LMP-sekből E14-esek, fideszesekből LMP-sek
2012. november 29. írta: Redakció

LMP-sekből E14-esek, fideszesekből LMP-sek

Schiffer_Andras_Bajnai_Gordon.png

Előző posztunkban az olvasóink körében végzett kutatás elsődleges eredményeit publikáltuk, most a preferenciák alakulásának izgalmasabb aspektusaival folytatjuk. Emlékeztetőül: a felmérés semmilyen szempontból nem reprezentatív a teljes népességre nézve, az adatfelvétel 2012. november 19. és 26. között zajlott, összesen 1.028-an válaszoltak a Mandiner kérdéseire (494-en e blogposztunkban szereplő linken keresztül, míg 380-an a mandiner.hu, 154-en pedig a Mandiner blog felugró ablakában töltötték ki a kérdőívet).

A 2010-ben saját bevallásuk szerint a Fidesz-KDNP-t választók így szavaznának, ha most vasárnap lennének a választások:

Mandiner_olvasok_2012_november_2010_Fidesz_kire_szavazna.png

2010-es szavazói 69%-ának voksára számíthatna ma a Fidesz-KDNP. Az ellenzéki alternatívák közül az LMP tudta a legtöbb, 2010-ben még a Fidesz-KDNP-re szavazó olvasónkat maga mellé állítani: 13%-os eredményével pont kétszer annyi ilyen válaszadó támogatását bírják, mint az Együtt 2014. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a Jobbik mindössze 2%-uk támogatását nyerte el.

Ugyanezt a kérdést megvizsgáltuk az LMP 2010-es szavazói esetében is. Az eredmény:

Mandiner_olvasok_2012_november_2010_LMP_kire_szavazna.pngMint látható, a 2010-ben az LMP-re szavazó olvasóink közül ma több mint kétszer annyian támogatnák az Együtt 2014-et, mint az LMP-t. A zöld párt mindössze minden negyedik – ha az MKKP-s proteszt-válaszadók visszatérését feltételezzük: harmadik – szavazójára számíthat, ami elképesztően alacsony arány. Mivel adatfelvételünk éppen az LMP kongresszusát követő, a párt szempontjából zaklatott napokra esett, elképzelhető, hogy ez csak pillanatnyi kilengés, de mindenképpen mutatja, hogy Schiffer Andrásék és Karácsony Gergelyék számára mennyire érzékeny kérdés az E14-hez fűződő viszony. 

Megvizsgáltuk azt is, hogy kikből állt össze az E14 kezdeti tábora, hogyan szavaztak ezek az emberek két éve. Válaszaik alapján 87 százalékuk vett részt 2010-ben az első fordulóban, és így szavazott:

Mandiner_olvasok_2012_november_2012_Egyutt_2014_kire_szavazott_2010.pngAz E14 táborából majdnem minden második olvasónk LMP-szavazó volt még 2010-ben. Minden negyedik az MSZP-t, minden nyolcadik a Fidesz-KDNP-t, minden tizedik az MDF-et támogatta. Meglepő, de 3%-uk két éve még Jobbik-szavazó volt.

Megnéztük azt is, kire szavaznának ma másodsorban az E14-esek:

Mandiner_olvasok_2012_november_2012_Egyutt_2014_masodlagos_preferenciak.pngA dolgok jelen állása szerint az LMP és az MSZP lehet az esetlegesen kiábrándult E14-támogatók menedéke. 12%-uk akkor is az E14-re szavazna, ha az valamiért nem indulna a választásokon (sajnos a kérdőív összeállításánál nem tudtunk olyan logikai feltételt megadni, ami kizárta volna az ilyen válaszokat). Még a DK-nak és a 4K!-nak is érdemi (10, illetve 5%-os) tartalékai vannak ebben a körben, nem így a kormánypártoknak: pontosan nulla válaszadó szavazna közülük a Fideszre vagy a KDNP-re. 

Lehetne még ezernyi szempontból vizsgálni az eredményeket, nekünk most ennyire futotta. De hamarosan közzétesszük a felmérés teljes adatállományát, három korábbi kutatásunkéval együtt, így mindenki olyan vizsgálatokat végez el rajtuk, amilyeneket csak szeretne.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr314926339

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki kire szavaz? Szabad az adat! 2012.11.30. 15:57:29

Két posztban is foglalkoztunk novemberi felmérésünk eredményeivel, tisztában vagyunk vele, hogy ezernyi egyéb izgalmas szempontból lehetne még elemezni a kapott adatokat. Például, ha csak a női válaszadókat nézzük, a Fidesz-KDNP 41, az E14 27...

Trackback: A Gyöngyösi-gumicsont 2012.11.29. 11:44:55

egy újabb gumicsontot generálnak a komcsik. nem érdemes foglalkozni vele hogy sivítanak, hogy hiszterizálnak. mindenki tiszteleg a zsidóknak, szalutáljunk egyszerre, együnk rétest estére. amúgy se éri el az ingerküszöbömet az ügy. ugye mi nem állun...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.29. 10:09:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maskep 2012.11.29. 10:03:16

"Meglepő, de 3%-uk két éve még Jobbik-szavazó volt." Mármint az E14 támogatóinak.

Klisékben gondolkozva meglepő. De a Jobbiknak volt egy olyan közönsége, amelyik az Új (tiszta) Erőt látta bennük, és a rendteremtésben látta a megoldást, és nem az LMP liberalizmusában, vagy a zöld gondolatában.

Azóta kiderült, hogy mennyire tiszta és hatékony a Jobbik - valamint hova vezethet a kontroll nélküli kormányzati "rendteremtés"...

Csigorin 2012.11.29. 10:44:30

"12%-uk akkor is az E14-re szavazna, ha az valamiért nem indulna a választásokon "

azert ez arulkodik szellemi kepessegeikrol... nekik lehet hogy tenyleg nehez akadaly a regisztracio?

user792 2012.11.29. 10:46:13

Nézegetem ezeket a diagramokat, és az jut eszembe mennyire kellemetlen, hogy míg az ún. baloldalon most már tobzódnak az alternatívák (mszp, lmp, dk, milla, szolidaritás, 4k, együtt2014, munkáspárt, civil mozgalom; Bokros, Fodor, Kunce új párt alapításán töri a fejét, úgyhogy gyakorlatilag megmozdult az egész volt szoclib oldal, szóval ki tudja mi jön még), addig egy magát jobboldalinak tartó szavazó hova forduljon? Mit ikszeljen be egy ilyen kérdőíven?
Ezt a mostani, újabb gazdasági recessziót ránk hozó, se nem igazán konzervatív, se nem igazán jobboldali, szerencsétlenkedő "koleszos csapatot"? Vagy azt a nemzeti radikálisnak nevezett amatőr kuruckört?

Matolcsy György vs Zagyva György Gyula? Tényleg ennyi lenne a felhozatal? Tényleg muszáj megvárni nekünk, jobboldali szavazóknak, amíg Orbán Fletóként bassza szét a saját táborát és az országot, majd utána jöhet a romokból való újraépítkezés?
Egy-két évvel ezelőtt a baloldal "történelmi" bukásáról, és a Nemzeti Magyarország "évszázados" berendezkedéséről szónokolt mindenki. Ma, két és fél évvel a választások után a konzervativizmus ugyanabban a helyzetben találja magát, mint 93-ban volt.

Annyian és annyiszor hangoztatták már, hogy létre kellene hozni egy új, a 89-es kerekasztaltól és az eddigi pártoktól független, jobboldali irányultságú mozgalmat/egyesületet/pártot...Bármit, amiből aztán kinőhet valami.
Ha valamikor, hát akkor most már itt lenne az ideje ennek...igény az volna rá.

pierre bayle 2012.11.29. 10:47:19

Bár én nem töltöttem ki, de elég tipikus ezek szerint az utam: 2010 LMP, ma leginkább Bajnaiék. Nekem majdnem mindegy ugyanis, csak kormányváltás legyen, s úgy, hogy ne kelljen a maszopra szavaznom...:-)

Karcolt lendület 2012.11.29. 11:23:21

@pierre bayle:
Hasonló, 2010-ben LMP szavazó voltam - némi szimpátiával és bizalommal a Fidesz irányába -, jelenleg nulla bizalommal a Fidesz irányába és vagy LMP-re vagy Együtt 2014-re szavaznék.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.11.29. 11:24:39

tehát, az lmp, az mszp és az e14 többé-kevésbé ugyanolyan pártpreferenciájú választókat szólít meg. hárman ugranak egy rétegre.

-ügyes - csettintett a patás, és átkapcsolt a sportegyre...

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 11:49:18

@triumphator: ezt eléggé benézted. volt fideszes szavazók támogatják őket és mivel esélyes, hogy mszp-e14 közös lista lesz, ezek a szavazók egy helyre szavaznak. az lmp tábor egy része, ahogy mutatja is a grafikon, már most is e14 szavazó lenne. vagyis schifferék izzadságos munkával elérték, hogy a maradék bázisuk fele is elforduljon, ezzel biztosítva, hogy biztosan kiessenek a parlamentből. ehhez mondjuk nem kellett politológusnak lenni, várható volt, hogy a szavazóik okosabbak náluk és nem mennek világgá a párttal.

@user792: egyetértek, szükség volna rá, még balosok-libsik is szavaznának egy ilyenre. a gond ott van, hogy orbán és simicska úgy nyírná ki őket, hogy a szüketésüket is megbánnák. ld pokorni, schmitt mária és áder esete 2006-ban

@Csigorin: fideszes szavazóknál ez az arány minimum a duplája lenne, jobbikosoknál 90% fölött. de azért azt kalkulálhattad volna, hogy így akarták kifejezni a válaszadók, hogy számukra nincs más alternatíva.

Karcolt lendület 2012.11.29. 11:59:43

@balage_81 reloaded:
A volt fideszes szavazók nem mennek közvetlenül az Együtt2014-hez, pláne nem, ha az MSZP-vel összebútoroznak és Szekeres Imrék meg Baja Ferik kerülnek elő már megint. A schifferes LMP viszont alkalmas ezek felfogására, főleg, ha némileg komolyabban figyelnek a bázis építésére. (Illetve a gazdaságpolitikában a durván marxista hülyeségeiket is elfelejtik, pl. a 45%-os SZJA kulcsot.)

Gaius Plinius Secundus 2012.11.29. 12:01:40

Én mint jó zsidó természetesen az LMP-re szavaztam.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 12:08:00

@Karcolt lendület: ha elfelejtik a marxista hülyeségeiket, akkor meg a szavazótáboruk másik felét veszítik el. egyébként nem fogják, ez a gondolkodásuk lényege.

valamint a volt fideszesek közül eleve 6,5% szavazna már most az mszp-re. az e14-es exfideszes szerintem szintén nem lenne finnyás, ha egyszer már orbánra is képes volt szavazni, mint jómagam is. bár az tény, nagyon kell figyelni, kik jelennek meg egyéni körzetekben és kik listán. baja és szekeres nem kerülhet kormányközelbe, de el tudok képzelni olyan kőszoci választókörzetet, amit simán hoznának egy ismeretlen arccal helyett. az viszont tény, épp annyi bizonytalant tarthatnak otthon, hogy ne érje meg őket felvállalni mégse. ezt a szociknak kell kimatekozniuk, meg főleg az e14-nek

az ex-lmp szavazó egyszerűbb eset, fővárosi párt, egykori liberális támogatók, simán átmegy 50%-uk bajnaihoz és a maszophoz is. gyurcsánnyal is elvoltak

maskep 2012.11.29. 12:10:26

@Karcolt lendület: Bajnai egyszer már tdta kezelni a Szekeres Tyutyukat meg Baja Feriket. Én bízom benne... De még Szekeresben meg Bajában is inkább mint Orbánban vagy a sleppjéből bárkiben.

Schiffer kissé anakronisztikus, de szerintem nem reménytelen. Idővel legalább odáig el fog jutni, hogy egyeztet a többiekkel, ha szükséges lesz. Ha nem lesz szükséges, az viszont elég szar lenne az LMP-nek...

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 12:18:42

@maskep: szerintem az lmp kinyírta magát. kétféle szavazója van: antiglob hipszter (ez a gondolkodás áll a vezetőihez is közelebb), illetve egykori szdsz-es. vagy ezt veszíti el, vagy azt. ha összeállt volna bajnaiékkel és igen, az mszp-vel, akkor legalább parlamentben marad, van esélye szondázni a közvéleményt '14 után, merre érdemes tovább építkezni. ezt persze maga schiffer akasztaná meg, hiszen tudjuk, látjuk, jól elvan ő a pártelnöki székben. inkább egy glob. kritikus kis párt, mint egy kapitalistább nagy, ami kormányon is lehet. mondjuk szerintem jobb így, bajnaiék programjába nem férne bele az ő kommunizmusa

Csigorin 2012.11.29. 12:18:44

@balage_81 reloaded: lenne lenne, meg ha nagyanyamnak farka lenne o lenne a nagyapam. Ez nem erv.
az, hogy szerinted a mas politikai velemenyen levok hulyek/hulyebbek, szinten nem erv.

viszont a kerdoivet nem ismerjuk pontosan (volt-e nem szavazna opcio peldaul), ugyhogy rendben, joindulattal fogadjuk el a johiszemu valtozatot, miszerint "nem lat mas alternativat".

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 12:33:04

@Csigorin: aki mások szellemi képességeit látatlanban fikázza, az szerintem még csak meg se jegyezze, hogy szerintem kik a hülyék, pláne hogy ilyet sehol nem írtam. de ne legyünk offok ha kérhetem

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.11.29. 12:45:24

@balage_81 reloaded:

ki tudja, kit támogatnak a volt fideszesek? azonban több dologban biztos vagyok: bajnait nem, mszp-t nem. lmp-t talán, bár abból is melyiket: a schiffer, vagy a jávor-félét? inkább nem szavaznak senkire, vagy egy elmorozsolt k*rvanyátok mellett behúzza az ikszet a jobbikra.

Virág et. 2012.11.29. 12:50:19

@triumphator: nem egészen. Az E14 elviszi azokat, akik nem akarnak a szocikra szavazni, vagy akiknek a Bajnai-Oszkó kormány intézkedései szimpatikusak voltak, illetve akik a Szolidaritás és a Milla támogatóit adják.
A szocik hozzák a kötelezőt, főleg olyanok szavaznak majd rájuk, akiknek nem jön be az E14-ből a Millás vonal, esetleg túl liberálisnak tartották a Bajnait.
Az LMP meg viheti azokat a jobbosokat, akik kiábrándultak a Fideszből. Észre kell venni, hogy 2010-ben nem csak jobboldali érzelmű emberek szavaztak a Fideszre - sokan csak a változásért, a szocik ellen tették oda a voksukat. Őket el lehet csábítani.

Az sem kétséges, hogy a Jobbik is visz majd el, de az a fenti együttműködés viszonylatában édesmindegy.

Taurus SMS 2012.11.29. 13:21:26

Milyen érdekes: mindehol narancs-többség van. A színek is a manipuláció részei?

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 13:25:50

@user792: a tesztből, és még annyi más esetből kiderült, hogy a kdnp-nek is megvan a saját szavazótábora, amit nem lenne nehéz 5%-ra feltornázni.

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 13:27:34

@Taurus SMS: igen, az orbán így fogja a választásokat is elcsalni. összekeveri a fidibusz és az újra együtt szavazatait, utóbbiakat narancs színűre festi hogy a sajátjainak tűnjenek. úgyhogy jobban teszed demokrata barátom ha a fideszre szavazol! :D

waterphone 2012.11.29. 13:29:56

2010 LMP-re ikszelős voltam, szintén némi Fidesz szimpátiával. Akkor a választások előtt arról beszéltünk otthon, hogyha összejön a kétharmad, abból legális ámokfutás is jöhet, úgyhogy a család nagy része oda szavazott ugyan, de én igyekeztem ellensúly lenni. A varázsgömb már akkor azt mondta, hogy Schmidt Pál lesz a Köztársasági elnök, aki elmulaszt ellensúly lenni, úgyhogy a magam szintjén megtettem amit lehet.

Ha ma kellene választanom akkor ismét az LMP-re voksolnék. Egyszerűen nincs jobb ötletem. Ami a legfurcsább, hogy lelkész családból származom, amiért szívattak rendesen gyerekkoromban, és nem mondhatom túl liberális beállítottságúnak sem magam, így akár jól is érezhetném magam a jelen politikai közegben, de ehelyett ugyanaz a görcs van a gyomromban mint a rendszerváltás előtt. A kiszámíthatatlanság, a pökhendiség, az életünk számos központilag meghatározott eleme nagyon ijesztő.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 13:59:46

@fremskritt: rosszul értelmezed. még apró esélyük sincs:

az első grafikon mutat egyedül mérhető eredményt, ez ugyan 6,9%, azonban világosan leírják, hogy ez a 2010-ben fideszre szavazók köre. tehát ezeknek, és nem a teljes választóknak vagy legalább a biztos pártválasztóknak a 6,9%-a. a többi grafon pedig valahol a 0 és 1 % között vannak. igaz, a kutatás nem reprezentatív, de a trendet jól mutatja, hogy mekkora igény is van a vatikán helytartóira

@triumphator: ehhez először meg kéne értened a fidesz 2010-es szavazói összetételét, amit gondolom elegánsan kihagytál. ez egyfelől a kemény-mag volt, ami '14-ben is velük lesz, másfelől pedig a szoc transzfereken élő réteg, amelyik elhitte orbánnak, hogy az ő pénztárcája/segélye érintetlen marad, sőt, gyarapodni fog. lehetett még köztük pár százaléknyi mszp-s, aki reformokat akart vagy a szocikat pihenőre küldeni és a hatékonyság érdekében úgy hitte, orbán majd él, nem visszaél a hatalmával. az utolsó két csoport simán szavazni fog, elmondom hogyan: az első réteg az mszp-re (kire másra?), a második bajnaira. kész is van a tömegbázis

kommentR 2012.11.29. 14:04:43

Értékek mentén, a szabadságot kevelő világnézetemnek 2010-ben az LMP volt a befutó. Kizárt, hogy 2014-ben az mszp-re szavazzak valamint a műliberális egykori szdsz is: nó tenksz.
Gyanakodva nézegetem az E14-et, amíg nem teszik világossá, hogy a maszopos és volt szdsz-es fejek nem kerülhetnek hatalom közelébe, addig megfontolni sem tudom, hogy rájuk szavazzak.
Orbán kormáynzása önmagáért beszél, így tehát: szintén kösz nem.
Marad tehát ismét az LMP, annak is a Schiffer által képviselt szárnya.

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 14:22:10

@balage_81 reloaded: rengeteg településen kdnp-s polgármester van, meg lehet nézni hogy a legmagasabb %-okkal bejutó képviselők közül mennyi kdnp-s van.
és igen, a mandis tesztből kiderül hogy a mandi olvasói közül 3,9% így, önálló kdnp nélkül is a kdnp-t jelölte meg válaszként. nyílván, nemreprezentatív, nyílván sokan nem egészen komolyan de ezt a választ jelölték be, ahogy néha reprezentatívéknál is kijön 1%. mondom, egy olyan párt esetében ami országos választásokon nem szokott önállóan indulni az utóbbi 15 évben.
erre a vatikánhelytartóra a telavívtengely lenne a válasz? huhú de kemény itt valaki.
egyébként egy szóval se mondtam hogy én a kdnp-re szavaznék, mielőtt elkezdenél keresztényezni te buta náci. arról beszélek hogy van igény másik jobboldali pártra a fidesz mellett, és ennek vannak különféle megnyilvánulásai. (félreértés ne essék olyanra ami nem bokroslajosos.)

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 14:49:17

@fremskritt: a vatikáni helytartás számtalan esetben megmutatkozott, most éppen teljesen normális, gyermeket nevelő embereket akarnak jogoktól megfosztani, mert nem kötöttek házasságot. a tel-aviv tengely inkább a jobbikosok fantáziájában él, de lelkül rajta, és neked is, ha csak a felvetés szintjén is megkérdezed, hogy ez volna-e a válasz. téged minősít, ebben én neked segíteni nem tudok. ami a kdnp-t illeti, azt jó lenne érvekkel is levezetni, hogy ugyan mi módon ötszörözné meg a saját táborát egy párt a semmiből, pláne, hogy a nagytesó simán lenyúlhatja a katkó szavazókat némi istenhazacsalád szöveggel és egy szabadjára eresztett orbán viktorral. de mondom, ha nincs igényed bármit is levezetni, akkor annyit is ér amit gondolsz. a polgármester választás meg egy teljesen más téma, a lokálpatriotizmus jobban érvényesül, de gyanítom, ezeken a helyeken nem indult fideszes jelölt. így ebből tanulságot levonni annyit ér, mint tarot-kártyából. mondjuk az egész gondolatmeneted, ahogy eljutsz odáig is, hogy lenácizz, kb mutatja is, mennyire vagy komolyan vehető, de ha neked ettől jobb, nem foglak akadályozni

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 15:16:18

@balage_81 reloaded: ja értem, vatikánozni oké, telavívozni nemoké. keress magadnak egy másik nácit akivel ezt megvitathatod, te házmestermentalitású demokrata!
de azért kifejtem neked, bár semmi értelme a borgőzös indulataidat ilyennel heccelnem. hogy miből "ötszörözné meg" az nem az én dolgom, hanem a jobboldali stratégák dolga lenne, ha lennének olyanok. én csak azt tudom, hogy ha mondjuk 20 (vagy amennyi a listaállításhoz kell, ti úgyis jobban ismeritek a patás pokoli választási rendszerét) körzetben a kdnp-s jelölt kdnp-sként indulna (fidibusz támogatással), a többi helyen pedig a fideszes fideszesként, akkor mindkét pártnak lenne egy rakás egyéni képviselője, mindkettő tudna országos listát is állítani, aztán a kdnp-sre vagy szavazna 5%, vagy nem. (ha leszállították volna a küszöböt 2-3%-ra akkor ezzel se lenne gond).
a baloldal rég ezt csinálja, igaz a kétfordulós időkben könnyebb volt visszalépni, de általában 2 pártot indítanak és nyernek. 2014-ben is ez fog történni, a bajnai nem indít az mszp ellen és viszont. esetleg ferit is bevonják a játékba.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 15:20:30

@fremskritt: vicces fiú vagy, tényleg. na, akkor nézzük mit is írtál ma ide. kezded ezzel:

"a tesztből, és még annyi más esetből kiderült, hogy a kdnp-nek is megvan a saját szavazótábora, amit nem lenne nehéz 5%-ra feltornázni. "

majd pedig

"...a kdnp-s jelölt kdnp-sként indulna (fidibusz támogatással)"

tehát a kdnp-nek megvan a saját bázisa, de bárhol indulna, ott fidesz támogatás kéne

ezek után én már csak egy cigit kérek

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 15:23:21

@fremskritt: egyébként a "baloldal" soha nem fogott össze már az első fordulóban. az szdsz teljesen önállóan indult minden körzetben és úgy kapott szavazatokat. ehhez képest te eleve egy olyan modellt vázolsz fel, ahol a fidesz támogatná a kdnp indulóit, vagyis nem indítana sajátot. na ezt a szadi sosem csinálta, mindig ott volt a saját jelöltje az mszp-s mellett/ellenére. nem csak modortalan vagy és agresszív, de még a tényeket sem ismered koma

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 15:34:04

@balage_81 reloaded:na látod ezért fogalmaztam hülyebiztosan, és említettem meg hogy kétfordulós rendszerben másként nézne ki. mivel a következő választás egyfordulós lesz (hacsak nem szerveznek egy puccsot a demokratát és nem írnak ki utána kétfordulós választást :)), ezért ne lehet többé az szdsz-es trükköt bejátszani. vagy be lehet, de módosítva: jelölteti magát az összes szövetséges párt az összes körzetben (mondjuk az együtt 2014, az mszp és a gyurcsány koalíció, csak hogy megőrizd a nyugalmad) majd az utolsó pillanatban, mondjuk mielőtt kinyomtatnák a szavazólapokat, az előzetes megállapodás szerint visszalépnek úgy, hogy minden körzetben csak 1 induló legyen. a többiek támogatásával, de feltételezem addigra mindenki tudja hogy ki kivel van.
listán meg azt választasz akit akarsz, nem kell "jobb híján" ikszelned olyanra akinek nem bírod annyira a képét.
így fog indulni az együtt és az mszp, erre már most tennék egy ötezrest.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 15:43:20

@fremskritt: most komolyan tovább akarod égetni magad? amit te leírtál, az az, hogy eleve közösen induljanak egy oldalon lévő pártok. majd utána megjegyzed: "a baloldal rég ezt csinálja, igaz a kétfordulós időkben könnyebb volt visszalépni"

tehát ismét, csak a te kedvedért: a "baloldal" ilyet soha nem csinált. a baloldalon minden pártnak volt mersze megkockáztatni, hogy az első fordulóban el sem éri az 5%-os küszöböt. ilyen volt az szdsz és ilyen az mdf (amit folyton oda sorolnak), meg az lmp is. a modell, amit vázolsz, ezt kizárná eleve (bármilyen választási rendszerben). tehát tulajdonképpen nem tudod, hogy miről is írsz, mert felszínesen ugyan úgy tűnhet (neked), hogy igazad van, valójában épp a lényeget téveszted szem elől: az 5%-os bejutási küszöböt, amit az első fordulóban önállóan kellett hozni a második fordulóra való egyezkedéshez

te nem hülyebiztosan fogalmazol, hanem hülyén. kisfiam, te olyan szellemi fölényt akarsz éreztetni, ami nincs.

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 16:01:57

@balage_81 reloaded: házmesterkém, attól még bent lehet egy párt a parlamentben hogy nem érte el a listás 5%-ot. mdf 1998?
(az hogy az szdsz-nek megvolt az 5%-a, valóban jól jött a nembaloldalnak. a vége felé már az mszp bevetette az átszavazó aktivistákat, hogy ne vesszenek el a listára adott szavazatok. és?)
fogsz te nagyod nézni 2014-ben.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 16:31:06

@fremskritt: ragozd csak, de látszik, hogy kapálózol már. érvek nincsenek, hát beveted a távoli jövőt, abba bármit bele lehet látni. tetszik, hogy házmesterezel, én meg szívatlak tovább, akkor hajrá. tehát: eddig kiderült, hogy a kdnp-nek nincs saját tábora. te magad írod le, hogy fidesz nélkül nem menne neki. egy tévedés már van, de sebaj, váltasz könnyen. folytatod, hogy "de hát az szdsz meg a baloldal is". aha. koma, akkor azt hozod fel érvként, hogy a választók az mszp ellenére is voksoltak az szdsz-re egyes körzetekben? csússz csak tovább lefelé nyugodtan, én élvezem. nagy politológus vagy, azt látom:)

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 16:32:15

@fremskritt: by the way, az mdf 2006-ban fidesztől és mszp-től függetlenül, egyedül ért el 5% feletti eredmény. for your information te kis értelmiségi:)

fremskritt (törölt) 2012.11.29. 16:59:01

@balage_81 reloaded: mit kapálódzok házmester? elejétől fogva 2 dolgot állítok: a kdnp-nek van egy x tábora és ez adott választási stratégiával eredményeket is hozhat.
megcáfoltad? nem, nincs is rajta mit megcáfolni. mdf 2006? ki a szart érdekel?
én is élvezem nyilaskám, én is!

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 17:01:54

@fremskritt: ja igen. a stratégia az lenne hogy a fidesz-tábor átáll hozzá. hát ilyen erővel a 4K-nak is van egy tábora meg a budakeszi öregfiúk futballcsapatának is. tehát semmit nem állítottál az égvilágon. az mdf arra példa, hogy "baloldali" pártok valóban önállóan meg tudták ugrani az 5%-os küszöböt, ami a kdnp-nek soha nem sikerülne, bárhogy is ragozod. ezt vagy érted, vagy nem, tovább kár magyaráznom

Locassen 2012.11.29. 17:14:35

@balage_81 reloaded: Asszem van egy alapvető döccenő az érvelésedben. Azt hányod az LMP szemére, hogy nem úgy politizál, ahogy a feltételezett választói szeretnék.

Viszont elvileg nem az a cél, hogy egy párt a választók kívánságládája legyen, hanem az, hogy világos kormányzati alternatívát jelentsen, és meggyőzze a választókat, hogy a leghasznosabb azt a politikát támogatni, amit ők képviselnek.

Amit te leírsz, az a néppárti hozzállás (a lekvár-nagymama reláció inverze, ha jobban tetszik), ezt csinálja a Fidesz, meg az MSZP. És nyilván ez az, amit az LMP nem akar csinálni, mert egyrészt erősen világnézeti, másrészt meg rendszerkritikus párt.

Ha a választók nem preferálják ezt, akkor majd jól kiesnek a parlamentből. Én mindenesetre most úgy vagyok, hogy 2010: Fidesz 2014: LMP.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 17:31:37

@Locassen: teljesen igaz, hozzátéve, hogy egy pártnak száz meg száz kérdésben kell, hogy legyen véleménye, és apró az esélye, hogy minden kérdésben át is tudja vinni az akaratát. még orbánnak sem sikerül, pedig neki aztán minden adott hozzá. de a nagyvilág, a gazdasági érdek, az ellenzék itt-ott mindig betesz, egy kicsit még neki is. ezek után joggal merül fel, miért akar az LMP inkább kiesni, mint kormányra kerülni úgy, hogy azt mondhatná, ne legyen pl. szekeres és baja-féle ember a kormányban, és akkor hozok 150 ezer szavazót. ez egy kompromisszum, de hasznos fajta. ehelyett azt mondja, inkább kiesek akár, de ezekkel le sem ülök tárgyalni. ez nem utolsó sorban a saját választói arcul csapása is, hiszen ily módon 0%-ot valósít meg abból, amit hirdet.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 17:37:08

@Locassen: ja és a másik (fő) gondom az LMP-vel az maga a hülyeség: nem azt mondja, hogy azért nem kormányozna másokkal, mert annyira eltérnek pl a gazdaságpolitikai, társadalmi elképzeléseik. ez egy védhető dolog lenne, érteném, hogy ha ő hisz a vagyonadóban, más meg nem, akkor nincs miről beszélni. de itt nem ez van. neki az a politikája LÉNYEGE, hogy ő mással nem és kész. namost ez önmagában se nem érdem, se nem tesz kormányképessé. ez a duzzogó tinilányok szintje, nem politika. ráadásul épp a csalódott szdsz szavazóknak köszönheti a létét is a parlamentben, ha meg így nézem, a saját identitását rúgja szét napról napra. nekem az LMP a saját elvei miatt is békétlenségben élő, döntésképtelen förmedvény már nagyon régóta. épp ezért szurkoltam is hogy nehogy beálljon bajnaiék mögé, és vigye ezt az örökösen zsörtölődő, önmagába is belemaró viselkedését. a kormányzás legnagyobb ellensége éppen a bizonytalanság, ezt már láttuk egyszer-kétszer

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.11.29. 17:48:21

@Taurus SMS:
Ó, hogyne! A funkcionális analfabétákat manipuláljuk velük, együttműködésben a SurveyMonkey.commal.

Locassen 2012.11.29. 17:59:17

@balage_81 reloaded: hát nemtom, speciel a Bajnai-féle gazdaságpolitika közelebb áll a Fidesz által megvalósítani kívánt valamihez, mint az LMP gazdaságpolitikai elképzelése, tehát én nem csak a taktikai, hatalomtechnikai averziót látom, hanem a konkrét ideológiai ellentéteket is. a közös platform a társadalompolitikában lehet maximum, de lássuk be, jelen helyzetben az egy eléggé másodlagos dolog.

házelnök 2012.11.29. 18:06:54

Ne tessenek haragudni, de megkérdeznék minden, Magyarországon működő egyházat, miért nem szólalnak fel a választási regisztráció ellen?
Elvileg az Úr, nem orbán, mindenkit egyformának teremtett.
Miért a megkülönböztetés Magyar magyar és másuttlakó magyar között az utóbbiak előnyére?
Miért nem mondják a templomokban azt, hogy sajnos sok szegény él hazánkban akinek nincs pénze utazgatni a regisztráció miatt, nincs pénze mert munkanélküli, nincs pénze mert elvették a nyugdíját, nincs internetje, de mindezen emberek szeretnének szavazni.
Miért nem szólalnak fel a keresztények emiatt?
Fokoznám , de van értelme ?
A semjénfélék a kereszténydemokrataság címe alapján saját pénzüket féltve árulják el a MAGYAR embereket.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.29. 18:28:55

@Locassen: miért állna közelebb? ezt nem vágom.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.29. 22:02:13

bolsevikok vs mensevikek

majd egy maxim eldönti

Bloodscalp 2012.11.29. 22:22:03

@Locassen: az derék, de önmagában kevés lesz, hiába a leggerincesebbek a palettán.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.11.29. 22:40:55

@Locassen: "Én mindenesetre most úgy vagyok, hogy 2010: Fidesz 2014: LMP. "

2010: Jobbik 2014: LMP

"Viszont elvileg nem az a cél, hogy egy párt a választók kívánságládája legyen, hanem az, hogy világos kormányzati alternatívát jelentsen, és meggyőzze a választókat, hogy a leghasznosabb azt a politikát támogatni, amit ők képviselnek."

Na, ezért fogok rájuk szavazni. Pont azért, mert az önálló arcot választották a beolvadás helyett. Engem meggyőztek.

Locassen 2012.11.29. 23:04:43

@balage_81 reloaded:
hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai-korm%C3%A1ny#Korm.C3.A1nyprogram

ezt vesd össze ezzel és lesz nagy csodálkozás

www.egyutt2014.hu/az_egyutt_2014-rol/az_egyuttmukodes_alapelvei.html

Mottó: "Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok".

Locassen 2012.11.29. 23:07:39

@Bloodscalp: hát, meglátjuk, de azért azt ne felejtsük, hogy ők a legkevésbé elutasított párt, szóval a pártot nem választó, de a választáson részt venni kívánó bizonytalanok között ők indulnak a legjobb pozícióból.

Locassen 2012.11.29. 23:13:16

@Prof. Dr. Simon Templar: azért kíváncsi lennék Schiffer ábrázatára, amikor közlik vele, hogy a hadosztályai dezertáltak, de itt vannak a derék nagybajuszú népfölkelők a hegyekből helyettük:))

Szúrófény 2012.11.30. 04:07:10

@user792:
„a „szocializmus vezérei” aljas talpnyaló módon alkalmazkodtak nemcsak „saját” nemzeti burzsoáziájukhoz, hanem (maguk váltak azzá 1989-ben!) éppen saját államuk érdekeihez, hiszen az úgynevezett nagyhatalmak többsége már régóta számos és gyenge népet kizsákmányol, és leigáz”. LENIN: Állam és forradalom Előszó.
„ A törvényről
A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta. A dongó beléje jutva széttépi, s kirepül belőle, a kis légy azonban fennakad benne.”

„hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve!

felcsutisuttyo 2012.11.30. 07:25:24

LMP EGY 3 SZÁZALÉKOS "kupac":)
Protest szavazókkal jutottak be a parlamentbe:
... a szar mikor felteszik a polcra azt hiszi magáról, hogy lekvár"......
Eltünnek a pöcegödörbe majd és akkor látják majd hogy nem is " lekvárok"...hehehehehhe

Prof. Dr. Simon Templar 2012.11.30. 09:32:31

@Locassen: "azért kíváncsi lennék Schiffer ábrázatára, amikor közlik vele, hogy a hadosztályai dezertáltak, de itt vannak a derék nagybajuszú népfölkelők a hegyekből helyettük:)) "

Bajszom nincs és MÁR nem vagyok népfelkelő sem.:))) OV és Matolcsy gazdasági ámokfutása meg a Jobbik parlamenti megnyilvánulásai (lásd a kriptokommunista unokájának hétfői zsidózását) tettek róla, hogy felébredjek.:))) Jó reggelt mindenkinek!:)))

lorantka_a_gall 2012.11.30. 18:39:51

@pierre bayle: "ma leginkább Bajnaiék. Nekem majdnem mindegy ugyanis, csak kormányváltás legyen, s úgy, hogy ne kelljen a maszopra szavaznom"

Tehát ha például OV (mint a Fidesz volt miniszterelnöke) új pártszínekben indulna, te szavaznál rá, ha annyi a feltételed, hogy ne a Fideszre kelljen szavaznod? Furcsa ez nekem...

Miért nem épp Fletó? Ő sem maszopos már... XD

lorantka_a_gall 2012.11.30. 18:45:48

Ja és akkor a poszthoz is: részemről 2010: LMP, 2014: LMP.

A Fidesz nem győzött meg a "kormányzásával" (pontosabban arról, hogy hova NE húzzak x-et, mégis meggyőzött); MSZP-DK-E14 egykutya (és még rühes is); Jobbik meg alternatíva helyett paródia mostanság... Több játékos pedig nincs a pályán.
süti beállítások módosítása