Negyven százalékos női kvótát vezetne be az európai nagyvállalatok felügyelő-bizottságaiban Viviane Reding uniós igazságügyi biztos, aki a kvótákért állítása alapján személy szerint nem, eredményeikért viszont rajong. Társadalom-mérnökösködés a legfelsőbb fokon. De ha a nemi különbségek számítanak, hol maradnak a nemzeti, vallási avagy szexuális kisebbségek a kvótából, és mikor szabják meg a munkások és parasztok kötelező létszámarányát a vállalatok felügyelő-bizottságaiban?
Reding márciusban indította el a konzultációt a vállalati női kvótáról. Az Economist azt írja: míg 2003-ban az EU-ban jelen lévő nagyvállalatokban a női vezetők aránya 8,5 százalék volt, az jelenleg 13,7 százalék, ami továbbra sem sok. A női igazgatók és elnökök aránya pedig még kisebb: 3,2 százalék (2003-ban 1,6). Ehhez képest a felsőoktatásban végzettek 60 százaléka nő. Ahogy egyre feljebb megyünk a vállalati ranglétrákon, úgy csökken a számuk. Reding érvelése szerint mivel önkéntes alapon nem sikerült megemelni a nők arányát a vállalatvezetésben, ezért szükséges kötelező alapon megtenni ezt. Reding egyébként arra is hivatkozott, hogy az általa felügyelt Eurobarométer felmérése szerint az EU lakosságának háromnegyede kvótapárti, negyven százaléka pedig megvalósíthatónak tartja az 50 százalékos női jelenlétet a vállalat-irányításban. Én mondjuk nem alapoznék ilyen irányú EU-s felmérésekre, mert ugye a vox populi nem szükségszerűen erősíti a közjót.
Az irányelv-tervezet a Bruxinfo szerint szankciók sorát vonultatja fel, amelyekből a tagállamok választhatnának az ez alapján megalkotandó tagországi törvények megalkotásakor. Ilyen szankció lehet az úgynevezett adminisztratív, vagy pénzbüntetés; az uniós források megvonása az adott vállalattól; vagy kizárás a közcélú szerződésekből.
Egyébiránt már több EU-s országban van hasonló szabályzat: Franciaországban 2014-re 20, 2017-re 40 százaléknak kell lennie a nők arányának a vállalatvezetésekben, a törekvés 12-ről 22 százalékra emelte a nők arányát a vállalati irányításban. Olaszországban és Belgiumban egyharmados kvótát vezettek be. Spanyolországban és Hollandiában is van kvótatörvény, de nincs komoly büntetés a megszegésére. Németországban vitatkoznak a kérdésről. Egyes országok pedig csupán az állami vállalatok női kvótáit határozták meg.
Egy minapi hír szerint viszont levélben tiltakozott kilenc uniós tagállam, köztük Magyarország is a Reding-kvóta ellen. Brüsszeli lapértesülések szerint a levelet Magyarország mellett Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Hollandia és a kezdeményezést legélesebben ellenző Egyesült Királyság írta alá. „Megismételjük, hogy ezen a területen minden célzott intézkedést nemzeti szinten kell kidolgozni és megvalósítani, ezért nem támogatjuk, hogy európai szinten jogilag kötelező érvényű előírások szülessenek a nők felügyelő bizottságokban történő alkalmazására” – fogalmaztak a levél aláírói, közöttük az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán.
Viviane Reding állítása szerint a női kvóta a vállalati felügyelőbizottságokban a tudományos felmérések alapján elősegítette a produktivitást, azaz a cégek sikeresebbek voltak. Kétlem, hogy a brit tudósok módjára kimutatott esetleges statisztikai egybeesésen kívül ez bármit is direkte bizonyítana, másrészt ha a nők elnyomásának csökkentése és „megfelelő” reprezentálása a cél a megnevezett testületekben, akkor legyen ez a cél, és ne takargassuk sikerességi mutatókkal. Már csak azért sem, mert más felmérések épp ennek ellenkezőjét mutatták ki Norvégiával kapcsolatban:
„In 2003, a new law required that 40% of Norwegian firms' directors be women – at the time only 9% of directors were women. We use the prequota cross-sectional variation in female board representation to instrument for exogenous changes to corporate boards following the quota. We find that the constraint imposed by the quota caused a significant drop in the stock price at the announcement of the law and a large decline in Tobin's Q over the following years, consistent with the idea that firms choose boards to maximize value. The quota led to younger and less experienced boards, increases in leverage and acquisitions, and deterioration in operating performance.”
Az EU-nak, és senki másnak sincs joga úgymond sikerre ítélni a magáncégeket (legalábbis „az Európai Unióban működő, tőzsdén is jegyzett vállalatokat”). Számomra a parlamenti kvóta is problematikus, de az mégis az állami szféra, az örök kvóta-kísérletezők ideális terepe. De milyen jogon szólnak bele országok és az EU a vállalati döntésekbe?
Alighanem igaza van a Forbes magazin publicistájának: a norvég vállalatok, amelyek nekiláttak teljesíteni a norvég kvótát, talán azért teljesíthettek rosszabbul, mert nem volt elég számú, megfelelő kvalitású jelentkező nő, akiket ki lehetett nevezni ilyen pozícióba – így, hogy mégis megfeleljenek a törvénynek, nem megfelelő kvalitású nőket neveztek ki. Ahogy a Forbes is hozzáteszi: természetesen nem a nők tehetségével és tudásával, felkészültségével van a gond. Egyszerűen a nők többsége más döntést hoz a karrierjével, életével, családjával kapcsolatban. Vagy a nők saját magukat diszkriminálják, amikor többségükben inkább az anyaságot választják?
Az Economist szerint a vállalatok 90 százaléka egyébként legalább egy vonatkozó programot futtat (diversity program), bár a megvalósításuk gyenge, és ugyan általában a vállalat igazgatója a szívén viseli az ügyet, a középvezetők már nem annyira. Akárhogy is, az is megfontolandó, amit a Forbes már idézett szerzője mond: az, hogy a végzősök 60 százaléka nő, s a tanárok, professzorok közt is egyre nagyobb a nők aránya, azt jelenti, hogy idővel, pár évtized alatt úgyis megnő a nők aránya a vállalatvezetésben.
Uniós források a BruxInfónak hangsúlyozták, hogy az ugyanolyan végzettségű jelöltek esetében nem lehet szó automatikus és feltételek nélküli prioritásról, indokolt esetekben felmentést kaphatnak az esélyegyenlőséget biztosító irányelv hatálya alól egyes vállalatok és dolgozók. Elmondták azt is, hogy a direktíva hatálya nem terjedne ki a döntéseket is hozó testületekre (pl. igazgatótanácsokra), csak az ellenőrző testületekre (felügyelőbizottságok). A kvóta emellett nem vonatkozna a kis- és középvállalkozásokra sem (uniós definíció szerint a 250 személynél kevesebbet foglalkoztató, és 50 millió eurónál alacsonyabb árbevétellel rendelkező vállalkozások tartoznak ebbe a kategóriába).
A felügyelő-bizottságokba való uniós beleszólás tehát csak egy kísérleti terep? Mi értelme így az egésznek, tesznek egy javaslatot, majd félig kiherélik, és csak a bürokrácia növekedése lesz az eredmény?
Ha már itt tartunk, az EU megfontolhatna néhány további kvótát is, ha szigorúan követné a saját logikáját: meghatározhatná például, hogy az EU mind a 27 tagállamából kellene delegálni embereket az fb-kbe, hiszen méltánytalan az, hogy máltaiak és lettek nem ülhetnek be nemzeti jogukon Európa vezető vállalataiba. Tekintve, hogy az európaiak 76 százaléka kereszténynek vallja magát, járhatna nekik 76 százalék a felügyelő-bizottságokban is, míg az ateisták aránya 18 százalék, a zsidók aránya mintegy 0,2 százalék lehetne a nagyvállalatok felügyelői között. Az alternatív nemi identitásokat sem érheti diszkrimináció, néhány százaléknyi kvótát nekik is biztosítani kell. Súlyosan alulreprezentáltak a munkás-paraszt társadalmi osztályok is az európai vállalati elitben: az ő részvételüket is garantálni kell a testületekben, de ne feledkezzünk meg a szörfösökről és az ebtenyésztőkről sem. S ha végül sikerrel zárul a kísérlet, azt ki lehetne terjeszteni a társadalom minden szintjére. Mi lenne, ha az EU-ban koncertező metálzenekarokat női tagok felvételére köteleznék? A nők konszenzusosabb dalírást és erőszakmentesebb koncerteket érhetnének el a metál szcénában. Kvótát mindenre és mindenkire!
Az utolsó 100 komment: