Érdemes-e szakdolgozatozni? Mi az, hogy! Nagyon is!
2012. április 12. írta: TuRuL_2k2

Érdemes-e szakdolgozatozni? Mi az, hogy! Nagyon is!

  Keddi posztunk hozzászólásai között sokan kérdezték, hogy érdemes-e Gyurcsány Ferenc vagy akármelyik politikus évekkel ezelőtt született szakdolgozatával foglalkozni, van-e ennek bármilyen jelentősége? Meggyőződésem, hogy igen. Sőt: kifejezetten hasznos (legyen szó fideszes, szocialista vagy akár kádéenpés dolgozatról).

  Mert mikor kerülnének amúgy szakdolgozatok vagy diplomamunkák címlapra a napi sajtóban? Pedig kétségtelenül fontos kérdésről van szó. Ha napokig, hetekig, esetleg hónapokig napirenden marad a téma, akkor sok-sok diák nem az egyetem vagy a főiskola első évfolyamán találkozik majd azzal először, hogy a máshonnan átvett gondolatokat-szövegeket szigorúan hivatkozni kell és hogy a szakdolgozatot tisztességesen meg kell írni. Hogy aki plagizál, úgy járhat, mint Pali bácsi, vagy aki silány dolgozatot ír, olyan lesz, mint Feri bácsi.

  Hasznos, mert jó eséllyel visszaszorítja a felsőoktatástól ma sem teljesen idegen, papírt/fokozatot teljesítmény nélkül jelenséget. Mind a hallgató, mind az oktató/vizsgáztató kétszer is meggondolja ezek után, hogy érdemes-e lepapírozni okosba' az egészet, eltekintve az érdemi teljesítménytől.

  És végül azért is hasznos, mert azt mutatja, hogy a politikusoknak a jogi felelősségen sokszor túlmutató erkölcsi felelőssége is van, olyan tetteknek is lehetnek politikai következményei, amik nem sértettek jogot, csak erkölcsöt. 

  Végül álljon itt egy klasszikus tisztesség-ügyi videó, egyenesen az Országgyűlésből:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr584382356

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1335. Bér-szakdolgozatírók nálunk és más nemzeteknél 2012.04.12. 16:19:47

Vannak az embereknek megvalósulatlan álmai. Például, hogy szemetes vagy űrhajós lesz, netán tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Aztán lesz belőle újságíró, hentes, bérelszámoló, vagy éppen Linux-rendszergazda. De reggel, mikor fél hat tájban a kuká...

Trackback: Lehet-e malacunk Matolcsyval? 2012.04.12. 11:21:07

El a kezekkel Matolcsytól! Még, hogy nem hiteles a gazdaságpolitikája! Az Elvarázsolt Kastély birtokába jutott információk a legkétkedőbb balliberálisoknak is bebizonyítják, hogy a közgazdaságtan parafenoménja igenis feltámasztja a halottnak hitt magya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.04.12. 10:20:01

A Magyar Hírlap visszavág Schmittért:
www.magyarhirlap.hu/belfold/idezojel_es_labjegyzet_nelkul.html

Egyetlen lábjegyzetet sem tüntet föl Tóth József XIII. kerületi MSZP-s polgármester, országgyűlési képviselő az 1986-ban, az MSZMP Politikai Főiskoláján írt doktori értekezésében !!!

:-)))

Virág et. 2012.04.12. 10:20:24

"Hogy aki plagizál, úgy járhat, mint Pali bácsi, vagy aki silány dolgozatot ír, olyan lesz, mint Feri bácsi."

Szerintem a mai hallgatók nagyrésze örömmel lenne Pali bácsi, azaz olimpiai bajnok, élethosszig tartó köztársasági elnöki juttatásokkal. Vagy akár Feri bácsi, évi 120-200 milliós osztalékot termelő cégbirodalommal.

Ezek nem elrettentő példák. Sőt, inkább azt mutatják, hogy gyenge vagy másolt szakdolgozattal is el lehet jutni a csúcsra.

Virág et. 2012.04.12. 10:22:22

@zero: Szánalmas. Ha hvg-t akarnak játszani, akkor talán mellé kéne tenni, hogy honnan, pontosan kitől plagizált Tóth, ha plagizált.

Ezek tényleg nem értik, hogy Schmitt doktorijával NEM az idézőjelek hiánya volt a baj?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.04.12. 10:23:39

@Virág et.:
Nem CSAK az volt a baj.
Tóth foxi-maxi doktorija első pillantásra nem tűnik túl erős bástyának a szocializmus erődjében.

Virág et. 2012.04.12. 10:27:14

@TuRuL_2k2: Szóval az MSZMP Politikai Főiskoláján szerzett doktori valójában 0 tudományos értéket képvisel? Ez sokkoló. Az ember azt gondolná, hogy egy kommunista politikai főiskolán a magastudományt művelik.

Ha találnak olyat, aki ott írt doktorit (vagy bármit) és az valóban tartalmaz értelmes megállapításokat, akkor lesz itt az ideje a meglepődésnek.

Virág et. 2012.04.12. 10:31:46

Egyébként a foximaxi a Marxista-Leninista Esti Egyetem beceneve volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.04.12. 10:43:23

@Virág et.: oda többnyire nem doktoriért jártak a népek, hanem, hogy plusz szabadságot kapjanak.

Virág et. 2012.04.12. 10:45:50

@Hepci: Tudom én. Csak Turulnak írtam, hogy az MSZMP pol főiskolája az más.

Bár tudományos területen kb egy szinten lehetnek, de ezt csak tippelem, mert nincs róla bővebb információm.

Atisz 2012.04.12. 10:55:18

Törvényesen és tisztességesen, apró-cseprő trükkök százaival.

Az erkölcsi útmutató jellegével egyetértek az ilyen jellegű ügyekről folyó diskurzusok felszínen tartásával, de az már rég rossz, ha egyesek csak most mindezek alapján szembesülnek azzal, hogy a szakdolgozatoknak saját munkának kell lennie.
Az egyetemeket/főiskolákat megint csak nem tudom elítélni, hiszen a mai napig, ebben a fejlett információs társadalomban amiben élünk is baromi nehéz kinyomozni egy szakiról, hogy átemelt anyag-e avagy sem. Ha valaki jól beszél egy idegen nyelvet (mondjuk az angolon kívül, de az is megfelelhet) és egy az egyben lefordít valamit szép szabatosan, amire aztán természetesen nem is hivatkozik a forrásmegjelölésnél (na ná, majd dobja a sültgalambot), akkor bizony az egész HVG stábja leblokkol a névtelen bloggerekkel együtt.

Fletó magyarázatát egyébként nem tartom elfogadhatatlannak, teljesen életszerű, hogy írt egy nem túl jól sikerült szakdolgozatot, amire aztán nem volt büszke - tehát nem kötődött hozzá és ezért nincs meg.
A fő probléma megint abból adódik, hogy egyesek gondolkodás nélkül reflexből védik (pl. Molnár "Klón" Csaba) és ezzel akaratlanul is kiprovokálják, hogy a jobboldali sajtó teljesen rászálljon a témára.

takács bálint (törölt) 2012.04.12. 11:06:24

mit lehet erre mondani? a pártállam vonuljon ki a tudományból és a kultúrából. szövetségi felsőoktatást!

Sárfehér 2012.04.12. 11:12:07

Még mindig arról van szó, hogy Schmitt Pál plagizált, pedig nem ez a történet lényege. A magyar sportvezetés akkor építette föl Schmitt Pált egyes számú sportdiplomatánknak, és úgy döntöttek, hogy ehhez neki doktorira van szüksége, Ebben teljes mértékben kooperált a TE, az eredmény látható. Ugyan ez nem menti SP-t, de vérlázító, hogy sem az egyetemen, sem a sportvezetésben senkiben sincs annyi becsület, hogy elmondja az igazat. Ráadásul az egyetemen nincs a dolognak következménye.

A doppingolós analógia meglehetősen ül. A doppingoló nem titokban doppongol, hanem a sportvezetés a sportorvossal együtt úgy dönt, hogy az illető doppingszert fog szedni. Ha viszont megbukik, akkor kiderül, hogy magányos csalóról van szó, az edző, a sportorvos mindent csinál úgy, ahogy addig. A jólnevelt sportolók befogják a szájukat, néhányan vannak, akik hangot adnak erkölcsi felháborodásuknak, és kipakolnak. Következménye ezeknek a kipakolásoknak sincsen.

Nem arról van szó, hogy Schmitt a könyvtárban titokban plagizált, majd átverte az egyetemet. Az egyetem pontosan tudta, hogy mit csinál. Nem csak a témavezető és a bíráló, hanem a teljes doktori tanács, rektorostul. Hogy azt ne mondjam, "hazafias" alapon adtak neki címet. A dolog pikantériája, hogy nekik kellett visszavonni a doktori címet. Ez olyan, mintha annak a sportorvosnak kéne kimondani a sportolóról, hogy doppingolt, aki maga adagolta a szert neki.

Schmitt és a doppingoló sportoló egyszerre tettes és áldozat. Ha nem buknak le, nemzeti hősök, hiszen valóban mindketten sokat tettek a magyar sportért. Ha lebuknak, aljas csalók lesznek. Azért így ebben nem kevés képmutatás van .

Sok a gyenge, vagy az irodalmi összefoglalóban lopkoviczot tartalmazó szakdolgozat, de ezekre fölösleges túl sok energiát pocsékolni. Az igazi probléma a vállalatvezető pénzért vett címe, vagy amit a pozícióban lévő személy, pl. pártbizottságban ülve kap érdemtelenül. De itt azt egyetemek részéről is meg kell találni a felelősöket.

teknős 2012.04.12. 11:13:13

Turul! Egyáltalán nem erről szól a dolog. Nekem magyaráznom kell a gyerekeimnek, hogy miért is jó az, ha becsületes úton jutsz az érdemjegyedhez, mert a közvélekedés egyáltalán nem ez. A csalás, mint elfogadott jelenség nagyon erősen ott van a társadalomban.

Baromi nagy tévedés azt hinni, hogy a Schmitt ügyet az erkölcsi megtisztulás igénye hozta ki. Az átlag ember eddig is tudta, hogy amíg őt mindenért büntetik, addig a kiváltságosoknak mindent szabad. Az, hogy egy-egy fejes elbukik, azt is megszokták már. Csak az urak egymás közti leszámolása folyik, ami meg is felel a valóságnak.
Azt is elhiszem, hogy ti (mi) nem így akarjátok(akarjuk). Ennek sikerében én meg nem hiszek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.12. 11:32:15

@TuRuL_2k2:
a foximaxi nem az mszmp politikai főiskolája volt. nem volt olyan régen a kádárkor, illene jobban ismerni. ha már közírónak tetszenek lenni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.12. 11:34:59

@Virág et.:
az emeszempé polfőiskola semmivel nem volt hitványabb szellemi műhely, mint bármelyik tudományegyetem filó kara. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 11:46:18

"aki silány dolgozatot ír, olyan lesz, mint Feri bácsi."

Speciel sok köze nincs a kettőnek egymáshoz. Ettől még lehetett volna jó miniszterelnök. Nem lett az, de nem azét, mert gyenge szakdogát írt. Ellenpéldának ott van Orbán, ő mindenki szerint mintadolgozatot írt, osztán mégis rosszabb miniszterelnök lett belőle, mint Gyurcsány, pedig ez azért nagy szó, lássuk be.

kispufi 2012.04.12. 12:08:40

@Virág et.: ha ki tetszett döbbenkedni magán, akkor azon is gondolkodjunk el, ezek az ott doktorált emberek még ma is doktornak számítanak-e, s ha igen, miért, huszonévvel a izé után. mert nem a magastudomány mélységein és a mélytudomány magasságain áll vagy bukik elsődlegesen a dolog, aminek egy pici mozaikkockája a tóth elvtárs doktorsága.

kispufi 2012.04.12. 12:11:04

@Fedor: az ízlésed lehet tény, ezt nem vitatom, de az ízlésed alapján alkotott vélemény azért tán mégse. nem mindegyu ui., hogy kinél ki és mivel működik közre. (görbe) trükkök vagy (görbe) tükrök százai, ha úgy tetszik.

Kandeláber 2012.04.12. 12:35:22

Közzé kéne tenni azon elvtársak szakdolgozatát, akik annak idején a foxi-maxi esti tagozatán szereztek diplomát.
Valszeg jókat lehetne röhögni a mostani vadkapitalista elftik baromságain.

takács bálint (törölt) 2012.04.12. 12:48:06

@TuRuL_2k2:
schmitt kisdoktorija szakfordítás volt. a legtöbb szakdolgozat szakfordítás egyébként. legtöbbnek semmiféle tudományos értéke nincsen. ezért darálják le. mert annál többet ér maga a papír.

a doktori egy másik sztori. ha egy doktori dolgozatnak nincs tudományos (értsd természettudományos) alapja, akkor az csak egy mesekönyv. függetlenül attól, hogy abban sok lábjegyzet van, vagy kevés.

ha egy politológus a tömegvonzásról beszél, akkor elvben newton izsákra kellene hivatkoznia. lényegtelen, hogy lábjegyzetben teszi sokszor, vagy a végjegyzetben egyszer. írja oda, hogy idézetek forrása egyébként a "philosophiae naturalis principia mathematica".

de az sem olyan nagy probléma ha nem idéz semmit. mert azt legalább newton óta tudjuk, hogy a gravitációs erő a tömegek nagyságával egyenesen, a tömegek távolságának négyzetével fordítottan arányos. a politikában is értelmezhető a tömeg, a tömegeknek van nagysága, értelmezhető azok távolsága. ezért értelmezhető a tömegvonzás is. a tömegnek van lendülete, nyomatéka, stb. a klasszikus fizikából elég egyszerű konzervatív erőpolitikát csinálni. konzervatív erőtér hozzá. ez klasszikus fizika. élő testekre vonatkoztatva. newton idejében nem lehetett bármi, és az ellenkezője egyszerre igaz. mert akkor a bölcselet is természetfilozófia volt. ehhez kellene visszatérni.

azt értem, hogy ti ezt az egész természetfilozófiai felfogást elutasítjátok. de mondjuk rajcsányi gellért, vagy dobray és isaac newton komolytalan összehasonlítás. és nem kérdés, hogy kinek van igaza. nem értitek, hogy a konzervatív politikai iskolát a klasszikus fizikára kell építeni.

ami a fizikában nem konzervatív az valójában kémia. mindenféle reakciós részecske fizika: kémia. a liberális politikai iskola: chemistry. a reakció a liberalizmus maga. a protestantizmus.

a tudományos szocialista politikai iskola a logikára épül. az állampárti időkben az volt ezzel a probléma, hogy az elvtársak nem szókratészra, hanem leninre építettek az egészet. a klasszikus szocialista politika filozófia iskola a logikája épít. A és nem A. hegel ezzel operált: tézis, antitézis. ezeket próbálta filozofikusan egyesíteni. szocialista politikai iskola erről szól. és a modern (modális) logikáról. a politikai kommunikáció elmélet logikába oltott módbeliség. de ez egy szocialista iskola. ez másik ideológiával nem passzol össze.

a civilizált nacionalizmusnak aritmetikája van. azt meg úgy hívják: (makro) közgazdaságtan. (ami nem a szocialista politikai gazdaságtan). egy közgazdász legyen nacionalista. nemzetek gazdaságát akarja megalapozni. ne népnemzeti legyen (nemzeti bolsevik), hanem nacionalista. ehhez persze uniós nemzetben gondolkodnia. az unió gazdaságát kell megalapozni. ehhez aritmetika kell, és földrajz (geometria). egy doktori dolgozatnak a kontinensek gazdagságáról kell szólnia. az uniós nemzetgazdaságról. ha nem erről szól, akkor komolytalan. a magyar nép nem önellátó. egyik nép sem. a kínai sem. azért jöttek át a falon.

egy szónak is száz a vége. egy doktori dolgozatnál azt kell megnézni, hogy természettudományosan (aritmerikai, logikai, fizikai, kémiai értelemben) megalapozott, vagy sem. nem a lábjegyzetek száma perdöntő. aminek nincs természettudományos alapja, az vagy vallás (axiomatikus típusspecifikáció), vagy mese.

tóth istván doktorija valószínűleg mese. a rendszerváltás előtt írt összes meseszakos doktorit vissza kellene vonni. csak ugye akkor megint az lenne, hogy vannak a jó és rossz oldalon álló kommunisták: a hazafias népfront és a politikai bizottság káderei. 2012. itt tart magyarország.

Virág et. 2012.04.12. 12:58:32

@kispufi: Ez dr. univ. Azaz kisdoktor, az adott iskola doktora.

Vesd össze a SOTE-t az MSZMP vicciskolájával.

közösperonos átszállás 2012.04.12. 13:06:14

@takács bálint: "schmitt kisdoktorija szakfordítás volt. "

Meg a túrót.

takács bálint (törölt) 2012.04.12. 13:10:42

@Sárfehér:
ha nem a tf-et nem csatolják a soté-hoz, akkor a testnevelésiek aligha vonták volna meg schmitt pál doktori fokozatát. a főiskolai szakdolgozatok jelentős része ollózás és szakfordítás. pont ezért kellene élesen elválasztani a doktori iskolától. ahol tudományos eredményt kellene felmutatni.

ha mondjuk "takács bálint" doktorit ír, akkor ki kell mondani a "takács bálint tételt". tehát nem az a lényeg, hogy hány évig ír valaki egy doktorit. széll bernadett hét évig írta a doktoriját. oké. és mi a széll bernadett tétel? lehet, hogy van ilyen. de ez a kérdés. mi az, amit ő hozzátett a tudományhoz. akármelyik politikus, vagy civil. doktori címhez egy új tételt kell tudományos igénnyel kimondani, és azt a tudományos módszerrel (deduktívan, induktívan, reduktívan, vagy valamilyen brute force eljárással) bizonyítani.

takács bálint (törölt) 2012.04.12. 13:37:03

@közösperonos átszállás:
ne viccelj már. schmitt dolgozata szakfordításnak teljesen jó lett volna. ha egy kicsit összevágja, és meglábjegyzeteli, akkor szakdolgozatnak is beillett volna. a szakdolgozatok 99.9%-ának semmiféle tudományos eredménye nincsen. ezért darálják be.

ha szépen lábjegyzetelt, akkor adnak rá egy ötöst. ha hanyagul, akkor kap egy kettest. de ettől függetlenül a szakdolgozatok döntő többsége semmiféle új tudományos eredményt nem tartalmaz. nem is jár érte semmiféle tudományos elismerés. a doktori dolgozat másik kategória. a kisdoktori pedig egy köztes.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 13:41:30

@kispufi: "az ízlésed lehet tény, ezt nem vitatom, de az ízlésed alapján alkotott vélemény azért tán mégse. nem mindegyu ui., hogy kinél ki és mivel működik közre. (görbe) trükkök vagy (görbe) tükrök százai, ha úgy tetszik."

Biztos én vagyok a lassú felfogású, de ez a kissé zavaros eszmefuttatás hogy kapcsolódik a hozzászólásomhoz?

marko11 2012.04.12. 13:46:56

@Sárfehér:
Nem emlékszem, hogy az elmúlt hetekben ilyen, korrekt értelmezését olvashattuk volna a Schmitt "ügy"-nek. Kösz!

közösperonos átszállás 2012.04.12. 13:51:15

@takács bálint: "ha egy kicsit összevágja, és meglábjegyzeteli, akkor szakdolgozatnak is beillett volna."

Azaz ha elment volna szakirodalom feldolgozásának, csak ahhoz speciel fel kellett volna dolgozni a szakirodalmat. :-) Tehát jelen formájában nem.

takács bálint (törölt) 2012.04.12. 14:02:18

@közösperonos átszállás:
ez a különbség a (nyers) szakfordítás, és a szakdolgozat között. schmitt pál "doktorija" szakfordítás volt. a tényfeltáró bizottság megállapította, hogy a különféle nyelvű eredetikből eltérő stílusú szövegek keletkeztek. schmitt pál valószínűleg nem is maga fordított. de ezzel a stiklivel szakfordításnak elment volna. ha egy kicsit összeollózza, akkor szakdolgozatnak is. az meg köztudomású, hogy testnevelési főiskolán pofára adták a doktorit. ugyanúgy, mint a pártfőiskolán. a tf-re hazafias népfront káderei jártak, a pártfőiskolára a politikai bizottság emberei.

tehát most vagy az összes volt és jelenlegi kerületi párttitkár visszaadja ezt a címet, és az egész vízilabda csapat. vagy elfelejtjük ezt az egészet. mert akkor azt is meg kellene nézni, hogy kemény dénes milyen lódoktor. valószínűleg semmilyen. stb. stb.

kispufi 2012.04.12. 14:14:36

@Fedor: nyugodj meg, a felfogásodal van a baj. gyurcsány képességeit ugyanis orbán minden elkövetett és még eljövendő faszsága dacára sem lehet tiszta fejjel pozitív kontextusba helyezni. csak neki magos pártfogói valának, és nemhogy megfingata volna a nagyméltóságú unió, de még fújta is a hátszelet neki. erre utaltam a trükkök százaival, és erre (is) vezethető vissza, hogy az akkorihoz képest is tudott romlani a megítélséünk.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.04.12. 15:16:21

Én inkább azt az üzenetet látom az ilyen ügyekben, hogy nem kell törni magát a hallgatónak, nem kell tisztességesen készülni, dolgozni, hanem elég jó kapcsolatokat építeni. Így még egy címeres barom (Schmitt) is sikeres lehet, akkor minek törni magad tisztességes munkával. Egyébként is, Schmitt hülye volt, mert ha aki megírja helyette, nem plagizál, soha nem bukik le.

kamasuka 2012.04.12. 15:37:47

@Fedor:
Muhahaha.

Állj le a szerekkel, mert kipukkad a fejed.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.04.12. 15:48:12

@takács bálint:
"a főiskolai szakdolgozatok jelentős része ollózás és szakfordítás"

Ami nem fogadható el főiskolai szakdolgozatnak, innentől kezdve nem arról van szó, hogy mit választunk szét és mit nem, hanem arról, hogy számon kérik-e a követelményeket, vagy nem. Műszaki és informatikai szakterületen nem csak hogy nem ollózás a szakdolgozat, hanem mérések vagy munka van mögötte, a szakdolgozat csak egy fajta dokumentáció hozzá. Ha mégis ollózás, akkor ott baj van.

Vagy csak én vagyok olyan idióta, hogy saját munka volt a szakdolgozatom? Akkor én kérek elnézést, tévedésben voltam, most már értem miért kaptam rá hármast. Mondjuk akik meg ötöst kaptak, nem tűnt úgy, hogy ők ollóztak volna, sőt igen komoly munkák születtek.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.04.12. 15:49:36

@takács bálint:
Szerintem te kevered a saját tudományos eredményt a saját munkával(a becsületesen beadott Bsc vagy Msc szakdolgozat előbbi nem, de utóbbi igen). Schmitté nem csak hogy tudományos eredmény nem volt, hanem saját munka is alig volt benne.

dr Smittpálelnökúr 2012.04.12. 16:00:09

@zero: Azért, ha már nyomozgatnak, mint a hvg, vehették volna a fáradságot, hogy kiderítsék, mennyi a szó szerinti átvétel a megjelölt forrásokból.

De ehhez dolgozni is kéne.

Egyébként, van olyan, aki komolyan veszi egy pártfőiskola doktori címét?

Egyébként tőlem akár vissza is vonhatják az összes innen származó doktori címet, automatikusan, épelméjű ember nem szólna ellene egy szót sem.

Monarch (törölt) 2012.04.12. 16:04:25

@takács bálint: Közismert dolgokat nem kell meghivatkozni. A gravitációhoz nem kell idézned egyáltalán, vagy ahhoz se kell forráshivatkozás, hogy e=mc^2, vagy hogy mittudomén az első világháború 1914-ben tört ki.

Monarch (törölt) 2012.04.12. 16:16:21

@Zabalint: Pontosan. A főiskolai vagy egyetemi szakdolgozatban nem önálló tudományos eredmény, de kell tudnod a tudományos eredményeket önállóan alkalmaznod, és önállóan következtetéseket levonni.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 16:18:46

fletó megtalálta már az övét? mintha mára ígérte volna nem? lehet mégse sikerült megírni ilyen gyorsan? :D

Amatőr 2012.04.12. 16:24:30

@Virág et.:""" Ezek tényleg nem értik, hogy Schmitt doktorijával NEM az idézőjelek hiánya volt a baj?"""

Tényleg. Nem diszlexiásak, hanem az általánosban nem jutottak el a szövegértésig. A mi palink ezt pontosan tudta, ezért mantrázta az idézőjeleket! A sok hülye úgyis megkajálja. Akik meg értik, azok jó része pedig inkább nem szeretné érteni.

guy2 2012.04.12. 16:26:58

Persze, erkölcsi felelősség - ilyen hülyeségen lehet megbukni, mikor megy a lobbizás ezerrel, azon bezzeg senki sem bukik meg. Aki az ilyen erkölcsök miatt lemondást követelt, az álljon ott a parlament előtt reggeltől estig, vagy költözzön oda, mert minden nap demonstrálhatna az erkölcstelenség ellen. Nevetségessé tette magát az egész magyar közvélemény.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.12. 16:31:02

"Hasznos, mert jó eséllyel visszaszorítja a felsőoktatástól ma sem teljesen idegen, papírt/fokozatot teljesítmény nélkül jelenséget. Mind a hallgató, mind az oktató/vizsgáztató kétszer is meggondolja ezek után, hogy érdemes-e lepapírozni okosba' az egészet, eltekintve az érdemi teljesítménytől."

ma milyen anyagot szívtok, srácok? nekem is kell.

profi helyeken a Schmitt-féle dolgozat úgy készült, hogy a kari dolgozók megírták azt. nem lemásolták, megírták. profi helyeken ezért volt az ilyen munkákban színvonal. a TF nem profi hely, hanem ugribugri macskajancsik papírgyártó helye.

más: mindenki csalt a tanulmányai folytán: puskázás, lesés, kölcsöngondolatok alkalmazása, stb.
mégis azt gondolom, hogy a többség, akinek papírja van valamilyen todományból (nem foximaxi!), az TETT, dolgozott a papír megszerzése érdekében. ki többet, ki kevesebbet. e sorok írója kevesebbet, de úgy vélem, hogy azt a papírt - igaz, azon a nívón, amilyenen van - megérdemeltem.

és végül: a diplomadolgozatozás egy elképesztően átlátszó gumicsont, miközben éppen elég bajunk van...

"És végül azért is hasznos, mert azt mutatja, hogy a politikusoknak a jogi felelősségen sokszor túlmutató erkölcsi felelőssége is van"

ja, ez különösen Magyarországon pokoli életszerű és megható érv...

butus 2012.04.12. 16:34:03

@Sárfehér: ..egy dologban tévedsz. Nem azok vonták vissza, akik adták. Akkor még TE önálló volt és nem tartozott a SOTE alá. Később szüntették meg az önállóságát, és úgy került a SOTE irányítása alá. Most nem a TE, (aki adta) hanem a SOTE vonta vissza a doktori címet. Tehát mellőzd a SOTE sértegetését!

butus 2012.04.12. 16:40:37

@Disintegrator Rising: Tudod, én ugyanúgy utálom Gyurcsányt, mint Orbánt, tehát semmi kedvem védeni őt. Arra azért szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a diploma munkát nem adják vissza, az marad az egyetemnél. Azt csak leosztályozzák, és amennyiben megfelelő, mehet az illető a szóbeli államvizsgákra.
Amikor én államvizsgáztam, még nem volt személyi számítógép, csak egy dög nagy, amit URAL 2-nek hívtak és több helyiséget elfoglalt az egyetemen. Így írógéppel írtam a diploma munkámat és képzeld, nem készítettem magamnak másolatot.
Az egyetem elvégzésében nem a diploma munka a lényeg hanem maga a diploma, amit az egyetemtől kapsz. Az viszont minden egyetemen nyilván van tartva, és bármikor ellenőrizhető!

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.12. 16:43:45

Nemhogy érdemes, hanem nagyon fontos lenne a közéleti szereplők múltjának minél részletesebb megismerése, ha meg akarjuk teremteni a következménynélküliségtelen Magyarországot és a manapság nem eléggé gyakran hangoztatott transzparenciát! Azt javaslom, hogy ne álljunk meg a a zsakdolgozatoknál, hanem követeljük , hogy hozzák nyilvánosságra a közéleti szereplők összes iskolai dokumentumát az általános iskolai "Üzenőfüzet"-ig bezárólag. Rögtön fény derülne Gyurcsány Ferike sötét üzelmeire, ahogy hetekig dorbézolt a sarki cukrászdában az elsikkasztott osztálypénzből, de arra is, amikor Lázár Jancsika egyszerre három fekete boszorkányt kapott, miután kiderült, hogy gyengébb osztálytársaitól rendszeresen elszedi a tízórait.

Monarch (törölt) 2012.04.12. 17:03:57

@Csiken Disztroly: Ha kiderülne, hogy Gyurcsány 1984-ben politikai (KISZ) kapcsolatait felhasználva megúszta a szakdolgozat elkészítését, az elég komoly adalék a jelleméhez. Főleg mert egy szakdoga elkészítése nem egy vasziszdasz, főleg gondolom a főiskola technikaszakon nem az.

Sárfehér 2012.04.12. 17:04:04

@butus no dr.: Tisztában vagyok vele, hogy komoly az ellentét a TE és a SOTE közt, ez utóbbi erősen kritizálja az előbbi színvonalát, talán jogosan. Mégiscsak fúzionált vele, ezzel felelősséget vállalt annak az ügyeiért. Ezt a felelősséget csak részben érvényesítette, ti. nem hallottam, hogy a Schmitt ügy miatt fejek hullottak volna egyetemen belül. Vagyis kéz kezet mosott. Sajnos. :( Talán valójában ezért mondott le a rektor, és nem a feltételezett politikai befolyásolás miatt.

2012.04.12. 17:38:16

Nem azt mondom, hogy szakdolgoztatni nem kell, vagy az eredmeny nem szamit. Sot!
De azert az, hogy milliardokat lopott el kozvagyonbol, es evtizedek ota engedhet meg maganak olyan eletszinvonalat, amilyet, az azert nagyobb gaz.
Es elkovetett hasonloan nagy gazsagokat mindenfele miniszterkent es miniszterelnokkent is.
Szoval hajra, de a ha kapargatjak akkor ne csak a felszint, hanem melyen konyekig. Vastagon fedi a guano.

butus 2012.04.12. 17:42:29

@Sárfehér: ...ebben viszont igazad van, s a lemondás okát is jól látod a véleményem szerint.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 20:13:10

@kamasuka: @kispufi: "gyurcsány képességeit ugyanis orbán minden elkövetett és még eljövendő faszsága dacára sem lehet tiszta fejjel pozitív kontextusba helyezni."

És ki tett ilyet? Biztos, hogy az én felfogásommal van baj? Én azt írtam, hogy
1. Gyurcsány szar miniszterelnök volt, csak épp ennek nincs köze a diplomájához, mert attól még lehetett volna jó is.
2. Orbán diplomája jó volt, de ettől még szintén szar miniszterelnök, és összességében rosszabb mint Gyurcsány.

De ettől még nem lesz Gyurcsány kevésbé rossz...

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.13. 01:36:01

@Monarch: Én ugyan nem bánom, lehet árnyalni a Gyurcsány jellemét végtelenségig, de a megmaradt rajongóinak az is elég magyarázat lenne, hogy bocs, de széttépte a kutya (az a cuki kis puli). Arra még jó lenne, hogy gyorsan revansot lehetne venni A Paliért, ami szívet melengető érzés, de haszna nem sok.

Szóval nem győztél meg a szakdoli-téma értelméről, személy szerint az gondolom, hogy az egész a kezdetektől fogva egy fasság.

Globetrotter2014 2012.04.13. 09:54:46

Kicsit elszáltunk megint a poltika irányába (Mandiner blog mi más? :))

Azért azt lássuk be hogy legalább annyira röhejes hogy ma Magyarországon minden jogász, gyógyszerész! és állatorvos !!! doktori címet kap a diplomjára. Csak úgy. Persze ez nem tudományos fokozat ( :) ), ahogy igazából Schmitté sem. A kisdoktori arról szólt hogy más is megkapja azt amit a jogászok alanyi jogon.

A gond az hogy ezt közben lazán felkonvertálták PhD-vé. Meg persze az is, hogy ex elnökünk anékül bejeletette PhDnak hogy még ezt a meglehetősen laza opciót sem vette igénybe.

Ha már boncoljuk a témát akkor ne hagyjuk abba ott ahol a politikai széjárás véget ér...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.04.13. 10:43:40

@Fedor: Na, neked is egy furcsa értékrended lehet. Mindenesetre nem szeretnék egy olyan országban élni ami az alapján épül fel.

Wahula Jakab 2012.04.13. 11:00:25

@Fedor: Hol élsz Kvasztics?Fleto Orbán bokájáig nem ér fel.Egyik államférfi a másik táncoskomikus.Sajnos inkább táncostragikus.Aminiszterelnökség nem mérhető sportág.Két év múlva eldől hogy ki a jobb.Gyurcsánynak milyen oddsot adnál?

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.04.13. 11:08:16

Lehet hogy meglepően hangzik de a furcsánnyal nem az volt a legnagyobb baj hogy hazudott, még csak az sem hogy egy tenyérbemászó, már-már klinikai eset pojáca volt (végül is Berlusconi is az) hanem hogy szarul kormányzott és 20 milliárdnyi adóságot varrt a nyakunkba, amit lehet hogy még az unokáink is fizetni fognak.

Az egy mellékes körülmény, hogy egy darabig - mint a stréber rossztanuló - el tudta hitetni a tanáraival / pártjával / választóival hogy egy tehetséges üzletember, a baloldal nagy megújítója, stb. de valójában mindig is egy hámozott lufi volt, csak kevesen annyira jó emberismerők hogy már néhány gesztusából ezt érzékelhették volna. A szakdolgozatán pedig vélhetően most végzik az utolsó simításokat, nyilván nem lehetett egyszerű korabeli papírlapokat és működő Erika írógépet szerezni, a be nem száradt festékszalagokról nem is beszélve.

Különben meg ezek a szimbolikus ügyek kicsit olyanok mint Al Capone lebukása akiről mindenki tudja hogy nagy gazember volt de egy triviális adócsalással tudták csak lecsukni, hát kurcsánynál a hazugság volt a szimbolikus banánhéj.

Schmitt esetében árnyalja a képet hogy kiváló sportoló, jó sportdiplomata, de sajnos csapnivalóan súlytalan és hiteltelen köztársasági elnök volt, így összességében a jobboldal is sokkal többet húz a távozásából mint amennyit veszít vele.

Abban viszont egyetértek Turul_2k2 szerzővel, hogy a mai egyetemisták legtöbbjének a szakdoli az első és könnyen lehet, az utolsó olyan alkalom az életében, amikor valami mérhető, összetett szellemi teljesítményt saját kútfőből kell letenniük az asztalra, ezért nem baj ha damoklész kardjaként lebeg a fejük felett az elnöki doktori sorsa.

Wahula Jakab 2012.04.13. 19:29:35

@Disintegrator Rising: Csak egy eltévedt kislányt talált a dobozban.

pocaklakó minimanó 2012.04.14. 04:26:51

Diplomarevíziót, doktori-revíziót! Nem, nem, soha! Ne hagyjuk! :)))))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.15. 16:19:24

@Wahula Jakab: "Egyik államférfi a másik táncoskomikus.Sajnos inkább táncostragikus."

Gyurcsány minősítésében egyetértünk. Orbánéban nagyon nem. Államférfi?

"Gyurcsánynak milyen oddsot adnál? "

Nagyon remélem, hogy sohasem kerül többet kormányközelbe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.15. 16:24:51

@Karmadealer: "neked is egy furcsa értékrended lehet. Mindenesetre nem szeretnék egy olyan országban élni ami az alapján épül fel. "

Konkrétan mire gondolsz? Annyit írtam, hogy a politikusi tehetség nincs arányban azzal, hogy ki milyen szakdolgozatot ír, lásd Orbán pl, jót ír, mégis milyen szar miniszterelnök lett. De nem írtam azt, hogy Gyurcsányt szeretném vissza (isten őriz, kell a francnak), csak azt, hogy nem azért volt rossz, mert olyan szakdogát írt, amilyent. De azért rossz volt.

Mi van ebben olyan vállalhatatlan?
süti beállítások módosítása