Kis köreinkben a 2010-es elnökválasztás előtt, a schmitti elmúlt két év során és az utóbbi hetek turbulens időszakában is az az egyszerű kérdés járta: miért nem jelöl a két kormánypárt Orbán Viktor egy köztiszteletben álló, nehezen támadható, tekintélyes jobbos, konzervatív professzort az elnöki székbe, aki aztán ellátná a kötelező feladatait, s a ciklus második, a kormány szerint is visszafogottabb félidejében néha ráncolhatja a homlokát is egy kicsit. Ez a felvetés a dolgok jelen állása szerint újra csak elmélet marad.
Kövér László – de inkább Áder János. Így szólnak a híresztelések a következő köztársasági elnök személyéről. Nos, valóban igaza van azoknak, akik szerint egy aktív politikusok államfővé emelésével egy újfajta elnökségi típus jelenne meg a fiatal magyar demokráciában. De van-e alapja azon kritikáknak, miszerint egy politikusi életpálya nem elegendő az elnökséghez?
A demokrácia terén a rendszerváltás óta minta- s mértékadónak szánt nagy nyugati államok közül Franciaországban elnöki rendszer működik, Nagy-Britanniában és Spanyolországban pedig örökletes monarchia létezik. De mi a helyzet a magyar államfői hivatalhoz talán leginkább hasonlító német szövetsége elnöki pozícióval? (Nyugat)-Németország világháború utáni 11 elnöke között az első, liberális Theodor Heuss a weimari időszak politizálása után a nácik tiltólistájára került, s lett a világháború után az NSZK első elnöke, a második Heinrich Lübke miniszterségből váltott államfőségre, a harmadik Gustav Heinemann, a negyedik Walter Scheel szintén; az ötödik Karl Carstens a házelnöki poszt, a hatodik Richard von Weizsäcker a nyugat-berlini polgármesterség után lett szövetségi elnök. Roman Herzog előbb tartományi kulturális majd belügyminiszter volt, ezután a német alkotmánybíróság tagja, majd elnöke lett; s utána, 1994-ben választották meg államfővé. Az őt követő szocdem Johannes Rau húsz évig vezette miniszterelnökként a legnépesebb, legiparosodottabb tartományt, Észak-Rajna-Vesztfáliát, mielőtt Schröderék szövetségi elnökké választották volna. Horst Köhler az IMF igazgatói posztjának betöltése után lett német államfő. A nemrég megbukott Christian Wulff alsó-szászországi miniszterelnöksége után váltott át az államfői székre. Így tehát Németország új elnöke, Joachim Gauck az egyetlennek mondható államfő a modern német demokrácia történetében, aki nem a pártpolitikából, s nem egyenesen a politikai harcmezőkről érkezett a legmagasabb tisztségbe.
Így bezzegnyugati demokráciamércével mérve sem égbekiáltó cselekedet, ha aktív, vagy épp csendespihenőjét töltő pártpolitikust jelölnek államfőnek – az előélet formalitásainál fontosabb az, hogy mit is képviselt az illető eddig politikusként.
Kell-e valakinek bemutatni Kövér Lászlót? A Fidesz szíve, lelkiismerete és sokszor az ökle volt az elmúlt közel negyed évszázadban a pápai politikus. Kövérről még ellenfelei is el szokták mondani, hogy ami a szívén, az a száján, nem árul soha zsákbamacskát. Így azt is tudjuk, rettenetesen haragszik a baloldalra és a liberálisokra – még akkor is, ha ő maga rendes népi baloldali-liberális eszméket képviselt anno, a legelején. Lehet persze, hogy épp ezért haragszik. A heves természetű Kövérnek a házelnöki székben sem sikerül mindig visszafojtania magába a szólni kívánó harci rétort (pl. rögtön Schmitt lemondása után, ami miatt bocsánatot is kért), s ezek, vagyis Kövér poltikai személyiségének kitörései végképp nem lennének megengedhetőek Magyarország elnöki posztján. Ő egy született pártpolitikus, a pars, a saját csoportjának őszinte, kőkemény védelmezője és képviselője, és nincs ezzel semmi baj. Nagyon valószínű, hogy ameddig a Fidesz (legalábbis ebben a formájában) létezik, addig Kövér ezt a pártot, élete Orbán Viktorral együtt felépített főművét erősíti tovább. Nem állna jól neki az államfőség. Magyarországnak sem.
A párt ökle mellett viszont ott van a Fidesz-vezérkar örök csendestársa, Áder János, akire egyre többen utalnak a kormány környékéről, mint alkalmas személyre az államfői tisztségre. Áder Jánost azért már be kell mutatni, legalábbis a legfiatalabbaknak. A Fidesz alapítói közé tartozó, Orbánéknál pár évvel idősebb jogász pályafutása elején Budapest VI. kerületi tanácsának lakáscsere osztályán dolgozott előadóként. 1985-től 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetben dolgozott tudományos munkatársként. Kutatási területe az Országgyűlés törvényalkotó munkája volt. Emellett ügyvédi szakvizsgát tett. 1990-től kezdve viszont a Fidesz élcsapatában töltött be különböző befolyásos funkciókat, hozzá tartoztak a Fidesz megyei irodavezetői, eddigi pályafutása csúcsaként 1998 és 2002 között házelnök volt, majd négy évig frakcióvezetőként fogta össze a pártot, s ostorozta az MSZP-SZDSZ kormányzatot. 2006-tól viszont kiszivárgott belső konfliktusok után visszavonult a frontvonalakból, s 2009-ben kiment Brüsszelbe képviselőnek. Ott sem csapott már nagy felhajtást maga körül, pedig fontos területen, a környezetvédelem európai szabályozásának és támogatásának alakításán dolgozott. Ádernek köszönhetően a 2010-es uniós költségvetésben a parlagfű elterjedése elleni küzdelemre 1,5 millió eurót, a Kárpát-medence klímaváltozással szembeni sérülékenységének vizsgálatára pedig 2 millió eurót szavazott meg az EP, míg a 2011-es büdzsében 500.000 eurót különítettek el Kárpát-medencei vízbázis-védelmi kutatásokra.
Az egykori kemény pártpolitikus imázsát így már felülírta a háttérben töltött évek során egész hazánk számára pozitív eredményeket elérő tevékenység. A Fidesz napi aktuálpolitikájától rég eltávolodott, egyébként rezzenéstelen arcáról és visszafogott modoráról ismert Áder körül jelenleg csak a régi közhelyek keringenek, mint a csornai Charles Bronson jelzős szerkezete és közismert horgászszenvedélye. Bár Áder az 53. évében jár, de a rezervált, gondolatait jellemzően flegmatikus félmosolyok mögé rejtő politikus sok tekintetben akár tiszta lapot is nyithat, kibontakoztatva a nagyközönség előtt eddig esetleg nem ismert valódi személyiségét, visszacsempészve valamennyi méltóságot az elkopott elnökségbe – jó esetben. Hiszen tudjuk egyáltalán, hogy mit gondol Magyarországról, Európáról, a történelemről, a jelenről, a jövőről, társadalmunkról, vagy a (köz)élet nagy dolgairól Áder János? Nem beszélt erről soha? Vagy beszélt, de nem emlékszik rá senki? Vagy csak azért nem beszélt, mert senki nem kérdezte róla? Rosszabb esetben viszont Áder János nem tud vagy nem is akar több vagy más lenni: az eddigi Áder János marad, s elnöksége végéig ugyanolyan rejtélyes, a nagyközönség számára csak egy dimenziót láttatni engedő vagy szinte személytelen politikus marad, mint amilyennek egész pályafutása során látszott.
Mivel egyáltalán nem emlékeztem, hogy írtak-e valaha Áder személyiségéről a magyar sajtóban, bevillant egy rég letűnt sorozat egy rég letűnt portálon, a Klubhálón. Benne baloldali közírók csiszolgattak, mintegy ujjgyakorlatként különösebb elfogultságoktól mentes, szellemeskedő kis portrékat a magyar közélet szereplőiről – hátha Áderről is írtak. És lőn. Bodor Pál azt írta róla: „Cellatársnak inkább viselném el Orbánt. Hamarabb jönne rá, hogy nincs értelme végigveszekedni azt a tíz évet. Még humora is lenne. Áder célba dobna órákon át, Orbán Heideggert olvasna, és unná, meg gitározni tanulna”. Föld S. Péter szerint „Áder fancsali, savanyú ábrázata akár megtévesztő is lehet, és könnyen elképzelhető, hogy a búval bélelt fizimiska vidám, jó humorú embert takar. Hogy valóban így van-e, azt talán soha nem fogjuk már megtudni”. Zöldi László ezt írta Áderről: „Fikarcnyi érzéke sincs a szellemes gondolatokhoz. (...) Szinte ő az egyetlen a Fidesz-vezetők közül, aki az egyetem elvégzése után nem választotta azonnal a megélhetési politikusságot, hanem kipróbálta magát a civil életben. Ráadásul az egyik budapesti kerületben lakásügyi előadóként. Megismerte az albérletből főbérletbe vágyakozó fiatalokat, a szükséglakásban tengődő, hátrányos helyzetű családokat, a nagy és hideg lakásban vacogó kisnyugdíjasokat. Az élettapasztalatot érzékelni vélem még a legvadabb megnyilvánulásaiban is. (...) A legeldugottabb újságban sem beszélt szívesen magáról, a családjáról, az érzéseiről-hangulatairól.” Vannak igazságaik a balos publicistáknak. De Áder János igazságait is megismerjük valamikor?
Ha már a kormánypártok nem szándékoznak konzervatív professzorok vagy más köztiszteletben álló, pártpolitikától távolabb eső személyek közül elnököt választani, akkor a Kövér-Áder párosból Áder lenne alkalmasabb arra, hogy politikai arcélét valamennyire újrarajzolva köztársasági elnök legyen. Talán Magyarországnak is inkább egy csendestársra van szüksége, mint egy ökölre.
Az utolsó 100 komment: