Ő Zangla Királya, akihez tudósításunk végén ellátogatunk. De addig sok mást is megtudhatunk a hihetetlen szubkontinensről.
A minap például felvonult Leh-ben Az Erényekkel Ékes Ragyogó Óceán; aka A Szent Egyetlen, Gyengéd Dicsőség, Magasztosan Szóló, Könyörületes, A Hit Tanult Védője; Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyaco; közismertebb nevén Őszentsége, a XIV. Dalai Láma. Leh apraja-nagyja, valamint a turisták is kicsődültek integetni. Ezúton fejezem ki teljes értetlenségemet a ladakhiaknak a tibeti származású Dalai Láma iránt érzett szimpátiája ügyében. Minden üzleti-éttermi falfelületen legalább egy kép Őszentségéről; születésnapi buliján a Shey melletti nyaralójának kertje dugig volt lelkes hívekkel. A magyarországnyi területű, de mérsékelten lakható és emiatt gyéren lakott Ladakhi Királyság függetlenségének nemcsak a tibetiek által erősített belső viszály (a helyi vörös süveges lámák és a tibeti irányzatot képviselő sárga süveges lámák között), hanem egy konkrét tibeti-mongol támadás vetett véget (1679-1684, a tibeti-ladakhi-mogul háború). A testvéri támadást a ladakhi uralkodó csak muzulmán segítséggel (Mogul dinasztia) tudta megállítani, cserében át kellett térnie a muzulmán hitre, valamint mecseteket kellett építenie a fővárosban. 1834-ben aztán ezt a névleges függetlenséget (Kasmírnak és a Dalai Lámának is adót kellett cserébe fizetni) is megszüntette egy muzulmán sereg. Ladakh azóta Jammu és Kasmír állam része, mérsékelt autonómiával.
A láma látogatása előtt történt, hogy egy térdig érő motorosbandita 30 ezer rúpiát, cirka 140 ezer forintot ajánlott nekem, ha összehozom őt a társaságomban lévő nőismerőssel. És mutatott egy nagy köteg ezrest. Választottja azonban nem kívánt élni a nagyszerű üzleti ajánlattal, inkább elmenekült, s otthagyott a kis kanos hindu kénye-kedvére kiszolgáltatva, aki a papné után ráfanyalodott a papra: megpróbált szobára cipelni, függetlenül a közöttünk lévő 30 kiló súlykülönbségtől. Jobb ötlet hiányában (mégsem verhetem meg a rajongót, amiért túlárad benne a szerelem), kénytelen voltam az asztal alá inni őkelmét.
A magashegyi kőbányászat szépségeiről meséltem? Nincsenek neki olyanok. De utána jött a neheze: teherautó platóján utaztunk oda és vissza, s visszafelé elkövettem azt a hibát, hogy Namgyal mellé ültem a kőhalomra. Soha ne üljetek berúgott és betépett tibeti mellé. Sajátos feldolgozásban és nyelven a Breaking the Law-t és egyéb örökzöldeket danolászott, aztán egy óvatlan pillanatban nekifogott elmesélni az életét. Egyetemista. Mikor a figyelmem lankadni kezdett, akkor rátért, hogy neki is két apukája van, mint Jézusnak, mert errefelé a nőhiány miatt több fivér vesz feleségül egy nőt. Egyébként a fivéreivel már megbeszélte, hogy a társaságunkban lévő egyik hölgyet feleségül venné, de az illető, bizonyára nőies szemérmességből, egyelőre kitérően válaszolt. Szerencsére minden út egyszer véget ér.
Csapatunk egyik része Shey-ben követ tör, amit gilisztás tehénszarral ragaszt a sztúpára két csont-bőrre szikárosodott lágervezető, G., az építész, valamint Á., a tibetológus társaságában. A magyari conquistador csapat másik része Zanglában újítgatja a romos királyi palotát, ahol Kőrösi Csoma Sándor éldegélt egy helyi láma vendégszeretetét élvezve, télen hárman összeszorulva egy kifűthetetlen kis likban (a külső hőmérséklet akár -30 C is lehet).
*
Kőrösi Csoma Sándor így írt erről egy levélben:
„Szorgos hétköznapok
Lehtől délnyugatra tartva, kilenczed napja Yanglában (helyesebben: Zanglában) megérkezvén, 1823 évi június 26-tól 1824. évi október 22-ig a Zanszkári zárdában – Yanglában – Ladakh tartomány legdélnyugatibb részében tartózkodtam, a hol a Láma segítségével a tibeti irodalmat tanulmányoztam. Zanszkárban való időzésem alatt ezen értelmes Lámának ügyes útmutatása folytán, nyelvtanilag megtanultam a tibetit, s megismerkedtem azon irodalmi kincsek néhányával, melyek 320 vaskos nyomtatott kötetbe foglalvák, s mely kötetek az összes tibeti tudományosság és vallásnak alapját képezik.”
Baktay Ervin Csoma-kutató említést tesz egy bizonyos dr. Gerard-ról, Csoma barátjáról és tisztelőjéről, aki ezt írta Csoma zanglai életkörülményeiről:
„Ezen a helyen ő, a láma és egy szolga három vagy négy hónapon át egy kilencszer kilenclábnyi helyiségben szorult össze, nem mertek kimozdulni onnan, mert a talajt hó borította és a hőmérséklet zérus alatt volt. Ott ült ő, birkabőr bundába burkolózva, összefont karokkal, s ebben a helyzetben reggeltől estig olvasott, tanult, tűz nélkül, vagy világítás nélkül az alkony beállta után, a padlón aludt, és csak a puszta falak védték az éghajlat szigorúságával szemben. A hideg olyan erős volt, hogy kínos feladat volt előhúzni kezeit a gyapjas védőburok alól, amikor lapozni akart. Némi fogalmat nyújthat a zanszkári éghajlatról az a tény, hogy a nyári napforduló napján a talajt frissen hullott hó födte: s már a rákövetkező szeptember 10-én, amikor a termést még nem aratták le, a földet megint hó borította; ilyen ennek az országnak és örökös telének borzalmas arculata. Ezeket Csoma úr szorgalmának bizonyítására említem, mert ő olyan helyzetben, amely a legtöbb embert kétségbeesésbe űzte volna, 40.000 tibeti szót gyűjtött össze és rendezett el.”
Az idézeteket Móga János 1989-es kiadású, Vándorúton Indiában c. könyvéből loptam. Netezés hiányában kénytelenek vagyunk könyvet olvasni.
*
A helyszínről, Zanglából jelentkezik kiküldött tudósítónk, Barnabi:
Az út gyönyörű, hosszú, de csak kicsit jajjgatós. Stop. Kargil egy koszos, élhetetlen, muzulmán porfészek. Stop. Tényleg nincs pia, hozzatok légyszi! Stop. Sokat! Stop. Kemény a küzdelem egy shared taxiért, de holnap reggel indulunk. Stop. A szállásunk és házigazdánk ok! Márk vágja a tourist office kontaktot. Stop. Ettünk egy nagyot a Las Vegas nevű étteremben. Menő! Stop. Remélem mindenki ok, mi ok! Stop. Jóéjt! Stop.
Jajjj, Zs. kéri, hogy mézes Strepsilst hozzatok Neki, gyengélkedik...
Ölel, Barnabi pk.
*
Padum városa
júl. 10.
Előretolt helyőrségünk rövid tapasztalatai a következőek:
Padum lövészárkai Kargil pokla után kifejezett felüdülést jelentenek. Az út borzalmasan hosszú, de eddig talán a legszebb szakasz. Mi nem szerettünk volna tegnap még tovább zötykölődni, ezért megszálltunk a Chamling Kailash hotelban, ahol melegvíz, pótágyas tiszta szoba fogadott bennünket a szokásos 300/kopf ellenében. Egy szoba kb 1000, lehet picit alkudni. Mi 3 felé dobtuk, de befér bőven egy 4. ágy. A hotel bal kéz felől az első épület Padumba érve, belül kis kerttel.
Internet hébe-hóba fellelhető a Cyber Caféban percenként 2 rupiért... Én minden levelemet előre megírtam, és 4 rupiért feltöltöttem. Szörfözgetés, barangolás nem ajánlott.
A csajok ma elmentek wc papírért. Egy guriga 70(!) rupi, zsepi nincs. Vettem vizet 20-ért, ami már majdnem ok. Találtunk egy dugipia boltot, még nincs nyitva, remélhetőleg 2 után résnyire azért kinyitják az ajtót. Nincsenek nagy reményeim az árakat illetően, szóval gondoljatok lécci az alkeszekre is, ahol üres hely támad, oda ne gondolkozzatok, hogy mit pakoljatok. Ez nem vicc, ez tényleg a frontvonal! :)
ATM nincs, dolcsit 40-ért akarnak váltani, mindenki hozzon magával elegendő lét Leh-ből!
Az utazásra idáig költöttünk: Leh-Kargil 700, Kargil szállás 300, Kargil-Padum 1500, padum szállás 300 = 2800/fő.
Bajtársi üdvözlettel,
Barnabi parancsnok és angyalszárnysegédei
*
Kedves Sebok Bastardo!
Írásra késztet a hely, ahol éppen ülünk. Úgy tűnik 14.00 előtt kinyitott a piabolt, ami igazából egy shanghai ópiumbarlangok ihlette titkos szeszbarlang. A helyiség teljesen lefüggönyözött, asztalainál a buddhizmusból végleg kiábrándult tibetiek Keresztapa nevű „sört” kortyolgatnak és hangosakat böfögnek. Szürreális élmény, kérlek!
Itt üvegszámra sikerült jó áron Old Monk nevű rumhoz jutnom, amelyeket természetesen végtelenül diszkréten csomagolnak be számomra.
Barátsággal Ölellek,
Barnabi
*
júl. 10.
Hejj!
Visszanéztem Padumba. Zangla paradicsomi hely, ennek minden jó és rossz oldalával egyetemben: gyönyörű, kedves, kicsi; végtelenül elszigetelt. Hiányoztok.
*
júl. 16
A zanglai munkálatok szépen haladnak, a meló kemény, de tűrhető. Voltunk a Királynál átadni a szobrot.
A Király
Tegnap este végre sikerült audienciára bejutni a zanglai Királyhoz. Ez nem kis szó, hiszen a Király igen elfoglalt ember, a legnagyobb seftes a faluban. Egy neves ausztrál kutató szerint a ma élő legrégebben uralkodó dinasztia a zanglai királyi család, ami magából a Királyból; feleségéből, aki a konyháért felel; a faluban tébláboló trónörökösből és a jóképű, eszes, Delhiben egyetemre járó hercegből áll. (A legenda szerint a sármos herceg szüzességének elvesztését néhány esztendeje egy magyar önkéntes lány vállalta magára.)
Az új királyi palota közvetlenül a régi mellett épült fel, tényleg szép, tágas és világos. A világosság többek közt annak is köszönhető, hogy tavaly a falu minden háza napelemes rendszereket kapott egy nagylelkű japán alapítványtól.
Mikor B-vel és V-vel megérkezünk, a Herceg fogad bennünket. Ne gondoljatok azért nagy dolgokra, a Herceg rövid gatyóban, kinyúlt trikóban és papucsban áll előttünk, de a mi szerkónk sem sokkal különb, nem az angol Királynéhoz indultunk teázásra. A palota (szép, nagy ház) folyosóin hamar eljutunk a „trónteremig” (priccsekkel szegélyezett nappali), ahol helyet foglalunk, a Királyra természetesen még várnunk kell.
Hamarosan Őfelsége is megérkezik, tömény füstölőszag árad belőle. Most is éppen púdzsát (buddhista szertartást) tartott a magyar önkéntesekért, hogy el ne csesződjön valami. Bemutatkozunk egymásnak, nagyon hálás a munkánkért, a Herceg teát tölt nekünk, ami külön csodálatunkra teljesen cukormentes, mert már jól tudja a királyné a konyhában, hogy 'a magyarok nem isszák annyi cukorral a teát, mint a ladakhiak. Nagyon figyelmes, de az is lehet, hogy a Király kezdődő cukorbetegsége is közrejátszik a dologban, amikor Őfelsége cukor helyett 2 szem bogyót dob a csészéjébe. B. röviden beszámol a munkálatok állásáról. A Király hálás és bólogat, a tervrajzokat bogarássza és ujjong örömében. Többször felhívja figyelmünket, hogy „please be careful!”.
Ezután rátérünk jövetelünk valódi céljára, vagyis hogy átadjunk Őfelségének egy kedves, naiv, erdélyi fafaragó bácsika vésője alól kikerült, hányattatott sorsú faragványt, ami elvileg Kőrösi Csoma Sándort ábrázolja. Az átadást a helyi formalitások szerint bonyolítottuk le: nyújtom a szobrot, a Király díszes katak-ot (sálat) tesz a szobor nyakába, utána összetett kezekkel, hajlongások közepette, julay, julay! (köszönöm, köszönöm!) felkiáltásokkal átveszi azt, majd az Ő ülőhelye melletti oltárra helyezi. Pompás!
A szobor később majd a palotába kerül állítólag, ha addig valami egyéb célra fel nem használják. (Ezen a vidéken hatalmas kincs a fa. Végezetül sós teával zártuk a találkozót. Nem is olyan rossz, mint ahogy a hegymászók állítják, sőt, előző padumi látogatásomkor már edzettem is rá egy kiskoszosban, nehogy már a Király előtt forduljak fel.
Később a Király nagyokat kezd ásítani. Megköszönjük a vendéglátást, a trónterem küszöbénél visszahúzzuk poros bakancsainkat. Good bye! Have a nice evening! És természetesen Be very careful! A Király amúgy egy teljesen kedves öregember. Alakja valóban méltóságteljesebb, mint a szamaras-vízhordó csávóé, és a falubeliekhez képest elég jól beszél angolul jelen időben. Állítása szerint a dalai láma kedves jóbarátja, aki bejelentkezés nélkül is, bármikor betoppanhat hozzá és mi ezt természetesen elhittük Neki.
Mégiscsak Ő a zanglai Király.
