Vhailor és Agentungur írása a Mandiner és a Körkép Felvidéki városaink sorozatában
Sorozatunk második részében a Pozsonytól 90 km-re keletre fekvő Nyitrára látogatunk el, a szlovák nemzeti mitológia központjába, ami nemzettudatukban olyan helyet foglal el, mint a magyarban Buda vagy Székesfehérvár. De ettől még magyar város – is.
A Nyitra-kép, mint megannyi eleme a szlovák nemzettudatnak, nem szervesen, történelmi időkön keresztül épült fel, hanem tudatosan kreált. Csehszlovákia megalakulása óta a szlovák régészet és történettudomány a nemzeti igények kielégítésének céljából jelentős erőforrásokat fordított a város IX. századi múltjának feltárására, ennek jeleként itt székel a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete. Szlovák történészek szerint itt volt az ún. Nyitrai fejedelemség központja, ahol (amennyiben hihetünk egy későbbi frank krónikában feljegyzett félmondatnak) Priwina (Pribina) magánbirtokán Adalrám salzburgi érsek templomot szentelt fel valamikor a IX. század első felében. Valójában kérdéses, hogy Pribina birtoka a közvetlen környéken volt-e, és hogy ekkor fejedelem volt-e, de ez mesterséges kultuszát nem rázza meg. Később pedig állítólag a mai Nyitra lett Szvatopluk király „Nagymorva Birodalmának” – igazából a jórészt frank vazallusként működő morva állam kapcsán birodalomról mérete, történelmi, kulturális súlya alapján nem beszélhetünk – „keleti fővárosa”. Akár itt volt a „keleti főváros” (ennek az intenzív kutatás ellenére perdöntő régészeti nyoma sincs), akár 30 kilométerrel északabbra, Nagytapolcsány környékén (szintén a Nyitra folyó mellett, itt meggyőzőbbek a leletek), az biztos, hogy ez a város az egyik fókuszpontja a szlovák nemzet- és történelemépítési törekvéseknek. A kor bizonytalanságairól, a forrástöredékek kiterjesztett elméletekké alakításának nevetségességéről egyébként annyit, hogy a magyar államot megszilárdító 907-es „pozsonyi csata” helye sem biztos, lehetett a mai Pozsony, esetleg Bécs mellett, de valahol a Balatontól nyugatra, Zalavár környékén is.
A tényekre rátérve, immár nem krónikatöredékek és nehezen megállapítható korú romokra alapuló élénk nemzeti fantáziák, hanem gazdag helynévanyag és okleveles források alapján: a középkorban a város, illetve környéke – mint a Kisalföld Dunától északra eső egésze – szinte teljesen magyar etnikumú területté vált a gyér szláv-avar lakosság beolvasztásával. Több mint hétszáz évre ez a magyar etnikai dominanciájú állapot stabilizálódott. A változást a törökellenes háborúk hozták, a vidék magyarsága nagy veszteségeket szenvedett, és a földesurak a hiányzó munkaerőt többnyire az északi megyékből telepítették be. Ennek köszönhetően Nyitra megye a XVIII. századra szlovák többségűvé lett. A magyarosodás/magyarosítás (bár a FEMKE központja itt volt) a XIX. században a falvakban ezen alig változtatott, de a XIX. század közepén még enyhe szlovák többségű város 16 ezer lakosából 1910-ben már 60%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, míg a szlovákok aránya 30% volt. A magyar lakosság növekedéséhez nagyban hozzájárult a 22,4%-nyi zsidóság elmagyarosodása. A nemzetiségi viszonyok a magyarosításnál sokkal tudatosabb és erőszakosabb megváltozását az 1918-as impériumváltás harangozta be. Nyitrán is ugyanaz a forgatókönyv érvényesült, mint Pozsonyban. Az új hatalom számára elsőszámú hazafias feladattá vált a környék múltjának, jelenének és jövőjének a lehető legteljesebb magyartalanítása.
A hatalomátvételt a szimbolikus terek kisajátítása követte. 1921-ben csehszlovák legionáriusok zúzták szét a Zobor-hegyen álló 18 méter magas ezredéves emlékművet, vésték le a szobrok magyar feliratait. Ennél persze fontosabb volt, hogy a magyar iskolák többségét bezárták, tömegesek voltak a kitoloncolások, hontalanítások, a magyarellenes földreform pedig a gazdasági alapokat ásta alá. Ezzel a magyar lakosság 1921-re 25% alá csökkent a városban. A második világháború alatt a szlovákosodást erősítette a holokauszt, a többségében magyar identitású zsidóság deportálásával a magyar kultúra nagy csapást szenvedett Nyitrán. Ezután jött a németek kiűzése és a magyar lakosság egy részének 1945 utáni deportálása Csehországba (ugyan nem nagy számban, de nem is elhanyagolható mértékben). Nagyon fontos elem volt a „reszlovakizáció”, a magyar nyelv betiltása és a lelki terror. Végül az új, masszívan szlovák települést a szocializmusban a gyors iparosítás és lakótelepeket felhúzása hozta létre. Nyitra, megannyi felvidéki városhoz hasonlóan, egy munkás-proletár várossá vált, 80 ezer lakosából mára 95% szlovák, akik többsége másod- vagy harmadgenerációs betelepülő. A korábban sem túl jelentős német lakosság teljesen eltűnt, a magyarok aránya kisebb mint Pozsonyban, alig 2%. A város pedig erős vonzást gyakorol a környék magyarságára is, amely ennek hatására gyors ütemben asszimilálódik.
Drámai átalakulása ellenére a mai Nyitra hangulatos, sőt szép hely, ami megér egy pár órás túrát Pozsonyból vagy akár Budapestről is. Amióta megépült a Pozsonyt Besztercebányával összekötő gyorsforgalmi út Nyitrát körbefogó szakasza, a PR1BINA (utalás a blatengradi/zalavári, de szinte biztosan nem nyitrai fejedelemre – kb. mintha az M1-es autópálya MI.István lenne), még munkaidőben is kényelmes közlekedni.
A régi főutca ma sétálóutca, kisvárosias, egy-két szintes XIX. századi épületekkel és a Zobor-hegy látványával. A négynyelvű, szlovák-angol-német-magyar információs táblákról megtudhatjuk, hogy 1996-os felújítása Nyitra „dicső történetét” igyekezett megörökíteni. A „közműhálózatok fedeleit a Nagymorva Birodalom korából származó leletek csodálatos ornamentumaival díszítették. A kő oszlopok Szvatopluk három vesszőjét ábrázolják…”. A főutcán megtekinthető Szvatopluk legendás kardjának (valójában a leletet a szlovák fantázián túl semmi sem köti az uralkodóhoz) bronz másolata is.
A város egyik legrégebbi épülete a barokk stílusban átalakított Szent Isván templom, amiről a legfontosabb megtudható információ az, hogy állítólag IX. századi, azaz szláv alapokra épült. A szintén barokk Szent László templomban (a király 1095-ben Nyitrán halt meg, legutóbbi emlékmiséjét itt lehet megnézni) a lényeg, hogy a hivatalos szlovák álláspontot idézzük: a korábbi, nem részletezett díszítéseket „az 1940-es év után további, Nyitra történelméből kiragadott jeleneteket ábrázoló freskódíszítményekkel bővítették ki(...) A templomfalak festményein a Pribina templom (sic!), Szent Ciril és Metód Nagy-Morva Birodalomba való érkezése és a város újkoribb történelméből vett részlet – az 1921-es nyitrai első három szlovák püspök kivilágítása látható.“
A főként barokk és neoreneszánsz épületekből álló óváros kellemes hangulatú. A Pribina téren meglepő módon Pribina óriási szobrával szembesülünk, a város magyar szülöttének, Bártfay Györgynek meglehetősen ormótlan (az információs tábla szerint impozáns) alkotása. A téren található kissé lepusztult kanonokházat díszíti a számos legendával övezett Atlasz-szobor.
A várkapuhoz vezető lépcsősor mellett áll a Fogadalmi pestisoszlop, négy sarkán Szent István, Szent László, Szent Imre és IV. Béla alakjával, bár ezt a helyszínen sehonnan sem tudhatjuk meg. Innen már közel a legfőbb látványosság, a szépen felújított vár. Gyönyörű a kilátás a hegyekre és a városra, turisták még egy nyári hétvégén sem nagyon törik meg a csendet. Itt található a Vazul-torony, ahol Szent István trónkövetelő unokatestvére megvakítva és megsüketítve élte utolsó napjait.
Ennek történetét a várat bemutató magyar feliraton ne keressük, mint ahogy egyetlen információs táblán sem található a magyarság, vagy magyar történelmi személyiségek múltbeli jelenlétére közvetlenül utaló nyom (a vármúzeum ottjártunkkor zárva volt, arról nem tudunk nyilatkozni). A magyarságra utaló emlékek az épületeken sem nagyon vannak, azokat már régen eltüntették, kivéve a várkapu latin nyelvű feliratát. A morva állam nagyjából 830 és 902/7 közötti hetven, sok tekintetben kérdéses éve viszont minden sarkon szembeköszön.
A városban a múlt szinte teljes eltörlése (beleértve az eredeti magyar őslakosságot is) ellenére van magyar élet. Hasonlóan Pozsonyhoz, a város két egyetemén sok magyar diák tanul. Közülük a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara (legalábbis a szlovákok szerint) magyar hírében áll. Szubjektív véleményünk szerint Nyitrán még talán több magyar szót is hallani, mint mondjuk Pozsonyban. A magyar tanulóifjúság pedig itt is összejár. Már a hatvanas évek óta működik a Juhász Gyula Ifjúsági Klub, a Jugyik, amely rendszeresen szervez magyar bulikat.
Akad látnivaló a környéken is. Aki kirándulni szeret, annak a Nyitra fölötti Zobor ideális, nem messze tőle a „csitári hegyek alatt” pedig ott fekszik a Gímesi vár romja, amely a XIV. századtól az ősi Forgách-család székhelye volt. Alatta található a Zoboralja, a magyarság legészakibb még összefüggő nyelvterülete a Kárpát-medencében, bár az asszimilációs/szlovakizáló trendeket figyelembe véve kérdéses, hogy még meddig marad meg. A hegygerinc túlsó oldalán pedig ott van az Apponyi-vár, az alatta elterülő községben pedig az Apponyi-kastély, amit nagyon szépen sikerült felújítani. Múzeum is működik benne, együtt az Apponyiak történelmi könyvtárával, ezen kívül figyelemreméltó még a wellness szálló. Nem olcsó, de a gyönyörű környezet miatt megéri itt tölteni egy éjszakát. Főleg, ha valaki a közeli Érsekújvárt, Lévát vagy Nagyszombatot is meg akarja látogatni. Érdemes, de erről majd később.
(A színes fotókért köszönet MJ-nek! A képeslapok a Zoboralja gyűjteményéből származnak. A fekete-fehér képek a Fortepan gyűjteményéből valók, aki teheti, támogassa az archívum fejlesztését!)
