Az Alkotmánybíróság 12/2013 határozatával „Magyarországon az Alaptörvény körüli viták időszaka lezárult. Ennek megfelelően indokolt, hogy az alkotmányos viták nemzetközi színtéren is nyugvópontra jussanak” – indokolja Magyarország gyurmaszilárdságú Alaptörvényének ötödik módosítását a kormány. Mert ugye a nemzetközi viták nyugvópontra juttatásának milyen más módja is lehetne, mint az alkotmánymódosítgatás? Ha már a saját politikai érdekeinek kőbevésése céljából bevezette ezt a szokást a kormány, tesz egy-egy gesztust az EU-nak is, hátha az egyházakat, a televíziós kampányt és a bírói igazgatást érintő ötödik módosítással majd be lehet fogni Reding száját.
A módosító javaslatban hivatkozott AB határozat az alapjogi biztos beadványa nyomán született, amelyben Szabó Máté a negyedik alkotmánymódosítás egyes rendelkezéseit kifogásolta: például a kommunista bűncselekmények elévülésének kizárásáról, az egyházak elismeréséről, a kampányhirdetésekről vagy a hajléktalanok büntetésének lehetőségéről szóló részeket. Mivel az alkotmánymódosításokat – természetesen egy korábbi alkotmánymódosítás értelmében – pusztán az eljárási szabályok betartása tekintetében vizsgálhatja az AB, ezért az ombudsman csak arra tudott hivatkozni, hogy az országgyűlés a módosítást nem vitatta meg plenáris ülésen, ami ugyan elvileg a házszabálynak megfelel, de a jogállamiság alkotmányos követelményével összeegyeztethetetlen. A biztos utalt arra is, hogy a módosítás belső ellentmondásokat eredményez az alkotmányban, aminek koherenciája tartalomsemleges kérdés. A testület az indítványt elutasította, mert álláspontja szerint az csak látszólag irányul formai felülvizsgálatra, valójában azonban az alkotmány egyes rendelkezéseinek tartalmi összevetését igényli, amire az AB-nek nincs hatásköre.
Mindebből jól látszik, hogy a határozat csak azért zárta le az alkotmánnyal kapcsolatos hazai vitákat, mert pontot tett az eddig is érezhető tendencia végére. Nyilvánvaló lett ugyanis, hogy ha egyes törvényeket alkotmányellenesnek nyilvánít és megsemmisít az AB, azt utóbb nagy valószínűséggel úgyis beleírja az alaptörvénybe a parlament. Viszont ezt az alkotmánymódosítást tartalmi szempontból nem vizsgálhatja a testület, a formai szabályok betartására pedig értelemszerűen különösen ügyelni fog a törvényhozó.
Ezt a jól bevált receptet azonban nem csak a saját akaratának véghezvitelére tudja felhasználni a kormány, hanem az EU-nak is dobhat néhány gumicsontot, amit valószínűleg nem fog bevenni. Csakhogy egyáltalán nem kéne gumicsontokat dobálni, ha az elejétől kezdve kitartottak volna a „gránitszilárdságú” alkotmány ideája mellett. Ha megállták volna, hogy beleírják a hallgatói szerződés lehetőségét, az átmeneti rendelkezéseket és így tovább, akkor lett volna mire kiállni és azt mondani: „Kérem ez egy stabil alkotmány, garantálja a demokratikus rendszert, ezért ne tessék beleszólni, úgysem nyúlunk hozzá”.
Az EU részéről érkező kritikák jelentős része ugyanis elvi jellegű volt, és általában olyan aggodalmakat fogalmaztak meg, miszerint lehet úgy értelmezni egyes rendelkezéseket, hogy azok összeegyeztethetetlenek az EU értékeivel. Például a magzat védelme, a házasság kizárólag férfi és nő között, vagy a kommunista rendszerrel való kontinuitás tagadása jellemzően értelmezési kérdést felvető témák voltak, amelyeknek az alkotmányi megfogalmazásából nem lehetett egyértelműen a majdani konkrét törvényi szabályozásra következtetni.
Az első alkotmánymódosítás előtt még lehetett volna keménykedni az EU-val, hogy nem nyúlunk bele az alkotmányba, várják ki, hogy a törvények szintjén mindezt hogy konkretizáljuk és utána lehet kritizálni. Miután azonban a kormány nem tudott néhány vereséget elviselni az AB-től, és mindent részletesen beleírt az alaptörvénybe, amihez ragaszkodott; az lett a vége, hogy az alkotmány tele lett irreleváns részletszabályokkal, valamint a folytonos alkotmánymódosítgatás meglévő gyakorlatára tekintettel nem lehet az EU-nak se azt mondani, hogy „márpedig a ti kedvetekért nem módosítunk, csak a magunkéért”.
A most benyújtott ötödik módosítás csak egy részét érinti a Tavares jelentés és a Velencei Bizottság által kritizált témáknak. Érintetlenül hagyja például a kommunista múltról szóló U) cikket, sarkalatos törvényből egy fikarcnyival sem lesz kevesebb, és a házasság vagy a család definíciói sem változnak. A módosítás értelmében eszközölt változtatások tulajdonképpen lényegtelenek, és leginkább csak azt eredményezik, hogy az alaptörvény még jobban hasonlítson egy részletszabályokkal teletömött rendeletre, mintsem egy alkotmányra.
Az egyházakkal kapcsolatos változás alapján az alaptörvény „sarkalatos törvényben meghatározott vallási közösségi formákat” nevesít, amik az egyházügyi törvény alapján vagy egyházak vagy vallási tevékenységet végző szervezetek. Ezután az alkotmány is tartalmazni fogja a törvény azon rendelkezését, hogy bizonyos közcélú feladatok ellátása érdekében (pl. oktatás, egészségügy) az állam és a vallási közösségi forma együttműködhet. Az érintett közösség az együttműködésre tekintettel egyházi státuszt kap: az egyetlen változás, hogy ehhez a továbbiakban nem kell az országgyűlés kétharmados döntése, hanem egyszerű többség is elegendő. Ettől eltekintve semmi nem módosul, egyszerűen csak beleírják a létező törvényi szabályozást az alkotmányba.
Az egyház státusz megkülönböztető jellege egyébként azzal indokolt, hogy az egyház az említett közcélú együttműködésre tekintettel „a hasonló tevékenységet folytató állami vagy helyi önkormányzati intézményekkel azonos mértékű támogatásra jogosult”, és a munkavállalói a közalkalmazottakhoz hasonló státuszba kerülnek. Vagyis ebben a kontextusban az egyház jogi kategória, és támogatott státuszt jelöl. Ezzel együtt nem kizárt, hogy bármely más vallási közösség egyháznak nevezze magát, csak a jogi státusza nem lesz ugyanaz, ettől még senkinek a lelkiismereti és vallásszabadsága nem sérül.
A kampányhirdetésekkel kapcsolatban a javaslat a jelenleg hatályossal szemben a kereskedelmi médiában is lehetővé teszi a politikai reklámot, de csakis egyenlő feltételek mellett, ellenérték nélkül. A kérdés persze továbbra sem az alkotmányba való, de ebbe most már bele kell törődni, úgy tűnik. Legközelebb talán beleírják azt is, hogy hány perc reklám lehet óránként.
A bírói szervezettel kapcsolatban – ami szintén hevesen kritizált téma mind az EU, mind a Velencei Bizottság részéről – csak az Országos Bírói Tanácsról szóló egyes, törvényi szinten már meglévő rendelkezések kerültek a szövegbe, a Magyar Nemzeti Bankot érintő rendelkezés kiegészítése pedig az MNB és a PSZÁF összevonásával magyarázható.
Az alkotmány költségvetésre vonatkozó részében változatlan marad az egyik legerősebben vitatott pont, miszerint mindaddig, amíg az államháztartási hiány a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az AB a költségvetéssel összefüggő törvények alkotmányosságát csak szűkebb körben, bizonyos alapjogok sérelme esetén vizsgálhatja. Azt a rendelkezést viszont eltörlik, ami lehetővé tette, hogy az AB, az Európai Unió Bírósága vagy más bíróság ítéletéből kifolyólag keletkezett fizetési kötelezettség fedezésére az állam külön hozzájárulást vessen ki.
Összességében az ötödik módosítás azt a benyomást kelti: a kormány nem nézi ki Redingből vagy Tavaresből, esetleg a Velencei Bizottságból, hogy az alkotmányon kívül más magyar törvényeket is tanulmányoznának – ennek Reding tekintetében még akár alapja is lehet, aki újságíróból lett igazságügyi biztos, de azért nagyon meggyőzően aggódik a magyar alkotmányos demokráciáért (a stábja). Ezzel a módosítással mindenesetre csak azt rágják a szájukba, ami a törvényekben jórészt már amúgy is benne van, olyasmit nem nagyon, amit látni szeretnének. Az egy-két mellékes tartalmi módosítás csak a cukormáz a békán, amit lenyomnak a torkukon, de hogy ettől a nemzetközi színtéren elcsitulnak-e a viták a magyar alkotmányról, az nem túl valószínű, mint ahogy az sem, hogy általában az alkotmánymódosítás megfelelő eszköz lenne a reputáció javítására.