A kormány felsőoktatási döntése és az arra érkező reakciók nem csak a Fidesz esetében pikánsak. A Gyurcsány-kormány 2006-ban döntött a fejlesztési részhozzájárulás 2008-tól történő bevezetéséről. A fer-ből aztán nem lett semmi, elsodorta a 2008. március 9-ei szociális népszavazás. Annak az évnek az elején vetítették a köztelevízióban a Modern Képmesék epizódjait, a felsőoktatással foglalkozó, Büfé-ruhatár tanszék című része például január 28-án ment az M1 műsorán:

A képmese narrációja minden további nélkül lehetne akár egy mai kormányzati társadalmi célú hirdetés szövege is:

„A diploma, az fontos. Szinte minden szülő azt szeretné, hogy legyen a gyereknek olyanja. És legyen minél több diplomás, mert attól Magyarországnak valahogy... hogy... jó lesz! Hát nem ilyen egyszerű ez.

Mert ha a gyerek olyasmit tanul öt évig, amihez nem tartozik munkahely, akkor bizony ott áll majd zsebében a diplomával, ami annyira fontos volt, és nem lesz a zsebében semmi más. Főleg pénz nem. És hiába végez évente négyszázezer diák, ha aztán nyakukon marad a tudásuk. Ráadásul a magyar egyetemek közül jelenleg egy sincs Európa élvonalában. Túl sokan tanulnak tanárnak meg jogásznak, sőt, politológusnak. Nyilván nem lesz munkájuk, ha nincs üres politológusi állás. Elpazarolták éveiket, a képzésükre fordított közös pénz pedig hiábavaló volt.

Azokból kellene inkább többet képezni akikből nincs elég: mérnököket, programozókat, és más efféléket. Ezt pedig úgy érheti el az állam, ha kevesebb tanár kitaníttatását támogatja, mint ahány mérnökét. Aki nagyon akar, az ezután is mehet bármilyen szakra, de ezért áldozatot kell hoznia: fizetni, vagy nagyon jól tanulni.

Diplomát szerezni így nehezebb. De ha nem kap papírt mindenki, aki végigmulatott öt évet az egyetemi büfében, akkor a diploma többet fog érni. Akkor az a papír azt jelenti, hogy aki megszerezte, az tényleg az akar lenni, ami oda van írva. Becsületesen tanult vagy fizetett érte, és nem csak véletlenül került oda. Aki áldozatot hoz azért, hogy tanár lehessen, abból még lehet jó tanár. Aki meg soha nem akar tanítani, az meg csináljon valami mást.”

A Modern Képmesék szövegét annak idején Tóta W. Árpád írta. Ha sokára is, de beérett a magas hozzáadott érték gyümölcse – gondolhatná. Van egy olyan érzésem, hogy nem gondolja. Ha gondolná, aligha így írna a felsőoktatási változtatásokról:

„Ehhez képest ennél még soha nem volt nehezebb egyetemre menni. Ez itt egy szép kerek numerus clausus, amely a felső tízezren kívül mindenki mást kizár a továbbtanulásból.″

De nem csak ő nem boldog. Az Együtt 2014 állásfoglalása alapján azt valószínűsítjük, hogy nem boldog Bajnai Gordon sem. Bajnai 2008-ban éppen a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetőjeként volt a kormány tagja, és akkor a nyilvánosság nem értesülhetett arról, hogy különösebben aggódna amiatt, hogyan hatott volna a fejlesztési részhozzájárulás bevezetése a fiatal Orbán Viktorra. 

És hogy mi köze mindennek a Modern Képmesékhez? Az alábbi levélből kiderül:

Tehát Bajnai Gordon miniszterként magáénak vallotta a képmeséket (a Magyar Televízióval és rendkívül tehetséges, fiatal magyar alkotókkal karöltve létrehozzunk egy olyan sorozatot, ugye), olyannyira, hogy minden érettségiző diákhoz eljuttassa a középiskolába.

Hibátlan történet, igazán semmi sem hiányzik belőle, ami fontos egy demokratának: független közszolgálati média, takarékos és visszafogott kormányzati kommunikáció, a közoktatás világnézeti semlegességének tiszteletben tartása.

(Mind a képmesét, mind Bajnai Gordon levelét napjaink legnagyobb Worluk-kutatója, a zseniális For a better Tirpákbokrétás blog atyja, Doomhammer ajánlotta figyelmünkbe. Köszönet érte.)