Az eltűnt Gyurcsány-szakdogák nyomában
2012. április 10. írta: Zsigmond és Péterfy

Az eltűnt Gyurcsány-szakdogák nyomában

  Kezd azért egyre kényelmetlenebb lenni Gyurcsánynak a szakdogaügy: a volt miniszterelnöknek csak nem kerülnek elő a dolgozatai, miközben ő próbálja kényelmesen elsunnyogni az ügyet.

  A pécsi egyetem azt állítja, hogy az 1984-ben végzett technika, illetve biológia szakos tanárok diplomamunkái megvannak, sőt, a katalógus szerint Gyurcsány Ferenc balatoni szőlészetről írt dolgozata is megvolt valamikor, de az valahogy, a lap szerint egy kulcsos szekrényből eltűnt a többi írás közül. És bár most hosszasan keresték, már nem keresik tovább. Gyurcsány másik, 1990-es, a közgazdasági karon írt diplomamunkája sincs meg. A Magyar Hírlap egyetemi forrásra hivatkozva azt írta, hogy Gyurcsány dolgozatát 2003-ban adta át a kar a levéltárnak, ahol ötévente selejtezik őket, így a volt miniszterelnöké sincs már meg – viszont a PTE főlevéltárosa az egyetem sajtóreferense által közöltekkel szemben azt nyilatkozta később a Magyar Hírlapnak, hogy csak 2000 utáni szakdolgozatokat vettek át, és azokat sem selejtezték le.

  S hogy mit mond az egészről az érintett, Gyurcsány Ferenc? A volt miniszterelnök szerint a szakdolgozatai el vannak dobozolva valahol, de elő tudja keríteni azokat. A bioszos és a közgázos szakdolgozata meglétét a régi indexe beírásával igyekszik bebizonyítani, „ezek szerint volt szakdolgozatom”teszi hozzá. Gyurcsány úgy fogalmazott, nem fogja kezét-lábát törni, hogy megtalálja dolgozatainak saját példányait, de a normálisan elvárható, átlagos erőfeszítéseket megteszi a diplomamunkák felkutatása érdekében.

  Az a helyzet, hogy külön-külön még elfogadható lehet a magyarázat, hogy egy intézmény leselejtezi a több évtizedes dolgozatait, és hogy egy sokszor költöző ember elveszíti valahol útközben a szakdogáját. De mégiscsak kínos, hogy egyelőre nincsenek cáfolva a gyurcsányi szakdolgozatokra vonatkozó pletykák és híresztelések. Gyurcsánynak van egy nagy ellenfele, akihez gyakran viszonyítja magát, méricskélve a másik és saját maga teljesítményét: ez az ellenfél, Orbán Viktor gyorsan felpakolta a netre a maga szakdogáját, amit még az Orbán-kritikusok is jól megírt, sűrűn lábjegyzetelt, a maga korában éles témát feldolgozó dolgozatként értékeltek. Lehet, hogy mindezek után, a saját érdekében az átlagosnál komolyabb erőfeszítéseket is érdemes lenne tennie a volt kormányfőnek, hogy virítsa a maga szakdolgozatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr84375325

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdemes-e szakdolgozatozni? Mi az hogy! Nagyon is! 2012.04.12. 10:10:19

  Keddi posztunk hozzászólásai között sokan kérdezték, hogy érdemes-e Gyurcsány Ferenc vagy akármelyik politikus évekkel ezelőtt született szakdolgozatával foglalkozni, van-e ennek bármilyen jelentősége? Meggyőződésem, hogy igen. Sőt: kifejezetten...

Trackback: Nem selejtezték le Gyurcsány szakdolgozatát 2012.04.10. 12:18:02

A PTE főlevéltárosa az egyetem sajtóreferense által közöltekkel szemben azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy csak 2000 utáni szakdolgozatokat vettek át, és azokat sem selejtezték le.

Trackback: Nem Orbán Viktor a hibás 2012.04.10. 12:09:11

Szinte minden közélet iránti érdeklődéssel beoltott, ellenzéki emberek által alkotott fórumon - baráti sörözés, levelező lista, online fórum, stb. - axióma, hogy Orbán Viktor az oka minden bajunknak, ő a főgonosz, aki tönkreteszi Magyarországot, aki le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halász jóska 2012.04.10. 10:44:33

senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem tudott volna megírni egy elégséges dolgozatot magától! :D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.10. 10:49:03

Ez a poszt is mennyivel jobb lett volna hat évvel ezelőtt. :)

freeside 2012.04.10. 10:51:30

Mi lesz a következő összehasonlítás? Kié nagyobb?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.10. 10:51:31

@halász jóska:
Szerintem senki sem gondolja. De sokan kíváncsiak, hogy írt-e, s ha írt, milyet. És ez jól is van így: több tudományt a politikába!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.10. 10:52:33

@Holger Hartland:
Sajnos akkor még kevésbé érdekelte a tudomány az igényes politikabuzi közönséget. :(

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 10:53:32

Vincenték már megírták, hogy mi lesz ezzel a sztorival, eddig a Mandiner hozza a rá osztott szerepet.
orulunkvincent.blog.hu/2012/04/09/gyurcsany_szakdolgozata

Amúgy meg, főleg az ismert előzmények alapján, lesz itt két párhuzamos világmagyarázat.

Az egyik szerint nem is volt szakdolgozata soha.

A másik szerint természetesen volt, csak most megbízható kezek kilopták mindkettőt, hogy ezzel hozzák kényelmetlen helyzetbe Gyurcsányt.

Mindenki elhiheti, amelyik számára kedvesebb, szívet melengetőbb.

halász jóska 2012.04.10. 10:54:23

@TuRuL_2k2: persze hogy rendben van. lázár mondatára próbáltam utalni, mikor azt mondta, hogy senki nem gondolhatja, hogy schmitt ne lett volna képes írni egy normális doktorit magától :)

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.04.10. 10:58:26

Szerintem két opció elképzelhető:

1. Fletó pajtásnak előkerül a dogája, akkor ezt nyilván addig vissza fogja tartani, amíg az egész jobber sajtó rá nem cuppan, aztán borzasztónagy erkölcsi győzelmet fog aratni.

2. Fletó pajtás nem mutat semmit. Ekkor ugye előjön a "na és" kategória. A következő DK választáson teátrálisan kiáll, hogy ő rá avval a tudattal szavazzanak, hogy egy 20 évvel ezelőtt írt dolgozatát ő is elhagyta és az egyetem is, akinek ez probléma, az ne szavazzon rá. Természetesen DK gyűlés rá szavaz, aztán utána már soha nem kérhető rajta számon a dolog.

Walter Melone (törölt) 2012.04.10. 11:01:16

milyen érdekesen manipulálja a jobber média a közbeszédet...

csúnyán lebukott az emberük egy plagizált doktorival, és nem telik el egy hét, máris gyurcsány diplomamunkájáról van szó, ami nem is doktori, nem is merült fel a gyanú, h lopta volna. Elég, h "nincs meg".

Máris elegendő erkölcsi muníciót ad a szegény elkeseredett szavazóknak: "lám az ő emberük is olyan".

De milyen is? Az már mindegy, a lényeg, h róla lehessen beszélni, ne a mi szégyenünkről....

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:01:29

@Robinzon Kurzor: Azért abban megegyezhetünk, hogy ha írt, akkor bizonyára neki is van belőle egy példány. Vagy jegyzetek, piszkozatok - valami, bármi, ami ezt igazolja. Ez így kissé gyanús, az meg főleg, hogy hetek kellenek neki az előkerítéséhez... :) Ebben szerintem megegyezhetünk.

Amúgy úgy gondolod, Orbánnak szüksége van arra, hogy kilopja Gyurcsány szakdolgozatát? Vagy bárki másnak? Persze, lehet logikus magyarázat, de ez az újabb sumákság kifejezetten illik ennek a szerencselovagnak a pályafutásához, aki ennél jóval arcpirítóbb hazugságokat és simlisségeket is el tudott viselni vastag bőrrel.

Tilikov (törölt) 2012.04.10. 11:02:57

@freeside:

Jó ötlet, kötelezővé kéne tenni a politikusoknak a farokméret versenyt. Csak tökös politikus indulhasson a választáson, a kis kukacokkal ne lehessen labdába rúgni! Sőt ne is a választási eredmény döntsön, hanem farokméret szerint töltsék fel a parlamenti sorokat.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:04:36

@Walter Melone: Ha olvastál a mandineren erről, akkor tudod, hogy nem Gyurcsány az első, aki előkerül a másik oldalról. Ez nem erkölcsi muníció, hanem tény... arról nem is beszélve, hogy ezt a kérdést nem a jobboldal terelte erkölcsi szintre. Schmitt Pálról meg annyit, hogy 1992-ben nem hinném, hogy a Fidesz embere volt, és azt sem, hogy a doktoriját egy párt hozta volna össze.
A végén majd azt fogják seggbe rúgni, aki ennyi év után kinyitotta a száját, mert egymás után dőlnek majd be a kamu szakdolgozatok, doktorik - és főleg a baloldalon, már csak annál az egyszerű oknál fogva is, hogy mégis csak az MSZP az állampárt örököse, és ez a klientúrában is fokozottabban így van. Gurmai Zita, a panamai diplomás Bokros Lajos, Gyurcsány Ferenc...

Walter Melone (törölt) 2012.04.10. 11:06:44

és miközben bencsikék a Köztársasági Elnök levadászásáról siránkoznak a médiában, nem tűnik fel nekik, hogy pont erre utasították embereiket az ellenzék minden prominens szereplőjével szemben.

Persze Kerényi megmondta: A Kunbélákkal szembeni háborúban minden eszköz megengedett.

Csak ettől saját maguk süllyednek egyre mélyebbre abban a bizonyos erkölcsi mocsárban. És a mandiner is velük tart ezen az utazáson...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.10. 11:09:35

legnagyobb gond az lenne vele, hogy kiderül, nincs diplomája, de jó lenne.

Az, hogy neki nincs meg, szerintem nem nagy dolog, nekem sincs meg nyomtatva egyik sem, csak gépen, cdn.

Aztán kékhalál már volt 2x legalább, a cdket nembiztos, hogy 2 perc alatt megtalálnám.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.10. 11:13:56

@Tivadar főkancellár: szerintem meg ne egyezzünk meg abban, ha írt valaki akkor neki is van belőle egy példány, írtam, hogy nekem sincs.

jegyzetek, meg piszkozatok??

Ne viccelj a másodikat 2010ben írtam, 2 éve, minek őrizgetnék jegyzeteket, piszkozatot=szemetet 2 évig?!

Neki meg x+2 éve volt. Nem reális, hogy meglegyen a piszkozat.

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 11:14:10

@Tivadar főkancellár:

Ha most hirtelen elő kellene kapnom az első (90-es évek eleje) szakdolgozatomat, én is gondban lennék.
De persze előbb-utóbb meglenne; ki nem dobtam, kölcsön nem adtam és nem költöztem annyit, hogy elveszett volna a saját példányom.

Orbánnak persze semmi szüksége arra, hogy Gyurcsánynak ne legyen szakdolgozata.
De sok, most lelkében sebzett "jobboldalinak" viszont nagyon nagy szüksége van rá.
Főleg azoknak, akik az első perctől kezdve még az utolsó utáni percig is őszintén hittek benne, hogy ez csak egy alaptalan vádaskodás Plagi bácsival szemben.

Szerintem Fletó 2 elsunnyogott szakdolgozattal nem lett volna miniszterelnök: a Fidesz belső körei már 1998 óta óta számoltak vele, mint ellenféllel, gyűjtötték róla, ami elérhető ... ekkora ziccert nem hagytak volna ki.

Szóval szerintem, ahogy a Vincent is írta, meglesz az a szakdolgozat, csak most még a közönség hergelése megy.
Ha mégsem, akkor sem lesz semmi; mindenki hiheti, amit akar.

I-brahi 2012.04.10. 11:15:39

Az alapprobléma az, hogy ez az egész történet semmi másról nem szól, mint hogy megpróbáljuk relativizálni a Schmitt-ügyet. Schmitt plagizált? Akkor gyorsan bizonyítsuk be néhány nevesebb közszereplőről, hogy nem stimmel valami a szakdolgozata/doktorija/színezőfüzete körül. Már megint ez a 'megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is' mentalitás, ami az egész magyar társadalmat áthatja. És csodálkozunk, hogy nem vagyunk képesek semmiben előrébb jutni?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:15:44

@Walter Melone: Miért is tart velük a mandiner? Mert megszellőzteti, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozata körül bizony erőteljes bűz terjeng?

Értem, szóval, ha disznóság van, akkor azt a jobboldalon leleplezni erény, a baloldalon meg "lejárató kampány", meg "karaktergyilkosság." Na hagyjuk már... Az meg, hogy Bencsikék mit mondanak, nem mérvadó. A Kun Bélák elleni harcról meg annyit, hogy a másik oldalról ugyanígy küzdenek a nácik, meg a Horthyk ellen.

Egykutya - nekem ebben a történetben az a mulattató, hogy akik Schmitt kapcsán osztották az észt (Gyurcsány a hazugságról és a lemondásról - azt hiszem, erre mondják, hogy priceless) most ugyanúgy szorulni fognak. De nem, nem is ez a vicces: az a vicces, hogy én egy nyomorult kollégiumi szobából ezt már két hónapja megmondtam, hogy így lesz, akinek meg takargatnivalója volna, mégsem fogta be a száját. :)

Rajzfilmszemű 2012.04.10. 11:16:21

Kit érdekel?
Van kb 3 szavazója, magát régen lejáratta. Ez az ügy megint csak arra való, hogy legyen min rágódni (ahelyett, hogy érdekesebb dolgokkal foglalkoznánk). És ha csalt? Akkor eggyel több van az amúgy is hosszú bűnlajtstromán.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.10. 11:17:12

@Robinzon Kurzor: @Walter Melone: Mi ez a savanykodás, mi ez a morgolódás, mi ez a másik oldalra mutogatás? A baller sajtó segített a jobboldalnak, hogy megszabaduljon egy kolonctól. Most a jobber sajtó segít a baloldalnak, hogy megszabaduljon egy (már nem olyan súlyos) kolonctól. Hát nem szép ez a nemzeti együttműködés?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.10. 11:19:16

@Walter Melone:
Felőlem aztán egyesével elő lehet venni minden politikust, akinek nincs rendben a szakdolgozata vagy a doktorija, a DK-tól a Fideszen át, a KDNP-ig. Én örülni fogok neki, mert minden ilyen ügynek kettős haszna lesz: egyrészt újabb megerősítést nyer, hogy a politikusoknak erkölcsi felelőssége is van, másrészt a diákokkal a tévéből-internetről jön szembe, hogy miért nem szabad plagizálni.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:20:16

@Robinzon Kurzor: Te is tudod, ahogy én, hogy csak a legvérmesebb bozótharcosok álltak ki Schmitt mellett ebben az ügyben. Szinte csak azok, akiket fizettek is érte.
Nem hinném, hogy érdemes lenne "lelkükben sebzet jobboldaliakról" beszélni - már ha az utca emberére gondolunk. Az emberek nagy része (ahogy én is jobboldaliként - de nem Fideszesként!) örömmel fogadta, hogy Schmitt távozott, mert már nekem is kényelmetlen volt az a hazudozás és szopórollerezés, amit bemutatott. Itt nem sebzett lelkekről van szó, hanem arról, hogy ezzel a baloldal nyitott egy nagyon nagy támadási felületet maga ellen - és még csak észre sem venne. Emiatt lehet reklamálni, de kérdem én: a másik oldal mikor volt akár feleannyira gáláns, hogy ezt a ziccert kihagyja? És ha a jobboldal ezzel a "hajtóvadászattal" felhagyna, akkor egy kicsit is korrektebb ellenzéket kapna? Te is tudod, hogy erre sincs esély.
Akkor mi marad? Ütni egymást, amíg marad.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.10. 11:21:37

@Tivadar főkancellár:
Szerintem elképzelhető, hogy néhány költözés után nem lehet pontosan tudni, merre van egy szakdolgozat, különösen, ha az ember nem is tartja különösebb becsben a magáét. De hogy az egyetemi könyvtárból, levéltárból is eltűnjön mind a kettő... Hát ez már kivételesen nagy pech!

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:22:28

@I-brahi: Minek relativizálnák Schmitt ügyét? Lemondott, bukott ember a politikában, ezen nincs mit relativizálni. Az nem relativizálás, hogy aki hozzá hasonlóan csalt, vagy jogtalanul szerzett címeket, elő legyen véve.
Azon az alapon, amit mondasz, holnaptól én is hívathatnám magam dr.-nak, vagy kérkedhetnék még 3 diplomával, és ha elővennének, felháborodnék, hogy miért relativizálják velem Schmitt Pál ügyét.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.04.10. 11:23:17

"De mégiscsak kínos, hogy egyelőre nincsenek cáfolva a gyurcsányi szakdolgozatokra vonatkozó pletykák és híresztelések."

Engem ez a 2002-es elbukott választások utáni, akkor már ellenzéki hiszti logikájára emlékeztet, amikor is ugyebár bizonyíték nélkül állítottak valamit, majd gáláns módon felkínálták a lehetőséget az állításuk cáfolására: "CSALTATOK, CSALTATOK, bizonyítsátok be, hogy nem"

Szóval fiúk-lányok, előbb talán valami konkréttal alá kéne támasztani az állításotokat, aztán várni a cáfolatokat, nem? Mikor fog ez az ország túllépni a "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél" kispolgári ostobaságán? Főleg ha a jobboldalról van szó, mely előszeretettel láttatja magát az értékek egyetlen őrzőjének a mai destruktív, liberális világban?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:23:56

@TuRuL_2k2: Főleg úgy büdös a dolog, hogy valaki teljesen más témáról ír szakdolgozatot, mint amit előtte tanult. Bár a szőlőnek van köze a biológiához :) A borkészítéshez pedig technikai ismeretek is kellenek :)
Erre mondják felénk, hogy kisbüdös a dolog.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.04.10. 11:27:41

our feature presentation

the icecream licks back

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:27:50

@Lesből Támadó Szárítókötél: Szerinted most "a jobboldalnak" milyen bizonyítékkal kéne előállnia? Gyurcsány, akinek már nem kevés vaj van a füle mögött, váratlanul előtérbe kerül azzal, hogy kicsit megtolták az egyetemi tanulmányai során a pártból. Majd kiderül, hogy az egyik szakján, teljesen más szakdolgozatot írt, mint amit előtte évekig tanult. Ha meg akarnánk nézni: láss csodát, eltűnt! De ez egyedül, semelyik másik! A másikat meg állítólag leselejtezték, bár úgy hallom, mégsem, itt még kíváncsian várom a fejleményeket.
És mit mond az érintett? Hetekbe kerül, míg megtalálom... na ne! Hetek alatt még én is megírom neki úgy, hogy soha nem foglalkoztam borászattal. Majd azt mondja, hogy nem töri magát, hogy megtalálja.

Nem inkább neki kéne előállnia bizonyítékkal? Mondjuk, hogy mégis létezik az a diplomamunka? Ha valami nem létezik, akkor azt a jobboldal hogy bizonyítsa?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.04.10. 11:28:26

A csúfos fideszes-smittes bukás után ez szánalmas erőlködés a visszavágásra. Gyurcsány már egy bukott ember, de az SP a közt. elnöke volt.

Előfog az kerülni és pofára estek bóvlisták!

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:29:50

@Lesből Támadó Szárítókötél: Amúgy abban egyetértenék veled, hogy ebbe nem kellett volna belemenni már 2012-ben. De ezt annak kellene mondani, aki megszellőztette Schmitt ügyét. Mert ha az egykori felkapaszkodó MOB-elnököt elő kell venni, akkor a hasonló módon felkapaszkodó "pápai prolival" sem lehet különbséget tenni. Vagy csak akkor számít, ha valaki épp hatalmon van? És épp nem a mi oldalunkon áll?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:32:04

@Bulvárkacsa Szíjjártó buktál te is, takarodj most!: Szerintem ha van, az még rosszabb Gyurcsánynak, mint ha nincs. Ha nincs, akkor van olyan vastag bőr a képén, hogy ezt is elhazudja, meg elsunnyogja, ahogy millió más dolgot (kezdve az "igazságbeszéddel"). Viszont ha előkerül, akkor több mint valószínű azon fog rágódni a sajtó, hogy ilyen fércműveket hogyan lehetett egyáltalán általános iskolai szint felett értékelni.

Rajzfilmszemű 2012.04.10. 11:32:51

@Tivadar főkancellár: Amúgy szerintem kurvára számít, hogy a köztársasági elnökről van-e szó, vagy a parlamenti WC-s néniről, ha már itt tartunk.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:37:26

@Rajzfilmszemű: Azt mondod, most hagyjuk Gyurcsány ügyét, mert egy jelentéktelen párt vezetője, és akkor térjünk vissza rá, ha majd hatalomban lesz? Csak akkor számít majd? Vagy akkor sem számít majd, mert úgy értékeljük majd az ügyet, hogy a gonosz Zorbán karaktergyilkolni akarja Gyurcsányt?

A parlamenti wc-s néni meg nem jó érv. Nem csak azért, mert neki nincs szüksége diplomára a munkához, hanem azért, mert elvileg aki ott ül benn, azt a nép azért hatalmazta fel, hogy irányítsa az országot. Akiknek közpénzek milliói futnak át a kezén egy-egy döntéssel, annak hadd legyen már jogom kideríteni, hogy valóban van -e diplomája, és elég esze, vagy buta, mint a tök. Bár igaz, Gyurcsányt nem a nép, hanem az MSZP hatalmazta fel arra, hogy a Parlamentbe mehessen, de most már szakadárkodik :)

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:39:24

@Bulvárkacsa Szíjjártó buktál te is, takarodj most!: Kedves Kacsa, nincs miért visszavágni, a Fidesz még erkölcsi győzelemmel is jött ki a sztoriból, hiszen "lám Schmitt lemondott, Gyurcsány meg nem tette meg."

Persze, ez nem Schmitt jó erkölcsének köszönhető, hanem Gyurcsány Ferencnek.

I-brahi 2012.04.10. 11:41:43

@Tivadar főkancellár: Szerintem ezt tegyük helyre. Tőlünk nyugatra is volt már több plágiumbotrány. Amikor abba valaki belebukott, sosem indult meg az egymásra mutogatás, hogy de egy csomóan mások is ezt csinálták. Magyarországon, ha valaki lop/csal/hazudik akkor felmentésnek tekinti azt, hogy ha ugyanezt más is csinálja. A jobboldalon nagyon sokan vannak, akik éppen ezzel próbálnak operálni. Tudni akarjuk mindenkinek a szakdolgozatáról, doktorijáról, stb. hogy rendben volt-e? Nagyon helyes, támogatom. Tüntessük el a csontvázakat a szekrényből. De az időzítés nagyon rossz, mert azt üzeni, amit fentebb írtam. Vegyük elő ezeket a dolgokat 1-3 hónap múlva. Akkor nem fogok szólni egy szót se.

Bryan élete 2012.04.10. 11:43:07

fiúk, ketten kellettetek ahhoz, hogy ezt a hányást megírjátok? Mit írtok, ha tényleg előkerül a két doga?
Túrjatok mán egy kicsit a fideszben vagy a jobbikban, arra is kurvára kiváncsi lennék. Mórickák, nektek is mindenről Gyurcsány jut az eszetekbe, köszöni szépen a reklámot.

Walter Melone (törölt) 2012.04.10. 11:43:59

@TuRuL_2k2:

És ebben egyet is értünk.

Nekem sem ez böki a szememet, hanem a körítés.

Búbos Blanka 2012.04.10. 11:44:11

szar ügy ez a ferinek, de úgyis kihazudja

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:48:00

@I-brahi: Nézd, lehet, hogy Schmitt úgy érzi, ezzel felmentette magát, de én nem hiszem, hogy az értelmes emberek (párttól függetlenül) elfelejtenék neki ezt. Ő már Plagi bá marad, nevetség tárgya lesz még jó sokáig, és az, hogy lemondott, ezt váltja ki az emberekből: "ez volt a minimum."
És igazuk is van. És annak is igaza van, aki pártérdektől függetlenül most azt mondja, hogy akkor lessük már meg, mégis ki miért szerzett diplomát és doktorit, és milyen jogon markol fel komoly fizetéseket zsíros állásokban? Főleg, ha az illető politikus, még inkább főleg, ha az illető Schmitt ügyében arról papolt, hogy milyen csúnya dolog plagizálni, lopni és hamisítani. Én is így vagyok ezzel, és annál inkább így leszek, ha az új FTV miatt a diploma megszerzése plusz anyagi terhet jelent majd. Mert én (és még sokan mások velem) megdolgozom érte - jogom van tudni, függetlenül attól, hogy a fejek hullásával melyik párt jár jobban. És nem, nem akarok várni három hónapot, mert aki volt annyira gazember, vagy befolyásos, hogy érdemtelenül kapott diplomát, az most is lesz olyan dörzsölt, hogy elvarrja a szálakat.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:50:00

@Spániel: Marha nagy reklám, hogy újabb zavaros ügye van, tényleg. Amúgy a HVG-t, vagy a Népszavát is megkéred, hogy most már nézzen körül az MSZP háza táján?
Mielőtt élnél a gyanúval, én azt sem bánom, ha onnan kihullik, akinek büdös a diplomája. De fura módon valahogy balról érzek több sanszot erre - ki tudja, miért...

Rajzfilmszemű 2012.04.10. 11:50:03

@Tivadar főkancellár: Gyurcsány szerencsére soha nem tér már vissza a dolgok jelen állása szerint. És igen, úgy gondolom ez az ügy egy lufi, és engem ennél sokkal lényegesebb dolgok foglalkoztatnak. De ha valakinek ez jó, nyammogjon rajta...

Samott 2012.04.10. 11:51:43

Megjegyzem az valahol vicces, hogy virtualis egyenlosegjel van teve a legfobb kozjogi meltosag meg egy regen bukott politikus koze. Hat ki nem sz.rja le, hogy Gyurcsanynak van-e barmifele diplomaja. O mar bukott ember, nincs a hatalomban (remeljuk nem is lesz soha tobbet), nem oszt nem szoroz a megiteleseben, ha kiderul hogy ott is sumakolt.

Velence19 2012.04.10. 11:52:51

@Tivadar főkancellár: Amúgy ezt a teljesen felesleges vitát nem értem. A leckekönyvében (magyarul:indexében) fel van tüntetve a szakdolgozat védése, az arra adott érdemjegy. Vajon hogyan lehetne egy el nem készült szakdolgozatot megvédeni? Én ötször költözködtem, ma már nem tálálom sem a szakdolgozatomat, sem a doktori disszertációmat (természettudományok doktora az ELTE-n). Ha ezekről hivatalos igazolás kellett (volt rá példa, személyi, stb.), bekocogtam az egyetemre, a dékáni hivatalban felütötték a megfelelő iktatókönyvet és igazolták diplomámat és doktori címemet.
Most sokan arról próbálják elterelni a figyelmet, hogy az ex-Elnök nemcsak csalt, hanem HAZUDOTT folyamatosan. A bolgár tudós a sírból már nem tud tanúskodni, de a 15 másolt oldal tulajdonosa, Heinemann (aki nem is szerepel az irodalomjegyzékben) nyilatkozta,nem is ismeri Schmittet. A plágiumért azért nem perel, mert a "sas nem vadászik verébre".

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:54:33

@Rajzfilmszemű: Egyetértünk, valószínűleg ő már nem rúg labdába. De ha mégis... akkor legyintsünk majd rá, mint az összes büdös dolgára eddig, hogy: "ugyan már, régen volt?"
Egyébként meg országgyűlési képviselő. Én ezt azért nem érzem kis dolognak (még ha a Parlamentben ülők nem is érzik át ennek a nagyságát), mert ilyenből ha jól tudom 386 van a 10 millióból.

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 11:58:24

@Tivadar főkancellár:

Én pedig pont a környezetemben tapasztaltam azt, hogy a jobbos átlagemberek sokkal nagyobb arányban voltak megértőbbek Plagi bácsival szemben, mint amilyen arányban a megmondóemberek kiálltak mellette.

Plagi bácsi ügye nagyon keményen megosztotta a jobboldalt, és sokakban bizony mély sebet ütött az, hogy a Fidesz magára hagyta.

Ennek a kezelésére jól jön Fletó szakdolgozata; főleg ha nem tudja bemutatni.

Stenonis 2012.04.10. 11:58:41

@TuRuL_2k2:
Nekem 3 költözésem volt.

Nem találtam meg a szakdolgozatom (2001-es).

Utána amikor az egyetem le akarta selejtezni, szóltak, hogy kell-e. Azóta megvan, viszont ezek szerint az egyetemen nincs meg.

De egyvalami megnyugtat... Normálisan idéztem benne és több hónap önálló laboratóriumi méréssorozat is van benne a "törzsanyagon" kívül. ;)

Gyurcsányra visszatérve... Akármilyen jó elvtárs volt Gyurcsány elvtárs, a semmire nem adtak diplomát. Legfeljebb valaki más írta volna meg helyette, de dolgozatnak kellett lennie.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 11:58:57

@Velence19: Feltenném azt a kérdést, hogy Schmittnek vajon nincs papírja arról, hogy megvédte a doktoriját? Bizonyára van. Mégis csalt? Mégis.

Te becsületes ember vagy, és magadból indulsz ki, abból, hogy amit elértél, önerőből tetted (én legalábbis ezt feltételezem). Naiv vagy, mert azt feltételezed, hogy Schmitt, vagy Gyurcsány csalt, pedig ez valószínűleg nem igaz - ez egy nagy népi összjáték volt. Schmittnél biztos, Gyurcsánynál meg egyelőre esélyes. Schmittnek azért fogták a kezét, mert mégiscsak a sportdiplomácia feje volt, Gyurcsánynak meg azért (ha fogták), mert az állampárt lieblingje. Megjegyzem, ha az ex-miniszterelnök csalt, neki jóval több előnye származott ebből, mint Schmittnek, mert ő már kész ember volt 1992-ben - neki kozmetika volt az a doktori, Gyurcsánynak viszont a lehetőség a kiugrásra, a karrierhez, amit csak azután futott be. Na, ezért sem mindegy a dolog, és ha így hasonlítjuk össze, Gyurcsány ügye a fajsúlyosabb - szerintem.

Rajzfilmszemű 2012.04.10. 12:00:13

@Tivadar főkancellár: te, akkor most nezzuk vegig mind a 386 diplomat, igazad van, de en elobb azzal foglalkoznek, ami jelen esetben kozvetlenul erinti a sorsunkat. De mondom, akinek van ideje, szepen vegigmehet mindenkin, en a prominensebb alakokkal kezdenem...

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:00:20

@Robinzon Kurzor: Elhiszem, ha ezt tapasztaltad, de én ilyen emberrel nem találkoztam. Megértéssel főleg nem, de lehet azért van ez, mert olyanokkal élek (és én is olyan vagyok), akik a diplomájukért küzdenek jelenleg.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:01:27

@Stenonis: Erre mondtam, hogy ha tényleg van, és előkerül, lehet, nagyobb csapás lesz, mintha nincsen.

Rajzfilmszemű 2012.04.10. 12:02:52

@Tivadar főkancellár: Dzsízösz, azért ne mentegessük már Schmittet azzal, hogy befolyásos emberként csalt :))) (pl. az egyik opponense főnökeként)

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:02:59

@Stenonis: Amúgy meg komolyan elhinnéd, hogy Schmitt Pál a doktori disszertáció készülése (ez a helyes szó) alatt egyszer is letette a seggét az írógéphez? Szerinted ott nem volt egy kirendelt dolgozatíró, akinek alibiznie kellett?

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 12:03:59

@TuRuL_2k2: "De hogy az egyetemi könyvtárból, levéltárból is eltűnjön mind a kettő... Hát ez már kivételesen nagy pech!"

- És mondja, nem lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés? - tette fel a kérdést a miniszter
- Miniszter úr, a mi szakmánkban nincsenek ilyen véletlenek - válaszolt a hírszerzés feje.

Ha nincsenek ott, akkor az biztosan nem pech.
Vagy tényleg ott sem voltak soha, vagy eltüntették őket.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:05:31

@Rajzfilmszemű: Nem mentegetni akartam, de azért az sem felel meg a valóságnak, hogy előnyt akart szerezni a doktorijából :) Milyen előny kellett volna neki még ex-nagykövetként, sportdiplomataként, NOB-tisztviselőként? Kellett neki a papír, mert szebben nézett ki Barcelonában, vagy Atlantában, hogy Dr. Schmitt Pál. Erről van szó.
Ettől persze egy fikarcnyit sem lesz tisztességesebb, vagy erkölcsösebb, de ez akkor is így van. Schmitt nem tudott volna csalni anélkül, ha vagy 10-en nem néznek félre, de megkockáztatom, még csak meg se próbálta volna a doktorit, ha nem mondják neki: "Palikám, doktoráljál már le, mert az olyan jó." Vagy másképp gondolod?

Velence19 2012.04.10. 12:06:06

Én nem értem, ebben az országban Gyurcsány szakdolgozata a legnagyobb probléma? Miközben Orbán lemondott államtitkára tényekkel, helyszínekkel alátámasztva ismerteti a korrupciós ügyeket, melyekre a főügyész csak annyit tud mondani, hogy feljelentés nem volt. Amikor újra nő a munkanélküliség, megszűnnek a beruházások, több-millióan élnek a szegénység határán, a CDS-felár alapján a 6 legkockázatosabb ország közé kerültünk, mikor miniszterelnökünket egyetlen európai ország sem fogadja?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:06:58

@Rajzfilmszemű: Szerintem egy képviselői átvilágításba simán beleférne (és már rég belefért volna), hogy ki milyen szürkeállománnyal ül be a patkóba. Ha már arra volt energia, hogy kiderítsék, hogy a Magyar Gárdával melyik jobbikos politikus kerülhetett kapcsolatba, erre is lenne.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:07:57

@Velence19: Ebben egyet is értenénk, de mikor foglalkoztak ebben az országban csak a fontos dolgokkal? És másutt? Emiatt lehet reklamálni, és jogos is, csak értelme nincs, mert ez politika.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:09:21

@Velence19: A népnek cirkusz kell, és ahhoz szerencsére kicsik vagyunk, hogy az amcsikhoz hasonlóan ezt háborúval teremtsük meg. Mi már csak maradunk a nyugalmas doktorivizsgálatnál, meg az ügynökösdi végtelen történeténél. És a nép jól mulat.

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 12:13:11

@Tivadar főkancellár:

Szakdolgozat nélkül senkinek nem adtak diplomát.
Ekkora liebling nem lehetett senki.
Ha Fletó az elvtársak (egy részének) egyik reménysége volt, akkor sem tehette meg, hogy nem ír szakdolgozatot, de úgy csinálnak, mintha írt volna.
1990-ben meg már pláne nem.

Hogy mi volt ténylegesen ezekben a szakdolgozatokban (tényleg ő írta-e, milyen "törzsanyagot" használt), az már érdekes kérdés lehet.
Még az is lehet, hogy ő tüntette el az egyetemi példányokat kármentési célból.

IMF-megállapodás még nagyon messze, el fog tartani még ez a cirkusz egy darabig.

Rajzfilmszemű 2012.04.10. 12:14:12

@Tivadar főkancellár: Teljesen egyetértek. Nyilván nem feltételezte, hogy kiderül. Nyilván még januárban is azt hitte, sikerül a maradék 35 oldalt megvédeni. Nemcsak erkölcstelen, hanem ostoba is.
Mindenesetre, az én választásaimat biztos nem fogja befolyásolni, hogy Gyurcsány ebben is csalt-e vagy nem.

jan 2012.04.10. 12:15:53

Azt azért nem árt tudni, hogy a legtöbb egyetem nem nagyon őrzi meg a szakdolgozatokat.

Konkrétan a pesti közgázról tudom (rokonom dolgozik ott), hogy a könyvtár költözésekor a szakdolgozatok 95%-át megsemmisítették helyhiány miatt (az enyémet a nevezett rokon megmentette).

A könyvtár hozzáállása azóta is az, hogy csak a legjobb szakdolgozatokat őrzi meg (ezt valahogyan a tanszékek jelölik ki), a szakdolgozatok döntő többségét nem.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:16:44

@Robinzon Kurzor: Ebben is egyetértünk, ezért mondtam, hogy lehet, jobb neki, ha nincs dolgozata. Ahhoz úgyis elég vastag bőre van, hogy elsunnyogja, viszont ha valami mégis lesz, azt már lehet boncolgatni abból a szempontból, amit te mondtál. Ha nincs, hát nincs - rövid időn belül elcsendesedik, de ha megint elkezdünk a törzsanyagon filozofálni, az hosszú hónapokig kétes dicsőséget jelent majd Ferencnek.

Aztán az is lehet, hogy van neki, és ő írta, és fasza munka, de most valahogy erre a lóra tennék a legkevesebbet:)

Velence19 2012.04.10. 12:16:59

@Tivadar főkancellár: Hogy Schmittnek minek kellet a doktori, nem tudom. Valószínűleg hiúságból. Gyurcsánynak a karrierjéhez nem kellett a diploma, 2002.-ig csak,mint üzletember működött (most tekintsünk el, milyen kapcsolatok segítségével), ott pedig a kutya sem kérdezi, ha önálló céged van, van-e hozzá diplomád.
Másik két válaszoddal egyetértek, ezért maradtam a mai napig "többpárton-kívüli".

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:19:49

@Rajzfilmszemű: A történelem következő bazmegje: "Palikám, írj már egy doktorit, bazmeg!" :))))

Na de viccet félretéve: meglepte az ügy, és szemmel látható módon azokat is meglepte, hogy ez visszaüt rájuk, akik érdekeltek voltak Schmitt bukásában. Ez kicsit meglepett. Vagy ők is elbízták magukat.

Egyáltalán: ebben az országban muszáj a hatalomnak a kivagyisággal, az arroganciával és az Isten-komplexussal társulni?

Mr Rohacsek Gedeon 2012.04.10. 12:20:10

Árulja el már nekem valaki, hogy a mi Ferink diplomáját, ha közzé teszi az mennyiben könnyíti meg a zálampolgárok mindennapjait?

Vagy talán holnap a benzin ára nem fogja fixen átlépni az 450 forintos összeget?
Mert, ha erről van szó akkor Feri húzzál bele a nyálcsorgatóknak legyen egy jó napjuk.

A sok fröcsögők senkik analizálni fogják a szakdolgozatot és kijelentik majd, hogy ez nem jó és stb. stb. Na és akkor mi van? Lesz valami. Mint ahogy a fenét se érdekli Zorbán diplomamunkája......legyen fontos az neki........és annyi.

Stenonis 2012.04.10. 12:20:16

@Tivadar főkancellár:
Szerintem Schmitt el sem olvasta a doktoriját...

Ha ő fordította volna, akkor nem hazudozott volna össze-vissza a dolgozatáról.

Valami nigger összekalapálta neki.

Mr Rohacsek Gedeon 2012.04.10. 12:22:21

@Velence19:
Azért kellett mert a velejéig korrupt Samaranch utódjának SP-t akarta. Na és hogy nézett volna ki SP dr nélkül.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:23:47

@Velence19: Schmittnek a pozícióhoz kellett a doktori. Gyurcsánynak az üzleti tevékenységéhez valóban nem kellett diploma, na de mégis csak illett. Képzeld már el, ahogy Ferencet le "gusztospéterezzük", mert csak érettségije van. Akinek olyan ambíciói voltak, mint neki, annak igenis kellett a diploma (főleg kettő!), és jobban, mint Schmittnek egy doktori, de nem akarok belemenni, hogy ki nagyobb hunyó, elegen harcolnak már ebben a bozótosban :)

Barbarossa 2012.04.10. 12:24:36

Szerintem + leszóltak a pártközpontból: "Te rektor uram, tüntesd már el a Fletó dolgozatát"
Mivel a rektor ezt nem vállalta, hát egy lelkes agent provocateur nyúlta le azt. Amint elhelyezték a párt titkos iratait rejtő páncélszekrényben, üstöllést engedélyezték a dolgozat hollétének firtatását.
Ilyen 1szerű ez!

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.10. 12:24:45

@Stenonis: Én is erre tippelek :) Na meg arra, hogy valaki ezek közül, vagy a "konzulensek" közül kinyitotta a száját, és most beindul a dominósor. :)

Mikka-Makka 2012.04.10. 12:32:53

Azért nem kéne nagyon ráélvezni a témára, sztem Gyurcsány csk élvezi h végre vele foglalkoznak
az egyetemeken elkeveredő szakdolgozatokhoz meg aztán tényleg nem kell összeesküvés-elméleteket keríteni

cutcopy 2012.04.10. 12:37:52

"egy kulcsos szekrényből eltűnt a többi írás közül. És bár most hosszasan keresték, már nem keresik tovább"

Na ez az a dolog ami - pl az őszödi beszéddel ellentétben - sosem fog kikerülni..
Apropó, emlékszem amikor 2006 őszén Fletó kijelentette, hogy nem érdekli ki szivárogtatta ki a beszédét és nem is indít vizsgálatot..

teknős 2012.04.10. 12:43:37

@Walter Melone: Ugyan, ugyan. Ez az egész szakdolgozat mizéria hajánál fogva előrángatott ügy.
Az elvtársakat felvették az egyetemre. Előre tudták a felvételi feladatsort és segítették őket a vizsgán. Úgy is diplomát kaptak, ahogyan más nem. Schmitt ebben a tudatban doktorált, ő, ott és akkor pontosan ismerte a rendszert és az érdemei akkor jóval nagyobbak voltak, mint Gyurcsányéi a maga idejében. (Tudom a baloséknak ez kényelmetlen és egyszerűen lehazudják.)

Schmitt balos bűne nem az, hogy plagizált, hanem az, hogy elhagyta a tábort, amelyik a keblén melengette és jobbra állt. Érdekből vagy számításból tökmindegy. A multat be kellene vallani az elvtársaknak, mert a kádárizmus nem az, aminek ők láttatni szeretnék. A kádárizmus a mást mondunk és mást gondolunk.
A kádárizmus veleje a kettős mérce. Kádárizmus, hogy antiszemitizmussal vádoljuk az ellentábort, miközben a saját sorainkban hallgatunk és sorolhatnám a példát.

Kandeláber 2012.04.10. 12:48:11

Eléggé szánalmas ez a szakdolgozatosdi. Sztem abban az időben (is) bárki össze tudott dobni egy átlagos terjedelmű és tartalmú, nagyrészt ugyan összeollózott, de a forrásmunkák becsületes feltüntetésével ellátott szakdolgozatot.
Biztos, hogy Gyurcsány mindkettőt megírta, ezért hatalmas öngól a jobboldal részéről ez a csesztetés.
Nem ezzel kéne ütni rajta, hanem a bank- és globalizációimádatát, valamint a permanens hülyeségeit ("többször bérmálkoztam") kell az orra alá dörgölni.
Sőt, a legjobb lenne tudomást sem venni róla, hiszen sorban rugdossa az öngólokat.

OmegaMale 2012.04.10. 12:49:23

Látom már mindenki kipanaszkodta magát a baloldalon, hogy már nem menő mások pedigréjét piszkálni (érdekes módon MÁR nem... ).

Az a helyzet, hogy késő már ezt abbahagyni. Csak egy óvodás gondolja, hogy telibecsulázza a másikat és következmények nélkül marad... XD

Ha akkor jó ötlet volt, akkor legyenek a ballib barátaink következetesek és legyen most is jó ötlet. Piti semmiséget kértek, a nagy Felcsúti Emberevő simán virította... Lássuk mindenkiét!

Azok után, hogy sok balos szószóló 'ez még csak a kezdet' jellegű felindulással veti bele magát a múltbéli betemetett szarkupacok keresgélésébe, az a minimum, ha az emblematikus alakok nem úgy akarnak fátylat borítani a közelmúltra (SP magukhoz méltó búcsúztatása után), hogy EGYETLEN HELYEN sem találni EGYETLEN diplomamunkáját sem... Annyi mocskolódás és bizonyítás nélküli állítás után úgy kritizálni SP-t (az SP kritika ettől még JOGOS, de nem mindegy, hogy ki mondja!), hogy nekünk csak a leckekönyvünkben esik szó a szakdogáról, háááát.... EPIC FAIL XD. Ráadásul az ilyen szerencsétlen szerecseneket mosdatni is FAIL. A bal és a jobb oldal között az a különbség, hogy Fletó az ártatlanság vélelme mögé bújik, valahányszor előugrik egy kis mocskot dobálni. Ehhez képest csak annyit kértünk, hogy mutasson valamit.

Tanulság: ne hozz szóba másoknál olyasmit, amivel Te sem tudsz elszámolni.

Kandeláber 2012.04.10. 12:58:00

Biztos vagyok benne, hogy megírta mindkettőt.
Abban az időben (is) bárki meg tudott írni egy átlagos terjedelmű és tartalmú, nagyrészt ugyan összeollózott, de a forrásmunkák megjelölésével ellátott szakdolgozatot.
A jobboldal részéről hiba ez a csesztetés, Fletó a baromságaival úgyis kicsinálja önmagát.
Egy olyan ember, aki többször bérmálkozik, mindenre képes.
Viszont abban az időben sportolók, párttagok és hasonlók érdekében rendesen mentek a telefonok.
Vajon miért volt akkor is minden rendőrkapitány jogász?
Estin vagy levelezőn, telefonos segítséggel.

Átvitel honvéd 2012.04.10. 13:19:51

Ugye, az ebben a dologban a kínos, hogy a továbbiakban már nem lehet szimpla egyenlőséget tenni Orbán és Gyurcsány közé. Pedig, főleg Ferenc bukása után, az lett itt a paradigma, hogy mert bezzeg Orbán nem más, mint a jobboldal Gyurcsánya, és béke logikusan csak akkor lesz (mármint ezen véleményvezérek szerint), ha egyszer mindkettő megbukik. ...Na, szerintem akár előkerülnek Fletó dolgozatai, akár nem, ettől tessék lassan elbúcsúzni. Az ügy túlságosan élesen mutatja meg, hogy ki volt a pártállamból kifelé néző, azon körülmények között saját kútfejéből diplomát szerző valaki, gyakorlatilag az új rendszer előfutára, és ki a kontraszelektált, értéktelen, leendő pártfunkci (minden olyannal, amiért a korabeli pártállami elitet rühelltük és megvetettük), azaz masszívan a "régi", avagy a Kádár-rendszer embere.

Félig-meddig ehhez kapcsolódó ügy, ahogy pár hete Vadai Ágnes "írásban" tette fel Orbánnak azt a kérdést, hogy vajon "volt-e" köze a pártállam állambiztonsági szolgálatához, vagy nem; avagy ment - Orbán, levéltárból kikért, személyes dossziéjából származó iratok nyilvánosságra hozása nyomán - házhoz egy pofonért. Szánalmas, komolyan.

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 13:29:42

@OmegaMale: "A bal és a jobb oldal között az a különbség, hogy Fletó az ártatlanság vélelme mögé bújik, valahányszor előugrik egy kis mocskot dobálni. Ehhez képest csak annyit kértünk, hogy mutasson valamit."

Na, ez az igazi epic fail.

Többes számban, "mi" és "ők" beszélni, egyes konkrét személyekhez köthető szavakat-tetteket a "baloldal" vagy a "jobboldal" egészével azonosítani.

De ezzel nem vagy egyedül: a Klubrádióba például csupa ilyen figura telefonál be Bolgár úrhoz, jókat szoktam rajtuk szórakozni.

Átvitel honvéd 2012.04.10. 13:42:05

Még egy apróság... Ferenc indexe szerint a szakdolgozatát kettesre értékelték. Akinek van diplomája, az most emlékezzen vissza, hogy volt-e olyan az évfolyamán, akinek a szakdolgozatára kettest adtak (vagy arra, hogy ha volt olyan, aki közepest kapott, már arra a bíráló hogyan húzta az orrát), aztán gondolja át, hogy a pártállamban, a TK-n, kb. mit jelenthetett, ha Gyurcsány Ferenc elvtársnak kettest írtak be a szakdolgozatára. ...Nem állítom, hogy nem adta be, de hogy valami nem volt vele rendben, arra így most nagy tétben mernék fogadni.

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 13:49:14

@Átvitel honvéd:

Nekem volt olyan évfolyamtársam, aki nem hogy kettest kapott volna, de nem fogadták el a szakdolgozatát. (Egy évvel utánunk lett diplomája.)
Pedig nem volt vele semmi gond, csak sikerült olyan konzulenst választania, aki saját elcseszett életéért a hallgatókon vett elégtételt.

2012.04.10. 13:50:55

teljesen mindegy, mi van fletó szakdogájával. nem mindegy, hogy 99,98 % vagy 99,99 % százalékig nyírta ki magát? már a jegyei elég gázosak, szal full mindegy.
Mindegy, gumicsont, hogy addig se kelljen foglalkozni Orbán és bérencei elkúrásaival, lopásaival.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.04.10. 13:55:36

megvan az 1997-es szakdogám, igaz, nem nagy szám, mert államtitok... :D

Átvitel honvéd 2012.04.10. 14:00:04

@Robinzon Kurzor: tanárban láttam ilyet, el tudom képzelni, hogy konzulensben / bírálóban is bele lehet futni. Ez igaz.

jenőke 2012.04.10. 14:02:18

Lehet élvezkedni!
A pécsi egyetem rektora LEMONDOTT !!!
Lemondott arról, hogy tovább kerestesse Gyurcsány szakdolgozatát.

Ezek szerint a meccs állása: egy-egy.

2012.04.10. 14:04:14

@OmegaMale:
dehogynem menő. Kezdjük Német Lászlónéval? hol a diplomája? hogy lehetett vezető beosztásban bárhol? ugyebár? bár minek a diploma innen kezdve. mondjuk német lászlóné nem is egy zuckerberg vagy gates.

Kandeláber 2012.04.10. 14:13:31

@Átvitel honvéd: Nekem volt olyan évfolyamtársam, aki kettest kapott a szakdolgozatára.
Ő ugyanis szóról-szóra másolta, és balszerencséjére az egyébként nagyon jóindulatú konzulens kiszúrta.
A gyerek persze örült, mint majom a farkának.
Szóval a plágium annak idején kettest ért. Jóindulattal.

2012.04.10. 14:23:36

@Kandeláber:
remélem, már vezető politikus a fideszben. akár még közt elnök is lehet. tehát a plágium kettes magyarországon. ez mindent elmond dolgos becsületes elitünkről, értelmiségünkről, meg minket mindig bántanak amúgy is.

Kandeláber 2012.04.10. 14:28:42

@Belpo: Azt nem tudom, hogy most hol van, de azt tudom, hogy hol volt.
Cirka két év hat hónapig.

Átvitel honvéd 2012.04.10. 14:31:14

@Belpo: nem úgy van az. Ezeket a pozíciókat eredendően nem diplomára, vagy (Schmitt esetében) doktorira adják. Schmitt nem azért kényszerült lemondásra, mert nem doktor, hanem azért, mert a doktoriját sumák, erkölccsel öszeegyeztethetetlen módon szerezte, miközben Magyarország legfőbb közjogi méltósága akar lenni. Tehát a dolog erkölcsi természetű. És szerintem az nem kérdés, hogy ezt a dolgot a bal, közvetlen értelemben a HVG egy "névtelen hőse" robbantotta ki-, és számos, ballib kötődésű arc verte a vasat hozzá, heteken keresztül. Ha most Schmitt esetében az erkölcs lett volna az érdekes, akkor a HVG-nek ma spontán, ezerrel kaparnia kellene az újólag felmerült ügy(ek) felderítése érdekében, a ballib megmondók kórusáról nem is beszélve. Helyette fanyalgás jön. Mert "nem is érdekes" (...már; most, hogy rájöttünk, hogy felebarátaink ezen mekkorát bukhatnak, pártvonalon szerzett papírjaikkal a zsebükben). Ezek után mondja valaki, hogy az elsődleges cél nem dedikáltan Schmitt megbuktatása volt, és hogy a kérdéskör erkölcsi oldala bárkit is érdekelt, mármint azon kívül, hogy Schmitt megbuktatása érdekében fel lehet használni (...valamint, hogy a kirobbantók ma valószínűleg szívják a fogukat). Nevetséges.

Átvitel honvéd 2012.04.10. 14:32:52

@Kandeláber: erre gondoltam (...vagy hasonló, élettel összeegyeztethetetlen jelenségekre, egy közös motívummal, ami az általad is említett "jóindulat").

2012.04.10. 14:44:24

@Átvitel honvéd:
egész nyugodtan lehet nyomozni bárki diplomája, doktorija, akármi után. miért a hvg nyomozzon? nyomozzon a többi. szabad. nosza rajta.
hogy nem doktorira adják, az oké. Pl egy nagy sportoló, író nyugodtan lehet közt elnök doktori nélkül. de azért érettségivel tán mégse, vagy egy tesis izével. tök mindegy mi volt a cél, demokráciában sp ügye bukás. Akkor nem lett volna bukás, ha a hvg nem bulldogként megy végig rajta

Kandeláber 2012.04.10. 14:51:24

@Átvitel honvéd: Csak megjegyezném, hogy SP ügyen nem újdonság, ő a pozíciója miatt volt érdekes.
Kiderült már ebben az országban országgyűlési képviselőkről, hogy nincs diplomájuk, holott diplomásnak adták ki magukat.
Itt van mindjárt Herényi elftárs, Ibolyka jobbkeze a sima érettségijével, vagy Török Zsoltika a baloldalról.
Vagy egy egykori kormányszóvivő, a neve nem jut eszembe, annyira jelentéktele n volt az arc, rémlik, hogy egy volt főrendőr fiacskájáról van szó, amellett dagadt szemüveges volt. Persze cuci.
Ők persze nem voltak annyira érdekesek, avagy nekik mindent el lehet nézni, mert ők más kutya kölykei, vagy talán nem?

Csucsuksfc 2012.04.10. 15:09:07

@halász jóska: én bizony komolyan gondolom , hogy képtelen rá :-)

pierre bayle 2012.04.10. 15:15:48

Hát én se tudnám előrántani a sifonérból a 97-ben írott szakdogáimat, pedig írtam esküszöm, kettőt is. A doktorim az más, az megvan...:-)))

Karcolt lendület 2012.04.10. 15:29:56

@OmegaMale:
A probléma, hogy Gyurcsány szakdolgozata teljesen érdektelen, huszadrangú kérdés. Szerencsére megbukott sokkal nagyobb sumákságokért és az ellenzéknek sem kimondottan a vezető politikusa már. Így aztán az ő rugdosása csak a Fidesz-törzsszavazók vígasztalására és összatartására jó - lehet hajtogatni, hogy bezzeg a másikok is milyen erkölcstelenek (csak egy olyan emberről, akinek az erkölcstelensége köztudott, nem nagy újdonság ezt kijelenteni) -, mindenki más leszarja.

Karcolt lendület 2012.04.10. 15:32:22

(Különben szerintem nekem sincs meg már sehol a szakdolgozatom, szerencsére nem is érdekel senkit, annyira nem volt korszakalkotó mű, mégha önálló munka tartozott is hozzá jócskán...)

pierre bayle 2012.04.10. 15:44:11

Egyébként nagy szívességet tenne a baloldalnak, aki végleg kicsinálja a túlmozgásost, akár egy ilyen üggyel is. Nőne az esély 2014-re.

Átvitel honvéd 2012.04.10. 15:45:02

@Belpo: abban egyetértek, hogy egy "megfelelő" köztársasági elnök jellemzően magasan képzett valaki (elég sok "kivételes" dolognak kellene történnie, hogy egy jelöltről mégis az derüljön ki, hogy egy sima érettségi mellett méltó elnökjelölt). Schmittről sem gondolom, hogy abszolút megfelelt a kritériumoknak. A sport- ill. sport-diplomáciai múltját tisztelem. Mivel azonban sosem volt az a tipikus stabil, bölcs karakter, inkább az igazodási képességével tűnt ki (...meg a különféle, léha ügyeiről szóló mendemondákkal), számomra az első perctől úgy tűnt, hogy rezeg alatta a léc, és aztn mindezt csak "megkoronázta" a méltatlanul szerzett doktorijának az ügye. A komment arra vonatkozott, hogy amiért megbukott, az nem a végzettségének hiányával-, hanem a végzettség megszerzésének módjával kapcsolatos (mert, mondjuk ki, csalt, és egy csaló nem méltó köztársasági elnök). És egyébként ebben az értelemben még a HVG-nek sincs felrónivalóm, mert aki hülye, haljon meg; ha Schmitt kamuzott, ne akarjon köztársasági elnök lenni, hanem húzzon szép' csendesen el balfenéken.

Az igaz, hogy Fletó szakdolgozatával kapcsolatban akárki nyomozhat, itt a felvetés azzal kapcsolatos, hogy akik Schmitt ügyét feldobták (...és azok a többiek, akik aztán heteken keresztül kontráztak rá), azok milyen "énkép mögé" állíthatják magukat. A felvetés ugye az, hogy Schmitt felett "erkölcsi" okból ütötték hetekig a dobot, egyesült hangerővel. Az apró probléma az, hogy itt most van egy erkölcsi értelemben hasonló ügy - Fletó, aki a mostani ellenzék egyik vezére, sokak száján Orbán "ellentétpárja", exminiszterelnök, aki Schmitt ügyében is kinyitotta a száját, mer' mondta, hogy ne hazudjon, és mondjon le, lol :D , most meg valahogy csak nem akar előkerülni egyik fránya dolgozata sem -, a korábbi béketáborból meg csak nem hallatszik semmi. Jobb esetben tényleg csak "semmi", rosszabb esetben az, hogy ugyan, hagyjuk már, hová vezet, ha firtatjuk a múltat. Ezt meg lehet csinálni, nincs gond, csak ezen feltétel mellett nem tartható az a kép, hogy Schmitt ügyét _erkölcsi_ okokból kellett heteken keresztül - a lemondásáig - melegen tartani! Ez a dolog Schmitt lemondatásának ügyét politikai motivációjú üggyé "alakítja", ahol a játszma résztvevői független médiaemberek helyett kb. a rosszízű "bértollnok" szerepkörét töltik be (hiszen azt, amit tettek, láthatóan nem erkölcsi- hanem politikai motivációból csinálták). Persze sokkal jobban hangzik, hogy a Schmitt lemondásához vezető sajtóhadjáratot erkölcsi okokból vitték végig ezek a "hősök". ...Kár, hogy ez láthatóan nem igaz.

közösperonos átszállás 2012.04.10. 16:03:24

"nyomában"? Azért ez egy kicsit túlzás, a cikkben kábé semmi nincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.10. 16:14:29

@TuRuL_2k2:

Ki a f*xot érdekli, hogy egy főiskolai kisztitkár írt-e szakdolgozatot és ha írt (vagy részben vagy egészében íratott), akkor milyet (írt/íratott) 1984-ben?! Itt mindenki megbuggyant vagy csak belőlünk (az olvasókból) akar minden "véleményformáló" h*lyét csinálni?

ü
bbjnick

2012.04.10. 16:53:11

@bbjnick:
ugyan, teljesen jó gumicsont, amíg a fidesz szé...eszi a gazdaságot meg az országot. amúgy nem kell hülyét csinálni abból az országból, amelyik 2/3-ot adott ezeknek, mert már az.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.10. 16:58:45

Csak nekem nem jönnek ki az átlagok?

Kandeláber 2012.04.10. 17:16:57

Mi ez a finnyásság?
Horn Gyulának még a nyolc általánosa sincs meg.
Persze a rosztovi diploma megvan.

Bloodscalp 2012.04.10. 17:59:05

@teknős: ugyan, ugyan:) a kettős mércének sose jön elő fidesz szimpatinzásoknál ha ők alkalmazzák, azt mindig VELÜK SZEMBEN teszik:). SP minden bűne megbocsáttatott, múltja tiszta lett '89 előtt/után amikor beállt közétek, ellenben pedánsan számon tartjátok az ellenség tetteit csak mert a másik oldalon van valaki.

A kettős mércézésetek sima farkas kiáltozás. Szándékosan hagytok el tényeket, nem láttok be ok/okozati összefüggéseket-önös érdekből...
Talán az utóbbi nemzedékek ilyen önsorontásra már nem fogékonyak, és mindez veletek hal.

Várúr 2012.04.10. 18:23:29

@Robinzon Kurzor:
A disszertációkutatás a baloldal ötlete volt. Sikerült vele megbuktatni egy többszörös olimpiai és világbajnok, NOB alelnök stb. személyt. Furcsány a hazudozásban nyert világbajnokságot. Várható volt, hogy az ő szakdolgozata is sorra kerül. "Mi az hogy, nagyon is!" Most meg azon visong a balfél, milyen csúnya dolog Furcsányt vizsgálgatni. Az a Furcsányt, akinek érdekes módon egyik dolgozata sincs meg. Úgy tűnik, nemcsak most "nem töri ki kezét-lábát" - akkor se tette. Ehhez képest egyetlen fideszes képviselő se visongott a parlamentben, nem követelte Furcsány távozását, stb. Ugyanis nem fontos. Eggyel-több vagy kevesebb hazugsága annyit se számít, mint légyfing a cunamiban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.10. 18:28:37

@Várúr:

Gyurcsányt nem azért kell b*szogatni, hogy huszonöt évvel ezelőtt milyen szakdolgozatot írt vagy nem írt, hanem azért, amit az elmúlt tizenakárhány évben, mint gazdasági és politikai szereplő mit művelt.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.10. 18:29:31

@bbjnick:

szereplő mit művelt=szereplő művelt

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.10. 18:34:31

@bbjnick:
ez egy teljesen felesleges baromság. ki a bánatos faszt érdekel egy nyilvánvalóan súlyos elmebeteg fasz, aki egy törpepárt efemer sztárja? miért kell belőle tényezőt gyártani?
ha valamivel foglalkozni kell -és azt is csak bottal hozzányúlva a vádlotthoz-, a sortüzek ügye. ha ezért a fidesz nem ad neki 15 évet, akkor elmehet a picsába.
igen, jól értették a demokrata barmok. a fidesz és nem a bíróság. vagy csak áttételként. :)

Alfőmérnök 2012.04.10. 19:01:04

@jose maria padilla: Nem fog adni. Már rég megtehette volna.

Geo_ 2012.04.10. 19:51:18

@Tivadar főkancellár: "a panamai diplomás Bokros Lajos"
mandiner.hu/cikk/20120306_huszar_agnes_ki_nem_tud_spanyolul

Közgazdaságtant tanult a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (jelenleg Budapesti Corvinus Egyetem), népgazdaság tervezése szakon. 1976-ban, ötödévesként megpályázott egy ösztöndíjat Panamában. A feltétel az volt, hogy rövid idő alatt felsőfokon meg kellett tanulni spanyolul. Visszaemlékezése szerint 200 pályázóból öten nyerték el az ösztöndíjat.

Egy évet hallgatott nyelvészetet, irodalmat, gazdaságtörténetet és gazdaságpolitikát a panamai Állami Egyetemen. A katonai diktatúrából a polgári demokráciába való átmenetben lévő Panamában megtapasztalta a sajátos, USA-ellenes latin-amerikai baloldali légkört. Panamában és Costa Ricában ekkor gyűjtötte össze későbbi doktori disszertációja anyagát. (A közép-amerikai iparosítás és integráció, a közép-amerikai közös piac fejlődéséről.)

Diplomáját 1978-ban szerezte, majd 1980-ban közgazdasági doktori értekezését védte meg (az országos légvédelmi parancsnokság pénzügyi tisztjeként, mert miután hazatért, másodszor is behívták.)

De buták is vagytok....

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 20:15:11

@Várúr: "A disszertációkutatás a baloldal ötlete volt."

Erre a helyedben nem vennék mérget.
Hogy a HVG-hez kellett menni a sztorival, mert a seggnyaló jobboldali sajtó nem hozta volna le, az egy dolog.
D209-et a Magyar Nemzet leplezte le, de csak a segghülyék gondolják azt, hogy az meg a jobboldal műve volt, csak mert jobboldali újság hozta le a sztorit.

A Fidesz meg azért nem hörög most Gyurcsány lemondását követelve, mert:
- Fletónak momentán nincs miről lemondani: egy 3 %-os párt elnöke, független országgyűlési képviselő
- nem biztosak benne, hogy nem arra megy ki a játék, hogy jól nekitámadjanak, mire Gyurcsány, a mártír végre megtalálja és bemutatja a szakdolgozatát, hogy lám-lám a sok gyűlölködő miket nem feltételezett róla...

Amely szakdolgozat amúgy a kutyát nem érdekelné, de most a Manidner is keményen dolgozik azon, hogy közérdeklődésre tartson számot.

Robinzon Kurzor 2012.04.10. 20:25:37

@jose maria padilla: "ha valamivel foglalkozni kell -és azt is csak bottal hozzányúlva a vádlotthoz-, a sortüzek ügye. ha ezért a fidesz nem ad neki 15 évet, akkor elmehet a picsába."

Ha már szóba került a "sortűz":
sportgeza.hu/futball/2012/04/09/gumilovedek_olt_meg_egy_bilbao-szurkolot/

Gondolom ezért életfogytiglant fog kapni a spanyol kormányfő, mert a baszkokra lövetett.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.10. 20:40:33

@jose maria padilla: Gyurcsány vegzálása súlyosan sértené Botswana érdekeit. Mint az köztudott, az USA-ra is nyomást gyakorló afrikai állam titkosszolgálatának főtisztje, Apró Piri néne Gyurcsány anyósa. Ezért legvalószínűbben akkor megy börtönbe ez a hibbant néró, amikor piros hó fog esni.

Pelso.. 2012.04.10. 20:53:35

@jose maria padilla: Még hogy 15, s pont a fidesz,hehe.
Nem érnek rá azok ilyesmire, fogcsikorgatva várják az IMF lét.
Valójában kik az álmok álmodói?:)

teknős 2012.04.10. 21:15:53

@Bloodscalp:
Arról a nyilvánvaló tényről beszéltem, hogy míg patikamérlegen vizsgáljátok pl. a jobboldal antiszemitizmusát, addig a saját oldalatokon szemethunytok felette.

Vagy, hogy a Szentpiacról beszéltek, de a híveitekkel összekacsingatva osztogatjátok a segélyeket.

Vagy, hogy demokráciáról beszéltek és Internacionálét énekeltek, meg bunkócskát, ha senki sem hallja.

Amíg a kezetekben volt a média, mint a véleményformálás eszköze, Schmittet is el tudtátok adni, mint okos és sikeres sportolót és sportdiplomatát.

Igen, ezt a fajta kettősbeszédet eltanulta Orbán is, sajnos, de erre meg nem tudunk mit mondani, mert a társadalom megbuktatta, a polgári Magyarországot építő jobboldalt. Láthatóan a kettősmércét alkalmazó jobboldal a sikeres. Köszönjük nektek.

Bloodscalp 2012.04.10. 21:38:08

@teknős: hehe:) Igazából nem is akarsz:)mond ki nyugodtan, a múlt mindegy, a lényeg hogy most mit tesz az ember-a szavazat számít. Bármit elnéztek cserébe. Polgári jobboldal? Egy olyan zsarolásra/ hazugsághálóra korrupcióra alapuló pártot építettetek ki, ami méltó párja az mszp-nek! Abszolút szellemiség/morál/ értékek nélküli párt a fidesz-szemben a kdnp-vel,mert ők egy fantom valami (pár eszement időutazása a középkorba).

Persze köszöntsz sokat az mszp-nek, mert egyedül az ő bukásukon múlt a ti/fidesz emelkedése-de ennek a hülyeséghalmaznak nincs sok köze a valósághoz.
Ahogy nincs ma .volt/van- baloldal itthon, a "mai jobboldal" IS egy ilyen történelmi balsors az országon.

A rendszert támadók ennek jó példája. Érdekes látni ahogy terjed a monarchizmus a jobboldalon:)és ez egyre keményebben összefonódik a jobbik törekvéseivel, már nincs az a pont hogy visszatudnátok mutogatni, ez a rendszerkritika nektek szól, a saját oldalatokról. Ahogy mondtam sajnos pár generációnak el kell tűnnie a színről..ez nem megy máshogy.

Chicano 2012.04.10. 21:59:46

Ugyan hagyjátok már nyugton ezt a szerencsétlen lúzer nímandot. Nem lesz ebből már vezető ebben az országban, és nem azért mert "elveszett" a diplomamunkája hanem azért mert egy tehetségtelen ripacs. Magam is elcsodálkozom rajta de néha már sajnálom. Szerencsétlen balfék annyira nem veszi észre magát hogy az már tényleg szánni való.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.11. 06:42:12

@Chicano: Hajlamosak vagyunk a másikat külsőségek alapján megítélni. Szép vagy csúnya, jól öltözik-e, vagy slampos. Akik a részletekig elmennek, azok a metakommunikációt (gesztusok, mimika, mozgáskoordináció) is figyelembe veszik embertársukról alkotandó véleményük formálásakor. Gyurcsány így nézve egy szerencsétlen majom, egy Pierre Richard imitátor. Csakhogy ez az ember egy iszonyatosan gonosz, gyűlölködő, számos vagy számtalan kisebbségi komplexusból fakadó frusztrációja szülte gyilkos hajlamok tárháza. Ha valaki veszélyes, hát ő az, és a mögötte álló hatalom tudja, hogy mi van a kezében.

tevevanegypupu 2012.04.11. 07:39:07

Lehet, hogy a szemem kaprazott, de mintha lett volna itt egy Kover vagy Ader c. iromany..de eltunt..?? (:

Chicano 2012.04.11. 09:10:29

@Mr Falafel: Teljesen egyetértek veled, de örülnünk kell ha ezek az emberek egy ilyen lúzer mögé álltak be mert így garantáltan nem sok vizet fognak zavarni. Emlékezzünk mennyi kárt okoztak korábban például a szadeszban. Azt még komolyan kellett venni mert hatalmi tényező volt, de ma már egy olyan párt amit a fletó vezet már csak bulvárértékkel bír.

Kandeláber 2012.04.11. 10:05:56

Gyurcsány rengeteg szolgálatot tesz a jobboldalnak.
Először is : megszalámizta az MSZP-t, majd újra aktivitásra késztetett olyan kártékony ex-SZDSZ figurákat, mint Bauer, Kuncze, akik máris szolgálattételre jelentkeztek nála.
Visszataszító retorikája arra alkalmas, hogy hibrid MSZP-szavazókat szippantson el Mesterházyéktól, íly módon megosztván a bal oldalt.
Ha ő nem lenne, az MSDZP simán nyerhetne 2014-ben, de hála neki, ez elmarad.

Chicano 2012.04.11. 13:09:48

@Chicano: Linkelek egy kis illusztrációt a fentiekhez. Be kell vallanom nem gondoltam volna hogy valaha is a HVG portálról fogok linkelni, de annyira jó, kár lenne kihagyni:

hvg.hu/itthon/20120411_d209_oszod_lemondas

Priceless...

közösperonos átszállás 2012.04.11. 14:00:39

@teknős: "Igen, ezt a fajta kettősbeszédet eltanulta Orbán is, sajnos, de erre meg nem tudunk mit mondani, mert a társadalom megbuktatta, a polgári Magyarországot építő jobboldalt."

1994-ben? Vagy 1914-ben? Vagy mikor?

Gandalf Garaboncias 2012.04.11. 14:08:51

Senkit sem érdekel Orbán Viktor szakdolgozata, nem értem, a Népszabadságnak miért kellett elővennie az ügyet. :P

Ajtony 2012.04.12. 23:37:07

@Velence19: Az nem a költözés miatt nem kerül elő, nem is kerülhet - beadod, aztán megvéded és a suli elteszi.
Aki ilyen hülyeséget állít, hogy otthon elkeveredett, meg költöztünk........

Ajtony 2012.04.12. 23:47:13

@Barbarossa: inkább annak idején szóltak le a pártközpontból:
mit szarakodtok Gy. elvtárssal elvtársak, ha nem írt szakdolgozatot, nem írt. Adjatok neki egy kettest, mert dolgozott annyit a mozgalomban, hogy az jár neki!

Barbarossa 2012.04.13. 08:38:12

@Ajtony: Én azt gondolom, hogy "volt is, lesz is, ez itt a praxis"
süti beállítások módosítása