„A 4K! a Dózsa-felkelés 500. évfordulójának jegyében indít toborzást. A 4K! szerint Dózsa népének szellemében szakítani kell a Magyarországot foglyul ejtő kiskirályokkal és oligarchapártokkal” – írja a párt honlapja.
Nézzük, mi is volt ez a Dózsa-féle felkelés! A komenisták által megdolgozott közhiedelem szerint a nép egyszerű gyermeke lázadozott az egyszerű népet kizsákmányoló, gonosz urak ellen, akik ezért kegyetlen módon megsütötték. Dózsa: az elnyomás ellen harcoló prekommunista szabadságharcos.
Dózsa úgy került a történelembe, mint Pilátusa Credóba, bár az ilyen pilátusi esetek nem csökkentik alanyuk érdemeit. Mint köztudott, az 1513-as konklávé után a frissen megválasztott Medici-sarj X. Leó pápa azon diplomatikus huszárvágással szabadult meg papabile vetélytársától, Bakócz Tamás esztergomi érsektől, aki Rómában akart maradni, hogy jó kis keresztes háborút hirdetett és megbízta annak koordinálásával, mint pápai legátus. Ez a felfelé buktatásos eltávolítás tipikus esete.
Az esztergomi érsek 1514 áprilisában ki is hirdette a pápa keresztes hadba hívó bulláját, a toborzást pedig az obszerváns ferencesekre bízta, akik mindig is egyfajta plebejus ideológiát képviseltek. Nem is tetszett az egész hadjárat ötlete a királyi tanácsnak, aminek több tagja tiltakozott a vállalkozás ellen. De hát a pápai rendelkezés az pápai rendelkezés. A sereg vezetője a nándorfehérvári vár lovastisztje, bizonyos Dózsa György lett.
Az összetoborzott parasztok azonban időközben megtagadták az állami és a földesúri adók megfizetését, valamint felprédáltak pár nemesi kúriát – igazi keresztes magatartás. Most már a király is a sereg feloszlatása mellett volt, így Bakócz lefújta a hadjáratot, a király pedig védelmébe vette a hazatérőket, amire azért lehetett szükség, mert sokan féltek uraik bosszújától. A földesurak ugyanakkor nyilván nem örültek neki, hogy parasztjaik elhúznak törököket kaszabolni, amikor épp a földeken kellene dolgozniuk (a parasztok családjai sem lehettek különösebben elragadtatva az ötlettől).
Ugyan a jobbágyság helyzete nem volt épp fenékig tejfel, a jobbágyokból is álló sereg eredetileg valóban a törökök ellen indult volna, még a Kubinyi András által írt egyetemi tankönyvi fejezet szerint sem „beszélhetünk olyan földesúri nyomásról, amelynek szükségszerűen a jobbágyság felkeléséhez kellett vezetnie” (a mondat gyengéje a szükségszerűen kifejezés: van-e olyan mértékű elnyomás, ami szükségszerűen felkeléshez vezet, főleg ha mondjuk Észak-Koreára tekintünk?). Viszont ekkoriban épp gazdasági válság kezdett kibontakozni az öreg kontinensen.
„A kutatás mai állása szerint a mezővárosi polgárság és a gazdag, árutermelő falusi parasztréteg alkotta a parasztháború bázisát.” Emellett a marhakereskedő hajdúk is velük tartottak. A hangulathoz jelentősen hozzájárultak az említett ferencesek khm, társadalomkritikus prédikációi is, a székely Dózsának meg olyan ötlete támadt, hogy a székely szabadságot szépen kiterjeszteti a jobbágyságra. A jobbágyok királypártiak maradtak (na, ezzel mit kezd a 4K!?), de az uraik hatalmával, hogy is mondjuk, kezdeni akartak valamit.
Elindult a háború, ma polgárháborúnak mondanánk talán, de egy jobbágyok-hajdúk-polgárok versus nemesek deathmatchre talán nem kéne használni ezt a korszakra nézve anakronisztikus fogalmat. A felek – mikor ki győzött – kölcsönösen kéjelegtek egymás kiontott beleiben.
A keresztesnek indult sereg mindenesetre szépen nekiállt kúriákat és várakat felégetni, kirabolni, elfoglalni, földesurakat kinyírni, nemes nőket erőszakolni meg, valamint – mily gondosság – jogbiztosító iratokat égetni el. Az osztályharcba bezavart, hogy egyes nemesek, főleg kisnemesek – például a Becse várát átadó Szakolyi János – csatlakoztak a felkelőkhöz. Még egy csavar: a teljes jobbágyság viszont nem állt egyértelműen a sereg mellé. Várdai Ferenc erdélyi püspök például simán nekiküldte jobbágyait az Erdélybe érkező kereszteseknek.
Megtorlás: no, az tényleg volt. De nem mindenkinek. Hülyék is lettek volna az urak, ha miután végre kicsavarják a fegyvert a parasztok kezéből, azután hullahalmokat kezdenek gyártani, ahelyett, hogy szépen visszafogadnák őket – már csak gazdasági érdekből is. Szóval a többség elkerülte a megtorlást, a földesurak védték a saját jobbágyaikat, a király pedig sűrűn osztogatott kegyelmet. A fő büntetés a kár megtérítése volt. Dózsa persze úgy járt, ahogy.
És a kollektív büntetés sem maradt el, az országgyűlés a földesúrnak járó cenzust felemelte egy forintra, bevezették a heti egy nap robotot, eltörölték a jobbágyok szabad költözködési jogát (a hírhedt röghöz kötés), és megtiltották nekik a fegyverviselést.
Nos, így állunk. Már csak az a kérdés, hogy a 4K! kampánya gondoskodik-e tüzes székre ültetéses látványosságról.
