Semmit sem szabad kritikátlanul kezelni, de három különböző országban lefolytatott négy eljárás anyaga áll rendelkezésre – állítja Gellért Ádám a Csatáry-ügyről. A lapunknak interjút adó nemzetközi jogász szerint az ügyészség megalapozott döntést tud majd hozni a vádemelés kérdésében. Gellért Ádámot a Biszku-ügy állásáról és a magyar igazságszolgáltatás hiányosságairól is kérdeztük.
„Ha nem foglalkozunk a régmúlt bűnök elkövetőivel, milyen alapon foglalkozunk a mostaniakkal? Akkor most vegyük ki a Btk.-ból az elévülhetetlen bűncselekmények kategóriáját? Fordítsuk vissza az idő kerekét, s ne vegyünk tudomást az elmúlt 70 év jogfejlődéséről, az ENSZ alapokmányáról? S arról, amit úgy gondolom közmegegyezés övez, hogy a legsúlyosabb bűnök elkövetőit minden körülmények között üldözze a magyar állam? Ha következetesek vagyunk, mindenkivel szemben el kell járni. Ez az érvelési mód különben nem ismeretlen előttem: hallani lehetett már az igazságtételnél, a sortűzperekkel és az ʽ56-os megtorlásokkal kapcsolatban is – ugyanazok az érvek jönnek elő már húsz éve. Emberek évtizedekig bujkálnak, megtévesztik a hatóságokat, menekülnek az igazságszolgáltatás elől, illetve maga az állam biztosít nekik büntetőjogi mentességet. Egy demokratikus jogállam pedig karba tett kézzel figyelje mindezt? Vagy ha nem, akkor mi az alternatíva? Jöjjön elő mindenki az ötleteivel! Az, hogy »ne csináljunk semmit«, szerintem édeskevés.”
Baranyi Márton interjúját híroldalunkon olvashatják.