Koncert van a kanapénkon!
2013. augusztus 31. írta: klementiszreka

Koncert van a kanapénkon!

kanapekoncert.jpg

Hogy mi a nagy dolog abban, ha valaki a saját lakásába, kertjébe intim hangulatú koncertet szervez, és vendégül lát néhány vadidegent? A lakáséttermek, lakástárlatok divatja mellett itt egy új urbánus trend, a „szalon revival”, azaz a Sofa Underground mozgalom. Augusztus 3-án egy szemlőhegyi kertben Budapesten is megrendezték az első Sofa Underground koncertet néhány résztvevővel, akik Belle Belle finomra hangolt szettjét élvezhették élőben. A szervező Bircsák Eszter nem talált fel újra semmit, mondja, épp csak igyekszik átültetni itthon is a gyakorlatba, amit Madridban látott.

A Sofa Underground mozgalom New Yorkból kiindulva hódította meg Krakkót, Valenciát, Sevillát, Gibraltárt, Madridot egy végtelenül egyszerű ötlettel; alulról szerveződő, a sima házibuliknál, a klubozásnál exkluzívabb koncertekkel. A mozgalom szervezői közvetítő szerepet vállalnak abban, hogy a résztvevők egymásra találjanak.

Egy jó kanapékoncerthez nem kell más, csak egy nyitott, közösségi élményre éhező lakástulajdonos, egy(néhány) szűk körben (is) megmutatkozni vágyó zenész, és alkalomszerűen verbuválódó közönség. Pénz nem mozog, minden koncert nonprofit, bőséges vendéglátásért cserébe legfeljebb becsületkassza működik.

A lakáséttermek, -tárlatok, -színházak, a Restaurant Day és a hasonló közösségi kezdeményezések sorába tökéletesen passzol a Sofa Underground. A fogyasztói tömegkultúra ellenében szintén az intimitás és az exkluzivitás iránti igény hozta lendületbe az elmúlt néhány évben.

Bircsák Eszter szerint egy-egy ilyen koncert ideális fórum lehet bemutatkozásra új zenekaroknak, de ha csak a brit Black Cab Sessions évek óta tartó sikerét vesszük, miért ne lehetne érdekes egy kis kitérő már befutottaknak is? A BCS ötletgazdái 2007 óta sorra veszik rá a legnagyobb neveket Bon Ivertől a The Nationalen át a Mumford & Sons-ig, hogy játsszanak el egy-egy dalt csak úgy, taxiban utazva. A taxikoncerteket rögzítik, a sorozatot tízezrek követik.

A szervezők reményei szerint egy éven belül több magyar városban is rendeznek majd kanapékoncerteket, Budapesten legalább havonta egy szerveződik, és esetleg támogató is áll a mozgalom mögé. A zenészek egyelőre egymást ajánlják fellépőnek, a közönség is főleg szájhagyomány útján verbuválódik, de ha itthon is megnő az érdeklődés a koncertek iránt, a Restaurant Day-hez hasonló egynapos Sofa Underground fesztivál lenne a továbblépés. A mozgalomnak még csak Facebook-oldala van, itt bonyolítják a szervezést és a közvetítést, a meghirdetett koncertekre e-mailben lehet regisztrálni, bejutni pedig korlátozott számban, jelentkezési sorrendben lehet.

*

Fotó: Pereszlényi Erika

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr425485090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.31. 09:22:19

Majd rájönnek, hogy ez is zavarja a tisztességes munkában megfáradt nyugdíjasokat, akarom mondani a könnyen mozgósítható, olcsón megszerezhető szavazatú szavazókat.

Adóztatni, betiltani, esetleg a kettőt együtt. Nehogy már jól érezzék itt magukat!

Bell & Sebastian 2013.08.31. 11:03:44

@Counter:
Első kép
Falusi búcsúkon, ebédidőben körbejárt a muzsikus cigány. Elhúzott pár nótát, asszony énekelt, gyerekek összeszedték az adományokat.

Második kép
Pincebulikon gyakori vendég a harmonikás. Lekerül a falról a gitár, dobolni hordón és felfordított vödrön is lehet.

Urbánus környezetben, zenélni nem tudóknak marad az alkalmi, élő koncert. Vissza, a gyökerekhez!

A clever pig extracts a deep root.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.08.31. 11:04:38

Pompás narratíva! Aki ellentmond nettó szánalom!

jan 2013.08.31. 20:30:25

Vajon Schubertiadakrol, polgari csaladok, barati korok hazi kamarazeneleseirol mint elokepekrol nem kellett volna a posztban megemlekezni? Ha mar konzervek volnank.

SzocsO 2013.09.01. 12:11:45

Ja, nonprofit. Nem fizetünk a zenésznak, az úgy is élvezi, neki ez semmibe nem kerül, meg ő úgyis szeretné mindenkinek megmutatni a művészetét, és élvezi, hogy mi itten értékeljük. Aztán majd kap teát meg sütit (mint x évvel ezelőtt zeneiskola másodikban).
A jó k#*@! anyjukat, az ilyenek miatt szúrják ki fellépés után a szemem 1000-2000 forinttal (most volt hvégén, a benzin volt háromezer, soha többet oda). Mert "te ezt úúúgyis élvezed, mi az neked, egy félórát zenélgetsz, amugy is ezt csinálnád!!!"
Nyilván más kérdés ha ügy döntök, hogy most ingyen nyitom ki a hangszertokot.
süti beállítások módosítása