Rogán Antal bejelentette, hogy még a választások előtt alkotmányos védelmet kaphat a rezsicsökkentés, így pedig a jövőben szinte lehetetlenné válna, hogy „a rezsiszolgáltató cégek komoly profitot számítsanak fel”. A Fidesz frakcióvezetője a lépést, tehát az esetleges hatodik alkotmánymódosítást azzal indokolta, hogy „a szocialisták nem megbízhatóak”. Az alkotmányos szintre emelés pedig a közműszolgáltatók kétharmados törvényben rögzített nonprofittá alakításával valósulna meg, ami szintén nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézvést. „Tulajdonosnak marad az állam, akinek sem pénze, sem szaktudása nincs ahhoz, hogy például drasztikusan javítsa az energiahatékonyságot, érdemben csökkentse az ország külső energiafüggőségét, megújuló energiatermelő kapacitásokat kössön a rendszerre, vagy modernizálja a közműhálózatot” – írja az EUrologus.
Ahogy Török Gábor fel is teszi a kérdést Facebookon: „tényleg olyan zseniális kommunikáció az ellenfél győzelmi lehetőségével indokolni a lépést?” Merthogy a Fidesz ezzel implicite azt állítja, hogy reális esély van a jövő évi kormányváltásra, így pedig a Fidesz-KDNP vereségére. És benne van az esetleges kisebb arányú győzelem lehetősége miatti kapkodás is. Eszerint a Fidesz-KDNP aggódik, hogy jövőre már nem lesz meg kétharmad, így 2018-ig, és akkor egy eljövendő vereségig nincs már esély a fontos politikai kérdések alkotmányba való betonozására.
Ablonczy Bálint már összefoglalta a Heti Válasz szeptember 12-ei számában (Helyre, tétre, befutóra), miként készül a Fidesz a jövő évi választásokra. Az írás visszatérő eleme volt, hogy a párt aggódik a 2002-es vereség megismétlődésétől, ezért utolsó erejéig küzdeni fog a szavazatok megszerzéséért. És Orbán Viktor is figyelmeztetett nemrég Visegrádon, hogy „2002 tanulsága egyértelműen az, hogy nem szabad hinni az előrejelzéseknek, és nem szabad a helyi gyalogsági munkát félredobva hátradőlni abban a hitben, hogy pusztán a sikeres kormányzás elég a választói bizalom újbóli megszerzéséhez.” Az első Orbán-kormány valóban többé-kevésbé jó teljesítményt nyújtott, így a Fidesz elképzelhetetlennek tartotta, hogy az eredményes évek után a választók ne a folytatásra szavazzanak.
Most viszont biztos nem a 2002-es eset megismétléséről lenne szó, hiszen nem a jól sikerült kormányzás, inkább az ellenzék impotenciája az, ami jó eséllyel a Fidesz-KDNP újrázásához fog vezetni; ugyanakkor nyilván számítani fog a családi adókedvezmény, a rezsicsökkentés és a többi Fidesz-találmány is.
Az viszont érthetetlen, miért készülne úgy a Fidesz a választási bukásra, hogy az ellenfélre ruházza saját sikeresnek tekintett termékét. Merthogy ha valóban győzne a mostani ellenzék, és növekednének a rezsiköltségek, a Fidesz teljes kommunikációs gépezetével azt az üzenetet sulykolhatná, hogy „bezzeg 2013-ban még csökkentek az emberek terhei”.
Az eddigi három évben persze épp azt láttuk, hogy a Fidesz nem egyciklusos változtatásokban gondolkozik. Az államrendszer széleskörű átalakítása volt a párt célja, így igen nehéz lenne kormányváltás után lecserélni a fideszes négy év újításait, az új alkotmánytól a kétharmados törvényeken át a trafikokig. A Fidesznek igen sok lépésével az volt a célja, hogy maradandó nyomot hagyjon maga után. Hogy ne lehessen csak úgy egyszerűen lépéseinek visszavonásával másfelé kormányozni az országot.
A negyedik alkotmánymódosítással a Fidesz már rögzítette az Alaptörvényben a számára kedves pártpolitikai irányvonalakat, ezáltal is elég nehéz helyzetbe hozva az utánuk jövők dolgát. Az ötödik módosítással aztán jó pár dolgot visszavontak, a hatodikkal viszont alkotmányos szintre emelnék legfontosabbnak tartott döntésüket, a rezsicsökkentést. Ezzel éppenséggel szembemennének az Európai Unió egységes energiapiacról szóló stratégiájával is, melynek lényege, hogy mások mellett Magyarország is „fokozatosan szüntesse meg a hatósági energiaár-képzést minden fogyasztói szegmensben”. A piaci logikával szembemenő, hasznosabb lépések (energiahatékonyság megteremtése) helyett lassan egy éve vitt rezsicsökkentés márpedig nem ebbe az irányba mutat, azontúl fenntarthatósága is igencsak kétséges.
A Fidesz pedig magyarázhatja azzal lépését, hogy elmondásuk alapján kétmillióan is aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést, így pedig épp annyian kiálltak mellette, hogy bele lehessen írni az alkotmányba. Ezt az érvet gyengítené, hogy az aláírók nem azzal értettek egyet, hogy a rezsicsökkentés szerepeljen az alkotmányban, így pedig helyet hosszú távra kösse a kormányra kerülők kezét.
Azzal, hogy Rogán Antal az MSZP-re hivatkozott, gyakorlatilag ki is lett jelentve, hogy a kormányváltás utáni más politikai irányt szeretné előre megakadályozni a Fidesz. Az pedig, hogy az MSZP megbízhatatlan, nem jelent mást, mint hogy a választók megbízhatatlanok – azok a szavazók, akik a rezsicsökkentés ellenére is az MSZP-t biztosítanák támogatásukról. Így jutottunk el ismét 2002-ig, amikor is a Fidesz a választási eredmény láttán arra a következtetésre jutott, hogy a választók semmibe is vehetik a fontosnak gondolt eredményeket. Vagyis hogy megbízhatatlanok, akár át is szavazhatnak, „a sikeres kormányzás nem elég a választói bizalom újbóli megszerzéséhez.”
De ezek után hiába is szavaznának bárki másra a választók, a hatósági árképzés révén megvalósult rezsicsökkentést nem tudnák leszavazni. „Miért, mi a baj a rezsicsökkentéssel?” – kérdezhetné erre az egyszeri Fidesz-szavazó, akinek már csak arra a kérdésre kellene felelnie, mit szólna, ha alkotmányos szintre emelnék a tizenharmadik havi nyugdíjat, az ingyenbérletet vagy egyéb juttatást. A rezsiköltségek lefaragása pedig ésszerűbb, fenntarthatóbb módon is végbemehetett volna. Nagyjából úgy, ahogy Mellár Tamás is mondja: „Szabályozásról akkor lehetne beszélni, ha bizonyos árképleteket, árszabályokat a kormány megalkot, azokat közzéteszi, és ahhoz az érintett cégek alkalmazkodnak. Például meghatározza, hogy a mindenkori infláció szintje alatt 2 vagy 3 százalékponttal lehet csupán a szolgáltatási árakat mozgatni, mert az a kormány elvárása a szektortól, hogy évente legalább 2-3 százalékos szolgáltatásjavulást, hatékonyságnövelést produkáljon. Ehhez lehet alkalmazkodni, ahhoz viszont nem, hogy »akkor vágnak még 11,1 százalékot«.”
A Fidesz-KDNP úgy véli, kétharmad és kétmillió aláírás birtokában bármit megtehet, minden ötletét bebetonozhatja az alkotmányba; de az, hogy a választó nem tud voksának segítségével leváltani egy pártpolitikai programot, nem erősíti a demokráciát.
