Vendégszerzőnk évekig egy nagy budapesti egyetem hallgatói önkormányzatának tisztségviselője volt.

* 

Az egyetemisták körében sokan elégedetten csettintgetnek a nyelvükkel, hogy no, most végre lelepleződtek a HÖK-ösök. A baloldalhoz kötődő sajtó megmutatja, hogy bizony ezek a HÖK-ösök, akik most jól lelepleződtek, jobbára a Jobbikhoz köthetőek. Azok, akik valaha is jártak egyetemre, egykedvűen konstatálják, hogy az ő idejükben is így volt, nincs ebben semmi meglepő, a HÖK-ösök lopnak és egyébként is az összes kisstílű maffiózó vagy politikus volt már akkor is. Kellenek az ilyen esetek, igazi össztársadalmi összekacsintásról van szó. Olyan ez, mint amikor a Youtube-on nézzük a Mónika Show legbotrányosabb jeleneteit, közben kicsit ingatjuk a fejünket, hogy ilyen emberek léteznek, de azért közben fel-felnevetünk: nahát, ilyen emberek is léteznek. És persze gyorsan igazolva látjuk a feltevéseinket, amelyeket eddig is tudtunk.

Csakhogy a Mónika Show korábbi sikerének titka is az volt, hogy munka után hazaérve még a Híradó előtt (nyilván a Híradóra várva, mert mindenki csak azt nézi a tévében) kicsit lehetett nevetni a hiányos fogazatú „lumpenpanelprolicigókon”, majd jó polgár módjára tájékozódni a közügyekről. Az ELTE BTK HÖK botránya is hasonló ehhez. Van egy vélekedés, amelyet „mindenki tud”, nevezetesen, hogy a HÖK gittegylet, amely csupa olyan emberből áll, akit az iskolában kigúnyoltak, a szülei nem beszéltek vele és sosem voltak barátai. Majd elmegy a HÖK-be, találkozik hasonszőrűekkel és minden sértettségét kiéli, vélt hatalmától megrészegülve listázza a jó seggű zsidó lányokat, a többi egyetemista pénzéből él, és fontoskodik a dékánnál. Igen, nyilván van ilyen HÖK-ös is, de ha a konkrét esettől egy lépéssel hátrébbről szemléljük, hogy mi történt, akkor talán könnyebben megértjük, hogy mi a felsőoktatásban lévő hallgatói önkormányzatiság legnagyobb problémája.

Ma a felsőoktatásba jellemzően 18-20 évesen kerülnek be a hallgatók. Az első élménye a többségnek az egyetemről a gólyatábor, amelyet – néhány intézmény, például a Corvinus kivételével – általában a HÖK szervez. Ezért a hökösökhöz mindenki viszonyul valahogy. Vannak, akiknek imponál, hogy a szervezők menő lányok, srácok, vannak, akik felfuvalkodott hólyagnak tartják őket, de mindenképpen fognak hozzájuk viszonyulni valahogy. A hökös testesíti meg első pillanatokban a jól értesült egyetemistát, aki mindent tud, aki ismeri a dékánt, akinek érdekes sztorijai vannak olyan időkből, amikor a többség még középiskolás volt. Hiszen gondoljunk csak bele, valójában a 17 éves középiskolás és a 19 éves másodéves egyetemista életstílusa között szakadéknyi a különbség. A másodéves egyetemista a bennfentesek biztonságával és önbizalmával jelenik meg a gólyák előtt. Így nem olyan nehéz biztosítani a hökös utánpótlást. Mivel a rendszer úgy működik, hogy nincsenek egymással párhuzamos hökös csoportok, hanem egy karon mindig egy HÖK működik, ezért az újonnan belépő vagy idomul a HÖK értékrendjéhez, vagy otthagyja az egészet.

Ha már valaki meglépte az első egy-két lépést a HÖK felé, és elkezdik befogadni, kap apróbb feladatokat, „szaladgálós emberré” válik rendezvényeken, apránként elkezdi a csoport identitását a saját értékrendjébe építeni. Ha a HÖK-ben az a módi, hogy minden pénteken fát ültetnek a Duna parton, akkor nagyon hamar ő is faültetővé válik, lájkolja a Facebookon az Ültess fát mozgalmat és beszélgetésekben, ha erre terelődik a téma, nagyon fontos lesz neki a faültetés ügye. A fent leírtakban nincs semmi újdonság, viszont jól érzékelteti, hogy a HÖK valójában nem egy demokratikus intézmény. Valószínűleg a többség valóban azért kezd el höközni, mert szeret szervezni, nyüzsögni, tenni a közügyekért. De van egy fontos mozzanat. Csak akkor lesz belőle valóban hökös, ha elfogadja az adott HÖK értékeit. Természetesen vannak választások, csakhogy azok nem sokat jelentenek. Lehetséges, hogy valaki „kívülről” belepottyan a HÖK-be. Megnyeri a körzetét és akkor lesz belőle közgyűlési tag, de nem lesz tisztségviselő, nem lesz a banda tagja csupán ettől, és valójában vajmi keveset fog tudni tenni a közösségért. Még egy másik lehetőség is van, hogy két banda akar egy HÖK-ben lenni. Ilyenkor az a szokás, hogy megpuccsolják egymást, valamilyen módon ellehetetlenítik a működést. Feljelentik a dékánnál, főtitkárnál, bárhol a másik felet és nehezen átlátható szabályzatokra hivatkozva valahogyan megpróbálják leváltani az ellentétes oldalt.

Legitim érdekképviselet

A HÖK-ök nem alulról szerveződnek. Mindig van egy vezetés, amely kijelöli az utódokat. A kiszemeltet elviszik ide-oda, fontossá teszik, kinevelik. Ennek köszönhetően a választások túlnyomó többségén egy elnökjelölt szokott lenni, vagy van egy ellenjelölt, aki aztán 0 és 2 közötti szavazatszámmal idealista szabadságharcosként bukik el. A HÖK de iure sem túl demokratikus. Ahhoz, hogy egy HÖK teljesen legitim módon működjön, elegendő a nappali képzésben részt vevő hallgatók 25 százaléka. Ez a 25 százaléknyi hallgató választja meg a közgyűlést, akik meg fogják választani az elnököt (nem mindenhol van pontosan így, de a legtöbb HÖK így működik). Ezután a HÖK-elnök kinevezi a csapatát.

Fun fact: A 25 százalékos küszöb miatt előfordulhat az a helyzet, hogy egy megválasztott HÖK-elnök mögött az összes hallgató 10 százaléka áll. Majd ezek a HÖK-elnökök és a közgyűlés által delegált néhány hallgató megválasztja az egyetemi HÖK-elnököt és a HÖOK-delegáltakat, akik megválasztják a HÖOK elnökét. Vagyis a legitim HÖOK-elnök úgy lesz megválasztva egy egyszerű „mezei” hallgató szemében, hogy az ő delegáltja választ egy delegáltat abba a testületbe, akik delegálnak delegáltakat a HÖOK választó közgyűlésre. Pofonegyszerű, nem? És hát gránitszilárdságú legitimitás van a HÖOK-elnök mögött. A HÖK-ök érdekeltek abban, hogy ne legyen sokkal magasabb a választási részvétel, mint a minimum. Ha nagy az érdektelenség, akkor kevesebben fognak beledumálni a működésbe.

Hol itt a biznisz?

A HÖK-ök viszonylag nagy pénz fölött diszponálnak. Sok egyetemen a hallgatói normatívát (hallgatónként 119.000 forint/év) ők osztják szét a hallgatók között. Ennek az elosztásnak a kereteit törvény szabályozza. Az összeg nagyobbik részéből kerül kifizetésre a tanulmányi és szociális ösztöndíj, azonban egy jelentős részét a hallgatói önkormányzat kulturális, sport, közéleti ösztöndíjak keretében tud kifizetni viszonylag szabályozatlanul. Emellett a legtöbb egyetemen az egyetem központi költségvetéséből is kapnak a HÖK-ök működési támogatást. Ez az állami oldalról jövő támogatás. Emellett egy-egy karon több ezer fiatal van, akiknek lehet mindenféle bulit, utazást stb. szervezni. Különböző hallgatói alapítványok, amelyek többnyire volt HÖK-ösök irányítása alatt állnak, erre szakosodnak. És mivel monopol helyzetbe tudnak kerülni egy-egy egyetemen az ilyen alapítványok, egyesületek, viszonylag nagy profitot termelnek.

A monopol helyzet azt jelenti, hogy a Tündérgyár Egyetem hallgatói önkormányzatának sítáborát mindig a Tündérgyári Hallgatókért Alapítvány szervezi. Közben a Tündérgyár Egyetem HÖK-je besegít az Alapítványnak infrastruktúrával, szervezéssel, humánerőforrással. Cserébe a HÖK néhány tisztségviselője ingyen megy síelni. Ennél még nagyobb üzlet, különösen vidéki egyetemeken, hogy az egyetemi buli mindig az Tündérgyári Hallgatói Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyen van, oda szervezik a bulikat. Ez megéri a régi hökösnek, mert kap olcsó és általában megbízható munkaerőt, mindent leszerveznek helyette, neki csak biztosítania kell a helyszínt és a bulit. És így a régi hökösök érdekelté válnak abban hosszú távon, hogy folyamatosan rajta tartsák a kezüket a HÖK-ön.

Ugyanígy nagyon jó bázis lehet politikai pártoknak is folyamatos utánpótlás biztosításához, ahogy ezt a Jobbik felismerte. A Jobbik jelentős részben az ELTE BTK HÖK-ből nőtt ki, és ma is erős a kapcsolat a két szervezet között. Elég megnézni, hogy a BTK HÖK elmúlt éveinek tisztségviselői közül hányan töltenek be a pártban ilyen-olyan tisztséget, szerepelnek jobbikos rendezvényeken, reklámokban stb. Ráadásul egy politikai szervezetnek rendkívül gazdaságos is együttműködni a HÖK-kel, hiszen a HÖK-ök gyakran szerveznek kirándulásokat, vezetőképzőket a saját tagjaik számára a HÖK költségvetéséből. Ezek az alkalmak kiválóak a társaság összekovácsolására és akár politikai fejtágításra. Mindezt valójában állami pénzen.

És ezt az egyetemek tűrik?

Hát hogy a fenébe ne tűrnék! Sőt, igazából érdekeltek a mutyi fenntartásában. Egy rendkívül olcsón megszerezhető, de egyetempolitikai szempontból hatalmas erővel bíró szervezetről van szó. A HÖK egyharmaddal képviselteti magát az egyetemek szenátusaiban, ahol a legfontosabb döntéseket hozzák, például megválasztják a rektort. A HÖK egyharmada azért rendkívül erős, mert jellemzően mindig egyfelé szavaz, míg a többi szavazat sokkal elaprózottabb. Megoszlik mindenféle szervezeti egységek, általában karok között, akik egymással komoly harcokat vívnak a szűkös erőforrásokért és gyakran ellenérdekeltek. Így nem olyan könnyű őket egy csapatba hozni. Ezzel szemben, ha valamely egyetemi szereplő – és ez általában a rektor – meg tudja nyerni a HÖK támogatását a saját ügyének, akkor nyert helyzetbe kerülhet. És mindennek nagyon alacsony ára van. Csupán annyi kell, hogy nem bolygatja a HÖK kusza ügyeit, úgy csinál, mint aki komolyan veszi őket. Néha leül velük kávézni, beszélgetni, engedményeket tesz kisebb ügyekben, és megvan az egyharmados támogatás. Egy egyetem költségvetéséhez képest a HÖK-ök támogatása aprópénz, viszont politikai súlyuk hatalmas. Viszonzásképpen a HÖK nem fog élesen szembe menni az egyetemi vezetés érdekeivel. Azáltal, hogy a HÖK nem független szakszervezetként, hanem az egyetemi szervezet részeként működik, sosem fog az egyetemmel szemben hallgatói érdeket képviselni. Egyszerűen nem éri meg neki, sőt, többnyire fel sem merül. Egyébként pedig a HÖK nagyon jó szolgálatot tesz az egyetemeknek. Elég elmenni egy Educatio Kiállításra: a standoknál jellemzően HÖK-ösök állnak, és tájékoztatják a leendő hallgatókat, reklámozzák az egyetemüket. A HÖK-ök szervezik az egyetemi élet nagy részét, gólyabálokat, bulikat, szakesteket, részt vesznek konferencia-szervezésben. Vagyis egy sor olyan feladatot ellátnak, amelyeket az egyetemnek kéne, ha nem lenne a HÖK. Viszont a HÖK olcsóbb és egyszerűbb megoldás.

Az HÖK-ök saját magukat az egyetem erős tartóoszlopának tekintik, mint akik a rendszer részei, nem a rendszer felhasználóinak érdekeit képviselő szervezet. Az ilyen szerepfelfogásból következnek a ’72-es KISZ-t megszégyenítő nyilatkozatok. És ne csodálkozzunk, hogy a HÖOK sem képviseli a hallgatókat markánsan a minisztériummal szemben. Nem érdekük összerúgni a port túlzottan, hiszen akkor a kormány esetleg rászállna a játszóterükre és mivel a HÖOK füle mögött is bőven van vaj, nem érdeke, hogy megkapirgálják. Egyébként, ha jó fiúk maradnak, akkor azért itt-ott kinézhetnek jó állások a politika holdudvarában.

Nagyon fontos leszögezni, hogy a Hallgatói Önkormányzatokban lévő diákok nem velejéig romlottak, korruptak, gonoszak, sérültek, hanem van egy hosszú évek alatt felépült rendszer, amely nagyon kényelmes a felsőoktatás döntéshozóinak. Akár bal-, akár jobboldali kormány van, a jelenlegi rendszert érdemes fenntartani, mert olcsó és nem kell jelentős politikai ellenállástól tartani. Néha szervez tüntetést, néha csinál ezt-azt, de nem fog sohasem egyetemfoglalást vagy más radikális megmozdulásokat szervezni, hiszen (és ezt a mindenkori kormányzat és egyetemi vezetések pontosan látják) elég kimenni egy kicsit a kempingszéken üldögélő HÖOK-elnökhöz, és meg lehet oldani a problémákat.

A HÖK-ök működése a közoktatás szégyenfoltja is egyben. 18 éves korukig a diákok túlnyomó többsége olyan oktatási rendszerben tanul, amely a tekintélyre, a tekintély elfogadására, az egyoldalú kommunikációra épít. A hatalom többnyire nem megkérdőjelezhető, legalábbis nyilvánosan biztosan nem. Majd ezek a diákok végeznek, elmennek egy egyetemre, főiskolára, ahol elkezdenek höközni, és valamekkora befolyásra tesznek szert, amely komoly hatalomnak tűnik abban a pillanatban. Olyan pozícióba kerülnek, amelyre nem voltak felkészítve, nem tapasztalták korábban. A korábban tapasztalt minták alapján a hatalomhoz mindig társult valamilyen hierarchikus viszony.

Így nem meglepő, hogy egy hökös diák, aki részt vesz a többi hallgató szociális ösztöndíjainak kiszámításában, a hallgatók kollégiumi helyeinek elosztásában, különböző ösztöndíjak adásában, azt érzékeli, hogy magasabban van a hierarchiában, mint a többi hallgató. Ezt a hatalmat nem tanulták meg kezelni és hülyeségeket csinálnak, például listát a gólyákról. Gyerekes hülyeségnek tűnik, de amikor ilyen jelzős szerkezetekkel illetnek embereket minthogy langy fideszes, belpesti zsidó, egészséges világlátású, akkor ott valami nagyon nagy baj van, és mivel már nem gyerekek, ezért viselniük kell a hülyeségük következményeit. Az egész listázás-ügyet vélhetően nem egy ember csinálta szabadidejében, hanem ott volt mögötte a szervezet, amely igazolta, hogy ezt lehet csinálni. És ezek a 18-20 éves fiatalok el fogják hinni, hogy ez hozzátartozik a politikához, a hatalommal bármilyen módon – bármekkora is legyen az – lehet így élni és visszaélni. Ez lesz a normális és elfogadott. Majd amikor valóban hatalmi pozícióba kerülnek a későbbi életük folyamán bárhol (nem feltétlenül politikában), akkor ezekhez a mintákhoz fognak visszanyúlni.

Az, hogy ilyen a felsőoktatási hallgatói érdekképviselet, végeredményben a felsőoktatás döntéshozóinak a felelőssége. Évek óta ilyen, évek óta készülnek listák, évek óta pofára megy, hogy ki lakjon a kollégiumokban, évek óta rendszeresek a visszaélések, a mutyi. Nyílt titkok ezek a rendszerben, de akik hozzányúlhatnának, nem teszik, kényelmesebb fenntartani a rossz rendszert, csakhogy nem pusztán az egyetemi érdekképviseletet mérgezik meg ezzel, hanem szélesebb körben egy vállalhatatlan, antidemokratikus, gátlástalan és romlott politikai kultúrát legitimálnak.