Gordon Zsigmondot 1956 novemberében látták utoljára. A parlament felé sétált, cigarettát szívott, jobb kezében egy szórólapot tartott. Bár azóta senki sem hallott a zsurnalisztáról, szerencsére a korábbi évtizedekben éppen elég ügybe keveredett bele ahhoz, hogy legyen miről olvasni távollétében is.
Kondor Vilmos idén a Budapest novemberben c. kötettel lezárta sikeres Budapest-sorozatát. Az öt regényből álló sorozat közelebb hozta az olvasóhoz a múlt század derekának Budapestjét, a várost és a várost lakó tipikus figurákat, a sosem változó bűnöket és bűnösöket. Mindeközben persze izgalmasabbnál izgalmasabb ügyek, csalások és fondorlatok tárultak fel az olvasók elől Gordon Zsigmond segítségével. Kondor párbeszédei, zseniális mellékszereplői, valamint a történelmi környezet hiteles ábrázolása mind hozzájárultak ahhoz, hogy Gordon Zsigmond nyomozásai a magyar krimi legütősebb darabjai lettek. Gordon Zsigmond története azonban – mindannyiunk nagy sajnálatára – 1956-ban véget ért.
Persze az öt regény csak öt kiragadott momentum az Amerikát is megjárt pesti zsurnaliszta fordulatos életéből. A köztes évek szinte üvöltenek a novellákért, s nem volt rest Kondor Vilmos sem: megírta ezeket a novellákat. A kiadó pedig összegyűjtötte őket, és egy friss novellával, valamint egy kisregénnyel együtt kiadta őket, Magda, a bestiális népszínház utcai mindenes címmel.
A novellák időrendben töltik ki az űrt Gordon élettörténetében, és nem hagyják cserben a lojális olvasót. A kiváló párbeszédek, a briliáns mellékszereplők és az örök cinikus Gordon megvannak, s néhol csak ezek kárpótolnak minket az ügy és a nyomozás szűkösségéért. Különösen így van ez például a kötetnek címet kölcsönző novellában, amelyben viszont feltűnik Nádas Sándor, illetve a felejthetetlen nevű Dr. Drégelyvári-Süle Böbe ügyvédnő. Később szerepel maga Tábori Kornél, a viccesnév-vonalon továbbindulva pedig találkozhatunk Nyavalya Benővel, de feltűnnek a régi kedvencek is: Gordon nagyapja, Dr. Pazár, Krisztina és Gellért Vladimir nyomozó. A hetven oldalas Pernahajder volt-e Schok Jenő? című kisregényen érezni, hogy akár regénnyé is kinőhette volna magát, de talán nem baj, hogy az író másképp döntött.
A legnagyobb pozitívum Kondor történeteiben mindig a szokatlan helyek, helyzetek bemutatása. Az utóbb említett kisregény például egy hullaházi árveréssel indul: ki gondolta volna, hogy ilyet is rendeztek? Gordonnal bejárhatjuk Budapest kávézóit, söntéseit, szerkesztőségeit; de hallhatjuk emigráns magyarok vitatkozását, nyomozhatunk kasszafúrók, gyilkosok és zsarolók után. Talán a végső varázst – legalábbis számomra – az adja, hogy Kondor úgy ábrázolja a korszakot, ahogy az volt: bemutatja a tipikus figurákat, felvillantja a problémákat, de nem ítélkezik senki és semmi fölött. Nem mondja, hogy a Horthy-korszak vagy a háború utáni időszak az rossz volt, vagy éppen jó, nem próbálja meg valamelyik egyoldalú értelmezést az olvasóra erőltetni. Megmutatja nekünk, és mindenki ítélkezhet maga.
A kötet hozza a megszokott színvonalat, és ad nekünk még egy kis Gordon Zsigmondot, még egy kis letűnt Budapestet és még némi rejtélyt, miközben kikerekíti Gordon történetét.
