valami).

Nem tisztem, és nem is akarom védeni ezeket ezeket a cégeket, akik kapcsolati hálóikkal egyengetik a támogatások megszerzését, elköltését, megbízásokat és pénzt osztogatnak.
Ugyanis mindennek nevezhetőek, csak függetlennek és kompetensnek nem. Inkább inkompetensnek, mint az angol, falusi szakács kakasa, aki nem volt hajlandó tikot hágni, így aztán ugrott a reggeli omlett.

Ezek a mérnöki irodák csak másodsorban felelősek, a főhunyó a fennálló, finanszírozási regula. Azaz az uniótól bűzlik elsősorban a döglött hal, majd a magyari eljárási szabályozástól (große Fische) és csak ezek után jönnek a "független" mérnöki irodák (kleine Fische).

A Fidesz szerepe kitüntetett a rendszer végletes lezüllesztésében, egy bizonyos Lajost tudnék említeni a legelső helyen. Vagy egy Győzőt (; értik?) - végszükségben.

(Akit ez a téma mélyebben érdekel, az csak kérdezzen, bátran, röviden megválaszolom, miért is gondolom azt, amit.)

(Fidesz elvtárs nyaralja ki a segélyemet! -Moldovával élve.)

maroz 2013.12.20. 12:38:29

@Bell & Sebastian: Ezt a kakas-nemhágás-nincsomlett dolgot magyarázd már el nekem egy kicsit kompetensebben is, mert így, ebben a formában nem értem. ;)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.20. 13:00:11

@maroz: Honnan ismerném? Annyit tudok, amennyit bárki láthat a blog.hu-n és a google-val. Tegnapelőtt regisztrált nick, ezzel az egyetlen poszttal, egy fideszes blogon. Láthatóan egy legalábbis közvetve érintett ember helyzetismeretével és motivációjával ír. A nicknevét egy érdekesen jobboldali szerző regényéből kölcsönözte.

Kell még mondanom valamit, kedves Watsonom? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.20. 13:13:17

@maroz:

A River Cottage c. népszerű televíziós vidékifílinges gasztrosorozatra utal @Bell & Sebastian, amelyben a parasztot játszó Hugh Fearnley-Whittingstall sztárszakácsnak csődöt mondott a kakasa és a kotlósok alatt (mivel terméketlenek voltak) minden tojás megzápult. A kakas a fazékban végezte:-)

Valóraváltógép 2013.12.20. 13:13:27

@Bell & Sebastian:
Miért nem lehet megelőlegezni nekik, hogy a visszaéléseket akarják mérsékelni? Ebben az országban minden jószándéknak még a megszületése előtt az a kudarca, hogy kiáll a kórus, hogy "háhá, úgyistudomhogylopnifogtok, azelőzőislopott, megmántiis, háháááá".

Faszért kell ezt csinálni. És akik késztetést éreznek rá, miért nem mennek vele orvoshoz?

Bell & Sebastian 2013.12.20. 13:27:01

@maroz: A végén megfőzték a gallt és hoztak a posztjára másikat.

Ugyan nem kérdezte, de belelátok a gondolataiba.
Az egész mutyológia azon alapul, hogy
- nincsen más fejlesztési forrásunk, és ez is külső
- önerő sincs
- az beárazások uniós közép-szinten történnek
- a tényleges, kivitelezési költségek nem érik el ennek felét / harmadát.

A koordináló projektmérnökségek nem deklarált feladata, hogy a fejlesztési támogatásokat visszajuttassák a feladónak, ami szinte természetes, ugyanis előfinanszírozni más nem is tud a külföldi multikon kívül, ugyanis többnyire nem a multinak van bankja, hanem minden multi (tulajdonképpen) egy bank leányvállalata.

A Fidesz elképzelése csupán abban tér el az emútnyócév gyakorlatától, hogy államilag biztosítja az önerőt (nem burkoltan a támogatásból), ezért összevonta a kisebb beruházásokat nagyobbakká, amivel is kizárta a közepes pályázókat.

Saját céghálóját hozza ki nyertesként, de mivel finanszírozni nem tud, maga alá rendezi a multikat, akiknek így kevesebb marad.

A teljesség igénye nélkül; ezzel csak azt érték el, hogy tizenvalahány éves árakon kellene dolgoznia a valós kivitelezőnek (sem az ilyen-olyan pártcégeknek, sem a multiknak nincsen kivitelezői kapacitása, legfeljebb pár emberük az újságíróknak mutatóba), akadozik a folyamat (lejárnak az engedélyek), megreked a pénz, a végére mindenki jól beidegesedik.

Összefoglalva: az elérhető, _teljes_ extraprofit beszákolásának és külföldi jegyzésű cégekbe menekítésének ez lett az ára.

Hogy elverik a port a projektmérnökségeken? Ott is van még tartalék lóvé (ezek szerint), azt is meg kell szerezni valahogyan.

Hogy a végén az egészből csak egy nagy rakás, méregdrága szarkupac kerekedik ki? Na és? Nem is az a cél, hogy valami felépüljön, hanem az, hogy a lóvé ne jusson más kezére.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 13:32:39

@Valóraváltógép: Höhö. Kedves Endéká Királylány, a puding próbájáról csak hallott? Amit négy év alatt bemutattak beruházásszervezés -témában, az kétfelé is mutathat, vagy nem értenek hozzá, vagy nagyon is!

Szerintem az utóbbi az igaz, egyben a lehető legrosszabb, miránk nézve. Hogy magának esetleg nem, az még nem oldja meg más szocproblémáját. Akkor én most irigy disznó-e vagyok-e?

Valóraváltógép 2013.12.20. 13:36:24

@Bell & Sebastian: Néha az az érzésem, hogy maga nem szereti eléggé az embertársait, Bell. Miért pont endéká?

Már akartam kérdezni, a nickjének van valami köze a most futó mozifilmhez?

maroz 2013.12.20. 13:37:08

@bbjnick: @Bell & Sebastian: Kicsit félre lettem itten értődve.

Én csak a parasztgyereki kompetenciáimmal szerettem volna kérkedni egy kicsit, jelesül azzal, hogy tudom, miszerint a tojáshoz (úgyismint omlett-alapanyag) egyáltalán nem kell kakas. Nyilván, ezt mindenki tudja, legfeljebb időnként elfelejti, de ettől még kérkedhetek egy picit, nem? ;)

maroz 2013.12.20. 13:45:12

@Holger Hartland: A haragudásod irányából és mértékéből arra következtettem, hogy tudhatsz valamit. Például azt, hogy a poszt civilnek tűnő szerzője valójában hivatalra ácsingózó, vagy ilyesmik. Vagy olyan, mint Kettesék, akik azért rínak, mert ma már nem őket kell leszopni egy kis ezért meg azért.

De értettem, tudás nincs, csak gyanú van. Irigylésre méltó, boldog ember vagy. ;)

Bell & Sebastian 2013.12.20. 13:54:09

@maroz: Azé' van összefüggés a tojáshozam és a tyúkok örömérzés -szintje között, hogy kérkedjek és is.

@Valóraváltógép: Már kérdeztem, hogy maga endéká ifjúsági film, vagy buddhista homokfestő, esetleg mindkettő? Van köze, válaszolva kérdésére.

Békében vagyok az emberekkel, csak a hamis minimegváltókat rühellem. Azt ne mondja, Orbán Viktornak fogalma sincsen arról, mitől hízik a pártkassza (legyünk jóindulatúak). Pedig volt idő, amikor még személyesen hurcolta egy bőröndben.

maroz 2013.12.20. 14:01:28

@Bell & Sebastian: No, hát az meglehet, én _ennyire_ nem mélyedtem el a tyúkokban ifjúkoromban. ;)

Valóraváltógép 2013.12.20. 14:08:38

@Bell & Sebastian: Az ifjúsági film stimmel, de nekem szlovák rémlett... NDK lenne? A magáé miről szól?

@maroz: Gyanítható volt, hogy téged inkább a tojások érdekeltek. :)

Bell & Sebastian 2013.12.20. 14:11:30

@maroz: Ezek szerint lehet különbség még a falusi kultúrközök közt is. Az egyik, kedves ismerősöm arról panaszkodott; olyan szegények voltunk, hogy gyakorlatilag tojáson neveltek fel (ezért rá sem bírok nézni), míg nálunk -csak magában-, ünnepi csemege volt.

(A feladvány megfejtése az, hogy testületileg nem ették a disznót.)

Valóraváltógép 2013.12.20. 14:12:19

@Bell & Sebastian: " a hamis minimegváltókat rühellem."

Na és mit szól ahhoz az elképzeléshez, hogy egy ország vezetése a népének tökéletes leképezése szakrális értelemben? :)

Valóraváltógép 2013.12.20. 14:14:13

@Bell & Sebastian: Nem, bőrkabát, az nem volt benne. Asszem.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 14:16:37

@Valóraváltógép: An einem Block, ez így igaz. Ezért nem akarok integrálódni senkivel, mert mindig cigánykodás a vége, amint ez a példa is mutatja. Mármint a mérnökös, ennyit a korrupcióról.

Valóraváltógép 2013.12.20. 14:18:47

@Bell & Sebastian: Aha. Vett már ajándékokat? Én annyira rühellem ezt, hogy most akkor én vásároljak. De azt senki nem mondja meg, hogy mit. Ha veszek valamit, ami szerintem oké, az nem tetszik, ha nem veszek semmit, akkor meg abból lesz sértődés...

Bell & Sebastian 2013.12.20. 14:22:04

@Valóraváltógép: Fiú, lány, nagymama, vidék, tó és valóra váltó gép volt benne.

Valóraváltógép 2013.12.20. 14:27:50

@Bell & Sebastian: Nekem két (+n) kölyök rémlik, akik kitalálták, hogy ők amit hazudnak, az milyen jó lenne, ha valóra válna, és kaptak valami vackot, amivel ez összejött nekik.
A film többi része arról szólt, hogy az istennek sem tudnak tőle megszabadulni.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 14:29:22

@Valóraváltógép: Nem vettem, az apró, személyre szabott, handmade ajándékok híve vagyok. Max. egy könyv. A Konzumálás Ünnepét nem tartjuk, drágább cuccok is csak addig forogtak a fenyő alatt, amíg infantilis volt a többség, ám lassan már a kisebbség az.

Grisa 2013.12.20. 14:29:59

@Tündér_Lala: Eddig is volt beleszólása a tervek tartalmába a megbízónak (sőt neki volt a legtöbb) akár az állam az akár más. A baj nem a mérnökökben van, hanem a sok inkompetens projektgazdának aki a NIF-ben vagy máshol össze kéne fogják a fejlesztéseket. Sokszor látni, hogy halvány lila segédfogalma sincs a projektvezetőnek, hogy mit is kellene csinálnia, milyen iránymutatásokat kellene adnia, tervezőnek, bonyolítónak, kivitelezőnek.
Ezzel a lépéssel legalább kialakulhat egy réteg (állami tervezők) akik jó eséllyel nem a szakma krémjéből jőve partnerei lehetnek ennek a kontraszelektált társaságnak. Vak vezet majd világtalant.

Valóraváltógép 2013.12.20. 14:39:38

@Bell & Sebastian: Milyen szerencsés maga. Nem cserélünk családot?

maroz 2013.12.20. 14:40:07

@Bell & Sebastian: Nekem sem rémlik, hogy sűrűn ettünk volna tojást csak úgy, magában.

Ennek talán az egyik oka az volt, hogy folyton küzdeni kellett azokkal az elbaszott dinoszauruszokkal. A harcz egyik sunyi eszköze a tojózás volt. Nagyanyám minden reggel akkurát megpettingelte az összes tyúkot, és ha egy olyant érzett tojósnak, amelyikről tudta, hogy elkóricál és szanaszét tojja meg a tojást az bizony arra a napra ketrec-áristomot kapott.

Na, de ne vigyük félre a mérnökállamosítás fennkölt témáját mindenféle szexuál-etnográfiai emléktöredékekkel.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 14:50:45

@Grisa: Nem volt, sőt, a szakmai alapkövetelményeket is rendre áthágták a terveztetésnél, hogy magasabb legyen a főösszeg vagy egyéb, átláthatatlan preferenciák érvényesüljenek.

Az a tragikus, hogy az érvényes szabályozás az elfogadott tervtől egy jotányi eltérést nem enged, még akkor sem, ha a józan ész diktálná, de ha esetleg költségmegtakarítással járna, úgy főként!

Még a beépített anyagokat is egyedileg kell engedélyeztetni, csak az és annyi mehet, ami ki van írva.

Ebből csak az következik, hogy a kivitelező felelőssége nulla, mostanában már a szakmai kompetencia sem feltétel.

A tervezőnek megmondják, mit kell lerajzolni, a projrkt levezetése, ellenőrzése sem igényel tudást, lényegében menedzselés folyik minden szinten.

Ha homokként bekerül a gépezetbe egy hozzáértő, vagy kirúgják, vagy alaposan megszívatják.

Szakmai kérdésekben kizárólag politikusok döntenek.
Már megrendelői oldalról sem biztosított a szakmaiság, hogyan lehetne elvárni egy polgármestertől, hogy járatos legyen a témában?

Arról nem beszélve, hogy nem az épül, amire nagyobb szükség lenne, hanem az, aminek szezonja van, amire pályázati pénz nyerhető.

A tökéletes káoszt nehezebb előállítani, mint ami spontán kialakul a futó beruházások körül.

Hogy aztán nemcsak bekerülési költség van, hanem üzemeltetési is? Eddig még sosem jutottunk, hogy ez a szempont is érvényesüljön. Vakszerencse dolga, miből mi sül ki a végén, ha csak a pénzre hajt minden szereplő.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 15:04:59

@maroz: Mindazonáltal nemrég még az volt a baja az uniónak, hogy nincs esélye külföldi mérnökirodáknak beruházást vezetni ebben az országban. Lehet, hogy az a cél, még így se legyen.

Pedig a legnagyobb bűn, ami elkövethető bármilyen kormányzat részéről, az építőipar blokkolása. Államosítást azért nem mondanék, mert ez az intézkedés -tervezet formailag ugyan annak tűnik, de végső soron csak akadályelhárítás a Gőzgép gőzhengere elől.

@Valóraváltógép: Minek másik, ha ezt már megszoktuk?

Valóraváltógép 2013.12.20. 15:31:17

@Bell & Sebastian: :(
Igaza lehet.

Grisa 2013.12.20. 15:31:46

@Bell & Sebastian: Szerintem te kolléga vagy :-)

tundax1 2013.12.20. 15:32:15

Ha egy beruházásnál 5 százalék a tervezés, 95 százalék a kivitelezés, akkor miért a tervezést akarja bekebelezni az állam?
Hány állami tervezőiroda lesz, minden megyében egy és akkor csak az dolgozhatna és csak azzal dolgoztathatna mindenki a megyében? Vagy az állami irodák is versenyezhetnek egymással? Vagy csak egy lesz az egész országban?
Magáncégként ha építkezek uniós forrásokat is bevonva, akkor is csak az állami tervezőirodával dolgozhatok?
És vajon mit szól ehhez az EU, aki végső soron fizeti az egészet?
Agyrém az egész!!

Valóraváltógép 2013.12.20. 15:36:14

@Grisa: ilyen érzésem már nekem is volt vele kapcsolatban, csak még nem jöttem rá, hogy milyen területen.

___________________________ (törölt) 2013.12.20. 15:39:34

@bbjnick , @maroz: mennyire fognak kiröhögni, ha elárulom hogy nekem 50%-ban emiatt a sorozat miatt tetszik a vidéki élet? Másik 50% meg konkrét magyar (meg kicsit tiroli) tapasztalatok, ez a "van" kategória, az meg a "lehet" kategória, aztán hogy utóbbi mennyire reális, azt nem tudom.

Grisa 2013.12.20. 15:41:49

@Bell & Sebastian: Szerintem te kolléga vagy :-)

Valóraváltógép 2013.12.20. 15:45:47

@Grisa: Rólad viszont nincs ilyen érzésem.
Ha még néhányszor beírod, még kevésbé lesz.

Valóraváltógép 2013.12.20. 15:46:39

@Bell & Sebastian: Válaszoljon már a medvéjének, hát fájik maga után a kiszive. Aztán brummogjanak együtt valami szép karácsonyi nótát.

maroz 2013.12.20. 15:54:23

@Shenpen: Totálisan. Pontosan annyira, mint az összes többi műmájer városit, aki elmegy egy hosszúhétvégére urlaubolni a bauerhofba és utána nem győzi a bukolikákat írni és áradozni a vidéki élet szépségeiről. Elnézést az őszinte válaszért, a kérdés is őszintének tűnt.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 16:02:09

@Grisa: Könnyen lehet. Szereztem élményeket fölfuvalkodott fidesztaplókkal, egy vak lócitromért mind a magáé. Központilag műthetik ki az agyukat, hogy ne kérdezzenek, csak hajtsanak végre.

Valóraváltógép 2013.12.20. 16:11:56

@Bell & Sebastian: Ha azt szépen elő tudja adni, akkor azt.

Valóraváltógép 2013.12.20. 16:12:26

@Bell & Sebastian: Ha azt szépen elő tudja adni, akkor azt.

Valóraváltógép 2013.12.20. 16:13:04

@Bell & Sebastian: Ha azt szépen elő tudja adni, akkor azt.

Bell & Sebastian 2013.12.20. 16:58:18

@Valóraváltógép: A Csicsóné három lánya se rossz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.20. 17:06:12

@maroz: De hát én egy cseppet sem haragszom. Gúnyolódtam.

maroz 2013.12.20. 18:01:36

@Holger Hartland: Aham, aztán ha a gúnytól elapad a tyúkból a tojás, akkor meg nézel nagy ártatlan szemekkel, ugye???

(Öööö, még az is megeshet, hogy kicsit összefolytak bennem a témák így, estére... ;)))

Valóraváltógép 2013.12.20. 19:22:59

@Bell & Sebastian: Meg az Érik mán a blogmotor se. Amúgymeg ne cicizzen.

@maroz: A témák jól folynak, ha alájuk öntenek némi alkohollal.

Valóraváltógép 2013.12.20. 20:02:36

@Alfőmérnök: Ahogy vesszük. Leginkább drága, valami hasznosat is csinálhatnék helyette.
Feszültséglevezetésnek viszont megteszi.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.20. 22:12:39

@maroz: Ha a gúnytól elakad a tyúkból a tojás, akkor sajnálom, én voltam a természetes szelekció. ;)

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2013.12.21. 17:04:41

Öröm olvasni ezt a sok egyetértő bégetést :-)
Kádár népe még mindig él és tapsikol.

Amikor a trafikokat védték éppen meg (előtte meg a játékgépeket), akkor tettem egy olyan kijelentést ami imigyen szólt:
"Persze mindent meg lehet magyarázni.
Nem tudtok nekem mondani egyetlen olyan szakmát vagy hivatást ebben az országban a műkörmöstől az agysebészig amiről ne lehetne 5 perc alatt valami faszántos kis ideológiát gyártani, hogy azt a szakmát miért is kell "megvédeni". És ami a legszebb a fideszes rajongótábor boldogan fog tapsikolni és hevesen bólogat. És majd az lesz a csúcs amikor már nem is indokolnak meg semmit hanem csak úgy majd "megvédenek" bárkiket."

Ezért megkérném a rajongótábort, hogy segítsük a kormány munkáját.
Szegények éjt nappallá téve agyalnak azon, hogy ezt vagy azt éppenséggel miért is kell nagyobb állami befolyás alá vonni.
A különböző szakmákra találjunk ki mi magunk jó kis indokokat, hogy miért is kell "megvédeni".

Elsőnek kezdjük az alábbi szakmákkal:
(bár ezek könnyű példák)
Autószerelő, Hentes, Pék, Buszsofőr

Alfőmérnök 2013.12.21. 17:18:03

@Shenpen: Akkor már inkább "a versengő keresleti és kínálati ajánlatok folyamatainak összessége". (P. Heyne)

calabria007 (törölt) 2013.12.21. 17:27:49

@Di622:

itt mintha EU-s pénzek és állami projektek kapcsán lett volna szó a tervdokumentáció elkészítéséről

szóval itt eredendően az _állam_ pályázik EU-s pénzekre...

mit lehet ezen még "államosítani"?!

PS.: persze abban egyetértünk, hogy a magánszektor remekül tud _piaci alapon_ infrastrukturális projekteket megvalósítani

pl. eklatáns példa a magántőkéből, _magánberuházásban_ megvalósított és _magánkézben_ üzemeltetett kisföldalatti, amely a tervezést beleértve rekordidő - mindössze 21 hónap - alatt készült el 1894 és 1896 között...

és egy fillér kiadást nem jelentett az államnak...

mi több adóbevételeket generált...

de anno 200 km villamosvonal, ill. az összes HÉV-vonal is magántőkéből épült ki magánvállalkozásban...

sőt voltak olyan államok, ahol a XIX. században a komplett infrastruktúra magánberuházásban jött létre (pl. az USÁ-ban több mint 500 ezer km vasútvonal épült magánvállalkozásban...)

kitűnően ment ezek ez nem vitás...

DE ITT NEM ilyen projektekről beszélünk, a cikk által említett projektek _eredendően_ állami projektek EU-s támogatással...

calabria007 (törölt) 2013.12.21. 17:30:59

@Shenpen:

az un. "tökéletes piac" mindössze absztrakció... soha, sehol nem volt ilyen...

furcsamód ezt pont a legvadabb piaci fundamentalisták ismerik el a legkészségesebben (pl. "osztrák" közgazdászok)

ők mindössze annyit állítanak, hogy a piaci koordináció az összes visszásságával együtt általában hatékonyabb mint a politikai koordináció

Alfőmérnök 2013.12.22. 07:30:49

@Valóraváltógép: Nagyon olcsó poén lenne, ha azt mondanám, hogy létezik egyszerűbb módja is a feszültséglevezetésnek?

Bell & Sebastian 2013.12.22. 14:21:55

@Di622: Rosszul veszi le a lényeget. A koordináló mérnökszervezetek mellett sem áll senki és a funkciójuk államosításával sem értünk egyet.

Rendszerszintű a hiba, az uniós támogatások közvetlen, pályázati kiosztásának pontosan az volt az eredeti célja, hogy kikerüljék az állami korrupciót. (Ettől még az uniós korrupció vastagon benne maradt.)

A legaljáról bámulva, mindegyik rendszer rossz, ugyanis egyik sem szolgálja az eredeti célt, a lemaradt kistérségek felzárkóztatását. Helyette úgy lopják a lóvét, hogy oda semmi sem jut, ahová szánták.

Ékes bizonyíték erre az emléktáblán szereplő összeg és Mű valódi értékének égbekiáltó különbsége. Ha valami az egyharmadából megépíthető, ott kétharmad kézen-közön eltűnt, az aritmetika fennálló szabályai szerint.

Aritmetikai József, uniós polgár költségén temetik el Uniós Eszme legelsőre holokausztizált áldozatát, magát A. Józsefet.

Feláldozzák Mammonnak és szerfelett csodálkoznak azon, hogy (A. J.) nem érzi jól magát a bőrében, sütkérezés közben. Boldogtalanok a számolni tudók, mert már nem övék az országuk, zavartalanul lopják ki alóluk.

Valóraváltógép 2013.12.22. 18:34:46

@Alfőmérnök: Igen. :)

@Bell & Sebastian: A számtan áltudomány, Bell. Kettő meg kettő az öt, tanulja meg, hogy hosszú életű legyen a földön.

Valóraváltógép 2013.12.22. 18:36:40

Vagy döbbenjen rá naivművész (bármi is legyen az) roma mivoltára, és mázolja össze szarcsikkal a házfalakat, hogy mindenféle bősz Anettek magában láthassák a felemelkedés útját. Ha már magukban nem láthatnak ilyesmit.

Alfőmérnök 2013.12.27. 23:18:38

Azért kicsit sajnálom, hogy Shenpen elmenekült.
Jóravaló gyereknek tűnik, csak fárasztóan elméletbuzi.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.12.28. 08:03:22

@Alfőmérnök:
egy sorozattéveszmés, genetikailag balfasz hülye inkább

S=klogW 2013.12.29. 03:55:29

@jose maria padilla: @Alfőmérnök:

magukról kellene egy-egy bejegyzés az árokásón

marcsi irl perszónájáról, megkockáztatom, van is

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.12.29. 08:19:51

@S=klogW:
fájdalom, életemben nem kattintottam az árokásóra