Kis hazánk, egy emberben
2012. július 26. írta: pinter.bence

Kis hazánk, egy emberben

toteas-csikung-iskola-xiiikerulet_rev004.jpg

 A szürke ötven árnyalata a Wikipédia szerint harmincegymillió példányban kelt el harminchét országban a tavaly júniusi megjelenés óta. E. L. James bestsellerének magyar kiadását az Ulpius-ház jegyezte, fordítónak Tótisz Andrást kérték fel. Tótisz Andrást, vagy talán egy fokkal ismertebb nevén T. O. Teas krimiszerzőt, műfordítót, karatemestert, akinek egy könyvéből még filmet is csináltak Amerikában. És akit egy tegnapi interjú tanúsága szerint nem igazán kéne lefordítandó szövegek közelébe engedni.

  A korrektség kedvéért először emlékezzünk meg az újságíróról, aki szabadjára engedte a szörnyeteget, és akire Tótisz is panaszkodik a cikk alatti kommentjében. Tótisz sérelmezi, hogy nem kapta vissza láttamozásra az interjút, és egyébként a kérdések minősége sem képvisel hatalmas színvonalat. E sorok írója is készített már kényszerűen e-mail-interjút, ilyenkor érdemes futni egy második kört, illetve a végén elküldeni az alanynak a kész szöveget. Ez úgy tűnik, itt nem történt meg.

  De ne hagyjuk, hogy az újságíró hanyagsága elhomályosítsa Tótisz András magasban fénylő csillagát! Vegyük csak a tényeket. A könyvet nagyon gyorsan kellett lefordítani, érthető, ha maradnak benne hibák, kevésbé érthető, ha ezt egy szerkesztő vagy egy lektor nem javítja ki a későbbiek folyamán. Mit gondolunk, téves lehet például a következő fordítás?

  „He presses a button, and the Kings of Leon start singing. Hmm… this I know. Sex on Fire. How appropriate.”

  Tótisz fordításában: „Lenyom egy gombot, és az oroszlánkirály, kezd énekelni. Hmm... ezt ismerem. - Lángoló szex. - Ideillő.”

  Tótisz szerint ez nem egy fordítási hiba, sőt, kifejezetten sértőnek találja a kérdést. Ő ugyanis nem hibázik. Ő a fordítás Chuck Norrisa, elszámolt a végtelenig kétszer, amit ő ír, az úgy van, punktum. Arról már nem tehet, hogy mindenféle amerikai fiatalok gitárokat pengetnek, őneki erről miért kéne tudnia. A Kings of Leont nem ismerte, az Oroszlánkirályt meg igen, úgyhogy nála az Oroszlánkirályt hallgatja. Nem mindegy? Ez is zene, az is zene? Nem mindegy. Tessék meghallgatni a két dalt. Nem is beszélve arról, hogy a lefordított mondat értelmetlen és vesszőhibás.

  „Ha van egy pergő, jó és olvasható magyar szöveg, miért is kell nagyítóval keresni, hogy van-e benne valami hiba? Ez kurvára jellemző kis hazánkra” – írja Tótisz. Csakhogy Tótisz maga az, aki jellemző kis hazánkra. Egyrészt használja a kis hazánk kifejezést. Másrészt, miután tévedett egy kellemetlent, nem azt mondja, hogy bocsi, becsúszott egy ilyen, gyorsan kellett dolgoznom, legközelebb jobban odafigyelek. Nem. Tótisz egyenesen büszke arra, hogy a témával foglalkozó fordítóként nem ismeri az egyébként eddig 11 millió lemezt eladó Kings of Leont; és hogy ezt szánt szándékkal, a könyvet olvasó kommentelők szerint teljesen karakteridegenül Oroszlánkirálynak fordította. 

  „A szerző bízik a kiadóban, a kiadó pedig sok év után bennem.” A szerző elgondolkozhatna, hogy megbízzon-e egy kiadóban, amely olyan fordítót alkalmaz, aki szerint „az íróval nem kell egyeztetni, nehéz is lenne, hiszen nem tud magyarul”. Ajánlom Tótisznak ezzel kapcsolatban Ajkay Örkény példáját, aki William Gibsonnal folyamatosan faxon (!) egyeztetve fordította le önszorgalomból a Neurománcot.

  Tótisz úr a mi kis hazánk, egy emberben összefoglalva.

  Egyébként már mémként terjed a neten.

tumblr_m7qigdSbRw1qaosd8o1_500.png

23969102.jpg

tumblr_m7r9sbxRWa1qcvdpbo1_400.jpg

tumblr_m7q9qhBTvU1qd3bpeo1_500.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr474678782

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.26. 11:18:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.26. 16:44:26

@Fekete Aladár: Nem te mondtad, hogy igazságtalan a kisebb hibát szóvá tenni, ha van nagyobb is?

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2012.07.26. 16:45:28

trollblog trollpost troll kommentek
respect Totisz

erdelyik 2012.07.26. 16:47:23

@Belpo: Ismered azt a történetet, amikor a pszichiáter páciensének mindenről az jut eszébe, hogy pina? Lát egy kockát, pina. Elé raknak egy kört, pina. Mutatnak neki egy autót, pina. Nos kiváncsi vagyok, mi jut eszedbe erről a posztról!

Fekete Aladár 2012.07.26. 16:48:14

@Atisz: Így van, nagyon sok egyéb hiba semmi nyilvánosságot nem kap. Amúgy nem is írtam volna, ha "csak" a könyvesblogon marad a dolog. De a folytatás (index címlapos mandiner poszt), a képek, meg a helyzetnek ez a túlburjánzása szerintem már túlzás. Van az országnak egyéb, jóval komolyabb baja, és nettó gyávaság azt rugdosni, akit éppen divatos és kockázatmentes. Tudom, ez indexes szokás. Mégis írtam ide, és ha néhányan végiggondolják, vagy legalább felmerül bennük, hogy helyes-e ez így, akkor már megérte a befektetett időt.

Fekete Aladár 2012.07.26. 16:52:12

@Counter: Szerintem semmilyen hibát nem gond szóvá tenni. Az okos tanul belőle, a nem okos nem. A lehetőség viszont adott. Nekem a mértékkel volt a bajom eddig is, és most is. Ilyen mértékű össztűzre szerintem nem szolgált rá. Hogy leírják azt, hogy elcseszett valamit, az nem baj, sőt. Hogy arrogáns, arra meg mindenki úgy reagál ahogy. Viszont utána minden lehetséges módon és fórumon kikezdeni szerintem továbbra is túlzás.

is 2012.07.26. 16:53:27

@Atisz: ez nem talpnyalás, hanem speciális humorérzék. a speciális olimpián még elsüthető.

Atisz 2012.07.26. 16:55:16

@Fekete Aladár: Most akkor te vagy Tótisz vagy sem? :)

Szerintem nem gáz, ha igen, csak akkor tényleg egyszerűbb lett volna saját névvel regisztrálni.

Egyébként tényleg van pár más probléma is, de érdemes mindenre odafigyelni, mivel a kisebbekből is lehetnek nagyok előbb vagy utóbb (lásd pl. megélhetési bűnözési csirkelopás -> szinte napi rendszerességgel előforduló rablógyilkosságok).

evil overlord (törölt) 2012.07.26. 16:56:13

@bbjnick: Mint írtam, ennek a fosnak mindegy. Azonban elég valószínű, hogy a fickó értékesebb szöveget is így fordít (azaz ott sem fog utánanézni az általa nem ismert kifejezéseknek).

nápolyi maszti 2012.07.26. 17:01:18

@Fekete Aladár:
Tulajdonképpen igaza van a poszt szerzőjének, ez a mentalitás -- legyen óriási nagy arcod, ha elkúrod, be ne ismerd, a kritikákra szarjál, a kudarcot hazudd tündérmesének -- nagyon, nagyon magyar. Csak az a furcsa, hogy ezt pont egy fideszes blogon teszik szóvá. Inkább büszkének kéne lenni rá: lám, a jó példa ragadós!

Fekete Aladár 2012.07.26. 17:01:44

@Atisz: Nem én vagyok Tótisz. Így a fénykép alapján legalább harminc év lehet közte és köztem. Meg neki a interjú szerint sokkal több nője volt.

Amúgy szerintem is mindenre oda kell figyelni, de továbbra is a mérték a baj. Ideális esetben (tudom, nálunk nem így van) komolyabb büntetés jár a pár tízezer egzisztenciát nyomorba taszító, nagy összegű sikkasztásért, mint a tyúklopásért.

Atisz 2012.07.26. 17:05:33

@Fekete Aladár: Mind a 2-t büntetni kell (megjegyzem a sikkasztást mindig is büntették - már ha kiderült, míg a tyúklopásért csak a jegyző vonta meg a vállát, ma pedig már ott tartunk, hogy egy nő nem mehet végig egyedül az utcán, mert valaki megtámadja, kirabolja, megerőszakolja).

Egyébként szerintem nem biztos, hogy több nője volt ;)

Fekete Aladár 2012.07.26. 17:06:18

@nápolyi maszti: Pártpolitikába nem mennék bele, mert ahogy vallásom, úgy pártállásom sincs, de szerintem túl nagy arcot a másik oldal sem nyithat. A "szerintem" szó viszont itt fokozottan érvényes: "fidesznyik, baller, libbancs, narancsdroid" vitába egész biztosan nem megyek bele, mert nem fogok egy héten át a gép előtt ülni, és magyarázkodó kommenteket gyártani.

Atisz 2012.07.26. 17:06:21

@nápolyi maszti: Szerintem pont nem magyar... inkább "újmagyar" :)

Fekete Aladár 2012.07.26. 17:07:43

@Atisz: Picit ironikusan értettem azt a nő kérdést :)

2012.07.26. 17:08:06

Tegnap, mikor az interjút olvastam, és ehhez a Kings of Leon félrefordítás sztorihoz értem, onnatól a döbbenet miatt már nem is olvastam tovább az egészet.
Örülök, hogy nem csak én döbbentem meg, és örülök, hogy nem hagytátok szó nélkül ezt a slendrián, öntelt faszt (a faszit véletlenül fasznak írtam, de ugye mindegy?)

...és ez a "nem osztasz meg, töröllek" történet igazán szép hab a tortán.

AvgDvl 2012.07.26. 17:11:25

Nem tehetek róla, de a "gyorsan kellett lefordítani" kifejezésről mindig a szétbarmolt csatlakozójú lopott autórádiók jutnak eszembe, amiket "gyorsan kellett kivenni".

szeberenyi 2012.07.26. 17:13:10

Őszintén szólva súlytalannak érzem az egész ügyet: valami olcsó ponyvát szarul fordítottak le, hát ez legyen a legnagyobb bajunk...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.26. 17:13:26

@evil overlord:

Tótisz művek és fordítások:

www.libri.hu/szerzok/totisz_andras.html?page=1&szerzo=101070

Maga melyiket venné meg ezek közül?:-)

Nekünk itthon van vagy négyezer kötetünk, de szerintem egy ulpiusházas sincs közöttük. Viszont, egy eredeti T. O. Teas-ünk van; szerintem, még a hetvenes évekből egy kolibri-kötet:-D Apósom kiselejtezte néhány régi krimijét --- Chandler, Christie, egy háború előtti cseh krimiszerző, szovjet szerzők stb. --- és volt közöttük egy Öld meg puszta kézzel! c. T. O. Teas kötet is. A feleségem, aki szokott krimiket olvasni, az egész stócot elhozta, hogy majd átnézi, van-e közöttük olvasható. Erre a T. O. Teas-re határozottan emlékszem, mert jót röhögtem a címén és borítóján (és hogy a feleségem ilyen könyvvel állított haza):-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.26. 17:15:10

@Babette_:

"ez az eredetiben a vanilla akar lenni?" --- kérdezi.

Maga olvasta, kedveske, nem én! ;-)

ü
bbjnick

reccs 2012.07.26. 17:15:42

@Atisz: Ja, olyan jobbikos-fodeszes stílus. Mintha a kormányt hallanám

Makkasz 2012.07.26. 17:21:17

@Fekete Aladár: Ez biztos provokacio. A Leon egy szerencsetlen elutes, de utana vagy elkezd ;nekelni, vagy enekelni kezd, de nem kez enekelni.

A facebookos fegyelmezes pedig 16 eves kor alatt biztos normalisnak szamit, de igy?Nem o vette fel oket? Ki a szar oszt baratainak feladatot? Ha nem csinalod torollek. Ez a szanalmas, nem a gyonge forditas.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.26. 17:21:40

@nápolyi maszti:

"Nem az ilyen apró lapszusok minősítik a fordításokat." --- írja.

Nyilván!:-)

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.07.26. 17:24:40

@bbjnick: Én főként sci-fit szoktam olvasni, angolul, így a kérdés akadémikus. Azonban Leon Uris ill. Thomas Harris azért más kategória, mint a cikkben szereplő szarság szerzője.

Syllabux 2012.07.26. 17:24:59

@pinter.bence
Annyira szép, hogy a szerző nem rest lenyúlni a tegnapi nap legütősebb kommentjét:

"Ő a fordítás Chuck Norrisa, elszámolt a végtelenig kétszer, amit ő ír, az úgy van, punktum."

A legjobb tegnapi komment:

"szellemkor 2012.07.25. 18:15:53
Kemény szöveghez kemény fordító. Mit vártatok, hogy medvecukrot árul? Az irodalom Chuck Norrisa.
Ha azt írtam, Oroszlánkirály, akkor az Oroszlánkirály. Pont."

Adott egy gyenge könyv gyenge fordítása, és a más szövegét gond nélkül lenyúló posztoló.
Már csak Palya bá' hiányzik.

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.26. 17:40:14

@bbjnick: hú, én ilyen szutykot nem olvasok (bocs), mondjuk egy ideig más szépirodalmat se, csak következtetek....nemtom, jól-e.

filburt 2012.07.26. 17:44:17

@Babette_ felvetette a "vanilla"-t.
Mindamellett, hogy a fordító arroganciája karcot hagyott a monitoromon, őszintén kíváncsi vagyok, hogyan lehetne úgy lefordítani az eredeti mondatot, hogy megmaradjon a többrétegű jelentése.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.07.26. 17:47:52

Na, végül csak megint sikerült nevetségessé tennie magát, király:D,
Meg legalább ez az elviselhetetlen 9gag forma humorizálás kitermelte az első tényleg kibaszott vicces képeit.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.07.26. 17:49:24

ó, lemaradt a lényeg: csak megint sikerüólt mindenkinek nevetségessé tennie magát, istenments hogy személyeskedőn kárörvendjek, én mindenkin röhögök!

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.26. 17:55:51

@filburt: jó felvetés, elgondolkoztam.
nem jut eszembe semmi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.26. 17:58:57

@bbjnick: apró kollapszusok...

@erdelyik: Belpo nem ér rá, ezért segítek: viktátorcigányhitlerközgépsimlicskakiflisgabileszoptaakollégiumotdeszámosanbuzikis

Ferri.HU · http://www.ferri.hu/ 2012.07.26. 18:10:24

Akkor a Google fordító nem is annyira rossz...? :)

translate.google.hu/?sugexp=chrome,mod%3D2&q=%E2%80%9EHe+presses+a+button,+and+the+Kings+of+Leon+start+singing.+Hmm%E2%80%A6+this+I+know.+Sex+on+Fire.+How+appropriate.%E2%80%9D&um=1&ie=UTF-8&hl=hu&sa=N&tab=wT

„He presses a button, and the Kings of Leon start singing. Hmm… this I know. Sex on Fire. How appropriate.”

"Ő megnyom egy gombot, és a Kings of Leon elkezd énekelni. Hmm ... ezt tudom. Sex on Fire. Mennyire helyénvaló. "

2012.07.26. 18:19:26

Ja, még egy dolog:
"Azt viszont nem lehet elvárni, hogy minden gitárt pengető amerikai fiatalt ismerjek. Aki "népszerű" mondjuk játsszák a rádiók, hallgatják a tizenéves, huszonéves barátaim, barátnőim, azt ismerem." - mondja Tótisz.

Komment helyett: youtube.com - Kings Of Leon - Sex On Fire - közel 55 millió lejátszás
www.youtube.com/watch?v=RF0HhrwIwp0

Fekete Aladár 2012.07.26. 18:28:33

@Makkasz: Szerintem ebben a facebook kérdésben van egy kis generation gap. Te például barátokról beszélsz, én viszont elképzelhetetlennek tartom, hogy valakinek 300 barátja legyen. Egyszerűen az ember mással sem töltené az idejét, csak a barátaival kommunikálna. És még úgy sem lenne elég mindenkire. Nekem van pár barátom, meg néhány családtagom. Sosem zsaroltam őket, de ha valami nekem fontos volt, vagy sikert értem el, maguktól érdeklődtek, gratuláltak mindig. Egyikük sincs fent a facebook-on, ahogy én sem. Amit olvastam, az alapján Tótisznak ezekkel a netbarátokkal lett tele a töke, mert azt várta, hogy úgy viselkedjenek, mint az igazi barátok. Egyszerűen más a barát felfogása, mint neked. Aztán lehet, hogy emellett primitív hisztérika, de számomra, amit tett, messze nem az évszázad skandaluma.

2012.07.26. 18:31:26

mekkora nagyképű gyökér, atyaég! kíváncsi lennék, dacból tényleg kiirtotta-e a nem spammelő ismerőseit.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.26. 18:33:25

Olcsó fordításnak híg a mondatszerkezete.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.26. 18:33:55

@Fekete Aladár: Nem a súly – a töménység az, ami kicsapja a biztosítékot.

Fekete Aladár 2012.07.26. 18:39:31

@Counter: Ezt elhiszem, én sem bratyiznék vele. Sőt örülök, hogy nem ismerem személyesen. Az egész Tótisz kérdéskörről, meg hazai fordítási gyakorlatról is van nem épp hízelgő véleményem, amit megtartok magamnak. Ennek ellenére valamilyen önmérsékletet jó lenne tanúsítani. Tótisz például nem tanúsít, de nem hiszek abban, hogy tahóságra még nagyobb tahóság, arroganciára fokozottabb arrogancia a válasz, mert akkor jól megnézhetjük magunkat nem is olyan sokára.

szabóZ · http://comment.blog.hu 2012.07.26. 18:57:03

Megis milyen hibát vetett az interjú szerzője? Ez egy email interjú, tévedésnek, félreértésnek helye nincs. A magyar sajtó szégyene hogy minden interjút visszakuld és hagyja hogy az alany atirja kénye-kedve szerint. Mikor a visszakuldes arra való, hogy a szóban elhangzó mondatokat egyeztessen, jól szerkesztette, suritette, esetleg interpretalta-e az újságíró. Ennek egy emailinterjunal semmi értelme. Legfeljebb. A helyesírási hibákat kellett volna javitani udvariasságbol.

szabóZ · http://comment.blog.hu 2012.07.26. 18:57:53

Elnézést a kurva ipaden mégsem olyan könnyű gépelni :)

armitage 2012.07.26. 19:03:54

éééééééééé, például lettem állítva Tótisz elé. fém! :)

a rend kedvéért itt is sietek leszögezni, hogy ama, Gibsonnal faxon egyeztetett fordítás még így is bőven tartalmazott hibákat, csak én nem mentegettem őket utólag, sőt :) és meg is kaptam értük a magamét, ami viszont remek motiváció és iránymutató volt a későbbi javításokhoz.

igazságos 2012.07.26. 19:13:12

Kezdjük azzal, hogy AZ EGY KOMOLYTALAN BLOG, AHOL MÉG A KÖNYV CÍMÉT SE TUDJÁK KIÍRNI. Ha már tényleg a google-ben kutattak.

A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA. Nagyon népszerű kint, és film készül belőle JELENLEG, három részes a sorozat.

Ha nem tetszik, fordítsátok ti. Egyébként hallom én is a sok kritikát, az Ulpiustól meg ne várjatok, hogy majd minőségi fordítást ad ki a kezéből, olyan, ahol egy másik könyvében a Phuryt, (furyval összkeverve) Szőrösnek, Juliant meg Iulianosznak fordítják.

A kiadótól ez megszokott, de talán ez mégsem annyira, hogy a Szürke ötven árnyalatánál ennyire igénytelenek legyenek. A fordítónak a korábbi munkái is ilyen fényesek, de ahhoz tudni kéne olvasni is.

pinter.bence 2012.07.26. 19:14:13

@szabóZ: Én a következőre gondoltam: email-interjúnál felteszek egy sor kérdést. Ha a válaszok kapcsán merül még fel kérdés, azokat szintén felteszem, majd a kettő, vagy három vagy akárhány környi szöveget összeszerkesztem, és ezt küldöm el az interjúalanynak. Ez szerintem így fair, nálam még nem állt neki senki átírogatni, nem is azért küldöm vissza.

A kérdések meg elég gyermetegek szerintem, de ez már csak az én személyes ízlésem.

igazságos 2012.07.26. 19:18:04

A Kings of Leont nem ismerte, az Oroszlánkirályt meg igen, úgyhogy nála az Oroszlánkirályt hallgatja

úgyhogy ő az Oroszlánkirályt hallgatja, ismeri.

Két hülye fikázza egymást, esete. Egyikük se tud rendesen írni, ha ezt a mondatot is a poszter írta.

Nem is veszek Ulpius - könyveket, megutáltam, hogy ennyit várakoztatnak, nem jelentetik meg a könyveket, ha meg megjelentetik, igénytelen a fordításuk. Ilyen a kiadó, a magyar könyvek jobban futnak nekik.

Tótisz korábbi kiadói munkái is minősíthetetlenek, fordítás minősége szempontjából. De most erősen túlzásba vitte/ vitték a kiadónál.

Meg lehet venni a könyvet 4000 forintért, most akciósan meg 2500-ért.

A filmet meg nem csinálták, hanem most készítik az Universal Studio-ban.

szabóZ · http://comment.blog.hu 2012.07.26. 19:18:26

@pinter.bence: Szerintem egyértelmű hogy a válaszadó nem ezt sérelmezte, másrészt ugye a válaszokból kiderül, hogy ez nem lesz ám egy hosszú beszélgetés. A fordito nem akar masodik kört. Bónusz gondolom az email interjú is arra utal, hogy le akarta tudni az egészet csak.
Az hogy milyenek a kérdések, teljesen más dolog, amúgy szerintem nem gyermetegek. Felszínes talán, de baszki ez egy blog és nem az ÉS.
Amúgy nem is értem, mint gondolt a fickó. Igazi pökhendi fasz volt, azt hitte nem olvassak majd?

pinter.bence 2012.07.26. 19:22:22

@igazságos: figyu, nála "az Oroszlánkirályt hallgatja" a főszereplő, úgy kell érteni a mondatot.

a filmes linkre meg érdemes rákattintani, akkor talán világos lesz számodra is, miről van szó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.26. 19:23:11

@Fekete Aladár: igazad van, ez egy igen-igen kemény (hard) világ (world), súlyosabb is lehetne a megtorlás, pl. a meg nem osztó arcokat egyenként lefejelné a szerző...

[Erről jut eszembe, hogy pornóoldalakon rendszeresen azt írják a brutál dugásra, hogy 'hardly fucked' - vajon ki fordíthat?]

pinter.bence 2012.07.26. 19:23:38

@szabóZ: Oké, értem amit mondasz. Ez szerintem ettől függetlenül elég színvonaltalan, még ahhoz képest is, amit a formátum megkövetel.

stikasz_1 2012.07.26. 19:36:48

Amikor email interjút ad valaki, eszébe juthatna, hogy a szövege pontosan abban a formában jelenik meg ahogy azt leírta. Lehet éppen egyeztetni megjelenés előtt, de ha a kérdések azok amiket kapott és a válaszok azok amiket adott, tulajdonképpen újra elolvashatja a saját levelét?...
Egy beszélgetés viszont egészen más tészta lenne. Mellesleg szabóZ mellé kell állnom, a blog az blog, engem kicsit idegesít is, hogy az időnként hobbiból írogatott blogokat micsoda vehemenciával állítják pellengérre csak azért, mert kikerült a link az index címlapra...

igazságos 2012.07.26. 19:52:14

@pinter.bence: nem annyira nagy szám a könyv ahhoz, hogy film legyen belőle, pláne annyire nem érdekel, hogy megvegyem. Most megnéztem a linket, és még hírből se hallottam ilyen filmről, tényleg tájékozatlan vagyok. :)))
A fenti könyvnél, a női szerzőnek, olyan kapcsolatai vannak, ami miatt filmet készítenek belőle. Van benne BDSM, de egyébként, még J. R. Ward egyik szereplője, V is keményebben nyomja.

A magyarok nagy része nem tud angolul, aki nem olvasta előzőleg a könyvet angolul, az nem tudja megítélni, milyen lett a fordítás, nem érdekli.

2012 márciusában vették meg a jogokat, és most forgatják, amiben Angelina Jolie is szerepet kapott persze, és a Vanília égbolt rendezője csinálja.

Ismétlem, ez a kiadónál megszokott, de ezt most nagyon túlzásba vitték, a negatív reklám is reklám náluk, előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert. Hülyének nézik az olvasókat, a rajongókat, a külföldi könyvekből, jó, ha egy évben megjelentetnek négyet, ötöt összesen!

Nem sok könyv van náluk, inkább hazai írókkal támadnak, azokat nem kell fordítani.

Tényleg durva, amit most csináltak, de mindig ez van, ha meg minőségi a fordítás, mint pl. a Ward könyveknél, azt nem adják már ki időre, most is el vannak csúszva, pedig ez a legnépszerűbb könyvük.

Az Ulpius már csak ilyen. Nem veszek már egy éve tőlük könyvet, inkább angolul olvasok, még részletekben, de a fenti mondatokat már én is értem.

Elég magyartalan a fordítása, a vesszőket sem tudja használni. Mindezt 4000 és 2500 forintért, most már akciósan, pedig azt se szoktak ilyen hamar.

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2012.07.26. 20:01:55

Egy öntelt barom ez az ember.
Szerintem nagyon jellemző, hogy miféle könyveket fordít és milyen kiadónak.
Az Ulpius nyilvánvalóan a "legsuttyóbb kiadó" guinness rekordra hajt.

igazságos 2012.07.26. 20:12:52

@Az igazi Svarc Enegger: mégis alkalmazzák, alkalmazták rendszeresen a múltban is. Akkor csak tud valamit. :)))

Syllabux 2012.07.26. 20:32:42

@pinter.bence:
Engem továbbra is érdekelne, miért nyúltad le a tegnapi nap legütősebb kommentjét. A te posztodban ez áll:

"Ő a fordítás Chuck Norrisa, elszámolt a végtelenig kétszer, amit ő ír, az úgy van, punktum."

Ez meg tegnapi komment:

"szellemkor 2012.07.25. 18:15:53
Kemény szöveghez kemény fordító. Mit vártatok, hogy medvecukrot árul? Az irodalom Chuck Norrisa.
Ha azt írtam, Oroszlánkirály, akkor az Oroszlánkirály. Pont."

Csak Tótisszal van bajod, azzal nincs, hogy lopod a más szövegét?
Az meg külön szánalmas, hogy feltúrtad a facebookos adatlapját.
És igen, a Tótisz intejú is vérlázító.

pinter.bence 2012.07.26. 20:38:38

@Syllabux: Uh, ezt valóban benéztem, innen jöhetett az ihlet. Utólagosan is megkövetem az eredeti elkövetőt, nem volt ez teljesen tudatos. Még csak fel sem tüntettem betűrendben a törzsanyagod, ez sem lehet mentség.

Az adatlapját nem én túrtam fel, talált képből dolgoztam:
algebraicvarietyshow.tumblr.com/post/28003605002/aztakurva-vujity-tvrtko-ehhez-kepest-semmi

bgp 2012.07.26. 20:39:26

@Syllabux: Na bence, itt van egy mém, Chuck Norrishoz hasonlítani valakit :)

pinter.bence 2012.07.26. 20:42:01

@bgp: :) Legyünk persze szabatosak, erről van szó végül is. Az emberek jó része viszont a fenti értelemben (is) használja ezt a szót.

igazságos 2012.07.26. 20:45:52

@Mr B.: oké, de ez üzlet, senkit nem érdekel a fordító lelkiállapota.

KIADOK EGY KÖNYVÉRT 4000-3000 FORINTOT, ELVÁROM A MINŐSÉGET.

Nem érdekel az se, ha az eladó nem mosolyog, nem köszön, ha ki vagyok rendesen szolgálva. Az legyen a könyvben, ami eredetileg is van, ha a fordító tájékozatlan, nem felkészült, nem nézett utána, én miért költsem rá a pénzem az általa fordított könyvre???? Hiszen engem, mint olvasót, A FORDÍTÓ MEGKÁROSÍTOTT, hiszen nem azt kapom, amit más országban olvasnak.

Az Ulpiust meg ismerjük, nem kell bemutatni.

igazságos 2012.07.26. 20:49:42

Ezért is éri meg már jobban angolul az a négy-öt font, mint a magyarban ugyanez, silányabban 3000-4000 forintért (10 font).

A pénzemet meg inkább akkor angol könyvre költöm.

Tényleg sokan panaszkodnak, hogy nem fizetik ki a fordítókat. De Fejős Évára mindig lesz pénz, meg a parfüméjre. Meg arra, hogy megajándékozzák magukat olyan díjakkal, amit Geréb Ágnes is megkapott.

erdelyik 2012.07.26. 21:09:17

@Hepci: Ez bizony komoly éleslátásra utal. Gratulálok! Ugye, nem fáj? Ahogyan a haverod egyéb témákban kihányt karaktereit olvasom, hasonló intellektus ő is. Persze gondolhattam volna, így jár az, aki 500 (nyilván brosúrákból bemagolt) szóval kommunikáló proli közé keveredik.

Syllabux 2012.07.26. 21:12:02

@pinter.bence: Úgy látszik, nem vagyunk egyformák, nekem egy ilyen jó komment nem csak a tudatalattimban ragad meg.

Csak halkan jegyzem meg, hogy ugyanazon a blogon szerepelt először Tótisz Facebook adatlapja, ahonnan a Chuck Norris poént vetted. De örülök, hogy legalább így utólag adtál egy lelőhelyet - mondjuk szerencsésebb lett volna a kép alatt közzétenni. Mert így ez (is) lopás.
Félre ne értsd, nem várom, hogy tökéletes legyél, de talán ez segít abban, hogy kicsit elnézőbben fogadd mások hibáit.
@szabóZ: Mr B.- nek meg igaza van. Ha Valuska nem netes interjút készít, hanem veszi a fáradságot, és személyesen találkozik az interjúalannyal, és látja milyen állapotban van, nem hozza le ezt a szöveget, hanem nekirugaszkodik még egyszer. Ugyanabban a városban élnek, semmilyen szakmai érv sem indokolja a netes interjút.

fran7 2012.07.26. 21:33:40

Röviden összefoglalva ezt az interjút, ha Valuska csak egy kicsit kedveli Tótiszt, nem lett volna szabad lehozni.

armitage 2012.07.26. 21:48:10

@igazságos:
off:
nem áll.
a betegség súlyosságára és különösen a prognózisára tett utalás, az illető egészségi állapotáról adott tájékoztatás a betegség megnevezése nélkül, önmagában is necces. annyiban igazad van, hogy ez már nem személyes, hanem különleges adat (lásd adatvédelmi törvény, 2. § (2) b. pontját, bővebben pl. itt:
www.dura.hu/jogkereso/avtv.html).

a nyilvánosságra hozatal (ami itt történt) pedig adatkezelésnek minősül, és félő, hogy abból is jogtalannak :(

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.07.26. 21:55:19

ez a féreg a kor szentkuthyja. ilyen a kor :))

Páneurópai Harci Kos 2012.07.26. 22:02:39

3999 ez a minősíthetetlen fércmű.

csíraborjú 2012.07.26. 22:11:02

@Locassen:
Nem találom már, hol olvastam (az is lehet, hogy interjúban hallottam), de Nádasdy Ádám szerint ez a magyarázat hibás, és Shakespeare tényleg kolostorra gondolhatott.

skaven 2012.07.26. 22:12:13

@igazságos: A furry szót kerested.

---

Amúgy ezt a 4 mondatot láttam eddig a könyvől, de már ez is annyira béna, hogy az elképesztő. :)

Amúgy az már tényleg a vég, amikor a Google translate legalább olyan színvonalon fordít, mint a "műfordító".

Az Ajkay Örkény interjúért pedig nagy köszönet, érdekes és emellett kiváló korlenyomat!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.26. 22:24:40

eltűnt egy hosszú kommentem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.26. 22:31:08

de amúgy milyen már, ha pl egy akció-krimi vagy katonai regényben akár, a katonák mikimanót hallgatnak, nem ac/dc-t?

"Ön szerint népszerű zenekar, én még életemben nem hallottam róla. mikimanó című dal viszont van. Nem azt hallgatta Grey? Nálam azt hallgatta"

Vincenzo90 2012.07.26. 23:48:38

szegény embert így szétszedni. ha alkalmatlan, akkor sem az ő felelőssége, hogy odakerült. a kiadó kiválasztotta, bízik benne, ő csak igyekszik lelkiismeretesen elvégezni a munkáját. így sikerült.

az egy, ami bosszantó benne, hogy ő is a "kis hazára" ken mindent, mert magyarország a legrosszabb hely, ahol mindenki gonosz. nem veszik észre az ilyenek, hogy ők alkotják ezt a "kis hazát", és ha magukba szállnak, megtalálják az okokat is.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.07.26. 23:54:55

@igazságos: Te igazság bajnoka, esetleg nem akarod-e bepereni? El tudom képzelni milyen lehet a telekszomszédaidnak! (nem irígylem őket)

igazságos 2012.07.27. 00:57:21

@Karmadealer: aha, szóval te már egyből a perelgetésre gondolsz, inkább én szánom a szomszédaidat.

Ilyet senki nem mondott, neked jutott ez egyből az eszedbe. Vajon miért?

Egyébként meg csak egy van, azzal jóban vagyunk nagyon, bee. :)))

tihuana 2012.07.27. 01:49:36

@igazságos: bocsi, NEM A FORDÍTÓ károsított meg, hanem a kiadó. A fordító csak a kiadó irányába felel, az olvasók felé már a kiadó felel. Ezért is van belenyomtatva: Felelős kiadó: Ulpius.. A kiadó szíve joga fordítót választani és a kapott fordítást megfelelő további szöveggondozás után kiadni vagy a kukába dobni. A kiadó bevétele 50.000 eladott példánynál 50.000 x 4000Ft = 200.000.000Ft, amiből ugyebár lejön ez-az költség, árrés stb, de összehasonlíthatatlanul több marad mégis náluk, mint a fordítónál, aki vélhetően 1 %-át nem kapja meg az itt kalkulált teljes bruttó bevételnek.

Lokál 2012.07.27. 07:56:24

Fénymásolsz? :D:D:D

keptelen kepkeret 2012.07.27. 09:01:46

@Mr B.: A betegsegerol nem tudtam, es nem is erdekel, csakmert valaki beteg, nem lehetunk vele elnezobbek, amikor lefordit egy bestellert valamire ami dolgozatnak is rossz:-) Rengeteg ember veszi ezt a konyvet (en nem, anno mar megjelent ebben a temaban az "O tortenete", zsenialis volt. Apollinare is erintette a temakort, ezeken 15 evesen tul voltam. Viszont, akarmilyen gyengen van a konyv eredetileg is megirva, neki kutyakotelessege pontosan leforditani.

Kellett volna egy lektor, szerkeszto, ha pedig volt akkor ezt itt most nem ertem, hogy a manoba adhattak ki egy ilyet a kezeik kozul.

Mondjuk az Ulpius hires arrol, hogy gyakorlatilag mindent kiad, naluk ez foleg kapcsolati szinten mukodik (ha magyar irokrol van szo). Hozzateszem, van olyan kiado tulaj baratom aki kiadta az egyik baratja olvashatatlan par oldalas konyvet, csakhogy a befolyasos barat ne sertodjon meg. Persze senki nem vette a kornyezeten kivul, max.csak egy ket ember aki szerette az alkotasait (egyebkent nem iro). Egyebkent ugyanezt "eljatszotta" egy kozeleti szemely hozzatartozojaval, abban az evben totalis bukas volt (amit egyebkent elore megjosoltam). Volt, hogy kiadott egy szenzacios konyvet, de a PR elcsuszott, a boritoterv el lett cseszve mert az iro ugy gondolta, h majd a baratnoje aki vegyesz, az majd megtervezi a boritot. Nem lett belole siker, sot eddig barhol megemlitettem, nem hallottak rola (az irot ismerik, mint ex kozeleti szemelyiseget, de kb. ennyi).

Az Ulpius sem a szerzoket, sem a forditokat nem fizeti idoben, van akinek evek ota tartozik es a kezdo irok manapsag egyre kevesebbszer keresik meg oket, pont ezen okbol kifolyolag.Viszont barmennyire is utalom az Ulpiust mint kiadot, sajnos neki van a legjobb PR-ja es design-ja. Evvan. Nemcsak a Libri miatt veszik a konyveit, hanem mert van egy nagyon agressziv promoja es mert a boritoterv-re mindig ugyel, ami mas konyvkiadokrol nem mindig mondhato el:-) En egyebkent azon szoktam mosolyogni, amikor egy szerzo ir egy konyvet valami hihetetlen magasztos sallanggal es klisehalmazzal es ebbe beleteszi, h "a penz mint olyan csak eszkoz", de mindig o az elso aki rohan felvenni a penzet:-)

En elastam magam, tudatosan, valamikor huszonevesen mert olyan irokkal/kozeleti szemelyekkel/gyujtokkel et cetera hozott ossze a sors akinek nemcsak nem ismertem el a munkassagat, hanem moralis okok miatt keptelen voltam veluk jopofizni:-) Ennek 10 eve, azota sokat valtoztam- Nem:-)

A masik, h kismillio forditonk van, de ez ismet annyira belterjes, hogyha valakit rendszeresen alkalmaznak, akkor nem hivnak masokat, mondvan ez bevalt es errol a szokasukrol ugymond keptelenseg lebeszelni oket.

A mai magyar "irodalom" valamiert megrekedt fejoseva-karafiath-havas-arpa(anno gerloczy jezusuristen) -steiner es meg sorolhatnam vonalon es ebbol valamiert nem mozdul semerre. Ezert van az, h konyvet irni es kiadatni csak angolul erdemes.

evil overlord (törölt) 2012.07.27. 09:47:41

@keptelen kepkeret: "Hozzateszem, van olyan kiado tulaj baratom aki kiadta az egyik baratja olvashatatlan par oldalas konyvet, csakhogy a befolyasos barat ne sertodjon meg."
A Manuzio kiadó ebből élt

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.27. 10:27:14

@evil overlord: Az abból élt, hogy a befolyásos barátokat az orruknál fogva vezette és irtózatosan lehúzta :-)

keptelen kepkeret 2012.07.27. 11:21:57

@evil overlord: Ebbol akkor lehetne megelni, ha az ismerosok/baratok zsenialis irok lennenek, de ugye nem mindig errol van szol. Azaz errol van szo legkevesbe. Manuzo-rol meg sosem hallottam,6 eve kulfoldon elek-ok egy relative uj kiado, vagy regebbi?

evil overlord (törölt) 2012.07.27. 11:29:13

@Counter: Nem csak barátok voltak az ügyfelek.

@keptelen kepkeret: LOL. A kulcsszó a vanity press és a Foucault-inga.

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.07.27. 13:22:31

Nem Tótisz a hülye. Az a pitiáner 55 millió ember a hülye aki ennek a tökismeretlen zenekarnak ehhez a tökismeretlen számához készült videót megnézte youtube-on. Ostobák, néztek volna inkább Oroszlánkirályt.

2012.07.27. 13:41:17

@Vincenzo90: "szegény embert így szétszedni. ha alkalmatlan, akkor sem az ő felelőssége, hogy odakerült. a kiadó kiválasztotta, bízik benne, ő csak igyekszik lelkiismeretesen elvégezni a munkáját. így sikerült."

Ha egy kőműves szarul húz fel egy falat, az az ő felelőssége, legyen az képesség hiánya, slendriánság vagy akármi miatt. Más kérdés, hogy aki sokadszor őt bízza meg, az szintén gyökér (vagy olcsójános), de ne mentegessük már a nagyképű szakbarbárt ezzel! Aki a rogyadozó, girgegurba falról is váltig állítja, hogy márpedig az egyenes és sziklaszilárd.

Behajtó70 2012.07.27. 15:48:03

Marha fordítókkal máshol is találkozni. Lásd a Piedone filmek újraszinkronizálása a kilencvenes évek végén, RTL Klub módra.

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2012.07.27. 18:45:22

@igazságos:
Tud valamit? Az biztos. Éppen azt, amire ennek a kiadónak szüksége van. Ilyenek nagy karrierek.

dro_On 2012.07.27. 23:32:32

@szabóZ:
felszínes, az biztos.
akinek a lapjában (a könyvesblog printje, főszerk: valuska) don delillo cosmopolisa a hónap könyve, viszont az egész oldalas kritikában eric packer, a főszereplő következetesen parkerként szerepel, az ilyen ügyekben be is kussolhatna. film is készült belőle, el sem kellett olvasni. nem firtatom, hogy a packer miért nem felelt meg (pl. mert a parker olyan kézenfekvő?), mert nem érdekel. de erről a nívóról beszélünk. aki kérdez.
aki válaszol, az meg még ennél is felszínesebb fasz, és még egy ilyen, egyszerűen megúszható helyzetben is inkább arrogáns barom, mint hogy kiférne egy 'bocs, ezt benéztem'.
jó is a buli. pörög a blog, a könyv és a trollok :-)))

Démonmac1 2012.07.28. 19:56:15

Akkor most szépen megnyitjuk az a Facebookot
András Tótisz 358 db ismerős
Rákeresünk a Kings Of Leonra
"10.835.895 ember kedveli · 26.432 ember beszél róla"
Annyi esze sem volt, hogy 5 másodpercet rászánjon.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.28. 20:44:04

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Jaja. Ki-mit hoz hazulról... Van akinek bányászkodik az apukája és van, akinek matematikus. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.28. 20:49:28

@Démonmac1: Én a "T.O. Teas Csikung Iskolán" röhögtem a legnagyobbat - pedig elvileg nem vicc, tényleg van ilyen: aprod.hu/hirdetes/toteas-csikung-iskola-IDoLVE.html

Mi jöhet még?
P. Howard Ökölvívó Iskola?
Vavyan Fable Tai Chi Tanfolyam?
Fejős Éva Wing Chun?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.28. 20:55:02

@Holger Hartland: Ha tud karatézni (csikungozni?) és tudja oktatni, csinálja, ha nem, nem. A Szt. Piac majd eldönti.

Azért a hirdetés szövegének minősége ütős.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.28. 20:56:54

@Counter: Karate =/= csikung. UTFG. A piac dönt, attól még röhöghetek.

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2012.07.28. 22:34:34

@igazságos: Azt írod, hogy"Tótisz korábbi kiadói munkái is minősíthetetlenek, fordítás minősége szempontjából."
Az embert Totisznak hívják rövid "i"-vel.
Olvastad a Muszasi sorozatot? Az egy öt kötetes sorozat, és azt is Totisz fordította, nagyszerűen.
Ha olyan igazságos vagy, mint a neved akkor maradj a tényeknél, mielőtt határozott kijelentéseket teszel megfelelő ismeret nélkül, mielőtt mások támadnál , informálódj!
Totisz igenis tett le az asztalra nem is keveset, mint író és mint fordító egyaránt.
Az általad kitalált dolgok tényként való beállítása és ezzel való pocskondiázás igazságtalan, és gerinctelen eljárás!
Ha azt mondod , hogy arrogáns és béna volt riport, amit nem engedhetett volna meg magának, mert hibázott a fordításban, az tényszerű valódi kritika és igazságos is.

Marcipán58 2012.07.29. 07:17:09

@Bambusznyárs: "Az embert Totisznak hívják rövid "i"-vel."
Ügyes mondat. (Amúgy kedvenc fordítód neve: Tótisz.)

Taxomükke (UK) 2012.07.29. 12:14:21

@igazságos: Én azt nem értem, hogy miért vállal még bárki fordítást az Ulpiusnak ha ne fizetik ki a fordítókat (vagy csak nagy nehezen).
Nekem a Katedra nyelviskola egyszer 6 hónap alatt részletekben volt hajlandó kifizetni 120.000 Ft-ot folyamatos nyaggatás mellett. Szerintetek elmegyek még valaha hozzájuk tanítani?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.30. 20:46:55

A leiterjakab gyűjteménye alapján ez a fordítás valóban súlyosan szar.
Szar.
És igénytelen. Hogy ne mondjam, silány. Hitvány.

Alanytévesztés, tárgytévesztés, durva értelemzavaró hibák, észrevétlenül maradó idiómák, van minden.

leiterjakab.blog.hu/2012/07/27/fifty_shades_of_grey_matter_ii_az_elso_eresztes
leiterjakab.blog.hu/2012/07/30/fifty_shades_of_grey_matter_iii_a_borotvalt_alkaru_no_balladaja
leiterjakab.blog.hu/2012/07/30/fifty_shades_of_grey_matter_iii_a_gondolataid

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.08. 03:36:42

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9215729
Innen tévedtem ide. Nem tudom, igaz-e a hír.

Összesen két könyvét olvastam, még kamasz koromban, azok tetszettek. De hát sokat változott azóta a világ is, meg az ízlésem is.

@Démonmac1: Kings of Leon - eddig én sem hallottam róluk, ebből következően a szövegről nekem is inkább az Oroszlánkirály filmzenéje ugrott volna be :)
De megkérdezném, kis hazánkban hányan ismerik mondjuk a Styx vagy a Lynyrd Skynyrd nevét... Hogy olyat, mint mondjuk az Atomic Shelters, ne is említsek.

pinter.bence 2013.07.08. 06:44:18

@álfirkász: Én pont most készülök elolvasni az Öld meg puszta kézzelt, igazából csak kíváncsiságból, de akkor most már szomorú aktualitást is kapott a dolog.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.08. 12:04:31

@pinter.bence: nekem meg nem jutott eszembe a címe. Ez volt az első könyvem tőle. Már nem tudom, hol van, pedig meg kell lennie...
süti beállítások módosítása