„Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák″ – kezdtek bele a lányok mosolyogva a beszélgetésbe. „Nagyon kevesen tudnak rólunk, ha megmondjuk, honnan és kik vagyunk, nagy szemeket meresztenek ránk, hogy ilyen létezik.″ Való igaz. A „szlovákmagyarokat” már kibeszéltük eléggé. A Körkép és a Mandiner most bemutatja tükörképüket: jöjjenek a „magyarszlovákok”!

„Tisztában vagyunk vele, hogy 50 év múlva megszűnünk létezni“

  Magyarországon a 2001-es népszámlálás adatai alapján összesen 17 693 fő vallotta magát szlovák nemzetiségűnek, ezzel a szlovákság a romák és a németek után a legnépesebb magyarországi kisebbség. A 2001-es statisztikák szerint a szlovák nyelvet 11 816 személy tartja anyanyelvének, és 18 056 használja családi körben. A nemzetiségi és kulturális hagyományokhoz 26 631-en kötődnek. Mi két, Szlovákiában tanuló magyarországi szlovák lánnyal, Zsuval (22) és Katával (21) beszélgettünk arról, vajon tükrözik-e ezek az adatok mindazt, amit mindennap a saját szemükkel látnak.

  „Onnan tudod, hogy szlovák faluban jársz, hogy a falunévtábla fel van tüntetve szlovákul is. De hogy bárki használná a nyelvet otthon, egymás közt, vagy akár a boltban – még sosem hallottam. Az öreg nénik szoktak néha az utcán szlovákul pletykálni, hogy más ne értse, miről beszélgetnek” – mutatja be Zsu a szlovák vidék mindennapjait Békés megyében. Napjainkban a magyarországi szlovákok nagy része a Pilis térségében és Békés megyében él. Kulturális központjuk Békéscsaba, ahol viszont csak a lakosság 5,9% százaléka vallotta magát szlováknak.

  Nagy arányú szlovák etnikumú lakosság él Pilisszentkereszten (Mlynky, 42%), a Békés megyei Kardoson (Kardoš, 43,5%), Örménykúton (Irminčok, 36,3%), Tótkomlóson (Slovenský Komlóš, 27%), a Pest megyei Piliscséven (Čív, 45,7%). A Nógrád megyei Erdőkürtön (Kirť, 35,7%) és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshután (Repašska Huta, 48,6%). (Ezek 2001-es adatok a történelmi szlovák etnikum elhelyezkedéséről, a Pozsonyhoz közeli Rajkát és Mosonmagyaróvárt most természetesen nem számítjuk ide). Magyarországon a szlovákság létszáma folyamatosan csökken – 1960-as adatok szerint számuk akkor még több mint 30 ezer volt, mely az új évezredre majdnem a felére csökkent. A tavalyi népszámlálás eredményei pedig még egyelőre ismeretlenek.

Úgy tanultam meg szlovákul, hogy a szüleim szlovák iskolába adtak

  „Otthon soha nem beszélünk szlovákul. Szlovák nyelven csak a suliban kezdtünk el tanulni.“ – mesél tovább Kata a saját tapasztalatairól. A szülők számára egyfajta hagyomány szlovák általános iskolába íratni a gyerekeket, bár ezek se szlovák tannyelvűek. Az oktatás magyarul folyik, ami heti pár óra szlovákkal – nyelvtan, irodalom, konverzáció – van bővítve. „Az ének volt még szlovák nyelven. Talán ezért is van, hogy több szlovák népdalt ismerek, mint magyart. De általános iskola után a szlovák gimi már nem divat. Amúgy is csak Pesten és Békéscsabán van szlovák gimnázium. A békéscsabai nagyon kicsi, a négy évfolyamban összesen hatvan gyerek tanul. Pestre pedig általában a konzulok, diplomaták adják be a gyerekeiket.“

  A gimnázium alatt már bővebb a szlovák órák száma, a nyelvtanon kívül a történelmet és földrajzot is szlovák nyelven oktatják. Az oktatási tervben szerepel még a szlovák népismeret is mint tantárgy, ahol a szlovák kultúrával, hagyományokkal ismerkednek meg a diákok. „Külön érettségi tétel volt például a szlovák konyha.“ – emlékezik vissza Kata.

Ahogy az otthoni helyzet kinéz

   A magyarországi szlovákság érdekképviseleti szerve az Országos Szlovák Önkormányzat. Feladata a kisebbségi közügyek ellátása, a kisebbségek jogairól szóló törvénybe foglalt jogok érvényesülése, az anyanyelv ápolása, az anyanyelvi oktatás fejlesztése és a szlovák nyelv széleskörű használata, valamint a szlovák kulturális hagyományok őrzése és ápolása (bővebben itt:)

  Táncházakat, színházakat szerveznek, támogatják az iskolákat, pályázatokat írnak ki, ápolják a kulturális életet. 1957 óta hetilapot is kiadnak (Ľudové noviny). Ezen kívül a Magyar Rádiónak és a Televíziónak is van nemzetiségi adása, illetve működik a Magyarországon élő Szlovákok Kutatóintézete, szintén a szlovák nyelv és kultúra ápolása céljából. Minden évben megrendezik az Országos Szlovák Napot, mindig más városban, ahol a szlovák etnikum képviselői találkoznak. A rendezvényt kultúrprogram, vásár, kiállítások és szlovák istentisztelet kíséri.

  Ez jól hangzik papíron, csakhogy: „Ahogy a szlovákiai magyarságot figyeljük, ti jóval nemzetiebb érzelműek, aktívabbak vagytok, sokkal büszkébbek a nemzetiségetekre.  Nálunk, hacsak a jelenlegi generáció nem szedi össze magát, 50 év múlva eltűnünk. Nincsenek aktív vezetőink, hiányoznak a karakteres egyéniségek, a rendes szervezés. Haldokló félben vagyunk: az iskolákban egyre kevesebb a diák. Igaz, valamiféle hagyomány még, hogy szlovák általános iskolába írassák a gyerekeket, de a gimi nagyon ritka.” – vázolta a szomorú helyzetet Zsu.

Szlovák szemmel magyarok, magyar szemmel szlovákok, saját szemmel…?

  Ennek ellenére többen próbálkoznak a szlovákiai egyetemekkel. Különösen, hogy a szlovák állam ösztöndíjat biztosít a külföldi szlovák nemzetiségűek részére.  „Azok a viszonyok, amelyek a jelenlegi magyarországi felsőoktatásban vannak, hihetetlenek. Ezért is sokkal jobb, hogy volt lehetőségünk Szlovákiában tanulni. De a suli nagyon nehéz. A szakkifejezésekkel elég sokat küszködtünk az elején, hiszen mi csak a hétköznapokban használatos nyelvet tanultuk meg. Még most is gyakran előfordul, hogy nem értünk valamit.“ – mondta Kata.

  A hazai (szlovákiai) szlovákok érdekesen viszonyulnak magyarországi társaikhoz: „Mint mondtam, nekik sincs nagyon fogalmuk arról, hogy létezünk. Számukra egyszerű magyarországi magyarok vagyunk.“

  De a magyarországi szlovákok viszonya is érdekes Szlovákiához: „Minden iskolai rendezvényen, illetve szilveszterkor a szlovák himnuszt is énekeljük. De ha azt kérded, kinek szurkolok a magyar-szlovák hokimeccsen, azt hiszem a magyaroknak. Nem is tudom miért. A szlovákiai eseményeket többé-kevésbé figyeli a család, hiszen nálunk is fogható a TA3 vagy a JOJ. Kiskorom óta járunk Szlovákiába, de nem nevezném magam ott turistának. Gyermekkoromban sem úgy fogtam fel a dolgot, hogy most egy idegen országban vagyok. Lehet, ez azért van, mert már hosszú évek óta járok a Tátra alá, és nem idegen az ország számomra.” – fejezte be Zsu az interjút.

  A beszélgetés végén, csak egy dolog járt a fejemben. Ez vár ránk, szlovákiai magyarokra is? Ha majd a mi gyerekeinket fogják megkérni 25-30 év múlva, meséljenek a közösségükről, ők vajon mit fognak mondani?

Lengyel Diana

A cikk a Körkép.sk és a Mandiner számára íródott.