Menteni kápolnát
2012. július 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Menteni kápolnát

bendek5.jpg

   Béndek: egy elnéptelenedett falu a somogyi dombok között, ami ma Hács községhez tartozik. Béndekről a nyolcvanas években költözött el az utolsó lakó, a helyi mezőőr. A házak eltűntek, helyüket benőtte az erdő. Szerény kis falu volt mindig is, szerény volt a kápolnája is, amit 1857-ben építtetett a birtokos Niczky család. Az elnéptelenedett, elfeledett falura ma csak maroknyian emlékeznek, de vannak, akik mentenék a menthetőt. A balatonboglári, 622. számú Gaál Gaszton cserkészcsapat emléktúrát szervez július 21-én Béndekre, a túra célja a kápolna megmentésének elősegítése.

 bendek2.jpg

bendek1.jpg

bendek3.jpg

bendek4.jpg

  Ahogy a Hács történetéről szóló oldalon olvasható, 2009 nyarán támogatásból, adományok segítségével és a katolikus közösség szervezőmunkájával elkezdődött a béndeki templom felújítása. 2011.június 25-én közel száz résztvevővel tartották a béndekiek első találkozóját, Gyuriga Károly plébános pedig hálaadó szentmisét mutatott be az új tetőszerkezetet kapott templomnál. 

  A belső tér felújítását társadalmi munkával és adakozásból elkezdték, de a felajánlott anyag (cement, mész) és az összegyűlt kevéske pénzmag elfogyott, így a munka áll. A cserkészek remélik, hogy sikerül újra felhívniuk a figyelmet egy elfelejtett falu jobb sorsot érdemlő, elfelejtett kápolnájára. Információk az ügyről és a túráról az alábbi linken.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr64656559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.19. 11:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.16. 10:09:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2012.07.14. 17:17:12

Nagyon szép.

Megnéztem, június 25-én, vagyis három hete volt itt utoljára politikai poszt (Nyírő-temetés).

Mondjuk miről is írtatok volna ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.14. 19:14:22

az előző indiai fehércigány után már én is tudom értékelni Gellért posztját, nem feledve azért egy-két dolgot, helyén kezelve.

@Steve the Great: a kazinci kórházbezárás, egészségügyi reformleépítés, közgép, pl

nincs uborka sehol

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.14. 19:32:47

@rajcsányi.gellért (ergé):

Egy oligarcha igazán odavethetne egy kis cementet és meszet, hogy a hívek befejezhessék a felújítást.

ü
bbjnick

homoródkarácsonyfalváért 2012.07.15. 01:32:08

@bbjnick: igen, ez a helyes eljárás, bocs a reklámért:
www.homorodkaracsonyfalva.eu
Itt többé kevésbé sikerült, csak még nincs kész.

ivcsek · http://abalaton.hu 2012.07.15. 09:23:31

Attól tartok, ezek a posztok nem állítják meg a mélyebben gyökerező faluevő problematikát, mely itt lappang évtizedek óta. 25 év és százával lesznek erdő benőtte, lakatlan falvak, szélfútta harangtornyokkal Somogyban, Ormánságban, hogy "csak" az ország nyugati felét említsem, a határon túlra gondolni sem merek :(
szegedma.hu/hir/szeged/2012/06/velemeny-szent-ivan-eji-alom.html
De azért próbáljuk meg, mentsük meg ami menthető!

S=klogW 2012.07.15. 09:33:52

egy _kihalt_ falu romos kápolnáját tatarozgatni mi értelme?

biztos lenne más, aktívan használt / látogatott kultúrkincs amire rá lehetne költeni a pénzt

Robinzon Kurzor 2012.07.15. 10:55:27

@Steve the Great:

De micsoda uborkaszezon!

Menekülést színleve épp most csalogatjuk magunk után az IMF-et, hogy aztán majd Matolcsy Gyurka vágtából is hátrafelé nyilazva jól a szeme közé lőjön.

bunko_jobbos 2012.07.15. 13:34:40

@ivcsek:
Nem csak "faluevő" politikai létezik. Egyszerűen megszűnt a gazdasági alapja ennek a településtípusnak.

Nagyon sok év gondolkodás után jutottam el erre a következtetésre. Ha az ember nem liberális és magyar, akkor sokáig sajnálja a kiürült falvakat. De a romantika nem old meg semmit, nem elég.

Gondoljunk arra, hogy a 80-as években volt pl. szemfelszedő kisiparos, aki a harisnyákat javította. Aztán már nem kellett, mert olcsók lettek a harisnyák (vagy mert a nő már nem vetté fel a javítottat). Most akkor állami támogatással tartsunk ilyen kisiparosokat, mert hagyományos? Tudom, hogy ez egy kicsit estelen példa, de egy kicsit ilyen a falu is: minden ember ott szeret lakni, ahol a munkahelye van. Régen a föld volt a munkahely, ezért laktan falun, most meg városban, mert ott van a munkahely. Ne kergessünk ábrándokat! A falu nem önmagában jó, hanem évszázadokig ebből éltek meg, most meg fröccsöntésből meg informatikából stb.

Nincs szüksége a gazdasági rendszernek a falura és kész.

Nemrég egy ismerős, tűrhetően működő cég öt üzemágából felszámoltak négyet, mivel az nem volt nagyon nyereséges, csak a legjobban működőt tartották meg, mondván, hogy annak nincs értelme, nem "hatékony". Így ment ez öt évig, aztán hirtelen nem vették már át a nyereséges terméket. Hamar be is zártak. De jó lett volna, ha van még négy nem túl jövedelmező üzletág! De nem volt.

Szóval a falut meg kell tartani, de nem azért mert gazdasági értelme van, hanem mert ha változik a külső környezet és kiderül, hogy újra az ősi termelési mód ideje jön el, akkor legyen, aki még működteti azt. Erre jól példa az összes nyugat-európai ország (Fr., Au. főleg), ahol mesterségesen, támogatásokkal, szabályzókkal életben tartják a vidéket. Nem csak a szavazatszerzés miatt, hanem a fentiek miatt. Igaz, hogy ez pénzbe kerül, de az életbiztosításnak is ára van, pedig általában nem is használjuk.

Szóval kell a vidéket segíteni, de annyi falu nem kell, mint amennyi van. De azért jó megmentést kívánok.

Apeiron (törölt) 2012.07.15. 16:36:56

A Közgép vállalja a felújítást 5 milliárdért. Plussz egy lakókocsi Simicskának. Dethleffs Bolero 450S.

Steve the Great 2012.07.15. 21:38:02

@tesz-vesz: Úgynevezett iróniával próbálkoztam, igaz, sikerült ez már jobban is.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.07.15. 21:53:38

oda kell költözni és boldogulni, kérem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.16. 09:05:47

@Steve the Great: a mosoly kétértelmű, de a ... -ból gondolhattam volna, az is igaz

Tengeresz 2012.07.16. 10:24:25

Igazatok van, sok mindent meg kéne menteni, lehet van értékesebb "rom" is, de nekünk ez van a közelünkben, ide járunk túrázni, itt pihenünk meg egy-egy éjszakára a tábortűz mellett és itt hallgatjuk a szarvasbőgést - ezért ez a kis kápolna a mi szívügyünk. Remek túra célpont, a hívőknek zarándokhely, az innen elszármazottaknak pedig a gyökér, ami megmaradt a falujukból, ahová "haza" menetnek.
Belegondoltatok, mi lenne, ha 20 év múlva a ház helyén ahol felnőttetek, nem lenne más csak egy mező...
Mi itt teszünk meg amit tudunk - szomorú, hogy Magyarországon nincs szükség a falvakra - érdekes, hogy körülöttünk nincs ez így, dehát sok minden ilyen visszás ebben az országban...lehetne fejtegetni miért megy külföldön minden jobban, de most nem ez a célunk. Csupán annyi, hogy egy gyönyörű erdőben túrázzunk, megtaláljuk valamit ami elveszett és segítsünk egy picit, ha megtehetjük - ettől rosszabb nem lehet senkinek, csak jobb.

Szóval, várunk Benneteket is!

S=klogW 2012.07.16. 14:12:08

@Tengeresz: "Magyarországon nincs szükség a falvakra - érdekes, hogy körülöttünk nincs ez így"

talán (részben) azért, mert körülöttünk csupa hepehupás ország van, ahol a földrajzi viszonyok miatt nem lehet hatalmas egybefüggő sík táblákat kialakítani, a megművelt föld mellett és ugyanezen viszonyok miatt nem lehet távolról is könnyen elérni a megművelt földterületet

hrvth 2012.07.16. 20:46:29

Lehet, hogy vannak életképtelen falvak, de a falu mint településtípus nem életképtelen. Elég sok pozitív példa is van.

S=klogW 2012.07.17. 15:01:40

@hrvth: mi van lengyelországban/-gal?

egyébként

Lo. 3-szor akkora ország mint Mo.
és 4-szer akkora népességű

és gazdaságilag is jobb helyzetben van évek óta

trendo+ 2012.07.18. 08:04:10

Csodálom, hogy nagynehezen találtatok még romos kápolnát! :) Amerre járok az országban, szinte minden templom fel van újítva, sőt, már jónéhány vadiúj is épült.
Ismerek olyan helyet, ahová évszámra nem jut el a pap, vagy legfeljebb a védszent ünnepén tart a legközelebbi plébános egy istentiszteletet, ahova hívő már el sem jut, csak a két hitközségi öreg néni, akik kisöpörtek és virágot tettek az oltárra aznap.
Persze, örülök, ha ott tartunk, hogy csak ez az egyetlen épületünk szorul felújításra, iskoláink, kórházaink, kulturális intézményeink már mind rendbe lettek téve.
süti beállítások módosítása