Milyen az erdélyi magyar választó?
2013. január 08. írta: Redakció

Milyen az erdélyi magyar választó?

Ugyanúgy jellemző rájuk a politikától való elfordulás jelensége, mint Magyarországon. Ugyanúgy elégedetlenek a politikai érdekképviseletükkel, mint az anyaországi választók a magukéval. Ugyanúgy a közösségi portálok és a televíziócsatornák a legfőbb médiafogyasztási források számukra is, mint ideát. December 10-én a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Magyar Külügyi Intézet közös, román választásokat elemző rendezvényén ismertette Kónya Hajnalka azt az erdélyi választókról szóló kutatást, amelynek nyilvános eredményeit Fanici Mihály, a Bell Research munkatársa rendelkezésünkre bocsátotta.

„Az internet leglátogatottabb honlapja az erdélyi magyarok körében is a Facebook volt. A Határmentén inkább olvasnak anyaországi honlapokat (első három: Origo, Kuruc.info, Hirado.hu), mint Székelyföldön (első három: Hirado.hu, Index, Origo). A székelyek viszont nagyobb arányban látogatnak erdélyi magyar szerkesztésű honlapokat (első három: Székelyhon, Erdély Ma, Uh.ro), mint Határmentén, ahol az első hármat (Erdély Ma, Transindex, Hirek.ro) kivéve mintha nem is létezne erdélyi magyar online sajtótermék.”

Földi Bence cikkét híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr225006466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.08. 17:57:19

Kedd délután 16 órától újra összeülnek a kormány felsőoktatási politikája ellen felszólaló diákok. A pécsi Hallgatói Hálózat a Pécsi Tudományegyetemen FOLYTATJUK! címmel rendezi meg a decemberi REUNION folytatását, a pécsi középiskolai és egyetemi polgárság második közös fórumát.

A PTE BTK-TTK aulájában meghirdetett fórum kapcsán, ahová a pécsi HaHa a köz- és felsőoktatás jövőjéért tenni vágyókat várja, a Facebookon eddig közel kétszázan jelezték részvételi szándékukat a vizsgaidőszak dacára.

"Orbán Viktor nem tudta megtartani ígéretét, a köz- és felsőoktatás "problémája" nem oldódott meg karácsonyra. Magától és a politikusok félrevezető kommunikációs manővereitől nem is oldódhatott meg! Eljött az ideje annak, hogy megújult erővel folytassuk a munkánkat, hiszen válaszra már igen, de eredményre még nem sikerült sarkallnunk a kormányt!" - írják a szervezők, akik szeretettel várnak minden érdeklődőt a rendezvényre.

Hajrá diákok, már a világ is figyel benneteket!
A demokratikus, szabad, élhető Magyarország a tét.

A komcsi és fideszes diktatúrák után harcoljátok ki a boldog jövőtöket!

maskep 2013.01.08. 18:23:13

"Határmentén inkább olvasnak anyaországi honlapokat (első három: Origo, Kuruc.info, Hirado.hu)..."

No, ha a Kuruc.info anyaországi, akkor holnap biztos lekapcsolják...

Értem én, hogy Kónya Hajnalka az elsősorban Magyarország belső közéletével foglalkozó portálokat egyszerűsítette anyaországinak, de akkor is, kikérem magamnak! Pont elég okom van, hogy szégyelljem magam az anyaországomban, legalább amiatt ne kelljen, hogy egy aljas, uszító weboldal az én hazámban működik!

Állam-vizsga 2013.01.08. 19:57:42

A Tárki, meg az Ipsos készít felmérést a határmenti szavazókról is?
Most nekem homályos a dolog mert annyi kavarás volt. Most akkor ők is szavaznak? Mert akkor szerintem esélytelen a fideszt leváltani (ahogy ezt anno ők maguk is megjósolták).

Földi Bence 2013.01.08. 20:16:58

@maskep: Anyaországi szerkesztésű oldalként értelmezze.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2013.01.08. 20:47:15

Azért az gáz, hogy ennyire népszerű a körükben a kuruc.info. Értelmes ember egy bottal sem piszkálná azt az ízléstelen portált. Ez semmiképp sem fest pozitív képet a határontúliakról.

Dr.Bio74 2013.01.08. 20:56:42

@Cheradenine Zakalwe:

Pedig néha nagyon szórakoztató. Az Impérium Galactica óta nem olvastam ilyen jókat.

Csak ámulok és bámulok 2013.01.08. 21:03:10

Kicsit vicces, hogy csak azért kell néhány környező állam magyarul beszélő állampolgárából magyar állampolgárt fabrikálni, hogy nyavalyás 200 ezer szavazatukkal még vagy 37 évre - ami majdnem annyi mint az átkos volt -, bebetonozhassa magát a fizess a centrális erőtérbe...
Elég 'occsón adták el magukat.

Pelso.. 2013.01.08. 21:03:32

Milyen a hazai magyar választó?

vizipipa 2013.01.08. 22:49:15

@Cheradenine Zakalwe:

A kuruc szerint - és ezt gugli statisztikákkal igazolja - ő a második legtöbbet olvasott magyar hírportál.
Vagyis határon belül is ugyanez van. Akkor mi is a különbség?

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2013.01.08. 23:34:46

@vizipipa:

Azért szerencsére a legtöbb hírportál megelőzi. A rangsorban valahol ott van ahova illik: a napiszar.com környékén.

www.alexa.com/topsites/countries;3/HU

2013.01.09. 08:01:45

@Csak ámulok és bámulok: azok magyar nemzetiségűek, nem csak magyarul beszélők. És nem lesz 200 ezer szavazó, habár gondolom a keserűség beszél belőled azért ferdítesz...

maskep 2013.01.09. 08:03:55

@Földi Bence: És kik azok az anyaországi szerkesztők, akik ilyen aljas módon uszítanak, szabadlábon???

A Kuruc.info egy külföldi, aljas, uszító, per definitionem alvilági bűnöző szenny. Ha a "Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Magyar Külügyi Intézet közös, román választásokat elemző rendezvényén" ezt "anyaországinak" nevezik, akkor még szemforgatóbb például a "családon belül erőszak" elutasításánál a "család" szentségére való hivatkozást.

A Kuruc.info maximum anyaország-gyilkos, ha már a szóhasználathoz ragaszkodunk. Még a családon belüli erőszakkal való párhuzam is túlzó: Ez a söpredék nem tartozhat még a magyar családba sem!

(Ez a Kuruc.info annyira nem magyar, hogy muszáj volt a lelkületét Bayer Zsoltnak megpróbálni magyarítani-fideszesíteni a Magyar Hírlapban...)

Földi Bence 2013.01.09. 11:40:17

@maskep: A rendezvényen nem hangzott el :) Olvassa el az egész cikket a félreértések elkerülése végett.

Kandeláber 2013.01.09. 15:03:18

@Bayer, te sunyi, tetű békemenetes nemzeti szar!: Nem unod még?
A diákok elteltek a halászlével és a bejglivel, nem mellesleg most vizsgaidőszak van, amikor normális egyetemista tanulni szokott.
Max kis pöcs gimisek gizdáskodnak.
süti beállítások módosítása