Bajnai van nálunk, és nem félünk használni – Mandiner TV
2012. október 24. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Bajnai van nálunk, és nem félünk használni – Mandiner TV

bb.jpg

A minap némi fennforgás támadt a Kossuth Lajos utcai Csingiling Óvodában. Történt, hogy a Nyuszi csoportban Petike, akit amúgy is a rossz kisfiúk között tartanak számon, ebéd közben egyszer csak felállt, előkapta a fütyijét, felhelyezte az asztalra, és azt is megmondta társainak és az óvónéniknek, hogy mit csináljanak vele. Különösebb botrány nem lett a dologból, a mai ötévesek otthon ennél sokkal durvábbakat is látnak, meg az óvónénik is. Úgyhogy Rita néni néhány keresetlen szóval eltetette Petikével a cuccot, majd mindenki tovább kanalazta a lencsefőzeléket.

Nos, számunkra úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon tulajdonképpen egy ilyen fütyi, amelyet a – sokáig a helyét kereső – Milla vezetői tettek ki az asztalra.

Mivel a többi hasonló fütyit már láttuk, tegnap mi is a Milláéra voltunk kíváncsiak, s a Szabad Sajtó útján meg is tekinthettük. Azt ugyan a millások  a szókimondóbb Petikével ellentétben  nem mondták meg, hogy a szerszámmal pontosan mit csináljunk, de a koreográfiából egyértelmű volt, hogy Bajnaira nem egy egyszerű alapítványi elnökként kell tekintenünk: Kónya Péter és Juhász Péter beszéde ügyesen az övét vezette fel, ő volt az utolsó  vagyis legfontosabb  felszólaló. Na jó, azt még nem mondták ki, hogy Bajnai megint szeretne miniszterelnök lenni, de az, hogy Együtt 2014 néven választói szövetséget alapítottak, jelzi, hogy már nem a szokásos álcivil onanizálásban gondolkodnak, hanem a következő választásban. Azon pedig nem a Nők Lázadása csoport valamelyik  tegnap szintén felszólalt  képviselője lesz a miniszterelnök-jelölt. A „minden demokrata és hazafi előtt nyitott” Együtt 2014 színre lépésével az MSZP is kínos helyzetbe került: vagy besorol a volt miniszterelnök mögé, vagy neki kell elvinnie az Orbán-kormány maradása miatt a balhét.

Bajnai egyébként azt mondta, amit ilyenkor mondani kell: fogjunk össze, mi vagyunk a közép, szeressük egymást gyerekek. A szónoklást még gyakorolnia kell, leginkább iskolai ünnepségen szavaló izguló gyerekre emlékeztetett, de ez megbocsátható, s még mindig jobb, mintha közpénzből csinált volna magánvagyont mindenféle szerverszállókkal meg ingatlanokkal.

Arról, hogy maga a tüntetés milyen volt, mindenki a saját vérmérséklete szerint dönthet, ehhez még régebben készítettünk egy segédletet, ez most is használható. Mi így láttuk, bónusz kopaszokkal:

Ezúttal Bajnai Gordonnak segítünk: kapcsolatrendszere, eddigi tevékenysége, az elmúlt két hét vonatkozó hírei és a tegnapi nap tapasztalatai alapján összeállítottuk leendő kormányának névsorát, hogy ne kelljen személyi kérdéseken sokat törnie a fejét. Íme tehát a következő magyar kormány tagjai és az állam egyéb fontosabb tisztségviselői 2014-től:

  • Bajnai Gordon, miniszterelnök
  • Molnár Csaba, miniszterelnök-helyettes
  • Oszkó Péter, pénzügyminiszter
  • Kóka János, nemzetgazdasági miniszter
  • Lamperth Mónika, külügyminiszter
  • Kiss Péter, munkaügyi miniszter
  • Szabó Rebeka, kvótanő
  • Biszku Béla, belügyminiszter
  • Németh Lászlóné, fejlesztési miniszter
  • Komjáthi Imre, oktatási és kulturális miniszter
  • Dorosz Dávid, mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter
  • Tamás Gáspár Miklós, honvédelmi miniszter
  • Karsai Dorottya, kvótanő
  • Juhász Péter, közlekedési, hírközlési, energiaügyi és autópályaépítés-ügyi miniszter
  • Szetey Gábor, miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter
  • Vágó Gábor, egészségügyi miniszter
  • Ángyán József, kvótajobboldali
  • Gyurcsány Ferenc, igazságügyi miniszter
  • Kónya Péter, társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter
  • Szilvásy György, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter
  • Mesterházy Attila, ifjúsági és sportügyekért felelős helyettes államtitkár
  • Baja Ferenc, új nemzedékekért felelős miniszterelnöki megbízott
  • Szekeres Imre, környezetvédelmi miniszter
  • Bakáts Tibor Settenkedő, kormányszóvivő
  • Balavány György, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke
  • Thanos Arvanitis, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
  • Vörös T. Károly, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke
  • Závada Pál, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke
  • Schmuck Andor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke
  • Gergényi Péter, országos rendőrfőkapitány
  • Vida Ferenc, a Legfelsőbb Bíróság elnöke
  • Veres János, legfőbb ügyész
  • Kuncze Gábor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke
  • VV Évi, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke
  • Szanyi Tibor, budapesti főpolgármester

A szomorú az, hogy egyáltalán nem kizárt: ez a csapat jobban muzsikálna, mint a jelenlegi. Ebből a szempontból szerencsés, hogy a választási regisztrációról szóló, hamarosan elfogadandó törvény szerint kizárólag 67 éven felüli honfitársaink szavazhatnak majd, így a parlament leveszi vállunkról egy kellemetlen döntés terhét.

Amúgy itt szeretnénk jelezni, hogy az utóbbi idők legfontosabb kérdésére, miszerint kik, miért és hogyan tettek kotont a Barátság kőolajvezetékbe, tegnap sem kaptunk választ.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr754864071

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán-váltók figyelmébe 2012.10.25. 19:06:38

A mai vendégposztban a Bölcs Boldi Bácsi ad az ellenzéknek néhány tanácsot:*Kedves Orbán-váltók!Látom, szeretnétek elszámoltatni a Jó Pásztort. Nagyon helyes: megbízatásának lejártával mindenkinek el kell számolnia, különösen annak, akiről ordít, hogy ...

Trackback: Bajnai van nálunk, és nem félünk használni 2012.10.24. 15:27:01

Így látta a Milla október 23-i demonstrációját Kínai Kálmán és Trágár Tóni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalaposinas 2012.10.24. 15:36:46

@tony_romita: Lehet, de több eszük van, mint a kétharmad törzsközönségének.

Urfang 2012.10.24. 16:02:21

Hogy bővebben is kifejtsem mi a baj ezzel a csípőből kilőtt kapáslövéssel, szerintem az, hogy Bajnai egy elég konfliktuskerülő, békülékeny, a jobb és baloldali nemzeti belháború enyhítését célzó beszédet tartott, és egy ilyenre cseppet sem elegáns sorozattűzzel válaszolni.

Főleg nem attól a Manditól, amely eddig a jobboldalon belül a liberálisabb, mérsékelt, középre húzó vonalat képviselte. Mert tetszik vagy sem, de el kell ismernetek, hogy nem áll messze ettől a vonaltól Bajnai sem.

Eddig még ti nem süllyedtetek a Magyar Hírlap szintjére, hogy kérdés nélkül tüzelünk mindenkire, aki nem fidesz, és én örülnék neki ha ezután se tennétek.

Azonkívül ez még csak egy most körvonalazódó formáció, ezért sem elegáns már látatlanba letámadni.

Persze értem én, hogy a fidesz a pénzéért cserébe vár is valamit, és a kultúrált kritika még akkor is beleférne, ha nem fizetnének érte, de ha komolyan gondoljátok ezt a konzervatív-liberális mérsékelt jobbközép dolgot, akkor ti is csinálhatnátok úgy a dolgaitokat, hogy ne elmérgesítsétek ezt az amúgy is mérges jobb-bal háborús zónát, hanem a valódi nemzeti érdeknek megfelelően segítsetek ti is közös nevezőket találni az oldalak között.

Ebben akár példát is vehettek Bajnairól, nem szégyen az, ha egyetértés van valamiben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.10.24. 16:03:00

Lehetett volna ez a lista humoros is, de Biszku beleerőszakolása inkább aljas húzás volt, mint vicces.

tony_romita 2012.10.24. 16:03:59

@kalaposinas: Hát persze: Pityinger, Bartos, Váccpávör, a Bohócok, a kendermagos, Mr. Internacionálé - csupa IQ-bestia. Furcsa, de azt kell mondanom, hogy ezek közül még Juhász a legintelligensebb.

capacete 2012.10.24. 16:12:45

Ebben a videóban az lenne a vicces, hogy alákeverték a Gangnam Style-t? Ok, hogy gyorsan kellett összedobni valamit, de ez azért nem túl ütős...

Pados Feri 2012.10.24. 16:25:36

@Urfang: Szerintem nem ugyanarról a beszédről beszélünk. Persze nyilván nem azt kell elvárni egy reménybeli ellenzéki miniszterelnöktől, hogy ne mondjon oda keményen, így nem is vártam.
A recept ugyanaz mint Medgyessy kampányában volt 10 éve, temessük be az árkokat, és emeljük pajzsra a Szakértőket (vagyis engem).

Fenehorizont 667 2012.10.24. 16:26:56

bazzeg, még a végén elfelejtik az emberek, hogy bajnai egy milliárdos spekuláns.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.24. 16:32:51

Nahát, nahát! Egy korrekt kormánykritikus poszt.

Bizony, a jónép lassan inkább szavaz a Libásra is mint Orbánra, és akkor lőttek az állásoknak.
Nem ártana valami a balosoknál kevésbé skizofrén jobber alternatívát összehozni 2014re.

legeslegujabbkor 2012.10.24. 16:36:42

"Bajnai egyébként azt mondta, amit ilyenkor mondani kell: fogjunk össze, mi vagyunk a közép, szeressük egymást gyerekek. A szónoklást még gyakorolnia kell, leginkább iskolai ünnepségen szavaló izguló gyerekre emlékeztetett, de ez megbocsátható, s még mindig jobb, mintha közpénzből csinált volna magánvagyont mindenféle szerverszállókkal meg ingatlanokkal."

Ez szép dicséret volt, bár biztos nehéz volt leírni, hogy sokkal jobb Bajnai, mint a közpénzt lopó Fideszes vezetők.

Dr. GGG77 2012.10.24. 16:45:13

"A szomorú az, hogy egyáltalán nem kizárt: ez a csapat jobban muzsikálna, mint a jelenlegi."

Sőt, szinte biztos. ;)

caralho voador 2012.10.24. 16:50:07

@Urfang: az az igazság, hogy leírhatnám az "ezért sem elegáns már látatlanba letámadni" mondatodra, hogy Bajnaiból szerintem bőven elég volt, amit 2006-2010-ig láttunk, meg amit amúgy is lehet tudni róla, de mivel képes voltál ezt idefosni, látszik, hogy úgyis hiába tenném.

kamerasmobil 2012.10.24. 16:53:22

Nem igazan megy mar ez nektek. Viktor ket es fel eve tiporja labbal mindazokat az ertekeket amik nektek fontosak voltak valaha es azert ez kioli az emberbol a lelkesedest. Pusztan erdekbol meg penzert ez sosem lesz mar olyan mint regen.

Szoval igazabol varjatok mar ti is egy kicsit hogy megint a kormanyt lehessen szidni es nem az ellenzeket. Akkor legalabb ujra oszinten lehet majd csinalni ezt az eltartott kisujjal fikazast.

Ja es a szakall mekkorara nott kozben? Vagy alternativ megoldaskent borbelyhoz jartok?

kamerasmobil 2012.10.24. 17:06:00

@Urfang: "de ha komolyan gondoljátok ezt a konzervatív-liberális mérsékelt jobbközép dolgot"

Te tulsagosan joindulatu vagy... esetleg vegtelenul naiv. Ha komolyan gondolnak akkor mar regen a kormany legnagyobb kritikusakent emlegetnek oket hiszen Orban szembekopott mindent amiben hittek. De ok meg mindig kitartanak mellette. Es ahogy paran idorol idore beirjak bizony 2014-ben ugyanugy ra fognak szavazni.

Szoval ennyire gondoljak komolyan. Mentseguk csak annyi hogy lathatoan pontosan tudjak hogy mit tesznek es valahol faj is nekik hogy ide jutottak.

tevevanegypupu 2012.10.24. 17:06:35

Ejnye, hat Zuschlag nem kimaradt?

tevevanegypupu 2012.10.24. 17:06:35

Ejnye, hat Zuschlag nem kimaradt?

Kandeláber 2012.10.24. 17:18:19

@tony_romita: Nem néztem végig, csak néha Bajnaira kapcsoltam, "megyünk lopni alt. közt. eln." Pityinger és Vaccpavör is vitte a szót, vagy őket most a nagy érdeklődésre tekintettel mellőzték?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.24. 17:27:21

Van egy furcsa elem a névsorban! Csak most vettem észre.

A névsor nagy része jól van eltalálva, nem sorolnám a kacagtató tételeket, bár Biszkunál érződik egy kis izzadtságszag, Ángyánnál pedig egy kis vicsorgás. De nem ez a legrosszabb.

Hanem ez: "Szabó Rebeka, kvótanő".

Szabó Rebeka biológus, van neki egy kis tudományos munkássága is, tessék:
obki.hu/nyito/mts.shtml?AA_SL_Session=c842b983d7c372c0ef267d0dee0cb6f3&x=30538

Nem mondom, hogy atomvillanás, de tudnék mutatni rosszabbat is.

Vajon itt az ideje egy újabb, ezúttal jogos "Elnézést" posztnak? Vagy legalább egy kis javításnak ebben a posztban?

2012.10.24. 17:27:29

milyen cuki:
www.origo.hu/itthon/20121024-kulfoldi-ajanlatot-kapott-ezert-lemond-siklos-fideszes-alpolgarmestere.html

a fideszes doki bácsi elmegy merkelistánba. szerintem csak azért, mert nem akar gyarmat lenni. :D

na itt a nagy gond bármivel, amit egy fidesznyik mond. szóval ezt most hogy? erről a békemenetesek tudnak? :)
szóval lehet bajnait fikázni, de mégse egy alternatív valóságban él, ahogy a vezénylő törpicsek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.24. 17:41:30

Nabazmeg. A kvótanő Szabó Rebeka még egy olyan cikk szerzői közé is bekvótanősködte magát, amely a Journal of Vegetation Science-ban jelent meg, amit egyébként a John Wiley & Sons ad ki, és 2,77 az impakt faktora:
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1654-1103.2011.01251.x/full
Felháborító kontraszelekció, ugye, Kálmán?

huha mi lesz itt 2012.10.24. 17:53:36

namost ezerszer inkabb szabo rebeka, mint a fideszes "tisztelt birosag" laszlone...

es ez viszont valoban vicces nem ugy mint az a szar bejegyzes, amit a kinai troger jegyez.

tevevanegypupu 2012.10.24. 17:58:55

Kulonben Gyurcsany beleegyezett, hogy a baloldali demokraciat volt gazdasagi minisztere vezesse, szoval felnetek nem kell nem ellenzi.

tevevanegypupu 2012.10.24. 18:01:16

@Holger Hartland:

Hat nincs problema, legyen Angyan a kvotano es legyen Szabo Rebeka a foldmuvelodesugyi miniszter.

tony_romita 2012.10.24. 18:03:22

@Kandeláber: Nem, azok az arcok nem voltak. Bajnai roppant unalmas volt, nem is néztem végig, a beszéde egy valódi közhelygyűjtemény. TGM megosztotta a hallgatókkal az aktuális elmebaját, beszélt még egy a gyűlöletbe beleőrült idős fazon is, azt hiszem, az, aki a múltkor kurvaanyázott is egyet. Még Kulkát és a kócos csatolmányát is láttam a képeken, de hogy pl. Kónya et. vagy Juhász beszélt-e, nem tudom.

Földi Bence 2012.10.24. 18:11:20

A videóból egy percet bírtam, a folyamatos kamerarángatás miatt (is) nézhetetlen. Majd legközelebb.

jan 2012.10.24. 18:40:27

Sajnos ez a poszt szinvonalaban jocskan elmarad a regi KKTT tuntetesi beszamoloktol.

Meg az a legkevesebb, hogy nem meltanyos, pl. a helleragneses poszt se volt meltanyos, de azon legalabb halalra rohogtuk magunkat.

Urfang 2012.10.24. 18:47:12

Szerintem azért sikerült ilyen gyengére a poszt, mert a szíve szerint ő is szimpatizánsként volt jelen, csak hát a pénzt nem erre kapta, hanem egy lejárató videóra, ami azért lett színvonaltalan, mert rossz lelkiismerettel csinálta, kedvetlenül, önmagával meghasonulva.

Pelso.. 2012.10.24. 19:18:53

Nahát, KKTT, hogy pont neked kellett összehozni egy gyors Bajnai fikázást. Hozod neki majd a szavazatokat rendesen.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.10.24. 19:31:34

@Holger Hartland: Minden tiszteletünk Szabó Rebekáé. Egyáltalán nem véletlen, hogy ebbe a csapatba ő kvótanőként került be.

Nyuggervadász 2012.10.24. 19:45:28

@anonymand:

remélem, részedről pikírt megjegyzésként kell értelmezni a cikk íróinak szánt alábbi mondatrészt:
".... azt hiszem jogosan tartalak titeket is a magyar szürke állomány kivételesen nagy képviselőinek."
Ellenkező esetben nagyon szomorú lennék!

Vén Csataló 2012.10.24. 20:06:45

Imádom ezt a posztot.
Komoly küzdelem volt eldönteni, hogy min nevettem a legjobbat.
Végül a "Mesterházy Attila, ifjúsági és sportügyekért felelős helyettes államtitkár" egy hajszálnyival verte a "Karsai Dorottya kvótanőt".
PSY meg rulez. :)
Köszi!

kerekes pereces 2012.10.24. 20:07:33

Egy ideje olvasom már a Mandinert, de az utóbbi időben és most is, iszonyatosan gyenge. Hihetetlenül érezni, hogy mennyire erőltetetten írtok olyan baromira nem fontos témákról, mint Elzász, Bajdázó együttes, Bumeréng, és még sok minden más. És ugyanúgy rendkívül izzadságszagú minden ellenzéki kritikátok. Viszont nem írtok arról, amit a ma magyar jobboldalnak nevező kormány művel, két Matolcsy-csomag, a Bankszövetség pofánköpése (tényleg, az Ilyen ország pedig nincs sorozat is abbamaradt....), rendkívül izzadtságszagúan csináljátok a dolgotokat, hiszen ezért fizetnek titeket. De akkor ne is gondoljátok/reméljétek, hogy titeket a jövőben bármikor is normális, liberális jobboldalinak fogunk tekinteni, az utóbbi két évben sikerült a jövőtöket ugyanúgy elásni, mint Obersovszkynak. Hiába, összenő, ami összetartozik: aki Viktortól kapja a fizetését, az bizony Viktor ölebe marad mindörökre.

Nyuggervadász 2012.10.24. 20:16:09

@tevevanegypupu:
Hát ennyire lekicsinyled a cikk íróinak kin- keservvel összeállított (és izzadtságszaggal átitatott) kormánystáblistájának "nagyszerűségét" ?!?
A koszos 40-60 millióval megvádolt Zuschlagot hiányolod a bandából? Félreértés ne essék, Zuschlag egy undorító, antipatikus figura, de helyette nem lenne alkalmasabb Simicska a vissza nem térítendő 30 milliárdos támogatásával, a 200 milliárdos állami megrendelésével, az azeri üzletekre alapított "Új Kereskedőház Zrt"-jével, stb.
Merjünk már nagyot álmodni!

tevevanegypupu 2012.10.24. 20:22:30

@Nyuggervadász:

Lehet rola szo, azt irta az ujsag, hogy a Simicska fele Kozmuvel a Gyurcsany kormany is uzletelt, sot valamivel nagyobb osszeg jott ki mint most az Orbanek alatt. Es mint tudjuk Bajnai mint volt gazdasagi miniszter bizonyara szemelyesen is hozzajarulhatott egy-egy megrendeleshez. Legyen benne a kormanyban Simicska is.

tevevanegypupu 2012.10.24. 20:22:30

@Nyuggervadász:

Lehet rola szo, azt irta az ujsag, hogy a Simicska fele Kozmuvel a Gyurcsany kormany is uzletelt, sot valamivel nagyobb osszeg jott ki mint most az Orbanek alatt. Es mint tudjuk Bajnai mint volt gazdasagi miniszter bizonyara szemelyesen is hozzajarulhatott egy-egy megrendeleshez. Legyen benne a kormanyban Simicska is.

Nyuggervadász 2012.10.24. 20:30:44

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Fiúk, több lett volna a 2/3-os uraitoktól kapott "hűségbónusz", ha még azon is élcelődtök, hogy
- a Békemeneten 400 ezren,
- a Millán pedig csak 20 ezren voltak.
Ha hasonló mélyrepülésben írtok egy cikket a Békemenetről, akkor fel fogok nézni rátok.
De csak akkor!

kamerasmobil 2012.10.24. 20:32:58

@kerekes pereces: Tudjak ok ezt magukrol nagyon jol elvegre (tobbsegeben) nem hulyek. Nem is nagyon probaljak mar vedeni az egeszet.

Egyebkent akinek egzisztenciaja fugg ettol azt egy kicsit meg talan sajnalom is. Egy kicsit.

Nyuggervadász 2012.10.24. 20:33:03

@tevevanegypupu:
Na, végre egyetértünk valamiben!

Vén Csataló 2012.10.24. 20:41:29

@legeslegujabbkor: És ha még azt is tudnád, hogy a célzott megjegyzés ezúttal nem fideszeseknek szólt, hanem a Dataplex szerverhotel érdekes, 3 milliárdos árnövekedésének, amiben oly ügyesen közreműködött a az akkoriban Bajnai által vezetett Wallis néhány érdekeltsége. (Annyira fasza, hogy milyen tájékozottak vagytok!:D)
Ld. itt: lopasesatveres.network.hu/blog/lopas_es_atveres_klub_hirei/nyomozas-dataplex-ugyben-hogy-megy-a-penz-cegrol-cegre

homoródkarácsonyfalváért 2012.10.24. 21:02:05

Engem azért érdekelt volna, hogy mit akar kezdeni Bajnai
- a magyar államadóssággal,
- a bedőlés felé tartó lakás devizahitelesekkel,
- a magyar gazdaság recessziójával,
- a szlovákiai magyarüldözéssel,
- felvenne-e hitelt az IMF-től,
- csökkentené-e az ÁFA-t,
- hozzájárulna-e a külföldiek magyarországi földszerzéséhez,
- hozzányúlna-e az MNB devizatartalékához,
- mit kezdene a cigányok nyomorával,
- mit kezdene a lecsúszott magyar rétegekkel,
- megvonná-e a szavazati jogot a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyaroktól,
- elvenné-e Dörneréktől az Újszínházat,
- mit kezdene a BKK-val
és így tovább.
Eddig ugyanis csak azt hallottuk, hogy le kell váltani a démonikus ellenfelet.

legeslegujabbkor 2012.10.24. 21:03:29

@Vén Csataló: Elnézést, hogy a "közpénzből magánvagyon" szókapcsolatot ennyire tágan értelmeztem.

homoródkarácsonyfalváért 2012.10.24. 21:04:42

Az pedig szintén érdekelne, hogyan szavazott Bajnai 2004. december 5-én?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.10.24. 21:06:41

@Nyuggervadász: @tevevanegypupu: Nem kell félteni a Közgépet, ha jobban megnézitek a posztot, a 2014-es Bajnai-kormányban benne van Németh Lászlóné is. Ő képviseli a folytonosságot és a lövészárkokon való felülemelkedést.

kerekes pereces 2012.10.24. 21:16:15

@homoródkarácsonyfalváért: Tudod, ez normális kormányokban úgy működik, hogy a megfelelő szakemberek (gazdaságpolitikusok, kultúrpolitikusok, külpolitikusok, szociológusok, közlekedésmérnökök) javaslatokat tesznek, és a vezető ezek közül választ, megkeresi azt a kombinációt, amit képviselni tud, hiszen ő sem ért mindenhez. Persze Orbánisztánban elfogadott dolog, hogy mindenről Orbán Vezénylő Csillag dönt, hiszen ő mindenhez ért. Láttuk ezt már. Pl. mai hír, hogy Vitya annyira ért a külpolitikához és a sportpolitikához, hogy ezt is sikerült elintéznie: www.hatharom.hu/article/626a64-nem-garantaljak-a-biztonsagot-nem-utazik-jerevanba-a-magyar-ifjusagi-valogatott
"Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, az ismert események miatt – a baltás gyilkos néven elhíresült Ramil Safarov kiadása az azerieknek – különleges biztonsági intézkedéseket kért az örmény szervezőktől, akik ezt nem tudták garantálni. Ráadásul a Külügyminisztérium sem javasolta a magyar fiatalok Örményországba való utaztatását."
"A MÖSZ elnöke hozzátette, nagyon sajnálja a fiatal ökölvívókat, akik egyrészt egész évben erre a megmérettetésre készültek, másrészt éremesélyesek lettek volna a világbajnokságon."
Így kell elbaszni pár fiatal sportolók fiatalkorát. Gratulálok.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.10.24. 21:17:08

Ha már lef@szoztátok Bajnait, igazán kifejthetnétek, h ezt mire alapoztátok pontosan, hisz az írás címe is, meg a feleslegesen hosszú bevezetőn kívül többi rész is azt sugallja, h inkább fegyvernek lehet tekinteni. Mert én csak arra tudok így gondolni, hogy békenyáj megnyugtatására szolgál: nem fegyver ám ez, csak egy f@sz.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.10.24. 21:18:52

Ja de jó, h belinkeltétek azt a tüntetéselemzési segédletet, most már tom h miért kellett le@ni Bajnait:
"honfitársaink továbbra sem tudják elviselni ezeknek az ostoba faszoknak a megmozdulásait."

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.10.24. 21:29:03

@Nyuggervadász: De nem arra mentek, mert arról nem akartak rosszat írni.

Robinzon Kurzor 2012.10.24. 21:57:46

@homoródkarácsonyfalváért:

Nagyon jó kérdések ezek, csak hát teljességgel irrelevánsak (lesznek 2014-ben), ahogyan azok voltak 2010-ben is.

Amikor a kormányzás színvonala olyan mint most (meg amibe Gyurcsány belebukott), akkor bőven elég annak tagadása a fényes (kétharmados) győzelemhez.

2012.10.24. 21:58:19

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
némá, a kis Humor Harold. na akkor firkants egy szép kis közgépeset ide a mandinerre(ja tudom ilyenkor jön a "gombásfütyi")

2012.10.24. 22:03:15

@MolnarErik:
a kizárólag f@szokból álló nyájnak próbálták leírni bajnait, na. érted, na. ez a nyáj f@sz.pokból áll, egyszerűen kell fogalmazni. Orbán,az Orbitális f@sz, Bajnai csak egy kis fütyi. kálmán a nagyot szereti, na. béke testvérem.

tevevanegypupu 2012.10.24. 22:55:12

@Nyuggervadász:

Hat..csak egy kislany van a vilagon.:)

tevevanegypupu 2012.10.24. 22:55:12

@Nyuggervadász:

Hat..csak egy kislany van a vilagon.:)

tevevanegypupu 2012.10.24. 22:59:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Az arkot betemettek, Toth meg az Ornagy nyugodtan setalhatnak tovabb.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.24. 23:07:30

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Nem rossz válasz (bár szerintem csak annyi történt, hogy a nagy poénvadászat közben lőttetek mindenre, ami mozog, és lett egy kis collateral damage), de akkor Karsai Dorottyát is tisztelitek, aki szintén kvótanőként szerepel? :)

@MolnarErik: Nem fasznak nevezték, hanem fütyinek. Amivel nem hiszem, hogy bárkinek baja lehetne, csupán annyit kell tisztázni, hogy akkor micsoda Orbán Viktor.

Rikkancs Tóni 2012.10.24. 23:33:49

Öröm látni, hogy a 19%-osra töpörödött Fideszes siserehad így be van szarva, hogy már a fütyizésnél tart.

Van is rá okotok, bár igazából nem Bajnaitól kell félnetek, Bajnai helyett tulajdonképpen álhatott volna ott akárki aki Fidesz elleni összefogásra buzdít, sikere lett volna a téren és sikere lesz 2014-ben is a szavazólapokon. Nektek a szavazóktól kell félnetek és persze tudjuk, féltek is rendesen, ezért kellenek a határontúli szavazók, ezért kell átrajzolni a szavazókörzeteket, ezért kell regisztráció, ezért akarjátok elvenni az állami támogatást az összes többi párttól, miközben persze ti szemrebbenés nélkül hirdetitek 200.000.000 Ft közpénzből az épp aktuális kormánypropagandát (az már csak mellékes mai hír, hogy eközben 400 milliót kell elvenni a mentőszolgálattól).

Amit egy kormány elcseszhetett 2,5 év alatt, azt ti elcsesztétek. Minden egyes statisztika, minden egyes mutató egyértelműen bizonyítja ezt, de amiből a legjobban látja minden magyar ember az bizony a saját pénztárcája.

Százezernyi droidot bármikor összebuszoztathattok egy röpke birkamenetre, az a bibi, hogy választótok se lesz már sokkal több. Csak így tovább...

2012.10.25. 00:42:23

@Rikkancs Tóni:
Tóni bá majd megmagyarázza mér kell 400millát elvenni a mentősöktől, 200milát meg fityis reklámra költeni :D:D:D az a doga a jó csinovnyiknak. szerintem még koccint is rá, ihaj csuhaj

anonymand 2012.10.25. 05:46:16

@Nyuggervadász:

Tisztelt Nyuggervadász!

A szürkeállomány jellemzője s minősítő jellegzetessége a barázdáltsága.
A magyar szürke állomány azonban más kategória.
Ott minősítő jelzőként a címerest szokás emlegetni...

Tisztelettel:
anonymand

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.10.25. 07:47:42

KK&TT legelragadtatottabb olvasója Vén Csataló, a rezsim egyik utolsó csatlósa. Tóni, lassan le kéne vonni a személyi konzekvenciákat. :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.25. 09:58:23

nincs új a nap alatt, mindenki a saját eszközeivel küzd az ellenzék ellen. a jobbikos cigányok üvöltözéssel és veréssel, a rezsimbloggerek pedig lejáratónak szánt videókkal és posztokkal. azt mondjuk meg kell hagyni, hogy az elmúlt évhez képest mindkét csoport teljesítménye silányabb.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.10.25. 09:58:26

@homoródkarácsonyfalváért:
Micsoda meglepetésben lenne részed, ha ellátogatnál a Haza és haladás weboldalára. Eddig ugyanis pont azt vetették Bajnai és tsai szemére, hogy a száraz, erősen szakmai jellegű (kábé azokat a kérdéseket boncolgató, melyeket a listádban oly szépen felsoroltál) tanulmányokkal nem lesz sok esélyük belekavarni a magyar politika posványos állóvizébe.

Van egy zseniális román szólás: „Dacă ești prost, măcar să nu claxonezi” (körülbelüli, az eredeti frappánsságát visszaadni nem képes fordításban: ha ütődött vagy, legalább ne kürtöld világgá). Nos, neked most sikerült...

(Ja, és remélem, Bajnai is úgy reagált a december ötödikei, népszavazásnak csúfolt provokációra, ahogy egy korrekt, épeszű ember tehette: távol maradt...)

cutcopy 2012.10.25. 10:53:33

Hallóka, Bokros Lajos lemaradt.. ne feledjük, hogy 2014-től épp felszabadul bokros uniós teendőitől..

Vén Csataló 2012.10.25. 10:54:39

@Kettes: Én lennék az utolsó "Fidesz-fan"? Te tényleg ennyire végtelenül hülye vagy? :DDD

Kandeláber 2012.10.25. 11:23:55

Szóval: az egykori Gyurcsány-vazallusból olyan cserebogár lett, akinél a mestere és a ciántablettás Kuncze is levetett süveggel jelentkezik. DK kipipálva, az MSZP és az LMP egyelőre kéreti magát, mint az egyszeri szűzlány a hártyarepesztés előtt.

is 2012.10.25. 11:27:52

Első blikkre tényleg elkezdtem olvasni a névsort, mert hátha komolyan gondolta a szerzője. Aztán amikor külügyminiszternek nem Balázs Péter lett odaírva, aki alapító tagja Bajnai egyesületének, onnantól tudtam, hogy ez csak fika. Tényleg ezt fogod az unokáidnak mesélni, hogy az egyébként meglévő intellektusodat erre használtad? Szegény.

is 2012.10.25. 11:31:39

@homoródkarácsonyfalváért: "Eddig ugyanis csak azt hallottuk, ..."

Nem vittél háromnapi hidegélelmet, ezt Bajnai felismerte, és ezért gyorsan változtatott a szövegén. Pedig hidd el, ott volt nála a verzió, amelyben mindezt részletesen, alaposan, logikusan kifejti, persze három nap terjedelemben, hiszen ezek komolya kérdések, egy szóval, egy mondattal, de még egy bekezdéssel sem elintézhetőek.

is 2012.10.25. 11:36:57

@tevevanegypupu: Orbánék két éve vannak, a "Gyurcsányék" meg vlsz. a teljes 8 évet jelentette. Ha a két összeg összemérhető, akkor valójában Simicska most négyszer annyi pénzt zsebel be évente, ugye érted ennyire a számtant? Ha a hír igaz, akkor volt 30-70%-os szabály, és ezért kapott Simicska akkor is megrendelést, és akkor a szoci kormány mégsem volt csak magának rabló, ugye ez a logikus következtetés? A 30-70%-ot viszont Orbánék páros lábbal rúgták fel, másként nem jutna négyszer annyi Simicskának.

Sikerül ezeket a következtetéseket levonni, vagy inkább maradjon a faék "a szocik mindent elloptak", meg "Simicska kapott az előző kormánynál is ennyit" egybites hülyeség?

bolá 2012.10.25. 11:44:01

Nem kell kotont tenni rá, mert a prosztatánál kezelik az oroszok.

vizipipa 2012.10.25. 12:50:57

Nekem tetszett a poszt.

Sajnálatos, hogy a kommentelők többsége kivont karddal áll a vártán - mindegyik a saját oldalán - és csak frontális támadásban tud gondolkodni.

KK meg felülről nézi a frontvonalat, és bár nézeteit eddig sem titkolta, kínjában röhög a teljes frontvonalon és a mögötte gyülekező erőkön. Megoldási javaslatokat ő is tudna tenni, de tisztában van vele: a jelenlegi légkörben ennek semmi értelme. A kommentelők meg ezt szépen alá is húzzák.

nyulaspista 2012.10.25. 12:56:07

Ez a TGM tényleg nem tudja mit beszél :-)

is 2012.10.25. 13:15:21

@vizipipa: te valami családtag vagy KK&TT-nél? ja, nincs értelme javaslatokat tenni. ja, akkor inkább nem csöndben maradok, hanem nyomom a fikaszövegeket, mert azért pénzt kapok. akkor mások kedvét is elveszem attól, hogy ők javaslatokat tegyenek, kiálljanak akármekkora tömegek elé, és akármiről javaslatot tegyenek. mert akkor én kimegyek, és ilyen posztokat írogatok róla. ha majd senkinek már nem lesz kedve javaslatot tenni, akkor egy nagy fikaország leszünk, és az lesz a jó, ezen dolgozom én is. javaslat helyett fika.

észnél vagy?

odabas 2012.10.25. 13:18:52

"A szomorú az, hogy egyáltalán nem kizárt: ez a csapat jobban muzsikálna, mint a jelenlegi"

A Mandi, az áljobboldali álfüggetlen (indexes) orgánum.

Nem, gyerekek, nem muzsikálna jobban, hanem ahogy azt 2002-ben láthattuk ez történne:

-nagy ujjongás: megszűnt a diktatúra, eljöttek a demokraták (mert demokrata csak az lehet, aki ők)
-egy év pénzelbaszás, hitelek kikoppantása a plafonig aktív EU-s támogatással, minden multicég sérelmének orvoslása, SZJA 45%-ra emelése a gazdagoknak (pl. középiskola tanár)
-pénzügyi bukás, utazási kedvezmények, fizetések megvágása, 2 nap alatt IMF-megállapodás, nincs ingyen ebéd stb.
-várakozás egy pártra, amelyik majd megnyeri a következő választást, elviszi a balhét, rendbe teszi az államháztartást
-a baloldal újból választást nyer

Biztos, hogy ezt szeretné az ország?

Mert én nem.

is 2012.10.25. 13:39:10

@vizipipa: ja, és ha a teljes frontvonalon röhög, akkor már többen várják itt a Békamenetről szóló hasonló stílusú beszámolóját. szerinted lesz?

Pelso.. 2012.10.25. 13:41:11

@odabas: Mindentől függetlenül, -van ingyen ebéd?

is 2012.10.25. 13:42:07

@odabas: én sem szeretném, én van is olyan, akitől azt várom, hogy ne bessza el az első évben a pénzt. mondd ki bátran, hogy te ilyent nem látsz, vagy ha ki akarod nevettetni magad, akkor mondd, hogy ez az ember Orbán. pedig 2010-ben is volt ám nem pénzszóró ember: Bokros Lajosnak hívták. ő garantáltan nem baszott volna el egy forintot sem. te vajon rászavaztál?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.25. 13:45:53

Van ebben a tömegpszichológia-cuccban valami!

Épeszű ember számára felfoghatatlan, de ha egy kicsit megforgatjuk, akkor megérthetjük, hogy miért gerjed a csürhe B*jn*ira.

A Sz*r*lő egy olyan bűnöző, akin nem üt ki egyértelműen és látványosan a gonoszság és a romlottság. (Persze, a kontakthibásszemafor-pislogás és a h*lyegyerekes szájhúzgálás mögött tapasztalt szem felfedezi az alja' szélhámost, de azért mégsem olyan ránézni, mint egy összekaszabolt pofájú gyilkosra.) Nyilván, a csőcselék is keresi a maga eszményeit (amik egyben saját rohadtságuk igazolásaként is szolgálhatnak), s ők ebben a karakterben találják meg az ideált (akiért meg lincselkedni is hajlandó).

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.25. 13:50:34

@bbjnick:

(akiért meg lincselkedni is hajlandó).=(akiért még lincselkedni is hajlandók).

homoródkarácsonyfalváért 2012.10.25. 14:52:51

@kesztió: Tényleg meglepődtem, mert a Haza és haladás internetes oldalán továbbra sem találtam választ a fenti kérdésekre. Megköszönöm, ha kisegítenél, nyilván jobban ismered a honlapot.
De azért alapvetően nekem továbbra is zavarja a csőrömet, hogy valaki bejelentkezik leváltani egy kormányt - természetesen szíve joga - de nem tudnak semmit a programjáról. Szerintem annyit tudnak, hogy két láőb rossz, négy láb jó (ha nem értenéd: Orbán rossz, én meg jó vagyok).
Na, majd segítesz, ha meteszed, ksözi!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.25. 15:11:40

őszintén remélem, hogy a bbzsuzsinak vannak barátai, akik aggódva figyelik szellemi leépülését, és időben lépni fognak a gyógykezelése érdekében.
ha ilyen ütemben romlik az állapota hamarosan a kossuth téri sámánok és alkotmányozók körében találhatjuk, amint Sodinak ad interjút.

vizipipa 2012.10.25. 15:11:44

@is: nem vagyok családtag, csak szeretem a stílusát. Értékelem. A tartalom ugye egy másik kérdés, de itt még az is közel van az enyémhez. :)

A Békemenetről gondolom nem ír BESZÁMOLÓT, mert a Millánál volt. Egyebet meg miért ne írhatna?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.25. 15:24:55

@.Pierre Bezuhov.:

No, álljunk meg egy rövidlépésre! Én vizionálom Ady Endrét a millamajréra vagy te?

ü
bbjnick

anonymand 2012.10.25. 15:37:38

@homoródkarácsonyfalváért:

Tisztelt homoródkarácsonyfalváért!

"De azért alapvetően nekem továbbra is zavarja a csőrömet, hogy valaki bejelentkezik leváltani egy kormányt - természetesen szíve joga - de nem tudnak semmit a programjáról." - pedig volt rá példa a történelemben, hogy valaki 7 és fél évig ugatta, hogy kész és jobb a kormányzásra, Te meg jó szívvel rája szavaztál.
Ha karod szívesen megadom a választási "programja" linkjét.
Amúgy pedig a választási programot most, 2012 októberében balgaság. Nekem úgy rémlik, hogy valami egyeztetésről szól a történet a demokratikus baloldal együttműködésre kész résztvevői között, közös (konszenzuson alapuló) lenne a programalkotás, meg a hídon akkor kell átmenni...

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2012.10.25. 15:41:40

@anonymand:

Bocsi kimaradt: hiányolni.
A mondat helyesen:

Amúgy pedig a választási programot most, 2012 októberében hiányolni, balgaság.

anonymand

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.10.25. 16:06:25

@jan: "Sajnos ez a poszt szinvonalaban jocskan elmarad a regi KKTT tuntetesi beszamoloktol"

Gondolj bele milyen frusztralo lehet, hogy a szazadveges fiuk fel millat kapnak oldalankent, a mandi meg egy millat 2011-re. Es vazzeg, ok nem szeretik jobban vezert:)

debreceni.blog 2012.10.25. 17:10:18

Kósa szerint Bajnai alkalmatlan. Nocsak!
"Azt mondja, hogy „annyi esélyük van most, mint mókusnak az erdőtűzben". Ugyanezt mondta Gyurcsányra is 2005-ben. Aztán ők égtek kétszer a mókus miatt."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/3200_kosa_szerint_bajnai_alkalmatlan_nocsak

2012.10.25. 17:50:30

@vizipipa:
frontvonal? na és mi a nézete kktt-nak azon kívül, hogy fidesz csinovnyik?

a frontvonal a következő: kktt totál elnézi turbánka és bűnbandájának minden hazugságát, gyurcsányon meg fennakad? ez nézet? ja simlicska meg orbán hazudozzon lopjon csessze szét a demokráciát mert "elmúlt8évgyurcsány"? na, itt a frontvonal. majd ha ugyanúgy támadja orbánt a hazugságai miatt mint gyurcsányt, akkor lesz "nézete". addig fidesznyik

Pelso.. 2012.10.25. 18:00:47

@anonymand: :)))

@homoródkarácsonyfalváért: 2010 tavasza előtt, amikor több alkalommal, az egyébként khm, megragadó programban többen konkrétumokat, kiszámíthatóságot, megvalósítható elemeket kerestek s kérdezték a Fideszt, szíjjártó válasza: még titok, nehogy a szocik ellopják s megvalósítsák. Talán most hasonló a szituáció, csak fordítva, ugyebár.

Szindbad 2012.10.25. 22:09:07

@Holger Hartland: Alkoss inkább. Nem kell harcolni, építeni kell.

Bell & Sebastian 2012.10.25. 23:26:00

@bbjnick: Nem tetszik a Man in Black? Nézzen a villanásba, törli az emlékeit. XD

Szindbad 2012.10.26. 10:40:16

@Bell & Sebastian: Romlottságról beszél, de én nem értem. Én nem vagyok romlott.

Atisz 2012.10.26. 14:24:55

Sajnos lemaradt a top jelenet: amikor TGM véletlenül összekeveri a kormányt a néppel (értsd - orbánozás helyett, hirtelen magyarozni kezd, amit később éhező magyar gyerekek rémképének felfestésével próbál egalizálni).

A gyengécske(dő? :)) videót pedig betudom a karikatúrát nehéz karikírozni elvnek.
süti beállítások módosítása