Furcsa, vicces, vagy felfogástól függően akár dühítőnek is nevezhető képek járták be a napokban az internetet: egy olyan pozsonyi rendezvény fotói, melyen az alany magyar koronával és a koronázási ékszerekkel pózolt, esetenként korhű ruhákba öltözött figurák kíséretében. Bohóckodás, aránytévesztés, esetleg egy másik nemzet kigúnyolása? Épp ellenkezőleg: a város legalább részben visszatalált történelmi gyökereihez.
A kérdéses rendezvény a Pozsonyi Koronázási Ünnepségek, 2003 óta rendszeresen megtartják a szlovák fővárosban. Az esemény apropója a város történelmi múltja: Pozsony a török hódoltság idejétől, 1541 és 1784 között volt a Magyar Királyság fővárosa (ezzel abszolút rekorder, lehagyva például Budapestet), s eközben koronázó városi státussszal is bírt – 11 királyt és nyolc királynőt koronáztak meg a Szent Márton-dómban. A pozsonyi ünnepségen egy-egy király koronázását játsszák el ismert színészek részvételével a nagyközönségnek.
Idén júniusban az 1655-ös évi események megismétlésére került sor, mikor III. Ferdinánd feleségének, Gonzaga Eleonórának a fejére került a korona, a hagyományos procedúra szerint. A régi tradíciók felelevenítése meglehetősen sikeres: az ünnepség idővel egyre nő, ismertebbé válik, megjelennek a kísérőrendezvények, jelenleg éppen három napos.
Persze kissé furcsán hat, hogy Szlovákia fővárosa egy olyan tradícióhoz jelentkezik, amely Magyarországhoz köti, de ha jobban belegondolunk, ez a fajta hagyományápolás egyenesen örvendetes, ráadásul egy olyan dologról szól, melyet a magyar nagyközönség gyakran sértődötten követel a szomszédos nemzetektől: a közös gyökerek megtalálásáról. Olyan értékek kerülnek elő, melyek hangsúlyozása korábban semmilyen formában nem számított megszokottnak, sem pedig kívánatosnak.
A koronázóvárosi örökséghez való jelentkezés azért nem teljesen előzmények nélküli, hiszen gyengén bár, de folyamatosan jelen volt Pozsony identitásában. Figyelmes látogatók a városi látképet nagyban meghatározó Szent Márton-dóm tetején például felfigyelhetnek a magyar királyi korona másfél méteres mására.
A klasszikus pozsonyi identitás felvállalása az utóbbi időben kezd divatba jönni. A klasszikusnak vélt pozsonyi identitás arra alapul, hogy korábban három nemzet fért meg egymással békében a településen: a szlovák, a német és a magyar. Egy igazán hagyománytisztelő pozsonyi polgár ezért mindhárom nyelvet beszéli, részben pedig a kultúrát is ismeri. A történelmi gyökerek újrafelfedezését mutatja a Pozsonyi Városszépészeti Egylet ténykedése is: ezek az aktivisták a hagyományokra hivatkozva Mária Terézia Fadrusz János által 1897-ben öntött szobrát akarták volna elhelyezni a Štúr-téren, de nem jártak sikerrel. Aktivitásuk hozadékaként ugyanakkor nyilvános vita bontakozott ki az Osztrák-Magyar Monarchia örökségéről és a városra gyakorolt hatásáról.
Miért is fontos a hagyományápolás Pozsonyban? A város lakossága durván megnövekedett az utóbbi néhány évtizedben, Pozsony pár tízezres polgári kisvárosból alig száz év alatt majdnem félmilliós régiós metropolisszá duzzadt. A lakosság túlnyomó része már nem német, magyar és szlovák polgár, hanem első- és második generációs szlovák bevándorló, vagy éppen elszlovákosodott cseh. Ilyen körülmények között különösen fontos hangsúlyozni, hol végződik Bratislava és hol kezdődött Prešporok (vagy Pressburg, netán Pozsony, értelmezés kérdése). A koronázás erre a történelmi örökségre döbbenti rá a közvéleményt. Az esemény kapcsán a magyar nagyközönségnek pedig azzal kell megbékélnie, hogy az annyira előszeretettel hangoztatott közös történelem egyben azzal jár, hogy a magyar állami jelképek máshol, más körülmények között is feltűnnek. Nem gúnyból, hanem a közös múlt iránti tiszteletből.
(Az első fotóért köszönet Zahorán Csabának, a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársának.)
