Camus 100
2013. november 07. írta: Redakció

Camus 100

camus.jpg

Száz éve született Albert Camus (Mondovi, Algéria, 1913. november 7. – Villeblevin, Franciaország, 1960. január 4.). Emlékezünk. És köszönünk.

*

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után.

Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.

Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták maguknak.

A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.

És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.

A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, -- még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.

Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, -- bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.

A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, -- miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

(Albert Camus: A magyarok vére, 1957 októbere, Párizs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr555619716

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyarok vére 2013.11.07. 17:26:04

Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

___________________________ (törölt) 2013.11.07. 17:45:34

Camus nem volt szokványos francia értelmiségi, az biztos. Például egy idő után szembefordult a kommunistákkal, ami arrafele mondjuk ritka volt. Legérdekesebb műve, A Lázadó, alapvetően anarchista jellegű, ugyanakkor konzervatív és transzcendentális elemekkel megtűzdelve. Röviden arról szól, hogy az emberi lét alapvetően igazságtalan és lázadni kell, de ugyanakkor az emberi lény mindenféle tökéletesítése automatikusan kudarcra van ítélve, különösen akkor, ha mint pl. Roberspierre-ék, a történelem felszámolása és a materialista értékrend nevében történik. A problémának megoldása igazából nincs, félmegoldásnak kb. azt javasolja, hogy mindig az örök értékeket szem előtt tartva, azokat átmenetileg sem félretéve kell lázadni. Alapvetően, azt hiszem, egyfajta tragikus világlátás ez.

tevevanegypupu 2013.11.07. 18:13:49

@bbjnick:

Ne bantsa..nagyon megszenvedte szegeny, hogy nem ugatott egyutt Jean-Paul Sartre-vel..

Alfőmérnök 2013.11.07. 18:51:31

@Shenpen: "Alapvetően, azt hiszem, egyfajta tragikus világlátás ez. "

Bazmeg, te egy zseni vagy.

("Camus Sziszüphosz-mítosza c. esszékötetében fejtette ki az abszurd elméletét, melyben a görög mitológiából ismert alakot - aki az istenektől elszenvedett büntetésként arra ítéltetett, hogy sziklát gördítsen egy hegy tetejére, majd a kő mélybe zuhanása után újrakezdje értelmetlen és véget nem érő munkáját - az emberlét metaforájaként értelmezte. Ugyanakkor ezt a léthelyzetet az esszé nem értelmezi tragikus szituációként. A gazdátlanná lett világból ugyan hiányzik a teleológia, de a küzdelem maga is boldoggá teheti az embert. E paradox derű miatt Camus-t sokan egyfajta modern sztoicizmus képviselőjének tekintik."
www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/27het/magyar/irod27.html )

alexian 2013.11.08. 18:09:10

Annyit jegyeznék meg, ma már hiányzik, egy a renszerváltáskor elmaradt vérfürdõ. A mostani nagyurak piszébbek lennének, az ellenzék meg alázatosabb a néphez

Ad Dio 2013.11.15. 08:57:22

@Shenpen:

A mű címe "A lázadó ember" (L'Homme révolté) . És szvsz olvasd el még egyszer. A 15-20. század egyik nagy megoldókulcsa. Nem anarchista. Épp ellenkezőleg...
süti beállítások módosítása