Rajcsányi Gellért riportja partnerünk, a MúzeumCafé magazin 33. számából. Fotók: Villányi Csaba/Flaschback Photo/MúzeumCafé.

*

„Ha nem teremtünk központot ebből a városból, csináljunk hát tégelyt, melyben a múlt legjava lép reakcióba az új idők szellemével” – mondta Németh László Hódmezővásárhelyről. Az alföldi mezőváros minden tekintetben a legmagyarabb városok egyike, a gyorsan gyarapodó parasztpolgárok Budapesthez hasonló lendülettel húzták fel városuk új központját az előző századfordulón. Jó száz évvel később eljött az ideje a városközpont újragondolásának: többéves tervezés és építkezés után 2012 őszére elkészült Hódmezővásárhely új kulturális városnegyede. Soroljuk fel a komplex fejlesztéseket! A dr. Rapcsák Andrásról elnevezett új sétálóutca kialakítása utcabútorokkal és kortárs képzőművészeti alkotásokkal, valamint mindegyik, a sétálóutcára néző ház homlokzatának felújítása. Az utcában álló Tornyai János Múzeum teljes körű felújítása és korszerű, de a város szövetébe mégis illeszkedő újabb épületrészeinek átadása. A múzeummal szemben lévő, leromlott állapotú görögkeleti ortodox templom külső-belső felújítása és mellette a negyvenes évekbeli modernista művelődési ház felújítása, újabb épülettel való bővítése. A sétálóutca főtér felé eső végén az Alföldi Galéria részbeni felújítása; valamint a mellette álló református ótemplom restaurálása a régi berendezési tárgyak visszahelyezésével. A kulturális újjászületés, a város múltjával való szembenézés és a közösségi identitás újbóli megfogalmazásának igényével már évek óta működik a helyi zsidóságnak és elhurcolásának emléket állító holokauszt-emlék-kiállítás és a kommunizmus helyi történetét bemutató Emlékpont.

A széles műút nyílegyenesen vezet Szegedről Hódmezővásárhelyig. A tiszántúli síkon kevés a település, ezekben a klasszikus mezővárosokban és a környező tanyavilágban viszont számosan laknak; ez a vidék jellegzetessége évszázadok óta. Hódmezővásárhely a legtipikusabb mezőváros, sőt bizonyos szempontból a legmagyarabb városok egyike, a mindig is büszke város külön világ volt a magyar glóbuszon. A Hód, Vásárhely, Ábrány és Tarján községekből a 15. században összenőtt település szinte teljesen elpusztult a török hódoltság végére, de a 19. század alkonyára a rohamos fejlődés és a szellemi gyarapodás eredményeként az ország negyedik legnépesebb városává fejlődött: 1910-ben már 62 ezren laktak Hódmezővásárhelyen és külterületén (ma mintegy 46 ezren), a főtér körül eklektikus és szecessziós paloták épültek, a Városháza tornyát pedig szántszándékkal úgy építették meg, hogy magasabb legyen a szomszédvár Szeged városházi tornyánál. Az Alföld, a paraszti életvilág hátteréből így emelkedett ki néhány évtized alatt egy gyorsan polgárosodó, büszke, rátarti magyar város.

Nem véletlen ez a kis történelmi kitekintés, hiszen így érthető meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum évszázados története; és az is, hogy a 21. század elején milyen gyökerekből meríthet tudást, szellemet, ihletet és erőt az új kulturális lendületvételt tervező város.

Múzeumi riportunknak nem tiszte a város – pedig a belpolitikai és a gazdasági hírekben gyakran szereplő – költségvetési helyzetének elemzése; az ellenben már a Hódmezővásárhely központjába történő megérkezésünkkor látszik, hogy a város főterének számító Kossuth tér és az azt keretező épületek csinosítására nem sajnálták a költségeket. A századelő eklektikus stílusban épült, illetve szecessziós palotái és polgárházai között őszi színekben pompázó park és hangulatos, autóforgalomtól elzárt terek jöttek létre – részben a most lezárult kulturális városnegyed-fejlesztések eredményeként. Ahogy a múzeumot keresve körözünk a kisebb utcákban, elhaladunk egy feltűnően modern, kortárs épülettömb mellett: meglepő látvány a rendszerváltás után elterjedt vállalkozóbarokk és félreértelmezett posztmodern (köz)épületekhez szokott szemünknek. Mint utóbb kiderül: a Tornyai János Múzeum új épülettömbjét láttuk.

De mielőtt bejárnánk a múzeumot, ismerjük meg annak történetét! A gyűjtemény kezdetei a 19. századra tehetők: Szeremlei Sámuel lelkész vezetésével a városi főgimnázium tanárai folytattak ásatásokat a környéken, amiből 1858-tól kezdve kialakult egy régészeti kollekció. Ez kiegészült a helyi festők – közöttük a későbbi névadó, Tornyai János – néprajzi gyűjteményeivel. Amikor Hódmezővásárhely 1904-ben ipari és mezőgazdasági kiállítást rendezett, az eseményen egy „csevegőszobát” is berendeztek, benne festett bútorokkal, hímzésekkel, kerámiákkal és céhes emlékekkel. A kiállítást Kiss Lajos néprajzkutató állította össze 159 felajánló segítségével. Amikor azonban a kiállítás után a város vezetői úgy döntöttek, hogy egy későbbi múzeum számára egyben kellene tartani a kollekciót, csak heten engedték át a városnak féltett kincseiket. A város által megbízott Kiss Lajos így maga fogott neki a gyűjtésnek: egy év alatt hatszáz tárggyal gazdagította az alakuló kollekciót. A Tornyai János lakásán, majd más, a város által bérelt helyiségben berendezett múzeum sokáig nem kapott végleges helyet, miközben Kiss Lajos ellenszolgáltatás nélkül, lelkesedésből írogatta a múzeumot népszerűsítő cikkeit vagy tartott előadásokat a helyi olvasóköröknek. Kiss Lajos végül 1912-ben a nyíregyházi múzeumban fogadott el egy állást, a város pedig 1914-ben szánta el magát arra, hogy egy belvárosi, egyemeletes polgárházat megvásárolva elhelyezze a gyűjteményt és a közkönyvtárat.

A húszas évek végén és a harmincas években kerültek elő a később nemzetközi hírnévre szert tevő kökénydombi kőkorszaki leletek (Kökénydombi Vénusz, Kökénydombi Oltár). A gyűjtemény később az 1936 szeptemberében elhunyt Tornyai János képzőművészeti kollekciójával egészült ki: a festő 923 műalkotását halála előtt Hódmezővásárhelynek ajándékozta. A múzeum 1946-ban önálló intézménnyé vált; majd 1962-ben a Csongrád Megyei Tanács kezelésébe került. A megyei múzeumi szervezet központja a szegedi Móra Ferenc Múzeum lett: a Tornyai János Múzeum ennek egyik intézményeként működött tovább, miközben az évek során három további kiállítóhellyel, a Csúcsi Fazekasházzal (1974), a Kopáncsi Tanyamúzeummal (1975) és az Alföldi Galériával (1985) gazdagodott.

A múzeum 1951-ben vette fel Tornyai János nevét, majd 1954-ben nyílt meg először az azóta is minden évben megrendezett Vásárhelyi Őszi Tárlat, amely a kortárs magyar képzőművészet egyik legfontosabb éves seregszemléje lett. Az egymást követő tárlatokból rendszeresen megvásárolt újabb és újabb alkotások tovább gyarapították a múzeum gyűjteményét. Az Őszi Tárlat meghívásos kiállítás, amelyre olyan művészek kapnak invitálást, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz vagy a tárlatsorozathoz; a seregszemlén minden évben átadott Tornyai-plakettel egymillió forintos jutalom is jár a díjjal elismert művésznek. Az érdeklődés hatalmas: 2012-ben például 174 művész 263 alkotását láthatta a közönség a városi múzeum alá tartozó Alföldi Galériában.
Bár az Őszi Tárlatok sorát a rendszerváltás időszaka sem tudta megakasztani, a múzeumnak azonban ezekben az években persze új kihívásokkal kellett szembesülnie. A Tornyai mai igazgatója, Nagy Imre 2007-től vezeti újra az intézményt, de már 1991 és 1999 között is ő állt a múzeum élén. A MúzeumCafénak a kilencvenes évekről így mesélt: „Emlékszem arra, hogy az egyik helyi művész megkérdezte tőlem kinevezésem után: Imre, mint igazgató milyen művészetpolitikát kívánsz folytatni? A kérdésre rendesen kikerekedett a szemem, hiszen fel sem merült bennem, hogy bárminemű »politikát« kellene intézményvezetőként folytatnom.” Nagy Imre elődje, Dömötör János művészetszervező tevékenységét méltatva akkoriban azt tekintette elsődleges feladatának, hogy a múzeumi kiállítások rendjében a folyamatosságot demonstrálni tudja. Az igazgató a kilencvenes években igyekezett bemutatni a Hódmezővásárhely vonzáskörzetében megszülető műveket és tendenciákat, miközben a képzőművészet mellett a többi múzeumi szakágnak is több bemutatkozási lehetőséget biztosított.

A Tornyai János Múzeum ma négy nagy gyűjteménnyel büszkélkedhet a régészet, a néprajz, a képzőművészet és a helytörténet területén, valamint külön kell említeni a numizmatikai és a fotográfiai anyagokat. Az 1930-ban létrejött régészeti osztály gyűjteményét a Banner János által 1929 és 1945 között feltárt őskori leletanyag alapozta meg. A régészeti anyag az elmúlt években főleg az útépítésekhez kapcsolódó feltárások miatt rövid időn belül 150 ezresre növekedett.

A Tornyai útmutatása alapján Kiss Lajos által összegyűjtött századeleji népi tárgyakon alapuló néprajzi gyűjtemény mára kilencezer darabosra gyarapodott, köztük festett bútorokkal, cserépedényekkel és szőrhímzéses párnavégekkel. A vásárlással, adományozással és hagyatékozással gyarapodó képzőművészeti kollekció ma 3743 tételt számlál. A fotógyűjtemény éke Plohn József vásárhelyi fotográfus hagyatéka, valamint az évtizedes hagyományokra visszatekintő Vásárhelyi Fotószimpózium anyaga.

Büszke mezővárosként természetesen a helytörténet is fontos szerepet kap a múzeumban: több mint 8900 műtárgyból áll a kollekció, amelyben a legrégebbi darab egy 1491-es, II. Ulászló által kiadott céhes oklevél. Hites és sérthetetlen céhládák, a mesterségek címerei, céhes okiratok és jellemző szerszámok, eszközök ezrei őrzik a mezőváros régi, pezsgő iparosvilágát. Emellett 1848-as emlékek, a Monarchia, a Horthy-korszak és a világháborúk idejéből származó tárgyak, dokumentumok sora archiválja Hódmezővásárhely múltját a jövőnek.
A kétezres években két fejlesztés előlegezte meg a kulturális városnegyed leendő koncepcióját: előbb a helyi zsidóság sorsának emléket állító, a Dél-Alföld egyik legszebb felújított zsinagógájához tartozó telken álló, volt izraelita népiskola épületében berendezett holokausztkiállítás; majd a 2006-ban megnyitott, a kommunizmus időszakát modern eszközökkel bemutató Emlékpont nyílt meg. Ezek a fejlesztések aztán megágyaztak annak a többéves folyamatnak, amely a város kulturális életének és kínálatának teljes megújulásával járt.

Hódmezővásárhely önkormányzata 2007-től vette át az addig Csongrád megye fenntartásában lévő múzeumot és a kiállítóhelyeket: létrejött a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, amely a város egységes közgyűjteményi, közművelődési és könyvtári szervezete lett. A Tornyai János Múzeum a székhelyintézmény, amely alá muzeális egységként az Alföldi Galéria, az Emlékpont, a zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 kiállítás, a Csúcsi Fazekasház, a Népművészeti Ház, valamint a Papi-féle szélmalom és molnárház tartozik. Közművelődési intézmény a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ és a Mozaik Kamaraterem; könyvtárként pedig a Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár funkcionál.

Szintén 2007-ben tért vissza a szegedi Móra Ferenc Múzeumban betöltött megyei múzeumi tudományos igazgatóhelyettesi pozíciójából a hódmezővásárhelyi múzeum élére Nagy Imre. Bár Szegeden ottani kollégáival rendre nagyszabású kiállításokat szervezhetett (többek között Chagall, Mednyánszky, Munkácsy műveiből), összességében úgy látja: „Hiányzott az a pörgés, amit a kortárs kiállítások szervezésekor érez az ember; az a felfedezői izgalom, amikor a műtermeket látogatva születési folyamatukban szembesül a művekkel. A másik motiváló tényező az volt, hogy jól ismertem a vásárhelyi múzeumot, a kollégákat, valamint a város kulturális életét és annak szereplőit is” – mondta lapunknak Nagy Imre.

A múzeum 2009-ben költözött ki az épületéből, hogy elkezdődjenek a végül 2012 őszére elkészült fejlesztések. A pályázatok és a beruházások léptékének érzékeltetésére és a pénzügyi háttér bemutatására kikértük az önkormányzattól a fejlesztések összköltségének adatait. Eszerint a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű Tornyai János Kulturális Városnegyed kialakításának alapját három jelentős pályázati program képezte: a „Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program” (teljes beruházási összeg 1 101 328 770 forint, támogatás: 865 136 621 forint, önerő: 236 192 149 forint); a „Tornyai János Múzeum Látogatóbarát Fejlesztése Program” (teljes beruházási összeg: 367 264 121 forint, támogatás: 311 807 238 forint, önerő 55 456 883 forint); valamint a „Petőfi Művelődési Központ felújítása és bővítése – Minden nap kultúra! Program” (teljes beruházási összeg: 1 213 766 343 forint, támogatás: 1 121 012 855 forint, önerő 92 753 488 forint). Ezek mellett az önkormányzat 1 162 100 695 forintos összegű egyéb kapcsolódó infrastrukturális, műszaki beruházást valósított meg csak saját forrásból. Valamennyi infrastrukturális pályázatnál a fenntartó, Hódmezővásárhely városa volt a pályázó, és biztosította a szükséges önrészt is. Ha összesítjük az adatokat, akkor a Tornyai János Múzeumra a városrehabilitációs pályázatból és a látogatóbarát projektből mintegy 923 millió forint jutott.

Nagy Imre szerint „ilyen volumenű fejlesztés a Tornyai János Múzeum életében soha nem volt, de a felújítás nagyságrendje és mértéke a vidéki magyar múzeumok megújulásának sorában is egyedülálló”. A múzeumigazgató úgy véli, ami létrejött, az egy 21. századi igénnyel megálmodott és megújított kulturális városnegyed, amely a meglévő igényeket kielégítve igazi agorája lehet a városnak. Miután újra elfoglalta az igazgatói széket, Nagy Imre a múzeumi kollégákkal egyeztetve ült le tárgyalni a Tér és Forma Építésziroda tervezőivel. Igyekeztek az épített struktúrában megtalálni az egymástól szétválasztható múzeumi funkciók – raktározás, konzerválás, feldolgozás, bemutatás – legoptimálisabb helyszíneit. A múzeumigazgató szerint az átadott intézmény összességében korszerű, számos szakmai igényt kielégítő épület.

És hogy mire volt elég mindez? A megújult Tornyai János Múzeumon Elek András, az intézmény sajtósa vezet végig. A sétálóutcára néző épület új bejárati traktust kapott, amely egyszerre illeszkedik a mezővárosi utcakép léptékéhez, miközben megfelel az aktuális építészeti trendeknek is. A múzeum felújításának és kibővítésének tervezője Vesmás Péter volt a szegedi Tér és Forma építészirodából, aki korábban a szegedi vár rekonstrukciójában is részt vett. Vesmás a MúzeumCafénak elmondta: a víziója az volt, hogy az újabb tömbök „nagy kerámiaszoborként öleljék körbe az épületegyüttest”, a bejáratnál pedig tartsák meg az eredeti üres telekre emlékeztető transzparenciát. A múzeum sokrétű igényeinek kiszolgálása mellett az volt a cél, hogy az épület tükrözze a vásárhelyi hagyományokat, „az alföldi táj éltető erejét, varázsát”. Az új épületrészeknek az őskorba visszanyúló környékbeli keramikus hagyományokat idéző burkolata, valamint a két új köztéri szobor Nagy Nándor helyi művész – nem mellékesen a múzeum restaurátora – alkotása.

Az eredeti épületét rég kinövő múzeumnak szerencséje volt: az épület mellett egy kocsibejáró vezetett hátra, amit jól ki lehetett használni a bővítés során. A háromszintes portálépület földszintjén tágas és nagy üvegfelületei miatt világos előcsarnok fogadja a látogatókat: innen lépcsőn vagy lifttel lehet más szintekre eljutni. Az előcsarnokban Munkácsy Mihály Női fej című festményét állították ki: az olajfestményt 1895-ben adta és ajánlotta Munkácsy az akkor éppen Párizsban tanuló fiatal, vásárhelyi születésű festőnek, Tornyai Jánosnak.

Az évtizedeken keresztül lappangó műalkotást egy magát megnevezni nem kívánó műgyűjtő ajánlotta fel hosszú távú letétként a múzeumnak. A pinceszinten a Dél-Alföld régió egyik első múzeumi látványraktárát hozták létre, mintegy ezerötszáz darabból álló (a teljes gyűjtemény alig egy százalékát kitevő) néprajzi, régészeti, helytörténeti és képzőművészeti anyaggal. 
A sűrű, de mégis áttekinthető szelekció a város és környéke hétezer évnyi civilizációján vezet végig, az újkőkori leletektől a népi (miskakancsók, kerámiák) és a céhes múlt (ládák, oklevelek, szerszámok), majd a polgárosodás (egyletek dokumentumai) emlékein keresztül a 20. század második felének relikviáiig. A látványraktárban, csakúgy, mint a múzeum más pontjain is, infoterminálokat helyeztek el, ahol hamarosan angolul is el lehet majd olvasni az információkat, és a közeljövőben a múzeum gyűjteményét az interneten is bemutatják. Az előcsarnokból nyílik az új múzeumi könyvtár, ahol végre áttekinthetően, rendszerezetten böngészhető a mintegy 12 ezres, kétharmadrészt művészettörténeti témájú könyvállomány.

Teljes körű felújításon esett át a régi, kétszintes műemlék múzeumépület is, amelyben jelenleg a 2007-ben Párizsban elhunyt Csernus Tibor festőművész életművét áttekintő, a környékről származó Kovács Gábor műgyűjtővel és a Kogarttal létrehozott kiállítás várja a Tornyai látogatóit: teremről teremve ismerhetők meg a művész különböző korszakai. Az emeleten újra megnyílt a kőkorszaki civilizációt élethűen bemutató, a környékbeli régészeti feltárások legnagyobb kincseit bemutató Hétköznapok Vénuszai kiállítás. Az új bejárat fölött tágas, világos új kiállítóterem jött létre, amelyben most éppen a Csernus-kiállítás további képeit lehet megtekinteni. Innen jól rá lehet látni a felújított sétálóutcára, a szemben álló copf-későrokokó görögkeleti ortodox templomra és az 1948-as modernista művelődési házra, amelyeket szintén most újítottak fel, sőt a művelődési ház egy új épülettömbbel is bővült.

Innen átsétálunk a múzeum két kiszolgáló épületébe, amelyek közös utcafrontot alkotnak a főépülettel, és irodai, raktározási és műhelyfunkciókat látnak el. A házsor északi végében szintén teljesen új épületet húztak fel, enyhítve az akut raktározási gondokon. A háromszintes tömböt lépcsőkkel és teherlifttel kötötték össze. Az emeleten a sok ezer tárgyat őrző néprajzi és helytörténeti raktárat helyezték el: a sokszínű anyag elrendezésének utolsó simításainál tartottak ottjártunkkor. Az alagsorban a 150 ezres régészeti anyag raktárát helyezték el: itt már fegyelmezett rendben sorakoztak a tárgyakat és emberi maradványokat is tartalmazó dobozok és ládák a gördülő és fix polcokon. A földszinten a teherautó-bejáróból is könnyen elérhető átmenő raktárat és a restaurátor-műhelyt rendezték be; az éppen egy antik szekrény lapjain dolgozó restaurátorok „látványműhelyben” dolgoznak: ugyanúgy kilátnak a földszinti üvegfelületeken át az utcára, ahogy a járókelők is beláthatnak a restaurátorok munkájába.

Elek Andrással ezután bejárjuk a kulturális városnegyed épületeit, elsétálva a főtéri Alföldi Galéria (az egykori városi főgimnázium) épületéhez is, ahol az aktuális Őszi Tárlatot lehet megtekinteni. „A tárlat nagy esemény Hódmezővásárhelyen: a városiak is kíváncsiak a kortárs művészetre, hiszen több évtizedes hagyomány, hogy minden iskolás osztályt elhoznak a tárlatokra, és az általános válság ellenére ma is létezik egy művészetpártoló réteg” – mondja lapunknak Elek. A kultúra városlakókkal való megismertetéséhez kapcsolódik a Minden Nap Kultúra! program is, amely a vásárhelyi fiataloknak kínál alkalmat a kultúrával való rendszeres találkozásra, legyen az szervezett vagy alkalmi látogatás.

Ahogy átsétálunk a szintén most felújított, régi berendezési tárgyait visszakapott református ótemplomhoz, a múzeum sajtósa elmondja: a Hódmezővásárhelyről elterjedt „paraszt Párizs” címke egyáltalán nem bántó a helyieknek, hiszen Ady maga is a város védelmében használta a Hódmezővásárhely közállapotaival kritikus Bródy Sándorral folytatott vitájában. „Tehát nem mindegy, milyen értelemben használják a jelzőt” – teszi hozzá mosolyogva Elek András.

És hogy hogyan tovább a jövőben? A múzeum 2013-as költségvetése a cikk írásakor (november vége – a szerk.) még nem volt ismert; 2012-ben a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ költségvetése személyi- és dologi kiadásokra 286 millió forint volt. A közalkalmazotti státusok száma 2012 decemberében 55 fő volt, a Tornyai János Múzeumnál 26 fő (ebből 11 szakalkalmazott) dolgozott, Az intézményrendszer rendszergazdai feladatait külső, önkormányzati fenntartású cég végzi; míg a takarítási, teremőri és egyéb feladatokat (költöztetés, anyagmozgatás) közcélú foglalkoztatás keretében oldja meg az intézmény.

A 2013-as változások miatt minden múzeumi szakembernek érdekes lehet, milyenek a már 2007-ben megyeiből városi kezelésbe került hódmezővásárhelyi múzeum tapasztalatai. Nagy Imre szerint a helyi közösségek kulturális igényének szolgálata, az önazonosság megtalálásának segítése az elsődleges feladat, ami az egyes múzeumokra vár. „A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központban szerencsénkre a múzeum lett a zászlóshajó. Ennek az intézményrendszernek közös gazdasági csoportja van, és a részben önálló Németh László Városi Könyvtár is hozzánk tartozik gazdaságilag. Ez egy jól működő rendszer. Ott lehetnek problémák, ahol a múzeumot betagozzák a művelődési ház, a könyvtár vagy a színház alá (mint ahogy erre is vannak példák), mert ilyen esetekben csak gyengébb lehet a múzeum érdekérvényesítő képessége.” Nagy Imre szerint a legjelentősebb kihívás a pénzügyi helyzet, amit sikeres kiállításokkal lehetne orvosolni. „Mi, múzeumi emberek azonban tudjuk, hogy ahhoz is pénz kell. A fenntartó azt várja tőlünk, hogy növeljük a bevételeinket, de ahhoz új, izgalmas kiállításokat kellene létrehozni, ami források nélkül nem megy. Ez lehet generálisan a magyar múzeumügy hosszú távú problémája.”

Nagy Imre úgy tervezi: regionális szerepkörre alkalmas kulturális centrum részeként végzi majd munkáját a múzeum, támaszkodva a Bessenyei Ferenc Művelődési Központra is. Minden évre terveznek egy-egy jelentősebb vendégkiállítást, ennek első felvonása a Csernus Tibor-tárlat. „Távlati terveink között szerepel egy interdiszciplináris, vagyis régészeti, helytörténeti, néprajzi emlékeket és dokumentumokat felvonultató várostörténeti állandó kiállítás létrehozása a régészeti kiállítás folytatásaként.” Az öt-tíz évre tervezett kiállításhoz most keresik a pályázati lehetőségeket. A múzeum addig is a 2013-ban jubiláló, hatvanéves Vásárhelyi Őszi Tárlatra és kísérőrendezvényeire koncentrál: egy a hatvan évre visszatekintő kiállítás, egy tanulmánykötet és egy művészettörténeti konferencia szerepel az elképzelések között.