A hathorok küldték.

A hathorok küldték, és fehér lovon érkezett.

Fehér fénylovon érkezett Ser Pataky.

Jobbjában acéllánc, baljában mikrofon, szeme helyén ecuadori aranylemezek. Vállán egy turul, mellyén a kereszt. És jött Ser Pataky, és a karvalyok rikoltottak. A hajlott hátú karvalyok, a pénzimádó karvalyok. Rikoltottak, és szétrebbentek a lator karvalyok, a láthatatlan lapos sumákok.

Rossz Hold kelt föl tizenkétezer éve, azóta senyvedtek a Vasbörtönben a Magyarok. Sírtak a Magyarok, ríttak a Magyarok, ahogy bőrüket, szemüket csipkedték a karvalyok. Vérzett a Magyarok csuklója a vasbilincsek között, rozsdás szögeket vertek beléjük a karvalyok. És várták a lovagot.

Jöttömet éjjel várjátok, tizenkétezer év múlva, kiégett aggyal – mondta az ifjú Pataky, mikor elhagyta kormos városát. Meglássátok, lovag leszek addigra, híres lovag. Engem küldenek majd a hathorok. Ecuadorból.

És ím, tizenkétezer év szállt tova, és megjött az ifjú Pataky, otthon hagyva nehéz múltját: nyakában kereszt, hátán a Szent Korona. Lovag lett, fényfehér lovon. És a Vasbörtön elé léptetett Ser Pataky, oldalán hű fegyverhordozói, Franco Nero és Ronnie James Dio. Körülöttük az atlantiszi indián parittyások serege, a kör közepén állva pedig maga a fénylovag. És néztek szigorúan a sívó-rívó, sorsukat sejtő karvalyokra.

„Távozzatok, pénzista karvalyok! A pártus Jézus nevében szólok! Itt állok a gonosz kapu előtt! Én voltam a vas fia, de most már az arany gyermeke vagyok! Atlantisz küldött!”

És a karvalyok nyüszítettek és mentek volna hűtlenül, nehéz fejjel, de nekirepültek a rácsoknak, ahogy a rezgésszám felemelkedett. És sóhajtottak a Magyarok. A lovag visszatért, a hathorok küldték, fehér fénylovon. Hitet adott nekik, a magas falak előtt. Soha többé nem kell nékik plazmatévét venniük svejcifrank-hitelből.

És megpörgette acélláncát Ser Pataky, míg Franco Nero bekapcsolta a rádiós magnót, Dio pedig megrázta fekete haját. És megszólalt a mennyei szóló, a megváltó rock: „Istenem, de sokan vagytok rosszak!” – eresztette ki harcos angyalhangját Ser Pataky, és ezerszeresére nőtt a rezgésszám. Kitárult a kapu. Először a karvalyok szeme robbant szét, aztán a hajlott hátuk. És sivítottak haláltusájukban a disznófejű karvalyok, az új farizeusok.

„Amíg éltek, ezt el nem felejtitek” – mondta a lovag, és kitépte a karvalyok szívét. És véreztek a karvalyok. Lehullottak a bilincsek, kiléptek az árnyékból a fényre a Magyarok, és fénylényekké váltak. S leomlottak az Új Babilon falai, leomlott a Vasbörtön. Aztán csend, és újra csend. Csöndben állt Ser Pataky, Franco Neróval a néma völgyben, szemüket a naplementébe meresztették. Álmodtak egy világot maguknak.