Jobbik: hogyan lesz így szebb jövő?
2012. augusztus 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Jobbik: hogyan lesz így szebb jövő?

vona gabor jobbik.jpg

Most kívánhat csak igazán szebb jövőt magának a Jobbik: a radikális párt az elmúlt hónapokban elkövetett egy súlyos politikai hibát: elkezdett csak saját magával foglalkozni, a kisebb-nagyobb potentátok pedig sorra teregetik ki a szennyest egymás szavahihetőségéről, származásáról és pénzügyeiről. Az (ön)felszalámizás minősített esete zajlik a szemünk előtt.

Nem vagyok a Jobbik híve, semmilyen tekintetben. Azt azonban el kell ismerni, hogy a 2010 előtti felfutásuk során olyan társadalmi problémák kerültek felszínre, amelyekkel korábban nem, vagy nem megfelelő mélységben foglalkozott a sajtó és a közélet – csak hát a radikálisok finoman szólva sem a konfliktusok feloldására törekedtek. A Jobbik sztorijában nincs semmi különös: a radikális párt kibontakozása egy többszörösen is válságba került ország társadalmának reakciója a krízisre, történt már ilyen máshol, máskor is. A lebutított populizmus, a legrosszabb értelemben vett nacionalizmus, a mitikus múltépítés és mitikus ellenségkép-gyártás műhelye 2010-ben szép eredményeket ért el a választásokon – de mire mentek azóta, és mire mennek majd 2014-ben, egy ciklusnyi parlamenti politizálással a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?

A Jobbik demokratikus választásokon érte el eredményeit, parlamenti politizálásuk során betartják a jogállami kereteket. A radikálisok legszélén persze vannak valóban homályos körök, amelyekre nem árt odafigyelni azoknak, akiknek ez a dolga. A Jobbik folyamatosan próbálkozik szakpolitikai javaslatokkal, de az kevesebb rivaldafényt hoz nekik, mint egy öblös származásozás vagy bűnözőzés, nem csoda hát, hogy rendre visszatérnek a legkényelmesebb népszerűségszerző stratégiához – mint most hétvégén Devecseren is tették. De mire elég mindez?

A Jobbik összességében nem önmagában veszélyes: a veszély az alkalmatlanság, a felelős politizálásra és a bármilyen szinten való kormányzásra képtelenség, aminek az elmúlt időszakban nem egyszer adták tanújelét. Nem arról van szó, hogy egy-egy politikus botrányok közepette távozik egy adott pártból: ez bárhol, bármikor megtörténhet a mérsékeltebb pártok körében is. Arról van szó, hogy a Jobbik vezető arcai, legismertebb politikusai eszik meg egymást reggelire, trollkodják szét saját eddig felépített szervezetüket, a radikalizmus politikai erejét.

Ez pedig nem más, mint a radikalizmus csapdája: köreikben mindig lesznek olyanok, akik radikálisabbak és igazabbak lesznek azoknál, akik egy bizonyos pontot nem lépnek túl. Jakobinusok és girondisták, „megvesztegethetetlenek” és „megalkuvók elkeseredett küzdelme ez a robbanáspontig, ami után a hatalomra jutott radikalizmus törvényszerűen a süllyesztőbe kerül. A Jobbik körül is látunk figurákat Danton, Robespierre és Saint-Just szerepében tetszelegni, de az eredeti, véres színjáték is egy Napóleon felemelkedésével ért véget (az meg Waterloo-val, de az már egy másik történet). A radikalizmus csapda, de ha az azt képviselők a csapdahelyzetet elkerülendő elkezdenek a közép és a mértékletesség felé tendálni, maga a radikalizmus vész el. A Jobbikot persze ez az utóbbi veszély nem fenyegeti: inkább udvarolnak saját jobbszélüknek, mint a szellemileg színvonalasabb „mérsékeltebb radikálisok” sokkal szélesebb táborának. Ez viszont gátja a további népszerűségszerzésnek – ahogy az az elmúlt két év jobbikos helybenjárásából is látszik.

*

A radikális párt már 2010 előtt, a kampány során is produkált már néhány botrányos sztorit, vállalhatatlan múltú politikuspalántákkal, komolytalan politikai frázisok és akciók ismételgetésével. A Szegedi-ügy viszont az eddigi legtragikomikusabb történet, ami a Jobbik körül megesett. A származásban való effajta vájkálás alapból ízléstelen, és még sajnálnám is az öblös hangú radikális brüsszelitát, ha nem ő maga lett volna a Jobbik egyik leginkább egy ügyű, durva általánosításokkal és feszültséget szító kijelentésekkel olcsó népszerűséget hajhászó arca, akit Vona Gábor alig néhány hónapja a párt öklének és bajtársának nevezett, mielőtt elengedte volna a kezét. 

A tragikomédia most már ott tart, hogy az öklös bajtárs Köves Slomó rabbihoz jelentkezett be látogatásra. Szegedi elnézést kért a rabbitól azért, ha az elmúlt időszakban tett olyan kijelentéseket, amivel megbánthatta a magyarországi zsidókat. A volt jobbikos politikus azt is mondta, még idén ellátogat Auschwitzba, hogy lerója kegyeletét az áldozatok előtt. „Egy csomó félreértés van a nemzeti radikális oldal és a zsidóság között, s szerintem nagyon fontos, hogy valaki zsidó származásúként is lehet elkötelezett hazafi. (...) Politikusként mindig is fontosnak tartottam a párbeszédet. Most, hogy szembesülnöm kellett zsidó felmenőimmel – amit egyáltalán nem bánok, hogy megtörtént – különösen fontossá vált a magyarországi zsidó közösség vezetőivel való kapcsolattartás” – idézte Szegedit a NOL. Szép-szép, hogy mindezt belátta, de az EP-képviselő akár kezdhette volna azzal is a politikai pályafutását, hogy megérti: a párbeszédek, a nyílt viták és nem az elzárkózó, heccelő monológok vezetnek a jó politizálás felé.

Többek között a nemzeti radikalizmus alapvető párbeszéd-képtelensége (és persze a kormánypártok helyi ügyeskedése) vezethetett oda is, hogy az egy-két évig jobbikos fellegvárnak tartott Tiszavasvári önkormányzata a napokban úgy döntött, feloszlatja önmagát. Így nehezen válik a Jobbik mintatelepülésévé az alföldi városka.

Egy Szegedi szintű politikus és a mintatelepülés elvesztése nagyon is az elevenébe vághat a Jobbiknak. S hogy mi erre a legmagasabb szintű válasz? Vona Gábor júniusban még úgy fogalmazott: „Szegedi Csanád megtudta, hogy vannak zsidók a felmenői között. Ez persze meglepte Őt is és a vezetőséget is, köztük engem is. De mit vártak? Azt, hogy én vagy a társaim meg fogjuk tagadni azt az embert, akivel évek óta nap mint nap együtt harcoltunk, akivel együtt a semmiből felépítettük a nemzeti oldal második világháború utáni eddigi legsikeresebb politikai formációját? Ellökjük az egyik bajtársunkat, valamiért amiről nem tehet? Hogy eláruljuk a saját barátunkat? Akik ezt hitték, bizonyára magukból indultak ki. Sajnálom őket és örülök, hogy nem tartoznak közénk.”

Vona viszont mostanra eljutott oda, hogy a Szegedi-ügy titkosszolgálati akció, sőt, minden jobbikos botrány az: ami a Jobbik ellen zajlik, az egyértelműen egy kormányzati háttérből, szervezéssel érkező titkosszolgálati akció. Ugye senki sem hiszi, hogy a nyári uborkaszezonban csupán véletlen, hogy a Jobbik Szegedi Csanád hangfelvételeiről, Novák Előd belső leveléről, a gyöngyöspatai jegyző lemondásáról és a tiszavasvári testület feloszlatásáról szól? Azt hiszem, nem az hisz mesékben, aki ezek mögött tudatos akciót lát, hanem az, aki nem”. 

Azt talán érdemes hanyagolni, hogy ki mit hisz; inkább írjunk arról, amit látunk: furcsa stratégia egy pártelnöktől, hogy a háza táját érintő minden balhéról a sötétben szervezkedő titkosszolgálatok jutnak az eszébe. Különösen úgy, ha a Jobbik emblematikus figuráit és történeteit látjuk felszívódni. Milyen bizonyítványt állít ki magáról egy máskor rendre az erőről szónokoló radikális pártvezér, aki most minden problémát a párt ellen áskálódó háttérhatalomra ken? Hát nem volt beleszólása abba, hogyan is alakuljon a Jobbik személyzeti és egyéb politikája az utóbbi években? Ha a legbelső köröket is elérik a homályos szálak, az vajon nem a pártvezetés felelőssége? – teheti fel az egyszerű kérdést a pártvezetésben bízó jobbikos talpas. És a nemzeti bizniszből, a radikális szubkultúra divatjából iparágat fejlesztő, kufárkodó vállalkozó-politikusokról avagy politizáló vállalkozókról nem is beszéltünk.

A jelenlegi konfliktusokban a Jobbik vezető politikusai érintettek: Vona, Novák, Szegedi és a többiek. Ha ők az első vonal, milyen lehet a második és a harmadik? Ha ellenzékben, két év alatt ide jutottak, vajon mire lennének képesek a helyi vagy az országos hatalom birtokában? Ezért is beszélek inkább politikai alkalmatlanságról, kormányképtelenségről, mint konkrét veszélyességről a Jobbik esetében. A következő hónapok kérdése lesz, hogy a botránysorozat hogyan fogja érinteni a Jobbik népszerűségét és hitelességét. Ne áltassa magát senki, a Jobbik feltörését eredményező társadalmi feszültségek ma is fennállnak; de annak elszenvedői is juthatnak arra a következtetésre, hogy az érzéseiket, vágyaikat és ellenszenveiket visszhangzó Jobbik nem alkalmas a problémáik megoldására.

*

A Jobbik persze politikai erőként nem légüres térben mozog: mozgásuk, politikájuk alakulása a többi politikai erőre is kihat. Nincs mit írni a baloldali ellenzék és a Jobbik viszonyáról: jelen helyzetben egy baloldali-liberális-jobbikos összefogás teljességgel elképzelhetetlen. De mi ebben a helyzetben a jobboldali kormánypártok mozgástere, esélye és csapdája? A Fidesz-KDNP pontosan ugyanúgy viselkedik a Jobbik felé eső határvonalakkal, mint a Jobbik a saját radikálisaival: a kelleténél jóval többet játszik saját tábora jobbszélének szájíze szerint, mind politikájában, mind kommunikációjában, mind olyan szerencsétlen akcióiban, mint a Nyirő-hamvak körüli ügyködés.

A Jobbik egyelőre középpárt, de ki tudja, az marad-e a 2014-ig vagy azután? A MIÉP egy emberre, annak karizmájára és gondolatvilágára épülő pártalakulat volt, amely egyszer került be kispártként a parlamentbe. A Jobbik 2006-ban még csúfosan leszerepelt, 2010-ben viszont már nagy sikert ért el a választásokon. A Jobbikban viszont egyáltalán nem látni határozott vezetést, annál inkább erősödnek a vezető arcok egymás közötti vitái. Radikális üzeneteket nem nehéz megfogalmazni, de ki lesz azok szószólója, ha a radikális politikusok egymást amortizálják?

Miért fordít hát túlzott figyelmet a szoftradikális választókra és azok gondolatvilágára a kétharmados kormánypárt? Magyarországon eddig és ezután is jó ideig létezni fog egy radikális réteg, amelyet a Jobbik most meg tudott szólítani. A mérsékelt, polgári szavazók száma azonban jóval magasabb ennél. Mi lenne, ha a kormánypártok tényleg a kötcsei közép belakására, megszólítására törekednének, mintsem a jobbszél közepén lévő bizonytalanok megszerzésére. Elég abból, hogy a magyar jobboldal saját jobbszéle felé gravitál.

A sokak által rettegett Jobbik saját csapdájában vergődik és fog vergődni a jövőben is. Ha 2014-re összezsugorodik (esetleg összeomlik) a párt, azzal hosszú távon csak nyerhet a magyar nemzet. De ez csak akkor lehetséges, ha a Jobbik által felvetett társadalmi problémákra érdemi kormányzati válasz születik, a radikális politizálás elől elsősorban így lehet elszívni a levegőt. A választók remélhetőleg belátják, nem a társadalmi feszültségek élezése, hanem azok enyhítése, a problémák sokszor fáradságos-küzdelmes megoldása a helyes út. És akkor tényleg eljöhet egyszer a szebb jövő.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr994698412

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyikre sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.07. 13:53:56

Mi is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik l...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.07. 10:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Jobbik: hogyan lesz így szebb jövő? 2012.08.07. 10:24:01

A Jobbik veszélye az alkalmatlanság, a felelős politizálásra és a bármilyen szinten való kormányzásra képtelenség, aminek nem egyszer adták tanújelét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ketroot 2012.08.07. 08:53:44

Aranyos ez a kép! :D

2012.08.07. 09:26:23

A Jobbik politikája önmagában is gáz, nemcsak az, hogy kormányképtelen. Bár vannak elfogadható gazdasági szakembereik, összességében a programjuk erőszakos és voluntarista. Katasztrófa lenne, ha egy koalíciós kényszer miatt hatalom kerülne a kezükbe. Hasonló katasztrófa, mint ahogy Torgyánék intézték a mezőgazdaságot a búzabombákkal és chilei cseresznyével.

Viktus 2012.08.07. 09:34:12

"Hát nem volt beleszólása abba, hogyan is alakuljon a Jobbik személyzeti és egyéb politikája az utóbbi években?"

Nem volt, mert ezt a megyei kiskirályok hatásköre a döntőbíró meg a pártigazgató Szabó Gábor ...

Viktus 2012.08.07. 09:38:55

"A sokak által rettegett Jobbik saját csapdájában vergődik és fog vergődni a jövőben is. Ha 2014-re összezsugorodik (esetleg összeomlik) a párt, azzal hosszú távon csak nyerhet a magyar nemzet. De ez csak akkor lehetséges, ha a Jobbik által felvetett társadalmi problémákra érdemi kormányzati válasz születik, a radikális politizálás elől elsősorban így lehet elszívni a levegőt. A választók remélhetőleg belátják, nem a társadalmi feszültségek élezése, hanem azok enyhítése, a problémák sokszor fáradságos-küzdelmes megoldása a helyes út. És akkor tényleg eljöhet egyszer a szebb jövő."

A kaki vidéken egyre nagyobb főleg a jobbik erős területein. A jobbik ott tarolni fog, mert nincs más a felhozatalban azok számára akik majd elmennek szavazni. A kormányzat meg a maga kis tündérmeséjében álmodozik fogalmuk sincsen a magyar valóságról. Keleten már nem is a cigány integráció a legfőbb probléma, hanem a magyarság lecsúszása ...

Virág et. 2012.08.07. 09:44:05

Annyiban azért van valami abban, amit Vona mond, hogy ha tényleg csak belső harc áll az egész ügy mögött, akkor a két éves hangfelvételek miért éppen most és miért nem a néhány hónappal korábbi tisztújítások során kerültek elő? Akkor lett volna tétje is a belső viszályoknak, ma ez csak árt nekik. A BAZ megyei harc, amit sokan sejteni vélnek, hogy a dolog hátterében áll, az már eldőlt, Endrésiket kizárták, Szegedi nyert. Most viszont ott vagyunk, hogy mindkét erős megyei ember kikerült a pártból. Ezzel a Jobbikon belül senki nem nyert, senkinek nem volt érdeke onnan ennek az ügynek a megszellőztetése.

Ha nem is "titkosszolgáltati" háttere van az ügynek, az viszont egész biztos, hogy kormányközeli körök győzték meg a felvételt készítő személyt, hogy ugyan hozza már nyilvánosságra. Éppen most.

Nem a Jobbikot védem és nyilván hibás itt mindenki a vezetőségből, hiszen Szegedi ajánlott fel pénzt a hallgatásért, Novák meg a többiek meg jó farizeusként két zászlóégetés között azért élvezték az euróezreket a brüsszeli elnyomóktól. Ettől függetlenül a botrány megszellőztetése elsősorban a kormányoldalnak használ, a baloldal ebből szavatokat nem nyer.

kill004 2012.08.07. 09:52:38

"Magyarországon eddig és ezután is jó ideig létezni fog egy radikális réteg, amelyet a Jobbik most meg tudott szólítani. A mérsékelt, polgári szavazók száma azonban jóval magasabb ennél. "

Most még.

kill004 2012.08.07. 09:54:51

@Viktus: Az elcigányosodó fehérek száma is ijesztő mértékben növekszik.

Viktus 2012.08.07. 10:08:13

@Virág et.:

Nem-nem ez így volt jó nekik, mert Borsod az egyik fő erősség, és láthatóan onnan várható legközelebb is sok szavazat. Viszont az országgyűlés létszáma csökken várhatóan így a mostani Jobbikos csapat harmada-negyede reménykedhet mandátumban. Az elsődleges meg a pesti belső mag bekerülése.
Tanultak Nógrád esetéből ott egyszerűen lehelyeztek az irodista cimbit az lett a nógrádi listáról a képviselő :D:D:D
Borsodban nekik nem jó két ilyen erőcentrum, mint Endrésik meg Szegedi volt, mert a jobbiknak a szavazatok meglesznek így is viszont egy gyengekezű helytartó tanács nem fog háborogni, ha mondjuk éppen Novák Előd jut be majd a borsodi listáról vagy a kedves felesége.

Szavazatokat a kormányoldal se nyer ezzel, mert az életkörülmények egyre szarabbak. Nincsen munkahely ami van abból is egyre nehezebben tudnak megélni ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.07. 10:16:12

Hát nekem a Fidesszel a legkisebb problémám, hogy ki-kikacsint a radikra...

Jóval súlyosabb az a gyurcsányizmusba oltott kádárizmus, amit az utóbbi időben csinálnak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.07. 11:13:41

Hogy lehet annyira nem érteni a centrális erőtér koncepcióját, mint amennyire a posztírónak sikerült?

"Mi lenne, ha a kormánypártok tényleg a kötcsei közép belakására, megszólítására törekednének, mintsem a jobbszél közepén lévő bizonytalanok megszerzésére. Elég abból, hogy a magyar jobboldal saját jobbszéle felé gravitál."

Nem attól centrális az az erőtér, hogy középen van – hanem attól, hogy mindent magához von.

szellemkor 2012.08.07. 11:21:22

A megállapítások jó része igaz, bár ne feledjük, hogy a jobbközép centrumnak úgy kell a szélsőjobb mint egy falat kenyér: ha pont annyira enged neki mozgásteret a jobbszélen a Fidesz, hogy még választási tényező legyen, de valódi labdába ne rúghasson, azzal a nemzeti centrumot erősíti, arról nem is beszélve hogy felszívja, becsatornázza az igazán hardcore holdkóros figurákat.

Mert azért vegyük észre, a megújulni képtelen MSZP dohszagú megmondóemberei akkor is szemrebbenés nélkül előhúznák a milliószor unalmas nácikártyát a Fideszre ha Áder János kibucba költözne fél évre, vagy minden nap holomegemlékezést tartana a kormány.

Így legalább egy mozdulattal jobbra lehet továbbítani ezeket a rosszul megcímzett beszólásokat. Szóval radikáljobbra szükség van, pontosan a normális nemzeti-polgári centrum egészsége érdekében.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.07. 11:32:17

@szellemkor:
Így van. Sokáig amúgy más volt a paradigma a Fidesznél, a Kohl-féle ne legyen tőled jobbra érdemi szereplő elvhez tartották magukat.

Pelso.. 2012.08.07. 11:39:36

"lebutított populizmus, ........, a mitikus múltépítés és mitikus ellenségkép-gyártás műhelye 2010-ben szép eredményeket ért el a választásokon" -hogyne, akadt, akinek kétharmadot, ugyebár.

hacsaturján 2012.08.07. 11:51:57

@Counter:

aj-haj! a boldog békeidőkben ezt demokratikus centralizmusnak hítták. a kígyó tojást meg kígyó tojásnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.07. 11:52:39

@szellemkor:
"arról nem is beszélve hogy felszívja, becsatornázza az igazán hardcore holdkóros figurákat."

Ja, a jobbkozep centrum sajat magaba csatornazza a holdkorosakat es magaeva teszi a programjukat.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2011/07/ertelmisegi-vita-szakralitasrol.html

Gyóni Gábor 2012.08.07. 11:52:56

Zazrivecz-Vonának igaza van-
A Jobbik ellen egy szervezett akció zajlik, mégpedig a Fidesznek leginkább érdeke, hogy eltakaritsa a Jobbikot.

Persze, minden mindegy, a Jobbiknak az új választási törvény miatt úgyis vége van, mint a botnak.
SZ. CS. jó időérzékkel hagyta el a süllyedő hajót...

nepibaloldal.blog.hu/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.07. 11:53:18

@hacsaturján: Már csak azért sem értem a posztban bemutatott félreértést, mert helyben el is magyarázzák nekünk abban a beszédben, hogy kell érteni a centrális erőteret.

Úgy.

hacsaturján 2012.08.07. 12:21:38

@Counter:

tán egy kis dermedt tanácstalanság. jól hallottam? bizonyára, hisz szellem szólt.

F. A. Hayek 2012.08.07. 12:28:13

A cikket lefordítva a magát jobboldalinak tartó (?) szerző mélyen demokratikus vágya, hogy az általa különösebb magyarázat nélkül "jobbszélre" sorolt kormánypárti választókat ne képviseljék az utóbbiak szavazata révén (is) mandátumhoz jutott parlamenti képviselők.

Mikka-Makka 2012.08.07. 12:45:57

nagyjából egyetértek. számomra teljesen egyértelmű h a jobbik képtelen lenne kormányozni, de az is h azzal amit csinálnak nem fognak egy szintnél tovább nőni. bármennyire is frusztráltak a maygarok a többséget ez inkább taszítja.
az meg különösen szórakoztató h az összes paranoid képzelgő rad. jobbos provokátorokat, ügynököket meg zsidó világ-összeesküvést lát minden bokorban. a hazafik mind becsületesek ergo aki csúnya dolgot tett nem lehet közülük való

Belagezapista (törölt) 2012.08.07. 12:47:05

"A lebutított populizmus, a legrosszabb értelemben vett nacionalizmus, a mitikus múltépítés és mitikus ellenségkép-gyártás műhelye 2010-ben szép eredményeket ért el a választásokon"

Nem gondoltam volna, hogy valaha a Jobbikot fogom védeni, de ez így nettó faszság. A Jobbiknak a Fidesszel ellentétben volt programja, nem csak hívó szavai, amit persze láthatóan a szerző nem olvasott el. Én nem értek egyet vele, de a lebutított populizmus pont nem a Jobbik sajátja.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.07. 12:49:56

Rajcsányi Gellért többször tanújelét adta, hogy a Jobbik iránt az irracionális gyűlölet vezérli.

A mandarin maga a fidesz-médiabirodalom félhivatalos tagja. Folyamatosan a fidesz-propagandagépezet által félig megemésztett, majd felböfögött mondanivalót rágcsálja újra meg újra, kéjes élvezettel.

ennélfogva teljesen hiteltelen, amit a rajcsányi/fityesz a jobbikról állít.

De azét mégis vegyük sorra. a cikk maga hosszú, inkoherens.

a cikk lényeg mondanivalójának szánt gondolat:
"Arról van szó, hogy a Jobbik vezető arcai, legismertebb politikusai eszik meg egymást reggelire, trollkodják szét saját eddig felépített szervezetüket, a radikalizmus politikai erejét."

Erre milyen bizonyíték van? Ki ismerte endrésiket pl. a botrány előtt? Szegedi kilépése pedig endrésikék akciója. Borsodban mindkét tábor, szegedi meg endrésik is szépen kipenderítette magát a Jobbikból.

Probléma megoldva, nem? Nem mert a fideszcsicska rajcsányi szerint:
"Jakobinusok és girondisták, „megvesztegethetetlenek” és „megalkuvók” elkeseredett küzdelme ez a robbanáspontig, ami után a hatalomra jutott radikalizmus törvényszerűen a süllyesztőbe kerül."

Téves analógia, a francia forradalomban volt egy guillotine nevű eszköz is, amely tízezerszámra gyártotta a hullákat. Ráadásul a jakobinusok egy baloldali mozgalom voltak. Kicsit más volt a "hangulat" akkoriban. Lásd még: jakobinus TERROR.

"A tragikomédia most már ott tart, hogy az öklös bajtárs Köves Slomó rabbihoz jelentkezett be látogatásra. "

Ha valamelyik fideszes csinálná ezt, akkor egy nagy lelkizős cikk jelenne meg "örökségről", "öntudatról", elfeledett ősökről, némi múltbarévedés, nosztalgia, megsárgult képek, megértő elfogadás. De ha jobbikos csinálja, akkor a fideszes tintanyaló patkány még ezzel is rúg egyet rajta. Nem védem szegedit, szerintem jól tették hogy kibaszták, de ezek a tények. Ha valaki megtalálja az őseit, az alapvetően egy pozitív dolog, így van?

az utolsó fizetett csicska rajcsányi a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodik:
"Tiszavasvári önkormányzata a napokban úgy döntött, feloszlatja önmagát. Így nehezen válik a Jobbik mintatelepülésévé az alföldi városka."

Várd ki a végét, hülyegyerek. Ősszel választások lesznek, meglátjuk kik kerülnek be.

"A jelenlegi konfliktusokban a Jobbik vezető politikusai érintettek: Vona, Novák, Szegedi és a többiek. Ha ők az első vonal, milyen lehet a második és a harmadik? Ha ellenzékben, két év alatt ide jutottak, vajon mire lennének képesek a helyi vagy az országos hatalom birtokában?"

A hatalom - és az anyagi erőforrások- általában összefogják az elégedetleneket. Így hát bukott a rajcsányi sejtetetős-szemforgató propagandája.

"Ha ellenzékben, két év alatt ide jutottak"

Hova jutottak? Amikor a fidesz '90-ben bekerült a parlamentbe, két év alatt "hova jutott"? a '92-es fidesz alapján meg lehet ítélni a mostani fideszt? Nem.

"A Jobbik egyelőre középpárt, de ki tudja, az marad-e a 2014-ig vagy azután? "

Itt bukik elő a fideszes, mániákusan a saját hatalmát féltő nézőpont. Mi lenne, bazmeg, idióta! A nap ugyanúgy föl fog kelni 2014-ben is, mint azelőtt. A Fidesz meg közben teljes gőzzel építi le a szavazóbázisát, már direkt olyan üzeneteket kommunikál, (pl. szoc. népszavazás), amelyek a megmaradt, másfélmilliós szavazótábor egybefogására szolgálnak csupán.
A fanatikus keménymag, akit max. úgy lehetne eltántorítani a fidesztől, aha Orbánt emberevésen kapnák (és ezt feltennék a netre). Ez afidesz betonbiztos talapzata: a hülyeség, ostobaság, agymosottság, és jellemzően a nyugdíjas szent tehenek.

"Radikális üzeneteket nem nehéz megfogalmazni, de ki lesz azok szószólója, ha a radikális politikusok egymást amortizálják?"

szegedit endrésikék "amortizálták le" (megyei vezetés). A Jobbik magja (országos vezetés) mentes a megosztó belső vitáktól.

"A sokak által rettegett Jobbik saját csapdájában vergődik és fog vergődni a jövőben is. Ha 2014-re összezsugorodik (esetleg összeomlik) a párt, azzal hosszú távon csak nyerhet a magyar nemzet."

Azon kívül, hogy ez teljesen alaptalan állítás (ugyan már mitől nyerne "a magyar nemzet", ha Jobbik eltűnne), gonosz és rosszindulatú is. Érdemes megjegyezni, hogy a fideszes médiagépezet propagandistájának szerepét betöltő rajcsányi "a magyar nemzet" kifejezést egyedül a Jobbik "eltűnésével" kapcsolatban használja. Propagandacél: az ellenség által használt kifejezéseket bemocskolni, vagy ellenük fordítani. Szánalmasan átlátszó.

Összefoglalva: ez a cikk egy nagy rakás szar, innen-onnan összehordott rágalmak gyülekezete. Teljesen a fidesz által megfogalmazott lejárató kampány üzeneteit ismétli: a jobbik amatőr, a jobbik komolytalan, a jobbik hülyék gyülekezete, stb.

Egy óriási nagy hányás ez a cikk. Okádék.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.07. 12:52:17

Rajcsányi Gellért többször tanújelét adta, hogy a Jobbik iránt az irracionális gyűlölet vezérli.

A mandarin maga a fidesz-médiabirodalom félhivatalos tagja. Folyamatosan a fidesz-propagandagépezet által félig megemésztett, majd felböfögött mondanivalót rágcsálja újra meg újra, kéjes élvezettel.

ennélfogva teljesen hiteltelen, amit a rajcsányi/fityesz a jobbikról állít.

De azét mégis vegyük sorra. a cikk maga hosszú, inkoherens.

a cikk lényeg mondanivalójának szánt gondolat:
"Arról van szó, hogy a Jobbik vezető arcai, legismertebb politikusai eszik meg egymást reggelire, trollkodják szét saját eddig felépített szervezetüket, a radikalizmus politikai erejét."

Erre milyen bizonyíték van? Ki ismerte endrésiket pl. a botrány előtt? Szegedi kilépése pedig endrésikék akciója. Borsodban mindkét tábor, szegedi meg endrésik is szépen kipenderítette magát a Jobbikból.

Probléma megoldva, nem? Nem mert a fideszcsicska rajcsányi szerint:
"Jakobinusok és girondisták, „megvesztegethetetlenek” és „megalkuvók” elkeseredett küzdelme ez a robbanáspontig, ami után a hatalomra jutott radikalizmus törvényszerűen a süllyesztőbe kerül."

Téves analógia, a francia forradalomban volt egy guillotine nevű eszköz is, amely tízezerszámra gyártotta a hullákat. Ráadásul a jakobinusok egy baloldali mozgalom voltak. Kicsit más volt a "hangulat" akkoriban. Lásd még: jakobinus TERROR.

"A tragikomédia most már ott tart, hogy az öklös bajtárs Köves Slomó rabbihoz jelentkezett be látogatásra. "

Ha valamelyik fideszes csinálná ezt, akkor egy nagy lelkizős cikk jelenne meg "örökségről", "öntudatról", elfeledett ősökről, némi múltbarévedés, nosztalgia, megsárgult képek, megértő elfogadás. De ha jobbikos csinálja, akkor a fideszes tintanyaló patkány még ezzel is rúg egyet rajta. Nem védem szegedit, szerintem jól tették hogy kibaszták, de ezek a tények. Ha valaki megtalálja az őseit, az alapvetően egy pozitív dolog, így van?

az utolsó fizetett csicska rajcsányi a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodik:
"Tiszavasvári önkormányzata a napokban úgy döntött, feloszlatja önmagát. Így nehezen válik a Jobbik mintatelepülésévé az alföldi városka."

Várd ki a végét, hülyegyerek. Ősszel választások lesznek, meglátjuk kik kerülnek be.

"A jelenlegi konfliktusokban a Jobbik vezető politikusai érintettek: Vona, Novák, Szegedi és a többiek. Ha ők az első vonal, milyen lehet a második és a harmadik? Ha ellenzékben, két év alatt ide jutottak, vajon mire lennének képesek a helyi vagy az országos hatalom birtokában?"

A hatalom - és az anyagi erőforrások- általában összefogják az elégedetleneket. Így hát bukott a rajcsányi sejtetetős-szemforgató propagandája.

"Ha ellenzékben, két év alatt ide jutottak"

Hova jutottak? Amikor a fidesz '90-ben bekerült a parlamentbe, két év alatt "hova jutott"? a '92-es fidesz alapján meg lehet ítélni a mostani fideszt? Nem.

"A Jobbik egyelőre középpárt, de ki tudja, az marad-e a 2014-ig vagy azután? "

Itt bukik elő a fideszes, mániákusan a saját hatalmát féltő nézőpont. Mi lenne, bazmeg, idióta! A nap ugyanúgy föl fog kelni 2014-ben is, mint azelőtt. A Fidesz meg közben teljes gőzzel építi le a szavazóbázisát, már direkt olyan üzeneteket kommunikál, (pl. szoc. népszavazás), amelyek a megmaradt, másfélmilliós szavazótábor egybefogására szolgálnak csupán.
A fanatikus keménymag, akit max. úgy lehetne eltántorítani a fidesztől, aha Orbánt emberevésen kapnák (és ezt feltennék a netre). Ez afidesz betonbiztos talapzata: a hülyeség, ostobaság, agymosottság, és jellemzően a nyugdíjas szent tehenek.

"Radikális üzeneteket nem nehéz megfogalmazni, de ki lesz azok szószólója, ha a radikális politikusok egymást amortizálják?"

szegedit endrésikék "amortizálták le" (megyei vezetés). A Jobbik magja (országos vezetés) mentes a megosztó belső vitáktól.

"A sokak által rettegett Jobbik saját csapdájában vergődik és fog vergődni a jövőben is. Ha 2014-re összezsugorodik (esetleg összeomlik) a párt, azzal hosszú távon csak nyerhet a magyar nemzet."

Azon kívül, hogy ez teljesen alaptalan állítás (ugyan már mitől nyerne "a magyar nemzet", ha Jobbik eltűnne), gonosz és rosszindulatú is. Érdemes megjegyezni, hogy a fideszes médiagépezet propagandistájának szerepét betöltő rajcsányi "a magyar nemzet" kifejezést egyedül a Jobbik "eltűnésével" kapcsolatban használja. Propagandacél: az ellenség által használt kifejezéseket bemocskolni, vagy ellenük fordítani. Szánalmasan átlátszó.

Összefoglalva: ez a cikk egy nagy rakás szar, innen-onnan összehordott rágalmak gyülekezete. Teljesen a fidesz által megfogalmazott lejárató kampány üzeneteit ismétli: a jobbik amatőr, a jobbik komolytalan, a jobbik hülyék gyülekezete, stb.

Egy óriási nagy hányás ez a cikk. Okádék.

==T== 2012.08.07. 12:55:49

Ergé, Ergé...

"A Jobbik veszélye az alkalmatlanság, a felelős politizálásra és a bármilyen szinten való kormányzásra képtelenség, aminek nem egyszer adták tanújelét."

A Fidesz-KDNP másfél éve adja ezek bizonyítékát (nem pedig tanújelét)..

Most ez az ukáz, hogy próbáljátok ezt az üzenetet átnyomni az olvasóknak, hátha elhiszik?

krüger 2012.08.07. 12:57:23

@Belagezapista: Nem? Hát, én nem ezt láttam. Amikor azt mondták a választáson, hogy megsokszorozzák a mezőgazdaság bevételét, és ebből a pénzből visszaszerzik az állami gyárakat, hát az maga a lebutított populizmus. Most meg azzal jönnek, hogy lépjünk ki az EU-ból, hát az is lebutított populizmus.

A Jobbik tagságának egy nem kis része azóta egyébként már nyíltan nyilas (hungarista), és Szebb jövő! helyett a Kitartás! járja.

Gogol 2012.08.07. 12:58:17

Úristen, a Jobbikot a Jakobinusokhoz hasonlítani! Azok filozófus értelmiségiek voltak, ezek meg sült parasztok. muhaha

Achilles 2012.08.07. 13:03:09

Itt az idő!
Legyen Magyarország az Amerikai Egyesült Államok 51. tagállama!

www.facebook.com/Magyarorszag51

Támogass egy like-al!

873ujr3rk 2012.08.07. 13:09:58

sehogy. pont olyanok mint a cigók. hazudnak, lopnak, csak bandában erősek és kizárólag a náluknál kiszolgáltatottabbakkal geciznek. most, hogy a vajdáik is egymást tépik én már csak kávét kérek :). mennek a levesbe mint a miép meg az fkgp.

Stabilo 2012.08.07. 13:11:27

Azért egyelőre semmivel sem mondanám a Jobbikot rosszabbnak mint a többi pártot, ha erről az oldalról nézzük. Mindegyiknek megvan a maga kis szennyese. A Jobbik simán elbírta volna még ezt a Csanádos "vesztegetést" is. A magyarok már hozzászoktak ehhez...sima ügy, bírjuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.07. 13:11:30

@Belagezapista:
"A Jobbiknak a Fidesszel ellentétben volt programja, "

Ez valoban igy volt, peldaul a birak lecserelese is benne volt abban a programban.

www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
"Az elmúlt években számos politikavezérelt ítélet született, a sorozatosan szakmai hibáktól hemzsegő határozatokat
hozó bírók a továbbiakban változatlanul hasonló kaliberű, komoly ügyeket tárgyalhatnak, vagy „szolgálataikért” magas
pozíciókat ajánljanak fel nekik. Az ilyen bírók felelősségre vonása rendszeresen elmarad."

Vagy a multikkal kapcsolatos politika is benne volt a programban.
"Egyidejűleg több területen történő intézkedéssorozattal versenyképessé tesszük a hazai vállalkozásokat, megszüntetjük
a gazdaság dualitását. Az esélyegyenlőség megteremtése miatt az országból esetleg kivonuló multinacionális vállalatok
helyét a versenyképessé tett magyar vállalkozások hónapokon belül betöltik."

"Kizárólag a magas hozzáadott értékkel rendelkező és a több mint 50%-ban magyar beszállítótól származó árut feldolgozó,
termelő tevékenységet folytató cégeket fogjuk támogatni."

Vagy a "segely helyett munkat" is benne volt abban a programban.

"Radikális változást tervezünk a jelenlegi igazságtalan szociálpolitikában. Célunk, hogy minden munkaképes személy
kizárólag munkavégzés ellenében legyen jogosult segélyre."

Vagy a szocialis kartya is benne volt abban a programban ...

"A segélyeket nem szabad készpénzben kifizetni, hanem azt szociális kártyán keresztül kell eljuttatni a segélyezetthez,
ezáltal kizárva, hogy az erre a célra fordított adóforintok rossz helyre kerüljenek."

Egyallampolgar 2012.08.07. 13:16:29

A Jobbik blamáin lehet röhögni. S a posztnak ezen részei helyénvalók. Amikor a kormányzásra képtelenségüket bizonygatja az írás az viszont már hajmeresztő.
Egyetértek azzal, hogy a válság felemeli a söpredéket. Orbánéknál is tudnak nagyobb ostobaságokat mondani a t.házban, nem lepődtünk meg. Az unortodoxiát bizony lehet fokozni. "A végső megoldás" is elég unortodox volt ha úgy tetszik, de nem hinném hogy hazánk ennyire kilátástalan helyzetbe kerülne.

Bár, ha a szocik visszajönnek 2014-ben, akkor hiába volt az újabb négy évnyi elqrás.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.08.07. 13:20:56

"A választók remélhetőleg belátják, nem a társadalmi feszültségek élezése, hanem azok enyhítése, a problémák sokszor fáradságos-küzdelmes megoldása a helyes út."

Ó, igen! A választók...
Csak azt nem értem, egy elég higgadt írás végére miért kellett ilyen "vörös farok"?
Értem én a megfelelési kényszert, de éppen a tényekről tereli el az ilyen PC a figyelmet - tehát mellébeszél - tehát nem mond igazat - tehát az egész írást lerontotta. Kár! Mert azt hittem, egy korrekt és higgadt elemzést fogok olvasni, ahogy elindult az írás.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.08.07. 13:22:08

@873ujr3rk: egyetértek, de sajnos szerintem nem mennek a levesbe, túl nagy az igény erre a hulladék gyűlöletkeltő politikára.

indapass90210 2012.08.07. 13:23:30

"Arról van szó, hogy a Jobbik vezető arcai, legismertebb politikusai eszik meg egymást reggelire, trollkodják szét saját eddig felépített szervezetüket, a radikalizmus politikai erejét."

Klasszikus bűnszervezet. A források végéhez közeledvén egymásnak ugranak a tagok a még elérhető források megszerzésének céljából. Amíg van zsé, minden szép és jó, de ahogy elzáródik a pénzcsak

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.07. 13:25:16

Ja ige, egy fontos dolog!

Ha frakciózást keres bárki, akkor mindjárt itt van:

Bencsik és embereinek eltávolítása a NFM-ből
Ángyán és embereinek eltávolítása a Vidékfejl. minsztériumból
Nyerges és Simicska embereinek teljes hatalomátvétele az NFM-ben (a strómann szerepét Lászlóné tölti be).

Ja bocs, ez nem nem egy ellenzéki párt, ez maguk a KORMÁNYON lévők csinálják!
Azbazmeg!

A mutyikról, TÖBBSZÁZMILLIÁRDOS megbundázott pályázatokról mikor írtok?! Szerintem sok embert érdekelne, hova vezet ezeknek az eltűnt pénzeknek útja!

Szánalmas elterelés vagytok, a valós problémákról...

Ezért tart itt az Ország. Mert (a közbeszédben szinte) mindenki másról beszél, mint amiről kellene. Folyamatos álproblémák, amikre aztán születnek az álmegoldások. Eredmény: még mélyebben vagyunk a szarban.

laci_52 2012.08.07. 13:29:19

@Schwerer Gustav: Gratulálok, nagyon jól összefoglaltad, mekkora nagy kalap sz@r, amit Rajcsányi összehordott.

A Jobbik majd rendezi a sorait és '14-ben is ott lesz a parlamentben, mert igenis szüksége van rá az országnak!

Ha a Fidesz gyengébb eredményt ér el, koalíciós partnereként a Jobbik még kormányzó párt is lehet.

teknoc erno 2012.08.07. 13:35:04

"Nem vagyok a Jobbik híve, semmilyen tekintetben. Azt azonban el kell ismerni,..."

:D

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.07. 13:42:15

@laci_52: Köszönöm. Valóban szükség van a Jobbikra.

"Ha a Fidesz gyengébb eredményt ér el, koalíciós partnereként a Jobbik még kormányzó párt is lehet."

Hát, ez egy "különös házasság" lenne. Valószínűleg a radikalizmus bukása lenne egy fidesszel kötött koalíció.
Azért gondolom ezt, mert egy koalícióban a Jobbik szükségképp felpuhulna, veszítene a jellegéből. Azonkívül a kisgazdák sorsa is intő jel (lásd a fideszbe ejtőernyőzött egykori kisgazdákat). Orbán nagyon hatékony, sztálinista módszerekkel irányítja a fideszt. Lehet hogy egyes jobbikosoknak is megtetszene ez stílus. Szóval veszélyes.

Szerintem korai még egy koalíció lehetőségéről is beszélni, de majd meglátjuk.

béla a görög (törölt) 2012.08.07. 13:45:32

majd ha megtanulnak enni késsel-villával mint a zsidók akkor sikeresebbek lesznek :)

Guillaume sous guillotine 2012.08.07. 13:51:30

őszintén ha neadjIsten kormányra kerülnek Vonáék, szerintetek ki ül le velük tárgyalni? senki. mint ahogy Jörg Haidert is elszigetelték. Orbánéknak akármilyen rossz a sajtója mindenhol, csak szóba állnak velük!

TyToo 2012.08.07. 13:51:30

Igazából most sok Jobbik szavazó legnagyobb félelme vált valóra. Olyanok lettek, mint a többi párt, amint "közel kerültek a húsos fazékhoz".Itt már hatalmi játszmák folynak, bekapzsultak. Sajnos a többi párt ezt jól tudja kezelni, mert tiszták az erőviszonyok és az, hogy kinek mi (mennyi) jut. A Jobbik még annyira új, hogy ez nincs meg, sőt az, hogy bekerültek a Parlamentbe csak vérszemet adott nekik. Ha így folytatják, akkor a következő választásokon ezt meg fogják érezni szerintem. Nem kár értük.

speirs 2012.08.07. 13:56:55

Olyan mókás, amikor minden ilyen témájú cikk után pár órával megjelennek a minden fórumon fröcsögő, nyilvánvalóan munkanélküli (mivel ráérnek egész nap ezzel foglalkozni) rohamdroidok és máris indul a hőbörgés. És mindig ugyanaz a pár szerencsétlen...

jog-ász 2012.08.07. 13:58:37

amugy miért is baj ha titkosszolgálati módszerek is vannak a botrányaik mögött???hiszen ők olyan tisztán mélymagyaron élnek hogy a titkosszolgálat sem derítene ki semmit róluk..hja, hogy mégsem?hogy ugyanolyan politikusi társaság mint akik husz éve ott ülnek?hogy semmiben sem különböznek..

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.07. 14:01:34

@Jari Litmanen: sose kerülnek hatalomra, meg amúgy is, ha hatalomra kerülnének se tartana tovább 2 napnál és máris összeomlana az ország gazdasága :)

m.logic 2012.08.07. 14:03:54

Gellért, alulmúltad magad, már az első bekezdésben, a többi Fityesz-propagandát el sem olvasom.

Fidesz:
5 propaganda tv
3 közpénzből kitartott újság

Ballibek:
3 propaganda tv
5-6 közpénzből kitartott újság

Jobbik:
0 tv
0 közpénzből kitartott újság

És ez a valós különbség. Minden pártban megvannak, megvoltak a Jobbik elmúlt hónapban előjött problémái, de a média máshogy foglalkozik mindezzel. Ráadásul a Fidesz, Mszp, stb a fejétől bűzlenek. Orbán egy vállalhatatlan gazember, aki a Jobbikba be sem férne, mert csupa ilyentől szabadulnak éppen meg. Orbán egy Pősze, egy Endrésik. A Fidesz vezetése egy korrupt, hazaáruló csőcselék. Ugyanez a helyzet a többi pártnál.

Az egyetlen tisztességes pártvezetés a Jobbikban van. Vona kisujja tisztességesebb, mint Orbán. A párt aljában a gyarló emberek sokaságát pedig a propagandamédia helyezi előtérbe.

winerprince 2012.08.07. 14:04:13

Gellért korunk konzervatív PC lovagja.
"A lebutított populizmus, a legrosszabb értelemben vett nacionalizmus, a mitikus múltépítés és mitikus ellenségkép-gyártás műhelye 2010-ben szép eredményeket ért el a választásokon – de mire mentek azóta, és mire mennek majd 2014-ben, egy ciklusnyi parlamenti politizálással a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?"
Mit fogsz majd írni ha ennek hatására a népszerűségük nem fog csökkenni vagy netalán még erősödik is 2014-re?Bocs,tévedtem?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.07. 14:04:50

@speirs: jobbikosok nagyrésze alulkvalifikált, illetve elég sok köztük a munkanélküli és az épp nyári szünetét töltő fiatal.

töreki 2012.08.07. 14:08:46

Éhes disznó makkal álmodik, de csak az álom marad a zsidó-bolsevik tetveknek! Nem a Jobbik kezdett el magával foglalkozni hanem a beépített ügynökök teszik a dolgukat amiért küldték őket! Ezzel csak nyer a Jobbik mert megtisztul a férgektől! Minden ellenséget ki kell takarítani beleértve a nyikos féle söpredéket és a hozzá hasonlókat is meg a klein csanád fajtársait! Ez az egyetlen út Magyarország megmaradásához!

Tigriske 2012.08.07. 14:09:17

Most nem értem miről szól ez a blog. Volt ez a Csanád gyerek, gond volt vele, elküldték.

És?

Egy normális pártnál így kéne működnie a dolgoknak, most valaki kiteregette a szennyest, kiderült, el lett küldve...

Ennyi, vagy most már az az önfelszalámizás, ha azokat kiszűrik egy pártból, akiknél bizonyítottan valami sumák volt?

nookedli 2012.08.07. 14:10:48

@==T==: A MSZP 4+8 éve adja tanúbizonyságát, hogy nem tudnak kormányozni, csak lopni. A FIDESZ 4+4 évet kapott, ők is bizonyítják, hogy nem minket képviselnek. Akkor mi jöhet? Mi legyen? Szerintem nagyon kevesen fognak 2014-ben szavazni. Nem tudom, a Jobbik mennyire tiszta, mennyire zsidók által irányított, manipuláció végett létrehozott párt, de egy tényleges jobboldalas, az emberek érdekeit ténylegesen szolgáló pártra vágyik a magyar ember. A Fidesz a választások előtt hasonló dolgokat hirdetett meg, e miatt és a baloldal leszereplése miatt kaptak ennyi szavazatot. Nagyon mihamarabb jön egy párt, aki nem az EU és nem az IMF-et akarja kiszolgálni és a saját zsebét tömni, hanem az itt élőkét.

nookedli 2012.08.07. 14:11:48

*Nagyon remélem* a vége az előző hozzászólásomnak.

pHérték 2012.08.07. 14:11:53

Ami a nacionalisták abszurditását illeti:
A nacionalista gyűlöli a más nemzethez tartozót, kiváltképp, ha nacionalista!

Ami meg ezt illeti: "a radikális párt kibontakozása egy többszörösen is válságba került ország társadalmának reakciója a krízisre, történt már ilyen máshol, máskor is" meg a kódolt bukást, ami e reakcióban benne van:

ez a Jóthám átka: "Egyszer elmentek a fák, hogy királyt válasszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk! De az olajfa így felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, amelyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, és uralkodjál rajtunk! De a fügefa is azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? Azután a szőlőtőnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk. Azonban a szőlőtő is azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, amely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.
És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királlyá kentek engem magatok felett, jöjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jöjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak cédrusait."

Galagonyák ezek!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.07. 14:11:53

@töreki: ja, a titkosügynökök visszamentem a múltba és szegedi nagymamájából zsidót csináltak :)) meg a titkosügynökök elkábították szegedit, csippet ültettek belé és távirányítással mondatták vele, hogy folyatna úniós pénzt a borsodiaknak. ésatöbbi ésatöbbi :D

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.08.07. 14:12:30

Ipper Pál elFtárs írt ilyen propagandacikkeket a Népszbóságba anno. Akkor is, most is jól fizetett, fizet. Szép munka, mehet a kasszához!

nookedli 2012.08.07. 14:14:05

@töreki: Nácinak, stb-nek fognak minket nevezni, de egyetértek veled. Remélem még nincs túl késő ehhez.

pHérték 2012.08.07. 14:19:06

@töreki: Csak idő kérdése és mindegyikőjükre rákerül a sor.

nookedli 2012.08.07. 14:21:37

@pHérték: Jó, de hogy tudjuk megoldani ezt, ha a tőke, pénz, a hatalom náluk. Nálunk a kapa, kasza, sarló, kalapács :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.07. 14:22:57

@fanatikus analitikus:

érzelmi hatáskeltés, lózungokba csomagolva.

"Olyanok lettek, mint a többi párt, amint "közel kerültek a húsos fazékhoz".Itt már hatalmi játszmák folynak, bekapzsultak"

ez a "hatalmi játszma" borsodi belügy, szegedi magánakciója volt. A probléma forrása megszűnt, hiszen szegedit kivágták. A korrupció forrása kikerült a Jobbikból.

Egy megyei belügyből országos gyakorlatra következtetni a "csúszós lejtő" érvelési hibát valósítja meg. Pont annyi értelme van, mint amikor a gárda egy-egy vonulása kapcsán haláltáborokat emlegettek (már leszoktak róla, mivel teljesen értelmetlen) a ballib sajtóorgánumok. "A nácik
is úgy kezdték, hogy először csak vonulgattak, aztán később mi lett belőle"...stb.
Teljesen értelmetlen.

Itt azt kéne bizonyítani, hogy az országos vezetés korrupt. Mitől lenne az? a szegedi-ügy pont az ellenkezőjét támasztja alá.

Úgyhogy óvatosan a sommás megállapításokkal. A Jobbikban pont azt látom érdekesnek, hogy annyiféle lehetőség rejtőzik benne. Senki sem tud biztosat mondani a jövőjéről. 2014-ben úgyis ki fog derülni, hogy mire volt elég ez a négy év ellenzékben. szerintem a szavazótáborát növelni fogja, persze kérdés, hogy az új rendszer "sajátosságai" miatt ez hány parlamenti helyre fog lefordítódni.

Mizantrop 2012.08.07. 14:23:55

".... és mire mennek majd 2014-ben, egy ciklusnyi parlamenti politizálással a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?"

A hol?

Szikamor 2012.08.07. 14:25:02

Utálom a politikát ! De ami ebben az országban megy az már minden mocskosságot felűlmúl. Mindegy ki a vezér a csoró nép úgysem tud (nem mer) mit csinálni. Bokros óta húzzuk a nadrágszíjat, húzzuk a nadrágszíjat, de már nincs több liknak helye, míg másoknak meg kell már csináltatni a 8. 9. 10. likat mert annyira elzsírosodtak. Vagy inkább újat ( nem vesznek) csináltatnak. Hülyék vagyunk mi magyarok velem együtt.

pHérték 2012.08.07. 14:26:06

@nookedli: Nem pontosan értem, ki a "náluk" és ki a "nálunk", de.: Heló, ébresztő! A sarló-kalapács már a múlté. Részben "ésszel él az ember", másrészt meg "nem erővel és nem hatalommal, hanem szellem által..."! Nem kell annyit siránkozni, meg sajnáltatni magunkat, mert a vastagját úgymond magunknak köszönhetjük.

nookedli 2012.08.07. 14:31:25

Nem azért írtam a sarlót és kalapácsot, csak jól jött ki :)
Úgy értettem, én szívesen elküldeném őket, a politikusokat, a bankárokat, a hitelezőket, stb... kizsigerelőket akárhova. De ha nekilátok, bezárnak :)

pHérték 2012.08.07. 14:31:43

@Szikamor: Ej, hát nem kell úgy nekikeseredni! :)

pHérték 2012.08.07. 14:35:55

@nookedli: De ha lehetne, azért te is szívesen lennél bankár, meg hitelező nem? :) Ne legyünk képmutatóak! Vitán felüli, hogy jobb adni, mint kapni, ezért inkább iparkodjál, hogy te adhass kölcsönt, hitelt és ne te szorulj rá! És akkor megmutathatod, hogyan kell méltányosan hitelezni. (Mert, hát a hitel annak is jó, aki kapja, csak a feltételeket kell korrektül kikötni.)

Failer 2012.08.07. 14:36:40

Komoly, ha a libsik kezében blogolási/kommentelési lehetőség van :D Parlamenti küszöbötökért azért szorítok :D

nookedli 2012.08.07. 14:45:10

@pHérték: Én nem vettem fel sosem hitelt és nem is fogok. Bankár, hitelező sem lennék szívesen. Most egy segélyszervezetnél dolgozom és itt érzem magam a legjobban.

TyToo 2012.08.07. 14:45:43

@Schwerer Gustav: abban igazad van, hogy nem a legszerencsésebben fogalmaztam. Én arról beszélek, hogy az elmúlt két évben nem csináltak semmi érdemlegeset. Ezen lehet vitatkozni, de ahhoz képest amiket ígértek csak egy bohócpárt lett, akik "buzizsidóznak" és felvonulnak. Én rájuk szavaztam de nem így képzeltem az ellenzéki szerepüket, komolytalanok... A hatalmi játszmák pedig meg vannak csak nem konkrétan szegedi ügyében.

nookedli 2012.08.07. 14:45:45

Ha mégis bankár, hitelező lennék, akkor nyugodt lelkiismerettel csak azokat tenné tönkre, akik most tönkretesznek minket :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.08.07. 14:46:28

ezért is mondjuk, akiknek nem Dopeman a példaképünk...:

csak a fidesz

pHérték 2012.08.07. 14:52:44

@nookedli: Látod milyen szerencsés ember vagy és milyen jó sorod van?! Van munkahelyed, ahol jól érzed magad, hitel nélkül is megoldott a lakhatásod...
(Remélem a segélyszervezet sem állami meg pályázati (azaz állami :) ) pénzből jótékonykodik, hanem megvan a civil finanszírozói bázisa, amely nem mellesleg a te átlagon felüli egzisztenciádat is lehetővé teszi.)
Ha mindez így van, reményteli a jövő és öröm a boldogság! Őszintén örülök a sikerednek! De tényleg!

is 2012.08.07. 14:53:40

"Milyen bizonyítványt állít ki magáról egy máskor rendre az erőről szónokoló radikális pártvezér, aki most minden problémát a párt ellen áskálódó háttérhatalomra ken? Hát nem volt beleszólása abba, hogyan is alakuljon a Jobbik személyzeti és egyéb politikája az utóbbi években?"

Sokmindenre lehetne itt reflektálni, de talán ez a legmagasabb labda: a Jobbik személyzeti politikájába volt beleszólása, de a legfőbb ügyészt Polt Péternek hívják, a titkosszolgálatokat meg az UD Zrt. vezeti. Úgyhogy nem az a helyes következtetés, hogy a Jobbik "személyzete" rossz, hanem, hogy mások nem buknak le. Jó belügyminiszterünk sem ott fogja kezdeni, hogy magát lebuktatja. Bizony az MDF is akkor kezdett "zavaros" lenni, miután a FIDESZ rájött, hogy mégsincs rá szüksége. A kisgazdák is addig voltak jók, amíg megszavazták a kétéves költségvetést. Ezek után már nem olyan nehéz azt hinni, hogy itt egy harmadik felvonást látunk, és Vona nem a levegőbe beszél, amikor erre gondol maga is.

is 2012.08.07. 14:56:24

@Szikamor: "Bokros óta húzzuk a nadrágszíjat, húzzuk a nadrágszíjat, de már nincs több liknak helye"

tévedés, 2001-ben Orbán megoldotta, Medgyessy szélesre húzta, és Gyurcsány 2006-ig csak ütötte az újabb, szélesebb lukakat rajta mindenkinek. ha az a 6 év nincs, ma minden rendben lenne.

töreki 2012.08.07. 14:56:45

@Disintegrator Rising:

Kis gyökér akkor miért a gazdihoz (köves somló) vezetett az első útja? A jelentést valakinek le kellett adni és a további parancsért jelentkezni kell!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.07. 15:01:24

@rajcsányi.gellért (ergé):

A tegnapi operettbe illő Szegedi-Köves budoárjelenet után fogadni mertem volna, hogy ma beúszik egy ilyesféle poszt:-)

Utoljára valamikor a kilencvenes évek elején borította ilyen vastagon a mélyből felhabzó mocsok a magyar közéletet --- húsz-harminc év múlva valószínűleg ez a "Szegedi-ügy" a rendszerváltás rendszerere végnapjainak egyik (ha nem a legpikánsabb) emblematikus ügye lesz. (Olyasmi ez, mint a zámolyi romák ügye --- bár az kétségtelenül nem a kilencvenes évek legelejéhez kötődik ---, olyan hazug és olyan undorító.)

A Fideszről ennyit, végletesen leszerepelt. Aki pedig túl szeretne látni ezen a dzsuván, akinek még számít a szellemi és erkölcsi épsége, az olvasson jó könyveket. Pld: www.gondola.hu/cikkek/59632

ü
bbjnick

Démonmac1 2012.08.07. 15:02:11

@nookedli: "agyon mihamarabb jön egy párt, aki nem az EU és nem az IMF-et akarja kiszolgálni és a saját zsebét tömni, hanem az itt élőkét."
ilyen nem lesz, ha magyarokból áll akkor ez kizárt.

Mellesleg ilyen tömés semelyik országban sincs.

polak 2012.08.07. 15:03:01

Szegedi teljesen megérdemelte a pofáraesést, nincs mit sajnálni rajta. a legsütétebb jobbikosok közé tartozott.
a szerző viszont túlságosan is megengedő a jobbikkal szemben. még hogy nem veszélyes? kézlegyintéssel elintézni a folyamatos uszítást és gyűlöletkeltést? hát nem tudom, nekem úgy tűnik, sok-sok - egyébként értelmesnek tűnő - átlagember számára tették szalonképessé és követendő a zsidózást, cigányozást, balliberálisozást. a fészbukon elég jól nyomon lehet ezt követni. persze lehet azt állítani, hogy ez így önmagában nem veszélyes, de mindenképpen aggasztó jelenség.

polak 2012.08.07. 15:03:48

*követendő példává

pHérték 2012.08.07. 15:06:37

@polak: Szegedi talán épphogy most próbál fölállni a pofára esettségből...
Így is lehet nézni...

Karipapa01 2012.08.07. 15:07:02

A jobbik is a többi kis párthoz hasonlóan szépen be lesz szalámizva a Fideszbe 2014 után. Addig meg kibírják valahogy.

WhyCantITouchIt? 2012.08.07. 15:07:03

"elkezdett csak saját magával foglalkozni, a kisebb-nagyobb potentátok pedig sorra teregetik ki a szennyest egymás szavahihetőségéről, származásáról és pénzügyeiről"
A Szegedi ügyön (ebbe beletartozik az Endrésik ügy is) kívül volt vmilyen más balhé?
Az hogy Novák Előd és Szegedi Csanád facebook bejegyzéseken keresztül estek egymásnak az valóban gáz, de hol van itt a sorra teregetés? Ez egyetlen egy ügy...
Mellesleg mutass már egy pártot, amelyik gond nélkül kezelt egy ilyen helyzetet, mondjuk a Fideszből.
Szegedi sumákolt, a Jobbik 1 hét után kibaszta, lemállik a szar, hol itt a probléma? Vagy most az a normális, ami nem normális? A gerinctelen Szegedi kibaszása a vég kezdete?

"Ha 2014-re összezsugorodik (esetleg összeomlik) a párt, azzal hosszú távon csak nyerhet a magyar nemzet"
"A választók remélhetőleg belátják, nem a társadalmi feszültségek élezése, hanem azok enyhítése, a problémák sokszor fáradságos-küzdelmes megoldása a helyes út. És akkor tényleg eljöhet egyszer a szebb jövő."

:D Hihetetlen hogy lehet egy egyébként értelmes ember ennyire naiv.
3.bp.blogspot.com/_y2RSTy1XiHc/S9BonmreOxI/AAAAAAAAAA8/NKpoTtXCbFQ/s320/HeadSandSP.jpg

polak 2012.08.07. 15:10:57

@pHérték: hát, biztosan irtó hiteles lesz a tengernyi mindenféle-ellenes baromság után, amit eddig összehordott.. hirtelen megvilágosodik, és EU, szidó, cigány- és IMF barát lesz. és ezentúl még Szlovákiát sem akarja a félmilló magyarjával együtt kizárni az EU-ból, mint azt eddig tette. hajrá Csanád, van jövőd! :D

polak 2012.08.07. 15:13:45

egyébként a cikk a jobbik helyett a fideszt behelyettesítve is ül a mondanivaló... a fidesz sokszor csak egy jobbik-lightnak tűnik.

Frizuravarjú 2012.08.07. 15:14:45

Rajcsányi fiam, te tudod a megoldást? Tudsz jobbat?
Mert addig marad a Jobbik, mely eddig a legközelebb áll hozzá!

nookedli 2012.08.07. 15:25:24

@pHérték: Külföldi világszervezetek pénzét osszuk szét, az állam főleg csak működési pénzt ad. De itt szerencsére nincs korrupció és a dolgozók sem milliomosok, milliárdosok :) Ténylegesen a rászorulóknak megy segély.
@Démonmac1:
Én úgy tudtam, minden országban lopnak a politikusok, ekkora mértékben csak nálunk.

Virág et. 2012.08.07. 15:34:27

@Viktus: Az életkörülmények romlása eddig sem zavarta a szavazók jelentős részét. Magyarország egy olyan ország, ahol arra a kérdésre, hogy "szeretne-e ön tandíjat fizetni" a válasz az, hogy gyurcsánytakarodj.

pHérték 2012.08.07. 15:40:03

@polak: Ne hamarkodd el, ki tudja miből lesz a cserebogár! :) Attól, hogy ő nyilvános szereplő, még ugyanolyan ember, mint bárki más: tévedhet, beláthatja, változtathat...
Magam részéről senkitől sem vitatom el a változás lehetőségét. (Nem naivságból, hanem jóhiszeműségből.) S majd meglátjuk!

kurgan 2012.08.07. 15:43:27

@pHérték: igazad van. Orbán is trianonmegemlékezésrőlkivonuló libsiből lett népinemzeti szakrális duce. ebből kiindulva lehet, hogy szegedi például belép az lmp-be. vagy feltámasztja az szdsz-t :D

Szikamor 2012.08.07. 15:46:22

@pHérték: Bocsájs meg ! Én nem vagyok elkeseredve, csak az utánpótlást ( a mai fiatalokat ) sajnálom. Nekem már lecsenget, elmúltam hatvan , én már (mi már ) nem számítunk. A fiataloknak se pénz, se munka , se semmi. Tudom aki dolgozni akar az dolgozik is, csak az a baj , hogy azért (az adója ) nem a az ország gyarapodását szolgálja , hanem a polgármesteri hivatal előtt sorbanállóknaknak , nyújt még egy kis vígaszt a gondtalan éjszakázáshoz.

pHérték 2012.08.07. 15:49:17

@nookedli: Sejtettem, hogy annyira nem lesz mégse meseszép az a segélyszervezet! Külföldi világszervezet pénzét osztjátok? Mint az IMF...? :D Meg állami pénzből működtök (és kapod a fizut...)?
Félre ne értsd, nem téged akarlak cikizni! Csak hát ez is egy szép példa arra, hogy ez sem az, mint aminek látszik. De azt a példa okán megállapíthatjuk, hogy a külföldi pénzek (meg a mögöttük álló vagyonosok, akik adják), illetve az állami, közpénzek nélkül ti sem élnétek. És ha így van, kár szidni a külföldi tőkét, meg a finanszírozókat.
Bár ne lenne rájuk szüksége se az országnak, se nektek, (se neked...)!

nookedli 2012.08.07. 15:51:26

@pHérték: Jó, de non profit szervezetként legalább nem mások kárára akarunk meggazdagodni.

lfleto 2012.08.07. 15:54:26

@szellemkor: Igazad van. Ez a példa talán a két háború között működött a legjobban. A centrális erőtér koncepciója, ha érvényesül képes lehet konszolidálni az országot. Ez ellen csak egy középre beférő, baloldali néppárt tehetne valamit - ennek azonban egyenlőre híre hamva sincs. Az MSZP Horn-féle formájában ilyen volt, ezt játszották el a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban és nem csak gazdaságpolitikájukkal. Megfordítható a Jobbik dilemmája. A baloldal is az ideológiai szekérharc áldozata. Lényegében bezárta magát Budapestre, elidegenítve a Jobbik által felvetett problémákat napi szinten megélő volt vidéki szavazóit. Az LMP, ezzel az új szövetségkötéssel bevonul a romkocsmákba, a Jobbik meg, ahogyan látjuk el van foglalva önmagával, kispártként viszont kitűnő lehet arra a szerepre, hogy a szekérharcban elvigye a főgonosz szerepét és mégis megkapja az elégtelenek egy jelentős részének a szavazatait. Ez egy tökéletes felállás lehet a jobboldali konszolidációra. A Jobbik, ha nem lép túl a saját 10-15 százalékán nem árt, hanem használ a jobbközépnek, viszont nem hagy felépülni egy balos, középre húzó, horni értelemben populista néppártot.

pHérték 2012.08.07. 15:58:08

@Szikamor: Még hogy lecsengett túl a hatvanon! Még 20-30 év áll előtted, de legyen inkább 40! :)
(Öreganyámnak 86 évesen az volt a szavajárása: ha én még egyszer 60 éves lehetnék!)
Persze sok a baj, de talán máskor se volt kevesebb, csak esetleg másféle, meg a jövő se lesz könnyebb. Erre mondták, hogy "embert próbáló idők". Lehet, hogy nem is a körülményekkel van a legnagyobb baj, hanem az emberekkel...?

2012.08.07. 16:00:37

fidesz-jobbik koalíció lesz a következő választás után, 2/3-al. a jobbik köszöni jól van, egy fidesz nyúlván, semmi több. ha majd kell, nyomatják együtt a félázsiai utat.(Gellértke nagy örömére)

pHérték 2012.08.07. 16:00:55

@nookedli: Legalább... De tehetnénk feljebb is a mércét!
(Máskülönben szerintem nincs olyan ember, aki úgy gondolná, hogy mások kárára gazdagodott meg.)

Éhes_ló 2012.08.07. 16:05:33

Amíg a póráz és szájkosár nélkül magyarokra uszított cigánybűnözők a vidéket és a városok lecsúszó negyedeit válogatás nélkül lakosaikkal együtt pusztítják, buktor, elqró, szarházi és az szdsz2.0 teljes egyetértésével a vizoviczkyőrök védelmében addig a jobbik és támogató tábora nő mint a dudva.

Amíg nincs más válasz a biológiai fegyverként használt cigányok által kifosztottak, kiraboltak, megkéseltek, megfélemlítettek, gyermeik életéért és épségéért rettegők részére, mint hogy a többségi társadalom és az áldozatok a hibásak és még több pénzt kell adni a cigányoknak addig a jobbik szavazó tábora nóni fog nap nap után.

A várakozásaitokkal ellentétben a miép, fkgp fleszalámizásán edződött jobberekre nem hat a média agymosása, legfeljebb dacosabbá teszi őket és szorosabbra zárnak.
A hűhó a korábbi mszp-sekből lett buktorhívek táborából a fideszről jobbra leválóknak szól, őket próbálják meg - no nem visszavezényelni buktorhoz, mert lakás nélkül, eladósodva két nemzedékre az már nem megy - hanem legalább távol tartani az urnáktól.

Vona jól tudja és jól beszél, hogy ehhez nem lesz elég mocskos semmilyen eszköz amit buktor és az őt kiszolgáló pintéri sintérbrigád elő tud szedni és nyilván nem kevés egyéb - nem magyar - szolgálat is ezen ügyködik.
Ez van.
Teher alatt nő a pálma.
A politika és a hatalom nem a kisasszonyok sportja.
Van még puskaporuk nekik is bőven.

Szikamor 2012.08.07. 16:09:10

@pHérték: Jól mondod az emberek megnevezésű politikusokkal. Lehet ha én is onnan fentről dirigálnák ,vezényelnék, hasonlóan közundornak lennék kitéve, de nem biztos.

pHérték 2012.08.07. 16:10:11

"Van még puskaporuk nekik is bőven. "
Azon ülnek...

pHérték 2012.08.07. 16:15:44

@Szikamor: Azt hiszem nem volna ekkora az emberek csalódottsága, ha helyesen, nem a politikusokba vetnék a hitüket. Meggyőződésem, hogy eltúlozzák a politikusok szerepét, aztán, ha jön a realitás, rájuk haragszanak, nem magukra, hogy minek is gondolták, hogy a megváltót szavazták hatalomba?
Gyarló az ember, s ha gyarló ember kerül hatalomba, az nem enyhíteni szokott ezen, inkább súlyosbítani.

csárli hárper 2012.08.07. 16:17:41

a fideszben úgy döntöttek hogy ennyi volt a jobbik, egymásnak ugrasztották őket, a marhák meg kicsinálják egymást és eközben széthullik a "párt" is...
a fidesz meg csak hátradől és kér egy kávét, ősi bolsevista trükk ez, sztálin biztos mosolyogva szemléli a pokolból legjobb tanítványa új dobását...

Leszart Ritthberger 2012.08.07. 16:19:53

@Viktus:

Meg az apja, Gyuribácsi, aki az etikai bizit is vezeti.
az öreg egyébként rokkantnyugger autószerelő, ezért a fővárosi közgyűlés közlekedési bizottságát vezeti.
Mert ő jó autószerelő volt.

lfleto 2012.08.07. 16:39:17

@csárli hárper (nyikhaj, tollforgató terrorista): Nem tudom, mennyire figyeled a politika-történetet, mondjuk a demokráciákban '45 után, vagy Magyarországon a polgári fejlődés időszakában, de Sztálin lenne a legutolsó, aki nekem egy demokratikus pártversenyről eszembe jutna... Még akkor is, ha a kormánypárt irányít. Csak azért, mert Sztálin idején a nagy Szovjetúnióban már nem nagyon volt pártrendszer, meg az ügyeket is másként intézték, némiképp. Ajánlok inkább figyelmedbe egy-két amerikai film-klasszikust, mondjuk a Watergate-botrányról, vagy egyes elnökök életéről... Esetleg De Gaulle, vagy Kohl működésének dokumentumait, meg ilyeneket. Nem árt egy kis művelődés a fröcsögés mellé.

csárli hárper 2012.08.07. 16:54:27

@lfleto: "demokratikus pártversenyről"... muhaha!
és nekem kellene művelődnöm, vicces figura vagy.

lfleto 2012.08.07. 17:11:41

@csárli hárper (nyikhaj, tollforgató terrorista): Jó, akkor sztálinizmus van. Egyet nem értek, ha az van, akkor hogyan lehet fasiszta is egyben? Az nem a Hitler volt? Megyek művelődni...

lfleto 2012.08.07. 17:13:09

Ja, az náci volt, fasiszta a Duce, de itt nem ez van, hanem sztálinizmus, jól értem? Na most már tényleg megyek művelődni, nem tudok még eleget a népnyomorgató rendszerekről. Kezdem egyből egy mai Magyar Nemzettel, sőt, lehet, hogy Magyar Közlöny lesz az. Pusztán érdeklődés...

Dr. Kovács Géza 2012.08.07. 17:14:34

Szépen lassan kiderül, hogy tényleg a zsidók irányítják a jobbikot!

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.08.07. 18:09:10

@Disintegrator Rising:
" jobbikosok nagyrésze alulkvalifikált".

Ebben most asszem tévedsz. Van valami felmérés erről, arányaiban a Jobbiknál a magasabb iskolai végzettség felülreprezentált a többi párthoz képest.
Komolyan.

/nem vagyok Jobbik-szimpatizáns./

lavór 2012.08.07. 18:12:44

Mit is lehet várni a pitiánerpistikéktől? A magyar politikai élet alulmúlja egy óvoda színvonalát.

jojoka 2012.08.07. 18:32:43

Azt gomdoltam, hogy 2013-ban meg fog indulni a Jobbik lejáratása. A nem hivatalos kampány kezdet első állomásának gomdoltam ezt. De hogy már most kezdik azon csodálkozom.

Szikamor 2012.08.07. 18:35:00

@Dr. Kovács Géza: Mindent azok irányítanak. Szép lassan ( de okosan ) beépítettek egy két , sok, rengeteg, eladósodott nedves orrút, ( A4-es üres papír aláiratva alúl) akinek ha fontos az élete bizonyítania (besúgni) kell.

barumka 2012.08.07. 18:57:39

Debil párt, debil hívekkel. Nem látnak a gyűlölettől tovább. Én is magyar vagyok, de csak azokat gyűlölöm, akik ártanak nekem, és ezek között vannak azok is, akik elvakultan ezt a politikai cél nélküli pártot támogatják...

J.László 2012.08.07. 19:00:44

@polak:
A minden csapból folyó zsidózást az SZDSZ kezdte el 1989-ben. Az elharapózó cigányozásról esetleg maguk a ballib által heccelt cigányok is tehetnek valamennyire. A ballibsizést köszönje meg magának a ballib. Azt kapja mindenki az élettől, amire rászolgált.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:01:17

a fenti képen tök úgy néz ki vona mint rajcsányi.
hirtelen azt hittem először hogy ez rajcsányi gellért

Dr. GGG77 2012.08.07. 20:05:03

"A Jobbik veszélye az alkalmatlanság, a felelős politizálásra és a bármilyen szinten való kormányzásra képtelenség, aminek nem egyszer adták tanújelét."

A Jobbik csak tanújelét adja ennek, az MSZP és a Fidesz pedig már be is bizonyította. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:06:48

a veszély az alkalmatlanság, a felelős politizálásra és a bármilyen szinten való kormányzásra képtelenség, aminek az elmúlt időszakban nem egyszer adták tanújelét"

én ezt a fidesztől látom bocsi, pont ugyanezt mondanám a fideszre, csakhogy ők most 2/3-madban vannak és vmi hihetetlenül primitívek azzal a felszínesen üresfejű tanácsadóikkal gyüt, sajnos az a fidesz gyengéje, hogy kövértől pokorniig, orbántól selmeci gabiig, a fidesz pártelitje vezérkara menő komcsik leszármazottjai.
nálam a komcsi a primitív szó szinonímája, de ha nem így lenne, akkor is inkább uralkodjon a primitív jobbik 2/3-ban, mint az internacionalista, hazaáruló kommunista fidesz.
de a jobbik nem primitív, hiába akarja a falu széli rajcsányi ezt elhitetni, nem fog sikerülni, nagy fába vágta a fejszéjét a kisinas.

"El kell azt felejteni, hogy kizárólag a körülmények, meg a nagybetűs TÁRSADALOM felelős azért, ha valaki nem tud előre jutni.

Egy példa: Orbán nagyapja egy darab sózsákkal a hátán érkezett Felcsútra, letelepedve a falu szélén. OV apja már befolyásos ember lett a környéken. Fiát már pesti egyetemre tudta adni, aki elnyert egy oxfordi ösztöndíjat is. Ma pedig Magyarország szinte teljhatalmú ura lett. A faluszéli szegény ember unokája.

Tanult, dolgozott, kitartott. Nem hivatkozott a körülményekre meg a társadalomra."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.07. 20:07:24

@tesz-vesz:

Talán rokonok! Talán van egy közös nagymamájuk ;-)

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:17:01

Arról van szó, hogy a Jobbik vezető arcai, legismertebb politikusai eszik meg egymást reggelire, trollkodják szét saját eddig felépített szervezetüket, a radikalizmus politikai erejét."

semmi ilyesmit nem látok, kicsit már látom amit @bbjnick: mond, tényleg kicsit undorító írás ez, emellett hihetetlenül unalmas, tényleg reagáljak minden tévedésre, szándékos nagyításra, szándékos túlzásokra? undorító írás.
szegedi ügy elé fura, de így jár akinek nincs kiforrott egyénisége, édes istenem az idióta bocsánatot kér a zsidóktól, hátha korábban megsértette őket, ez elmebeteg, ahogy a nol-on írták: szegedi egy nagy gyerek. sikerült összetörni, nekem ha most kiderülne, hogy mind a négy nagyszülőm zsidó akkor se kérnék bocsánatot a zsidóktól, mert az identitásom, a gondolkodásom, a véleményem az ugyanaz.

kkbk.blog.hu/2012/08/07/norman_finkelstein

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:26:42

@Virág et.: Novák meg a többiek meg jó farizeusként két zászlóégetés között azért élvezték az euróezreket a brüsszeli elnyomóktól"

ebben is különböznek a többi pártól, a többi is felveszi a pénzt, és nem is meri kritizálni az EU-t...
cselédek és szolgák
a jobbik is él ezzel a lehetőséggel, ami adott mindenki számára a pártvilágban, de nem is tudják megvenni a véleményüket és a hallgatásukat, talán az jobban tetszene az ellenzőknek, hogyha nem vennék fel ezt a pénzt, ami nekik elő van írva?
az ő szempontukból, és az enyémből is, ezzel is csak az ellenségüket erősítenék.
nyilván ha ők lettek volna akkor 2/3-ban, akkor nem lépünk be az unióba, és nem is kapnának havi 2-3 milliót, mint bocskor a dobozban, de szerintem ők kifizetnék ezt az árat

„A jobbikos zászlóégetés óta a fősodratú médiában rendre felmerül, hogy miért kritizál a Jobbik valamit, aminek maga is részese: miért küld képviselőket Brüsszelbe, miért fogadnak el pénzt a munkájukért, miért élnek az Európai Unió intézményi kereteinek lehetőségeivel?
- Az, hogy egy rendszert meg akarunk változtatni, nem jelenti azt, hogy ennek a rendszernek ne lehetnénk képviselői vagy más jellegű alkalmazottai akár az Európai Parlamentben, akár máshol. Ezeket az összegeket ráadásul nem »Brüsszeltől kapjuk«, nem valamiféle kegyről beszélünk, hanem a magyar adófizetők által befizetett, majd egy bürokratikus rendszerben megforgatott pénzről."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:32:03

@Schwerer Gustav: jó komment, én most fáradt vagyok, nincs kedvem kivesézni
ergé, miért nem írsz már a rokonokról?
ismerem nagyon közelről a fajtád, a fidesz nálad vérségi alapokon áll.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:44:50

A Jobbikban viszont egyáltalán nem látni határozott vezetést, annál inkább erősödnek a vezető arcok egymás közötti vitái"

kik vitáznak? tök egyértelműen tették ki csanádpt is, ellenszavazat nélkül, miért nem erről a pártgyálésről tudósítasz? talán kicsit több koknrétumokat írnál, borzalmasan egyszerű és sablonszerű ez az írás, tele hibákkal, bűnökkel és mondatokkal, amik a hazugság halmazába esnek
ergé nem téved, tudja, hogy amiket mond, annak maga a mandiner maga is lehozta már a cáfolatát, vagy objektívebben a rétegzett alternatívákat, de ezeket tudatosan nem foglalkozik, megy az eredeti kitaposott úton
szándékosan befolyásolja hazugsággal a buta tömeget, ennélfogva nem is párbajképes, gerinctelen, sunyi ember

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:52:07

@winerprince: Jézusom :D

"A lebutított populizmus, a legrosszabb értelemben vett nacionalizmus, a mitikus múltépítés és mitikus ellenségkép-gyártás műhelye 2010-ben szép eredményeket ért el a választásokon – de mire mentek azóta, és mire mennek majd 2014-ben, egy ciklusnyi parlamenti politizálással a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?"

ha ez a szánalmas.hu lenne, akkor gyorskommentként követelném ezt

mire mennek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében? :D
miben b+? :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.07. 20:56:01

@Tigriske: nem önfelszalámizás, hanem: "(ön)felszalámizás minősített esete" !

nem mindegy, ugye ergé utálja a modoros blogot?

gabesz72 2012.08.07. 21:22:38

Nah még 1x: A Szegedi Csanád, Pősze, stb... esete azt mutatja, hogy a Jobbik immunrendszere sokkal jobban működik, mint az SZDSZ-áttétes MSZP, illetve az abból leszakadt cafatként a DK!

Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy az MSZP, amely a rendszerváltás kezdetétől mágnesként vonzotta magához a simlis, ügyeskedő, gátlástalan, cinikus, etc... politikusmizériákat, az kormányzóképesebb, mint a Jobbik? Vagy tán amnéziásak vagyunk? Eddig az MSZP háromszor volt kormányon! Közös bennük, hogy valamennyi kormányzásuk félidejében válságba jutott a kormányzás! Egy-két hónap is eltelt olyan hókuszpókkal, hogy kit lehetne betolni a lemondott/elzavart miniszterelnök helyére? S közben, amíg a lakosságra nyomták a megszorításokat, meg a hazugságtengert, s folyamatosan kárhoztatták a „magas fogyasztás" miatt, ők nyaralni mentek! Kicsit pihenkélni! Komolyan volna olyan idióta, aki beveszi a dumájukat, s még őrájuk szavazna? Mégis mitől változtak volna meg?

A DK a másik fele! A demokráciának vannak leginkább híján! És a koalíció is csak addig tart, amíg csepeg valami a központból! Szavaznál rájuk akkor is, amikor ki is nyilvánítják, hogy az egyetlen céljuk a hatalom megszerzése? Milyen emberek ezek?

A Fidesz a politikai kettős beszédével nap, mint nap lebukik! Emberek milliói kajolják a hazug meséiket az unortodox lépéseiről, az államadósság „visszafizetéséről" és a soha sem volt „nemzeti együttműködésről"? Vajon ezektől várható, hogy valaha is szebb napokat él az ország! Kötve hiszem! Január óta olyan lapos legtöbbünk pénztárcája, mintha legyalulták volna. A talpon maradásra sem elég a legtöbbünk fizetése, mégis a Jobbiktól rettegünk!? Normális dolog ez szerintetek!?

Lehet, hogy a Jobbik nem tudja igazán jól csinálni, Sőt! A többiekkel viszont az a baj, hogy nem is akarják! Csak a saját zsebüket tömik!

Ha a Jobbikban végbe megy egy olyan tisztulási folyamat, amit sem az MSZP, sem a Fidesz nem képes végrehajtani, s ami a radikális élek letöréséhez vezet, akkor egy higgadtabb, konstruktívabb mozgalommá (nem párttá!) alakulhat, s azután nehéz lesz tőlük jobban kormányozni az országot!

winerprince 2012.08.07. 21:41:19

@tesz-vesz: ,,kik vitáznak? tök egyértelműen tették ki csanádpt is, ellenszavazat nélkül,,
Én sem értem hogy mit pörögnek ezen.Szerintem tök profin kezelték ezt a kellemetlen helyzetet,talán a nagy pártok(méregdrága tanácsadó csapata)különbül oldották volna meg?Ráadásul de nem utolsó sorban,a kormánypárt is tele van,volt és lesz csontvázakkal,tisztességtelenségben megőszült emberekkel,mégis kaptak 2 millió szavazatot.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.08.07. 22:34:16

@tesz-vesz: Ha kiderülne, hogy mind a négy nagyszülőd zsidó volt, feltétlenül lődd magad a Dunába. Gondolj bele, mennyi előnye lenne: te megvalósíthatod régi álmodat, a világ pedig megszabadul egy retardálttól.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.08. 00:06:19

@Kettes:

Ugyan, piha! A dráma nem az volna. Hanem, mondjuk, az, Ketteske, ha a te nagyszüleidről derülne ki (mind a négyről), hogy egyikük sem volt zsidó:-D

ü
bbjnick

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.08. 00:51:58

@fanatikus analitikus: "Én arról beszélek, hogy az elmúlt két évben nem csináltak semmi érdemlegeset. "
Miért, mit kellett volna csinálniuk? Megdönteni a kormányt? azt sajnos nem lehet (pedig igény volna rá).

ennek hiányában pedig maradnak a jelenlegi parlamenti keretek, meg az utcai politizálás. de a nép már gyurcsány kapcsán "megtanulta", hogy lesz ami lesz, a regnáló kormány kihúzza a következő választásokig, így hát erre sem nagyon van igény. Most a kivárás ideje van, tetszik-nem tetszik.

Természetesen vannak hibák, hiányosságok, de még egyszer: a fideszt sem a '90-92-es teljesítménye alapján ítéljük meg, ugye? akkor a Jobbikkal kapcsolatban se kövessük el ezt a hibát.

@tesz-vesz: köszönöm.
buzcsányi gellért csak egy famulus, de mint látjuk, az ő munkája is elég undorító tud lenni. Direkt a legbunkóbb, legsötétebb szövegeket nyomatni. Ilyenkor bukik ki némely mandineres szerzőből a hamisítatlan fideszbolsi proli sajtómunkás. BGÁ-nak is volt egy ilyen aktusa, amikor Morvait faggatta.
menekulttabor.blog.hu/2012/04/06/fektelenul_balogh_akos_gergely_amokfutasa

legalja.hu...

Szúrófény 2012.08.08. 04:28:41

Nézd a TV-t, figyeld ott,
Mennyi agyhalott,
Fontoskodva ágál,
Lásd, nincs magánál!
Azt hiszi, rém okos,
Amit mond, fontos!
Zsebe teljék néki!
Most van lehetőségi!
Lopni, amit lehetséges,
Következőbe, más lesz,
Ezért sürgős a dolog!
Más ciklus, más lop!

Kandeláber 2012.08.08. 07:20:56

Vonának valószínűleg igaza van abban, hogy a Jobbik elleni sorozatos akciók mögött feltehetően a titkosszolgálat húzódik meg, Rajcsányi pedig téved, amikor "önszalámizást" eleget.
Ambrus vélhetően NBH-ágens. Egy olyan országban, ahol-kis túlzással - egy muzeális pisztoly birtoklásáért bilincsbe verve viszik el az embert, kissé meglepő, hogy a miskolci rablópárost felfegyverző, fegyverarzenállal fegyverkező arc vidáman, szabadlábon vicsorít a kamerába.
Az "önszalámizás" nem áll a Jobbik érdekében, Szegedi reakciója csak egy elkeseredett ember elkeseredett cselekvése volt.
Kigolyóztatok a kaszinóból?
Rendben van, de a kártyán nyert pénzt azért nem hagyom itt nektek - maradok EU képviselő, hiszen még Bokros is beintett az MDF-nek, pedig őt gyakorlatilag nem a párt, hanem egy személyben Dávid Ibolya delegálta.
A Jobbik még nem bukott el, az uborkaszezon végeztével lekerül a műsorról.

Ettelsbruck 2012.08.08. 07:26:54

@Tigriske: Ebben a képmutatás a dühítő a Jobbik részéről, mivel nyilvánvaló, hogy Szegedi nem ok nélkül titkolta el a származását, hanem a párttagok előítéletei miatt, szóval mielőtt kárhoztatnák Szegedit a szálka miatt a szemében, a sajátjukban lévő gerendával is foglalkozni kéne.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.08.08. 13:12:38

@Kandeláber: lenne egy konstruktív javaslatom. bazd fejbe bbzsuzsikát egy kővel és fogd rá a cigányokra. bbjnick meg a zsidókra, természetesen ;)

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.08.08. 15:44:58

És azt sem szabad elfelejteni, amit a sok balos médium mind-mind szajkóz:

Szegedi Csanádot NEM azért támadták a Jobbikon belül, merthogy zsidó, hanem mert el akarta titkolni, mihelyst ez kiderült, olyan módon hogy pénzt kínált a titoktartásért cserébe - ami ugye vesztegetés/korrupció.

Szóval ezzel azért sokan a "baloldalon" nincsenek tisztában, vagy szándékosan ferdítenek ezzel kapcsolatosan.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.08.08. 16:11:41

@Counter: Novák Elődöt egy kártékony embernek tartom a Jobbikon belül - sajnálatos, hogy ettől a kijelentésétől nem határolódott el a Jobbik vezetése.

Nem hinném, hogy abszolút mindenki hozzá hasonlóan gondolkodna a párton belül. Szerintem semmi nincsen abban, hogy ki milyen származású, amíg az országért becsületesen dolgozik. Akár parlamenti képviselőként.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 16:26:03

@Grabbe:
Novák Előd ezt mondta? Ezt.
Jobbikos politikusként, sőt alelnökként mondta? Úgy bizony.
Jobbikos még? Igen.
Alelnök még? Igen.

Akkor ez bizony úgy is van.

Szegedi Csanád nem lehetett volna se EP-képviselő, se alelnök, se semmi a Jobbikban, ha tudják róla, hogy zsidó.
Ezt még ő is tudta, ezért is volt sikeres a megzsarolása.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.08.08. 16:37:00

@Counter: Tisztában vagyok ezzel, azért is mondtam/írtam, hogy ez elég gáz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 16:44:46

@Grabbe: Gondolom, akkor azzal is tisztában vagy, hogy a véleményedet Novák, illetve az egyéb események sikeresen cáfolták.

Miért ragaszkodsz ennek ellenére mégis egy olyan véleményhez, amely nem bontja ki az igazság minden szeletét?

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.08.08. 17:07:34

@Counter: Azért, mert bízom abban, hogy a Jobbikban előbb-utóbb, de többen lesznek azok, akik nem hozzá hasonlóan gondolkodnak - vagy ha most vannak is, de nem akarják/merik az ilyen irányú véleményüket (zisdó származás kapcsán, Novák kapcsán) a nyilvánosság elé tárni.

Például egy Balczó/Rozgonyi/akár Vona részéről szerintem nem érkezne hasonló gondolat. A probléma az, hogy valamiért ennek a Nováknak elég nagy a befolyása a pártban, így nem akarnak ellene, meg a hülye kijelentései ellen aktívan fellépni.

A probléma az, hogy Vona részéről sem történt semmilyen megjegyzés Novák véleménye kapcsán, amely cáfolná azt, hogy ha valaki adott esetben zsidó, akkor nem lehetne tagja a Jobbiknak.

Ez az amit én rossznak tartok, és ezért ragaszkodom ahhoz a véleményemhez, hogy eléggé szerencsétlen, ha valaki a pártban hasonlóan gondolkodik, de legalábbis nem emeli fel a szavát Novák kijelentései ellen.

Ezek sokat ártanak a Jobbiknak, pedig amúgy a nemzeti radikalizmus, mint olyan, támogatandó lehetne. A nácizmus persze nem. Hiába is mossák, vagy akarják összemosni ezt a kettőt. Nem ugyanazok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 17:10:11

@Grabbe: Szerinted Novák náci?

Egyébként Novák kapcsán most éppen a nemzeti radikálisok mossák össze magukat a faji alapú politizálással.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.08. 17:32:40

@Grabbe:
"A nácizmus persze nem."

Es mi van a hungarizmussal?
Tudom, hogy nem ugyanazok.

gabesz72 2012.08.08. 19:46:19

Érdekesek ezek a kommentek:

„Szerinted Novák náci?", kérdezi Grabbe

Elég valószínű...mármint ha ez a kérdés nem a klasszikus értelembe vett „nacionalista" kifejezés alatt értendő!

Ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy a Jobbik - ahogy a zsidóság, vagy más nemzetségek sem - NEM HOMOGÉNEK! Vagyis nem azonos gondolkodású, tudásszintű, hozzáállású, stb... egyénekből áll!

Viszont a Jobbikban már megvan az, ami a többiből hiányzik: a nemzeti minimum! S ezen Csanád kilépése sem változtat semmit!

Vagyis ha a szélsőséges élek letörésre kerülnek - értsd: Novák, Zagyva, stb... egy lépéssel hátrébb lépnek, akkor mind közül a legjobb kormánya lehet az országnak!

De ez nem megy fájdalommentesen! A többi pedig, mint írtam, nem alternatíva!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 20:02:25

@Kettes: rendkívül primitív replika, régóta tudom már, hogy egy darab kő értelmesebb nálad ne untass, csuklóból leérvellek, ugyanis én nem akarom dunábalőni a zsidókat. ennélfogva ha ebben tévedsz nem is lehetek retardált.

én az árulókat, tolvajokat, gyilkosokat, gyilkosvédőket akasztanám fel, mindegy mi a származása.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 20:08:28

@tesz-vesz: Meg a zsidókat is, mindegy, mi a származásuk :-P

nemhívő 2012.08.08. 20:15:21

...nyugi, gyerekek!

...a szebb jövő már megvan....a fejesek már a "cukrosba",..idióta hívek kellően felspanolva.

Ennyi a "jobbik"....soha nem akarnak a mainál nagyobb hatalomba kerülni,...hiszen a felelősségvállalás nem az erősségük....

Ezt a normálisok már akkor tudták, amikor az uniós kilépést elkezdték froclizni...hiszen bármilyen felmérés szerint a kilépni vágyók kisebbségben vannak...

gabesz72 2012.08.08. 20:19:45

@nemhívő: „...hiszen a felelősségvállalás nem az erősségük...."

Ezt úgy érted, hogy Demszky után szabadon, ugye?

Mondj valakit! Csak egy valakit a többi, eddig kormányra került pártból, aki bármiért is vállalta volna a felelősséget!

Miről beszélünk?

nemhívő 2012.08.08. 20:38:32

@gabesz72: ..hát hogy te miről beszélsz, azt nem tudom,...de én azt mondom, hogy más a gyenge kormányzás , és a kormányzásra való teljes képtelenség...

A jobbikból senki, meg sem próbál alternatívát nyújtani...nem ez a lényegük...ebből a szempontból nem más mint Miép 2.0...

gabesz72 2012.08.08. 20:51:38

@nemhívő: Annyiban igazad van, hogy van mit tanulni! De ez minden oldalra jellemző!

Jó éjszakát és Szebb Jövőt!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 20:53:28

@Counter: nem lehetett volna, de attól még az lett, és nem azért tették ki, ez még áll

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 20:59:37

@Grabbe: jaj ne legyünk már ilyenek! engem is zavar, hogy ha zsidó nem lehetett volna alelnök, zavar az is hogy kimondja, zavar az is hogy nem határolódnak el ettől
de őszintén, kit érdekel? ez olyan méretű, hogy befolyásolja a pártszimpátiád? fontosabb ez egy gazdasági kérdésnél egy MAGYAR embernek, hogy egy majdnem izraeli állampolgár nem lehet egy MAGYAR PÁRTBAN vezető MAGYARországon?
őszintén: :)
szerintem ez nüansz, semmi.
amúgy van zsidó pártoló tagja a jobbiknak és magyar gárdának, Reiner Péter úr! azt hiszem így hívják

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:01:40

@Grabbe: Ezek sokat ártanak a Jobbiknak"

ne mondj ilyet, ne vagy te ergé :) édes istenem :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:02:24

@Counter: poénnak jó.

"Antiszemita az,
aki a kelleténél jobban utálja, a zsidókat!" Mikszáth

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 21:02:32

@tesz-vesz: Mitől volna "majdnem izraeli állampolgár" és mitől nem elég magyar így, hogy kiderült a zsidó származás?
Amíg nem derült ki, eléggé magyar volt? Komolyan elgondolkodtatóak a tüneteid.

nemhívő 2012.08.08. 21:08:35

...a kutyámat se érdekelné, ...ha az egész kormány zsidókból állna akkor, ha pl a Szlovén életszínvonalat produkálnának itt, nálunk..

Leszarom azt a színmagyar vérvonalú vezetőséget, ...amelyik minden életrevaló fiatalt megszöktet ebből a kurva országból...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:13:48

@Counter: tudod nagyon jól, ne fárassz már,
de tudod mit? játszunk. próbáld meg te felsorolni az érveimet erre, ha látom hogy haladsz a házifeladattal, akkor segítek, mit szólsz?
az erő veled van. sikerülni fog.

amúgy már 100x részleteztem az identitás, származás dolgot
kkbk.blog.hu/2010/01/09/a_konzervativ_ember_magyarsagtudat_idegenszivuseg

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 21:22:31

@tesz-vesz: Ezt a maszatolást bbjnick jobban csinálja.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:46:06

@Counter: miről beszélsz kispocok?:)
milyen maszatolás? miért nem írsz konkrét dolgokról?

a feladat még áll: miért gondolja tesz-vesz azt hogy az izraeliek majdnem izraeli állampolgárok? (10 pont)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:55:50

@Counter: zsidó = izraelita, így értettem, na

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.08. 23:04:51

@tesz-vesz: A zsidó származású nem feltétlenül izraelita, és sem a zsidó származású, sem az izraelita sem feltétlenül izraeli. Ez három külön kategória, amely tény befogadása eddig látványosan meghaladja képességeidet.

Kérdés: ebből melyikbe tartozik Szegedi Csanád? És akkor miért a másik kettőt használod rá? :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 23:15:32

@Counter: szegedi csanád izraelita származású
szegedi zsidó származású
szegedi magyar származású
szegedi kevert, úgy tudom, csak az egyik ága zsidó
nálam a zsidó = izraelita, most. az én mondatomban

fent elírtam, zsidót vagy izraelitát akartam írni, de nem láttam hogy izraelit írok. komolyan elírtam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.09. 00:13:08

@tesz-vesz:

Nem olyan bonyolult ez:-) Szegedi Csanád egy zománcozott bádogéjjelinyi (egy bilinyi) fos.

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása