Tegnap megkezdődött a pápaválasztás. Ha olyan gyorsan dűlőre jut a konklávé, mint 8 éve, akár már ma is lehet új pápánk: Joseph Ratzingert kevesebb mint 24 óra alatt választotta meg a bíborosok testülete. 2005-ben a II. János Pál által felállított szabályok szerint az első 30 szavazáson kétharmados többségre volt szükség, azután pedig 50 százalékosra. A konklávékon naponta négy szavazást tartanak: kettőt délelőtt és kettőt délután. Sandro Magister, az olasz püspöki kar tévéjének tanácsadója, a L’Espresso olasz napilap Vatikán-szakértője Settimo Cielo című, háromnyelvű (olasz, angol, spanyol) blogjában rekonstruálta, hogyan választhatták meg Ratzingert 2005-ben.

A 2005-ös konklávét április 18-19-én tartották: 18-án délután volt egy szavazási kör (fél öt körül) , majd 19-én délelőtt kettő és délután egy.

Akkor is 115 választó volt, ebből 77 kellett a kétharmadhoz, majd ugye 58 a szimpla többséghez. Az első körben 47-en szavaztak Ratzingerre, 10-en az argentin jezsuita Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i érsekre, 9-en az azóta elhunyt, szintén jezsuita Carlo Maria Martinira (utóbbi kettő képviselte-képviseli az egyház „progresszív” szárnyát), 6-an Camillo Ruini, 4-en Angelo Sodanóra, aki II. János Pál államtitkára (tehát az egyház második embere) volt a kilencvenes évek eleje óta, 3-an a hondurasi Maradiagára és 2-en Dionigi Tettamanzi akkori milánói érsekre. Ez 81 szavazat, a többiek feltehetően egy-egy emberre szavaztak – a II. János Pál-féle szabályozás, az Universi Dominici gregis ugyanis bár nem mondja ki, hogy kötelező szavazni, megfogalmazásaiban azt feltételezi: mindenki szavazott („amikor minden választó bíboros…”). 

A fenti, Magister-féle forgatókönyv a Limes olasz geopolitikai magazin cikkén alapul, amely egy nevét nem vállaló bíboros naplójára hagyatkozott. Az illető bíboros állítólag elismerte, hogy megsérti titoktartási esküjét, mivel úgy gondolta, hogy a történelmi szavazásról tudnia kell a világnak is. Bergogliót támogatta állítólag a dél-amerikaiak többsége, Karl Lehmann, a német püspöki konferencia elnöke és Godfried Danneels belga prímás. Az Il Messagero máshogy tudja: szerintük az első körben Ratzinger csak 38 szavazatot kapott, Martini viszont 40-et.

Mindenesetre este nyolckor fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből.

A következő körben, délelőtt fél tízkor a Ruinira és másokra adott szavazatok tehát az elstartoló Ratzingernél gyűltek össze, míg a Martinire és más „progresszívekre” adott szavazatok pedig Bergogliónál kötöttek ki, így kettejük meccse 65-35-re állt, a többi szavazat szétforgácsolódott (sejthetően Ratzinger és Bergoglio nem szavazott sem magára, sem a másikra, így például kénytelenek voltak másra adni a voksukat, tekintetbe véve eltérő irányvonalukat, ez azt jelenti, hogy még ketten biztos kaptak szavazatot). Sodano kapott még négyet, Tettamanzi megtartotta a maga kettőjét, Martini és Ruini azonban egyet sem.

A harmadik körben, ami 11-kor indult, élesedett a verseny, Ratzinger 72 voksot kapott, Bergoglio 40-et – utóbbi elég volt ahhoz, hogy megakadályozza a német bíboros kétharmados megválasztását, ami azt jelenti: kitartó Ratzinger-szavazók esetén napi négy körrel számolva nyolc napig tartott volna a sima többséggel való megválasztása. Egyes olasz lapok azt írták: Ratzinger már a harmadik körben megkapta a kétharmadot, ám I. János Pálhoz hasonlóan arra kérte bíborostársait, tartsanak egy megerősítő kört. Mások szerint viszont ezt nem engedi meg a konklávé rendje.

A Bergoglióra eső szavazótábora annyira heterogén volt, hogy a negyedik körben szétesett. Az argentin csak 26 szavazatot kapott, pár mellékes szavazatot begyűjtő kardinális mellett. Kapott egy szavazatot a bostoni Bernard F. Law, a bécsi Christoph Schönborn és Giacomo Biffi volt bolognai érsek, aki később azt mondta: ha megtudja, ki szavazott rá, jól letolja. Nos, később kiderült: a rá szavazó bíborost Joseph Ratzingernek hívták. Ratzinger ebben a körben nyert 86 vokssal (más olasz források 95 és 107 közé teszik a szavazatait). Hosszú taps köszöntötte a megválasztottat. Délután 15:50-kor felszállt a fehér füst.

Pontosabban a színe nem volt teljesen biztos. A II. János Pál-féle szabályok szerint ezért (mivel 1978-ban sem volt biztos a füst színe) ha van pápa, a Szent Péter-bazilika harangjainak is szólnia kell. Ám 2005-ben csak 14 perccel a füst felszállását követően szólaltak meg a harangok, Renato Boccardo érsek szerint azért, mert aki felelős volt a harangozásért a Sixtus-kápolnában, nem tudta időben átadni a kulcsot a rendszerért felelős személynek a bazilikában. A Sixtus-kápolna is megtelt füsttel, mert elromlott a kémény, Schönborn később azt mondta: még jó, hogy a konklávén nincsenek jelen művészettörténészek, mert frászt kaptak volna szegények.

Valószínűtlen, hogy ez a mostani konklávé sokáig elhúzódik. 1831 óta, amikor a bíborosok 54 napig tanácskoztak XVI. Gergely megválasztása előtt, még egyetlen konklávé sem tartott öt napnál tovább. Az utolsó öt pápaválasztás 2-3 napon belül zajlott le. 1903-ban X. Piuszt a 7. szavazással választották meg, a konklávé 5. napján (a mai, naponta 4 szavazást előíró szabály ekkor még nem létezett). 1913-ban XV. Benedek a 10. szavazás után lett pápa a 4. napon. 1922-ben XI. Piuszt a 14. szavazás után választották meg az 5. napon. 1939-ben XII. Piusz 3 forduló után nyerte el a szavazatok többségét, a 2. napon. (XII. Piusz valójában már a második szavazás alkalmával többséget szerzett, de állítólag az ő kérésére egy harmadik fordulóra is sor került. Ez volt egyébként a történelem legrövidebb konklávéja a 2005-össel együtt,kevesebb mint 26 óráig tartott.) 1958-ban XXIII. János a 11. szavazást követően nyert, a konklávé 3. napján. 1963-ban VI. Pált a 6. forduló után választották meg, szintén a 3. napon. 1978-ban I. János Pál a 4. szavazás után lett pápa, a 2. napon. Az ő 33 napos pápasága után, a második 1978-as konklávén II. János Pál a 8. forduló után, a 3. napon szerezte meg a szavazatok többségét. A most szavazó bíborosok különféle szempontok (életkor, kontinens, nemzetiség, szerzetesrend, ki kreálta, kuriális-egyházmegyés) szerinti listája itt olvasható.