Mennyire kell aggódni a széljobb miatt?
2013. október 21. írta: Földi Bence

Mennyire kell aggódni a széljobb miatt?

szelsojobb_nemetorszag.jpg

Régóta retteg a baloldal a széljobbtól, ám most néhány európai választási eredmény után a mérsékelt jobboldalon is  mind itthon, mind külföldön  egyre több az aggódó hang a szélsőjobboldali előretörés kapcsán.

A hazai sajtóban nemrégiben Ablonczy Bálint a Heti Válaszban, Fekete Balázs pedig a Mos Maiorumon taglalta a témát: erősödik a szélsőjobb Európa több államában is – olyannyira, hogy akár át is vehetik majd a hatalmat bizonyos országokban. „Úgy tűnik, az európai politikai elit válaszúthoz érkezett – különösen döntő lesz ebből a szempontból a jövő évi európai parlamenti választás –, mert tisztán látszik, hogy ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, az már a bevett politikai pártok hatalmi helyzetét veszélyezteti” – írja Fekete. Alapvetően pesszimista az emberképem, de nem vagyok ennyire borúlátó, és ennek három oka van.

Egyrészt az közkeletű magyarázatok szerint a radikális pártok akkor képesek megerősödni, ha tartósan fennáll egyfajta válsághelyzet, vagy ha ezt követően nem az elvárt ütemben indul meg a fejlődés. Nyugat-Európa ebből a szempontból nem áll olyan rosszul, s bár a 2008 végi gazdasági válság még mindig nem oldódott meg véglegesen, a kilátások Nyugaton nem tűnnek olyan negatívnak.

Másrészt a nyugat-európai radikálisok programjainak egyik legfontosabb sarokköve a bevándorlás kérdése. S bár vannak olyan nyugati országok, ahol nincs is esélye a bevándorlás témáján keresztül megerősödnie egy szélsőséges pártnak, mindenfelé élnek olyan emberek, akik nyitottak az idegenellenességre. A bevándorlás kérdése pedig napról-napra egyre égetőbb a legtöbb nyugat-európai állam számára – a probléma nagyságának megértéséhez elég, ha csak néhány statisztikára rápillantunk.

A fokozódó bevándorlás és az ebből eredő, növekvő idegenellenesség miatt a mainstream politikai pártok is elkezdenek foglalkozni a kérdéssel. Egyrészt azért, mert egy mindennapokat is érintő problémával találják szembe magukat, másrészt azért, mert ennek révén szavazatokat lehet szerezni. „Vagy megtanulnak az európai nagy pártok újra politizálni – a kifejezés klasszikus értelmében: a közösség ügyeivel foglalkozni és azokra ténylegesen válaszokat keresni –, vagy szembe kell nézniük a politikai mező számukra több szempontból is végzetes átrendeződésével” – írja Fekete Balázs. A bevett pártoknak rá kellene tenyerelniük a szélsőségesek témáira? Ha a mainstream pártok elcsaklizzák az idegenellenességet mint kampánytémát a radikálisoktól, akkor a nyugat-európai szélsőségesek elől elszívják a levegőt, kereshetnek maguknak új témákat, ha tudnak.

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy a radikális szavazói bázis alapvetően véges (Londonban elmondta, hogy ez Magyarországon régóta 16% körül mozog) – hozzátéve, hogy válsághelyzetekben azért ez nőhet, de nem a végtelenségig. Éppen ezért általános az a tendencia, hogy a politika egyik alaptörvénye miatt (a cél a hatalom megszerzése, e célból egyre több választó magunkhoz édesgetése) a radikális pártok fokozatosan kezdenek „mainstreamesedni”, elmozdulni a politikai centrum irányába. A Jobbik esetében erre a tendenciára mutat rá Ablonczy Bálint egy korábbi HV-cikkében. Külföldi példaként lehetne említeni a francia jobboldali szavazókat elcsábító Nemzeti Frontot, vagy a brit konzervatív szavazókra hajtó UKIP-et is. Amint ez a folyamat az adott pártoknál megindul, újra lehet őket definiálni, hogy vajon továbbra is szélsőségesek-e?

A szélsőjobboldali pártok tartós megerősödésétől nem kellene tartani Nyugat-Európában, hiszen témáikat egyrészt felkarolhatják és keretek között tarthatják a mainstream pártok, másrészt szavazóbázisuk sem igazán bővíthető – főleg akkor nem, ha véget ér (vagy mérséklődik) a gazdasági válság. Nincs itt az ideje a harangok félreverésének.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr555590476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyire kell aggódni a széljobb miatt? 2013.10.21. 17:26:02

Néhány európai választási eredmény kapcsán a mérsékelt jobboldalon is – mind itthon, mind külföldön – egyre több az aggódó hang a szélsőjobboldali előretörés kapcsán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.21. 15:52:18

Mar hogyne kellene aggodni. Nagykonyiban ez ev januarjaban megoltek egy nenit. Ket cigany suhanc volt. Ez az eset:
www.teol.hu/tolna/kek-hirek-bulvar/ket-ferfit-orizetbe-vettek-a-nagykonyi-no-halala-miatt-481554

Es ez a tenyallas:
""Kiderült, hogy előző este néhány házzal arrébb egy nagyobb társaság italozott, éjszaka azonban két unokatestvér, G. Ferenc és G. Sándor egy időre eltűnt.
- A kollégák kihallgatták mindkettejüket, a keresztkérdések hatására végül Sándor beismerte a bűncselekmény elkövetését, feltáró vallomást tett, amit a helyszínen talált DNS-nyomok is alátámasztanak - elevenítette fel az eseményeket Misetics Gábor alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati alosztályának vezetője. Tavaly szeptemberben egy falubeli már besurrant a nénihez, és lopott tőle pénzt, innen jöhetett az unokatestvérek ötlete, hogy a köztudomásúan jó nyugdíjat kapó özvegytől pénzt szereznek. Betörték a bejárati ajtó egyik üvegtábláját, majd a mobiltelefonjukkal világítottak, miközben kutattak, ám nem találtak semmit. Az asszony a zajokra ébredhetett fel, és kérdőre vonta a két alakot. G. Sándor vallomásában azt mondta, unokatestvére nekiesett az idős nőnek, folyamatosan ütötte, hogy kiszedje belőle, hova rejtette a pénzét, az asszony viszont nem mondott semmit. Végül magára hagyták a földön fekvő, összevert áldozatot. Először halált okozó testi sértés és rablás miatt rendeltünk el nyomozást, de a feltárt részletek után ezt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, idős korú sérelmére elkövetett emberölésre módosítottuk mindkettejük esetében. A két férfi mindössze egy karikagyűrűt és háromezer forintot szerzett.""

Mik is voltak a feltart reszletek, amelyek miatt tobbszorosen minositett emberoles lett a halalt okozo testi sertesbol? Az, hogy a Jobbik felvonult.

jobbik.hu/rovatok/alapszervezeti_h%C3%ADrek/gyilkoss%C3%A1g_t%C3%B6rt%C3%A9nt_nagyk%C3%B3nyiban_-_megeml%C3%A9kez%C3%A9st_tart_a_jobbik
"A demonstrációval a szervezők és a résztvevők részvétük kifejezése mellett követelik a hatékonyabb, kiemeltebb bírói ítéleteket. Az egyre több élet ellni bűncselekmény megfékezésére és határozott, szigorú ítéletek meghozatalára szólítja fel a törvényhozást a demonstráció"

Es lass csudat, meg is kaptak a szigorubb vademelesi javaslatukat, fuggetlenul attol, hogy semmi sem utal arra, hogy az elkoveto valaha is elhatarozta volna, hogy megoli a nenit (nem is olte meg, utolag halt meg).

Ekkora hatalma van a Jobbikak ma Magyarorszagon.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.21. 16:03:16

Bevezetésben nem kéne lelőni a poént...

Ja, hogy ez az egész poszt volt? ^^

Btw: szerintem a radik térnyerésének egyik oka az identitásválság. A toleranciára nem lehet identitást építeni, a toleranciának pont az a lényege, hogy elviseljük azt is amit nem szeretünk, de a kérdés marad: mi az amit szeretünk? Erre ma a Nyugat képtelen választ adni.
Jellemző egyébként hogy az utóbbi 200 évben most állt először elő az a helyzet, hogy a Nyugat ideológiailag nem példakép. Persze az életszínvonal az, de ennyi.

freehckr 2013.10.21. 16:17:57

A „liberálfasizmusban” többek közt a kereszténydemokratákra és konzervatívokra is egyenesen rákényszerítik az ostoba liberális dogmákat, a beilleszkedésre alkalmatlan cigányok imádatát, a betegesen exhibicionista buzik hivalkodásának elfogadását, az izraeli terrorcselekmények szó nélkül hagyását, majd ha egy egyébként mérsékelt politikus vagy szimpatizáns eltér ezektől a dogmáktól, azonnal a nyakába kapja a szélsőjobbos/fasiszta/náci jelzőket. Akiket az „elliberálisodott” nyugaton és itthon szélsőjobboldalinak bélyegeznek, azok korántsem minden esetben szélsőségesek, elég annyi ha éppen nem tetszik a véleményük bizonyos liberális/kommunista köröknek. Tehát amíg marad ez a liberális és ultrabalos befolyás a nyugati világban, addig fognak erősödni az ún. szélsőjobboldaliak... Szóval tessék csak nyugodtan aggódni miatta, bár irigylem egyesek problémáját. :)

Kandeláber 2013.10.21. 16:23:33

Az úgynevezett szélsőjobb annyira kell a hivatásos rettegőknek, mint egy falat kenyér.
Akár hetente tüntiznének nyolcvan kilós Józsikák miatt.
Csak ugye az a probléma, hogy egy cigó elleni erőszakra tíz cigó által magyar ember ellen elkövetett erőszak jut.
És bármennyire is szeretné Gyurcsány vagy néhány hozzá hasonló félbolond adminisztratív módon "betiltatni" például a Jobbikot, az általuk annyira féltett demokráciában erre nincs lehetőség.
Bizonyos kérdésekre csak a radikálisok adnak a választópolgárok egy része számára kizárólagosan elfogadható válaszokat, ezért nyomták le például a legutóbbi EU képviselő választásokon az MSZP-is.
Jelenleg a Jobbik egyedül több szavazót tud hozni, mint a szélbal-libbant média által sztárolt Bajnai, a zakkant Gyurcsány, valamint a futottak még kategóriába tartozó Bokros-Fodor-Schmuck együttvéve.
Remélhetőleg a balos-libbant söpredék ismét beleszalad egy nagy pofonba jövőre, és talán akkor végre el fogják hinni, hogy ez itt nem az ő országuk.
Bármennyire is kéne nekik.

Bell & Sebastian 2013.10.21. 16:43:12

Ebben a posztban offside kopaszokról lenne szó?
Van is benne annyi hiba, mint a cigányszínházban.
(Azok a bizonyos utolsó mondatok; nem törnek át!)

Rezsicsökkent elvtársak!

Most egy időre még meg kell húznotok a nadrágszíjat, hogy az utódaitok már egy szebb jövőben ébredhessenek. Ha mégis odaérnétek még a saját életetekben, akkor majd a szebbjövővivő elvtársak előrébb viszik, hogy távolabbról jobban láthassátok!
Adunk hozzá ingyen távcsövet, amiért a zsidók pénz kérnének...

Szélsőséges bekiabálás jobbról:
- Mi puskával adjuk!

vezér01 2013.10.21. 17:01:39

@Doomhammer: A közvéleménynek és közfelháborodásnak van ekkora hatalma ,sajnos nem a Jobbiknak . Az összes többi párt inkább elhallgatná az
ilyen eseteket.

vezér01 2013.10.21. 17:07:52

Folyt.: A Jobbikot pont ezért szélsőjobbozzák és fasisztázzák. Aki végighallgat egy interjút Volner Jánossal,az aligha tarthatja őt szélsőségesnek,a jobb és baloldali riporterek izzadságos igyekezete ellenére se.

Kotkodus 2013.10.21. 17:16:04

@freehckr: az új dolgok általában a liberálisok fejében fogalmazódnak meg. ezek elutasítása és a régi rendszerekhez való ragaszkodás általában konzervatív álláspont.

nem minden újítás válik be össztársadalmi szinten, de nincs tökéletes rendszer sem, amit ne lehetne újítani, javítani.
abszolút egyensúly sincsen. az egy relatív egyéni fogalom... csakúgy, mint az igazság.

lehet az ember elutasító, vagy befogadó az új eszmékkel szemben, de ez nem az eszméket minősíti, csak magát az egyént. az eszme, az azt értelmező egyén nélkül csak egy üres kagyló.

amikor ítéletet mondasz bármilyen eszméről, valójában nem az eszméről beszélsz, hanem saját magadról és a gátakról, amelyeket magadban építettél...

aki az átlagnál könnyebben alkalmazkodik az új helyzetekhez, az komparatív előnyt élvez azokkal szemben, akik lassabban alkalmazkodnak. ezzel ellentétben, aki nehezebben alkalmazkodik, annak abból lesz előnye (kisebb hátránya), ha minél lassabb a változás. ezért nyilván az emberek többsége az evolúciós ösztön alapján alakítja ki a változásokhoz való viszonyát.

végül, az intelligencia definíciója pedig: az új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége...

Bell & Sebastian 2013.10.21. 17:18:59

@Doomhammer: Tényleg Doom, átsorolták a nyomozást. Van még a vádemelés és ítélkezés. Gondolja, hogy marad a gyilkosság?
Ez eddig nesze semmi fogd meg jól. Jogvédőként kicsit hamar sült el, nem gondolja?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.10.21. 17:21:43

Az összes kopaszt ki kéne írtan, függetlenül attól, hogy miért kopasz. Biztos, ami biztos... :)

Bell & Sebastian 2013.10.21. 17:24:42

@Kotkodus: Nem éppen ez az intelligencia fokmérője, de ha úgy gondolja, hogy egy szitakötő okosabb magánál, én nem ellenzem.

A gondolatmenetben ott a bibi, hogy fékevesztett progresszió a környezetet manipulálja a saját igényeire.
Szarik ő a természeti törvényekre, amire -hibásan- hivatkozik.

De egy kereskedelmi rádióban még elmegy slágernek, ha Caramel énekli.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.21. 17:27:08

@Bell & Sebastian:
Oszinten szolva en nem akarom vedeni ezeknek a hulyegyerekeknek a jogait, agyonvertek egy nenit, felolem lecsukhatjak oket 25 evre.

Engem sokkal inkabb erdekel a Jobbik *valodi* hatalma. Ha a Jobbikos joelvtars megalmodik valamit, ki tiszteleg le neki? Mert ez utal arra, mekkora hatalmuk van *valojaban*. Ami fontos lehet akkor, ha a rendornek azt kell eldontenie, kit verjen: a jobbikost, a gardistat vagy az ellentuntetot.

Amint latja, itt a rendorseg siman letisztelgett nekik.

Egyebkent nem az elso eset, hanem a sokadik. Ami azt mutatja, hogy a Jobbik *valodi* hatalma meglehetosen nagy. Ok is Tenyezok, nem is kicsik.

Bell & Sebastian 2013.10.21. 17:34:29

@Doomhammer: A rendőrséggel jó a kapcsolatuk, az kétségtelen. Ha lenne seriffválasztás, elhoznák az összes első díjat. A csendőrség felállításának kérdését lehet még addig passzírozni, amíg nem romlik a helyzet.

De romlott. Kereszteljék át, oszt mindenki menjen vissza a saját menetjébe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.21. 17:37:01

@vezér01:
" A közvéleménynek és közfelháborodásnak van ekkora hatalma ,sajnos nem a Jobbiknak ."

Nagyon oszinten vallja meg: hallott maga a nagykonyi esetrol? Nem volt nagyon regen, csak 10 honapja. A tolnai helyi sajto lehozta (mert Nagykonyi Tolnaban van) meg a baranyai is (mert szomszedvar), de peldaul az Indexre vagy az Origora nem kerult ki. Tehat a felhaborodas nem lehetett nagy es nem is volt: peldaul a falubeliek se rendeztek tiltakozast vagy ilyesmi.

Nem, ez forditva mukodik. A Jobbik vegre talalt egy "tipikus" ciganybunozesi esetet (az ilyen esetek egyebkent eleg ritkak, peldaul az utolso ket honap 4-5 gyilkossaga kozott egy se volt ilyen), arra rault, ugyet csinalt belole es ugyan nem sikerult sok ember erdeklodeset felkelteniuk, de a rendorseg megis modositotta a vademelesi inditvanyat. Ahogy B&S mondta, ott van meg az ugyeszseg es a birosag, de van egy fogadasom, hogy az ugyeszseg az inditvanynak megfeleloen emel majd vadat es ha a vad emberoles, akkor a biro nem fogja lefokozni halalt okozo testi sertesse, legfeljebb levesz egy-ket minositest.

Vagyis a Jobbik kitalalt valamit es azzal modositani fog a birosagi iteleten. Majd meglatja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.21. 17:39:56

@Bell & Sebastian:
"A csendőrség felállításának kérdését lehet még addig passzírozni, amíg nem romlik a helyzet."

Az izsaki agyonvereses eset utan batran mondhatjuk, hogy a csendorseg itt van, csak nem ugy hivjak. Mint kiderult, az a ket rendor honapokszam verte a problemasnak tartott egyeneket a kollegaik hallgatasa kozepette. Aztan egyszer az egyik delikvens meghalt es azota itt a dobbenet. Viktor viragot visz az agyonvert ember sirjara. Ki gondolta volna, hogy ilyesmi megtortenhet? Na tenyleg, ki?

okosallah 2013.10.21. 17:43:12

@freehckr:
A "Szocialista Internacionálé" - ban tömörült az összes Marxista párt és szervezet és közös összehangolt politikát folyatatnak az "Új Világrend" (New World Order) megvalósítására.
Az ideológiát a kommunista népbiztos (1919) Lukács György alapozta meg és ma Kulturális Marxizmus címén a Nyugat uralkodó ideológiája lett.
Kíméletlenül betiltanak minden nem neo-Marxista megnyilvánulást, még olyan szavakért is büntető eljárást indíthatnak amelyeket nem "Politikailag Korrektnek" itél a hatalom.

Tulajdonképpen az általunk már ismert Bolsevik terror újraélesztése folyik Nyugaton ahol az embereknek nincs tapasztalatuk e téren és rém naívak.

Kandeláber 2013.10.21. 17:44:05

@Kotkodus: Ja, új dolgok a liberálisok fejéből kipattanva: a homárok köthessenek házasságot és fogadhassanak örökbe gyerekeket, legalizálják a könnyű drogokat, ne lehessen kimondani hogy cigány és még sok-sok ilyen újdonság...

Kotkodus 2013.10.21. 17:44:48

@Kandeláber:
1. nem tudok arról, hogy lenne statisztika arról, hogy "egy cigó elleni erőszakra tíz cigó által magyar ember ellen elkövetett erőszak jut". ha van, légy szíves csatold!

2. az erőszakos bűncselekmények zömét alulképzett és társadalmilag alulreprezentált emberek követik el világszerte (ott is, ahol egy cigány sem él). érdemes lenne megnézni, hogy a cigányok hány százaléka esik ebbe a halmazba (mert bűnügyi statisztikáik csak ennek fényében értelmezhetőek).

3. ha a cigók valóban genetikailag bűnözők (és nem a társadalmi helyzetük kényszeríti őket erre), mint ahogy azt sokan hiszik, akkor nyilván a fehér galléros bűncselekmények elkövetésében is felülreprezentáltak statisztikailag. hiszen ott sokkal több pénzt lehet lopni... gondolom, ha van forrásod az első pontban megjelölt kijelentésedre, lesz erre is.

alig várom a forrásokkal ellátott válaszodat...

(4. amennyiben kevesebb fehér galléros bűncselekmény lenne, több jutna a közösségnek és abból lehetne csökkenteni a kisebbségek társadalmi és képzési elmaradását...)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.21. 17:45:32

igen persze, dübörögnek a vascsizmák a gyönge, átlátszó bőrű nagyszemű aranyos zsidó kisgyerekek kóser kippáin

freehckr 2013.10.21. 18:00:31

@Kotkodus: „új dolgok általában a liberálisok fejében fogalmazódnak meg”

Majdnem, én csak azt az „újat” fogalmaznám át mondjuk „ostobára”, vagy „a széles körben elfogadott társadalmi normákkal ellentétesre”. :)

A nyugati liberalizmus ma már a saját korlátait feszegeti, elértek egy olyan pontra ahonnan elméletileg már nincs tovább... gondolnánk. Már a drogokat is liberalizálják, az egy férfi és egy nő házasságán alapuló családot is sikeresen vicc tárgyává tették, a szexuális szokásokat is lehet a nyílt utcán propagálni közbotrányokozás nélkül... mi lesz itt tíz-húsz év múlva? Pedofília legalizálása, házasság használati tárggyal, ingatlannal? Homoszexualitás kötelezővé tétele? :)

A liberalizmus veszélyes, szélsőséges irányt vett, ideje megálljt parancsolni ennek a fajta értéktelen és erkölcstelen szabadosságnak...

Kotkodus 2013.10.21. 18:15:15

@Bell & Sebastian: az intelligencia definíciója: új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége (gugli).

fokmérője valóban nem a liberális/konzervatív beállítottság (mert az intelligencián kívül ezt még számos egyéb tényező befolyásolja), azonban az kimutatott tény, hogy a liberális gondolkodók általában jobb eredményeket érnek el az intelligenciateszteken, mint a konzervatívok. ezek kimutatható tendenciák (gugli).

az, hogy ki és mennyire szegi meg a "természet törvényeit" az egy relatív kérdés. az új dolgokat általában a liberálisok erőltetik és a konzervatívok ragaszkodnak a régebbihez és ez nem mindig kötődik a természet törvényeihez (pl: megújuló vs. atomenergia). a ma liberális elképzelések - ha bizonyítják társadalmi hasznosságukat - a holnapi konzervatívok álláspontjai lesznek. egykoron lapos volt a föld és üldözték a balkezességet. ma már nevetünk ezeken... persze nem minden újítás válik be.

amennyiben valamire hibásan hivatkoztam, alig várom, hogy kijavítsd a hibát... de amíg caramel az egyetlen érved, addig csak erősíted ezt az elméletet...:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 18:15:42

@Kotkodus:

Aha! Tiltakozunk az etnikai alapú bűnügyi nyilvántartás ellen (betiltatjuk az ilyen típusú nyilvántartást), majd (ilyen) etnikai alapú nyilvántartások adatait követeljük bizonyításként egy vitában!.-)

A kocsmában erre azt mondanák: No, kabbejafaszom!

Kotkodus 2013.10.21. 18:22:15

@Kandeláber: 600 éve még lapos volt a föld és üldözték a balkezeseket. te ma nevetsz ezeken az embereken.
100 éve még nem ülhetett egymás mellett egy fekete és egy fehér bőrű ember. vajon mi a véleményed erről?

ma azon szörnyülködsz, hogy a liberálisok kitalálták, hogy "a homárok köthessenek házasságot és fogadhassanak örökbe gyerekeket, legalizálják a könnyű drogokat, ne lehessen kimondani hogy cigány"...

vajon unokáidnak mi lesz erről a véleményük? tippelhetek? lehet, hogy ugyanaz, mint amit te gondolsz ma a saját nagyszüleidről...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 18:22:22

@Földi Bence:

Hogy mi a szélsőjobbos, azt ki mond(hat)ja meg? A mainstream? És azt ki mondja meg, hogy mi a mainstream (aki megmondhatja, hogy mi a szélsőjobbos)?

vizipipa 2013.10.21. 18:24:41

@Kotkodus: tanulmányozd a TASZ és társai által a börtönökben végzett ellenőrzéseket, amikben sosem mondják ki - mert nincs ilyen nyilvántartás - csak éppen közvetve kiderül, hogy az erőszakos cselekményekért lecsukottak ~90%-a "norvég cserediák". Bár elég egy bv-s ismerős is.

@post:
Örülök, hogy a szerző szerint túl vagyunk a válság "nehezén". Szerintem viszont nem. Nem ártana belátni, hogy ingatlan alapú hitelválság esetén a kritikus állomány normál kifutási ideje 20-25 év. Ami még igen messze van. Persze lehet gyorsítani is, az 1 napos verziót úgy nevezik, bankcsőd. Csak ki fizet ilyen esetben? A cégek + a 100 ezer ojró feletti betétesek. Ez utóbbiak véletlenül mind ott ülnek a törvényhozásokban. És kiállnak a felelősségvállalásért, a csődért.

Nemde, tisztelt posztoló? Mikorra nősz ki a mesékből?

Kotkodus 2013.10.21. 18:30:44

@freehckr: a nagyszüleimnek már az is furcsa volt, hogy férfiak fülbevalót hordanak és a fiatal párok az utcán csókolóznak...
nem a világ őrült meg... csak te öregedtél meg...

a liberalizmus a szabadság szótőből fakad. nem a liberálisok fogják a homoszexuális kapcsolatot kötelezővé tenni... ilyet csak olyan konzervatívok feltételeznek és mondanak egymásnak lelki erősítés gyanánt, akik nem képesek elvonatkoztatni saját szigorú szabálykövető rendszerüktől.

vizipipa 2013.10.21. 18:32:19

@Kotkodus: "600 éve még lapos volt a föld"

Ez is egy liberális, egyházellenes legenda, természetesen nem igaz. Kolumbusz korában minden érintett tudta, hogy a föld gömbölyű. KIZÁRÓLAG az képezte vita tárgyát, hogy mekkora az átmérője, vagyis mennyi ideig tarthat az út!

Kotkodus 2013.10.21. 18:36:08

@bbjnick: kedves hozzászóló! olvasd át még egyszer az első hozzászólásomat és - talán - másodszori értelmezés után neked is leesik, hogy pontosan mit írtam...

ha esetleg kérdésed van, állok szíves rendelkezésedre!

nem tudom, hogy mit mondanak erre a kocsmában és készséggel elhiszem, hogy e tekintetben felülmúlhatatlan az előnyöd. kedves egészségedre!

Kotkodus 2013.10.21. 18:41:08

@vizipipa: küldesz forrást is, vagy te megelégszel a városi legendákkal, amikor társadalmi világképet alkotsz?

hozzáteszem, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek etnikai összetételéből csak a többi bűncselekmény etnikai összetétele alapján tudsz bármilyen következtetést levonni. úgy tűnik ez a szempont már nem érdekel... vajon miért? vajon válaszokat keresel, vagy azok már megvannak és csak érveket keresel alátámasztásukra?

vizipipa 2013.10.21. 18:55:53

@Kotkodus:

Megadtam a forrást csak nem egy linkkel. És tudod: gugli, ahogy többször is írtad!

Kotkodus 2013.10.21. 18:56:15

@vizipipa: látom sikerült megfognod a lényeget...

egyrészt nem említettem az egyházat, másrészt nem a 600 év a lényeg: helyettesítsd be 1000 évvel, ha attól jobban érzed magadat... harmadrészt pedig 2013ban "az összes érintett tudja", hogy a homoszexuális kapcsolat nem alsórendűbb egy heteroszexuális kapcsolatnál...

ha ez az érv colombus idejében szerinted azt fejezte ki, hogy a felvilágosult emberek már tudták azt, amit a tömegek csak sokára tudtak befogadni, akkor ez esetben egyetértünk! sőt, köszönöm, hogy erősíted a liberális eszméről szőtt elméletet! :)

esetleg a balkezesek üldözését kommentálnád? nevessünk ezen együtt, vagy te még egy kicsit azért tartasz tőlük és várjunk ezzel még pár generációt nálatok? :)

Kotkodus 2013.10.21. 19:22:18

@bbjnick: "Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa hozzátette: a cigányok áldozatai legtöbbször szintén romák."

1. ergo ez nem támasztja alá @Kandeláber: általam kifogásolt állításnak, miszerint: "egy cigó elleni erőszakra tíz cigó által magyar ember ellen elkövetett erőszak jut."

"A tapasztalatok szerint a romák főleg vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeket - zsebtolvajlás, besurranásos lopás, kisstílű rablások, lakás- és üzletbetörések, autófeltörés, gyermekek kifosztása, markecolás - követtek el."

ezek bizony nem fehér galléros bűncselekmények. és ha azok között a cigányok nem felülreprezentáltak, akkor nyilvánvalóan inkább társadalmi és nem faji kérdésről van szó (ahogy azt sugalltam). a társadalomban pedig kisebbségben vannak...

nem állítom, hogy a cigánykérdés egy könnyű kérdés magyarországon. de ha úgy állsz hozzá, hogy csak ők a hibásak egy olyan társadalmi kérdésben, ahol te képzed a többséget, akkor nem fogsz soha megoldást találni... mert nem jó helyen keresed. igazából talán nem is a megoldást keresed, csak a "felelősöket"...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 19:29:41

@Kotkodus:

Ha te a Time Science and Space szórakoztató magazinmellékletéből szerzed az intelligenciával kapcsolatos tudományos ismereteidet (főként úgy, hogy el sem olvasod a cikket, csak a címét:-D), akkor te valóban rém intelligens lehetsz!:-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 19:45:36

@Kotkodus:

Nincs értelme vitatkoznunk, mert szalmabábérvelést használsz (azaz, olyan állításokat tulajdonítasz nekem, amiket én nem tettem és azokkal, az általad tett állításokkal, vitatkozol).:-)

No, de azért néhány észrevételt tennék a fölvetéseiddel kapcsolatban (hamár begépelted őket):

1) Hogy a romák áldozatai legtöbbször maguk is romák (ami valószínűleg így is van), nem zárja ki azt, hogy "egy cigó elleni erőszakra tíz cigó által magyar ember ellen elkövetett erőszak jut".

2) Az a kijelentés, hogy "a tapasztalatok szerint a romák főleg vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeket - zsebtolvajlás, besurranásos lopás, kisstílű rablások, lakás- és üzletbetörések, autófeltörés, gyermekek kifosztása, markecolás - követtek el" szintén nem zárja ki, sem azt, hogy "egy cigó elleni erőszakra tíz cigó által magyar ember ellen elkövetett erőszak jut", sem azt, hogy az erőszakos bűncselekmények többségét romák követik el.

3) Én sehol nem beszéltem/írtam faji kérdésről: nem faji, hanem etnikai kérdésről van szó. Amit biztosan tudhatunk, hogy a vizsgálatok szerint a börtönben lévő bűnelkövetők több, mint fele (öndefiníciója szerint is) cigány, ez a lakosságban képviselt arányukra vetítve azt jelenti, hogy a cigányságon belül legalább ötször magasabb a bűnelkövetők aránya, mint a nem cigány lakosságon belül. (És akkor még arról nem is szóltunk, hogy mivel "a tapasztalatok szerint a romák főleg vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeket - zsebtolvajlás, besurranásos lopás, kisstílű rablások, lakás- és üzletbetörések, autófeltörés, gyermekek kifosztása, markecolás - követtek el", tehát az ilyen elkövetők tekintélyes része megússza a börtönt, így ez az arány jóval magasabb lehet.)

3+1) "nem állítom, hogy a cigánykérdés egy könnyű kérdés magyarországon. de ha úgy állsz hozzá, hogy csak ők a hibásak egy olyan társadalmi kérdésben, ahol te képzed a többséget, akkor nem fogsz soha megoldást találni... mert nem jó helyen keresed. igazából talán nem is a megoldást keresed, csak a "felelősöket"..." --- írod.

Honnan tudod, hogy én mit keresek?

legeslegujabbkor 2013.10.21. 19:52:28

"A szélsőjobboldali pártok tartós megerősödésétől nem kellene tartani Nyugat-Európában, hiszen témáikat egyrészt felkarolhatják és keretek között tarthatják a mainstream pártok, másrészt szavazóbázisuk sem igazán bővíthető – főleg akkor nem, ha véget ér (vagy mérséklődik) a gazdasági válság."

Ha a meglévő bevándorlókat befogadja a munkaerőpiac a válság enyhülésével, az segítene valamit az elutasítottságukon, de csak akkor csökkenne az utánpótlásuk, ha Európa nem lenne olyan vonzó célpont. Elég vicces belegondolni, hogy a bevándorlók további beáramlását az oldaná meg, ha a válság mégis elhatalmasodna.

Bell & Sebastian 2013.10.21. 20:08:06

@Kotkodus: Honnan szedte ezt a baromságot, amit az intelligenciáról hirdet? Nem is érdemes cáfolni, annyira híján van a tudomány mai állásának. Maga azért unintelligens, mert alacsony szinten ragadt meg az elemző- és megkülönböztető készsége, azaz: alacsony szinten látja el a feladatát, bármi is az, képtelen feltáró kutatásra és az így szerzett ismeretek rendszerezésére.

Ez hogy tetszik?

Kotkodus 2013.10.21. 20:12:26

@bbjnick: So are liberals smarter? Kanazawa quotes from two surveys that support the hypothesis that liberals are more intelligent. One is the National Longitudinal Study of Adolescent Health, which is often called Add Health. The other is the General Social Survey (GSS). The Add Health study shows that the mean IQ of adolescents who identify themselves as "very liberal" is 106, compared with a mean IQ of 95 for those calling themselves "very conservative." The Add Health study is huge — more than 20,000 kids — and this difference is highly statistically significant.

Read more: content.time.com/time/health/article/0,8599,1968042,00.html#ixzz2iNhtxu1d

ha esetleg ismersz hasonlóan hiteles médiumot, amely az ellenkezőjét állítja, alig várom, hogy okulhassak!

Bell & Sebastian 2013.10.21. 20:19:44

@Kotkodus: De eszt már volt, tuggyuk, hogy a liberálok okosabbak. Egy előre kijelölt alaptudáshoz képest.

Oszt karikás ustorral tud-e csattogtatni az a libernyál?

Bell & Sebastian 2013.10.21. 20:22:26

@Kotkodus: Mentőkérdés. Kotkoda, hányasa volt matekból? Akkor mit akar?

Bell & Sebastian 2013.10.21. 20:38:17

Na jó, megkegyelmezek. A leghasználhatóbb definíció: a tárgyi tudás és kombinációs készség szorzata. Ha eltekintünk egypár finomító peremfeltételtől.

Józsi bácsi is lehet kibaszott intelligens, ellenben Dr. Aranygyűrűs Hydroglóbusz tök hülye.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 20:39:40

@Kotkodus:

1) Tovább kellene olvasni azt a bulvárcikket! Így folytatódik: "But self-identification is often misleading; do kids really know what it means to be liberal?" S ha még tovább olvasod, akkor láthatod, hogy a végén, az újságíró, aki maga sem veszi komolyan a kérdést, egy poénnal zár: lehet, hogy a liberálisok okosabbak, de a konzervatívok (egy hasonlóan "komoly" felmérés szerint) erősebbek, úgyhogy az a liberális, aki okosabbnak tartja magát a konzervatívoknál, konzervatív körökben nem hangoztatja ezt. (Ennyire komoly és tudományosan ennyire hiteles az a Time-cikk.)

2) Logika! A liberálisok okosabbak mint a konzervatívok állításnak nem az a tagadása, hogy a konzervatívok okosabbak, mint a liberálisok, hanem az, hogy a liberálisok nem okosabbak, mint a konzervatívok:-)

Bell & Sebastian 2013.10.21. 20:43:05

@bbjnick: Maga itt elég intelligencsnek néz ki, csak nem van karikás ustor a famíliában?

Kotkodus 2013.10.21. 20:46:28

@bbjnick: nem tulajdonítok neked semmilyen kijelentést. illetve egyet igen. a kocsmában szerintem továbbra is otthonosabban mozogsz, mint én...:)

hozzászólásomban kandeláber által leírtakra, valamint a saját magam által leírtakra utaltam.

1. valóban nem zárja ki, ezért nem is ezt írtam. azt írtam nem támasztja alá. és valójában a lényege ennek a ténynek az, hogy a cigányok általában nem faji elven bűnöznek, hanem lehetőség alapján.

2. valóban nem zárja ki. sehol nem is írtam ilyet... mit is írtál a szalmabábérvelésről? azt viszont írtam, hogy csak akkor van értelme faji alapon bűnözést elemezni, ha a cigányok a fehér galléros bűncselekmények terén is felülreprezentáltak. erre viszont a cikk amit küldtél (köszi egyébként!) sehol nem utal...

3. mi a különbség a te szempontodból, hogy faji avagy etnikai alapon elemzed a cigánybűnözés kérdését? cigányokat különböztetsz meg. van jelentősége, hogy faji vagy etnikai alapon teszed?
sehol nem állítom, hogy a cigányság nem felülreprezentált a piti bűnözésben. azt állítom, hogy ha ugyanolyan arányban férnének hozzá a fehér galléros bűncselekményekhez, mint a többségi társadalom, akkor szerintem a társadalmi arányuknak megfelelő lenne a piti bűnözők között is az arányuk.
érdekes lenne pl. megnézni, hogy milyen arányú a magyar bűnelkövetők aránya romániában... ha találsz valamit ezzel kapcsolatban azt örömmel olvasnám...

valóban nem tudhatom mit keresel. megoldást biztosan nem keresel, mert csak visszautasítani akarsz. ha kell akár te tulajdonítod a tollamnak azokat a szavakat, amelyeket utólag megcáfolhatsz. de valamit mégis keresel, mert válaszolsz...

Bell & Sebastian 2013.10.21. 20:54:17

@Kotkodus: Magához nagy türelem kellene, mert egyrészt szófosásban szenved, másrészt képtelen absztrahálni, ha tudja, mi az. Úgyhogy, magával nem érdemes vitatkozni, mivel csak lerántja áldozatát a saját szintjére.

Egy ócska kis fajvédő, se nem több, se nem kevesebb. A torz lelkületű, magyar liberális mintapéldánya.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 21:02:26

@Bell & Sebastian:

Sajnos, be kell látni, hogy van, akivel tényleg nem lehet értelmesen vitatkozni:-( Egy hétig próbálkoztam pld. egy félőrült buzival a konyves.blog.hu-n két értelmes mondatot váltani, de olyan szinten "kavarta" (egy mondaton belül állított valamit és az ellenkezőjét, letagadta, amit beismert, majd olyasmire hivatkozott, amiről szó sem volt, nyilvánvaló dolgokról állított képtelenségeket stb. --- valószínűleg tényleg őrült volt), hogy a végén hagytam a francba:-[

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.21. 21:05:21

@Kotkodus:

Ez halandzsa!:-[

Szerintem maradjunk annyiban, hogy: No, kabbejafaszom!

Valóraváltógép 2013.10.21. 21:06:26

Én aggódom értük. Nem jó, ha valaki a szélén van valaminek. Könnyen leesik.

Kotkodus 2013.10.21. 21:10:15

@Bell & Sebastian: "...Úgyhogy, magával nem érdemes vitatkozni, mivel csak lerántja áldozatát a saját szintjére."

erre gondoltál:
"Oszt karikás ustorral tud-e csattogtatni az a libernyál?"

vagy erre esetleg:@bbjnick: "No, kabbejafaszom!"

vajon melyik az én szintem és vajon melyik a tiétek srácok? ;-)

Valóraváltógép 2013.10.21. 21:14:27

@Kotkodus: Nemigen akarnám az urakat védeni (elpicsáznak ők téged egyesével is), de a fasorban se vagy hozzájuk képest. Jó sokáig még nem is leszel.

Szóval te itt ne szintezgess, mert csak kiröhögteted magadat.

Mondom ezt úgy, hogy szerintem egy csomó mindenben nem értek egyet velük.

Kotkodus 2013.10.21. 21:20:21

@bbjnick: "Ez halandzsa!:-["

a zseni a káoszon is átlát...
egy libsi megértette volna :)))

ne húzd fel magad, tényleg csak viccnek szántam, nem gúnyolódom!

szép estét!

u.i.: ha találsz valami kimutatást magyar bűnelkövetőkről a román börtönökben, azt örömmel olvasnám. tényleg érdekel a kérdés... tudományosan...

Valóraváltógép 2013.10.21. 21:24:54

Hogy kell azt csinálni, hogy amikor replyznek neked, akkor nem lesz link a válaszban?

Kotkodus 2013.10.21. 21:27:25

@Valóraváltógép: ezt most nagyon odamondtad, kedves barátom! most, hogy megjöttél, már nem is merek többet megszólalni! bizony ilyen tekintélyt parancsolóak az érveid! :)

azt mondjuk nem értem, hogy miért nem szeretsz nevetni... ha szívesen nevetgélsz "szintezgető" hozzászólókon akkor inkább nevessél! nevetni egészséges dolog! neked is többet kellene! :)))

szép estét kedves barátom!

Valóraváltógép 2013.10.21. 21:31:43

@Kotkodus: Helyes, helyes, szerintem is nagyon hatásos belépő volt. Mentségemre szolgáljon, hogy jóindulatból tettem. :D
Unatkozom tehát trollkodok, tehát vagyok, vagy mi.

No meg hát te ugrasztottad ki a nyulat a szintről...

vizipipa 2013.10.21. 21:32:50

@Kotkodus:

Kifejtenéd ezt mire írtad? Az IQ kérdésben nem szoktam vitatkozni, mert az szerintem a számos emberi képesség egyike. Önmagában elég keveset ér, némely egyéb képességekkel párosítva meg rengeteget. Ennek megfelelően önmagában legfeljebb a hiánya lehet figyelemre méltó.

A Föld laposságával kapcsolatban pedig: Hahner Péter - 100 történelmi tévhit. Plusz gugli, kismillió találattal, még magyarul is. Az, hogy a 19. sz-ban páran "újra feltalálták" a lapos földet, a kommunista történelem oktatás meg ezt forszírozta mint "jellemző" képet, hát van ilyen, sokakban meg is maradt, csak nem igaz.
Az pedig hogy a jobbágyok mit tudtak/hittek erről, az nem mérvadó.
Kivéve persze, ha úgy gondolod, hogy napjainkban az atomenergia alkalmazását elsősorban a - mondjuk - 8 általánost végzettekkel kell megvitatni.

Archenemy 2013.10.21. 22:05:48

n.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_Flat_Earth

"The myth of the Flat Earth is the modern misconception that the prevailing cosmological view during the Middle Ages saw the Earth as flat, instead of spherical."

Valóraváltógép 2013.10.21. 22:11:48

@vizipipa: "Az, hogy a 19. sz-ban páran "újra feltalálták" a lapos földet,"

Én tavaly októberben is feltaláltam, de csak a baráti körömben népszerűsítem. Egyelőre erősen vegyes fogadtatással.

Archenemy 2013.10.21. 22:13:22

@Archenemy: a link természetesen hibás, egy "e" betű lemaradt a legelejéről.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_common_misconceptions

Dr.Démonmac1 2013.10.21. 22:29:37

A hazaiak miatt túlságosan nem aggódom, hiszen jó Magyar módra egymásnak fognak esni, a hatalomért/koncért való nagy marakodásban.

- az Európai szélsőjobb már érdekes kérdés, mivel azok Iszlámellenesek is (az ilyen törekvéseikkel viszont kivételesen, egyet tudok érteni)

Bell & Sebastian 2013.10.21. 22:39:58

@bbjnick: Akkor kikapott egy segghülye buznyákot, mert többnyire kellemes társalgók egy könyök távolságból.

Bell & Sebastian 2013.10.21. 22:53:55

@Kotkodus: Ja, hogy nácifasiszta jelkép lenne a karikás ostor? Félelmetes kinézetű eszköz, de még mindig kiverem vele bárkinek a szájából a parazsat. Csak a csapódó vége, a rafiából font szudár (sugár / sudár) gyorsul a hangsebesség fölé, amit hall, a sok, apró szál összegződött hangrobbanása.

www.karikasostor.hu/

Bloodscalp 2013.10.21. 23:38:18

@Doomhammer: hm, hogy mekkora a hatalma? Van egy barátom, aki rendszeres meccsrejáró (szörnyű tudom, enyhe mazochizmus:) nem volt kinn romániában, de mesélték neki hogy akik kimentek "szurkolók", nagyrészük szabadnapos rendőr/katona volt, vagy már leszerelt. Röviden rendesen beépültek, persze ezt államileg nem fogják elismerni, nem kell várni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.22. 00:22:14

@Bloodscalp:

A rendőrség beépült a rendőrségbe?! Hát, ez valóban megdöbbentő! Ennél már csak az a megdöbbentőbb, hogy a közrendvédelemi hivatást választók között nagy(obb) számban vannak a rendpárti, szögletesebb gondolkodású arcok.

donder (törölt) 2013.10.22. 04:42:35

@Kotkodus: valoban, intelligens emberek nagyobb valoszinuseggel allitjak magukrol, hogy ok liberalisok, ezzel is alkalmazkodokepessegukrol tesznek tanubizonysagot
erositik a felejuk iranyulo elfogadast egy liberalis elveken felepulo tarsadalomban
jobban alakitjak a roluk kialakult kepet
egy olyan vilagban, ahol ha liberalisnal vallod magad az instant jutalmazassal es pozitiv sztereotipiakkal parosul, persze, hogy az intelligensebbek liberalisnak mondjak magukat
jobban alkalmazkodnak a tarsadalmi elvarasokhoz
hogy valojaban mit gondolnak, azt ki tudja
ha a vallasossaghoz kapcsolodna egy jutalmazo mechanizmus, akkor bizony az intelligensek vallasosnak mondanak magukat (mellesleg az usa-ban ez a helyzet, ott a vallasosak koreben magasabb IQ-t mertek, valoszinuleg azert, mert a tarsadalom kozvelemeny alapbol jobban preferalja a vallasossagot, mint pl Europaban).
az intelligensek jobban alkalmazkodnak, akar a kulso elvarasokhoz is
intelligens gyerekek pl jobban es tobbet hazudnak, mert a hazugsag, igazsag es fiktiv valosag parhuzamos futtatasa magasabb intelligenciaval rendelkezoknek konnyebben megy
jobban manipulalnak, igazodnak el az emberi kapcsolatokban, fejlettebb a fantaziajuk

Morrancs 2013.10.22. 08:55:30

Egy ideje én már kiszálltam a "Melyik filozófiai elmélet a jobb" párbajból. Alapvetően elméletben minden egyes filozófusok/politikusok/papok/stb.k által kitalált világrend kitűnően működik.
Azonban hiába jó az elmélet, mert emberek fogják megvalósítani. Az emberek pedig korlátoltak és önzőek zömében, de aki nem az, az általában nem fog megpróbálni hatalomra törni, mert inkább azt nézi majd, hogy hol lehet hasznára a többi embernek, minthogy nekiálljon személyes hatalmat gyűjteni.
Ezzel szemben az önző, erőszakos egyének célja a hatalom erőforrások, és más emberek felett. Ők lesznek mindig az élen. Mindig. Tökmindegy mi az államforma, és mi az ideológiai alapja (szocializmus van vagy kapitalizmus, önkényuralom, vagy (látszat)demokrácia).

A helyzet ma az országban és a világban nem jó. Sokan hordoznak magukban felgyülemlett feszültségeket. A szélsőjobb pedig begyűjti azokat, akik ennek a levezetését valami erőszakos formában képzelik el. Ha a helyzet javulni fog, akkor ezen emberek mennyisége majd csökken kicsit, ha romlik, akkor meg emelkedik. Hogy mennyit mernek megmutatni az erőszakosságukból? Ezt nem lehet előre megmondani.

frikazojd · http://kocs.ma 2013.10.22. 10:16:17

ennemtom, de engem meg soha kopasz nem bantott, pedig punk voltam annakidejen. ciganyok meg de, pedig azokat is epp annyira provokaltam, mint a kopaszokat. na akkor most mivan? amugyis ez a mostani ciganyvonulas engem megfelemlitessel toltott el, megse mentek rajuk szazaval rendorok. nem ertem en ezt.

Kandeláber 2013.10.22. 10:50:47

@Kotkodus: Nem, nem 100 éve nem ülhetett egymás mellé fehér és néger, hanem mondjuk az USA déli államaiban durván 48 éve, a Dél-Afrikai Köztársaságban pedig mondjuk 25 éve.
De említhetném Rhodesiát is.
Mint ahogyan az említett helyeken iskolába sem járhattak a színesek a fehérekkel.
Nyilván hallottál már Martin Luther Kingről, akinek volt egy álma, de ezt az álmot megszakította James Earl Ray.
Felszínes ismeretekkel én nem vagdalkoznék.
@Bloodscalp: Ja, mesélték a barátja nagynénikéjének a körösztanyjának, hogy Bukarestbe 2300 kopasz rendőr ment ki, akik olyan mértékben beépültek a rendőrségbe, hogy ott is dolgoznak.
Maga paranoiás, vagy libbant, vagy mindkettő.

donder (törölt) 2013.10.22. 10:58:11

" Mennyire kell aggódni a széljobb miatt? "

a szeljobb miatt nem igazan, inkabb azon jelensegel miatt kellene aggodni, ami a szeljobbot megerositette, amikkel kapcsolatban egyelore csak a szeljobb mer allast foglalni es ilyen-olyan, jo-rossz megoldasokat javasolni
mert a liberalis, polkorrekt elit csak addig jut el, hogy szonyeg ala sopri a problemakat: bevandorlas, iszlamizacio, eloregedo tarsadalmak, munkanelkuliseg, hitelvalsag, korrupcio, kozerkolcsok romlasa
mivel ezeknek a jelensegeknek a nagy reszet a nem-szeljobb poltikai erok hivtak eletre, kellemetlen veluk szembenezni, maguk is erdekeltek ezeknek a problemaknak a fenntartasaban, folytonos halogatasaban
a szeljobb nem mindig nyujt jo megoldast, de amirol beszel, az valos problema
konnyebb es politikailag hasznosabb a tobbi partnak a szeljobbal riogatni, mint megoldani a szeljobb altal tematizalt gondokat

Kotkodus 2013.10.22. 13:21:24

@vizipipa: amennyiben a forrásra vonatkozó kérdésemre vonatkozott, hogy mire írtam, hát erre:

"tanulmányozd a TASZ és társai által a börtönökben végzett ellenőrzéseket, amikben sosem mondják ki - mert nincs ilyen nyilvántartás - csak éppen közvetve kiderül, hogy az erőszakos cselekményekért lecsukottak ~90%-a "norvég cserediák". Bár elég egy bv-s ismerős is."
továbbra is várom a forrást.

ami a föld laposságát illeti, az nem arról szól, hogy valójában mikor ismerte fel az emberiség, hanem arról hogy bizonyos elveket ma elfogadunk, de holnapra azok meghaladottak lesznek és később már csak nevetünk ezeken. helyettesítsd be a föld 6 nap alatt keletkezésével, ádámmal és évával, dédanyáddal aki nem mutogatta a bokáit, vagy amivel éppen akarod. (azért köszi a föld laposságának történetét, nem ismertem; és elismerem, hogy rossz példát alkalmaztam).

azt, hogy a mai jobbágyok mit tudnak/gondolnak a homoszexuális kapcsolatokról az szintén nem mérvadó, mint ahogy szerinted az sem volt az, hogy a középkori jobbágyok mit tudtak a föld formájáról. érdemes a kor tudósait (társadalomtudományok) megkérdezni erről, mert ők adják meg az 50-100 évvel későbbi általános nézőpont alapját.

Kotkodus 2013.10.22. 13:22:54

@donder: racionálisnak tűnik a magyarázat. és ahogy írod, bizony minden érmének két oldala van...

Kotkodus 2013.10.22. 13:32:17

@Bell & Sebastian: semmi bajom a karikás ostorral. azon kívül, hogy még mindig nem értem, hogy hogyan is kapcsolódik ez közvetlenül a cigánybűnözés, vagy a liberális/konzervatív gondolkodásmód témaköréhez...
nem kell mindent értenem! légy szíves kímélj meg a magyarázattól! köszi!

Kotkodus 2013.10.22. 13:33:34

@Bell & Sebastian: semmi bajom a karikás ostorral. azon kívül, hogy még mindig nem értem, hogy hogyan is kapcsolódik ez közvetlenül a cigánybűnözés, vagy a liberális/konzervatív gondolkodásmód témaköréhez...
nem kell mindent értenem! légy szíves kímélj meg a magyarázattól! köszi!

Bell & Sebastian 2013.10.22. 13:54:20

@Kotkodus: Ha szónoki kérdéseket tesz fel saját magának, mi az ördög szarváért-patájáért címzi nekem?
Nem elég bő a gatyájában mászkálni a promenádon, a paraszt lényege a karikás ostor. Az intelligenciája térbeli kiterjesztése. eléri vele az ostorhegyest.

Kotkodus 2013.10.22. 13:57:36

@Kandeláber: "Ja, új dolgok a liberálisok fejéből kipattanva: a homárok köthessenek házasságot és fogadhassanak örökbe gyerekeket, legalizálják a könnyű drogokat, ne lehessen kimondani hogy cigány és még sok-sok ilyen újdonság..."
"Nem, nem 100 éve nem ülhetett egymás mellé fehér és néger, hanem mondjuk az USA déli államaiban durván 48 éve, a Dél-Afrikai Köztársaságban pedig mondjuk 25 éve. De említhetném Rhodesiát is"

vicces, hogy azt milyen jól látod (és milyen pontos ismereteid vannak arról), hogy 25-50 év alatt mennyit is változhat az ember világképe, de azt nem tudod elfogadni, hogy az emberi szokások, normák továbbra is változnak... úgy tűnik te elérted a befogadási képesség görbédnek a maximumát... erről nem a melegek tehetnek... az unokáid ugyanúgy mókásnak fogják tartani maradi elveidet...

ezzel nem értékelem minőségileg az álláspontodat. a legelején leírtam, hogy mindenkinek van saját egyensúlya. egyszerűen arról szól, hogy egy bizonyos kor meghaladtával az ember elveszíti a befogadóképességét. a 25-50 évvel ezelőttivel még úgy tűnik megbirkózol, de a legújabb szokások már kihívás elé állítanak. ez van. nem kell ezt szégyellni, de tudnod kell, hogy 2 generációval utánad már maradinak fogsz tűnni.

Kotkodus 2013.10.22. 14:08:42

@vizipipa: "Az IQ kérdésben nem szoktam vitatkozni, mert az szerintem a számos emberi képesség egyike. Önmagában elég keveset ér, némely egyéb képességekkel párosítva meg rengeteget. Ennek megfelelően önmagában legfeljebb a hiánya lehet figyelemre méltó."

ebben maximálisan egyetértünk.

Bell & Sebastian 2013.10.22. 14:08:54

@Kotkodus: Homárosz unokái nem fognak röhögni, az egyszer ziher.

Bell & Sebastian 2013.10.22. 14:15:13

@Kotkodus: Hoppá, önellentmondás. Megint kutyulja az Intelligencia Quotiens fogalmának tartalmi összetevőit, de sebaj, furcsa is lenne, ha végre egyszer helyesen használná.

Kandeláber 2013.10.22. 14:19:35

@Kotkodus: Nem az "emberek" világképe változott 25-30 év alatt, hanem egyes politikusok az úgynevezett liberalizmus bűvkörébe kerülve a választóik akaratával szöges ellentétben lévő intézkedéseket hoztak, egyetértésben a háttérhatalommal.
Ezt óriási tévedés valamiféle tudati fejlődésként interpretálni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.22. 14:25:50

@Kotkodus:

Tudod te mi az az opportunizmus? No, azt kevered te a liberalizmussal --- pedig a kettő nagyon nem ugyanaz!

Kotkodus 2013.10.22. 14:31:32

@Kandeláber: ha jól értem, akkor téged már a 25-50 évvel ezelőtti változások is kihívás elé állítanak és már ma is maradinak számítasz...

teljesen mindegy, hogy hogyan alakult ki. teljesen mindegy, hogy te fejlődésnek, vagy visszafejlődésnek nevezed. változott emberek tömegének a hozzáállása és ez a lényeg. és további változások előtt állunk. ha tetszik, ha nem.

egyébként az említett háttérhatalom hogyan is helyezkedik az erőrangsorban? úgy hallottam, hogy a húsvéti nyulat, micimackót és a télapót lenyomják, de a jézuskát már nem... :)))

Kandeláber 2013.10.22. 14:48:18

@Kotkodus: NEM emberek tömegeinek a hozzáállása változott, hanem befolyás alatt álló politikusoké, bár a megváltoztatottak is változhatnak.
Franciaországban az a belügyminiszter a legnépszerűbb politikus, aki az országába bevándorló cigányokat integrálódásra képtelen embereknek nevezte, és aki tökéletesen rendben levőnek találta a 15 éves illegális bevándorló albán cigánylány és a családja kiutasítását.
Az intézkedést egyébként a franciák több mint 91 %-a helyeselte.
Miről is beszélsz itt?

Kotkodus 2013.10.22. 15:12:12

@Kandeláber: "Nem, nem 100 éve nem ülhetett egymás mellé fehér és néger, hanem mondjuk az USA déli államaiban durván 48 éve, a Dél-Afrikai Köztársaságban pedig mondjuk 25 éve.
De említhetném Rhodesiát is.
Mint ahogyan az említett helyeken iskolába sem járhattak a színesek a fehérekkel."

"NEM emberek tömegeinek a hozzáállása változott, hanem befolyás alatt álló politikusoké, bár a megváltoztatottak is változhatnak."

ezt a két kijelentésedet milyen ügyes logikai kapoccsal tudnád összefűzni?

egyébként meg tök mindegy, hogy isten, jézuska, micimackó, láthatatlan háttérhatalom, vagy éppen az ufók alakítják az emberi gondolkodásmódot. bárki, bármi is irányítja, te lemaradtál róla és az unokáid jól fognak rajtad szórakozni.

Kotkodus 2013.10.22. 15:21:53

@bbjnick: az más. akkor biztosan úgy is van. örülök, hogy ezt is megbeszéltük. szép napot! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.22. 15:22:45

@Kotkodus:

Én csak azt nem értem, hogy miért égeted magad szénné? Ha az értelmi képességeid nem is teszik lehetővé, hogy koherensen gondolkozz, de az ösztöneidnek csak kellene jelezni, hogy ha az emberek így reagálnak a hülyeségeidre, akkor ott csak van valami bibi!

Egy átlagos képességű nyolcéves gyereknek komplexebb a világképe és több képessége van az önreflexióra, mint amit itt te bemutatsz.

Mire jó ez? Trollkodás? Vagy meló? Felfoghatatlan!

Kotkodus 2013.10.22. 15:33:30

@bbjnick: én meg azt nem értem, hogy miért zavar az téged, hogy én mivel égetem magamat...

ha nevetséges, nevess!
ha bosszantó, ne válaszolj!

ha te annyival okosabb vagy, vajon miért nem viselkedsz okosabban? tudod, csak a hülye beszélget hülyékkel...

Kandeláber 2013.10.22. 15:50:36

@Kotkodus: Valami novum?
Esetleg reakció a franciaországi aktualitásokra?
Értem, kend robot.
És hiányos a program

Bloodscalp 2013.10.22. 17:00:26

@bbjnick: @Kandeláber: nem mintha a két főtrollnak szántam volna, és a pofátokba kell rágni hogy a jobbik teszi be a tégláit az állami fegyveres testületekbe, lehet röhögni isten barmai, jövöre behúzni az ikszet, másra nem vagytok jók.

Kotkodus 2013.10.22. 17:13:11

@Kandeláber: miért a francia eseményeket nem a láthatatlan háttérhatalmak szervezték? azt hittem ők irányítanak mindent... a francia politikusok mögött mégsem ők állnak? :)

Kandeláber 2013.10.22. 17:13:59

@Bloodscalp: És te mire vagy jó, kis bajnaiváró?
Hogy a négy százalékos jenkisztáni bérencednek nyomj egy keresztet?
Gyenge, atyus.
A Jobbik egyedül lenyom benneteket, mint a bélyeget.
Esetleg ha az általános isiseknek meg az ovisoknak is adnátok szavazati jogot, de úgy hogy csak a libásra vagy Gyurcsányra szavazhatnak, lenne valami sanszotok, így nem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.22. 17:14:20

. S bár vannak olyan nyugati országok, ahol nincs is esélye a bevándorlás témáján keresztül megerősödnie egy szélsőséges pártnak, mindenfelé élnek olyan emberek, akik nyitottak az idegenellenességre. "

már bocsánat de a bevándorlás kérdése nem irracionális, nem idegengyűlölet, nagyon is logikus és racionális kérdés. minek bevándorlók oda ahol pl munkanélküliség van,

Bloodscalp 2013.10.22. 17:17:46

@Kandeláber: elmélkedj még a rendőr épül be rendőrnek szövegeden, ez a te szinted.

Kandeláber 2013.10.22. 17:25:41

@Bloodscalp: Bezzeg a tied az, hogy a haveromtól hallottam, aki ugyan nem volt ott, de a haverjától hallotta, hogy mi történt.
Te, ez még liberáliséknál is vékony. :D

Bloodscalp 2013.10.22. 17:30:20

@Kandeláber: komolyan?
1.
Lehet, mivel nem vagyok liberális nem tudom.
2. Ha gondod van ezzel, ne olvasd-nem hozzád szólt, a megugatásodra nem vagyok kíváncsi.
-Különösen azzal kapcsolatban ahogy meccsre jártam, vagy az ismeretségi körömben kik jártak, milyen gyakran, kösz. Ha majd ÉRDEMBEN szólnál hozzám, akkor írj, ha csak trollkodsz, akkor NE. A felcímkézésed sem érdekel.

Kandeláber 2013.10.22. 17:44:25

@Bloodscalp: Tehát szoci vagy, esetleg dékás, vagy bajnaista.
Elnézést. Ha megsértettelek, hogy kriptoszadeszesnek tartottalak.
@Kotkodus: Na viszlát.
Kezeltesd magad, talán még nem késő.

Kotkodus 2013.10.22. 19:00:37

@Kandeláber: már írnom sem kell... csak bemásolom az egymásnak ellentmondó nyilatkozataidat...

ellentmondás 1.:
"Nem az "emberek" világképe változott 25-30 év alatt, hanem egyes politikusok az úgynevezett liberalizmus bűvkörébe kerülve a választóik akaratával szöges ellentétben lévő intézkedéseket hoztak, egyetértésben a háttérhatalommal."

"Franciaországban az a belügyminiszter a legnépszerűbb politikus, aki az országába bevándorló cigányokat integrálódásra képtelen embereknek nevezte, és aki tökéletesen rendben levőnek találta a 15 éves illegális bevándorló albán cigánylány és a családja kiutasítását."

ellentmondás 2:
"Nem, nem 100 éve nem ülhetett egymás mellé fehér és néger, hanem mondjuk az USA déli államaiban durván 48 éve, a Dél-Afrikai Köztársaságban pedig mondjuk 25 éve.
De említhetném Rhodesiát is.
Mint ahogyan az említett helyeken iskolába sem járhattak a színesek a fehérekkel."

"NEM emberek tömegeinek a hozzáállása változott, hanem befolyás alatt álló politikusoké, bár a megváltoztatottak is változhatnak."

kicsit kusza a világképed, öreg! helyenként szerintem túl sokat képzelsz az emberről: a háttérhatalom már már isteni megjelenítése; helyenként pedig nem eleget: az emberek önrendelkezése gyenge, politikus kell a befolyásolásukhoz (amúgy nem értem, hogy a politikus mitől lenne több az embernél? ha az ember nem képes önrendelkezésre, hogy alakult ki az emberekből egy háttérhatalom?)
nyilván ezen nyilatkozatok a saját énképedből táplálkoznak: nincs annyi befolyásod a környezetedre, mint szeretnéd ezért félisteneket fabulálsz és mellettük gyenge könnyen irányítható egyéneket... kicsit több önbizalmat javaslok! nem gúnyolódásból mondom. semmi hasznom abból, hogy kigúnyollak... ha elfogadod a segítő szándékot jó, ha nem az is jó.

szép estét!

Kandeláber 2013.10.22. 19:05:33

@Kotkodus: Neked nem elég, hogy itt már néhányan szívatnak, önmagadat is kell?

Bloodscalp 2013.10.22. 21:58:43

@Kandeláber: egy magyart már fel sem ismersz?
És te, milyen vagy?

picur3ka 2013.10.23. 04:14:26

@Kotkodus:

"fokmérője valóban nem a liberális/konzervatív beállítottság (mert az intelligencián kívül ezt még számos egyéb tényező befolyásolja), azonban az kimutatott tény, hogy a liberális gondolkodók általában jobb eredményeket érnek el az intelligenciateszteken, mint a konzervatívok. ezek kimutatható tendenciák (gugli)."

Szoval, aszongya, a ciganyok nagyon szelso-jobb?

Volt mar itt egy tag egy masik neven, aki szerette ezt hajtogatni. IQ bajnok klub-tag volt. Mennyi hulyeseget irt!

picur3ka 2013.10.23. 04:15:37

@Kotkodus:

"fokmérője valóban nem a liberális/konzervatív beállítottság (mert az intelligencián kívül ezt még számos egyéb tényező befolyásolja), azonban az kimutatott tény, hogy a liberális gondolkodók általában jobb eredményeket érnek el az intelligenciateszteken, mint a konzervatívok. ezek kimutatható tendenciák (gugli)."

Szoval, aszongya, a ciganyok nagyon szelso-jobb?

Volt mar itt egy tag egy masik neven, aki szerette ezt hajtogatni. IQ bajnok klubtag volt. Mennyi hulyeseget irt!

picur3ka 2013.10.23. 04:20:08

@Kotkodus:

Akkor is tudtak, sot, elobb. Tudja, voltak nepek, akik korulhajoztak Afrikat meg ilyesmi, nagyon regen.

A buzi csalad pedig nem hasonlithato. Az egy ongyilkos project. Kesz. Akarmi barki egyeb velemenye.

picur3ka 2013.10.23. 04:27:11

@Kotkodus:

"3. ha a cigók valóban genetikailag bűnözők (és nem a társadalmi helyzetük kényszeríti őket erre), mint ahogy azt sokan hiszik, akkor nyilván a fehér galléros bűncselekmények elkövetésében is felülreprezentáltak statisztikailag. hiszen ott sokkal több pénzt lehet lopni... gondolom, ha van forrásod az első pontban megjelölt kijelentésedre, lesz erre is."

Nezze, ezt nem mashonnan veszem, mint a Nepszabadsag egy nehany evvel ezelotti cikkebol, azt irta a manus, hogy a ciganyok minden bunozesi formaban felulreprezentaltak.

Masodszor. Hallott maga arrol, hogy a cigany onkormanyzat tele van bunozokkel?

Kommunista evek rendorsegi riportja:

A latszolag integralt es letelepedett cigany a legfontosabb rendorsegi szempontbol: itt tortenik intelligens bunozes.

picur3ka 2013.10.23. 04:34:54

@ Foldi Bence:

Mi az a szelso-jobb? Aki nem szereti a diktaturat?

Aki nem szereti az emigransokat?

Aki nem szereti, ha az allast borszin alapon elhappoljak tole?

Mitol szelso-jobb a UKIP? Minden szimpatizansa konzervativ szavazo, akik azonnal ra szavaznanak, ha nem lenne konzervativ part. Tehat, szinte az egesz UK szelso-jobb?

Kotkodus 2013.10.23. 09:56:00

@Kandeláber: "Neked nem elég, hogy itt már néhányan szívatnak, önmagadat is kell?"

ez egy olyan szempont, ami főleg azokat motiválja, akiknek megfelelési kényszerük van... megint magadból indultál ki...

amúgy meg amíg érvekre azzal válaszolnak nekem, hogy beteg vagyok, vagy nem értek semmit, vagy nevetséges vagyok, addig nem aggódom a világképem miatt. aggódjon az, aki nem tud érvre érvvel válaszolni...:)
és amennyiben valamelyik érv ülne, azt beépítem a világképembe. nem azért vitázgatok itt, hogy igazam legyen, hanem azért, hogy a többiek nézőpontjaival gazdagítsam tudásomat.

kellemes megemlékezést kívánok!

Kotkodus 2013.10.23. 10:01:55

@picur3ka:" "fokmérője valóban nem a liberális/konzervatív beállítottság (mert az intelligencián kívül ezt még számos egyéb tényező befolyásolja), azonban az kimutatott tény, hogy a liberális gondolkodók általában jobb eredményeket érnek el az intelligenciateszteken, mint a konzervatívok. ezek kimutatható tendenciák (gugli)."

Szoval, aszongya, a ciganyok nagyon szelso-jobb?"

elmondanád, hogy az idézetem alapján, hogyan jutottál erre a következtetésre? biztos értetted mit írtam a kiragadott idézetben? szerintem nem...

Kotkodus 2013.10.23. 10:10:49

@picur3ka: "Akkor is tudtak, sot, elobb. Tudja, voltak nepek, akik korulhajoztak Afrikat meg ilyesmi, nagyon regen."
nem tudom ezt mire írtad. valóban voltak népek akik körülhajózták afrikát (dokumentáltan elsőként vasco de gama a 15. század vége felé), de nem értem hogyan is jön ez ide...

"A buzi csalad pedig nem hasonlithato. Az egy ongyilkos project. Kesz. Akarmi barki egyeb velemenye."

te meg hülye vagy. "akármi bárki egyéb véleménye." :)
ha te így állsz egy társadalmi problémához, te sem érdemelsz többet, mint a "buzik"...
50 éve még üldözték a fajok közötti kapcsolatokat... feltételezem, te még mindig nem barátkoztál meg ezzel... :)
a kutya ugat, a karaván halad... nem fognak miattad megállni... integethetsz...

Kotkodus 2013.10.23. 10:15:40

@picur3ka: "Nezze, ezt nem mashonnan veszem, mint a Nepszabadsag egy nehany evvel ezelotti cikkebol, azt irta a manus, hogy a ciganyok minden bunozesi formaban felulreprezentaltak."

én meg a magyar nemzetben olvastam évekkel ezelőtt, hogy nem. akkor most egál? :)))
a tiédnél még schmitt pál forrásmegjelölése is pontosabb volt, de már azt sem fogadták el... ha érted mire gondolok...

"Masodszor. Hallott maga arrol, hogy a cigany onkormanyzat tele van bunozokkel?"
még jó, hogy a trafikokat elosztó önkormányzatokban nem ülnek bűnözők! ezért voltak nyilvánosak a nyertes pályázatok... ugye? :)))

ommunista evek rendorsegi riportja:

A latszolag integralt es letelepedett cigany a legfontosabb rendorsegi szempontbol: itt tortenik intelligens bunozes.

Kotkodus 2013.10.23. 10:18:42

@picur3ka: "Kommunista evek rendorsegi riportja:

A latszolag integralt es letelepedett cigany a legfontosabb rendorsegi szempontbol: itt tortenik intelligens bunozes."

forrás? és leírnád, hogy pontosan milyen intelligensen bűnöztek? esetleg pártpénzeket loptak? hiszen nem is fértek soha a közelébe sem... máshol meg nem volt sikkasztható pénz anno...

elvi sík 2013.10.23. 11:45:15

megy a szokott szájkarate - nem unjátok?

ennek a szövegnek Weimar-i légköre van. ez benne az ijesztő. Ott pontosan ugyanebben bíztak. Hogy nem lobban be a langyos mocsárgáz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.23. 17:50:18

Úgy látszik, szélsőjobboldalból is van európai értelemben vett, meg mucsai:

hvg.hu/vilag/20131023_Le_Pen_nem_ker_a_Jobbikbol

Bell & Sebastian 2013.10.23. 20:20:01

@Holger Hartland: Holger, ez mellément. Magyar, nemzeti radikálisok nem szoktak kipában hajbókolni és LMBT rendezvényeken kampányolni. A Nemzeti Front másik két tagja meg a Jobbikkal ül egy csónakban.

Magának akváriuma van.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.23. 20:30:31

@Bell & Sebastian: Link + irónia - tabletták = B&S recidivál. Tablettákat bevegye!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.23. 20:32:31

@Bell & Sebastian:

"Magának akváriuma van." --- írja.

Ez már igen rég sejthető volt:-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.23. 20:37:22

@bbjnick: A te bajodra nincs bogyó. Úgy maradsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.23. 20:43:10

@Holger Hartland:

De legalább szövegértési problémáim nincsenek: ha elolvasok egy hírt, értem, mi van odaírva:-)

picur3ka 2013.10.25. 19:31:35

@Kotkodus:

Csusztatsz, de nem ugyesen.

picur3ka 2013.10.25. 19:46:03

@Kotkodus:

Rosszul tudja. Sokkal korabbrol beszelunk.

Kicsit furcsa, ertem, talan elkene bele egy vesszo, de nem feltetlen, gondolkodjek rajta!

Igen, en ilyen hulye vagyok. Nem fajokrol van szo, hanem alcsoportokrol az emberi fajon belul. Es igen: en ma sem.

Tobb betegsegem is van:

1. (Ezt sokan osztjak) A kinaiakat peldaul, meg se tudom kulonboztetni. A ciganyokat se feltetlen.

2. (Ez manapsag ritka) Jo a szaglasom. Bizonyos csoportokhoz kozel menni is faj.

3. (Ez nem betegseg) Tagadd meg anyadat es kiraly vagy! Ez mi, anarchista mozgalom?

Engem nem erdekel kulonben, mindenki ugy osszepakol, ahogy akar, akivel tetszik neki. De hogy ez legyen a fokmeroje barmilyen emberi minosegnek, az enyhen szolva rohej.

Sot, aki a kulturjat meg akarja orizni, az nagyon nem akar. Nezzen csak szet a belterjesseg temakoreben!

picur3ka 2013.10.25. 19:48:31

@Kotkodus:

Forras: nem elerheto.

Intelligens bunozes nem egyenlo: sikkasztas.

gyalog.galopp 2013.10.25. 19:54:54

@Kotkodus:
Az erőszakos bűncselekmények zömét a primitív, képezhetetlen emberek követik el.

Vannak embercsoportok,amelyek képzésére milliárdokat költenek, teljesen eredménytelenül, ugyanis egy Simson motort, hiába teszel egy Audi kaszniba, attól az még nem lesz autó.

picur3ka 2013.10.25. 21:28:35

@Kotkodus:

"1. nem tudok arról, hogy lenne statisztika arról, hogy "egy cigó elleni erőszakra tíz cigó által magyar ember ellen elkövetett erőszak jut". ha van, légy szíves csatold!"

Szerintem a valosag rosszabb. Lasd, Pasztor, borsodi fomufti: minden eroszakos rablast cigany kovet el a varosban.

"2. az erőszakos bűncselekmények zömét alulképzett és társadalmilag alulreprezentált emberek követik el világszerte (ott is, ahol egy cigány sem él). érdemes lenne megnézni, hogy a cigányok hány százaléka esik ebbe a halmazba (mert bűnügyi statisztikáik csak ennek fényében értelmezhetőek)."

Na ez eppen az allitas igazsagat bizonyitja.

"3. ha a cigók valóban genetikailag bűnözők (és nem a társadalmi helyzetük kényszeríti őket erre), mint ahogy azt sokan hiszik, akkor nyilván a fehér galléros bűncselekmények elkövetésében is felülreprezentáltak statisztikailag. hiszen ott sokkal több pénzt lehet lopni... gondolom, ha van forrásod az első pontban megjelölt kijelentésedre, lesz erre is."

Nepszabadsag, 2008 osze?:

A buncselekmeny, amiben a ciganyok legkevesbe felulreprezentaltak a szamukhoz kepest; az eroszakos gyilkossag, ebben csak 2-3 szorosan vannak felulreprezentalva.

Kotkodus 2013.10.26. 09:41:22

@picur3ka: "Forras: nem elerheto."

bocs, de majd ha lesz elérhető forrásod akkor beszélgetünk. az érzéseid kivetítése nem képez vitaalapot. olvasgass és ha találsz valami hiteles forrást, amelyek elképzeléseidet, félelmeidet alátámasztják azt örömmel megvitatom veled. addig is kívánok kellemes hétvégét és sikereket az életben!

picur3ka 2013.10.26. 18:42:22

Lol! Ennyit tudott valaszolni erre a sok dologra, amit magacskanak irtam?

Göntér László 2013.10.28. 17:46:34

Szerintem a szélsőjobb megerősödése miatt nem kell aggódni, de azokról a témákról amik őket foglalkoztatják el kell gondolkozni és ezek megoldási lehetőségeiről beszélni kell. A témához kapcsolódva, felhívom a figyelmet a KTKJ.blog.hu jelű blog kisebbségek és ellenességek című bejegyzésére.
süti beállítások módosítása