Csak azt árulná el valaki, hogy Inkei Bence könyve mitől fontos generációs regény. Ha attól generációs regény, hogy minden második oldalon elhangzik egy régi reklámszöveg, vagy említésre kerül egy mára elfeledett focista neve, akkor ez bizony egy „generációs regény”. Már ha generációs regény alatt egy generáció regényét értjük. A főhős, Gömöri Gergő problémái viszont nem generációsak. De ha így is hívjuk, mitől fontos? Nyilván ez csak egy reklámszöveg, de mégis: valaki, valamiért odaírta a borítóra, akár a szerző eredeti szándékai ellenére is. Most, az utolsó oldal után pár perccel már végképp biztos vagyok benne, hogy ez a regény minden, csak nem fontos. Szórakoztató, esetleg.
A Mirelit története egy átlagos, szorongásra hajlamos srác szakítás utáni depressziójának története. Gömöri Gergőt elhagyja a barátnője, mire ő úgy dönt, egy évre lefagyasztatja magát. A regény azokat a történeteket meséli el, amelyeket Gergő álmodik egy hibernációs klinika fémteknőjében. Így minden fejezet egy-egy egymáshoz nem kapcsolódó történetet mutat be, ahol Gömöri Gergő szembekerül magával, a világgal és exbarátnőjével, Zsófival.
Kapunk pár visszatérő szereplőt is: Trappert (Vigyázat! Generációs!), Andrást, és Ivánt, akik olyan jó karakterek lettek, hogy azt sem tudom már, melyikük melyik. Egyiküknek van barátnője, a másikuk az örök reménytelen eset, a harmadikról nem emlékszem semmire. Ezek a kartonpapír-figurák asszisztálnak Gömöri lehangoló kalandjaihoz. Plusz Zsófi, az eszméletlen gonosz exbarátnő, aki „csak úgy” otthagyta ezt a szerencsétlent, aki ezt egyszerűen képtelen feldolgozni. Egyébként a regény végére szinte már együtt érzünk Zsófival. Igen, kislány. Jól tetted, hogy otthagytad. Jobbat érdemelsz. It’s not you, it’s him. A legjobb, hogy főhősünk sem jut A-ból B-be, ugyanaz a kínosan szerencsétlen figura marad a regény végére, mint akit az elején megismerünk. Az a fajta, akit még az anya-típusú lányok is messziről elkerülnek.
Persze mind Gömöri Gergők vagyunk egy kicsit. Mindenkinek vannak rossz pillanatai. Mindenki bátortalan néha, esetleg bunkó, vagy elmegy a kedve mindentől. Mind pörögtünk már egy nőn annyit, hogy végül emiatt semmi nem lett az egészből. Mind kerültünk már kellemetlen szituációkba. Az élet negatív momentumai adják ki Gömöri Gergőt, így néhol mindenki ráismerhet – ha nem is a mostani, de a tizenöt éves önmagára mindenképp.
Néhányszor felcsillant a remény, hogy még érdekes olvasmány is lehet a könyvből. Vannak jó momentumok. Amikor például az egyik történet háttereként bedől a magyar gazdaság, de mivel a következő rész teljesen tiszta lappal indít, mint a South Park vagy a Rém rendes család, ezért akár egy atomháború is kitörhetne, nem befolyásol semmit. Utazás Berlinbe, reklámszövegek, aranyérműtét, nyaralás a haverokkal, reklámszövegek, végbéltükrözés, utazás Londonba, önsegítő csajozási könyvből csajozás, még több reklámszöveg, kórház. A hátterek nem túl izgalmasak, a bennük folyó történetek pedig majdnem mindig teljesen mindennapiak,és ez a mindennapiság gyakran csap át érdektelenségbe. A fülszöveg azt is ígéri, hogy nevetni fogunk, együtt a főhőssel, vagy inkább rajta. Nagyjából háromszor fel is nevettem. De ez a regény nem volt vicces. Inkább szomorkodtam.
A főszereplő problémái nem generációs problémák. Gömöri generációjának nagy része nem a végbéltükrözés közben rátörő egyetlen exbarátnő képével küzd, hanem a frankhitellel, a gyerekek drága nyári táboroztatásával, válással, munkanélküliséggel. Gömöri egy tizenöt éves kamasz problémáival küzd, harmincas fejjel. Attól sajnos nem lesz valami egy generáció regénye, hogy régi reklámszövegek vannak benne, meg kazettás magnóval felvett himnuszgyűjtemény, meg levitézlett NB1-es focisták, illetve hogy az egyik szereplőt Trappernek hívják (miért nem rögtön Traubinak vagy Trabantnak?). Attól sem, hogy a főhős néha visszaemlékszik az átkosban eltöltött gyerekkorára, mert ezek az emlékek semmit sem befolyásolnak a jelen történéseiből. Annyit elismerhetünk, hogy ez a bizonyos generáció biztosan jobban fogja élvezni a regényt, mint én.
És hogy fontos-e ez a regény, azt természetesen az idő majd eldönti. Szerintem nem az, nem tanultam belőle semmi fontosat, nem közvetítette egy generáció életszemléletét, életét. Egy beteg lélek szakítás utáni beteges depresszióját mutatta meg, ezt pedig majdnem mindenki átélte vagy átélheti. Persze itt egy rakáson kapjuk meg az összes lehetséges szart, ami történhet az emberrel.
Nem generációs, nem fontos, és nem nevettető. Akkor micsoda? Nagyjából ez, 171 oldalon keresztül:
Csak ez viccesebb.