„Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el” – jelentette ki Matolcsy György a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton rendezett fórumon pénteken. Matolcsy újra és újra meg tud lepni a helyzetértékeléseivel, a minden látható alap nélküli optimizmusával – vagy arcátlan, hazug önsztárolásával, ahogy tetszik. 

  A magyar államháztartást ugyanis nemhogy évtizedekre, de egyetlen évre sem sikerült konszolidálni. Ha sikerült volna, akkor nem kéne évente többször is új adónemekről ötletelni, egy-egy vállalkozás legalább annyit tudhatna előre, hogyan kell adóznia négy-öt hónap múlva.

  Maga a feladat persze nem egyszerű. Sőt: irgalmatlanul nehéz. A 3% alatti hiány –szerintünk amúgy üdvös – külső kényszere miatt a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokhoz képest százmilliárdokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni évről évre. A három baloldali kormány idején, 2003-tól 2009-ig (a vitatott illetékességű határéveket szándékosan hagyom ki a sorból) rendre 7,3; 6,5; 7,9; 9,3; 5,1; 3,7; 4,6 százalékos volt a hiány. Ez azt jelenti, hogy évente (az egyszerűség kedvéért 26 ezer milliárd forintos magyar GDP-vel számolva) legalább 180, legfeljebb 1.600 (!) milliárd forintos többlet mozgástere volt az akkori kormányoknak, ha a hiány 3 százalékpont feletti részét vesszük. Már a 180 milliárd is brutális szám, pont annyi, mint a telefonadótól és a pénzügyi tranzakciós adótól együtt várt éves bevétel, azt meg inkább ki sem számolom, hogy az 1.600 milliárd hányféle adóból jönne össze.

  Nem könnyítik meg az államháztartás helyzetét és kézben tartását a ciklusokon át érlelődő, folyamatosan a borulás határán billegő adósság- és feszültséghalmazok sem, mint például a BKV, a MÁV vagy az egészségügy. De mindezt lehetett tudni, számolni kellett vele, többé-kevésbé lehetett volna vele tervezni.

  És pont ezzel van a baj: a tervezés minőségével, az intuitív kormányzással, a gazdaságpolitikai rögtönzésekkel. Régi vesszőparipánk, hogy a nagyobb adóterhelés sem okoz akkora kárt, mint a kiszámíthatatlanság. Ha nem lehet évekre, de még hónapokra sem előre tervezni a gazdaság szereplőinek, az önmagában is sokat ront a teljesítményükön, a mindenféle új adónemek közvetlen adminisztrációs költségeiről nem is beszélve (még több nemproduktív informatikai fejlesztés, még több bevallás, még több hibalehetőség). És kiszámíthatóságban, tervezhetőségben az Orbán-kormány még elődeinél is rosszabbul teljesít, akik pedig nem tették különösebben magasra a mércét. Mint ahogy hasonló a helyzet a gazdasági miniszter által szintén szóba hozott uniós forrásfelhasználással is, ott sem sikerült javítani az uniós pénzek kihelyezéséért felelős intézményrendszer problémás működésén, sőt.

  Mindezek tetejébe Matolcsy még régi vesszőparipáját is elővette, a senki által el nem képzelhető növekedési ütemet, ami természetesen mindig csak a jövő ígérete, soha nem a jelen valósága. A mester 2010-ben, már miniszterként 7 százalékos gazdasági növekedést vizionált 2013-ra, 2014-re, azaz kétség sem férhet hozzá: lát a pályán.