Mennyi is látszik Kelet-Európából?
2013. május 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mennyi is látszik Kelet-Európából?

orban_v.jpg

„Far-right supports of the Jobbik party stage anty-Jewish rally”, vagyis a Jobbik szélsőjobbos támogatói zsidóellenes gyűlést szerveznek, szólt a reggeli publikálás óta a képaláírás az EUobserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál cikke felett; ami egyébként arról szól, hogy Orbánnak nem sikerült meggyőznie a zsidó vezetőket az antiszemitizmus ügyében.

Maradjunk most csak az illusztrációnál: az ugyanis nem belföldi zsidófaló széljobbosokat, hanem Kolozsváron népviseletben felvonuló magyar fiatalokat ábrázol. Az egyszeri, késő délutánra kijavított sajtóhiba nem érdemelne külön kommentárt, ha nem mutatna jóval messzebb önmagánál.

Az van ugyanis, hogy ennyire látszunk Brüsszelből.

Még az európai ügyekkel foglalkozó szakújságírók egy része is csak ennyit lát, ennyit fog fel belőlünk, nem beszélve a szélesebb tömegekről. És a többes szám első személy alatt nem is a magyar belpolitikát vagy a magyarságot értem, hanem mondjuk az egész Kárpát-medencét, sőt, magát Kelet-Európát. Ilyen távolságból sokaknak ennyire számít, hogy nem belmagyar széljobbosokról, hanem külhoni magyar hagyományőrzőkről van szó. Nem kisebbségek ellen uszító acsarkodókról, hanem egy kisebbségről van szó, akikre acsarkodva uszítanak odaát (és néha idehaza). Nem mások önazonosságát és hagyományait kikezdő provókról, hanem önazonosságukat és hagyományaikat felvállaló bátor fiatalokról.

Még egyszer, nem valami gonosz háttérhatalom mesterkedése a fenti kép+képalá kombó, csak egy figyelmetlenségből, az igazi érdeklődés hiányából fakadó sajtóhibáról van szó. De ne higgyük, hogy a nagyvilág iránt legalább érdeklődő európai csevegő osztály nagy részét nem pont ugyanilyen szinten érdeklik a térségünk összetett problémái, traumái, ideái, kacifántos történelmi összefüggései (és szétszakítottságai).

Valami furcsa jelmezben idegen zászlókat lobogtatnak különös figurák, valahol a virtuálisan, a nyugati agyakban még létező Vasfüggöny és Oroszország között, Európa zűrösebbik felén.

Történhet arrafelé bárhol. Ezek ilyenek. Észtek és lettek, lengyelek és litvánok, szlovákok és magyarok, románok és moldávok, bolgárok és törökök, szerbek és albánok, görögök és macedónok... Csak bonyolítják a globális, nemzetekfelettiségre berendezkedő geopolitikai terepasztalt, és hol itt, hol ott bújnak ki a Mérce alól, történelmi sérelmekre, lezáratlan ügyekre, privát kis igazságokra hivatkozva.

Pedig néha a privát kis igazságok is érhetnek annyit, mint a Mérce igazsága.

*

Az alábbi képalákban sajtóhibákat rejtettünk el.

holland.JPG

Új rotterdami székházába költözik a holland szélsőjobb.

brit.jpg

Ötórai teára gyülekeznek az angol konzervatívok.

akció.jpg

Hatalmas leárazásokra készülnek a londoni fiatalok.

sorpuccs.jpg

Ismét sörpuccsra gyűltek össze a bajor nacionalisták.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr655284414

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyi is látszik Kelet-Európából? 2013.05.06. 17:52:01

Zsidóellenes gyűlést tartó szélsőjobbosoknak címkézte a Kolozsváron népviseletben felvonuló magyar fiatalokat egy uniós híroldal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Locassen 2013.05.06. 17:12:45

böcsületükre legyen mondva, lecserélték a képet

'Correction: the original photo attached to this article has been changed '

Hober Marlow 2013.05.06. 17:14:50

@Locassen:

Legyen mondva!

A cikk viszont így ahogy van telitalálat! :D

Hober Marlow 2013.05.06. 17:18:04

Az meg, hogy a jwc-nek vagy wtc-nek vagy jwc-nek vagy mi a fittyfenének mi nem elég, az csakis őket minősíti! :-)))

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2013.05.06. 17:30:35

A few years ago the left-liberal prime minister of Hungary told the youth of the nation that if they didn't like it here they might as well go.

It's about time to tell the Jews in Hungary that if they don't like it here they may as well go.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2013.05.06. 17:33:59

@Locassen: csak épp nem ez volt a hiba:

maga a kép egyszerűen nem passzolt a cikk témájához, a valóság hamis ábrázolás azonban a kép aláírásában volt

Hober Marlow 2013.05.06. 17:39:47

Ezek is a hamisított Teller-levélen szocializálódtak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.05.06. 17:39:49

"...Még egyszer, nem valami gonosz háttérhatalom mesterkedése a fenti kép+képalá kombó, csak egy figyelmetlenségből, az igazi érdeklődés hiányából fakadó sajtóhibáról van szó..."

Mese. Milyen kereső szavakkal, hol talált rá a "figyelmetlen" képszerkesztő? Esetleg - ha már véletlenül ez ugrott ki - valami teljesen steril, szövegkörnyezet nélküli fotógalériából szedte?

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2013.05.06. 17:55:20

@gloire: elnézve a neveket, amik az euobserver cikkeit jegyzik, sokkal inkább az lehetett, hogy került valami Jan vagy Ion nevű képszerkesztő a Nikolaj nevű szerző mellé

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.06. 17:57:45

Megvan a forrás. Az EUobservernek már megvolt ez a kép, egy olyan cikkben, ami arról szól, hogy a Jobbik nem tudott támogatókat szerezni Erdélyben. A kép RMDSZ-es felvonulókat ábrázol, de a cikk szövegében szerepel a "Jobbik" szó. A valószínű forgatókönyv: keresés, nemolvasás, sietség, hiba. Tessék:

euobserver.com/news/31004

Ami pedig a posztot illeti: Kelet-Európából annyi látszik, amennyit a máshol élő ember látni akar. Némi szerepe annak is van, hogy mit mutatunk. Figyelmetlen képszerkesztők mindenhol vannak, az már a kelet-európai kisebbségi komplexusról árulkodik, hogy ennyire zokon vesszük. Javították, ugorgyunk.

eN 2013.05.06. 18:04:34

Ezért kell a hagyni brüsszelt a picsába. építgessék a pángermán diktatúrájukat egyedül, jó nekünk a sajátunk is.

sisszi 2013.05.06. 18:08:44

"Az van ugyanis, hogy ennyire látszunk Brüsszelből" kinek??? az ki lett "felejtve". egy független internetes újságnak. lehet szar újság. lehet hogy jó. de ugyan annyira szeretnek újságírósanegybemosni mint RG.

Locassen 2013.05.06. 18:09:26

@Az Olei Hagardom terroristái: azt is lecserélték, ráadásul elég gyorsan, szóval ez tényleg inkább figyelmetlenség, semmint tudatlanság. Ha az ember ilyet lát, akkor ír egyet a szerkesztőnek, az meg javít - asszem én egyszer a BBC-nek írtam, hogy lehet, hogy Orbán Viktor nagy zsivány, de azért mégse Slobodan Milosevic képét kéne berakni a róla szóló portréhoz - negyedóra múlva írtak, hogy köszi és javították.

vantaan 2013.05.06. 18:10:16

@eN: Már miért is lenne jó? Jó a ....-t, ez a mutyi-diktatúra? Azért vannak ebben az országban még tisztességes emberek is!

bömböcz 2013.05.06. 18:11:42

@eN:
Na így beszél egy csalódott fogyatékostársadalmi...azaz izé ...társadalomfogyasztó... vagyis nemis ,hanem:
fogyasztóitársadamista aki épp most kielégületlen!

eN 2013.05.06. 18:15:02

@vantaan: és akkor mi van ha vannak? hogy jön ez ide?

2013.05.06. 18:25:30

Le kell szarni az eu-t. Ők nem értik a mi problémáinkat, mi nem értjük az övéket.
A jövő a Duna menti konföderáció!

2013.05.06. 18:28:25

@eN: Nem pángermán az, hanem kozmopolita, internacionalista. Német domináns szerep van az eu-ban, de a németek a maguk hagyományat és kulturájukat is feladják a PC nevében.
A magyaroknak meghatározó szerepre kell törekedni a Duna-medencében, és létre kell hozni a saját unióinkat, Közép-Európai Uniót, a Duna-menti konföderációt. Csak így lesz tartós béke és fejlődés.

eN 2013.05.06. 18:30:29

@Az Olei Hagardom terroristái: itt a sváb az a kikersztelkedett zsé vagy idetelepült német?

eN 2013.05.06. 18:34:02

@SontPent: kérdés, hogy a szlovákokkal, románokkal mire megyünk a Duna mentén?
az elmúlt 100 év alapján nem sokra.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.05.06. 19:25:42

Orbán takarodj!

Vak komondor-fidesz hazugság az egész pécsi Vízmű blöff
!
Az 1 eurós vételárat a pécsi Vízműért, a NAV hogyan fogadhatja el, hisz nem életszerű, pénzügyi és számviteli törvényeket sért, sumák, simli az egész. Ha te vagy én csinálom, már le is ültettek volna. A három milliárdot meg a néppel fizettetik ki. A pécsi Vízművet anno PÁva Zsolt kótyavetyélte el a franciáknak.

Ennek a bandának mennie kell, de neked meg el kell menni szavazni!
Ha nem mész el , lehet megint kétharmaddal nyernek és az a vég!
Orbán miatt szivat Európa is bennünket.
Semmisé kell nyilvánítani a trafikpályázatot!

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2013.05.06. 19:44:40

@Hogy lopta ki a Fidesz a titkos Portik anyagot?:

"Hogy lopta ki a Fidesz a titkos Portik anyagot?"

a kormánynak joga van hozzáférni

"Az 1 eurós vételárat a pécsi Vízműért, a NAV hogyan fogadhatja el, hisz nem életszerű, pénzügyi és számviteli törvényeket sért, sumák, simli az egész."

Amikor az állam tud jó áron (VISSZA) vennin valamit szoclibsi szratűrók által magánzsebekbe átjátszott vagyonból

AKKOR MINDIG NYÜSZÍT A BALLIBSI SÖPREDÉK

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2013.05.06. 19:45:55

@Hogy lopta ki a Fidesz a titkos Portik anyagot?:

"Hogy lopta ki a Fidesz a titkos Portik anyagot?"

a kormánynak joga van hozzáférni

"Az 1 eurós vételárat a pécsi Vízműért, a NAV hogyan fogadhatja el, hisz nem életszerű, pénzügyi és számviteli törvényeket sért, sumák, simli az egész."

Amikor az állam tud jó áron (VISSZA) venni valamit szoclibsi szartúrók által magánzsebekbe átjátszott vagyonból

AKKOR MINDIG NYÜSZÍT A BALLIBSI SÖPREDÉK

Harald Blåtand 2013.05.06. 20:08:39

@Holger Hartland: Jaja,ez kb.olyan, mint mikor a 2006-os pesti felvételekkel illusztráltak mindenféle térségbeli balhét, nyilván egyszerűen anyaghiányból csináltak egy "Eastern Europe riots" keresést :-) Amúgy ilyenkor elgondolom, hogy persze, bántó, hogy nem ismerik fel a székelyharisnyát,mert nekünk evidencia - de vajon hány magyar képszerkesztő ismerne fel mondjuk egy gagauz népviseletet? Pedig közelebb laknak,mint Brüsszelhez a székelyek :-) Gáz, de ilyesmi előfordul. (TGM-nek volt egy az átlagnál jobb cikke arról nemrég, hogy a magyar sajtóban Szatmár városa sztereotípiából gépiesen "faluként" jelent meg a rendőrsön agyonvert férfi temetése kapcsán-pedig ehhez tényleg elég ránézni a térképre, ha már valaki nem tudja alapból.)

Nero Bianco 2013.05.06. 20:22:45

@Az Olei Hagardom terroristái:
"A few years ago the left-liberal prime minister of Hungary told the youth of the nation that if they didn't like it here they might as well go."

Nocsak, nocsak, történelemhamisítás?
:)))

Tehetetlen Dodó 2013.05.06. 20:24:09

@Hogy lopta ki a Fidesz a titkos Portik anyagot?: Ideges vagy, háver?
Mi lesz pár év múlva, ha már 3 év ennyire kiborított?

Bell & Sebastian 2013.05.06. 20:25:09

Most hallottam, hogy az EU felfüggesztette egyes támogatások kifizetését. Szóval, a nyughatatlan székelyek miatt jól megszívták a románok, ha megint tévedtek.

De ebben nem vagyok biztos.

Alfőmérnök 2013.05.06. 20:28:47

@gloire: Helló PATKÁNY!
Dolgozik az az ügyvéd?
Az ugye megvan, te értelmi fogyi korcs, hogy ha sor kerül a perre, a te anonimitásodnak is annyi?

Nero Bianco 2013.05.06. 20:30:50

@Bell & Sebastian:
"Most hallottam, hogy az EU felfüggesztette egyes támogatások kifizetését."

Tavaly nyár óta fel van függesztve két program kifizetése.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 20:38:43

Cohn-Bendit pedobear, de ez titok és nem szabad mondani. Így feliratkozott Cukrospöcsi a Holotörvény mellé. Ha egyenként védik meg mindet, aki csak sékelben kapja a fizetését, nagyon ráfaragunk, fizethetjük a kárpótlást, míg Pallasz Athéné kezéből is ki nem lopják a lándzsát.

Bár ki tudja, lehet hogy azzal kezdték.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 20:41:07

@Nero Bianco: De most még jobban fel van és még más is hozzájött. A kongresszus szerint már elég nagy itt a jólét, az összes cigó a farkát veri vagy a ceglédi kannát.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 20:42:26

Persze, ha nincs a közelben nyugdíjas párászt.

Nero Bianco 2013.05.06. 20:52:04

@Bell & Sebastian:
"De most még jobban fel van és még más is hozzájött."

A KEOP és a KÖZOP az NFÜ szerint megoldódott, kivették a szabályozásból a diszkriminatív részt.
Ennek mondjuk semmi köze a WJC-hez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.05.06. 20:55:08

nem valami gonosz háttérhatalom mesterkedése a fenti kép+képalá kombó, csak egy figyelmetlenségből, az igazi érdeklődés hiányából fakadó sajtóhibáról van szó"

gonosz háttérhatalom mesterkedése, hogyha szándékosan kívánják lejáratni az országunkat? mert én ezt tippelem, persze lehet hoyg itt tényleg véletlen, csak én se ma születtem már
kell példákat hozni erre ausztriából, németországból?

Bell & Sebastian 2013.05.06. 21:07:07

@Nero Bianco: Majd elhiszem, ha dől a lé. Még hogy nincs köze? Már hogy a picsába ne lenne! Az a helyzet, hogy az utófinanszírozás lényege az, hogy a bank kikerülhetetlen akadályként tornyosuljon a forrás és a megvalósítás közt, kéjes mosollyal ajkán szakítsa le minden számlának gyümölcsét.

Szomorú vagyok, hogy ezt pont tőlem kell megtudnia, ogy. képviselő létére!

Nero Bianco 2013.05.06. 21:09:43

@Bell & Sebastian:
"Még hogy nincs köze? Már hogy a picsába ne lenne!"

Egy veretesen érzelemvezérelt mondat nem bizonyíték.
:)))

2013.05.06. 21:34:10

@eN: Hát, igen. Ezt meg kell oldani. A "nemzetiségi kérdés" és Trianon az Erisz almája, amely a viszály és a rossz viszony alapja a Duna-medencében.
A megbékélés azonban a jelenlegi EU keretek között nem lehetséges. Ahogyan a kisebbségi jogok, autonómia ügyére is magasról szarik a brüsszeli elit, amely nem akar nemzeteket, nem fontosak számára a nemzeti értékek, internacionalista birodalmi attitűdjük van.
Vagyis az EU-ban még kevesebb esély van a szlovákokkal, románokkal a kisebbségi kérdések rendezésére, területi autonómiára.
Jelenleg persze az EU még van, ebből kell kihozni a legtöbbet a következő pár évben. De egy jó külpolitika ( nem olyan mint az MSZMP-s Martonyi) tudja azt, hogy a világ mindig változik, birodalmak és államszövetségek jönnek és mennek. Egy jó külpolitika meglátja a kínálkozó lehetőséget és cselekszik.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 21:34:27

@Nero Bianco: Maga gyakorló etológus, a kutyája is sokat tud, mégse pofázik. Addig örüljön, míg ez így marad.

dr. jenőke (jenőke) 2013.05.06. 22:34:42

@Nero Bianco:
Melyik kettő?
Én négyről tudok.

Nero Bianco 2013.05.06. 23:03:31

Visszadobta hétfőn Kövér László házelnök a szocialista Szanyi Tibor, illetve a független Lenhardt Balázs interpellációit, a házelnök szerint ugyanis sértő volt azok hangneme.

Kövér László a Parlament történetének eddigi legdurvább pénzbüntetését szabta ki Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselőkre.
....
Múlt kedden Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár felszólalása közben egy "Loptok, csaltok hazudtok!" feliratú táblát vitt az ülésterembe és állított fel a kormánypárti padsorokkal szemben Karácsony Gergely és Szilágyi Péter. A trafikpályázatok és a közérdekű adatok kiadási rendjének tervezett változása ellen tiltakoztak

Mennyinek is kéne látszódnia?

Nero Bianco 2013.05.06. 23:08:18

Kövér László, a parlament megveszett pitbullja még csak nem is látszik európai távlatokból.

Viszont nekünk meg itten van napi szinten baxtatni a komfortérzetünket.

Ugyan hagyjuk már azt, hogy mi zavarja európát.

Foglalkozzunk azzal, ami minket zavar.

bömböcz 2013.05.06. 23:23:19

@Nero Bianco:
a kövér fletó egy pápai alomból származik.
mindkettő fletós és kövéres, ideggyenge génhulladék.
Ne szánjon rájuk több időt/pénzt.

Putyilov gyári melós 2013.05.06. 23:44:34

Kedves RG, mit szólt volna Orbán elvtárs,ha ezt felolvassák neki a WJC felszólalása után?

" Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 2003.május 18-án így nyilatkozott a Jobbikról:

– Alakult egy új párt, a Jobbik átalakult, pontosabban párttá. Fölveszik-e velük, vagy fölvették-e velük a kapcsolatot?

– Én ismerem a szervezők jó néhány erőteljes figuráját. Nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor azt kérdezik, mert furcsa dolog egy negyvenedik életévében járó embertől talán, de ilyen bátorító szeretettel vagy nem is tudom, hogyan nézem azt, amit ők csinálnak.

– Nem akarta azt mondani, hogy atyai.

– Hát igen, szóval az bántó lett volna. Hát nézze, nagyon sok mindenben nem értünk egyet. Tehát beszélgettünk velük például a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek az ülésén, hiszen ott is néha fel szoktak bukkanni, sőt képviseltetik ott magukat tagi minőségben is. De látom, érzem a bőrömön keresztül mindazt, amit velünk kapcsolatban érezhettek Antall Józsefék tizenegynéhány évvel ezelőtt. Tehát nagyon nehéz elfogulatlan véleményt mondani. Szerintem amit én látok, becsületes, rendes, nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó. Én nagyon kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek az életben, és itt a közéleti próbálkozásaikat is siker koronázza. Hogy éppen pártot kellett-e nekik alapítaniuk? Hát nekem más tanácsom lett volna. De én sem hallgattam akkortájt más tanácsára, tehát az idő lehet, hogy őket fogja igazolni.” "

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.07. 00:20:00

hat ez EPIC de komolyan...
Budapesten roman csoka fenykepezte :)))

Virág et. 2013.05.07. 06:59:02

@Az Olei Hagardom terroristái: Hát pedig vagy hazudsz vagy azt se tudod, miről beszélsz. Segítek:

fn.hir24.hu/itthon/2006/06/15/gyurcsany_el_lehet_menni_magyarorszagrol

Hol is mondta ezt Gyurcsány? Fiataloknak, mi? Pl. Csányi igazán fiatal meg a többi nagyfoglalkoztató képviselője, mi?

Miért kell ilyen színvonaltalanul egyszerűnek lenni?

Csucsundra 2013.05.07. 07:24:12

@Locassen: na gratulálok :) Ez nem becsület, ez a minimum, egy kapitális melléfogás utáni tűzoltásban .... De közben ugye mindenki egyenjogú, és egyformán odafigyelünk minden uniós országra...csak valahogy a magyarokkal kapcsolatban mindig az ellenfélnek fúj a bíró..... Ja a meccs után néha elnézést kér :D

Balt 2013.05.07. 08:34:31

Hehehe, ez k. jó! Látom, kissé rezignáltan indult a poszt (joggal), de az éles stílusváltással következő "válaszok" nagyot ütnek. Pedig már-már én is a lemondó felét fogtam meg a dolognak. :)) (Ami őszintén szólva botrányos lenne, de sajnos már csak legyintünk.)

Balt 2013.05.07. 08:36:57

@Hober Marlow: De legalábbis elég "jól informáltak" (a PEN-klubon keresztül)...

Balt 2013.05.07. 08:39:25

@gloire: Én is ezen gondolkodtam. Milyen keresőkulcs alapján találták adekvátnak a fenti képet? Lehet, hogy a google velünk van? :)) Mert ennél keresve sem lehetett volna jobb sajtóhacket adni a kormány/Fidesz/"magyar ügy"/stb. kezébe.

Balt 2013.05.07. 08:43:16

@Holger Hartland: OK, így már csak azt kell tisztázni, miért hazug maga a cikk.

room_101 2013.05.07. 08:45:43

Ha ezt a hibát a MN követi el, és valaki szól érte, akkor nem a képet cserélik le és nem kérnek elnézést, hanem a külügyminisztérium kiad egy durcáskodó tiltakozó jegyzéket a bíráló országa kormányának, azután ha megjelenik erre 3 bizonyító írás, akkor "mármeginbáncsákamagyart" meg "lejáratóhadjáratfolyikellenünk".
Azután, ha sajtóperre kerülne sor, és azt a bíráló 3 év múlva megnyerné, és az utolsóelőtti oldalon megjelenne a helyreigazítás a legkisebb bankszerződésekhez használt apróbetűvel.

is 2013.05.07. 08:46:04

@poszt: Na, szép. Természetesen nem az a konkrét szerkesztő ismeri ennyire szarul a magyar helyzetet. Nem ám. Hanem "Brüsszel". Nem egy ember volt hülye, hanem hát így gondolja ott mindenki.

Hadd szóljak: azt ugyan nem tudni, hogy ők mennyire általánosítanak a magyarokkal kapcsolatban; de azt, hogy te itt most expressis verbis ezt az általánosítást meglépted velük szemben, az már az internetbe van vésve.

A labda most éppen ezért nálad pattog: mit is kezdesz ezzel a helyzettel?

lüke 2013.05.07. 08:51:56

mennyi látszik?
hol?
(nyugaton semmi, mert senkit se érdekel, kivéve egyes egzotikummal foglalkozó zsurnalisztát)
ez olyan,mint a tudat >a hol-lét határozza meg

Balt 2013.05.07. 08:52:16

@Bell & Sebastian: ??? Kit tisztelhetünk az Úrban? (Na jó: úrban.)

Fejesrob 2013.05.07. 08:56:41

Annyit elértek, hogy ha valaki azzal jön, megjelent a FAZ-ban, hogy Orbán és a magyarok náci, csak legyint, hülye zsidók.

Ma már nincs az mint régen, hogy húha, BBC kódex, a nyugati lapok írják meg az igazat és effélék.

A ballibsik kedvenc trükkje, hogy pld. Konrád, vagy valami hasonló ír valamit egy osztrák lapba, azt itt név nélkül beidézik, mint független véleményt sem működik.

csavari 2013.05.07. 08:57:35

rajcsányi.gellért (ergé)

Nem értem a csodálkozását rajcsányi elvtárs! A "hazai" média komisszárok által átvett "tudósítások" alapján adnak képet Magyarországról és a Magyarságról!
A "demokratikusnak" hazudott fasiszta nyugat a saját bűneit vetíti ki Magyarországra, lásd a franciák, olaszok és a többi "kultúr" nép cigánytelepek felégetését és a zsinagógák felrobbantását!Ha Magyarországon történne ilyen akkor abban a pillanatban az egész nato, izrael meg a többi söpredék ország katonailag is megszállná az országot a ténylegesen!

Fejesrob 2013.05.07. 08:59:18

Azért az is durva, hogy ezek magyar zászlós fiatalok voltak, akiket simán a zászló miatt oda lehet tenni illusztrációnak, mint nácik.

Az USA-ban mindenütt ott van az USA zászló.

Kék az ég 2013.05.07. 08:59:50

A cikk alapja jogos lenne, de a végével teljesen elrontatta.

Ennyire szánalmasan gyenge "viccekre" telt csak a nagy nemzeti büszkeségből?

Tanulni kellene a románoktól és lengyelektől akik valóban poénosan válaszoltak például az angoloknak az őket ért bírálatokra.

Nekünk meg csak ezek a dedós képviccek maradtak :-(

Fejesrob 2013.05.07. 09:01:29

@csavari: Azért megvan ennek az előnye. A nyugatra az országnak több mint a fele megfelelő elővigyázattal tekint.

Kék az ég 2013.05.07. 09:01:55

@csavari: Azért értelmetlen a cikk mert magyar lakosság mennyit tud róluk?

Ugyanannyit...jobb esetben.

Robinzon Kurzor 2013.05.07. 09:04:42

Sajtómunkás munkamorál és igényesség, 2013.

Ezzel együtt nem fikáznám a médiában dolgozókat, egyszerűen nem kifizetődő minőségi munkát végezni; az igénytelen közönség a szarral is beéri ... hát minek csináljanak jobbat.

Másfelől meg ide vezet, ha az információ ingyen van.

Balt 2013.05.07. 09:07:16

@Virág et.: Akinek rövid a memóriája, az keresgéljen. Bizony, mondta a fiataloknak is, hogy menjenek külföldre.

Kék az ég 2013.05.07. 09:09:26

@is: Pontosan!

De mondom újra. A MAGYAR MENNYIT TUD róluk?

Meg a szomszédokat se igazan ismerjük a lenéző ilyen olyan tótozás, oláhozáson kívül.

Fejesrob 2013.05.07. 09:15:12

@Balt: Persze, nyilván van amit névvel, hiszen akkor fontos is.

Az ilyen tiltakozások mindig egy jól meghatározott bokorból indulnak ki.

Kék az ég 2013.05.07. 09:15:33

@is:

Ez a blog is kb olyan mint amikor a Eurovision versenyen a BBC kommentátora a magyar együttes ruháját elnézte és romának tévesztette.

Ekkor jött egy nagy magyar és nyílt levélben nyomta en bloc az angolok fikázását, hogy de mi mekkora világhíresség vagyunk, mi mindenkit győztünk le, az angolok meg senkik, hat mi is hogy romának nézte a magyar együttest.

A cikk végi "humor" arra hajaz... Mer hat meg kell nekik mutatni hogy ihaj csuhaj mi is tudunk ám!

szvsz 2013.05.07. 09:19:52

@Kék az ég: "Tanulni kellene a románoktól és lengyelektől akik valóban poénosan válaszoltak például az angoloknak az őket ért bírálatokra."

Hát tedd meg! Mi akadályoz?

Kék az ég 2013.05.07. 09:33:26

"ugyanilyen szinten érdeklik a térségünk összetett problémái, traumái, ideái, kacifántos történelmi összefüggései."

A magyar Kormányt és jobboldali médiát mennyire is érdekelte az azeri ügynél az ilyen?

Mennyit is tudott a magyar lakosság az egészről (meg az se hol vannak) az ügy előtt?

Az fránya bagoly, ugye..

Kék az ég 2013.05.07. 09:36:43

@szvsz: Nem engem zavar a képszerkésztő tévedés ennyire hanem ergét!

Mert ugye nem az gondja, hogy a Jobbik már megint nem bírt magával, hanem hogy jaj a gonosz Brüsszeli sajtó ezt szóváteszi, és pláne rossz képpel.

Ezért ő aztán jól megmondta nekik a fantasztikusan "humoros" képeivel.

2013.05.07. 09:42:41

Beérett a ballib hazudozás és szakmányban vitt hazaárulás...

Úttalan utakon 2013.05.07. 09:44:42

@Hober Marlow:
Úgy ahogy mondod. Szerintem már az is sokat elmond, hogy itt ekkora rendezvényt tarthattak komolyabb attrocitások nélkül. Próbáltak volna Gázában gyülekezni! Ennyi felvonulás minden más országban is lett volna, neonácik mindenhol vannak. - Ellég visszásnak érzem, hogy miközben sujkolják, hogy olyan rohadt antiszemiták a magyarok, hogy Schiff András már nem is mer Budapesten koncertezni, nehogy levágják a kezét, közben azért idejönnek bulizni a világ minden részéről, sőt az is megjelent egy híradásban, hogy az egyik legnagyobb európai zsidó közösség épp a magyarországi.
Közben pedig a második világháború már olyan rég véget ért, hogy többé nem nagyon van kire mutogatni, és ezt észre kéne venniük végre. Akad még pár 90+ éves tata, akit előkaparhatnak, de aztán aki később született, azt ugyanúgy nem ér kollektíve megbélyegezni, mint a náciknak anno őket.

Kék az ég 2013.05.07. 09:48:19

@IKDFA: "Beérett a ballib hazudozás és szakmányban vitt hazaárulás... "

Mire gondolsz?

A 8 évig tartó Fideszes EU-ba feljelentgetésékre?

Ízlelgesd Martonyi kívánságait az országot felügyelő erős EU-ról !!!

______________
Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert "önmaga lábán nem tud megállni".
Ez az ország a jogállami kontrollt, a demokratikus intézmények tartalmi működését saját erejéből megvalósítani nem tudja - jelentette ki Martonyi János az Európai identitás - Nemzeti identitás címmel rendezett konferencián Budapesten.

"Ez a szomorú valóság, lehet, hogy másként alakul a jövőben, de jelenleg ez a helyzet, tehát nekünk alapvetően szükségünk van külső jogállami kontrollra" - mondta az ellenzéki politikus, aki hangsúlyozta: Magyarország elemi érdeke a jelenleginél erősebb Európa létrejötte.

alfahir.hu/node/268
__________________________

Virág et. 2013.05.07. 09:50:11

@Balt: Nem mondott ilyet. Egyébként ha állítasz, akkor bizonyíts vagy inkább maradj csöndben.

A google és a wiki idézetek is csak az OÉT-re írja ezt. De csak tessék ellenkezőt bizonyítani.

Kék az ég 2013.05.07. 09:51:06

@Úttalan utakon: "Közben pedig a második világháború már olyan rég véget ért, hogy többé nem nagyon van kire mutogatni, és ezt észre kéne venniük végre"

De Trianon miatt rinyálni lassan 100 év (!!!) után is az persze ...

Mert ugye nem mi kezdtük az osztrákokkal... nem mi vesztettük el...nem mi voltunk mar 1848-ban is kisebbségben Erdélyben...

Sátán meg a Jocó 2013.05.07. 09:58:40

@Locassen: tényleg ennyi látszik... Conh-Bendit pózolása az MN-el, az amerikai fiszemfaszom számonkéri Szájeren AUSZTRIA dolgait...

folytassam?

mesterségesen generált handabanda, meg se éreznék, ha kivonulnánk a picsbe, otthagyva ezt a 68-as maioista vezetésű EUKolhoz-t.

vantaan 2013.05.07. 10:05:25

@IKDFA: ...beérett a hazudozás .... mert, ne azt nézzék mit mondok hanem hogy mit cselekszem!
Mondta mutyi(vitéz) Orbán Viktor miniszterelnök úr!

Úttalan utakon 2013.05.07. 10:12:44

@Kék az ég:
Egy szóval sem állítottam, hogy a trianonozás jobban tetszik, mint amikor leantiszemitáznak csak úgy, minden alap nélkül.
Ha engem kérdezel, akár tetszik egyeseknek, akár nem, a románok, szerbek, szlovákok, stb, stb, igen sok évszázada itt élnek a Kárpát-medencében a magyarok mellett. Ez nekik ugyanúgy őseik földje, még akkor is, ha történelmileg úgy alakult, hogy huzamos időn keresztül Magyarország néven szerepelt az egész a térképeken, és a magyar uralkodó hozta törvényeket, illetve egy idő után osztrák.
Sőt, ha figyelembe veszem, hogy a 19. század során milyen erős volt a magyarok részéről az asszimilizációs nyomás az ország nem magyar lakosságára (olvass utána, tanulságos), akkor némiképp meg is tudom őket érteni, hogy tökük tele volt már a magyarokkal, és saját országról álmodtak. - Ellenük csak annyi a kifogásom, hogy most pont ugyanazt csinálják a náluk élő magyar kisebbséggel, mint amiből a maguk részéről olyan nagyon nem kértek.
Itt akkor lesz béke, ha mindenki elfelejti szépen azt a tévedést, hogy a határok csak egyféleképpen lehetnek, mégpedig úgy, ahogy 1000 évvel ezelőtt voltak, és elfelejti azt a tévedést is, hogy a Kárpát-medencében vagy a Balkánon realitás a nemzetállam, és megtanulja szépen becsülni a másik embert függetlenül a származásától.
A béke nem rajtam múlik, és ettől a hosszú esszétől is megkíméltelek volna, ha nem vádolsz meg azzal, hogy trianonozok akkor, amikor kikérem magamnak, hogy ab ovo antiszemita lennék csak azért, mert keresztény magyar családban születtem.

Larry Silverstein 2013.05.07. 10:18:30

figyelmetlen képszerkesztő az anyád

Zsidó képszerkesztő+szövegszerkesztő, mint a 30as években (80%), csak akkor nyilvántartották. Ma ez izraelen kívül mindenhol tilos.

vantaan 2013.05.07. 10:22:14

@Larry Silverstein: ...akkor Te honnan tudod? .... csak nem fura fiú vagy s le...tad?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.07. 10:25:21

@Holger Hartland:

ez sem korrekt képszerkesztés a környező szöveg betűméreténél jelentősen nagyobbal írt címhez

veny 2013.05.07. 10:43:20

Majd ha a mandineren se lesz kint nyilvánvaló hülyeség fél napnál tovább, majd akkor...

imres 2013.05.07. 10:57:50

@Holger Hartland: Holger elvtárs!
A probléma már ott és akkor keletkezett. Tudniillik az eredeti cikkben szereplő ultranacionalisták sem láthatók a képen. Népviseletbe öltözött fiatalok vonulnak.
Nem?
Te sem teszel mást, csak szétkened az EUobserver által falra kent szart.

Netuddki. 2013.05.07. 11:01:10

Éééés? Attól, hogy elbaxták a képet még a jobbik zsidóellenes demonstrációt tartott...

Balt 2013.05.07. 11:10:33

@Virág et.: OK, keresd meg az eredetit:

"Az újságíró szerint nem kell hazudni, elég az igazság egy részét elhallgatni ahhoz, hogy elérjék céljaikat bizonyos hatalmi érdekek. Példaként Gyurcsány Ferenc a fiatalok külföldi munkavállalásáról szóló mondatát említette, mely kizárólag a Magyar Nemzetben jelent meg, annak ellenére, hogy több kormányhoz közeli lap is tudósított az eseményről. Mint fogalmazott, tudatos volt az elhallgatás, ugyanis a kormányfő butaságot mondott.

Ha elmennének fiataljaink Európába dolgozni, akkor ugyan ki fogja a nyugdíjat kitermelni az állam részére? – tette fel kérdését. Megjegyezte azt is, hogy már most nincs fedezet a 13. havi nyugdíjra."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.07. 11:11:20

@gróf Szopatzky-Weretzky: @imres: Arra voltam kíváncsi, hogy honnan a kép, és az megvan. Egyébként alá oda van írva, hogy RMDSZ-es felvonulók. A cikkben sokkal durvább, amit Vasile Dancu exminiszter mond: "Transylvania was never part of Hungary. (...) Leaving aside certain excesses of Romanians and Hungarians alike, we had no ethnic war in Transylvania in the last 500 years" - a jó édes anyját, azt.

Balt 2013.05.07. 11:12:18

@Fejesrob: Ezt mondom: mind PEN-klubos, ami Zsorzsi Konrád kvázi kézjegye.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.07. 11:18:45

@Holger Hartland: és gondolod hogy az a képaláírás útbaigazítja az egyszeri olvasót nem pedig azt gondolja majd az öles betűs cím fényében hogy az rmdsz a helyi jobbik-partner?

Balt 2013.05.07. 11:18:54

@Úttalan utakon: Erre Fejtőt tudom hozni, aki megélte. Elején a téma, de érdemes elolvasni az egészet, függetlenül attól, hogyan értékeljük Fejtőt:

"Apám liberális volt. Monarchisták voltunk, de az alkotmányos kormányzás, a konstitucionalizmus, a szabadságjogok és a demokrácia pártján is álltunk. Ne felejtsük el, hogy Ausztriában az általános szavazati jogot már 1907-ben bevezették. Ez egy nyugati típusú birodalom volt, éppen átalakulóban, amikor az első világháború kitört. Ami miatt nosztalgiát érzek, és ami azóta elveszett, az egy óriási tér gazdasági és kulturális egysége. Ami később Lengyelországgá, Csehszlovákiává, Magyarországgá, az Erdéllyel növelt Romániává, Horvátországgá stb. vált, valaha egy ország volt. Útlevél, sőt személyi igazolvány nélkül utazhattunk Krakkóba, Triesztbe. Külön engedély nélkül költözhetett az ember Prágába, Zágrábba vagy Budapestre.

Ez valamiféle előképe volt annak, ami felé most haladunk az Európai Közösség megteremtésével. A rosszindulatú propaganda, amely az első világháború óta uralta Nyugat-Európát, összemosta az Osztrák–Magyar Monarchiát a cári birodalommal. Úgy beszéltek az Osztrák–Magyar Monarchiáról, mint a népek börtönéről. Pedig nem a népek börtöne volt, hanem a népek családja. Egy család, amelyben egyesek felnőttebbek voltak, mint mások, egyeseknek több joga volt, mint másoknak – kétségtelen. Az osztrákoknak és a magyaroknak több joguk volt, mint a horvátoknak és a szerbeknek, de a horvátok, a szerbek, a románok és a szlovákok olyan autonómiát élveztek, amelyről manapság csak álmodni lehet. Volt saját irodalmuk, kultúrájuk, iskoláik, egyetemeik. A saját családomban még az eredetileg létező magyar nyelv is megszűnt, és olasz vagy horvát unokatestvéreimmel a német volt a közös, nemzetközi nyelvünk. Beszéltem egy kicsit csehül és horvátul is, de mindannyiunk második nyelve a német volt. Így hát a német majdhogynem anyanyelvem."

beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg

asdf2014 2013.05.07. 11:26:39

Bármennyire is szeretnék, nem tudok egyetérteni a cikk végkövetkeztetésével, mely szerint "nincs rendszer" ezek mögött a tévedések mögött.

Véleményem szerint nagyon is van, nagyon is tudatos, nagyon is irányított, nagyon is célzott lejáratási kampány folyik Magyarország ellen immár huszonvalahány éve, nagyon is pontos céllal.

Ha valaki nem tudná, hogy mi ez a cél, szerencsére van, aki segít:

"Hungarians are disappearing faster than any other nationality. Ethnic Hungarians, according to unpublished government data, have a fertility rate of 0.83 — fewer than one child per woman, after the high birth rate of the local Roma population is excluded. If the Roma are included, the fertility rate is just 1.28. In the global ranking of suicide rates, Hungary ranks sixth out of 107 countries where data is available, at 40 per 100,000 population per year... "

ezzel szemben:

"Hungary is the anti-Israel to the extent that objective measurement can tell. In my book How Civilizations Die, I construct a rough-and-ready index of life preference, namely fertility vs. suicide rates. People who like babies generally like life, and people who kill themselves don’t. With the highest birth rate (at 3 per female) and just about the lowest suicide rate in the world, Israel is off the charts on the happy side."

pjmedia.com/spengler/2012/07/12/hungarian-suicide-song-redux/

Larry Silverstein 2013.05.07. 11:28:10

@Holger Hartland: Tényleg autonóm volt Erdély és Partium, nem Magyarország része volt. De a magyar király alá tartozott, szóval Romániának még annyira sem volt része.

De ezt nyomni kell orrba szájba, mert a nyugati átlag erről semmit sem tud, és nem is érdekli. Az angol meg francia média pedig hazudozni fog, hiszen ők akarták hogy így legyen.

Silent Bob 2013.05.07. 11:31:20

@Fejesrob: Nem lennék most az imperialisták helyében.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.07. 11:32:48

@gróf Szopatzky-Weretzky: A cikkben ki van fejtve, hogy az RMDSZ az MSZP haverja.

Dzsentrisvihák 2013.05.07. 11:40:21

A bejegyzéssel kapcsolatban az tény, hogy nyugaton lótököt sem tudnak káojrópáról, rólunk meg pláne. Még a húdetekintélyes szakújságíróik (sic!) sem. És nem is érdekli őket. Ami eddig rendben is van, én is pont teszek rá magasról, hogy mi van mondjuk a franciákkal.
De - és itt ugrik a majom a vízbe - én nem is pofázok bele, hogy miként éljenek a békazabálók, vagy az összes többi náció, nem óhajtok rájuk erőltetni holmi általam összefantáziált, világmegváltónak, és mindenki által közösen elfogadottnak hirdetett, de soha világosan meg nem magyarázott, konzekvensen nem alkalmazott értékrendet (gyk.: "európai értékek").
Ők ennek ellenére vígan nekiállnak követeléseket támasztani, fenyegetni, és gyalázni egy olyan országot, amit még a térképen sem tudnak megmutatni (lásd csak a legutóbbi esetet, amikor az amerikai zsidó raporton cirka 3-szor kevertek össze minket Ausztriával...).
Ez itten a baj, kérem szépen, nem az, hogy nem értik a mi történelmi, szociális, kulturális... stb. kínjainkat (mert azokat sokszor még mi magunk sem), hanem, hogy e tudatlanság ellenére akarják megszabni nekünk, hogy hogyan éljünk, mit gondoljunk, mit legyen szabad csinálnunk a saját hazánkban (gyakorlatilag már 1918 óta).
A magyar néplélek pedig különösen háborog az ilyen jellegű beavatkozások ellen, úgyhogy ne tessék azon csodálkozni, hogy a minket sokáig macerálók egy idő után nem lesznek olyan baromi népszerűek errefelé...

blah 2013.05.07. 11:46:57

basszátok meg mi ez itt, óvoda?

blah 2013.05.07. 11:53:18

@Dzsentrisvihák: most a nevetséges rettegést és túlzásokat nem feszegetve, majd ha te fogadsz be valakit a közösségedbe akkor eldöntheted, hogy szóváteszed e a neked nem tetsző dolgait vagy sem.

is 2013.05.07. 12:05:37

@Dzsentrisvihák: "De - és itt ugrik a majom a vízbe - én nem is pofázok bele, hogy miként éljenek a békazabálók, "

már hogy a fenébe ne! magyar vagy, a magyarok pedig 2004-ben beléptek az EU-ba, és aláírták, hogy feladják önállóságukat, elfogadják, hogy mások bele fognak pofázni az életük bizonyos résézbe, cserébe ők is belepofázhatnak, és képzeld el, Orbán Viktor bele is pofázik abba, hogy a német adófizető mennyi zsozsót tömjön a magyarok, igen a te, zsebedbe. meg félmillió magyar külföldről tolja haza a lét neked, mert dolgozhet ott engedély nélkül, meg kapunk szegedi lézerkutatóközpontot, meg NATO-tag vagyunk, és ezért nem támad meg minket se a román, se a szerb, pedig hadseregünk, az pont nincs, és még napestig lehetne sorolni.

amiről te beszélsz, az Fehéroroszország. nem is pofázik ott senki semmibe bele, nincsenek is európai értékek, hanem saját útjuk van, 40% inflációval, és egy jó kis diktátorral. nem lehetsz ilyen sötét, hogy erre vágysz.

Magyarország sikerkorszakai MIND Európához kötődnek:
- Szent István: kereszténység
- Mátyás király: olasz kutura
- Mária Terézia: felvilágosodás
- Kiegyezés utáni Magyarország: iparosodás, ipari forradalom
A bukások meg MIND kelethez:
- tatárjárás
- oszmánok
- oroszok

Fejesrob 2013.05.07. 12:06:08

@IKDFA: Jó régi jobbos nick, még az Index polfórumáról.

Fejesrob 2013.05.07. 12:07:06

@is: A németek is nyugatról jöttek. Bocs:))

Fejesrob 2013.05.07. 12:14:04

Slomóék rájöttek, hogy az elvakultak zsidóvezetők (Feldmáyer, Lauder és tsai.) nem Orbánnak, hanem legfőképpen a tök ártatlan magyar zsidóknak ártottak.

Nem véletlenül akarta Paul Lendvai azt, (vérbeli demokrata a csóka), hogy Orbán ne szólalhasson meg.

A nyugati cikkek ezekre még rá is tesznek egy egy lapáttal.

Pld. itt most az történt, hogy idejött egy csomó zsidó fejes és a maga felsőbbrendű modorában kioktatták a kormányt, kiosztották az ajánlásokat, azaz amikor beléptek és távoztak, még szemen is köpték azokat, akik vendégül látták őket.

Ez szerintem nagyon nagy hiba volt.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.05.07. 12:21:00

Szeretnem, ha az etnikai finomsagokra a hisztiig menoen erzekeny mandiner ugyanilyen sertetten haborodna fel a sajat ideologiai hazatajan felmerulo NEM tevedeseken.

Pl a trafikbotrany kapcsan egy hetig becsitultatok, aztan kiderult, hogy a korrupcio szerintetek sem szep. konkretum persze nincs, mert ha a fidesz korrupt, akkor nem csap olyan erosen a mandiner a billentyukre...

a nepiesch kis felvonulas kiveri a biztositekot, a zsidoszamlalas otlete a parlamentben nem annyira. es ti keritek szamon a magyar baloldal ideologiai katyvazat.

Nemzeti trafikos 2013.05.07. 12:25:31

A zsidók annyit látnak az országból, hogy itt rákiabálnak a rabbikra, ezért évtizedes fegyházzal kell büntetni már a "gyűlöletbeszéd" előkészületét is.

Jobb lenne a világ zsidók nélkül.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.07. 12:35:26

@Úttalan utakon:

troanonozni kell, pontosan ahogy a zsidók is holokausztoznak meg náciznak, hisz láthatóan működik a taktika - csak épp ésszel kellene csinálni, ugatás előtt tanulni

és természetsen értelmetlen trianon teljes revízióját áhítani, még idejekorán önként kellett volna lemondani területekről: pl. a szabadságharc idején területért cserébe megnyreni a kisebbségek támogatását

vagy a kiegyezés után hasonló megállapodásokat kötni,

és akkor a mai napig lehetne

Csallóköz, Léva, Losonc, Rozsnyó Kassa,
Ungvár, Királyháza, Técső
Máramasrossziget, Székelyföld, Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár
Nagykikinda, Óbecse, Újvidék
Eszék, Csáktornya
Lendva, Muraszombat

és akkor talán az Őrvidékből sem csak Sopron marad

Nemzeti trafikos 2013.05.07. 12:36:38

Ha már Fidesz-közeli blog.

Sukoró a 3. volt a Fidesz elszámoltatási 10+1-es listáján.

Erre most Orbán a sukorói Lauder seggébe a meleg szarig benyal Orbán, amikor kaszinóiparos helyett vallási kaftánba öltözve jön Magyarországra.

Miért nem vették őrizetbe a zsidóbűnözőket? Itt voltak összegyűjtve, egyik munkásőr a másik hátán, földpanamázók egymás nyakán.

És erre Orbánhoz interpellálnak, hogy tiltsa be a geciskedéseiket leleplező pártokat, különben jaj oda a demokrácia?

Kurtavasat mindnek!

Fejesrob 2013.05.07. 12:49:55

@gróf Szopatzky-Weretzky: Persze, ha előre tudjuk, akkor az egyes területeken kialakíthattunk volna valamiféle autonóm területet a nemzetiségeknek, sőt cigányoknak is. Szabadon be lehet költözni, de ki már nem, kivéve, akik magyarnak vallják magukat.

Aztán ezek szépen leválnak ha valami gond van.

vantaan 2013.05.07. 12:54:19

@gróf Szopatzky-Weretzky: no de kérlek alássan baszod... hát pont a Te féléd miatt veszett el Kassa, Ungvár, Kolozsvár! A Te féléd böszmeségei miatt akik kiirtották a magyart ....lásd Kamenyec-Podolszk vagy azt a böszmeséget hogy utolsó takony-csatlósként nyalta a nemzet a piktor seggét!

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.07. 12:54:20

@Holger Hartland:

mondd, mi a szarért mentegeted azt a cikket?

a harmadik bekezdésig szó sem esik az rmdsz-ről

és nem ez fog megmaradni az emlékezetben, mert az első információ ami éri az olvasót a kép és alatta az ölesbetűs cím a szélsőjobbról

jó lenne ha kidugnád a fejed a való világba könyvmoly és gondolnál arra is, hogy milyen az átlagolvasó akik tömegeinek az ilyen irományok szólnak

Fejesrob 2013.05.07. 12:54:54

@Nemzeti trafikos: Éppen ez az, hogy valójában nem nyalt be. Nagyon ügyes beszéd, még ki is oktatta Lauderéket, nem véletlenül érzik úgy, hogy hiányos.

Ők az ízlésüknek megfelelő, valamiféle diktatórikus rendszabályokat vártak, amibe egyébként Orbán nyilván bele is bukott volna.

Azért remélem, Orbánék titkos reakciója amúgy az lesz, hogy bőszen antiszemitázva Lauderéket még jobban kiszorítja az országból.

Mondjuk, nálam ezek elértek annyit, hogy Orbán innen azt csinál amit akar, bármi, csak Lauderék ne legyenek megelégedve.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.07. 13:00:38

@Fejesrob:

"Persze, ha előre tudjuk"
Erre valók az államférfiak, ez lett volna a dolgukl. Láthatták az évek során a nemzetiségekegyre erősödő önállósági igényét.

"Aztán ezek szépen leválnak ha valami gond van."
És?
Jobb, hogy háborúban vesztettük el színmagyra/magyar többségű területekkel együtt?
Nem lett volna jobb eleve egy maihoz hasonló etnikai arány a mainál nagyobb területtel?

a nagy levin 2013.05.07. 13:07:27

@Dzsentrisvihák:

@is nagyjabol megmondta, hogy miert van kozunk Europahoz. Beleptunk egy klubba, ahova mi jelentkeztunk (a belepesi feltetelekkel nagyjabol tisztaban voltunk) es mi vallaltuk, hogy betartjuk a szabalyait. Ennyi. Es van egy intezmenyrendszer es politikai mechanizmus, ami meg "kikenyszeriti" (tobbe-kevesbe) a szabalyok betarta(ta)sat.
Mi ugyanugy beleszolunk egy sor kerdesbe, ami a Zemberek eletet befolyasolja minden EU tagallamban, akar kemeny politikai kogvetkezmenyekkel az ott eppen kormanyzo erok szamara.

Martian (törölt) 2013.05.07. 13:12:14

"Orbánhoz interpellálnak, hogy tiltsa be a geciskedéseiket leleplező pártokat"

Izraelben sem tiltották be a sovoniszta ultraortodox pártokat, milyen alapon várhatják el a Jobbik betiltását?

flamer 2013.05.07. 13:12:24

@Holger Hartland: Ja, erről az ügyről nagyjából ennyit lehet elmondani értelmesen. A többi - itt, a hozzászólások között is megjelenő nyavalygás - meg már tényleg csak a sértettségre épülő önkép komplexusaiból következik.

Martian (törölt) 2013.05.07. 13:13:53

@is: "Mátyás király: olasz kultura"

...és egy kis méregkeverés. :)

Larry Silverstein 2013.05.07. 13:17:32

@a nagy levin: Ezért kell pontosan azt csinálni amit Orbán csinál. Ami nekünk jó az EUból annak örülni kell (amíg van), ami rossz az ellen meg harcolni kell, mint minden normális országban.

Az hogy ehhez az ellenzék mit szól itthon és külföldön a lőtéri kutyát nem érdekli.

Fejesrob 2013.05.07. 13:30:38

@Martian: Nyilván, magukat nem tekintik gyarmatnak, ott Lauder nem valamiféle nemzetközi helytartó, hanem egy senki.

Balt 2013.05.07. 13:31:10

@Dzsentrisvihák: Erre is van Fejtőtől idézet a fentebb már citált interjúban:

"- Akkor Ön szerint mi igazolja a győzteseket, akik az első világháború után feldarabolták az Osztrák–Magyar Monarchiát?

- Ezt nehéz néhány szóban megmagyarázni. Egy vastag könyvet írtam arról, mik voltak a győztesek – nevezetesen Clémanceau – indítékai arra, hogy a Monarchiát feldarabolják ahelyett, hogy a háború valódi kirobbantóit, azaz a németeket tennék felelőssé. Németország túl nagy falat volt, az amerikaiak és az angolok érdeke azt diktálta, hogy Németország fennmaradjon, és fenntartsa az európai egyensúlyt. Németországot persze megalázták, de nem verték szét. Inkább kihasználták azt, hogy a teljesen átalakulóban lévő, soknemzetiségű Osztrák–Magyar Birodalomban amúgy is felerősödtek a függetlenségi mozgalmak, és elősegítették széthullását. A versailles-i és trianoni békeszerződések megalkotói, Clémanceau, Wilson, Lloyd George és a többiek, akik egy grandiózus, nagyvonalú, ámde teljesen irreális álomba ringatták magukat, úgy vélték, hogy a Monarchia feldarabolásával és úgymond nemzeti államokkal való helyettesítésével gátat vethetnek a német és az orosz terjeszkedésnek. Ez manapság már teljesen hihetetlennek tűnik, de a francia diplomaták érdekes módon elhitték, hogy van csehszlovák és jugoszláv nemzet. Ma az embereket majdhogynem bosszantja, ha arról értesülnek, hogy „jugoszláv” nemzet soha nem létezett, csak szerbek, horvátok, szlovének, montenegróiak, macedónok, magyarok. S hasonló a helyzet Csehszlovákiával.

Egy nagy birodalmat romboltak le, amely éppen konföderációvá alakult volna, és külön államokat, köztársaságokat alakítottak, amelyekre lehetett számítani a német expanzióval szemben. Franciaország republikánus volt, és egész Európában köztársaságokat akart létrehozni.

Illúzió és tudatlanság uralkodott. Egyébként a franciák ma sem tudják jobban, hogy mi is történik Közép-Európában. Elég meghallgatni a rádiót, a tévét, elolvasni a francia újságokat, hogy feltűnjön, mennyi a hiba és tévedés ezzel kapcsolatban. A francia diplomácia még nem is olyan régen fenn akarta tartani a jugoszláv egységet, gondolván, hogy Jugoszlávia éppolyan ország, mint Franciaország. Összekeverték a horvátokat a korzikaiakkal vagy a bretonokkal, amikor azon morfondíroztak, mi lesz a korzikaiakkal, ha függetlenséget adnak a horvátoknak. Pedig ezek a dolgok nem összemérhetőek. Franciaország egysége a középkorban alakult ki és fejlődött tovább a monarchiában, Napóleon, majd a köztársaság alatt. Közép-Európában viszont a nemzeti identitás volt a domináns, és az egyetlen forma, amely ennek az életformának megfelelt volna Ausztriában, Magyarországon és a többi országban, a konföderáció lett volna. Egy olyan konföderáció, amely a demokrácián és a nemzetek megegyezésén alapszik. Ezt a liberálisok és a szocialisták már a század elején felismertek.

Franciaországban az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáról beszélnek. A Monarchia nem felbomlott, hanem felszámolták. Semmi olyasmiről nem volt szó, mint ami most Oroszországban vagy Jugoszláviában zajlik. Nem volt szó polgárháborúról. A horvátok az osztrák–magyar hadseregben harcoltak a legvégsőkig, csakúgy, mint a szlovákok és a szlovének. Az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolásáról a nyugati diplomácia döntött. A diplomatákat nem lehet rosszakarattal vádolni. Jót akartak. Azt gondolták, hogy a birodalom feldarabolásával meg lehet akadályozni mind Németország jövőbeli terjeszkedését, mind a bolsevizmusét."

beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg

mokkaczuka 2013.05.07. 13:38:13

Igen, ennyi látszik Brüsszelből. És vajon mi ennek az oka? Komolyan azt hiszi valaki, szarakodni fognak a Lajtán túl azon, hogy melyik feketébe öltözött zászlólobogtató bagázs micsoda? Egykutya nekik, és igazuk is van. Ők tehetnek arról, hogy Magyarországon a nemzeti érzés a fasizmusban merül ki, a "magyar vagyok" pedig azt jelenti, hogy nem vagyok zsidó? Persze lehet ez ellen berzenkedni, meg hatvan poénos fotót hozni Hollandiáról meg Németországról, de hát ameddig Magyarországon a beruházások 99 %-a készül el a holland és a német adófizető pénzén, és nem megfordítva, addig az egész egy súlyos identitászavarral küszködő északnyugat-balkáni entitás nevetséges és ostoba pimaszkodása marad. Ez van. Nem a farok csóválja a kutyát, nem a nyúl viszi a puskát; igen, kettős mérce van, az is lesz, lehet visongani ellene ezerrel, vagy ha nem tetszik, kilépni és visszazuhanni a középkorba.

Fejesrob 2013.05.07. 13:39:08

@a nagy levin: Azért ez nem jelenti azt, hogy érdekeink védelmében nem kell elmenni ha szükséges, akár a legvégsőkig is.

Mindenki ezt teszi.

Az a gond, hogy az EU-ban, mint az állatoknál van egy "csípési"rend. Bármi kiválthatja a csípést, olyanok is, amelyek az EU jogszabályaival, alkotmányával ellentétesek. Politikai, üzleti érdekek. Persze bizonyítsd be, ha tudod. Ha Reding pld. a franciákba köt bele, másnap repül.

Elfogadni ezt nyilván marhaság, hiszen ilyen alapon elsőként is csak olyan kormányt választhatnál meg, amilyen az EP többsége, továbbá ugrik az önálló gazdaságpolitika, az "unortodoxia".

Semmi gond nem lenne egy totális EU befolyással, de akkor a fizetés, munkanélküli segély is legyen csak EU-s.

De mivel nem az, mindent az egyes országoknak kell kiverekednie.

Balt 2013.05.07. 13:41:38

@Fejesrob: Itt van a visszhang:

"A WJC elefánt a magyar porcelánboltban

A zsidó szervezet előre megírhatta Orbán bírálatát, hazai zsidó vezetők károsnak tartják a szöveget."

index.hu/belfold/2013/05/07/a_wjc_elefant_a_magyar_porcelanboltban

Fejesrob 2013.05.07. 13:47:06

@mokkaczuka: Nem kellene neked is bedőlni ennek.

Mo. a zsidókat csak nagyon kevesen nem tekintik ma magyarnak. Az emberek pontosan látják a különbséget a szomszéd zsidó és a Lauderféle izraeli "befektető", a MAZSIHISZ, a média megélhetési zsidói között.

Általános antiszemitizmusról akkor lehetne beszélni, ha azt mondják sokan, zsidó mellett nem veszek lakást, nem ismerkedem zsidó lánnyal, stb.

Persze Izrael bírálata is lehet antiszemitizmus, de kizárólag egyes elfogult zsidók és azok szerint, akik zsoldjukban lihegnek, mások szerint nem.

Te kevered a nácizmust a nacionalizmussal. Mert az van és az nagyon helyes is.

Balt 2013.05.07. 13:48:09

@Fejesrob: "Azért remélem, Orbánék titkos reakciója amúgy az lesz, hogy bőszen antiszemitázva Lauderéket még jobban kiszorítja az országból."

Meglepő, hogy még Feldmayer is Orbánt védi, tehát a "reakció" ez idáig sikeresnek látszik, legalábbis belpolitikailag.

Hogy "külpolitikailag" miképpen, az legalábbis véleményes, de ez már haladás:
"We would like to thank our readers for quickly pointing out an error concerning the original image posted with the story. The image showed Hungarians in Romania and not Saturday's demonstration in Budapest. We apologise for the mistake." :))

Fejesrob 2013.05.07. 13:48:27

@Balt: Erre normális ember azt mondja, ő meg ezeket a "hazai zsidó vezetőket" tartja károsnak.

Fejesrob 2013.05.07. 13:52:28

@Balt: Nyilván a zsidók megosztottak. Más anyagi, üzleti érdekek és van annak is szószólója, hogy a gojokat nem kellene provokálni.

Valós értelemben nálunk (még) nincs antiszemitizmus a mindenkori kormányok nagymértékben támogatják a zsidókat. Most már elég sok a lihegés is, ez már irritáló. (Isten ajándékai és efféle baromságok).

Balt 2013.05.07. 13:58:30

@Fejesrob: Nem, azt gondolom (remélem), hogy normális ember kb. azt mondja, amit két kommenttel feljebb írtál.

Hogy Konrádot nem lehet megnyerni, az egy dolog. Nem él örökké. (A szelleme is már alig.) De Köves Slomó még fiatal. Na, őket viszont meg kell nyerni a "magyar ügynek", és úgy tűnik (hírlik), nem reménytelen...

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2013.05.07. 13:59:26

@is: "cserébe ők is belepofázhatnak, és képzeld el, Orbán Viktor bele is pofázik abba, hogy a német adófizető mennyi zsozsót tömjön a magyarok, igen a te, zsebedbe. meg félmillió magyar külföldről tolja haza a lét neked,"

Na persze, legfeljebb nehány vállalkozó zsebébe tömik a kohéziós pénzeket, amin aztán a vállalkozó vesz vmi német gépet, s már vissza is folyt.
A fél millió meg azért ment ki dolgozni, mert itthon nincs munkalehetőség, mert annakelőtte fabatkáért felvásárolták a magyar ipart, majd leépítették, hogy a saját termékeiknek piacot csináljanak.

Balázs Gábor Szabó 2013.05.07. 14:09:11

szvsz aki a jobbiktól parázik, annak erőteljesen kellene támogatnia a fideszt, mivel láthatóan nem lesz más alternatíva a következő választásokon.
"vidéken" igenis létező és mindennapi probléma a roma kisebbség által elkövetett bűncselekmények (cigánybűnözés), e miatt ott a jobbik egyre erősebb.
a gazdasági nehézségek (munkanélküliség, kilátástalanság) miatt a fiatalok körében is egyre népszerűbb a jobbik.
a helyzet tehát a következő: a jobbik egyre erősödik, a fidesz veszít a népszerűségéből, a baloldal nem létezik (ügyesen felszalámizták magukat) tehát aki a fideszt támadja az szükségszerűen a jobbikot erősíti.
ezen kellene elgondolkodniuk a wjc tagjainak és az igen kevéssé tisztelt nyugati pubicista elvtársaiknak.
Szebb Jövőt!

Kandeláber 2013.05.07. 14:20:30

Egyszerűen nem kell foglalkozni a lüszter könyökvédős EU-bürokratákkal.

Fejesrob 2013.05.07. 14:21:35

@Balt: A kormány és a zsidó vezetők szembenállásával látom a problémát. A zsidó vezetők egyszerűen nem lehetnek "balliberálisok". Aláírom, hogy erős kommunista múlt és egyebek, de akkor sem. Viszont erre a zsidóknak kell lépniük, mert az ő problémájuk.

Egy nem zsidó magyarságtól, a mindenkori jobboldali kormányoktól elidegenedett, az antiszemitizmus hangoztatásában érdekelt zsidó vezetés egyáltalán nem lesz hasznos a zsidók számára.

Kandeláber 2013.05.07. 14:23:49

@is: Maga egyike az ötödik hadoszlop tagjainak, akik legszívesebben EU- vagy német protektorátust csinálnának Magyarországból.

Dzsentrisvihák 2013.05.07. 14:56:27

@blah: @is: @a nagy levin:

Aha, szóval még mi legyünk hálásak, hogy hamis ígéretekkel, hazugságokkal, agymosással belekényszerítettek minket egy olyan rendszerbe, amiben egyértelműen szarul járunk (gyarmat vagyunk, egy kiiktatott konkurens, ami immár piacot, olcsó munkaerőt, és szemétlerakási lehetőséget, nomeg csámcsognivalót biztosít Ojrópának), és még egrecíroztatnak is mellé? Kitűnő mentalitás, srácok, csak így tovább, így még akár MSZP-s képviselő is lehet belőletek...

@Balt:

A záróakkorddal nem értek egyet, sőt, az kifejezetten az Achilles-sarka az egésznek, de az odáig vezető gondolatmenetben sok igazság van (az interjú tágabb kontextusa felől nézve is, bár ott is vannak dolgok, amikben nem értek egyet Fejtővel - pl. hogy a Monarchia előképe lenne az EU-nak, az valóban a "népek családja volt", ami most van, az pedig kezd a valódi "népek börtönévé" válni...), és tanulságos, bár nekem sok újat nem mondott.

Nero Bianco 2013.05.07. 14:59:28

@Balázs Gábor Szabó:
"a helyzet tehát a következő: a jobbik egyre erősödik"

A jobbik spec stagnál.
És ezen a vonáék által előadott antiszemita performance sem változtatott.

Fejesrob 2013.05.07. 15:18:12

@Dzsentrisvihák: Nagyon egyszerű. Választóként nem szabad a balliberális Mo. - EU együttműködési modellt elfogadni.

Rengeteg tartalék van az EU együttműködésben, ezt egyébként épp Orbánék bizonyítják, csak éppen ki kell harcolni.

Orbán legfontosabb érve, hogy támogatja a lakosság, ezért nem igazán tudnak vele mit kezdeni az EU-ban, sőt az Orbán elleni támadások Mo-n az EU-t gyengítik és Orbánt erősítik.

Az EU "belpolitika" szempontjából a Néppárt számára Reding amúgy is kevésbé fontos, mint egy erős Orbán, azaz van Orbánnak rendesen mozgástere, csak élni kell vele.

Amúgy is, ha az EU képes lenyelni egy Benes dekrétumot és egy 2006-os balliberális attakot, a hatalmas liberalizmusával, akkor nem kell szégyenlősködni.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2013.05.07. 15:18:37

@Nero Bianco: Még egy-két ilyen össznépi zsidó összeröffenés, antiszemitázó nyilatkozat, megspékelve nehány németsanyi predikációval és a Jobbik újra erőre kap, s szárbaszökken.

Kandeláber 2013.05.07. 15:21:15

@Nero Bianco: Még mindig jobban stagnál, mint az egyszázalékos déká, vagy a balmédia által agyonsztárolt Bajnai-féle népfrontos esernyő.

Fejesrob 2013.05.07. 15:21:38

@Nero Bianco: A Jobbik a helyhatóságin aratni fog.

Az országoson csak azért nem, mert sok a realista, ezek inkább Orbánra szavaznak.

A külső zsidó befolyás elleni fellépés igénye talán ha 100.000 embernek antiszemitizmus. Egyébként sem a zsidó szál a lényeg egy Jobbik voks esetén.

Dzsentrisvihák 2013.05.07. 15:56:05

@Fejesrob:

Így bizony, a jelenlegi függési rendszeren mindenképp változtatni kellene, csak ehhez öntudatosabb állampolgárokra, és egy tökös kormányra lenne szükség, ami tiszta lappal, és kellő elszántsággal indul.
Jelenleg sajnos mindkettőből elég csehül állunk, pláne, hogy sok idióta még mindig vigyázzban dudorássza az Örömódát, ha közben éhen döglik, akkor is...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.07. 15:56:38

@gróf Szopatzky-Weretzky: Nyilván azért mentegetem, mert az EUobserver épp az előbb utalt egy hatszámjegyű összeget pontosan ezért a bankszámlámra. Ja, mégsem, csak azt akartam tudni, honnan a kép. A többit levelezd le az EUobserverrel.

Balt 2013.05.07. 16:19:07

@Dzsentrisvihák: Osztom. Azt szoktam mondani (Fejtő, pontosabban az idézett interjú "felfedezése" előtt), hogy a EU soha nem fogja elérni azt a hatékonyságot és progressziót (lol!, csakazértis), amit az OMM maga félfeudális-anakronisztikus módján produkált tiszavirág élete alatt.

Balt 2013.05.07. 16:23:12

@Fejesrob: Igen, van benne valami. Rá kell ébreszteni őket Brüsszelben, hogy ezzel maguk alatt vágják a fát:
inforadio.hu/hir/kulfold/hir-559037

Nemzeti trafikos 2013.05.07. 16:31:03

Hogy lehet úgy kibaszni a zsidó kútmérgezőket a közéletből, hogy ne sérüljenek az emberi jogaik?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.05.07. 16:36:58

45 állami közoktatási intézményben nem kapták meg a pedagógusok mai napig a márciusi és az áprilisi fizetésüket.
34 szakmunkásképző iskola nem tudja kiutalni az ösztöndíját a diákoknak.
44 felsőoktatási intézmény nem tudja a Bursa Hungaricát, a szociális támogatásokat és a tanulmányi ösztöndíjakat kiutalni.
2013. szeptemberétől az NYME-SEK 98 dolgozójától kénytelen megválni a brutális megszorítások és az alacsony hallgatói létszám miatt.
A PTE dolgozóinak 23 %-át kénytelen elbocsátani szeptembertől.
A közoktatási intézményekben pedig 20 %-os leépítés vár egyes iskolák számára.

Ez a sunyi, műnemzeti, simlis, tolvaj Orbánék Magyarországa.

Soha többé fideszt és kétharmadot!

kvadrillio 2013.05.07. 16:38:27

A WJC elefánt a magyar porcelánboltban...

...AZÉÉÉ NEM KÖLL TÚLLIHEGNI A DOLGOKAT, EZ CSAK 1 TÁRSADALMI SZERVEZET !!!!!

ITT VOLTAK, ITT LEHETTEK !!!..., OCCT MAJD SZÉPEN HAZAMENNEK.... ENNYI.

JÓ NAPOT !

Fejesrob 2013.05.07. 16:56:48

"Betiltaná a Horthy-szobrokat a Mazsihisz"

Mondjuk sikerül. Utána mit tiltanak be? Majd ezután?

Globetrotter2014 2013.05.07. 17:03:54

A meredek hogy az EUObserver egy mértéktartó kifejezetten kiegynesúlyozott lap, normális hangvétellel.

De a magyar cikkei valami totális hülyeséggé fajulnak.

Valaki tudja hogy mi ennek az oka?

Állítóólag komolya szakembergárda van nálunk arra hogy az ország megítélését javítsák.

Dolgozik valaki is ezen ténylegesen?

Atisz 2013.05.07. 17:08:57

Immáron elmondható, hogy trianon nemcsak ránk magyarokra nézve volt káros hatású, hanem Nyugat-Európa elhülyülését is eredményezte.

mokkaczuka 2013.05.07. 17:52:44

@Fejesrob: Nem helyes. Az egész globalizmus arról szól kb. Amerika felfedezése óta, hogy a modernizáció megszünteti a nemzetállamokat. A magyar nacionalizmus meg kb. Buda felszabadítása óta arról szól, hogy kapálózik a történelem ellen. Kurvára unalmas ez. Miután valódi ellensége nincs, a zsidóban fantomot gyárt magának, de ma már ott tartunk, hogy mindenki ellenség, kivéve aki látványosan ugyanazt a baromságot csinálja, mint a magyar négyszáz éve. De hiába, ez nem Belarusz, nem Venezuela, hanem német-holland-angol külbirtok gazdasági értelemben, és akkor is be fog tagozódni és beáll a sorba, ha beledöglik. Ha a százötven éves török uralom alatt pisszenés se volt, talán most se kéne ugatni, amikor eltartanak bennünket.

mokkaczuka 2013.05.07. 17:54:59

@Dzsentrisvihák: Nem kell hálásnak lenned. Kiléphetsz, és marad itt egy kelet-európai Felső-Volta.

a nagy levin 2013.05.07. 17:57:25

@Fejesrob:

"Ha Reding a franciakba kot bele, masnap repul."

Nem egeszen igy van ez. Ezzel igencsak mellefogtal, mert eleg kemenyen belekotott a franciakba, meghozza szinten a sajat partcsaladjan belul.
www.bbc.co.uk/news/world-europe-11301307

Aztan Barroso is elbeszelgetett Sarkozyval, ahol szinten eleg feszult volt a hangulat...
www.euractiv.fr/social/roms-parlement-europeen-charge-france-5940.html
www.euractiv.fr/institutions/roms-discussion-tendue-barroso-sarkozy-6103.html

De nem is ez a lenyeg es az EU intezmenyrendszerenek persze vannak gyenge pontjai.

Az pedig termeszetes, hogy egy kormanyfo a sajat kormanyanak erdekei szerint ja el, ez igy rendben is van. A magyar kormanyfo pedig nagyon is jol merte fel, meddig mehet el. E tekintetben tehat nagyon is "jol" politizal. Csak az a kerdes, hogy ez mennyire szolgalja valoban a "nemzet erdeket" es hogy vajon attol, hogy az eroviszonyok tukreben megtehet bizonyos dolgokat, helyes-e valoban elmenni a falig. (pl. jol tudja, hogy nem nagyon tud mit tenni a Bizottsag, az Europai Parlament meg inkabb csak nem kikenyszeritheto ajanlasokat tud tenni. Ugyanigy: jol tudja, hogy pl. nem helyes alkotmanyt egyeni inditvanyokkal modositani, de megteszi, mert nincs -rovidtavu - kovetkezmenye a fennallo eroviszonyok miatt)
De azt is jol merte fel, hogy a magyar valasztokat hidegen hagyja, sot, inkabb maga melle allitja, ha az EU-val perel.

Ha pedig mar az a kerdes, hogy mi is latszik Kelet-Europabol (amugy "Kozep-Europa vagy Kelet Kozep-Europa" nekem jobban tetszene):
1. az altalunk kialakult kepert valamennyire talan "mi" is felelosek vagyunk, mig persze a "nyugati" media nagyon sok hulyeseget, pontatlansagot es tulzast is lehozott. Es neha nem jo szandekbol...
2. mi se tudunk tobbet akar a kozeli szomszedainkrol - az "ignorancia" kolcsonos...

Dzsentrisvihák 2013.05.07. 18:22:01

@mokkaczuka:

Ó, jaj, majd el felejtettem, hogy az fényességes Unijón kívül nincsen is élet, csak árvalejányhajas, provincziális, mucsai mélabú...

Lelki szemeimmel látom, amint a sok, hozzád hasonló agyilag balhere beszéli le az '56-osokat az ellenállásról: "Nehogy már ki akarjunk lépni ebből a nagyszerű Unióból - ahelyett, hogy örülnétek, hogy nagy nehezen fölvettek! - hisz akkor visszahullunk a pusztabunkó, bőgatyás, fütyülőbarackos civilizálatlanságba... Ajvé!"

Szánalmasan rövidlátók, és egydimenziósok vagytok.

(Pláne vicces, hogy én sehol nem írtam, hogy ki kéne lépni. Az is egy alternatíva, de nem az egyetlen, és nem az első. Az csak a fantáziátlanságodat jelzi, hogy neked nem jut eszedbe más.)

Tehetetlen Dodó 2013.05.07. 18:56:14

@mokkaczuka: "talán most se kéne ugatni, amikor eltartanak bennünket"

Persze, eltartanak.
Te beteg vagy.

mokkaczuka 2013.05.07. 19:23:05

@Tehetetlen Dodó: Figyelj ide. Minden egyes játszótér, ahova kiviszed a gyerekedet, minden egyes park minden fűszála, amit az utóbbi években ültettek, minden telefonfülke, területrendezés, útjavítás, amit csak ki tudsz találni, 95%-ban uniós pénzekből van. Más kérdés, hogy az ország tekintélyes része még mindig lepukkadt szartanya, de az uniós AJÁNDÉK pénzek nélkül még tízszer ekkora lenne a szar. Tényleg ez kell a - miért is cserébe?

mokkaczuka 2013.05.07. 19:25:47

@Dzsentrisvihák: " fényességes Unijón kívül nincsen is élet, csak árvalejányhajas, provincziális, mucsai mélabú... " - Te mondtad! 56 persze teljesen más, akkor egy nyomasztó, barbár hatalom ellen lázadt pár ezer ember, nem több. Kilencmilliót lófaszt se zavart amúgy a bolsevizmus, ki is mentek Kadarkát éljenezni 57 május elsején, és csak akkor kezdték köpködni, mikor már nem bírta tovább kölcsönökből finanszírozni a 3,60-as kenyeret. Ez a magyar nép.

mokkaczuka 2013.05.07. 19:32:46

Az a baj, hogy nem értik egy csomóan, nincs egymással szemben álló Magyarország és EU. Magyarország az EU. Mi vagyunk az EU. Csak gondolni is másra kb. olyan, mintha Borsod vagy a Viharsarok azt mondaná, hogy önállósodik. Ezt persze csak akkor tehetné meg, ha egy idegen haderő támogatná. Vagy olajat találna. De még akkor se, mert akkor mi nem hagynánk.

Dzsentrisvihák 2013.05.07. 19:44:11

@mokkaczuka:

Igazából nem kommentálnám az iménti szegénységi bizonyítványodat, fölösleges, nagyon szépen, alaposan kiállítottad magadnak.

Tehetetlen Dodó 2013.05.07. 20:44:39

@mokkaczuka: Mitől ajándék?
Visszaosztás, érted?
Nem ajándékot kapunk - egyrészt rengeteget be is fizetünk, másrészt amit visszakapunk, annak legnagyobb része azt a célt szolgálja, hogy gördülékenyen folyhasson tovább szegény kis gyarmati országunk lefosztása.
Százszor megfizettük már ezeket a hatalmas "ajándékokat".

tevevanegypupu 2013.05.07. 22:50:20

@mokkaczuka:

Maga nem tudja, hogy ingyen ebedet meg senki nem evett? Ha az EU ajandekba adja apenzt, belenyul a kasszaba es atkuld par milliardot nekunk mert jo a szive? Jajj..

tevevanegypupu 2013.05.07. 23:00:39

@mokkaczuka:

150 evig itt voltak a torokok, de aztan elkergettek oket..itt voltak az oroszok is, ok is elmentek. Es ha tetszik ha nem, szeretnenk egy kicsiket magunkban lenni mi magyarok. Es ne jojjon azzal, hogy nem vagyunk fajtiszta magyarok es keveredtunk mindenfele neppel, mert ezzel egyutt is magyarok vagyunk. Es egy nagy fraszt akarnak globalizalodni az orszagok, probalja csak Amerika-Franciaorszag-Anglia nacionalizmusat megkerdojelezni..

mokkaczuka 2013.05.07. 23:11:10

@Tehetetlen Dodó: Mennyi is a befizetés és a kifizetés közti különbség?

mokkaczuka 2013.05.07. 23:13:10

@tevevanegypupu: Nem bizony, azért a pénzért megkövetel dolgokat. Legújabban például a negyedik alkotmánymódosítás eltörlését. Nem lehet a demokráciák pénzén diktatúrát építeni. Diktatúrák seggét meg hiába nyalja Orbán, azok nem adnak pénzt. Ez már csak egy ilyen ördögi kör.

mokkaczuka 2013.05.07. 23:15:41

@mokkaczuka: Itt lehet kiszámolni:
www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=292

Aztán elgondolkodni, hogy ezt az összeget hol lehet megspórolni.

Wolff 2013.05.07. 23:42:51

Hát, Gellért, ez szar ügy, ennyire látszunk. de majd Koltay András, akit talán ti is javasoltatok médiafőgecinek megoldja. Egy posztot talán szánhatnátok neki, hogy az MTE tagjaként támogattátok-e a jelölést és ha igen miért, azon túl, hogy Pázmányos és Fideszes és ez a mai rendszerben pont elég, hiába égett be a médiatörvény apológiájával és csinált magából hülyét a médiatanács blogján, ha pedig nem, akkor miért nem?

Tehetetlen Dodó 2013.05.08. 09:28:32

@mokkaczuka: Elég nehéz a felfogásod.
Amit "ajándékba" kapunk, annak a nagyrésze címzett támogatás - a gyarmati infrastruktúra kiépítésére.
És még hálásak is legyünk érte.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.08. 09:45:06

@mokkaczuka:

és milyen cégek kapják az ideutalt támogatásokból a megbízásokat?

mesélj már pl. a strabag tulajdonosi hátteréről, te seggfej

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.08. 09:57:51

@mokkaczuka: @gróf Szopatzky-Weretzky:

azoknak a pénzeknek jelentős része vissza is kerül

mokkaczuka 2013.05.08. 13:10:36

@gróf Szopatzky-Weretzky: Az már más kérdés, hogy jó magyar szokás szerint hogyan lopják szét, amit csak lehet. Ez nem az Unió bűne.

mokkaczuka 2013.05.08. 13:14:57

@Tehetetlen Dodó: Egy gyarmaton nincs önkormányzat, főleg olyan, ami megengedhetné magának, hogy három évig packázzon az anyaállammal, a legpofátlanabb módon. Egy gyarmat nem építhet ki az anyaállaméval homlokegyenest ellenkező politikai rendszert, sőt, általában semmit sem tehet anélkül, hogy ne kéne azonnali fegyveres megtorlással szembenéznie. Magyarország önként, népszavazással lépett be az EU-ba, más kérdés, hogy ostoba elvárásokkal. Orbánnak ez már akkor sem tetszett, tudta ő, hogy emiatt nem fog azt csinálni, amit akar, ha visszakerül a hatalomba. Valóban nem csinál azt, amit akar, és ez a mi nagy szerencsénk. Mindannyiunké, még a narancsbirkáké is, mert egy összeomlás esetén ők is mennek a levesbe, mutyistól, trafikostól, mindenestől.

Tehetetlen Dodó 2013.05.08. 15:47:52

@mokkaczuka: Ja, hogy te mindent szó szerint veszel.
Akkor nevezzük inkább félgyarmatnak - hiszen van még bizonyos fokú önigazgatása és a lefosztást jelenleg nem fegyveres biztosítás mellett végzik, hanem jól elintézi ezt a nemzetközi finánctőke.

Ami a lefosztási egyenleget illeti, gugli jó barátod.
Üsd be például, hogy Pogátsa Zoltán és olvasd el néhány tanulmányát.

Utána visszatérhetünk a témára.

Robinzon Kurzor 2013.05.08. 16:50:16

"... újabb bizonyítékát hallom most annak, hogy Magyarországon nem értik, miként működik a német közszolgálat.
Egyrészt a közszolgálati média nem állami sajtót, hanem az államtól totálisan elkülönült médiát jelent.
Az államnak, a kormánynak, a politikai pártok bármelyikének nincs beleszólási lehetősége abba, hogy itt mi mit csinálunk.
Bennünket az előfizetési díjakból tartanak el, és a szakszervezetek, egyházak, társadalmi szervezetek, politikai pártok által delegált kuratórium ellenőriz.
Merné ide azzal a céllal betenni a lábát bármely cég embere, hogy beleszóljon a műsorainkba, befolyásoljon bennünket, abban a pillanatban ezt a sztorit azonnal mi magunk filmesítenénk meg.
Ha nem mi, akkor a lapok, rádiók, tévék valamelyike, a konkurensek bizonyosan. De hát a publicitásról gondoskodna az adott vállalat valamely versenytársa.
Például a Magyarországon érdekelt és a bün-tetőadók által nem sújtott, sőt adókedvezményekben részesített autógyárak."

Teljes cikk:
www.figyelo.hu/cikkek/387884_peldatlan__ahogy_a_magyar_kormany_a_kulfoldi_mediat_kezeli

Pelso.. 2013.05.08. 20:24:42

@gróf Szopatzky-Weretzky: Egy apróság: pl a Srabag nyerte tavaly, mondom tavaly a PTE 400 ágyas klinika felújítás tendert 12,5 Mrdft-ért, miután 2011-ben, 11,7 Mrdft esetében nem hirdetett az ajánlatkérő nyertest. -magyarázat szerint, mert ez utóbbi ár is jelentősen túllépte a tervezett költségeket, hahaha.
Persze a tulajdonosi kör a lényeg, ugye.
süti beállítások módosítása