Orbáni követelések a Milla tüntetésén
2012. október 24. írta: dobray

Orbáni követelések a Milla tüntetésén

IMG_6046.JPG

A „turulokratikus arisztokrácia” ellen emelte fel szavát Vitányi Iván a DK tüntetésén, az Egyetem téren, ahol élete eddigi legnagyobb harcának nyilvánította a mostani Orbán-rendszer elleni kiállást a nácik ellen a háborúban küzdő veterán szocialista politikus. A Millán meggyőződtünk róla, hogy ellaposodott a tüntetési kultúra, mindenki csak ismétli a saját közhelyeit, és hogyha Kónya, valamint Juhász képviseli az új politikusnemzedéket, akkor nem túl fényesek a kilátásaink.

A DK-n Vitányi után Utána Orosz István köszöntötte „aranyszíveit”, és elmondta, hogy soha nem beszélt még ekkora tömeg előtt, akiknek a számát tízezerre becsülte a DK, mi meg háromezerre – csak hogy rögtön az elején számháborúba bocsátkozzunk.

No de a lényeg: Gyurcsány Ferenc most felemelte szavát a „nemzeti exodus” ellen, mert mi lesz a nemzettel, ha elmennek a fiatalok. Osztjuk félelmeit, bár cinikusan-populistán eszembe jutott, hogy akkor dolgoznia kéne a nyugdíjasoknak. De a leginkább az volt igazán forradalmi, amikor Gyurcsány közölte, hogy az Orbán-ellenes erőknek kétharmadot kell nyerniük 2014-ben, és a „köztársaságellenes erőket” nem csupán megverni, hanem „szétzúzni” kell.

És akkor a DK-s tüntetők átvonultak a Millára. Összetalálkoztunk néhány kollégával, akik úgyszintén kívülálló érdeklődőként tekintették meg a Milla produkcióját, és megállapítottuk, hogy bizony hiába szidjuk a jobbos tüntetések alacsony retorikai színvonalát, ez még annak is alatta van. Olcsó közhelyek sorozata hangzott el, a beszédek unalmasak voltak.

A három óta előtti fél órában Népszavát és szórólapokat olvasgattam. Az egyik szerint 2010-ben konzervatív ellenforradalom volt Magyarországon (bárcsak tényleg az lett volna!), miszerint: le a kapitalizmussal. A másik szórólap lényegében ugyanerről szólt, csak nem A6-os, hanem A5-ös terjedelemben, eszerint egy hajóban evezünk a görög, román, spanyol, olasz tömegekkel, őket is terrorizálja az IMF és az EU. Na, gondoltam, eddig tiszta Orbán

Két éve senki nem látta köztársaságot – mondta Juhász Péter. Hozzátette: visszafelé haladunk az időben, meg hogy ők nem a pártokat, hanem az embereket akarják megszólítani, a politikát akarják megváltoztatni (akárcsak az LMP, tehetnénk hozzá), és azokat a politikusokat, akik ezt nem értik, elkergetik. Ők a választók megszólítását tűzték ki célul, a többi a pártokon múlik. A Solidarnosc-logót bitorló Szolidaritás-vezér, Kónya Péter Orbán Viktorról és bandájáról beszélt. Kónya szerint el kell számolnunk a lelkiismeretünkkel, hogy a diktatúrát vagy a demokráciát támogatjuk. A legüdvözültebb arccal Balavány György beszélt (és a kínálatból az ő beszéde volt a legtűrhetőbb), aki nyilván izgult (én is izgultam volna), mint elsőbeszédes szónok, s mint a magyar bal új díszkonzervatívja.

A leghosszabb beszédet pedig a láthatóan (és tudhatóan) kommunikációs-beszédtechnikus szakemberek által ezekben a hetekben felkészített Bajnai Gordon mondta, aki amolyan „all inclusive” jelleggel, volt miniszterként beszélt az előző húsz év és a korrupció (Dataplex-ügy?) meghaladásáról, hozzátéve, hogy nem lehet minden kormányt egyformán utálni az előző húsz évből. Tulajdonképpen az egész Bajnai-beszéd arról szólt, hogy be kell húzni a (nyilvánvalóan bal-)középre, legyen béke, ő majd lesz politikus, de megosztás helyett egyesítés kell. Bajnai leszögezte, hogy a 2014-es választás nem csak egy választás lesz, hanem jó esetben rezsimváltás, meg sorsforduló. Mintha Orbánt hallottam volna 2010 előtt. Úgy látszik, felénk egy választás sem sima választás, mindegyik komolyabb dolgokról szól, 1990 óta. Simán össze lehetne hozni egy szónoklat-generátort az itt elhangzott beszédek, valamint akármelyik Orbán-beszéd paneleinek a felhasználásával. Orbánék is összefogást hirdettek, ugye... Úgy tűnik, mindenhol a jakobinus retorika a nyerő.

Az egész tüntetésen csak a Toroczkai-féle Hatvannégy Vármegye harcosainak megjelenése okozott némi izgalmat a Jégbüfé környékén, akik nagyban kiabálták a Hungária, Hungáriát, illetve hogy „mit tettetek Simon Tibivel, és hogy – alig vártuk – „egyszerűen senkik vagytok, hej, hej”. A bátor szélsőjobbosok az Index egyik munkatársát bántalmazták is: orrcsontját törték (mielőbbi gyógyulást neki).

Azon gondolkodtam, hogy az egész társaságból tényleg még mindig Bajnai lenne a legelfogadhatóbb a számomra – már ha külön indulna. Kónya és Juhász ezzel a radikálbalos, antikapitalista, kötelezően szolidaritásos szöveggel lehet, hogy tényleg rávenne arra, amire nem készülök, hogy elhúzzak az országból. Kár, hogy hármuk most egy csomagban lesz csak kapható, bár kíváncsi vagyok, hogy a progresszív-kapitalista Bajnai miként jut közös nevezőre a progresszív-radikálbalos Millával és Szolidaritással.

Közhelyeket mi is tudunk pufogtatni. Jogállamot, demokráciát, szolidaritást, fenntartható fejlődést, európai alapelveket, oligarchák és a saját érdekek helyett a nép kormányzását, közös felelősségvállalást… Csupa olyan dolgot követeltek a Milla szónokai, amiket 2010 előtt Orbán.

Csak hát ezek ugye egyesek értelmezésében meg is valósultak a kétharmaddal, mások szerint meg éppen ellenkezőleg. Ez mutatja a tüntetési beszédek korlátait: megragadnak azon a közhelyszinten, amibe még mindenki bele tudja magyarázni a maga tartalmát. De ha jobban a részletekbe bocsátkoznának a szónokok, az már unalmas és érthetetlen lenne a tömegek számára. A Milla szerint most a gazdagok uralma van, Orbán szerint megadóztatták a bankokat, segítettek az adósoknak, úgyhogy megtörték a gazdagok uralmát. A Milla szerint pártérdekeket érvényesítenek, Orbán szerint a kétharmad felhatalmazás az egész nemzettől. És még lehetne sorolni.

TGM a Milla tüntetésén arról beszélt: elveszik a zenénket (mezei pirospont a megfejtőnek), és azt kérdezik, mi a nép. Hát, én is ezt kérdezem, ki is tudja megállapítani, hogy ki képviseli a népet.

No de ez már messzire vezet, legalább a felvezető zenék jók voltak a Millán (Rolling Stones, Kex), a nép megfejtése meg nem a tüntetési szónokok dolga, az ő dolguk a tüntetési beszédek előállítása-előadása. Azt meg nem nehéz írni. De hát ha a népnek antipolitikus retorika kell, hogy aztán politizálni lehessen hajrá. A középrehúzó összefogás, meg a ne a magánérdekeiket kövessék a politikusok jó duma, csak nekem már például tökre unalmas. De lehet hogy én vagyok cinikus.

Hogy mi lesz itt a fő kérdés, ha esetleg sikerül ez az Orbán-ellenes összefogás 2014-ben, azt meg jól kifejezi egy tüntetési transzparens:

IMG_6044.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr704865447

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbáni követelések a Milla tüntetésén 2012.10.24. 15:09:01

Simán össze lehetne hozni egy szónoklat-generátort az itt elhangzott beszédek, valamint akármelyik Orbán-beszéd paneleinek a felhasználásával.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2012.10.24. 09:28:42

Hát ja, ez van, a helyzet reménytelen, de nem komoly.

tarackos 2012.10.24. 09:45:05

"Hogy mi lesz itt a fő kérdés, ha esetleg sikerül ez az Orbán-ellenes összefogás 2014-ben"

Az egyik főkérdés az lesz, hogy vajon hová sodródtok ti: a széljobbhoz vagy a hatalommal kufárkodókhoz. Mert ha sikerül a közepet összefogni és ti nem lesztek ott akkor bizony ennyi marad...

Pados Feri 2012.10.24. 09:46:57

"Kónya és Juhász ezzel a radikálbalos, antikapitalista, kötelezően szolidaritásos szöveggel (...) Kár, hogy hármuk most egy csomagban lesz csak kapható, bár kíváncsi vagyok, hogy a progresszív-kapitalista Bajnai miként jut közös nevezőre a progresszív-radikálbalos Millával és Szolidaritással."

Kónya, Juhász stb. ezek csak bohócok, annyira kell őket komolyan venni. Megvan a feladatuk, ha elvégezték, nem fognak vizet zavarni. Vagy azt gondolod, majd miniszterek lesznek?:)
Kb. az a szerepük, mint a polgári körösöknek volt 2002 után.

Pados Feri 2012.10.24. 09:49:35

@Pados Feri: Amúgy a Milla és tsai "civilek" sem mások, mint a polgári körök koppintása, a Fospumpától nyúlták ezt is. Csak ők már fácsén tartják a kapcsolatot. :)

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.10.24. 10:09:46

Már unom ezt a tüntetésesdit Magyarországon. Lényegében mindenki ugyanarról és ugyannak a szavazói rétegnek beszél. Mindenhol ugyanazt a szociális demagógiát hallom, jobbról nemzeti-keresztény balról progresszív-internacionalista köntösben.

Ez Magyarország és a magyarság rákfenéje - a sok indulat, a sok viszálykodás és a tények figyelembe nem vétele. Ahhoz hogy kimozduljunk ebből a kátyúból elsősorban higgadságra lenne szükség, hogy mérlegelni tudjuk saját helyzetünket.

Magyarország kis ország, Magyarország gazdasága exportfüggő, tőkeszegény és rendkívül sok az inaktív, Európában talán itt a legrosszabb az aktivitási arány, ezért nincs pénz semmire, ezért nincsenek beruházások, mert az a kevés pénz is ami van, azt felzabálják a különféle juttatások, az állami szféra, no meg természetesen a korrupció. Ebből az ördögi körből kellene kitörni, a döntő lépéseket viszont senki sem meri megtenni.

Urfang 2012.10.24. 10:21:56

Majd összehangolódnak. Szerintem jobb lenne, ha Bajnai nem ebbe az irányba mozdulna el, bár érthető hogy itt most politikai beszédre volt szükség és az a műfaj bizony tele van bullshittel, de Bajnai az egyetlen aki képes a gazdaságról bullshitmentesen is beszélni, mint itt:
hazaeshaladas.blog.hu/2012/10/22/magyarorszag_a_hitelvalsagban

Ezt a vonalat kéne erősíteni és feladni azt az elképzelést, hogy ha nagyobb tömeget akarunk megszólítani, akkor hülyének kell nézni az embereket. A Kónya és a Juhász is jobb lesz ha ehhez igazodik.

Bár az nem baj, ha egy picit szocdemesítik az összképet, de akkor az legyen igazi szociális attitűd és ne a populista-demagóg ígérgetés. Az se baj, ha ezek az urak a Bajnait folyton lekapitalistázó fideszt majd folyton emlékeztetik az ő vadkapitalista, egykulcsos, szolidaritást nélkülöző rendszerére.

Csak kisül majd valami, a lényeg, hogy 14-re talán lesz végre egy többé-kevésbé vállalható alternatíva a tandem helyett, amelyből az emberek többségének már végleg elege van.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.24. 11:03:00

Az vicces volt, hogy a DK-sok, Millások (-Bajnai), Orbán és a Jobbik is pont ugyanarról beszélt, mindegyik radibalos nézőpontból.

Csak a DK-nál Gyurcsány elfelejtette, hogy miniszterelnök volt, és mindenért orbánahibás, Millánál elfelejtették, hogy Bajnai miniszterelnök volt, ráadásul ő kapitalista, Orbánnál bankokahibásokésbrüsszelmonnyole, Jobbiknál az összes előbbi plusz a mocskoszsidók.

Valaki egy jobboldali pártot esetleg?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.10.24. 11:30:06

@TaTa86.: Jobboldali pártot építeni annyit jelenten, hogy igent mondani a kapitalizmusra. Na, és itt van a kutya elásva, mert egy becsületes kapitalizmust esze ágában sem áll senkinek építeni.

A magyarok mindig a szocializmusra szavaztak, a magyarok a szocializmust, a szocialista államkapitalizmust sírják vissza, most is különféle szocialista pártokra szavaznak, csak különféle kivitelben - lehet választani a nemzeti/nemzeti-keresztény/nemzetközi/nemzetközi-zöld kivitelből. A mondanivaló mindenhol ugyanaz.

A probléma gyökere a magyar társadalom struktúrájában van. Itt mindig is létezett egy államfüggő középosztály, ez pedig nem tud függetlenedni az államtól, az állam viszont hosszútávon sehogyan sem tudja fenntartani.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.24. 11:48:16

@Vhailor: Hát szerintem alapvetően nem az a gond, hogy a magyar alapvetően a szocializmusra szavaz.

A gond inkább az, hogy a pártoktól várja a megváltást, pártokra építi az identitását, amit aztán elszántan védelmez tűzön-vízen át.
(A Párt (mindegyik nagy betűvel) igazából megszokásból meg rövidtávú szavazatmaximalizálásból nyomja az örökélet-adómentesség-ingyensör kommunikációt. Középtávon szerintem pl nem lenne már veszteségük, ha változtatnának.)

Itt van pl ez a Bajnai srác. Azért megvoltak az ő ügyei, ráadásul megszorított, és ezt feltétlenül a javára kell írni: nem élt semmilyen szociális demagógiával. Megmondta, hogy szopás van, hogy ő most válságmenedzser, és hogy fájni fog.
Na most ezt a Bajnait tapsolta meg a balos tömeg, TGM után. (Jó a környezetemben azért mosolyogtak TGM-en.)

Szóval elvégzik a szükséges duplagondolt, és ha az identitásuknak megfelelő Vezér beszél, akkor egyetértenek vele, akkor is ha egymás után kell először dönteni a tőkét, aztán elfogadni és magunkhoz ölelni.

Karcolt lendület 2012.10.24. 11:54:42

A Dataplex-ügy nem korrupció volt, hanem adó"optimalizálás". Eladták a céget ciprusra, majd sokért visszavették - a kettő közti különbség Cipruson maradt.

" Tulajdonképpen az egész Bajnai-beszéd arról szólt, hogy be kell húzni a (nyilvánvalóan bal-)középre, legyen béke, ő majd lesz politikus, de megosztás helyett egyesítés kell"
Nem egészen, nyilvánvalóan ráúszott a jobbközépre, mert azzal se az MSZP, se a DK, se az LMP, se a Milla nem tud mit kezdeni.

"Mintha Orbánt hallottam volna 2010 előtt. "
Ha Orbán annak szellemében kormányozna, amiket akkor mondott (pl. a piacok bizalmának helyreállítása), akkor most nem lenne értelme ilyeneket mondani és nem tudott volna Bajnai gyakorlatilag ugyanazokkal a hívószavakkal ráúszni az Orbánék által kurva magasról leszart jobbközépre.

Kandeláber 2012.10.24. 12:16:41

A képen Szarvas Kopi Bendi ijfúdékás látható?
Hát ez a Bajnai még olyan szinten sem volt, mint Pelikán József tanúként a Tanúban, hiába, neki Tusinger elvtárs írta a beszédét, akarom mondani vallomását, és az idős hölgy oktatta retorikából.
Gordonkának be kellett volna dobni előtte egy-két felest, talán akkor jobban sikerült volna a dolog.
Hát, ha ez a felhozatal ellenzékileg, akkor nagy a gondjuk.

Robinzon Kurzor 2012.10.24. 12:24:50

@Vhailor: " Itt mindig is létezett egy államfüggő középosztály"

Létezett itt nem államfüggő középosztály is, de történelmileg úgy alakult, hogy amelyikük túlélte a Horthy-Szálasi rendszert, azt a komcsik intézték el az államosítással.

Amúgy igen, kéne egy jobboldali párt.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.10.24. 12:28:19

@Robinzon Kurzor: Hát azért az úri középosztály is többnyire valamilyen szinten függött az államtól Horthy alatt. Az uram-bátyámozás sem egy újkeletű jelenség. De azért elismerem, hogy jóval kevésbé mint a mai.

Urfang 2012.10.24. 12:29:01

@Kandeláber:

Hehe, más meg épp azzal próbálta fikázni, hogy részeg volt.

Szerintem Bajnaitól pont nem azt várják az emberek, hogy szebb beszédeket mondjon Viktornál, szép beszédekkel már tele a padlás, hanem azt, hogy jobban kormányozzon nála. Tudod olyan kormányzást várunk tőle, amit Orbán is csak úgy nevezett egy külföldi interjúban, hogy világbajnok válságkezelés.

Kandeláber 2012.10.24. 12:36:57

@Urfang: Tegnap megnéztem az ATV-n Havas műsorát, amelyben Ungváry Rudolf és Váradi Júlia mint Bajnaiért dobogó szívű honfiú/honleány igencsak defenzívába szorultak TGM szkepticizmusával szemben.
Meg hát ugye egy-két oligarcha ellenes szerveződés és Bajnai kézfogója a vicc kategóriába tartozik. A se hús, se hal Marx Károlyos sótlan közgazdászból neoliberális privatizátorrá, majd Gyurcsány miniszterévé és az MSZP miniszterelnökévé avanzsáló, amerikánusok által pénzelt Gordonka mint új népmegmentő Messiás.
Ha ez jut nekünk 2014-ben, akkor megint csak a csöbör és a vödör esete forog majd fenn.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.24. 12:38:44

@Vhailor: Mondjuk az tényleg gond, hogy a magyar nagyon rá van kattanva az állami csöcsre.

Ha nem közvetlenül állami, akkor pártcsöcs, a lényege az, hogy ne neki kelljen a saját tőkéjéből csinálni a bizniszt, hanem lehetőleg másét birizgálja.

Ez nyilván eléggé rányomja a bélyegét a közéletre.
Pl itt van a mandi és a konzi, amióta a Fideszből élnek és őket kéne kritizálni, azóta nagy a hallgatás. Ha a szerzők 80%-a a versenyszférában dolgozna(, Orbán Viktor honlapját szerkeszteni nem nem éppen ez a kategória.) akkor teljesen más lenne a helyzet.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 12:43:43

kimaradt az első mondatból egy szó, a tizenhétévesen (szabad külön is írni :D , én egybeíróbuzi vagyok)

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 12:48:19

@TaTa86.: Van még azért választás Magyarországon, aki nem tud ráharapni az állami Tápláló Nagy Apa Fasz-ra de a versenyszférához tehetségtelen, az megél az emberi butaságból, sőt, terjeszti a homályt valamilyen MLM tevékenység kereteiben vagy ha onnan is kiszorul, akkor elmegy demagóg néphülyítő "bloggernek" oszt az etargnetből kaparja össze magának a cigipapírravalót. Ha már ez se megy, akkor a Hírcsárdában vérizzad mémeket.

tarackos 2012.10.24. 12:48:33

@TaTa86.: Nem feltétlenül a pénz a lényeg. Van egyéb függőség is ami sztem talán jobban meghatározó: pl. ilyen-olyan engedélyek beszerzése, szarrá adóztatás, elhúzódó bírósági eljárások, nem világos szempontok szerinti értékelés a pályázatoknál etc. Ezek összességében sztem sokkal károsabbak mint, az állami forrás. Mert ezek mindent átszőnek, mindenhol mérgeznek. (Hiába szerzel tőkét ha évekig nem tudod elkezdeni az üzletet mert mindenhol keresztbe tesznek)

Joejszaka 2012.10.24. 12:51:04

@Urfang:
" de Bajnai az egyetlen aki képes a gazdaságról bullshitmentesen is beszélni, mint itt:
hazaeshaladas.blog.hu/2012/10/22/magyarorszag_a_hitelvalsagban"

Ez igy van, de megiscsak gazdasagi miniszter volt Gyurcsany alatt, szoval tobb mint hiteltelen, sajnos.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 12:51:47

@Kandeláber: nana, azért van különbség a kútásók kihúzó nagy bödönje [Nyolv Év Áááártatlankeze 2002-2010] és a homokozóveder [kapkodó, kommunikációsbuta balfaszkormányzás] között ám!

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.10.24. 12:52:01

@TaTa86.: Igen, ezért olvasok szívesebben szlovák sajtótermékeket, mert bár azok sem teljesen függetlenek, de az állami/pártkötődés jóval, de jóval gyengébb és többnyire a piacból próbálnak megélni.

De vissza a témához - Magyarországgal kapcsolatban nagyon borúlátó vagyok. Úgy néz ki, hogy azok, akik leginkább meg tudnák változtatni a helyzetet "lábbal szavaznak" és húzzák a csíkot külföldre, a nagyon kevés számú idealistát leszámítva csak azok maradnak itt, akik az itteni rendszerből fognak próbálni megélni, sajnos mivel a tehetségesebbek elhúznak, akkor nem lesz aki előállítsa az elfogyasztandó GDP-t.

Urfang 2012.10.24. 12:57:59

@Kandeláber:

Szerintem a vödör az mszp, a csöbör meg a fidesz. Lehet persze kritizálni, sőt kell is, de ő legalább megpróbál csinálni valamit ami nem egyenlő a tandemmel.

A lakosság nagy részének már végleg elege van a csöbörből és a vödörből is, és szükségük van alternatívákra, több ilyen is kéne, de ez legalább már itt van, aztán meglátjuk még mi lesz belőle, jelenleg ez még csak a legelején tart és csak most kezd kialakulni.

Akik már most látatlanba így megmondják a tutit róluk, azoknak bizonyára megvan a csöbrük és a vödrük, boldogok vele és nem vágynak többre, legyetek hát boldogok, de nem kéne a többiekre így rámászni csak azért mert ők másra vágynak.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 12:58:50

@Joejszaka: Mért lenne hiteltelen Bajnai? Ő miniszterként semmi mást nem csinált, majd miniszterelnökként is, mint amihez ért, ami a szakterülete, ez pedig speciális spekulációs műveltek, tántorgó cég utolsó mentő tőkeinjekciójának és minden mozdíthatónak meg az eladottermékárának stb-knek a leszívása, majd strómannak passzolás és végül a szép tiszta kacsókák ártatlan gyerektekintettel való mosi-mosigálása. Annyira volt izgalmas Bajnai kisérlete, amikor nemzetgazdasági szinten csinálta ezt, mintha egy 1 tonnás kisteherautó sofőrjét kamionra ültetjük,. Namost Bajnainak csak előre kellett mennie, tolatni vagy manőverezni nem, addig vállalta a "mentést" amíg tartott (jóformán) a segélypénz. Ja és behasznált még jogtalanul visszatartott ÁFÁt úgy 100 Mrd Ft értékben, ami Eltolcsyéknál 2011-ben lyukasztott a strasbourgi bíróság döntése hatására és amit a szakmaiújságírói kar ügyesen Eltolcsy nyakába is varrt. (Ez csak egy fogás a néhány közül, ami bajnainak bejött)

Ugye, ki hiszi el a kis csiocsipszterítőnek, hogy tud kamiont vezetni, mert ment előre pár kilométert egyenesben.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 13:02:21

@Urfang: A csöbör fából van és vaspántok fogják össze, üresen is kB nehéz tud lenni. A vödör viszont a csöbrök elterjedésének idején még bőrből volt s zsákszerű. Csak az utóbbi időben (100 éve) bádog (vagy mégújabban műanyag) Namost egyáltalán nem mindegy, hogy csöbör vagy vödör, főleg akkor nem, ha a vödörrel csak kivisznek, elhordanak, a csöbörrel meg mondjuk be is hoznak valamit.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 13:07:25

@Vhailor: Ez mekkora baromság ezb a lábbalszavazás. Hogy miért mennek ki, hát hogyne mennének, ha lehet. Két éve eltörölték a kvótákat és bárkinek föl szabad iratkoznia a várólis5tákra, bárhonnan az EU-ból. Egyelőre a hisztéria miatt csak a kitántorgásról tudunk, de aztán a sok-sok Misi Mókus édeséletéről alig. Néha elejtenek egy szaftos sikertörténete,. csak ezek a dicsekvőek elfelejtik odaírni, hogy 3 nyelvvizsgával IT vagy pénzügyi területen dolgoznak. ha az ember elmegy kamionosnak a TransAmerica Leasing-hez, akkor havi 600ezret keres, de csak félévente lát emberi hajlékot. Amúgy a kocsiban lakik (és szív végig minden kamionstoppos hétvégét)
Vagy lehet a német húsiparban 14-16 órázni heti 6 napos munkahéten szintén 600ezerért, de ebből lejönnek még a "költségek" .. és ugye nem költ, nincsen sörözés, hértvégeken beszürcsiz két doboz 2,3%-os műsört. Ágyon fekve... nem költ semmit és akkor több marad, mint idehaza...

Urfang 2012.10.24. 13:10:24

@Joejszaka:

Tudod, ez a Gyurcsány minisztere volt duma leginkább a fideszeseknél indítja be a nyálelválasztást, ők meg amúgy sem potenciális Bajnai szavazók, úgyhogy tökmindegy hogyan nyáladzanak. Mellesleg megjegyezném, hogy ez a fajta két év alatt a felére apadt és folyamatosan fogy, az új pártot keresők pedig már több mint kétszer annyian vannak.

Ezeknek a gyenge fideszes ellenérveknek annyi hatása van, mint amikor a ballibek mondják meg, hogy mi a baj a jobboldallal és milyennek kéne lennie. A fideszesekről lepattan, a ballibek meg akkor se lennének fideszesek, ha teljesülnének a megmondásaik.

Hát kábé ennyit érnek a Bajnai ellenes sablonszövegek, fideszesek izgatják magukat vele egymás közt.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 13:11:58

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: Bajnainak semmiféle politikai oldalisága nincsen, De még Gyurcsánynak sem. Ezt a titkot pár MSZP-s ismeri a "Vidéki Tanárnő" és a " vidéki téeszelnök" tagozatból. Ferike vagy Gordon számára a politika egy eszköz a sok közül.Ráadásul Ferinek és Bajnainak is legjelesebb észembereink, politológusaink dolgoztak meg dolgoznak. Gyurcsány Magyarország 300 legokosabb emberének a tudásaiból pecsvörkölte állandóan változó zseniális téziseit: így aztán persze, hogy az és emberei meg is vannak velül elégedve, hiszen: idéznek tőlük. Török Vidor (aki csak jópénzért elemez, ingyen [ A KÉSZ támogatásával] csak hülyít..] szóval Török is nagyon elégedett, hiszen szinte idézte őt Bajnai (ha be nem dógozott neki Török!)

2012.10.24. 13:12:10

A nap mondása mégis ez:
"a Békemenet helyett Széles Gábor a Seychelle-szigetekre ment" B.A.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 13:14:31

@Belpo: Elkövethetet volna mégnagyobb hibát, pl ha résztvesz a békemeneten. Széles csak egy jót tehetne a jóoldaliak szemében, ha ugyanazt csinálná, amit a kombojok szemében a jóindiánok, elmenne Fődvárra deszkát árulni.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 13:16:48

@Belpo: Pl az Ikarusz-t is azért baszták széjjel a jóoldaliak meg a tőzsdespekuklánsok, hátha tönkremegy Széles és akkor egy fideszmíírjádossal kevesebb... Nem mondom, 10 Mrd-t buksizott, de aztán 2 év alatt bőven visszaszedte. Na és ki szívott ezen is?

Urfang 2012.10.24. 13:19:13

@Frick László Emlékzenekar:

Jó, akkor úgy mondom, hogy az mszp és a fidesz ugyanaz a nyúlós mérgező massza, és húsz éve a választástól függően egyik a kormányon másik az ellenzékben, egyik a csöbröt másik a vödröt mérgezi.

Egyszer ennek vége kell lenni. Ha soha nem lenne senki aki elkezd valami újat, akkor soha nem lenne ennek vége, de szerencsére az ország többsége már mérgező massza ellenes.

Kandeláber 2012.10.24. 13:20:27

@Urfang: Persze, hogy kell alternatíva, széles paletta, de hát Bajnai akkor is az volt, aki. Nálam vödör, és még nagyon sokaknál az.

tarackos 2012.10.24. 13:25:30

@Vhailor: Sztem nem. Ha valóban azok mennének akik tudnának változtatni a helyzeten akkor nem mennének el hanem változtatnának.

Sztem az a probléma, hogy a társadalom nem hiszi el, hogy érdemben változtatni tud, befolyással lehet a történésekre.

Ha pedig ezt hiszi ebből logikusan következik, hogy kilép az adott helyzetből és beleáll egy másikba.

tk. erre jó válasz a milla és az a mondat is, hogy olyan országot akarunk ahonnan nem mennek el. Már ha lesz belőle vmi...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.24. 13:27:01

@tarackos: "Ezek összességében sztem sokkal károsabbak mint, az állami forrás. "

A kettő szerintem erőteljesen korrelál. Pontosan azért kell agyonadóztatni, manipulálni a pályázatokat, mert a többség nem a versenyszférából él, így ez az egyetlen lehetősége, hogy pénzt szerezzen. Aztán ez ugye kihat a tisztességesekre, akik kénytelenek becsilingelni valamelyik párthoz, pártközeli céghez.

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: Igen, ezt írtam.

Urfang 2012.10.24. 13:30:49

@Kandeláber:

Hát akkor legyen sokaknál vödör, ha ők a csöbörre esküsznek hát minden joguk megvan rá. Szerintem a legnagyobb ellenszenv iránta a fideszesekben és jobbikosokban van, ők nyilván nem rá szavaznak majd, ez rendben is van, az igazi kérdés az, hogy a fidemszp-ből kiábrándolt 50+%-ot meg tudja-e szólítani (rájuk pedig kevésbé fognak hatni a fidesz Bajnai ellenes paneljei, hiszen ezért ők a fidemszp-ből kiábrándultak), illetve hogy a baloldali pártoktól hány embert tud átcsábítani.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 13:45:00

@Urfang: Vége is lett volna.Ekkor támadt föl a harmadik oldal. Pár haver egy kertipartin, az egyik odaszólt a másiknak: "Te, én száz jó emberemmel úgy ráncbaszedném ezt az országot!" -erre az igazgatótanácvs egy másik tagja : "Nekem is van ötven jó emberem!" Volt, aki anny9ira belelkesült, hogy a jólmenő cégét eladta a Főnök anyósa által kreatívkönyvelt cégnek, hogy teljesen bedobhassa az erejét.

És ami mókás, most egy hasonlóan operáló fickó meg a FIDESZ-ben teváékenykedik :D

Az eredeti verzió különben azb lett, volna, hogy a "rendszerváltó balfaszpártok" felmorzsolódnak és akkor az MSZP, ahány szirma van a logón, adja ki az új páőrtpolitikai palettát a balos-szocialistáktól a különféle szocdemeken leresztül el a majdnem liberálisokig. És ekkor mtűnt föl a Magyar Politika MrBean-je- Egy miniszter, akin mindenki röhögött, mint veszélytelen hülyén. Kpözben pedig Vitányi Iván bácsiék már tanították szépen az összes kutatásieredményüket és minden okosságukat belétöltötték.
A magyar értelmiség meg nem tudta elképzelni, ez a MrBean, akin tavaly még röhögtek, mitől okos.

A FIDESZ Gyurcsányja azonban nem érzi szükségességét annak, hogy tanuljon. Meg ugyan kitől is tanulna :D

Az a röhej, hogy ezt itt, amit írtam, rőkönyödve olvasod .. mert ennyit azért a Felnőtt Bácsik (a politológusok, akik betették neked ezt a fincsi rizsát a FIDESZ = MSZP-ről) nem kötik az ólyodra. Meg senki jógyerek ólyára sem. Jócsomómindent tudnak ám ezek a Felnőtt Bácsik, a tizedét se lődözték el a puskaporuknak most 23-án, minek? Pedig a FIDESZ Hagyóját is tudják már. Majd ha konszolidálva lesz a gazdaság és lesz megint mit elkreativi6zálni... hájszen még azt se tudni, hogy Európa és az USA egymáselleni élethalálharcából India vagy Kína kerül-e ki győztesen vagy esetleg az oroszoknak jut is, marad is...

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.10.24. 13:47:10

@tarackos: A változtatásra való képesség és a változtatásra való hajlandóság nem feltétlenül esik egybe. Nem mindenki hajlandó magát feláldozni azért, hogy a többieknek utána jobb legyen, sokan inkább a saját boldogulásukat helyezik előtérbe, ami nagyon is érthető.

Magyarországon mindenki tudja, hogy ez így tovább nem fog menni. A politikai osztály a kicsi versenyszférából kiszipolyozza a pénzt, hogy ebből fenn tudja a jelenlegi társadalmi rendszert. A bevételek nem fedték és nem is fedik a kiadásokat, ezért egy ideig - 2008-ig, ezt méregdrága külföldi hitelekből finanszírozták, most viszont más lehetőség mint a kiadások csökkentése nem maradt hátra. Ezért is megy az IMF-ellenes kampány a pártlapokban. Nagyon el szeretnék kerülni az elkerülhetetlent. De a kiadások csökkentése közvetve vagy közvetlenül az államfüggő társadalmi és/vagy gazdasági csoportoknak csurgatott pénzek csökkentését vonná maga után, ez pedig aláásná a mindenkori kormánypárt társadalmi és/vagy gazdaság bázisát, ami nagymértékben hozzájárulna hatalomvesztéséhez.

Ezért nyomja minden párt ezt a süket és primitív szociális demagógiát, ha kállnának a farbával, akkor a kutya sem szavazna rájuk.

odabas 2012.10.24. 13:49:07

" élete eddigi legnagyobb harcának nyilvánította a mostani Orbán-rendszer elleni kiállást a nácik ellen a háborúban küzdő veterán szocialista politikus"

Nem a nácik ellen küzdötök, hanem a lóvé hiányzik!

Hol van kép, hogy mennyien voltak?

tarackos 2012.10.24. 13:59:44

@TaTa86.: Biztosan korrelál de sztem nem ilyen egyszerű. A jogalkotás egy dolog a bírósági ügyintézés meg egy másik. Az utóbbi elvileg független az előzőtől. (jogállam) De ha belemegyünk el fogunk jutni a kóros bizalomhiányhoz vö. Tárki kutatás. (állapolgár-állam, vice versa, állampolgár-intézmények, állampolgár-állampolgár etc.)

tarackos 2012.10.24. 14:06:23

@Vhailor: Ez mondjuk filozófiai vita lenne. Tk. azzal is változtat, hogy elmegy :)

Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ennek nálunk nincs kultúrája. Legalább is társadalmi méretekben. Ahhoz a közigazgatás közelében kellene dolgozni de nem éppen ők mennek el.

A többi ok. Ez megy már 10+ éve.

Kandeláber 2012.10.24. 14:08:50

@Urfang: Nincsenek kétségeim afelől, hogy Gordonka az MSZP-től fog leginkább elcsaklizni szavazókat.
Ő egyébként egyáltalán nem baloldali, de az MSZP ex-SZDSZ tagozata éppen ezért kedveli. Gyurcsány, mint kripto-szdsz szimpatizáns és mint MSZP bomlasztó betereli Bajnai mögé a választókat, ha megkötik a paktumot, akkor besorolnak a Millások is, akik nagyrészt ugyancsak az szdsz-fanok közül kerülnek ki.
Jobbról nincs esélye szavazatszerzésre, talán az LMP-től sem.

Urfang 2012.10.24. 14:25:43

@Kandeláber:

Ha figyeltél volna, akkor tudnád, hogy pont ezt a nemzetmegosztó jobb és baloldali gyűlölködést akarja meghaladni egy olyan közép létrehozásával, ahová jobb és baloldaliak is csatlakozhatnak és kivételesen békésen meg is lehetnek egymással. Ez az amit az eddigi fidemszp-s jobb és baloldal sohasem lenne képes meghaladni, ezért van szükség egy nemzeti közép kialakítására, hogy együtt haladhassunk végre a háborúzásra elfecsérelt évek után.

Jöhetnek az mszp-ből is, bár az mszp bázisa elég stabil, nem nagyon változik, a fideszből szakadt le egy brutálisan nagy tömb, ők töltik meg jócskán azt az 50%-os pártnélküli teret, de a nemzeti középben nem az számít majd, hogy jobbról vagy balról jön az ember, ha sikerül akkor ez lesz a legnagyobb érdeme, hogy túllép a gyűlöletnek ezeken a szögesdrótjain.

Senki számára sem lesz bűn, hogy azelőtt Gyurcsány vagy Orbán kábította el, a lényeg hogy középen kigyógyulhat mind a két gazember bűvöletéből.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.10.24. 14:34:41

Nekem mindjárt eláll a szavam, hogy az amúgy lapos blog egycsapásra felélénkül. Mig az egyik oldal szidja a másik meg dicséri Bajnait. De valaki föltette már azt a bizonyos kérdést? Vajon a jelenlegi állapotok kinek felelnek meg? Na jó a felső 10%-nak biztosan. De ezeket leszámitva. Hiszen ha egy gazdasági élet csak egy szük rétegre korlátozódik az nem képes egy ország megélhetési igényeit ellátni. Igy sokan elhagyják az országot és még többen elmennek ha ez a kormány marad. Tehát nem lenne jobb ha tényleg a gazdaságot javitaná meg Orbán? Azt a mérhetetlen sok hazugságot és azt a mérhetetlen sok pénzt amit az országban elbasztak nem lehet büntetlenül csinálni!!!!
Ez természetellenes!!!! Igy csak azok csinálnak akik lopnak, csalnok és hazudnak reggel, délben és este minden fronton!!!Ezt nem lehet eltűrni sokáig!!! És most jött el a szervezkedés ideje az ellenzéknek!!!!!.

Kandeláber 2012.10.24. 14:40:28

@Urfang: Véleményem szerint az ún. "rendszerváltás" arról szólt, hogy az MSZMP után valamennyi politikai erő részt vehetett a nemzeti vagyon ellopásában, természetesen olyan arányban, ahogyan '90-óta ciklusonként gyakorolhatták a hatalmat.
Nincsenek kétségeim afelől, hogy az elmúlt 22 év kormányai együttesen felelősek az ország adósrabszolgaságba döntéséért, a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséért, valamint a magyar lakosság igen nagy hányadának nyomorba taszításáért.
Olyan személy, aki maga is részese volt ennek a tevékenységnek, alkalmatlan arra, hogy fellépjen a kártevők ellen, mivel maga is az.

tarackos 2012.10.24. 14:52:08

@Kandeláber: Igen, de részt vett ebben az elit is és persze a nézők sem szaggaták szét a kerítést, hogy ne így legyen.

Ez a kádári örökség: mindenki szaros és ezzel kölcsönösen sakkban tartjuk egymást.

De ha mindenki szaros akkor nincs olyan aki nem. Velük kapcsán majd azzal fognak jönni, hogy bezzeg a zelmúltnyócban nem volt ekkora a szája.

Sztem egy megoldás van: kidobolni a tiszta lapot.

(Persze ez is befuccsolt mert ezzel próbálkoztak a rendszerváltáskor is. De továbbra sem látok mást.)

Urfang 2012.10.24. 14:55:37

@Kandeláber:

Ha tudsz jobbat, akkor hajrá. Egyébként Bajnai egy éve válságkezelés szempontjából sikeres volt, fájni fájt ugyan, de nem is mondta, hogy nem fog fájni.

Megtehette volna, hogy IMF hitelből konszolidál, de ő előrelátóbb volt annál, meghagyta a hitelt, amire aztán Orbánék azonnal rávetették magukat és katasztrofális eredménnyel eltőzsdézték.

Szerintem totál ismeretlennel esélytelen nekifutni is, Bajnai meg messze a legjobb az elmúltak közül, de mondom ha te tudsz jobbat, akkor hajrá.

tarackos 2012.10.24. 15:03:02

@Urfang: Bajnai csak egyetlen egy db ember. Nem lenne baj most sem ha Viktor baromságokat beszél de a többi teszi a dolgát...

Urfang 2012.10.24. 15:16:29

@tarackos:

De 14-ben már nem egyedül fog egyéni képviselői helyre pályázni.

Vagy talán jobb lenne, ha már most letettek volna egy pártlistát, hogy rájuk lehet majd szavazni 14-ben? A lehetőségek most még adottak bárki számára, akár számodra is, a kapuk nyitva vannak, lehet csatlakozni, aki tenni akar az beléphet és tehet.

Ideje felfogni, hogy rajtunk is múlik, nem csak rajtuk, nem csak a szokásos tandemválasztás lesz ezentúl, ennek az új formációnak a születése pedig megadja a lehetőséget az újításra, de az újítóknak nem a Bajnai ingujjából kell kipotyogni.

Az új arcokat nem egy kalapból húzzák elő, már ha tényleg ez a baj, hogy teljesen új arcok kellenek, akkor az új arcok ott vannak a szavazók között.

Ez az új formáció legalább egy létező lehetőség arra, hogy színre lépjenek, de ehhez ők is kellenek.

Karcolt lendület 2012.10.24. 15:33:32

@Joejszaka:
2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos - Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (EU-s pályázatok kiírása, stb.) hozzá tartozott.
2007. július 1-től Önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Szóval a közhiedelemmel ellentétben nem volt gazdasági miniszter.

Kandeláber 2012.10.24. 15:35:58

@Urfang: Ja, majd lehet választani a guillotine és a bárd között. Kétségtelen, hogy a guillotine elegánsabb, de az eredmény ugyanaz.

tarackos 2012.10.24. 15:45:56

@Urfang: Ez tiszta! Ezért írtam, hogy Bajnai csak egy ember...;)

Karcolt lendület 2012.10.24. 16:25:46

@Karcolt lendület:
Ezt benéztem, 2008 május 15-től 2009 április 16-ig az volt.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 18:01:06

@Urfang: Sikeres volt Bajnai egyéves (és előremegmondottan egy évre vállalt) "válságkezelése?" Még egy analfabéta pástu kecskepásztor is kb ugyanazzal a sikerrel járt vóna, amíg futotta az IMF keret... Hát akkor Stadler Józsi bá'? - a könyvelője nélkül, elengedett kézzel többet ért volna el... Ráadásul ugyanaz a "részvénytársasági igazgatótanács maradt az élen, az egyik góré (akit nem akart az IMF meg az EU ) hátralépett és a Tsa. [& Co.] meg előre és be is nyalta az EU meg az IMF új embernek. Pedig semmiben sem volt új.. ugyanaz a cég... Most is ez a hülyeség: "Zseniális Ferenc beállt Gordon mögé" Hát ki se állt, el se... soha az elmúlt 25 évben...

Frick László Emlékzenekar 2012.10.24. 18:04:18

@Urfang: A következő jobboldaliak felelnének meg ebbe a középbe:
Ángyán, Balaványi... ö... Elek István... mmmm... Debreczeni József... csak úgy, hogy csókolom, gyöttem jobódali vagyok, még nem vesznek be senkit, előbb le kell tenni valami ángyáni bátortettet az asztalra. vegyünk egy mongolidióta jobbert, betanítom, mit kell mondani .. és ha jól balttolt , akkor

tevevanegypupu 2012.10.24. 18:17:13

@Urfang:

Megneznem en azt a szolid nemzeti kozepet ami Bajnai, Ungvary Rudolf, Juhasz es TGM mogott bekul ossze.:)

Andal 2012.10.24. 19:01:31

@Karcolt lendület: Már csak azt nézd meg, mennyi volt az ő időszakában a gazdasági növekedés. :)

Robinzon Kurzor 2012.10.24. 19:45:40

@Vhailor:

Arra próbáltam célozni, hogy bár volt másmilyen is, ami mint "középosztály" megmaradt, az pont az államfüggő része volt.

kamerasmobil 2012.10.24. 19:51:26

@Frick László Emlékzenekar:

"Sikeres volt Bajnai egyéves (és előremegmondottan egy évre vállalt) "válságkezelése?" Még egy analfabéta pástu kecskepásztor is kb ugyanazzal a sikerrel járt vóna, amíg futotta az IMF keret..."

A magam reszerol mar eddig is egy analfabeta pastu kecskepasztornal is benabbnak tartottam a Fidesz kormanyzasat. De azert koszonom hogy ebben most megerositettel hogy nem csak en vagyok vele igy.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.10.24. 19:54:31

@Robinzon Kurzor: Mármint a zsidók? Nem szeretem őket, de valamilyen szinten igazad van. Ők tényleg nem voltak államfüggők.

Frick László Emlékzenekar 2012.10.25. 03:20:15

@kamerasmobil: Fasza kis poen, de megmutatom a valóságot is, mi mégütősebb! Tessék: A FIDESZ csak sziveskedik eljátszani a kormányzást, de egyelőre még minden úgy halad, ahogyan azt Gyurcsányék meghatározták és főleg pedig sínretették a kishajót. Azzal, hogy a FIDESZ úgy csinál, mintha kormányozna szivességet tesz az EU-nak és az IMF-nek, elkendőzni azt, hogy 2010-re totális csődbe futott a kishajó. Ez semmi%! Gyurcsány terveiben nem anny9i a cél, hogy 2014-ben (eredetileg: a 2012-es előrehozott választásokon,.... csak ugye csődben senkinek nem akarózott kormányhoz állni... szegény sajtómunkásságunk és vezetőértelmiseggségünk tehát hiába erőlködött minden nap 2011-2012 fordulóján...) Gyurcsány terveiben szerepel egy fasza kis Jobbik-FIDESZ koala, amiben njól elintézik egymást. Dr Vágó bácsi, az ország egyik fő eszetokja fecsegte ki ezt a sötét tiitkot, amiben az Összefogás!Közép! sok kis oktondipocok bááboci jógyereke fogja még megütni ááártatlan gidabokáját :D
Most rohogje' te is... :D
süti beállítások módosítása