Európa és hazánk jövőjét is szkeptikusan látja Kemény István költő, író, de úgy véli: ilyen helyzetben felértékelődik a költészet. Az utóbbi időszakban közéleti témájú versei és A királynál című kötete kapcsán egyre szélesebb körben megismert költővel pályafutásáról, a költészet jelenlegi hazai szerepéről és az irodalmi életbe belépő lányairól is beszélgettünk.
„A »veszett nagy nyilvánosság« 2011 februárjában érkezett meg igazán, amikor a Holmiban publikáltad a nagy port kavart Búcsúlevél című versedet. Számos válaszvers, cikk, blogbejegyzés, elemzés, komment született miatta. Kálmán C.György kikiáltotta az év versének, és több helyen is azt lehetett olvasni, hogy a Búcsúvers megújította a magyar közéleti-politikai költészet hagyományait.
Jobbról és balról is értelmezték a Búcsúlevelet, de többnyire leegyszerűsítve, a napi politika felől, aminek nem örültem. Ez a vers arról próbál szólni, hogy évtizedek óta nagyon nagy baj van Magyarországon lélekben, gondolkodásban, mentalitásban, akkora, ami elől talán jobb lenne menekülni. És hogy én elmenekülni nem tudok, de nem tudok megoldást sem. Nem megosztó verset akartam írni. Éppen ellenkezőleg. Személy szerint persze örülök, ha sikerült bármit is megújítanom a magyar költészetben, de nem egy ilyen negatív verssel szerettem volna ekkora nyilvánosságot.
Szerinted mi lehet az oka, hogy a politikai-közéleti költészet nem volt divatban az elmúlt évtizedekben?
A diktatúrában a politikai-közéleti költészet kötelező volt, a líra csúcsa - amitől teljesen elértéktelenedett, a végén meg már mindenki röhögött rajta. És aztán a kilencvenes évek mindenről inkább szólt, mint a költészetről. Például arról a reményről szólt, hogy megyünk az Európai Unióba, van jövő, belátható időn belül Magyarország is gazdag és pont annyira boldog lesz, mint a Nyugat, mert történelmileg egyszerűen erre van ítélve (mint például Görögország ugyebár…). Ez a pozitív jövőkép volt a fejünkben. Aztán beléptünk, jött egy-két tétova év, majd kitört a gazdasági válság, és ma úgy tűnik, hogy ha kikerülünk is ebből valaha, az az ideális EU, ahova valaha vágytunk, már nem lesz többé. Valami más lesz helyette. Valami silányabb. Itthon pedig marad a szegénység, a perspektívátlanság, az örök átmenet. Szóval csalódottságot érzek mindenfelé: magamban, a környezetemben, az országban. Mindez persze nemcsak magyar, hanem legalábbis közép-európai probléma. De Magyarországon mindehhez jön még hozzá az az elkeseredett politikai vallásháború, aminek nincs párja Európában, és ami miatt szinte lehetetlenség közös pontokat találni valamiféle konszenzusos közös jövőképhez. És ilyen nehéz helyzetekben felértékelődik a költészet. És előtérbe kerülnek a politikai-közéleti versek.
Ekkor jött a Búcsúlevél.
Igen, 2011-ben. És talán tényleg volt valami szerepe abban, hogy divatba jöttek a közéleti versek. És abban, hogy vita folyt le 2011-ben a politikai-közéleti költészet létjogosultságáról az ÉS-ben. És ennek a vitának a következtében született meg 2012-ben az Édes hazám antológia a Magvetőnél. Viszont aki végiglapozza ezt az antológiát, azt is láthatja, hogy 1990-től kezdve rengetegen írtak közéleti-politikai verseket Magyarországon – csak nem vettük észre, mert nem volt divatos.”
Hercsel Adél interjúját híroldalunkon olvashatják.
