Meggyőződésünk, hogy Schmitt Pál helyesen döntött. Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr444356078
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Tavaszi zsongás 2012.04.06. 12:06:53
Kedves Naplóm!Lemondott a plágiumelnök. Végre hivatalába léphet az Alternatív Köztársasági Elnök Úr! A művész úr gyönyörű szerelmes dalát küldöm az összes fasisztának ezen a gyönyörű tavaszi napon! Jelképezze ez a dal a szeretetet és a barátság...
Trackback: Lemondott és perelni fog 2012.04.04. 10:55:06
A hétfő reggel frakcióülésre érkező Orbán Viktor még azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy azt az ellenzéki javaslat...
Trackback: Idézet a reggeli kávéhoz 2012.04.02. 22:41:39
Az elleplezés árt Magyarország megítélésének: Európa országaiban is előfordul, hogy megsérülnek az emberi jogok, ilyen esetekben az egyes országok nem elleplezik az eseteket, hanem nemzetközi fórumokon beszélik meg.Orbán Viktor, 2003. június 23.
Trackback: Lemondani vagy lövetni ? 2012.04.02. 20:21:51
Schmitt Pál lemondott.
Lemondása kötelesség volt. Kötelessége az országgal a jobboldallal és önmagával szemben is.Lemondásához vezető állomások a lebukás, a kivárás, a bizonyosság, majd a következmény.
A lebukás
Lehet azon vitatkozni, hogy valaki,...
Trackback: Viktor a takarító (frissítve!) 2012.04.02. 15:04:05
És mégis mozog a föld. És mégis lemondott Schmitt Pál. És mégsem vagyunk következmények nélküli ország. Hozsanna néked Viktor!...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Virág et. 2012.04.02. 14:41:33
Ez volt a helyes döntés. Csak azt nem értem, hogy akkor miért kellett az elmúlt pár nap szerecsenmosdatása, Obersovszkyval meg sérthetetlennel.
Kicsit csalódott is vagyok, reméltem, hogy egy darabig azért még cipeli maga után a Fidesz ezt a koloncot, mint anno az MSZP tette Gyurcsánnyal. De az országnak így jobb, ezt elismerem.

caralho voador 2012.04.02. 14:43:59
Tort ülhet az összes alember a prolihordákkal, akiknek semmilyen erkölcsi problémát nem jelentett egy pufajkás, egy retardált komcsi spicli és egy kiszführer, rablóprivatizatőr, tömegbe lövető elmebeteg miniszterelnök. Éljen.
Totál függetlenül Schmitt megítélésétől.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 14:49:16
"Meggyőződésünk, hogy Schmitt Pál a helyes utat választotta. Köszönjük!"
Ó, igen! El is felejtettem, még ő tesz szívességet ugye?

Jack Torrance 2012.04.02. 14:51:00
Telhetetlen lennék, hogy azt mondom, sokkal elegánsabban is lehetett volna? És nem is az elmúlt napok vergődésére gondolok, hanem a mai beszédére. Miért kell még utoljára bebizonyítania, hogy kicsinyes, kisstílű és még mindig nem ért semmit?
Mr. Acid 2012.04.02. 14:51:49
Én csak a sértett, vagdalkozó, szardobálós bevezetést, illetve az elmúlt napok nyilatkozatait, tv és rádió interjúját sajnálom. Akkor most nem lenne epeízű a szám a fazontól. Szerintem sokkal jobban is kijöhetett volna a dologból, méghozzá az ügy kipattanása után egyből benyújtott lemondással.
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 14:52:07
@Redakció:!
1) Tessék:"Amikor Sólyom László köztársasági elnök és Kis János morális válságról bátorkodott szólni Gyurcsány – a saját maga ellen intézett, híres, hatásos vádbeszédében elismert – füllentéseivel kapcsolatban, akkor őket a balliberális „oldalon” röhögőkórus és karaktergyilkossági kampány fogadta. A mai magyarországi jobboldal viselkedése a szánalmas Schmitt-ügyben kevésbé cinikus, ámde gyávább." hvg.hu/velemeny/20120402_tgm_schmitt_bukas
2) Mit köszöntök, szerencsétlenek? És kinek? Hogy részt vállalhattatok egy tiszteletreméltó hetvenéves ember meghurcolásában, megroppantásában, tönkretételében? Hogy együtt vonyíthattatok a bűnözők és terroristák által felheccelt csőcselékkel? Hogy a kormányotok elárulhatta a nemzeteteket, hogy nem állt ki amellett, akiben (adott pillanatban) a nemzet sorsa megtestesült?
ü
bbjnick

Jack Torrance 2012.04.02. 14:52:30
@caralho voador: de legalább megteremtődött az erkölcsi alap (nem a legerősebb, de azért valami) arra, hogy teljes joggal lehessen őket kritizálni.
Jack Torrance 2012.04.02. 14:52:59
@Jack Torrance: persze csak azok számára, akik nem takargatták SP-t...
dzsaszper 2012.04.02. 14:53:23
@caralho voador: ugye nem a Mandiner, a Konzervatórum, a Jobbklikk és a Mos Maiorum blogokra célzol? ;)
Bell & Sebastian 2012.04.02. 14:53:29
Milyen ember mán az olyan olyan képviselő-állat, amelyik nem tudja öt percig tartani a lepcses pofáját, ha más beszél, utána meg hangosan ujjong a megsemmisített ellenfél erkölcsi félhullája fölött?
Bárcsak átélhettük volna ezt kicsit korábban, de másokkal, mert akkor talán ezt a mélypontot sosem kell megélnünk - természetesen a Nemzet szempontjából!

Malachi 2012.04.02. 14:55:38
hogy lábat ne csókoljatok szegény, szerencsétlen, igaztalanul meghurcolt hősötöknek...
Jack Torrance 2012.04.02. 14:55:41
@bbjnick: 2. te egyre hülyébb vagy
dzsaszper 2012.04.02. 14:56:27
@bbjnick: ez viszont lényegében korrekt, a hazaárulás büntetőjogi áthallásaitól eltekintve.
fikanick 2012.04.02. 14:58:39
Ezek a mandisok tenyleg nem ertik, barhogy is futnak neki. Nincs mit koszonni, eloszor is nem ismerte el, hogy hibazott. Masodszor, a lemondassal Orbannak dolgozott, szoval ha itt valaki koszonhet nekik valamit, akkor azt Fideszeskent tegyetek, az orszagnak kifejezetten jo lett volna ha marad, korabban bukik Orban. A lenyeg viszont megis az, hogy a lemondas oka a gonosz osszeeskuvok oartatlansaga ellen valo hadjarata volt, nem pedig az, hogy vallalhatatlanul viselkedett, aztan neki allt feljebb.
Lathatoan nektek nem a gerinc hianya fajt, hanem az, hogy mennyit art az uralkodo autoriterjeiteknek.
Lelketek rajta.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.04.02. 14:58:45
Marhaság megköszönni. Ilyen alakot lócitrommal szokás megdobálni. Igaz, ő dobálta felfelé maga és állt alatta jó sokáig!
jan 2012.04.02. 14:59:25
Nem értem, mi van ezen köszönnivaló. Megtette az egyetlen erkölcsileg helyes lépést, ami ráadásul neki magának is alighanem a legjobb volt.
komolytalan samu 2012.04.02. 15:01:31
@bbjnick: Ezt nem a Kádár János halála után írt népszabi vezércikkből emelte át? Vagy csak véletlen a hasonlóság?
caralho voador 2012.04.02. 15:02:57
@dzsaszper: leírtam, kikre gondolok.
Amúgy a mandinernek is ideje volna elkussolni, de pl. a tölgy-ügyet majd ragozzák helyettem mások.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 15:09:53
@Arma Gedeon2: Ez van, mikor az ember alapértelmezettnek veszi, hogy a szájába szarnak.
Mikor aztán 5 percig abbamarad a dolog érthető módon hálás.

Fifike007 2012.04.02. 15:10:44
Sok-sok év sikeres munkája után elvesztettem a munkahelyem, de hamar rájöttem, hogy semmi okom elcsüggedni, mert a PRC Holding kipróbált, ugyanakkor forradalmian új módszerével úgy kereshetem halálra magam, hogy nem csinálok semmit, egész nap csak otthon meresztem a seggem a számítógép előtt.
Ha eleged van a hétköznapok állandó szürke robotmókus-kerekéből, ismerd meg a PRC Holding zseniális ajánlatát:
www.magyarorszag.hu/?ref=a_kodekszmasollo

jan 2012.04.02. 15:11:11
"Köszönjük!" -írta a mandiner. A válaszom: "Nincs Schmitt!"
TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 15:11:29
@bbjnick: Ezek a szemetek Biszku Bélát is a halálba kergetnék, ha rajtuk múlna...
(Érzékeld a szarkazmust, és növessz gerincet!)

plazaboy 2012.04.02. 15:14:42
@fikanick: és itt a pont!
Most majd megindul Schmitt tisztára mosása, elismétlik újra és újra azokat a hazugságokat (senki sem hallgatta meg, nem volt ebből neki semmi haszna... stb.) amiket pénteken és ma is elhangzottak. És ez természetesen csak a figyelem elterelésére és a felelősség elkenésére szolgál.
Meg kell hagyni ügyes, de gyomorforgató már ezt újra átélni.

Robinzon Kurzor 2012.04.02. 15:14:51
@Bell & Sebastian:
Ha nem hazudik, vagdalkozik, vádaskodik még a lemondó beszédében is, hanem elismeri, hogy hibát követett el, akkor megérdemli, hogy kussban hallgassák.
Így csak azt kapta, amit megérdemelt és amit magának (meg persze Tervezőjének) köszönhet.
Ha még januárban lemond, amikor a vitathatatlan tények napvilágra kerültek, akkor lenne mit megköszönni; akkor lenne talán katarzis.
Így csak marad a keserédes győzelem, hogy megszabadultunk végre ettől pojácától, de miért kell, hogy ez ilyen sokáig tartson, miért kell ilyen cirkusszal?

Zb74 2012.04.02. 15:18:35
@bbjnick: Tiszteletre nagyjából 30-35 éves kora között volt méltó; hetvenéves korára rég elpárolgott minden, ami miatt még tisztelni lehetettt volna. Négy évtizede nagy dicsőséget szerzett hazájának, de most szégyent hozott nemzetére. Helyesen akkor járt volna el, ha az ügy kipattanásakor azonnal, magától visszaadja doktori címét, amelyet csalással szerzett, és felajánlja lemondását az államelnöki posztról. Akkor tényleg beszélhetnők esetében némi erkölcsi felsőbbrendűségről, kiváltképp a TGM által említett exminiszterelnökökhöz viszonyítva. Ehelyett mismásolt, hazudozott, nyilvánvaló tényeket tagadott le. Lemondása végső soron helyes, de elkésett lépés volt, ráadásul nem kísérte beismerés és a felelősség felvállalása. Mi több, még ő vádaskodott másokkal szemben. Ez elfogadhatatlan, államférfihoz és sportemberhez egyaránt méltatlan viselkedés volt.
a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.04.02. 15:25:38
Szerintem pillanatnyilag elégedjünk meg ennyivel. Már ez is több, mint amit eddig a politikától vártunk.
Hasonlóképpen vártam volna, hogy 2006-ban az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után Gyurcsány azt mondja: "Erős beszéd volt, vád az egész politikai rendszer ellen, továbbra is vállalom, de belátom, hogy egy miniszterelnök nem oszthatja meg ilyen mértékben az országot. Lemondok."
Vagy Gergényi: "Továbbra is fenntartom, hogy nem adtam személyesen utasítást az azonosítószámok eltüntetésére és a nem rendszeresített eszközök (gyk. vipera) használatára, azonban belátom, hogy ez egy elfogadhatatlan állapot, még ha szerintem a beosztottaim felelőssége is. Lemondok."
Mindkét fiktív nyilatkozat hasonló mosakodás lett volna, mint Schmitté, de még ennyit sem kaptunk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 15:26:26
Pontosan mi a köszönet tárgya: a szükségtelen, méltatlan több hónapos huzavona (ne feledjük, Schmittnek tudnia kellett januárban is, hogy mi van a dolgozatban és hogy került oda!), a rajtavesztett tolvaj sértettsége vagy az Obersovszky-jelenség?
Bár annyi járulékos haszonnal járt az ügy, hogy az orojánok, obersovszkyk és stefkák csak úgy kapkodhatják a fejüket a fordulatok során. Náluk még Bayer is tisztességesebben ítélte meg magát a plágium-ügyet.
És ne feledjük: ez az ember időközben elnökhöz méltatlan aláírógéppé silányította az intézményét. A plágiumától függetlenül is nyilvánvaló, hogy Magyarország jó híréhez, méltóságához semmit nem tett, nem is tehetett hozzá egy ilyen műveletlen, buta, jellemtelen és erkölcstelen alak. Fel sem fogta a hivatalát és a vele járó kötelezettségeket, nem hogy megfelelhetett volna nekik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 15:27:27
@Zb74: Helyesen akkor járt volna el, ha közli Orbánnal, hogy bocsi srácok, de Kádár miniszterhelyettese voltam, nem vagyok méltó a elnöki posztra.
Bell & Sebastian 2012.04.02. 15:31:17
@Robinzon Kurzor: És? Mi köze ennek a civilizáltsághoz? Talán a tömegpszichózishoz több van. Az agórán a kofáktól példát vehetne az ellenzék, ami nem jó példa, mert benne van, hogy esetleg fizetni is kell érte.
Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.04.02. 15:37:43
Még nem mondott le a NOB bizottsági elnöki posztról. Ha elmulasztja megtenni, azok fogják megfosztani tőle...
Aztán vár még rá egy elvesztett per és egy további megszégyenülés:
-nem fog doktorit írni

"k" (törölt) 2012.04.02. 15:39:04
@fikanick: a fidesznek így van esélye 2014-ben, én ezért örülök. annak meg még jobban, hogy ettől vért hánytok dühötökben!
TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 15:39:35
@Counter: Lehet, hogy csak kiadta valakinek, hogy csinálja meg, aki mondjuk közben meghalt. Így joggal hihette, hogy ez alapjában korrekt munka, hiszen azért fizetett! Aztán most ő lepődött meg a legjobban.
El Topo (Sgt. Elias) 2012.04.02. 15:41:49
Oh, persze, köszönjük!
Remélem Rajcsányinak az életkedve is visszatért, és újult erővel, együtt, a NER-ért, satöbbi...

fikanick 2012.04.02. 15:42:05
@"k": Egyedul vagyok ezzel a velemenyemmel a szeles barati koromben, szoval indokolatlan a tobbesszam. En mindenesetre nagyobb gaznak tartom Orban autoriter mivoltat, mint egy ilyen bananhejat, szoval orultem volna, ha egy joval nagyobb bajt egy ilyen dolog lenyelesevel ki tudok bekkelni.
Lathatoan sajnos Orbannak tobb esze van ennel, pedig mar nagyon ugy latszott, hogy vegletesen megorult.
Sebaj, meg ket ev a loveszarokban. Ha igy halad, addigra konkretan nem lesz beszamithato.
Megjegyzem, en a helyedben elgondolkodnek azon, hogy neked Orban tobbet er, mint a demokratikus berendezkedes Magyarorszagon.

betyár (törölt) 2012.04.02. 15:42:20
@Jack Torrance:
akkor ha most nekiáll a kormány a meglévő tudományos fokozatokat is felülvizsgálni, ez lesz az új fordulat, hogy nahát, milyen kicsinyesek?
hadd feltételezzem, hogy a megszerzett tudományos fokozatok jelentős része hasonlóan megalapozott. javaslom, hogy dolgozzanak ki egy eljárást, ami alapján először a tudományos dolgozatokat, majd az összes egyetemi diplomamunkát új eljárásnak kell alávetni. akinek itt a dolgozata nem felel meg, attól vegyék el a címet/diplomát.
lázár valami ilyesmit helyezett kilátásba. lesz itt visítás:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 15:44:50
@Dr. TaTa86: Abban az esetben végképp tudnia kellett volna, hogy nem szavatolhat semminek a tisztességéért, amit nem ő maga készített, még kevésbé lett volna szabad becsületes férfimunkáról hebegnie.
Bár arra a perre is kíváncsi lennék, amelyben a négerére hárítja tovább a vele szemben benyújtott szavatossági igényt :-)

Szindbad 2012.04.02. 15:48:13
@Arma Gedeon2: Jaja. Scmitt Pál 2 évvel ezelőtt felvett egy olyan álarcot, ami csak az arcával együtt jött le. Soha sem volt alkalmas köztársasági elnöknek, de volt egy párt, amely odaerőszakolta. Vannak ezzel még páran így a NER-ben.
"k" (törölt) 2012.04.02. 15:51:54
@fikanick: nem érdekel orbán.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.02. 15:52:13
nem is kicsit sokára, meg véletlenül se saját lelkiismerete miatt, de végül csak lemondott.
Jack Torrance 2012.04.02. 15:55:07
@betyár: ha a baloldali értelmiségnek lenne vér a pucájában, saját maga kezdené el. Szépen felállnának és lemondanának pozícióikról azok, akiknek hasonló tudományos jelentőséggel bíró doktorija meg diplomája van.
Persze nem fog ez bekövetkezni, de szép lenne.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 15:55:23
@betyár: Jól van, felőlem vizsgálhatják. (Ugyanaz lesz, mint az ügynöklistákkal; nehogy azt higgye, hogy párt- vagy világnézet-függő volt a haveri doktori, vagy hogy manapság ne működnének fékezett habzású doktori iskolák.)
De még egyszer mondom: igen, támogatom, hogy Magyarországon visszamenőleg is legyen kötelező a tudományos kritériumoknak megfelelni a tudományos munkában. Plagizátoroknak, haveri doktoroknak, szakdolgozatot vásárló dzsentriknek, vizsgákon átnyomott főhercegeknek és minisztereknek nincs semmi keresnivalójuk se a magyar közéletben, sem a magyar hivatásrendekben, sem a magyar tudományban.
És mondom azt is újra: attól, hogy vélhetően örök időkre Schmitt lesz az egész világ legmagasabbról lebukó plagizátora, és attól, hogy Magyarországon plágiumügy még ekkora vihart nem kavart, a teljes bukása teljes mértékben megérdemelt, jogos, erkölcsös és helyénvaló volt, Schmitten kívül senki nem tehet róla.
Úriember nem lophat, nem hazudozhat, nem fenyegetőzhet, ha rajtakapják – többieknek pedig tilos. Akkor is, ha "elfelejtették tájékoztatni" róla.
Különösen méltatlan és aljas a halott szülők felemlegetése; ha jól emlékszem, ma már nem csak édesanyjára hivatkozott. Semmi szégyenérzete, tartása, jelleme nem maradt: egy bukott embert, egy üres héjat láthattunk csak.

"k" (törölt) 2012.04.02. 15:55:23
@Counter: tökéletesen alkalmas volt arra a posztra, mert az bizony egy aláírógép hivatal, sólyom laci ide vagy oda.
tevevanegypupu 2012.04.02. 15:55:34
@bbjnick:
Es nem csak ez a rossz, hogy Orban szo nelkul ejtette Schmittet aki valoban mindent megtett azert, hogy a torvenyeket alairja hogy szolgalja - es szolgalta a multban is - Magyarorszagot. A baj az, hogy Gyurcsany, Bajnai, Mesterhazi, Szanyi, Schiffer es a tobbiek, az elmult nyolc ev gazemberei maradnak es most moralis gyozelmet lesz kepuk ulni. Solyom es Goncz megdicsoulve tavozhatott, Schmitt Pal egy husz eve elkovetett(?) vetsegert megy. Ez az amit nem lehet elfogadni..Orban is szegyellheti magat, a fideszszel egyutt, egyetlen orszag miniszterelnoke nem hagyta volna szo nelkul ezt a gyalazatot amit a balliberalisok elkovettek nem csak Schmitt Pal, hanem az orszag ellen is. Es hogy folytatni fogjak tovabb az EU-ban, az biztos. Nem orultem annak, hogy Schmittet valasztottak, de most, hogy egyedul hagytak es igy meggyalaztak, nagyon sajnalom.

Chicano 2012.04.02. 15:58:40
Schmitt lemondott, de nem az ellenzék hanem a jobboldal nyomására. Szerettem volna látni korábban is, úgy mint pufajkás Horn, titkos ügynök Megyi és Elkúró esetében hogy a saját oldaluk felszólítja őket lemondásra ők pedig lemondanak. De sajnos nem ez történt, mindhárom esetben körmük szakadtáig védték a védhetetlent. Egyedül Megyi bukott bele (ő sem igazán ebbe hanem a saját hülyeségébe), de ő is úgy hogy egy másik kommancs megpuccsolta. Ezek után kicsit furcsa itt olvasni a kedves balliberális kommentelők gyűlölködő okádmányait. Tudom hogy utáljátok a jobboldalt, de nézzetek már kicsit magatokba, kik vezettek benneteket az elmúlt időszakban, kik képviselnek benneteket a parlamentben még most is? Mr. elkúró a mai napig úgy osztja az észt mintha ő lett volna az ország eddigi legsikeresebb vezetője. Ezek után ti jöttök itt erkölccsel és felelősségtudattal? Ugyan, ugyan...
jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.02. 15:58:46
@bbjnick:
a meghurcolásban, megroppantásban való részvétel napszámosai a mandarinok.
gondolj csak arra, hogyan szolgálták a tölgy-ügyben az ávót. most együtt örvendeznek természetes szövetségeseikkel a vincékkel.

"k" (törölt) 2012.04.02. 16:00:40
@tevevanegypupu: nyilván maga jelentette föl a gyurcsányt és nem a schiffer, ezért akkora elmúlt nyolc éves gazember
thetriggerhappy 2012.04.02. 16:00:54
@bbjnick:
tisztreletreméltó? sokkal kevésbé foltos múlt miatt komcsizol bkit, aki nem a szeretett pártod színeiben nyomul.
los angeles, astoria, mob, doppingügyek.....ennyit a tiszteletreméltóságról. egy kádári miniszerhelyettesről beszélsz, te ostoba!

fikanick 2012.04.02. 16:01:14
@"k": Hat akkor mi erdekel annyira, hogy mar az sem, hogy a birosag korrekt modon jarjon el veled szemben, adott esetben?
fikanick 2012.04.02. 16:02:34
@tevevanegypupu: Pont ez az az attitud, ami miatt egy ilyen ugyet nem lehet elengedni es ami miatt a Fidesz bukasra van itelve.
Jajj, annyira jo latni, hogy mekkora idiotak vagytok!

thetriggerhappy 2012.04.02. 16:04:56
@betyár:
hajrá!
és ez majd kisebbíteni fogja schmitt röhejes védekezését és hónapokig tartó hazudozását?
ha lemondott volna januárban, szó nélkül, meglenne az erkölcsi alap mást kritizálni. így nincs.

"k" (törölt) 2012.04.02. 16:05:13
@fikanick: miért ne járna el korrektül a bíró? mert még nincs 70?
fikanick 2012.04.02. 16:08:00
@"k": Mert egy ejtoernyos partcsinovnyik ul a feje folott, aki donthet a sorsarol. Ugyanaz az elv, amiert a Schmittes bizottsag sem merte nyiltan kimondani, amit illett volna nekik, hanem a kormanyhoz rohangaltak "tanacsert", hogy megis mit tegyenek, ami nem fog nekik fajni.
Ha egy biro felti az egzisztenciajat, nem fog pattogni es pont olyan hatarozatokat fog hozni a kormanynak, amilyenek a kormanynak kellenek, legyenek az okok akar statisztikai szepsegtapaszok vagy elrettentes, nem kell ehhez politikai ugynek lenni.

thetriggerhappy 2012.04.02. 16:08:45
@tevevanegypupu:
1983-ban, amikor megszavazta a los angelesi olimpia bojkottálását és mob vezetőként (kádári miniszterhelyettesként) ellehetetlenítette a bojkott ellen szavazni merő mob tagot, akkor is az országot szolgálta?
mondjuk az igen válaszon nem lepődnék meg, akkor is bolsi voltál, most is az vagy, csak a színek változtak.
schiffer mit tett az elmúlt 8 évben, ami ennyire fáj neked?

Harald Blåtand 2012.04.02. 16:11:06
@bbjnick: Szerinted a nemzet sorsa tényleg egy valamikori szép teljesítményét kihasználva egész hosszú életében szinekúrából szinekúrába mászó gyáva és sunyi figurában testesül meg, aki még tegnap is azt remélte, hogy elvitetheti a közvélemény szemében a balhét Kertész Istvánékkal? Néha túladagolod a herderi jóslatot...
"k" (törölt) 2012.04.02. 16:13:56
@fikanick: leírtad hogy mitől illik előre félni egy balos újság véleményrovatában. majd meglátjuk igaz-e, mellesleg eddig is lehetett menni strasszburgba ha nem tetszett egy-egy ítélet.
Robinzon Kurzor 2012.04.02. 16:13:58
@Bell & Sebastian:
Schmitt és az agóra ... ezt te sem gondolod komolyan.
A rajtakapott tolvajnak nem jár ki, hogy csendben végighallgassák, ha csak hazudozni és vádaskodni tud; nincs ebben semmi civilizálatlan.

"k" (törölt) 2012.04.02. 16:16:05
@fikanick: amúgy meg, mit kellett volna írjon az a bizottság? az egyetemi élet nem a véleményvezér blog, nem fogják azt mondani hogy "mondjon le azonnal és vigye magával orbánt is", már csak azért se mert nem az ő dolguk.
fikanick 2012.04.02. 16:17:36
@"k": Amit irtam, az az objektiv valosag, nem volt benne velemeny.
Straszburg 5-6 evig tart, amig egy ilyen ugyben itelkezik, hasonloan egy-egy kulonadohoz, amik a kovetkezo kormany kozepe-vege kornyeken fognak koltsegkent jelentkezni, kamatokkal terhelve.
Az emberek tobbseget siman tonkre lehet tenni 8-10 evnyi vegzalassal (amig vegigmennek a magyar, aztan a straszburgi dontesek, plane ha lassitani is akarjak a dolgot, amit megtehetnek, leven partkatona a vezetoje az egesznek).
Mondom, teged lathatoan nem zavar az autoriterseg cserebe valamiert. Mi az a valami? Annyira utalod az MSZP-seket, hogy feladnad a szabadsagjogaidat?

fikanick 2012.04.02. 16:19:04
@"k": Nem, azt kellett volna mondaniuk, hogy nyilvanvalo a plagium, ami az akkori szabalyokba utkozott, ami a vegso doktori ertekezlet dontese is volt.
A felszolitas nem lett volna a dolguk, de az egyetemre valo mutogatassal gyavan elfutottak a dolguk vegzese elol.

Robinzon Kurzor 2012.04.02. 16:19:08
@tevevanegypupu: "Schmitt Pal egy husz eve elkovetett(?) vetsegert megy."
Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el:
Amit Schmitt 20 évvel ezelőtt tett, amiatt "csak" a doktoriját kellett volna visszaadnia (meg persze elnézést kérnie, leginkább azoktól, akik a saját maguk tudásából lettek akkor doktorok).
Az elnöki székből mennie azért kellett, amit az utóbbi 3 hónapban hazudozott össze; mert elvárta volna, hogy a teljes magyar tudományos-egyetemi szféra köpje szemen magát az ő csalását fedezendő.

kamerasmobil 2012.04.02. 16:21:16
@tevevanegypupu:
" Schmitt Pal egy husz eve elkovetett(?) vetsegert megy"
Nem csak husz eve kovetett el vetseget sot az meg a kisebbik fele. Nem tudom miert nem tunt fel de ez az ember az ugy januari kirobbanasa ota folyamatosan hazudozott es meg a mai napon is egeszen nyilvanvalo valotlansagokat allitott a Parlamentben es teljesen korrekt modon eljaro szakembereket vadolt minden alap nelkul a sajat boret menteni probalva.
Ilyen erkolcstelen viselkedessel akkor is mennie kellene ha nem lenne masolat a doktorija. Egy koztarsasagi elnok ne hazudozzon mar az egesz orszag arcaba - ujra es ujra!

nagybőgős · http://dittatura.tumblr.com/ 2012.04.02. 16:22:10
Schmitt köztudomásúlag Orbán kreatúrája!
tevevanegypupu 2012.04.02. 16:29:47
@kamerasmobil:
Remelem Schmitt birosagra megy, es magaval viszi az egesz keferancot..azokat is akik anno megadtak neki a doktorit es azokat is akiknek hasonlo problemaik vannak a doktorijukkal. Mert rengetegen vannak..

tevevanegypupu 2012.04.02. 16:31:08
@Robinzon Kurzor:
Az egesz magyar tudomanyos szferabol azok kopjek szembe magukat akik esetleg igy kaphattak diplomat mint Schmitt. Csak nehogy zaporeso keletkezzen..

hoffmannrozsa 2012.04.02. 16:32:33
kíváncsi vagyok, hogy komolyan megtarthatja-e élete végéig a másfél millás fizetését és az állami rezidenciát egy ilyen alak
érdekes párhuzam, hogy Baka Andrástól, akit gyakorlatilag elbocsátottak a LEgfelsőbb Bíróság éléről, a mandátuma végéig (!) járó juttatásokat is megvonták

"k" (törölt) 2012.04.02. 16:33:27
@fikanick: semmivel sem veszik el több szabadságjogomat, mint az mszp-sek, sőt. például kiknek az idejében volt egy kézben, egy minisztérium alatt az igazságszolgáltatás és a rendvédelem? hidd el, tudnék (te is) vitatható ítéleteket, elhúzódó ügyeket sorolni nem csak az elmúlt nyolc évből, politikától függetlenül, az elmúlt húszból is. amibe akár, bizony, bele is nyomorodtak emberek.
"ejtoernyos partcsinovnyik" , objektív tények, nem vélemény, mi? ugyan már ember, a budin is a hvg-t olvasod 25 éve, mi mást gondolnál mint hogy a fidibusz diktatúrát épít.
nem bírom megállni hogy ne vegyem elő az adu ászt: mégis mitől, kitől független, korrekt az a bíró, akit kádár rendszerében neveztek ki? vagy már mindegy, csak ne orbán "partcsinovnyikja" nevezze ki?

hoffmannrozsa 2012.04.02. 16:34:37
nagyon figyeljünk majd, hogy hogyan alakul Schmitt doktori képzése!
Robinzon Kurzor 2012.04.02. 16:34:56
@tevevanegypupu: "akik esetleg igy kaphattak diplomat mint Schmitt"
Jó, hogy mondod: ha Schmitt sokat ugrál a csalással szerzett kisdoktorija "védelmében", még a végén előkerül az a tanársegéd, aki anno a diplomáját írta.
Azért az érettségit kinézem belőle ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 16:37:47
@tevevanegypupu: "Es nem csak ez a rossz, hogy Orban szo nelkul ejtette Schmittet"
Sajnos nem szó nélkül.
" aki valoban mindent megtett azert, hogy a torvenyeket alairja hogy szolgalja - es szolgalta a multban is - Magyarorszagot."
Konkrétan egy utolsó seggnyaló volt, aki mindent aláírt, amit elé tettek. Nem Magyarországot szolgálta, hanem a Fideszt. Érezd a különbséget.
"A baj az, hogy Gyurcsany, Bajnai, Mesterhazi, Szanyi, Schiffer es a tobbiek, az elmult nyolc ev gazemberei maradnak es most moralis gyozelmet lesz kepuk ulni."
Schiffer egész pontosan milyen aljasságot csinált az elmúltnyolcévben?
A többiek meg igen, hála a magadfajtáknak, most ezek a férgek joggal röhöghetnek a "jobboldalon".
"Schmitt Pal egy husz eve elkovetett(?) vetsegert megy."
Szóval az egész társadalom szemébe hazudni az semmiség ugye? Te normális vagy? Áruld már el mivel magyarázod, hogy Schmitt és a Fidesz 2 és fél hónapja folyamatosan hazudozik az ügyben!
"Orban is szegyellheti magat, a fideszszel egyutt, egyetlen orszag miniszterelnoke nem hagyta volna szo nelkul ezt a gyalazatot amit a balliberalisok elkovettek nem csak Schmitt Pal, hanem az orszag ellen is. "
Úgy érted, hogy a szemetek megírták az igazságot Schmittről? Vagy mit követtek el ellene?
"Es hogy folytatni fogjak tovabb az EU-ban, az biztos."
Mert Orbán aztán nem ezt csinálta az EU-ban... Ja, az más!
"Nem orultem annak, hogy Schmittet valasztottak, de most, hogy egyedul hagytak es igy meggyalaztak, nagyon sajnalom. "
Ő gyalázta meg saját magát. Fogd már fel! Csalt, hazudott, köpködött össze vissza, és tíz körömmel ragaszkodott a hatalomhoz, amíg Viktor rá nem koppintott a fejére...

szubjektiv 2012.04.02. 16:38:03
@hoffmannrozsa: Ha valakinek a mandátuma végig szól egy juttatás, akkor miért kapná meg, ha lejár a megbizatása? Csak úgy kérdezem.
Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.04.02. 16:38:22
Áááá, rájöttem! Bébéjé és teve a két legkiválóbb ballib humorista, akik itt karikírozzák a bolsevikből lett karrierista kőjobbereket. De most túltolták a bringát, lebuktak.
fikanick 2012.04.02. 16:38:48
@"k": Mondjuk elsosorban attol fuggetlen, hogy egy politikus beleugasson a munkajaba, a partcsinovnyik dolog meg nem csak a HVG itelete, hanem mondjuk a Financial Times-e es az Economist-e is, de ha megnezzuk a szo definiciojat (nevezetesen, hogy egy part altal krealt valaki), akkor annak a holgy (allitson akarmit is az alfelhaborodo Szajer) megfelel.
HVG-t kb 10 eve nem olvasok rendszeresen.
Ha nem erted, hogy miert gaz egy partdelegaltat odaultetni a birosagok tetejere, akkor teged lathatoan tenyleg nem izgatnak a szabadsagjogok, dehat akkor minek tagadod? Rengeteg otthon a parancsuralmista, egyel tobb vagy kevesebb mar igazan nem szamit.
Azzal meg mindig tartozol viszont, hogy miert nem zavar a sajto es a birosagok, vagy a tudomanyos elet megfelemlitese?

betyár (törölt) 2012.04.02. 16:41:51
@Jack Torrance:
a ballib értelmiség bevette magát a hazai tudomány és egyetemek bástyái mögé. az ott megszerzett és uralt pozíciójukat körömszakadtáig védik. úgy gondolják, hogy egyedül ők a letéteményesei azok irányításának, és ehhez körömszakadtukig ragaszkodnak akkor is, ha olyan embereiket kell berakniuk ezekre a helyekre, akik sem felkészültségükben, de sokszor formálisan sem felelnek meg a kritériumoknak vagy akik karakterük folyományaként (lustaság) tökéletesen alkalmatlanok.
már hogy is gondolhatja, hogy most bátran előrelépnek? már magát a felvetést sem értenék: hogy ők alkalmatlanok bármely helyen bármely feladatra? viccelmaga:))

fikanick 2012.04.02. 16:49:04
@betyár: Utoljara Rakosi merte nyiltan vilagnezeti alapon buzeralni a tudomanyos eletet es bar logikus folytatasa az amit mondasz annak, ami eddig zajlott, azert megis ujabb szintje annak a totalitarius rendnek, amit Orban epit.
Amikor mar benne alltok rendesen, akkor azert legyszi nezzetek vissza es lassatok, hogy nem mas tehet errol az egeszrol, mint ti, akik aktivan tamogattatok a dolgot.

betyár (törölt) 2012.04.02. 16:56:00
@thetriggerhappy:
nem fogja schmitt hibáját kisebbíteni. de legalább maga is vergődni fog.
mondja csak, maga soha nem puskázott vizsgán? soha nem másolt, lopott szöveget, szövegrészt vagy tartalmat, gondolatot?
mondjuk ez utóbbit nem kellett volna kérdeznem. sajátja ugyanis a kommentjei alapján nincs:)
(még az sem a sajátja, amit annak gondol, ügyesen elhitetik magával ezt azok, akik beletöltik az agyába a trendi sablonokat)

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:02:21
@tevevanegypupu:
na, kis bolsi, ennyit tudsz? tudod, a kérdésekre (mob, 1984 stb) nem nagyon válaszolsz.
elhiszem, hogy kínos egy magát vagy 2 éve jobboldali konzervatívnak hazudónak szembenézni a saját táborának mítikus alakjaival és meglátni a pártállami múltat......

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:03:32
@tevevanegypupu:
a tudományos szférából nem sok ilyen van, a pártállami vezetők közt annál inkább. kellett nektek egypárti miniszterhelyettest igazolni......

betyár (törölt) 2012.04.02. 17:04:38
@Robinzon Kurzor:
a tudományos-egyetemi szféra nap mint nap szemen köpi magát, amikor úgy osztogat tudományos fokozatokat, hogy ott még a schmitti teljesítmény is elérhetetlen messzeségben van.
cikkgyűjteményért phd vagy habilitáció vagy nagydoktori - igaz, egy kötetbe kötve
papírból felolvasott idegennyelvű előadások
szükséges tudományos fokozattal nem rendelkezők kinevezése
stb.

betyár (törölt) 2012.04.02. 17:06:34
@fikanick:
kezdődik. szóval érintett maga is? remek.
tudja én azt mondtam, mindenkiét vizsgálják felül, de ez nyilván magukat sújtaná:)))

devuscka 2012.04.02. 17:10:16
@bbjnick:
jogos! TGM-mel egytet kell értenem. (hm)
"Mindeközben az ellenzék egyszerűen minősíthetetlen. Ott voltam a március 10-i tüntetésen (s az egyik mellékhadszíntéren, a Károlyi-szobornál sajnos beszédet is tartottam), ahol a demagóg uszítás és gyalázkodás ülte torát. Elmondták Orbán Viktorról, hogy „mocskos kis tetű”, „semmirekellő” és így tovább. Mindevvel az a baj, hogy nem igaz. Orbán Viktor miniszterelnök úr nem nyomorult senki. Orbán úr jelentékeny politikus, történelmi szereplő, s nem azért harcolunk ellene, mert buta. Nagyon is okos. Elszánt neokonzervatív közgazdásznak (Mihályi Péternek) kellett jönnie, hogy közhírré tegye, mi Orbán titka: tavaly növekedtek a reálkeresetek. Ezt az elszánt neokonzervatív közgazdász merő „pénzszórásnak” tartja persze: de akárhogy ítéljük meg a dolgot, a végtörlesztés és az árfolyamgát haszonélvezői nem irracionálisan – fanatikus szolgalelkűségből – támogatják Orbán urat, hanem jól körülírható, ésszerű osztályérdekből. A polgárság nem ostoba."
@jose maria padilla: @Counter: jól megírta: Schmitt lemondott, de nem az ellenzék hanem a jobboldal nyomására"

fikanick 2012.04.02. 17:11:30
@betyár: Nekem nincs mit vizsgalni, en fiatalkori lazadas eredmenyekent az uzleti elet fele fordultam, a csaladom maradekaval szemben, akiket meg vizsgalgassak csak nyugodtan. Komolyan mondom, egy ilyen hullam, amikoris atnezik az osszes doktorit az orszagban, nagyon jelentos tudasfelhalmozast jelentene, plane hogy a forrasmunkakat is ismerni kene hozza, az orszag fele profeszorra valna hirtelen.
En tamogatom, nezzenek csak at mindent, amit akarnak, ugy viszont ne csinaljunk, mintha az a norma lenne epkezlab helyeken, mint amit most Schmitt csinalt, plane hogy utana meg mentegeti is magat.
Azt viszont nem tamogatom, ahogy a jobboldal azzal mentegeti magat, hogy Magyarorszagon mindenki csal es hazudik ugyis. Az, hogy te (ti) hazudsz es csalsz, nem jelenti, hogy masok is, plane hogy egy alamfo.

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:12:35
@betyár:
szerencse, hogy neked vannak saját gondolataid, irigyellek is érte piszkosul.
de, puskáztam. zárthelyin, matek dolgozatnál. viszont szereztem egy hazai egy európai és egy tengerentúli diplomát (a világ egyik jól jegyzett egyetemén), és mindháromnál saját magam írtam a diplomamunkám. tudod, van ahol ezt halálosan komolyan veszik.
de ha nem érted, hogy miért elfogadhatatlan ha vki egy munka 99%-át lopja és még arra sem veszi a fáradtságot, hogy a hivatkozásokat átnézze, átnevezze, majd amikor rajtakapják még hazudik is mint a vízfolyás, akkor tényleg felesleges a vita.

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:15:05
@betyár:
menj nekik! deríts fényt ilyenre és én leszek az első aki tapsolni fog!
de hogy ez miben menti schmittet, még mindig nem értem.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.04.02. 17:16:45
@betyár: Tudod mi hiányzik neked? Néhány jó kis orvosper. Az majd rendet tenne az akadémiai szférába befészkelt balliberális népellenségek között. :))
betyár (törölt) 2012.04.02. 17:19:15
@thetriggerhappy:
"de, puskáztam. zárthelyin, matek dolgozatnál."
maga becstelenül szerzett záróvizsgát, anélkül szakdolgozatot sem írhatott volna, akkor pedig vissza a diplomával. így viszont a tudományos fokozat is semmis.
köszönöm.
"de hogy ez miben menti schmittet, még mindig nem értem."
ki írta, hogy menti?

Alfőmérnök 2012.04.02. 17:20:40
@bbjnick: "Hogy részt vállalhattatok egy tiszteletreméltó hetvenéves ember meghurcolásában, megroppantásában, tönkretételében?"
Na, hogy ma is rúgjak beléd egy nagyot, íme egy hír a "tiszteletméltó ember"-ről:
"A szenvedélybetegek terápiájával foglalkozó szakemberek hétfői közleményükben felhívják a figyelmet, hogy ez a kezdeményezés annak a Szcientológia Egyháznak programja, amely tagadja a drogbetegeket gyógyító pszichiátriai és addiktológiai kezelések jogosultságát.
A közlemény aggasztónak tartja, hogy számos közéleti személyiség, köztük olimpiai bajnokok, színészek és hivatásos rendőrtisztek is a félrevezetés áldozatául estek, illetve hogy a kétes hitelességű "tájékoztató kampányt" ismert multinacionális cégek szponzorálják.
A társaság és az egyesület elfogadhatatlannak tartja, hogy Schmitt Pál úgy nyilatkozott: akár még az ördöggel is le kell paktálni annak érdekében, hogy a fiatalokat meg lehessen védeni a kábítószerektől."
kuruc.info/r/26/23696/
Odabasz, mi?! :D

betyár (törölt) 2012.04.02. 17:20:53
@Kettes:
lepjen meg, és mondja, hogy nem a zsidó orvosok elleni perre gondolt.
de nem fog meglepni. kár. olyan egyszerű, mint az ék.

betyár (törölt) 2012.04.02. 17:24:36
@fikanick:
ó nem. ovi csak enged annak az össznépi akaratnak, ami schmittet lemondatta a tudományos morálra hivatkozva. nyilván minden esetre fényt akar a nép deríteni:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 17:25:05
@betyár: Éppenséggel nyugodtan gondolhatott Kettes a Tulassay és bandája elleni perre is. Végülis elrabolták a Kétszeres Olimpiai Bajnok Szállodaigazgató Nemzeti Hős doktoriját.
kamerasmobil 2012.04.02. 17:26:23
@betyár:
1. Schmittnek mint koztarsasagi elnoknek eleve peldat kene mutatnia erkolcsi teren.
2. XY vizsgai puskazasa de meg ZV elcsalt PhD-je sem jelenthet mentseget Schmitt plagizalasara
3. tovabba mint mar ramutattunk ketten is a plagium egy dolog a tobb honapos arcatlan hazudozas meg egy masik
amikor XY-tol elveszi a tanar a puskat es a dolgozatot a vizsgan akkor XY nem fogja azt hazudni hogy nala nem is volt puska es vegkepp nem fog olyanokat allitani hogy itt az o becsuletebe gazoltak
Egyszeruen nem tudom felfogni hogy ezeket miert kell ujra es ujra leirni.
Illetve van egy sanda gyanum hogy egyszeruen ennyire erodalodott a kormanyt meg mindig tamogatok erkolcsi erzeke es jozan esze...

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:37:56
@betyár:
:-)
hülye vagy, de ez nem lep meg.
ha jártál volna egyetemre vagy akár gimnáziumba is, tudnád, hogy mit jelent az, hogy zárthelyi meg az, hogy matek dolgozat.
mellesleg nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban valóban szégyellnivaló még egy dolgozat alatti csalás is.

Bell & Sebastian 2012.04.02. 17:42:47
@Alfőmérnök: Úgy emlékszem, mintha ugyanezek tort ültek és felvonultak volna az OPNI bezárásakor, miután mindenek előtt halálos ellenségükké nyilvánítottak minden pszichómókust. Ezekkel összeszűrni a levet felér egy istenkáromlással, habár konkrétan a Biblia csak a vámosok -fedőnéven említi őket, nem pont pozitív végkicsengésű kontextusokban.
evil overlord (törölt) 2012.04.02. 17:44:38
@bbjnick: Azt köszönik, hogy a gengszterváltás óta SP az első, aki súlyos bizalmi válság miatt lemondott. A nála sokkal nagyobb disznóságot elkövető Medgyesi és Gyurcsány nem tette meg.
"tiszteletreméltó hetvenéves ember"
SP-nek nem kellett volna hazudoznia, nem kellett volna másra kenegetni a szart, akkor lehetne tiszteletreméltóságról beszélni. Ha a mai beszéd első tíz percét nem mondja el, akkor ezen sokat tudott volna javítani, de nekiállt mosakodni.

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:44:50
@Alfőmérnök:
nekem a tiszteletreméltónál még mindig a los angelesi olimpia és jacsó istván van beragadva, de tudom, hogy nem mindenki szemlélheti a világot betyár kristálytiszta logikájával.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.02. 17:44:59
sokan nem értik: a méltatlan körülmények nem tesszik semmissé a lemondást. a gesztus értéke kicsit csökken, ettől még lemondott.
és továbbra is tartom magamat ahhoz, akármilyen rotka gyenge közteln. volt, ha a plágiumvád kirobbanásakor kiáll a nép elé, és vall, nyugodtan maradhatott volna. többek között mert akkor működhetett volna a de nem is kell hozzá doktori cím kijelentése, ami védekezésnek gagyi volt.
azok a kormánypárti emberek pedig, akik belehajszolták ebbe a fináléba scmittet, elszégyellhetnék magukat. akik tehették volna, mégsem tartották vissza, azoknak is időszerű lenne legalább egy kis önvizsgálat.

marko11 2012.04.02. 17:45:57
@bbjnick:
Egyetértek. Schmitt Pált meghurcolták.
Szombaton a Pécsi Újság éppen ezzel a címmel közölt egy elgondolkodtató írást, melyet szemlézésre ajánlottam a Mandinernek. (De nem kellett!)
Íme a cikk:
www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/schmitt-palt-meghurcoltak---velemeny-a-koztarsasagi-elnok-pentek-esti-teveinterjujarol
Lemondásával azonban utólag is példát mutatott (na és!) Horn Gyulának, az szt tiszt Medgyessynek, az elévülhetetlen hazudozó és elévült gazdasági bűncselekmények birtokosának, Gyurcsánynak is!

2012.04.02. 17:46:58
Én is szeretném megköszönni. Na nem Plagi bácsinak, hogy végre lemondott, mert nyilván nem az ő döntése volt, sem a pénteki, sem a mai kutyakomédia. Nem is a Fidesznek, amely társaság a Magyar Dolgozók Pártját megszégyenítő módon állt ki közel 3 hónapon keresztül a csalás mellett.
Én a jobboldali értelmiségnek köszönöm. Annak a véleményformáló közösségnek, aki kezdettől fogva elítélte a plágiumot, akkor is, ha a mi kutyánk kölke csinálta, aki kiállt az igazság mellett, felülkerekedve a kormánypárt melletti szimpátiáján, vagy a kormánypárt jelentette egzisztenciális fenyegetésen. Köszönöm, hogy nem asszisztáltunk egy bukott csaló mellett évekig, hogy továbbra sem kell lesütött szemmel kimondani, konzervatív meggyőződésű vagyok. Büszke vagyok rá, hogy ennek a közösségnek lehetek - ha mégoly kicsi és jelentéktelen is, de - tagja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.02. 17:47:17
@thetriggerhappy:
te egyszerűen nem értheted, mi a különbség egy valóban mindennapos apró csalásocska, és az között, ha az ember az egyetlen egy darab fontos megmérettetésen csal. mert buta komcsi vagy. és főleg erkölcstelen és hazug. fúj.

Alfőmérnök 2012.04.02. 17:48:15
@thetriggerhappy: Értsd már meg, hogy betyár nem Schmittet védi. A ballib értelmiségtől van üldözési mániája, őket gyűlöli. Nyilván mert nem fogadták be, gyenge értelmi képességei okán.
Bell & Sebastian 2012.04.02. 17:52:15
@Robinzon Kurzor: Minden tiszteletem mellett továbbra is ragaszkodom azon ósdi elképzelésemhez, hogy csak az beszéljen, aki szót kapott, egy pohár víz mellett.
De azt elismerem, a nagyformátumú ellenfeleket többnyire tisztelték már saját korukban is. :)
Hogy aztán utólag hogyan pozicionálták át a történelmet a győztesek, az már egy másik kérdés.
Na, meg is jött a visszhang: ... cionálták, ... cionálták.

thetriggerhappy 2012.04.02. 17:53:20
@Alfőmérnök:
dehogynem. és pont azért védi, mert úgy érzi, hogy ezt meg kell magyaráznia, különben csorbát szenved a pártfegyelem és egyúttal a saját önértékelése.
hallottam már ilyen emberről..... ha érted mire gondolok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.02. 17:55:36
@nemorino:
én ironikus módon nem vagyok ennek a közösségnek a tagja, mégis nagyrészt egyetértek veled abban, amit itt írsz. remélhetően az a folyamat indult be most, ami révén legalább az egyik társaság elindulhat a megtisztulás felé. ha másra nem, erre jó volt ez a komédia

Bell & Sebastian 2012.04.02. 18:06:20
@marko11: Világos beszéd. Tömeghisztéria ellen nincs orvosság, ezt a Fidesz is jól tudja. Nem vagyok abban biztos, hogy a hentesmunkára felkért HVG agyából pattant ki a nagy ötlet.
De nem is őt kellett volna odatenni, neki meg nem kellett volna elvállalni, az is igaz.
A világ folyása medrére talált, indulhat a második menet, jöhet a tartalék forgatókönyv. Meg a tisztogatás is elkezdődhetne, végre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 18:11:02
@Bell & Sebastian: Tudna említeni olyan tisztogatást a történelemből, amelynek eredményeképpen nem még a kitisztogatottaknál is érdemtelenebbek kerültek volna magasabbra?
R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.02. 18:23:32
hű, mostanra nem csak bbj és teve bolondult meg teljesen, de betyáron is elhatalmasodtak a paranoia tünetei.
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.04.02. 18:26:52
@betyár: Ha én meg akarnálak téged lepni, akkor azt álmodban tenném, cica. :)
jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.02. 18:36:11
@betyár:
ebben ne legyen biztos. a faszi az a típus aki liftben veri a csajokra. azért az ilyen, képes meglepetést okozni! pláne álmában! :)

WysiWyg 2012.04.02. 18:37:32
A kis ember (minden elismerésem a vívótudásának) nagy kabát tipikus esete - kezdettől fogva.
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.04.02. 18:41:51
@betyár: Nem, nem értem. Kifejtenéd? :)
"k" (törölt) 2012.04.02. 19:08:51
@fikanick: nem félemlítette meg senki a hatalom részéről 2010 óta a sajtót. nem félemlítette meg senki a hatalom részéről 2010 óta a bíróságokat. nem félemlítette meg senki a hatalom részéről 2010 óta a tudományos életet.
én ezt állítom, ha az ellenkezője igaz, be tudod konkrét esetekkel (és nem csinovnyikozással, meg hasonló ronygosra koptatott jelzőkkel) bizonyítani. ehelyett engem próbálsz valami parancsuralmistának beállítani, tök fölöslegesen.
az elején ("Hat akkor mi erdekel annyira, hogy mar az sem, hogy a birosag korrekt modon jarjon el veled szemben, adott esetben? ") azt gondoltam hogy viccből csinálod, nevettem is egyet, annak tényleg jó. álljon itt válaszom, amit nem küldtem el:
:D

tewton 2012.04.02. 19:18:12
@Kettes:
nocsak, egy vincentes burkoltan zsidózik.
kartotékába feljegyeztük, de ne zavartassa magát :)

Bell & Sebastian 2012.04.02. 19:20:43
@Counter: Merész extrapolálás lenne, ha teoretikusan csak egy pár párt említenék, de ellenkező előjellel?
Schmitt / Kövér vs. Orbán / Bajnai
Csak ne jöjjön túlságosan lázba, mert nem a népirtásra kívántam rá, megelégednék a múlt árnyainak kigyomlálásával is a közéletből.
Mondjuk egy Gyurcsány lenne a kezdet, felkészül Veres, meggyónja vétkeit -akár amerikaiul- Bajnai.
Mondjuk egy numerus clausus sem ártana a beutaltakra tekintettel, hogy össze ne omoljon -de teljesen- a tudomány és a kulturális élet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 19:35:47
holtáig hazudni fog ez a féreg, a kutyalelkületével.
holtáig hazudni fog a primkó, komcsi gazdája is.
az igazság szabaddá tesz, de ezek szolgák és zsarnokok egyszemélyben

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 19:40:17
a 7. percnél már elkezdtem sajnálni:
mandiner.hu/cikk/20120402_igy_mondott_le_schmitt_pal
szánom az embert és szánom az országot

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 19:42:15
@Alfőmérnök: @Bell & Sebastian:
Hogy le lettem annak idején h*lyézve, amikor leírtam, hogy a Fidexet megfertőzte a szekuláris aktivizmus (ami tkp. egyfajta szektarianizmus):-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 19:46:00
@marko11:
"Lemondásával azonban utólag is példát mutatott (na és!) Horn Gyulának, az szt tiszt Medgyessynek, az elévülhetetlen hazudozó és elévült gazdasági bűncselekmények birtokosának, Gyurcsánynak is!" --- írja.
Ezt gondolja át mégegyszer, mert ez csak egy jól hangzó, de lényegében semmit nem jelentő humanista-liberális hamis érvcsapda!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 19:48:35
@evil overlord:
ha egy általam erkölcsi rossznak vélt jelenséget egy mégrosszabb erkölcsi rosszal próbálok megszüntetni, akkor orvosolom az igazságon esett sebet vagy még jobban elmélyítem azt a sebet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 19:49:43
@bbjnick:
Ha egy általam erkölcsi rossznak vélt jelenséget egy mégrosszabb erkölcsi rosszal próbálok megszüntetni, akkor orvosolom az igazságon esett sebet vagy még jobban elmélyítem azt (a sebet)?

marko11 2012.04.02. 19:53:51
@bbjnick: Érvcsapda? Bővebben, ha kérhetném!
evil overlord (törölt) 2012.04.02. 19:56:40
@bbjnick: Az a mégrosszabb erkölcsi rossz, hogy az ember elvárja (nem csak az ávósok várták el), hogy a plagizáló + hazudó (ez a nagyobb baj) államfő lemondjon?
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 19:56:43
@VI. Béla:
"Dr. Schmitt a kötcsei szellem sine qua non-ja volt." --- írja.
Mint a mellékelt ábra mutatja (ú. é. a mai esemény) nem így van:-(

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 19:59:05
"nem akarom megosztani a nemzetet, ezért lemondok"
tehát azt mondtad még mindig igazad van. ha igazad van, nem kell lemondani, bizonyítsd az igazad van, ha magadat nem nem védelmezed, az Isten maga sem védelmez meg! mondta egy olyan ember, aki jóval nagyobb formátumú ember volt, mint a gyereklelkű, gerinctelen Smitt Palika
ne oszd meg a nemzetet, hanem tárd a nyilvánosság elé az igazad.
TELJESEN egyértelmű, hogy nincs igaza. no persze, aki már vitatkozni se akar, és elfogadja ellenfele álláspontját, az ha igaza van, se érdemel figyelmet.
de már beismerte hogy nincs igaza:
"át hogy ők elveszik a ... elveszik a ... a ... a kisdoktori címemet, lelkük rajta, én nem fogok velük vitatkozni
én magam is ... visszaadtam volna, hogyha kell"

Robinzon Kurzor 2012.04.02. 20:01:54
@betyár:
Ja, akkor minden rendben, maradjon Schmitt államfő, doktor, államfő, sőt, legyen rögtön professzor.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 20:05:23
@bbjnick: Hogy részt vállalhattatok egy tiszteletreméltó hetvenéves ember meghurcolásában, megroppantásában, tönkretételében?"
tölgy a tiszteletreméltó ugye?
mert smitt a komcsi, nekem nem bajtársam, és nem is tiszteletreméltó, akinek van szeme láthatja, milyen ember is ő.
így múlik el a világ dicsősége?

Bell & Sebastian 2012.04.02. 20:06:42
@bbjnick: Sosem voltam okleveles fideszhívő, ami nem jelenti azt, hogy támogatom a beszállításukat és feldolgozásukat a legközelebbi ATEV kifőzdében.
Szektásodnak, hát. De annyira, hogy Lenin le is leplezte reakciós társadalmi szerepüket a "Materializmus és empíriokriticizmus" című munkájában.
Ezért is ódzkodnak idézni Iljicset, mert félik, mint ördög a semlyénfüstöt.

Veder1 2012.04.02. 20:15:21
@Bell & Sebastian és Simicska, Nyerges hol marad a felsorolásból? Már megint a félmunka...
Robinzon Kurzor 2012.04.02. 20:15:39
@Bell & Sebastian: "Minden tiszteletem mellett továbbra is ragaszkodom azon ósdi elképzelésemhez, hogy csak az beszéljen, aki szót kapott, egy pohár víz mellett."
Nekem is jobban tetszene így, de magyar parlamentben nem ez lett a szokás.
Többek között pont a ma is méltatlanozó Kövér Laca honosította ezt meg.

betyár (törölt) 2012.04.02. 20:18:15
@jose maria padilla:
hát álmában meglehet. különben is, tudja, amelyik patkány ugat, az nem harap. a fullszervízhez kiütötték már a fogait vincéék:)

Bell & Sebastian 2012.04.02. 20:22:27
@Vödör: Gondoltam, majd ezek rájuk vallanak. Kici orcág, cok cipész.
betyár (törölt) 2012.04.02. 20:23:59
@thetriggerhappy:
persze. ha elégtelen a zárthelyi, elégtelen a szemináriumi jegy, akkor bizony nincs kollokvium. ha nem kollokvál, akkor nincs szigorlat, ha hiányzik egy szigorlati jegye, akkor nincs államvizsga, anélkül meg nincs diploma stb.
egyébként teljesen mindegy, hiszen mint tudjuk, morális hibáról beszéltünk: csalásról. schmitt is csalt és maga is, amikor puskázott:)
egyébként jól látja: se érettségim, se diplomám, ezért nekem nincs is veszítenivalóm.

Veder1 2012.04.02. 20:24:24
@Bell & Sebastian úgy-úgy!
VI. Béla 2012.04.02. 20:25:53
@Counter:
"szakdolgozatot vásárló dzsentriknek"
jaj be szép az előítélet, igaz, főleg, ha nem rólunk szól?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 20:27:08
@marko11: @evil overlord:
Nézzék! Ez a Schmitt elleni kampány eleve erkölcsi érvekre volt felépítve. A plágium sem elsősorban, mint jogi kategória lett installálva a köztudatba (mert az azért igényelt volna egy elég komplex értelmezést), hanem mint erkölcsi rossz --- erkölcsi rossz, mert bűn). S mindezt azok tolták a legvadabb indulattal, akik egyébként azt hirdetik, hogy egységes erkölcsi norma egy demokráciában nincs, mert nem lehet.
Érdemes TGM-re figyelmi (par excellence ballib gondolkodó!): világosan kimondja: a Schmitt-ügy egy szánalmas, jelentéktelen ügy. Ugyanígy gondolják ezt azok is, akik ezt a lincshangulatot az őrületig fokozták. Úgy irányítják az erkölcsifogyatékos csürhe "erkölcsi érzékét", hogy az érzelmeivel játszanak!
Próbáljanak meg a Schmitt-úgy körüli erkölcsi hivatkozásokból egy koherens erkölcsi rendszert összerakni!
Nem nagyobb bűn-e az erkölccsel visszaélni, hazug hivatkozásokat magasabb erkölcsként beállítani, mint Schmitt állítólagos plágiumügye? melyiknek nagyobb a súlya, melyik okoz több kárt?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 20:29:35
@VI. Béla: Van valami ésszerű érve a szakdolgozatot vásárló dzsentrizmus mellett?
@bbjnick: copyrightinthexxicentury.blogspot.com/2012/01/breaking-news-schmitt-pal-plagizalt.html
Az erkölcsi bűn a róla történt hazudozás. Demokráciában is létezik egységes erkölcsi norma: csak jóval kevesebb számú és eltérő szerkezetű, mint a magafajta teokráciákban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 20:30:07
@Dr. TaTa86: ha!
milyen sikeres a madiner! most jöhet l simon lászló, kérhetnénk ezügyben szerkesztőségi állásfoglalást?
kkbk.blog.hu/2011/03/29/szilagyi_gyorgy_interju
@Alfőmérnök: és te hogy fogadtad, hogy a jelöltedet kirúgta a fidesz?

Bell & Sebastian 2012.04.02. 20:31:31
@Robinzon Kurzor: Érthető, impulzív személyiség és eddig el volt nyomva. De miután rituálisan ettek az őserő -tortából, most megint minden szép lesz, méltó régi nagy híréhez.
Szuggesszív regresszió ugyanitt, bár a bűnvádi perrendtartás tiltja. Ásó, kapa, nagyharang, szociknak lófasz, picsa, cintányér.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 20:33:07
@Virág et.: az országnak az lenne jobb, ha maradt volna smitt, és nem szavazzák meg többé a posztkomcsi fidesz pártot.
de most a sok mérhetetlenül ostoba és degenerált birka, azt mondja, hogy végre orbán meglátta, mit akar a nép.
a körítéssel nem foglalkoznak.
a rektor lemondása olyan bonyolult és olyan valószínű, mind a 4-5 alternatíva, hogy azzal még nem kívánok foglalkozni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 20:38:48
@Alfőmérnök: örültél annak hogy ő lesz a mezőgazdást a fideszben. ez tény.
és a mondatodban mire utal az "örültem"? a kirúgásának?
miért?
vagy hogy élted meg a kirúgását?

Alfőmérnök 2012.04.02. 20:42:27
@tesz-vesz: Félreértettelek, azt hittem Schmittre céloztál. Ángyán kirúgásának nem örültem, de ezt már megírtam.
TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 20:47:23
@tesz-vesz: Na jó, mostmár tényleg utána néztem ennek a Tölgy-izének...
Mit mondjak, a komment nem volt tisztességes, de elképesztő az a gyűlölethullám, ami utána iránta megindult. Komolyan mint a nácik, kuruc.infó színvonal, kuruc.infó módszerek. Mindezt egy gyökér komment miatt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 20:50:42
@tesz-vesz: Nyugalom, százával vannak még schmittek a fideszben, és ha azt hiszed, hogy ezután több lesz bennük a bölcs belátás, hát tévedsz. Az egész NER a schmittekre épül...
Ezek egyszerűen aljasok és lusták. Ha 2014re lesz egy gittegylet, amelyik nem akarja sem Szálasit, sem Károlyit a Kossuth térre, akkor Orbán bukni fog.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 21:08:07
mondjuk van egy hihetetlen ellentmondás az jelentésben:
hogyha a korabeli szabályokba nem ütközött ez a plágium (smitt és a bizottság szerint), akkor nem volt szabálytalan.
miért vették el akkor a doktori címet? amikor szerezte érvényes volt.
nem igazán értem, miért fogalmaz így a bizottság

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 21:09:40
@Dr. TaTa86: szálasit azért a jobbik se akarja, vannak ilyen elemek benne, de nem akarja, dettó lmp a károlyival
szempontpuska 2012.04.02. 21:12:31
@tesz-vesz: Az eljárás nem volt szabálytalan.
A dolgozat viszont plágium volt (94%-ban)
Ez volt Schmitt csúsztatása.

evil overlord (törölt) 2012.04.02. 21:14:21
@bbjnick: Leszarom a köztudatot. Mint műszaki értelmisi elvárom, hogy a plágiummal létrejött doktori címet elvegyék. Jelen helyzetben az a különösen pikáns, hogy az ügyben nem SP az egyedüli hunyó, hanem a témavezető és az opponensek, őket is pofán kell verni (a témavezetőt már nem lehet). BTW, tényleg a témavezető volt az egyik opponens?
Ez viszont a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy nekiállt hazudozni: elismerte ugyan, hogy a bolgár doktoriból vett át részleteket, de a következtetések a sajátok, no ez sem volt igaz. Az igazán durva viszont a szar szétkenegetése volt: ő ártatlan áldozat, a tudomány tévedett, neki nem szólt senki, und so weiter.
Ráadásul buta is: nekem ne akarja bemesélni, hogy 1 hónap alatt lefordított 215 oldal szöveget magyarra, begépelte stb. A gyakorlott "négernek" is tovább tartott, ez fix.
@Dr. TaTa86: Azt hittem, hogy ön monarchista, nem millás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 21:16:02
@szempontpuska:
"Megjegyzendő, hogy a korabeli szabályok szerint az egyetemi doktorátus visszavonására a Doktori Tanács javaslata alapján az Egyetemi Tanács volt jogosult, azonban a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 103. § (2) bekezdése értelmében azt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság indítványára a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezheti a bíróságnál."
(mediasarok.sote.hu/wp-content/uploads/2012/03/dr_fluck_kulonvelemeny.pdf)

bz249 2012.04.02. 21:25:09
@evil overlord: @bbjnick: mondjuk azert szep az NOL-os cikk ott fent a mandiner kiemelt mezojeben.
Szoval azt hiszem egyertelmu a helyzet Schmitt Pal valoban kirabolta azt a nyuves bankot, de ettol meg a derek balliberalisaink szamara az "igazsagszolgaltatas" szinonimaja a lincseles.
Ugyhogy ha nem vivo, hanem cselgancsozo lenne ezt a meccset o nyerte egy sidoval az ellenfel csuija elleneben.
(durva, hogy itt van ez a gumigerincu kommancs... es nagyon ugy nez ki, hogy o lesz az egyetlen szereplo, aki legalabb egyszer meghozott egy erkolcsileg helyes cselekedetet... csodas helyzet)

Jack Torrance 2012.04.02. 21:26:23
@betyár: sajnos nincs ráhatásom, hogy mit csináljanak, szóval lesz ami lesz. Mindenesetre ha ezt olvassák, tudhatják, nekem tetszene a gesztus.
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 21:33:29
@evil overlord:
Nem érti ezt maga! De van aki érti:-) Nemrég láttam egy beszélgetést a tévében, Betlen vezette. Erről az ügyről így beszélt: ha hozzá odament volna valaki, hogy itt ez a doktori disszertáció, erősen plágiumgyanús, hozzuk nyilvánosságra a történetet, ő elutasította volna, mert egy gyakorlatilag jelentéktelen ügy miatt olyan kárt okozott volna a hazájának, ami emberi ésszel fel nem mérhető. Kinek származott kára abból a dolgozatból? Kinek származott/származik kára a felpörgetett botrányból? Akik ezt a botrányt kirobbantották teljesen tisztában voltak vele, hogy milyen súlya van ennek a Schmitt-dolgozatnak (és az azzal kapcsolatos feltételezett vagy bizonyított vétségnek) és annak is, hogy milyen pokoli rombolást tudnak vele véghezvinni, épp a közerkölcsökben. Magát is jól besz*patták! Itt őrjöng Schmitt ellen, miközben annak a dolgozatnak sem Schmitt jelenlegi ténykedéséhez, sem az ország jelen viszonyaihoz semmi köze! A tömeg szeret lincselni, ehhez nyújtottak a botránykeltők alkalmat/lehetőséget és most elégedettek magukkal. És ne gondolja, hogy itt megállnak --- figyelje csak a véleményformálók megmondásait a lemondással kapcsolatban!

evil overlord (törölt) 2012.04.02. 21:33:48
@bz249: A nolos köcsög szopjon le egy talicska aprómajmot.
Nem biztos, hogy SP hozta meg a döntést, de legalább lemondott. Csak azt a fránya első 10 percet ne mondta volna el a beszédéből.
@bbjnick: Tulassay elküldte a jelentést Réthelyinek, aki visszaküldte, arra hivatkozva, hogy nem illetékes. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy lemondott.
A szabályozás pedig szar: az egyetem adta, az egyetem nem tudja elvenni.

aeidennis 2012.04.02. 21:35:37
Remélem ő volt Magyarország legutolsó köztársasági elnöke. :)
monarchista.blogspot.com/2012/03/lemondott-hivatalarol-schmitt-pal.html

Jack Torrance 2012.04.02. 21:41:08
@bbjnick: ebben van igazság. Viszont már a kezdet kezdetén le lehetett volna szerelni az egész "őrületté fokozást", ha SP és támogatói nem kezdenek el hadoválni össze vissza. Saját maguk fokozták őrületté azzal, hogy azt a kis darab szart, ahelyett, hogy kitörlik wc papírral, elkezdték szanaszéjjel kenni mindenfelé.
evil overlord (törölt) 2012.04.02. 21:41:10
@bbjnick: Valóban nem kellett volna nyilvánosságra hozni, de ha már kiderült, akkor nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna meg.
Én őrjöngök? A fenéket. A doktorit vissza kellett vonni. Ha a SE ezt nem teszi meg, akkor a tudományos renomája megszűnik. Az elnöktől pedig elvárható az, hogy ne hazudjon és ne sározzon be másokat (nem az opponensekről beszélek, azok nyakig benne voltak, hanem a szenátusról).
Mondja, maga nem tanárember (nem biztos, lehet hogy egy másik törzskommentelővel keverem)? Mit tesz azzal a diákkal, aki nemcsak puskázik, de még vissza is pofázik?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 21:41:31
@bz249: @evil overlord:
Egyfolytában ezt magyarázom, mióta folyik ez az ügy: a cél a plusz végtelen, a köznyugalom felbontása, a közerkölcsök teljes szétzilálás. Schmitt itt egyetlen bajkeverőt sem érdekel, ő csak egy eszköz; egy eszköz a sok közül.

evil overlord (törölt) 2012.04.02. 21:44:10
@aeidennis: A végén tényleg megnyílik a piaci rés a legitimista párt számára (bár ez egy kicsit önellentmondó).
Jack Torrance 2012.04.02. 21:53:08
@bbjnick: nehéz dolog ez.
Al Caponét is az adóügyeivel sikerült elkapni.
Itt ez a kormány ami lassan minden törvényes lehetőséget elvesz az ellenzékétől amivel azok egyenlően tudnák megmérettetni magukat. Ráadásul a kormány módszerei, ha (többé-kevésbé) törvényesek is de tisztességtelenek.
Legitimizálja-e ez vajon, hogy hasonlóképp törvényes ámde erkölcsileg megkérdőjelezhető módon járjon el az ellenzék, ez itt a fogós kérdés.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.02. 21:57:36
@bbjnick: A plágium leleplezésének célja a közerkölcsök szétzilálása?
Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 22:04:11
@tesz-vesz: Olvassa figyelmesen a jelentést. A TF korabeli gyakorlatának (és nem a jogszabályoknak) felelt meg, de nem a dolgozat, hanem a doktorálási eljárás.
A dolgozat maga, a tartalom – a korabeli szabályoknak és gyakorlatnak sem felelt meg.
@bz249: Azon sokat lehetne vitatkozni, hogy erkölcsileg helyes-e, ha a döntés borzalmasan elkésik és legalábbis vitatható, hogy a motivációja pontosan micsoda: a sértettség, a nemzetféltés, Orbán Viktor, vagy esetleg a plágiumon és hazugságon kapottság.
A történet feddhetetlen döntést hozó szereplőjét egyébként dr. Tulassay Tivadarnak hívják. Kár volna egy héten belül elfelejteni az ő kiállását a – neki egyébként vélhetően korábban szimpatikus – hatalom érzékelhető eltussolási kísérleteivel szemben.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.02. 22:04:34
@evil overlord:
szerintem sp végső soron nem hazudozott, ő elhitte, amit mond. egy földbuta és egyben hiú ember, aki elhitte, amit a környezete mond neki arról, hogy ő ártatlan, csak báncsák az azok.
tökéletes jele ennek, ahogy hihetetlenül buta "érvekkel" próbálta kenegetni mindenki másra a doktorija ügyét, miközben nem győzte hangsúlyozni, hogy akikre éppen tiszta erőből próbálja rákenni a saját szarát, azokat ő nem akarja bántani, jaj, dehogy, sőt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.02. 22:06:22
@Counter:
ó, nincs ebben semmi bonyolult: tulassay a tevevanegyfaszúk világában ballib, mert olyanokat mert mondani annak a nagyszerű bácsinak a doktorijára, hogy juj.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 22:10:19
@mavo: bz249-nek címeztem, ő nem tartozik a púposhátúak rendjébe. Valószínűleg felületesen ítélkezett, azért nevezte a gumigerincű komcsit az "egyetlen erkölcsösen döntő" személynek, holott.
Tulassay pedig abszolút megérdemli a laudációt. Ő a hős a történetben, ezt a vaknak is látnia kell – már csak a testbeszédek, a mimikák, a retorikák összehasonlításából is ki kell derülnie, hogy nála volt az igazság és a tisztesség.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 22:12:25
@Counter: jó lenne amit mondasz, de abban a szövegkörnyezetben a "gyakorlat" a szigorú jogszabályt takarja
mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.02. 22:14:39
@betyár:
"a ballib értelmiség bevette magát a hazai tudomány és egyetemek bástyái mögé. az ott megszerzett és uralt pozíciójukat körömszakadtáig védik."
:-D
"tulassay a tevevanegyfaszúk világában ballib, mert olyanokat mert mondani annak a nagyszerű bácsinak a doktorijára, hogy juj. "

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 22:17:17
@Alfőmérnök: de nem részletesen. mit gondolsz ezekután a hátrahagyott szem nélküli pártról?
evil overlord (törölt) 2012.04.02. 22:17:31
@Dr. Zerge: Bbj beszédében van rendszer, de teve tényleg megbuggyant.
@mavo: Hacsakúgynem. Az biztos, hogy SP nem egy lángész. Mondjuk a környezete sem volt az, eléggé kilóg a lóláb a doktorijánál.

bz249 2012.04.02. 22:19:08
@bbjnick: nezze nem egyszeru ugy ez, mert elso kanyarban mindenki tudja, hogy mikent mentek ezek az ugyek. Partvonalon elintezodtek az ilyen semmisegek es jo volt ugy. Tehat elso szandekbol elesztot dobni a pocegodorbe... szoval legyunk finomak meggondolatlan cselekedet.
Azonban az a helyzet, hogy amikor feljott az ugy, akkor mar foglalkozni kellett vele ugyanis az van, hogy a ganye elontotte az udvart. Ezesetben pedig egy dolgot lehet tenni, megfogni a lapatot es takaritani. Nem megmagyarazni, hogy nincsenis budos. Tudja meg (a hullara erdektelen... illetve annyibol erdekes, hogy a szegeny, de szexi Berlinben voltam az ugy idejen) Berliner Zeitung cimlapjan is azt lattam, hogy Plagizator... es persze el tudom magyarazni, hogy ez csak egy ilyen szokasos ugy ott lenn a Balkanon, csakhogy ezzel meg tovabb rontanam az orszag tekintelyet. Mint ahogy ne legyen ketsege mostantol csak rossz es megrosszabb van: vegigmegy az ugy es meg szazezer hasonlo kiderul (mindez melysegesen alaassa az egyebkentis hotszar magyar oktatas maradek tekintelyet) vagy marad a posztkadarista Naesorszag, ahol egyszer veletlenul valakit utolertek a tetteinek a kovetkezmenyei.
Harmadreszt a ballib melysegesen cinikus es alavalo modon folytatta le ezt az egesz karaktergyilkolosdit (lasd a NOL cikk, hogy mikent mereszelt lemondani Schmitt Pal)... azonban attol, hogy a ballib azt mondja, hogy ne igyunk benzint meg nem kotelezo benzint inni. Igen ez az o ugyuk volt, ok szabtak meg a tancrendet es taktikailag csak rosszul lehetett lepni (engedni nekik vagy vedeni a vedhetetlent). Szoval semmilyen okbol nem lehetett kiallni Schmitt Pal doktori cime es koztarsasagi elnoki pozicioja mellett. Meg kotcseianus taktikaibol sem.
Most, hogy lemondott mar lehet tamogatni... sot akar gratulalni is neki, ha 3 ev mulva megvedi a PhD-jat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 22:19:45
@szempontpuska: smitt folyamatosan csúsztat, de ha a maga korában nem elvtárs barátok vezénylik le a vizsgáztatást, hanem normál gondolkodók, akkoris átment volna, az akkori (jog)szabályok szerint, írja a bizottság, vagy csak rosszul fogalmaz?
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 22:25:16
@Counter: bár most nézem, hogy a bizottság doktori ELJÁRÁSról beszél.
ami közé tartozik pl az is, hogy nem tudnak normálisan utánanézni egy forrásnak, bár ez elég gyenge.
"a doktori eljárás formailag megfelelt, az akkori egyetem gyakorlatának"
itt van még a formailag, ami azt is állíthatja, hogy pl a fellelhető hivatalos és kötelező papírmunkák megtalálhatóak, de a gyakorlati része nem bizonyítható.
értem?

szempontpuska 2012.04.02. 22:31:46
@tesz-vesz: sztem soha nem mehet át (és/vagy megfosztják tőle) azt akiről kiderül, hogy egy az egyben lopta az anyagát és a dolgozatának 94%-a szó szerinti másolat (ideértve fénymásolt táblázatokat és hivatkozást ad olyan ábrára, ami az övében nincs is, de Heinemannéban ott van - lásd hvg) azt kivágják mint macskát sz@rni.
Akkoris és most is
Akkoris és most is
Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.02. 22:34:06
@tesz-vesz: Maga nem tud jelentést olvasni. Nem, nem érti.
A bizottság megállapítja, hogy a doktori eljárásban alaki hiba nem volt, és megállapítja, hogy tartalmilag a dolgozat értékelhetetlen.
Ezekből borzasztóan sután igyekszik maszatolni, de feketén-fehéren leírták, hogy Schmitt beadott egy elfogadhatatlan dolgozatot, amit a főiskola ennek ellenére szabályszerűen lepapírozott, úgy, mint sok más hasonlót is.
A szempontpuskához intézett kérdése a "mi lett volna, ha...?" hibájában szenved. Azonban nem ment volna át, ha a bizottságban nem a haverok ülnek. Formailag hibás a dolgozat, a hírek szerint ordító hibákkal (félreszámozott ábrák) tűzdelt, egyenetlen színvonalú szöveg, és mint említettem, formailag hibás idézési és bibliográfiai technika jellemzi. Erre rendes helyen nem adtak volna kisdoktorit, illetve a téma valódi szakértői vélhetően plágiumgyanút kellett volna hogy fogjanak, nem az egy példányos, obskúrus Georgiev, hanem az ismerhető Heinemann kapcsán.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.02. 22:44:14
@bz249: Gondolja, hogy sok ilyen kisdoktori lehet? Szerintem nem. A "ballib karaktergyilkolászáshoz" pedig maga Schmitt és a jobboldal nagy része szolgáltatta a muníciót. Ha rögtön lemond, nincs három hónapig tartó szardobálás sem. PhD-ja meg nem lesz, azt hiszem, ez nyilvánvaló. Kár volt egyáltalán szóba hoznia, csak mélyebbre ásta magát vele.
Alfőmérnök 2012.04.02. 22:49:31
@tesz-vesz: "mit gondolsz ezekután a hátrahagyott szem nélküli pártról? "
Sajnálom, hogy megvált egy kiváló embertől, és sajnálom, hogy Ángyán nem tudta keresztülvinni a programját.

bz249 2012.04.02. 23:10:59
@Holger Hartland: oh valoszinuleg annyira sok nincsen belole egy ilyen kis orszagban. De ha nekiesnek akkor azert boven harom szamjegyu lehet a mennyiseg, ami elokerulhet. Az meg tetel. Kerdes, hogy most mi legyek, tisztulas vagy inkabb szonyeg ala sopres.
Jack Torrance 2012.04.02. 23:25:05
@bz249: kérdés, hogy egyáltalán ki nem szarja le. Ez az ügy sem azért kellett, mert bárkinek is fájtak azok a kisdoktorik, hanem mert történetesen az egyik kisdoktor KE volt.
Ha önként és dalolva megtisztulnának ezek a kisdoktorok, annak lenne jelentősége, mondhatni erkölcsileg, de amúgy szerintem ólszaft se ér.

Silcon 2012.04.02. 23:26:08
@bz249: a tomahawk célba talált, a békepipa használatát meg épp most korlátozták jelentősen.
A szőnyeg alatt meg már annyi minden van, hogy Erőss Zsolt már kerülgeti, mint az n+1. nyolcezrest.

bz249 2012.04.02. 23:30:14
@Silcon: ez egy olyan jo kis lehetoseg egy kis verengzesre meg lehet kommunistazni es ellenkommunistazni, meg mericskelni, hogy kinek a joelvtarsa a tenyleg joelvtars :)
Ha mar az ugynokos ize erdeklodes hianyaban elmaradt.

Silcon 2012.04.02. 23:44:59
@bz249: ha már szart lapátolunk, akkor legalább az összeset. Ha még 20 évig kerülgetjük, akkor nem kell a Jobbik, hogy kivigyen minket az EU-ból, kiraknak ők maguktól is.
Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.03. 00:25:56
@bz249: Kizártnak tartom, hogy ennyi plágium legyen. A TF-en persze lehetett még néhány "sportdoktori". A simán csak gyenge dolgozatok pedig minőségileg nem azonosak a plágiummal. Egyébként hét parlamenti képviselő doktoriját megtaláltam. (Összesen 39 van, aki tudományos fokozatként használja a Dr.-t, de ebből többen régen doktoráltak, és ezért nincs fönt a neten a dolgozatuk, illetve vannak páran, akik a közelmúltban, de nem találtam az értekezésüket.)
tewton 2012.04.03. 00:36:19
@Holger Hartland:
"Kizártnak tartom, hogy ennyi plágium legyen."
a plágium fogalma sokaknak ma BA szinten sem evidens, sokaknak MA szinten se. makogjanak a kismajmok, de 2000 előtt nem is volt divat elmagyarázni, hogy mi az.
láttam már elfogadott és védett PHD (!!!!) dolgozatot, amit a négerek alakítottak át úgy, hogy nyomtatott kiadás előtt (!!!!) ne lehessen rámondani, hogy részben plágium. MA szinten se evidens, hogy az amúgy igaz állítások alá is meg kell adni a hivatkozást. pali bácsi konkrétan ezen bukott el. főiskolai szinten is él a hagyomány, hogy 4 "könyvből" kompilál egy "szakdolgozatot."

hill billy 2012.04.03. 00:53:08
@thetriggerhappy: " de, puskáztam. zárthelyin, matek dolgozatnál. viszont..."
Azt tanították az elmúlt napokban, hogy nincs "viszont". Nincs botlás! És nincs bocsánat.
Ha puskáztál és következetes vagy, akkor bemész az iskolába, visszaadod a diplomádat, és újra beiratkozol megszerezni. Addig is a munkahelyeden bejelented, hogy az utolsó érvényes iskolai bizonyítványod az érettségi (talán). És szégyelled magad, és aki csal a zh-n, arra hogyan lehetne a segédmunkánál fontosabb feladatot bízni?
@tewton:
Volt egy neves esett, amikor ma is aktív egyetemi és akadémiai emberek kérésére Aczél új bizottságot rendeltek ki egy elbukott nagydoktori védés után.
Vajon az új bizottság átengedte-e a jelöltet? És a jelölt és a mellette lobbizók vajon mely pártokat támogatták 1990 után?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.03. 00:56:56
@evil overlord:
„A szabályozás pedig szar: az egyetem adta, az egyetem nem tudja elvenni.”
a szabályozás jó. az egyetem adta és az egyetem elvette. szabályosan. nem schmitt szakvéleményére kell hagyatkozni. ebben sem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.03. 01:02:31
@tesz-vesz:
"ami közé tartozik pl az is, hogy nem tudnak normálisan utánanézni egy forrásnak"
amely forrás lausanne-ben tartózkodott, és akkoriban nemigen volt gugli sem. továbbá van egy fogadásom, hogy schmitt már akkor is elsütötte az "aztat georgijev eftás velem együtt írta" hantát.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.03. 01:04:59
@tewton: Azt azért 1992-ben is illett tudni, hogy ha 220 oldalból több, mint 200 fordítás, az nincs rendben.
A "négerek" által írt dolgozat sokkal nagyobb probléma, mert sokkal nehezebb rájönni. Főleg ha még a négerek ügyesek is, mint a példájában.
"főiskolai szinten is él a hagyomány, hogy 4 "könyvből" kompilál egy "szakdolgozatot."
A zsarátnoki IX. Töhötöm Arisztid Kommunikációs és Modern Üzleti Főiskolán (azelőtt: Pavlik Morozov Tanítóképző Főiskola) ez még lehet, hogy elmegy... Ha tényleg elolvasta azt a 4 könyvet, és nem szó szerint másol belőlük, hanem a saját szavaival megfogalmazva. Ha még összehasonlítást is tesz közöttük, az pedig már jeles. :))) De S.P. még ennek sem felelt meg, és a doktori nem főiskola.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.03. 01:12:11
@hill billy: Hahaha! Ez olyan, mint amikor a 2000-es évek eleje táján egy konferencia "levezető programján" kezdő doktoranduszoknak mesélte bepiált idős kollégájuk, hogy tanáraik és főnökeik közül (akik akkor már 60 körül jártak) annak idején ki kit jelentett fel a pártbizottságon, és ki kinek volt a szeretője.
tewton 2012.04.03. 01:13:34
@Holger Hartland:
1. MA szinten ma is vannak, akik azt hiszik, hoigy ha a könyvekből megismert igazságot leírják, akkor ők az igazat írják ... akár hivatkozás nélkül is. palibá ez a kategória.
2. 92-ben kiafaszom tudott volna utánanézni internet és digitalizálás nélkül ennek? pali bá ráadásul meg is adta a forrást. ebben igaza van bbjnek. én ebben egy nagyon bután megírt dolgozatot lkátok, nem plágiumot.
3. a plágium mint fogalom bevezetése eléggé új. ráadásul ez is kb egy "legyen meg" típúsú kisdoktori volt.
4. egy kisdoktori nem kompatibilis a ma létező fokozatokkal, tkp. kihalt és ki-nem-szarja-le kategória.

tewton 2012.04.03. 01:24:05
@Holger Hartland:
"ki kinek volt a szeretője"
ennek az ismerete bizonyos honi körökben a szakmai kompetenciához EL_EN_GED_HE_TET_LEN!
pl. bölcsészkaron phd szinten hasznos képben lenni azzal, hogy ki kit kúrt, ezért ki kit hová helyezett pozícióba, ki kivel járt egy pártba, ki zsidó, ki katolikus (esetleg vidéken: protestáns) aktuálisan (származásilag vagy betérés által), továbbá hogy a tanszékvezetőnek mi a vallása és pártpreferenciája. ez mindent meghatároz, kezdve onnan, hogy hol tud valaki publikálni, odáig, hogy hol érdemes phd-zni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.03. 01:26:31
@tewton: De jó, hogy nem vagyok bölcsész! :)))
Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.03. 01:32:19
@tewton: A plágium nem új fogalom, már az átkosban is létezett, és már akkor is megüthette miatta a bokáját a (kis)doktorandusz. Ha Schmitt legalább egy kicsit átírta volna azokat a szövegeket, meg összekeverte volna a sorrendet, vitt volna valami saját logikát a szerkesztésbe, akkor lehetett volna mondani, hogy ez egy gyenge kompiláció. Így viszont fordítás - azaz másolás, amiről akkor is tudni kellett, hogy nem jó, még ha Pali bátyánk a "plágium" szót akkortájt még nem is ismerte. Vagy fogadott volna föl jobb négert! :D
Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.03. 08:16:54
"Átfedések Tulassayék publikációjában"
www.magyarhirlap.hu/belfold/atfedesek_tulassayek_publikaciojaban.html
Meddig szennyezheti még tudományos közéletünk tisztaságát a Tulasovszkij-banda? A dolgozó nép nevében a legkeményebb fellépést követeljük a főállamügyésztől!

betyár (törölt) 2012.04.03. 09:00:51
@mavo:
azért a dolog nem ennyire kerek. itt van az egyik opponens cv-je:
"kertész cv-je:
"A Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja voltam 15 éven át 2007-ig, és tagja lettem az MTA Sporttudományi Szakbizottságának két ciklus óta. Ugyancsak két ciklus óta tevékenykedem az MTA II. Osztálya Ókortörténeti Bizottságában. 2000-től 2009-ig a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja voltam. Mindez összefüggésben állt azzal a körülménnyel, hogy 1992-ben a Magyar Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének docense, majd 1993-ban kinevezett professzora lettem. Új munkahelyemen az ókori olimpiai játékok történetével foglalkoztam elsősorban. Aktívan részt vettem a Nemzetközi Olimpiai Akadémia tevékenységében."
érti, az elte btk-on docens, mellesleg párttitkár, majd egyszercsak 1992-ben beindul a szekér:) tudták ők.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.04.03. 09:35:41
@tesz-vesz: nem ment volna át. Ezzel a tartalommal (95% fordítás) csak felszopóknak lehetett doktorálni.
Az eljárás meg természetesen szabályos volt, volt opponens, meghallgatták a védését, etc.

Alfőmérnök 2012.04.03. 09:42:11
@bbjnick: Nem elegáns egy döglött oroszlánba rugdosni, de azért megjegyzem, hogy ez is Schmitt takonygericűségének a bizonyítéka. Fogalma sem volt róla, hogy mihez adja a nevét, aztán mikor valakik (gondolom) felvilágosították, nem azt mondta, hogy bocsika, tévedtem, hibáztam, hanem megpróbálta erényként beállítani a tudatlanságát. Gyenge jellem.
thetriggerhappy 2012.04.03. 09:43:21
@bbjnick:
ez azt hiszem, hogy meg is koronázta a tegnapi napot.
bazdmeg, 2006-ban uezt mondtad vagy a 2002-től tartó folyamatos izgalmi állapot ennyire azért nem viselte meg a hab lelkedet?
le kellett volna mondani elsőre, akkor ma a fidesz mutogathatna, hogy ők milyen kurva erkölcsösek és a gaz nemzetvesztő bal a saját dugájába dőlt. nem, nekik végig kellett hazudozni ezt a pár hónapot, most meg elvárod a majdnem minden más fegyverétől megfosztott ellenzéktől, hogy bánjon velük kesztyűs kézzel és ne csapja le a kurva magas labdát.

thetriggerhappy 2012.04.03. 09:46:53
@hill billy:
brilliáns arányérzékről teszel bizonyságot, ha a puskázást összehasonlítod egy 95%-ban, és úgy is szarul összeollózott kisdoktorival.
de persze lehet így vitázni, csak ne csodálkozz ha kiröhögnek.

evil overlord (törölt) 2012.04.03. 09:52:15
@mavo: Nem SP szakvéleményyére hivatkozatam, hanem Fluck különvéleményére.
@bbjnick: Azóta megnyilvánult a MAB, jogos volt a fokozat visszavonása:
- "Kiemelték, hogy sohasem tartozott a MAB feladatai közé az egyedi hallgatói ügyekben való döntéshozatal."
- "A MAB-nak nincs hatásköre az ezt megelőző rendszer vizsgálatára, a "kisdoktori", azaz a dr. univ. címek (1984-ig) és a dr. univ. egyetemi tudományos fokozatok (1984-től 1993-ig) eljárásainak vizsgálatára."
- "Ha a javasolt felülvizsgálatot az adott egyetem nem végezte volna el, akkor a MAB indítványozhatta volna, hogy a miniszter kezdeményezze a bíróságnál az adott doktori (PhD) oklevelek érvénytelenné nyilvánítását"
Innen: index.hu/belfold/2012/04/02/mab_jogszeruen_jart_el_a_semmelweis_egyetem/
A 2005. évi CXXXIX. törvény 103. § 2 bekezdése szerint:
"A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság indítványára a miniszter a bíróságnál - a 105. §-ban meghatározottak szerint - kezdeményezi a felsőoktatási intézmény által megszervezett vizsga eredményének, a kiállított bizonyítványnak, oklevélnek érvénytelenné nyilvánítását."
Ez tényleg nem azt állítja, hogy nincs más lehetőség a fokozat visszavonására. Nem vagyok jogász, nem nyálaztam végig az egészt tv-t, de úgy néz ki, hogy nincs benne szabályozva a fokozat elvételének módja.
@Holger Hartland: Jedem das seine!
@betyár: Fura ügy ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 09:52:43
@Counter: ugyanolyan aláíró elnök volt ő, mint a többi, ugyanúgy, na majd ha a nép választja a köztársasági elnököt! akkor kerülhet majd homok a politikusok fogaskerekei közé, másmikor sohasem.
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 09:54:52
@Counter: ugyanezt írtam , ne játszd a hülyét
"
itt van még a formailag, ami azt is állíthatja, hogy pl a fellelhető hivatalos és kötelező papírmunkák megtalálhatóak, de a gyakorlati része nem bizonyítható.
"
"
itt van még a formailag, ami azt is állíthatja, hogy pl a fellelhető hivatalos és kötelező papírmunkák megtalálhatóak, de a gyakorlati része nem bizonyítható.
"
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 09:56:05
@Dr. TaTa86: tudja orbán ezt, és pont ezért méltó a kisztitkár posztjára, pont ezért is tartja olyan nagyra a felcsúti vörös mezes smittet
Jack Torrance 2012.04.03. 10:29:12
@betyár: a bosszú, az kurva fontos...
Jack Torrance 2012.04.03. 10:30:58
@tesz-vesz:
1. a többi elnök azért kételkedett néha, sőt, vissza is dobott pár törvényt
2. mert a nép, az mindig bölcsen és a legjobbat választja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 10:37:09
@tevevanegypupu: Schmitt Pal egy husz eve elkovetett(?) vetsegert megy. Ez az amit nem lehet elfogadni..Orban is szegyellheti magat, a fideszszel egyutt, egyetlen orszag miniszterelnoke nem hagyta volna szo nelkul"
uramisten most segíts meg.
ez nem lehet igazi emberi lény, ez a kreált fiktív kommetleő akinek a célja a nemzeti fideszes oldal lejáratása
"smitt lejáratása egyben az ország lejáratása"
ezzel tulajdonképpen egyetértek, egy olyan országban, ahol smitt elnök lehet, ahol ilyen pártok lehetnek, az le van járatva. az értelmes embernek ugyanannyi szavazata van, mint az egypupu tevéknek.
így nem lehet egyről a kettőre jutni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 10:39:10
@Jack Torrance: több eséllyel választ, mint az elvtelen politikusok.
ja kell a látszat sólyomnál is, visszadob ezt-azt oszt jónapot, sokaknak már ez is elég, hogy elhiggyék független volt. de AB elnökként is visszadobott ezt-azt, ott kellett volna nagynak lennie, de csak lapított a kis hörcsög

Jack Torrance 2012.04.03. 10:42:16
@tesz-vesz: az elvtelen politikusokat is a nép választotta meg :) hiszen elnököt is csak a kínálatból választhatna.
Sosem volt független köztársasági elnökünk, valószínűleg nem is lesz, talán nincs is ilyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 10:55:13
@thetriggerhappy: nem értem miért ilyen, vmi végleg elromlott
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 11:00:07
@Jack Torrance: a képviselőknek nincs arca, csak pártja, arra szavaznak. és igen, ők szavaznak a pártvezetőkre is.
de egy nagyon kis esély lenne, hogy méginkább független legyen az elnök.
a rendszerváltáskor a komcsikt utdták: ne köpjenek bele a levesünkbe ezek a tahó magyarok, majd mi megválasztjuk az aláírógépünkek, nem kell ide semmi kontroll, elég a látszatkontroll , pszeudodemokrácia, és mindenki boldog. majd mi felosztjuk a parlamentet csinálunk jó pártot mszpt, csinálunk ellenzéki pártot neki, szdsz. csinálunk konzervatív nemzeti keresztény pártokat mdf, fkgp, késői fidesz, csinálunk "liberális" pártokat szdsz, korai fidesz, de a teljes hatalom, magyarország piaca a mienk marad mindig.
azt nem mondtam kik állítsák a jelölteket. és még arról se volt szó, hogyan kerüljenek be a jelöltek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 11:22:25
@evil overlord: Ezek után nem kell csodálkozni, hogy lemondott."
ha ezért mondott le ostoba mint a föld.
nem, nem ezért mondott le, a két alternatíva ami dereng az egyik:
- megfenyegették a fideszesek. ezért lemond, megfenyegették a testvérét is, ő is lemond.
"Mutató ujjamért
Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
Borzasztó halálát"
- a másik: az mszp-sek mondták neki, mondjon le, kap egy szép kártérítést, és egy másik jó állást, és összekoszolja még jobban a fideszt ezzel, mert mindenki azt hiszi, ők kényszerítették lemondásra.
- persze elképzelhető, de nem valószínű, hogy teljesen magától mondott le, de akkor nagyon buta, már miért is kell lemondani, hogy végezte a dolgát? mert megfenyegették, hogy nem kap az egyetem elég támogatást az államtól, mert a személye
az ő és testvére nyilatkozata üres lufiszöveg, semmit se mondanak, így valószínűbb a megfenyegetés. a legelső

Jack Torrance 2012.04.03. 11:44:22
@tesz-vesz: a rendszerváltáskor pont azért nem engedték hogy közvetlenül válasszuk az elnököt, mert a nép akkor Pozsgay-t választotta volna. Így van az, amikor a politikát a pillanatnyi érdekek vezérlik.
evil overlord (törölt) 2012.04.03. 12:12:51
@tesz-vesz: Amikor ezt írtam, akkor még nem tudtam a MAB nyilatkozatáról, és azt hittem, hogy tényleg a miniszter indítványozhatja a fokozat visszavonását. Tulassay elküldte a jelentést, Réthelyi felbontatlanul visszaküldte.
kassa 2012.04.03. 12:20:34
Mit szólnátok egy külhoni magyarhoz Magyarország elnöki posztján? Szerintem jobban meg tudná jeleniteni a nemzet egységét, mint bárki Magyarországról. Itt van pl. Csáky Pál, kétszeres miniszterelnök-helyettes...
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.03. 12:35:16
@evil overlord:
Ez akkor sem klappol!:-) A MAB kezdeményezhette volna (de nem tette!), az Egyetem azonban nem vehette volna el. Így nagyon úgy tűnik, Schmitt jogosan perel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.03. 12:38:52
@Alfőmérnök:
"Gyenge jellem." --- írod.
:-D (...) :-D (...) :-D ...
Most jól megnevettettél!
ü
bbjnick
"Gyenge jellem." --- írod.
:-D (...) :-D (...) :-D ...
Most jól megnevettettél!
ü
bbjnick
Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.04.03. 12:59:39
@evil overlord: Értesítse Berija elvtársat, hogy ezt a Tulasevszkij-bandát családtagostul le kell tartóztatni és a recskszki kőbányába szállítani! Kiderítendő továbbá, nem állnak-e rokonságban az 1937-ben kivégzett áruló Tuhacsevszkij ex-marsallal.
Bloodscalp 2012.04.03. 13:13:31
az ilyen idiótákat mint te alapból el kéne tiltani a közügyektől.
Ez a Schmitt elleni kampány eleve erkölcsi érvekre volt felépítve.
Hazudhat, csalhat valaki a szemedben hogy elérje a céljait, és ismét hazudhat hogy megtartsa a hatalmát, de az országot támadják ha ez épp közszereplő(és mellékesen kedves a szemedben)-ejha. Ha annyira jelentéktelen, akkor emiatt nem mondatják le az elnököt. Áldozatnak nézed szegényt:) , aki keményen pár nap alatt lemásolta azt a 200 oldalt, és még el is vették tőle a címét:) szegény...tényleg pereljen. Mit szóljon az a sok hülye aki hónapig/évekig írja a maga kis irományát. Na persze Dr. Dobolyin csak röhögés volt, és '92 ben a franc se gondolta hogy Pali ilyen sokra viszi még.

Jack Torrance 2012.04.03. 13:49:31
@tesz-vesz: én vagyok a forrás, ott voltam. emlékszel a 4 igenes szavazásra?
Jack Torrance 2012.04.03. 13:53:02
@tesz-vesz: miért, kinek kéne lennem, hogy emlékezhessek? éltem, tájékozódtam, szavaztam. egy porszem vagyok.
betyár (törölt) 2012.04.03. 13:58:03
@Jack Torrance:
jó tanács: olvasson végig néhány megelőző kommentet, mielőtt ítél.:)
@kettes írta, hogy most aztán majd jönnek az orvosperek, célozva a zsidó orvosok elleni perre. és lám tényleg az orvosoknál kitört a balhé. nincs itt részemről semmi bosszúvágy. miután nem vagyok érintett:)

Jack Torrance 2012.04.03. 14:02:26
@betyár: nem rólad beszélek :)
a magyar hírlap részéről kevésbé tűnik őszintének a múlt _teljes_ feltárására irányuló szándék.
amúgy, mint mondtam is, egyetértenék vele, hulljon a lepel meg a férgese.

betyár (törölt) 2012.04.03. 14:02:46
@Jack Torrance:
és? ott volt. ha nem lett volna, ezt érettségivel akkor is tudnia kéne. a politikától meg mit vár? akkor pillanatnyi érdek volt, hogy a szocik pozsgaystól ne kerüljenek közel a hatalomhoz. helyes volt? helyes. akkor a fidesz a közvetett választás mellett volt? igen. most ellene van? nem. a jobbik akkor mellette volt? nem volt még jobbik. akkor most következetlen? nem.

evil overlord (törölt) 2012.04.03. 14:03:02
@bbjnick: A MAB abban az esetben kezdeményezheti, ha az egyetem nem teszi meg: a minőségbiztosítás első lépcsője az egyetem, azaz ők vonhatják vissza ha, ha kiderül a disznóság. Ha ez nem történik meg, akkor jön a MAB eljárása. Innentől kezdve jogos, hogy Réthelyi visszaküldte a jelentést.
@tesz-vesz: Mégegyszer: ha Réthelyi dolga lett volna és ő szart bele, akkor jogosan mondhatja azt a rektor, hogy ő ebből nem kér.
Mivel a MAB nyilatkozata értelmében ez nem igaz, így más oka kell legyen a lemondásnak.

Jack Torrance 2012.04.03. 14:06:09
@betyár: jaj, mindenáron félre akarsz érteni.
nem bántottam a fideszt, az a buli az szdsz-é volt. amúgy meg helyes is, ettől még igaz az állítás, mert most meg a szellemi örököseik (és az akkori támogatóik (aki maradt)) az ellenkezőjét szeretnék.

evil overlord (törölt) 2012.04.03. 14:13:07
@betyár: Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy Pozsgayval a szocik jól jártak volna.
A közvetlen választásnak csak akkor lenne értelme, ha a KE jogköre jelentősen bővülne (vö. Franciaország, USA). Ez lenne az igazi fékek és egyensúlyok rendszere, nem az elmúlt 20 év balfaszkodása.

betyár (törölt) 2012.04.03. 14:18:28
@evil overlord:
nézze, pontosan ez volt a tét. a közvetlenül választott ke-nek sokkal nagyobb a legitimitása, így a mozgástere is. pozsgay pedig szoci volt, és fennállt annak a veszélye, hogy ha nem is az aczél-féle, de a népi szocik visszajönnek a hátán.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 14:20:19
@Jack Torrance: kommunistának, aki irányította a rendszerváltást.
csak akkor tudhatod.
pozsgai lett volna az államfő, ha!
és ki lett volna a többi jelölt? hogyan választották akkor ki a jelölteket? mindegy is. nem kell válaszolni. köszönjük az érdemtelen információkat.

Jack Torrance 2012.04.03. 14:22:30
@betyár: :) nem volt komoly :)
Jack Torrance 2012.04.03. 14:28:03
@tesz-vesz: most mi a bajod??? :)
nem történelemkönyvet akartam írni, csupán elmondtam egy szempontot ami miatt (persze csak többek között) közvetett lett az elnökválasztás. legalábbis legjobb tudomásom szerint. ha bővebben érdekel szerintem tele van vele a net. (kulcsszavak: 4 igenes népszavazás, köztársasági elnök, pozsgay...)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 14:28:32
@bbjnick:
kdnp-s vagy? akkor kommunista vagy, aki magára húzza a báránybőrt.
ez a nyilatkozat egy ostoba, primitív elvtárs kísérlete, hogy meggyőzze a nyájat, és sikerül is neki!
mivel Mindszentyt, Apor Vilmost és Márton Áront, Prohászkát sikerült kiiktatni, vagy elhulltak maguk, így nagyon könnyen befolyásolhatjátok a keresztény gyülekezetet, kik úgy hisznek a fidesz-kdnp-ben, mint istenben. ostobák, sajnos, és ostobák abban is, hogy hisznek 3/3-mas püspököknek,és hisznek nemzetinek és kereszténynek kikiáltott médiumokban.
Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok
Máté 7:15

evil overlord (törölt) 2012.04.03. 14:51:41
@betyár: Elég rég volt, így nem emlékszem a részletekre: a KE jogköre szabályozva volt már ekkor, vagy csak később történt meg?
Akkor ez valóban jogos félelem volt. Így utólag lehet, hogy az MDF (meg az ország) jobban járt volna a népi szocikkal, mint a szadesszel, de a történelem nem ismeri a feltételes módot.

Kandeláber 2012.04.03. 14:58:56
Az idióta DK jelöltként bezengte a magyargyűlölő ex-lelkész Iványi nevét.
Na, ez semmivel sem komolyabb, mint az alternatív közt. eln. Dopeman megválasztása.
Volt már ebben az országban kiugrott pap magas beosztásban, nem is egy, de jó nem sült ki a dologból.
Mindenesetre Fletó pártja ismét bizonyságot tett abszolúte komolytalanságáról és vállalhatatlanságáról.

evil overlord (törölt) 2012.04.03. 15:00:49
@Kandeláber: Nyilván Sztálin elvtárs képe lebegett a seggfej szeme előtt.
Kandeláber 2012.04.03. 15:06:20
@tesz-vesz: Az SZDSZ a "négyigenes" népszavazás manipulatív megszervezésével jött a köztudatba a "rendszerváltozásnak" titulált hatalomátmentés kellős közepén.
A négy kérdésből a Munkásőrség feloszlatása és a pártszervezetek kitiltása a munkahelyekről már törvényerőre emelkedett.
A közt. elnök megválasztásának joga a választópolgárok helyett a parlamentre szállt, és így sikerült megválasztatni a paktum részeként a gerinctelen Gönczöt a későbbiekben. A félrevezetett (és már akkor sem éppen magas szellemi szinten álló) választók megszavazták a saját jogfosztásukat.
Sajnos, én is közéjük tartoztam.

Kandeláber 2012.04.03. 15:08:08
@evil overlord: No igen, nem kell ide még egy Tildy Zoltán-szerű figura.
evil overlord (törölt) 2012.04.03. 15:16:41
@Kandeláber: Meg egy kiugrott kispapból lett bankrabló és tömeggyilkos.
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 15:22:16
@Kandeláber: szóval akkor csak azt mondták, azért ne a nép válassza a közt elnököt, hogy nehogy pozsgai legyen az? mi volt az indok?
"A köztársasági elnök megválasztásáról szóló kérdés eredménye a legszorosabb a magyar népszavazások történetében, csupán 6101 szavazat (0,14%) döntött."
ebből mennyi volt hamisítva?
"Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) nem, mert a közvetlen elnökválasztáson nagy valószínűséggel az akkor rendkívül népszerű Pozsgay Imre államminiszter, a népi baloldalhoz tartozó kommunista politikus győzött volna."
érdekes, ez olyan meggyőző érv, mint amik voltak az unióba lépés kapcsán is, vagy amilyen álságos volt a kettős állmapolgi népszav.
ezz a pozsgait kérte fel most a fidesz a nagy alkotmányunk ltrehozására
"A politikai szintéren 2005-ben jelent meg újra, amikor az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja lett. Emellett 1995 és 2000 között a Szent László Akadémia rektora, illetve 1996-tól 2001-ig az MVSZ elnökségi tagja volt. A 2010-es országgyűlési választás után Orbán Viktor többek között Pozsgayt is felkérte az új alkotmány kidolgozására.
Politikai-közéleti szerepe mellett 1991-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem (2000-től Debreceni Egyetem) politológia tanszékének egyetemi tanárává neveztek ki, majd 2003-ban a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója egyetemi tanári beosztásban. "
a károli és a pázmány tele van ilyen kommunistákkal nagy töhötöm óta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 15:26:20
@Kandeláber: nade várjatok, ez volt a kérdés nem?
1. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
2. Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?
3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?
4. Feloszlassák-e a Munkásőrséget?
nem az a kérdés ki válassza! milyen álságosak ezek a komcsik.
amúgy egyik se igen lett megvalósítva. tán a 2. csak. de teljesen felesleges és lényegtelen kérdések.

Jack Torrance 2012.04.03. 15:32:46
@tesz-vesz: nem valószínű, hogy hamisítás lett volna, ráadásul aki könnyebben hamisított volna (a kormány) annak az ellenkezője lett volna az érdeke
Jack Torrance 2012.04.03. 15:36:56
@tesz-vesz: a pontos menetrendre már nem emlékszem. Nagyjából az volt a lényeg, hogy a szocik akartak elnökválasztást (közvetlenül) és nyomták Pozsgayt. Az szdsz meg a fidesz meg azt gondolták, hogy az országgyűlési választások után már úgyis új alkotmány lesz és akkor már az új parlament dönti majd el, hogy is lesz ez. Aztán az ellenzéki kerekasztalon megállapodtak.
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 16:22:47
@Jack Torrance: mármint antalnak? aki áruló volt és igazgató a kádár diktatúrában?
akinek a pénzügyminisztere szdsz-es volt?
más volt az érdeke, vagy ugyanaz volt, csak nem vallhatta be? utóda egy kgb-s volt. milyen érdekek? itt csak egy érdek volt

Jack Torrance 2012.04.03. 16:41:32
@tesz-vesz: akkor még szoci kormány volt.
ők Pozsgayt szerették volna, az ellenzék meg nem.

Bloodscalp 2012.04.03. 16:53:42
@tesz-vesz: ah, a címzés lemaradt...bár magára ismerhetne-bébénikk-és még egy pár emberke
Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.03. 21:49:19
@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Főhadnagy elvtárs! Köszönöm az értesítést, már alá is írtam a parancsot. Az ex-marsallal meg lesz a kapcsolat, nem kell ellenőrizni.
Silcon 2012.04.03. 22:20:31
@evil overlord: "Ha a mai beszéd első tíz percét nem mondja el, akkor ezen sokat tudott volna javítani"
Egy sportolót nem pont arra treníroznak, hogy küzdelem nélkül hódoljon be :)

evil overlord (törölt) 2012.04.04. 14:35:51
@Silcon: Valami fair play díjról csicseregtek a kismadarak.
Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.04. 19:40:10
Amikor 2006-ban Gyurcsány azonosíthatatlan, rendőregyenruhába öltöztetett fegyvereseket vezényelt a magyarokra, melynek következtében emberek lettek egy életre nyomorékok, s csak a Jó Istennek volt köszönhető, hogy senki nem halt meg, akkor egyetlen baloldali ember sem követelte a miniszterelnök lemondását, mi több, kvázi gyilkosságra biztatták, amikor még annál is erélyesebb fellépést vártak el tőle. Ezek a baloldali emberek.
Amikor kiderült, hogy Gyurcsány fiktív cégekkel vásárolt állami ingatlanokat, és az elvileg fideszes ügyészség kizárólag a csalást, magán- és közokirat-hamisítást vizsgálva kijelentette, hogy a bűncselekmények elévültek, a baloldali emberek erre is hivatkozva Gyurcsány félisteni szintre emelték, mint vállalkozót. Az senkit nem érdekelt, hogy fiktív céggel csak semmis szerződés köthető, amely pedig nem keletkeztethet tulajdonjogot, ergo az állami ingatlanokat vissza kellett volna adnia ennek a zsidó vállalkozógéniusznak.
És még sorolhatnám, amikor a baloldali emberek erkölcstelensége világosan kiderült. Most pedig magukat magyarnak, nemzetinek és jobboldalinak tartó emberek ezek mellé állva mondanak mindenféle válogatott jelzőket Schmitt Pálra. Nekem Schmitt nem szívem csücske, mert mindig is egy nyálkás limacidának tartottam. Ennek ellenére undorítónak tartom a meghurcolását, hogy a jobboldal nem zárt össze, ahogy a judeobolsevik baloldal szokott. Ez gyengeség jele, és köztudott, gyáva népnek nincs hazája. Gyávák vagytok, semmi emberek mind! Nincs morális értékrendetek, amely támaszt nyújthatna ilyen súlyos aránytévesztések kapcsán. Ahol egy visszaeső erőszaktevő, egy terrorista önkényúr és sokszoros csaló miniszterelnök maradhat, de egy pitiáner szakdolgozat másoló nem, ott nagy bajok vannak a morállal. (Ugye, az megvan, hogy Gyurcsány nem a bűncselekményei miatt mondott le, sőt, le sem mondott jogilag.)
Basszátok meg, műmagyarok, adjátok vissza a diplomáitokat, mert egyetemi éveitek alatt ezerszer puskáztatok, zh-n lestétek padtársatok dolgozatát, vagy összejátszottatok, stb! Nevetségesek vagytok!

tevevanegypupu 2012.04.04. 20:19:51
@Mr Falafel:
Ugyan, csak nem kepzeli, hogy a ket esetet ossze lehet hasonlitani: Schmitt plagizalt, csalt, masrol masolt, nem onallo munka volt es ezt husz evvel ezelott tette, ami sokkal rettenetesebb mint ami 2006-ban tortent.. es Gyurcsany viszont teljesen onalloan es egyedul, maganotletbol, sajat kutfobol vegezte (na jo, talan apro kis segitsege akadt) azt amit itt felsorolt, Gyurcsany nem csalo, nem plagizalt, o eredeti. Nem csoda, ha a balliberalisok felsorakoztak mellette tehat, mig a csalo Schmittet termeszetes, hogy a jobboldal nem tamogathatta, hogy kepzeli.(:

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.04. 20:52:19
@tevevanegypupu: Szerintem meg Ferkó is plagizált. Ő az 56-os megtorlást másolta le. Még azt a béna táncát is koppintotta.
tevevanegypupu 2012.04.04. 21:04:06
@Mr Falafel:
Na igen, bar neki nem sikerult azert ugyan olyanra, pedig mindent megtett erte. Es a sors abban is ismetli onmagat, hogy ahogy 1956 igazi bunosei soha nem bunhodtek meg azert amit tettek, Feriek is megusztak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.04. 21:19:59
@tevevanegypupu: És erről kedélyesen beszélgetünk blogokban, meg kávézás vagy sörözés közben. Elkeserítő.
tevevanegypupu 2012.04.04. 21:35:54
@Mr Falafel:
Persze, akik "gyoztek" kedelyesen es erkolcsi folenyuk tudataban, a tobbiek meg ugy gondoljak nem szamit. A Schmitt ugy meg 2006 annyiban is hasonlit, hogy mindketto utani reakcio kisse hasonlit 1957. majus elsejehez..felejteni, nem reagalni, majd elmulik. Persze Schmitt korantsem hos es nagy kar volt koztarsasagi elnoknek kinevezni, de amit vele tettek az feler a gyilkossaggales ezt nem erdemelte meg. Most latom nem nyugszanak, a NOB-nal is el akarjak intezni es nincs senki aki melleallna. Ezzel szemben Bajnait - aki miatt ongyilkosok lettek, aki szazakat tett tonkre - az amerikai kulugyminiszter tamogatja, Gyurcsanynak minden remenye megvan arra, hogy a DK-val bekerul a Parlamentbe, mert Budapesten beszavazzak es Schifferek tovabbra is egyuttmukodnek lelkiismeretfurdalas nelkul Cohn-Bendittel az EU-ban..ahol mellesleg mindent megtesznek azert, hogy Magyarorszagot foldbe dongoljek. Ezek utan egy husz evvel ezelotti plagizalas amirol a SOTE-nek most jutott hirtelen eszebe, hogy az nem is igazi doktori..ez az ami ugyebar tonkreteszi Magyarorszag hirnevet. Furcsa mercei vannak egyeseknek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.05. 18:59:07
@tevevanegypupu: Örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel, habár látványosan kisebbségben vagyunk.
tevevanegypupu 2012.04.05. 21:07:13
@Mr Falafel:
Ez az egesz ugy minden bonyolultsagaval egyutt is egyertelmu, de az egyaltalan nem lep meg, hogy egyedul maradtunk a velemenyunkkel.

jenzen 2012.04.06. 22:42:56
@Mr Falafel: Szavaidat, kőbe kéne vésni!
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.26. 16:42:12
@Redakció:
Hát, ha erre vágytatok, akkor most itt van!
"...Mint arról beszámoltunk, eltér egymástól Semjén Zsolt 1992-ben az ELTE-n megvédett szociológia szakdolgozatának a hvg.hu által vizsgált első, illetve a kormany.hu-ra kikerült második változata. Az első miniszterelnök-helyettes szociológia dolgozatának nyilvánosságra hozott második, javított kiadásában a „javítás” jelentős részben szó szerint megegyezik konzulensének, Molnár Attilának egy évvel később, a Valóság című folyóiratban megjelent tanulmányával. Kié a szöveg valójában?..."
hvg.hu/itthon/20121126_Semjen_szakdolgozat_Molnar

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.26. 17:21:04
@bbjnick: Ez a Molnár Attila az a Molnár Attila, aki még Károly is?
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.26. 17:28:54
@Shyad-Khourongai: Megnéztem a dolgozatot, és lám, MAK-ba botlottam. Melyik a cikibb, ha Tölgy másolta ennek a keresztény értékrendű embernek a dolgozatát, vagy ha átengedte saját tudását neki, némi politikai megtámogatás reményében? Azt tudjuk, hogy Tölgyet mennyire védte meg a KDNP, amikor elkaszálták. Ezek az emberek igyekeznek valamiféle követendő példa lenni előttünk, szinte kötelezően elvárva, hogy felnézzünk rájuk. Istenkém, bár tudnék olyan magasra köpni!
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.26. 17:51:26
@Shyad-Khourongai:
Maga agyilag rokkant!:-)
Tudja, a napokban láttam az Álmaimban Argentína c. filmet. A film végén megjelenik egy felirat a képen: 1980-ban elnöki amnesztiában részesítettek mindenkit aki a '76 és '80 közötti kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban (aminek kb. 30000 "eltűnt" személy az egyenlege) bármilyen szerepet vállalt. Mi is ezt tettük '90-ben. Ez nem csak hiba, de bűn is volt. Most azok, akik akkor megúszták a számonkérést és a szembesítést, erkölcsi fároszt játszva, ugyanakkor a legképtelenebb és legmocskosabb formá(k)ban, kreálnak vádakat és mondanak ítélet(ek)et olyanok fölött, akiknek a bokájáig sem érnek fel. Akinek ezt beveszi a gyomra, annak egészségére! Az enyém ezt nem képes befogadni.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.26. 18:07:27
@bbjnick: Ne beszéljen mellé! Azért, mert a liberálbolsevik oldalon ganajtúrók vannak zömmel, nem jelenti azt, hogy mi is megengedhetjük magunknak a hasonló mentalitást. Amit maga itt felvetett, az tényszerűen arról szól, hogy MAK és Semjén erkölcsi hullák.
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.26. 18:18:29
@Shyad-Khourongai:
Korrigálok: maga nem agyilag rokkant, hanem komplett h*lye vagy pedig egy latrina mélyéről elkotort provokátor:-(
Fogalma sincs, miről handabandázik itt, az erkölcsről a legkevésbé. Tegyük föl, ha betű szerint igaz is volna (amit én erősen kétlek), amivel a HVG dobálózik, abból bárkinek is milyen erkölcsi kára származott vagy származhat? Ellenben, amit a HVG művel, abból valamennyiőnknek nagyon súlyos erkölcsi kára származik; amit a HVG művel, az a legsötétebb és legmocskosabb játszma: a HVG uszít és zülleszt.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.26. 18:36:54
@bbjnick: Maga meg gyönyörű!
Bátorkodtam beleolvasni mindkét dolgozatba, a Molnáréba és a Semjénébe is. A HVG nem hazudik, azok ketten tényleg lejáratják a felsőoktatást. Azt tudjuk, hogy magának nem mond semmit egy szakdolgozat, és az azzal együtt járó tudományos kutatómunka. Úgy tűnik, a politikai elit tagjainak kizárólag másolt, plagizált dolgozatai vannak. Így szereznek aztán doktori címeket. Molnár Attila Károly Semjén konzulense volt. Amire Semjén diplomát kapott, azt később MAK saját írásaként publikálta. Ez törvénytelen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.26. 19:08:55
@Shyad-Khourongai:
"Azt tudjuk, hogy magának nem mond semmit egy szakdolgozat, és az azzal együtt járó tudományos kutatómunka." --- írja.
Ha maga mondja, biztos úgy van, de (magával ellentétben) egy folyóiratközlést még meg tudok különböztetni egy szakdolgozattól. Ha nekem van egy kéziratom, kéziratvázlatom (esetleg egy még nem kész szövegem), amit odaadok valakinek, hogy tanulmányozgassa, dolgozzon belőle, majd évek múltán ezt a kéziratot előveszem, kiegészítem és közlöm egy folyóiratban, azzal ugyan milyen erkölcsi kárt okozok? Tudja, hogy csak az én hány ilyen esettel találkoztam több, mint jelentéktelen pályafutásom során?
Jól kalkulál a HVG: az ilyen sztorikkal remekül lehet hiszterizálni a közvéleményt, lehet hergelni a kispályás diplomásokat, akik nem látnak bele a szellemi munka napi gyakorlatába, azok megkaphatják az ilyen történetektől az erkölcsi fölény, az ítélkezés kéjes érzésének lehetőségét (ha nem is valóságosan és csak igen rövid időre is), a csőcselék pedig boldogan uszul minden ilyen odadobott prédára.
Ember, gondol, gondol, gondol!

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.26. 19:21:34
@bbjnick: Maga olyan fafejű, hogy baltáért kiált. Molnár nem adhatta oda a kéziratát egy tanítványának, hogy az diplomát adjon be azt másolva saját név alatt. Ha meg Semjén írása, Molnárnak nem volt joga felhasználni. Ez csalás, maga nem bonyolult ember.
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 16:49:04
@Shyad-Khourongai:
Ha nekem van egy kéziratom, kézirattöredékem vagy jegyzetem, ami, mivel publikálatlan, így, hivatalosan nem létezik, miért ne adhatnám azt oda bárkinek is, hogy tanulmányozza, ad absurdum, dolgozzon belőle? Majd, évek múltán, miért ne foghatnám ezt a kéziratot és miért ne dolgozhatnám fel cikké? Hol itt a plágium? Ki plagizál kit?
Ha maga ismer tanárokat, akkor tudja, hogy sokakra jellemző, hogy a sok éve tanított témákat képesek gyakran, szinte, szó szerint előadni. No, most, ha én meghallgatok egy ilyen előadást, ott jegyzetelek, majd az ott elhangzottakat (a tanár jóváhagyásával) beleszövöm egy dolgozatomba és a dolgozatom és a tanár egy cikke között valahol valaki gondolat- vagy mondatfűzés-egyezést talál, akkor ki a hunyó? Netalán, maga szerint, ez is plágium?
Ugyan már!

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.27. 18:36:27
@bbjnick: Hagyjon engem békén a hülyeségeivel, maga elmeroggyant! Menjen sírdogálni az odú romjain!
S=klogW 2012.11.27. 23:38:26
@Shyad-Khourongai: szóval nem tud válaszolni
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.28. 19:57:54
@S=klogW: Édes Krisztusom, segíts meg! Magának fizetnek azért, hogy hülyét csináljon magából, vagy ingyér teszi?
Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.28. 22:14:38
@Shyad-Khourongai: bébéjének nem kell magából _csinálnia_ a hülyét.
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.28. 22:31:47
@Dr. Zerge: Pedig szeret. Már-már önostorozásszámba megy.
mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 21:24:03
"Súlyos etikai szakmai vétséget követett el Semjén Zsolt, de az ELTE nem tud hivatalos lépéseket megtenni - ezt közölte Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja. A hvg.hu beszámolója szerint a dékán november 29-én jelentette be, hogy az ELTE Társadalomtudományi Kara háromtagú bizottságot állít fel Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatos állítások miatt.
Tausz Katalin, a kar dékánja sajtótájékoztatóján azt mondta, a hvg.hu által először ismertetett dokumentumok, és az akkori szerzőjog alapján nincs szó önplágiumról, ezért sem akartak először vizsgálatot indítani. Ezt követően mutatta be a portál, hogy a kormány honlapjára felkerült, második javított kiadás és a konzulense tanulmányai között jelentős átfedések mutatkoznak.
A bizottság megbízatása arról szólt, vizsgálják meg a szakdolgozat hiteles példányok alapján mutat-e szövegazonosságot 1992-es szakdolgozata Molnár Attila Károlynak, Semjén Zsolt egykori konzulensének munkáival. Átadták a tagoknak a könyvtárban talált eredeti példány fénymásolatát, illetve Molnár Attila Károly írásbeli nyilatkozatát. Ebben azt hangsúlyozta, soha sem plagizált más szerzőktől.
A bizottság jelentős szövegegyezőséget állapított meg, ugyanakkor az akkori felsőoktatási törvény alapján nincs jogi lehetőségük lépni az ügyben - mondta Tausz Katalin, hozzátéve: sok eljárásjogi szabályt megnézett, de az intézmény utólag semmit nem tehet, bár az idézőjelek nélküli hivatkozás sem 1992-ben sem ma nem volt megengedett, súlyos tudományetikai vétségnek minősül."
eduline.hu/felsooktatas/2012/12/7/Semjen_Zsolt_szakdolgozat_vizsgalat_eredmen_4NY7HX
No, akkor mégegyszer: miért is fosztották meg doktorátusától Schmittet? Mi volt Schmitt bűne?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.07. 21:32:11
@mk27soundmaster: Már éppen akartam kérdezni, hogy bbj vajon öngyilkos lett-e, de most van egy sejtésem, hogy maga az.
Schmitt Pál plágiumba keveredett, mert lusta volt megírni egy dolgozatot, és a nigrója meg összevissza lopkodott. Hasonlóan buktázott meg most Semjén, akinek a maguk Tölgy barátja volt a niggerje.
Maguk keresztények már csak ilyenek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.07. 21:45:39
@mk27soundmaster:
Miért fosztották meg Schmittet a címétől? Mert plagizált.
Mi volt a bűne? Plagizált.
Egyéb kérdés? :)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 21:47:57
@Shyad-Khourongai:
1) "Már éppen akartam kérdezni, hogy bbj vajon öngyilkos lett-e..." --- írja.
mandiner.blog.hu/2012/12/04/harom_bekezdes/fullcommentlist/1#c18482117
2) "Maguk keresztények már csak ilyenek." --- írja.
Maguk zsidók meg már csak olyanok.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 21:52:21
@Holger Hartland:
Milyen feljelentés nyomán, milyen bíróság mondta ki Schmittről a plágiumvétséget? Milyen, a doktorátus megszerzése idején hatályban lévő, törvény vagy főisk.-i szabályzat alapján fosztották meg Schmittet a doktorátusától?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.07. 22:04:12
@mk27soundmaster: Az egyetemi tényfeltáró bizottság és az egyetemi szenátus mondta ki a plágiumvétséget. Amit egyébként csak az nem látott, aki nem akart. (Pl. maga. :)) Az egyetemi szenátus fosztotta meg a doktori címétől. A szabályozási környezet valóban bizonytalan, de az ügy pont olyan egyértelmű, mint Semjéné. Rá kell nézni a szövegekre.
Megjegyzem, a jobboldal jól járt Schmitt távozásával, és rosszul fog járni Semjén maradásával.
Ha egy dörzsölt védőügyvéd mosdatna így, formai kifogásokba kapaszkodva egy rablógyilkost, mint ahogy maga mosdatja Schmittet, akkor maga lenne az első, aki az illetőt kiátkozná. S ha az az ügyvéd még zsidó is lenne... á, nem is kellene, hogy az legyen, a zsidózdában úgy is csúcson lenne a hangulat. :)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.07. 22:05:39
@mk27soundmaster: Hát tényleg maga az, majomkám?
Nagyon szomorú lenne, ha nem lennék zsidó? Már megmondtam párszor, a főodúgörény magukat a hülyeség állapotában tartja. Nagyjából annyira vagyok zsidó, mint néger. Viszont magával jött egy kis szín a mandira, mert mostanában tisztára unatkoztam maga nélkül. Csak ez az S=klogW nick pótolta némileg, de ő meg egén gyengécske epigonnak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 23:44:53
@Holger Hartland:
Igaz, hogy a szabályozási környezet bizonytalan, igaz, hogy a tényfeltáró bizottság nem mondta ki Schmitt vétkességét a plágiumügyben, igaz, hogy az egyetemi szenátus a médianyomás és tömeghisztéria hatására kényszerült (ripsz-ropsz) úgy lépni, ahogy lépett, de sebaj: magának nyilván olyan fejlett az erkölcsi érzéke, hogy ezeken túllépve is magabiztosan alkot erkölcsi ítéletet emberek felett (amik, maga szerint, nyilván egyúttal magátólértetődő jogi konzekvenciákat is vonnak maguk után).
A maguk látásmódja, a maguk világa egy beteg világ az én szememben: a maguk világa egy olyan világ, ahol az állampolgárság érzékeny adat, de a vallási hovatartozás közérdekű (és egyben az alkalmatlanság bizonyítéka is), ahol a hajléktalanság alapjog, ahol a jog nem az igazság szolgája, hanem ki-ki igazságának érvényesítésére szolgáló eszköz, ahol Schmitt vagy Semjén "tette" párhuzamba állítható egy rablógyilkossággal, ahol engem bárkinek bármikor joga van mocskolni katolicizmusomért, tetszése szerint, fiktív (mert definiálatlan) vádakat vagdoshat a fejemhez (megbélyegezhet, kirekeszthet), s ha visszakérdezek, az is bűnösségem bizonyítéka.
A maguk látásmódja, a maguk világa egy beteg világ az én szememben, amivel, még ha lehetőségét adnának rá sem volnék hajlandó semmilyen formában közösséget vállalni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 00:01:42
@Shyad-Khourongai:
Maga szerint engem érdekel, hogy maga kicsoda vagy micsoda? Akkor téved.
Egészséges esetben itt gondolatok, érvek cserél(het)nének gazdát, viták folyhatnának le, a maguk "tiszta" formájában. De a maga számára ez felfoghatatlan, mert magának folytonos mentális kényszere van arra, hogy másokat (akikről pedig fogalma sincs) becsméreljen, minősítgesen (máskor, máshol ezt már részletesen kifejtettem magának; nyilván, feleslegesen, mert láthatólag mindhiába). Maga nem a virtuális vitapartnereivel izmozik itt, hanem saját kényszerivel.
(Itt fentebb is: maga "lekeresztényez" engem, erre én --- a maga gyakorlatának tükröttartva --- "lezidózom". Erre maga nyomban ugrik a személyeskedéseivel, aminek semmiféle alapját nem tudja adni (mivel fogalma sincs kikről nyilatkozik), de, nyilván, kielégíti vele valamilyen mentális szükségletét. És ez magának elég.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 08:33:23
@mk27soundmaster:
Na nézzük sorban:
"Igaz, hogy a szabályozási környezet bizonytalan,"
Igaz. Nem volt egyértelmű, hogy ki dönthet. A miniszter pl. visszapasszolta az egészet az egyetemnek.
"igaz, hogy a tényfeltáró bizottság nem mondta ki Schmitt vétkességét a plágiumügyben,"
Nem igaz. Kimondta. Nem merték leírni a "plágium" szót, és beletettek még néhány, mentegetésnek szánt mondatot, de kimondták, hogy jelentős szövegegyezés mutatkozik mások munkáival.
"igaz, hogy az egyetemi szenátus a médianyomás és tömeghisztéria hatására kényszerült (ripsz-ropsz) úgy lépni, ahogy lépett,"
Az egyetemi szenátus a tények (szövegegyezés) miatt, valamint az egyetem hírnevének védelmében (ami a fizetős külföldi orvostanhallgatók miatt is fontos) lépett.
Ami a többit illeti: jobbulást.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 08:35:21
@mk27soundmaster: Ne hergelje magát, majomkám, mert árt a szívének. Először is maga mindenhol úgy jelenik meg, mint egy KDNP-s agitátor. Amikor tehát lekeresztényeztem, elsősorban erre céloztam. Maga annyit kereszténykedik, hogy az már sok. Úgy véli, pusztán a zsidóknak támad okádhatnékja ettől az ájtatos hazudozástól? Másodszor a kereszténynek Európában nem a zsidó az ellentétpárja, hanem az ateista inkább. Igaz, a zsidók nép is meg vallás is, de ezzel az erővel muszlimozhatott is volna, maga szerencsétlen hülye. Mondjuk muszlim sem vagyok. Tehát, ha maga, aki keresztény, sértésnek veszi, ha kereszténynek mondják, akkor nyilván azzal sért vissza, amit a leggyűlöletesebbnek tart, vagyis nyálát eregetve zsidózik, mert egy puhapöcsű antiszemita. Persze, tudom én, hogy valójában a gofrisnak szeretne visszavágni, mert párszor faszt adott a szájába, de megmondtam már, olvasni kéne a hírfolyam kommentjeit, és nem keverné a dolgokat.
Különben pedig ide makkant, leír néhány orbitális ostobaságot, és nyavalyog, ha beszólnak érte? Hülye maga? Schmitt, Semjén és Molnár címeres kereszténydemokrata gazemberek. Hivatalosan is. Aki ért magyarul, annak legalábbis.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:42:26
@Holger Hartland:
Olvassa újra a kommentet, amire válaszolt! Ott van benne erre a kommentjére is a válasz.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:42:55
@Shyad-Khourongai:
Olvassa újra a kommentet, amire válaszolt! Ott van benne erre a kommentjére is a válasz.
Olvassa újra a kommentet, amire válaszolt! Ott van benne erre a kommentjére is a válasz.
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 18:08:54
@mk27soundmaster: Maga szörnyen buta.
mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 18:26:04
@Shyad-Khourongai:
Még az sem kizárt. Viszont legalább jóindulatú vagyok, amit magáról aztán végképp nehezen lehetne elmondani ;-)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 18:48:35
@mk27soundmaster: Ha más nem, akkor kisnyúl, mi, bassza meg?
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 22:58:22
@Holger Hartland: Most olvastam Molnár magyarázkodását. Szerencsétlen hülye, még jobban belekeverte magát. Nincs senki a környezetében, aki írna neki egy értelmes kifogást? Arról akar meggyőzni minket, hogy egy általa írt, de sehol nem publikált tanulmányt valakik odaadtak Semjénnek az ő tudta nélkül, és opponensként nem látta a módosított dolgozatot. Ez szánalmas.
Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 23:22:59
@Shyad-Khourongai: Egy szóval sem írta, hogy mások adták oda Semjénnek az ő készülő tanulmányát. Nyilván ő adta oda. Inkább arról akar meggyőzni minket, hogy a másolás már a tudta nélkül történt. Ami egyébként nem kizárható - vagyis nem bizonyítható, hogy tudott róla. Perképes.
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 09:53:28
@Holger Hartland: Miután ő volt az opponens, a tudta nélkül aligha adhatta be a dolgozatot. Ami külön pikantériája a történetnek, hogy Semjén előbb elégtelent kap, majd Molnár tanulmányával kiegészítve már jeles. Molnár fenntartja, ő mindenképpen jelest adott volna. Kik adták az elégtelent és miért? És ugyanezek miért gondolták meg magukat később?
Leskelődő 2012.12.09. 13:41:22
@Shyad-Khourongai:
"A felkért bírálók közül az egyik, egy elismert szektakutató egyest adott a dolgozatra, míg Semjén témavezetője, Molnár Attila Károly jelest adott a diplomamunkára. Végül az intézet az ellentmondást egy harmadik bíráló felkérésével oldotta meg. "
hvg.hu/itthon/20121209_Semjen_konzulensenek_nem_mutattak_meg#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_12_9

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 13:53:54
@Leskelődő: Gondolom, most tölgyet szerette volna megvédeni, de csak jobban belekeverte a szószba.
Az utólag beleírt rész akkoriban kizárólag Tölgynek volt meg. Hacsak nem gyanúsítjuk Semjént és az ELTE-t betöréses lopással, feltételeznünk kell, hogy a szöveget maga Tölgy adta oda. Ezt támasztaná alá Tölgy korábbi védekezése, amely szerint sok emberrel végzett közös kutatómunkát, ezért egyeznek a szövegek. Most meg már nem is tudta, hogy egyeznek. Mikor hazudott, korábban vagy most? Az is beszédes, hogy egy korrekt kolléga simán egyest ajánlott arra a szarra, míg Tölgy jelest. Kíváncsi lennék, mit mondana ma az akkor egyest adó kolléga.

Leskelődő 2012.12.09. 14:04:30
@Shyad-Khourongai:
Ugyan már.
Csak úgy látom, tájékozódás helyett beéri saját kozmikus méretű eszével, miközben pusztító kombináló kényszerével is birkózik.
Szívességet tettem Magának önként, és dalolva :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 15:18:13
@Shyad-Khourongai: Vannak biztos pontok (amiket tudunk), és köztük a bizonytalanság, ahol a pontokat többféleképpen is össze lehet kötni. Akárhogy kötjük össze, Semjén rosszul jön ki belőle. (És úgy kell neki. :))
A témavezetőre nézve viszont van olyan pont-összekötés, ami nagyon kedvezőtlen, és van, ami csak mérsékelten. A bíróság valószínűleg az utóbbit részesíti előnyben. Én pedig biztos, hogy az utóbbit, ugyanis amikor tavaly az illetőre patkányok támadtak, megígértem magamnak, hogy akivel a nickje miatt patkánykodnak, azzal jóindulatú leszek, akár megérdemelné amúgy, akár nem. Ez egyszerűen csak egy személyes preferencia, undorodom a patkányoktól, más meg szereti őket, ennyi, na és. :)
Szóval akár a bíróságot, akár engem akar meggyőzni arról, hogy a témavezető a lehető legsárosabb, hozzon kemény bizonyítékokat. Ha nincs a birtokában ilyen, akkor menjen a vincentre és álljon be a cincogókórusba, oda nem kell bizonyíték.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 16:34:16
@Leskelődő: Maga vagy Tölgy másodnickje, vagy csak simán a seggében van a feje.
@Holger Hartland: Tévedés, nem Tölgy a legsárosabb az ügyben. Sőt, a legkevésbé sáros! A legsárosabb az ELTE illetékes vezetése. Semjén pedig egy utolsó patkány. Tölgy megalkuvása, és közreműködése a sumákban, nem meglepő. Az emberek általában ilyenek. Morális értékrend nélkül nem lehet élni. A gond az, hogy Tölgy semmi mást nem tesz a blogszférában, mint moralizál. Ettől válik igazán ellenszenvessé.
A patkányokról még annyit, hogy ismerek valakit, aki blogtársa személyes dolgait közkinccsé tette. Ha a vincenték patkányok, akkor ez a figura is. Nincs kivételezés.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 18:56:00
@Shyad-Khourongai: Nekem inkább mélységesen cinikusnak tűnt, és nem pedig moralizálónak, de mindegy. Megalkuvás, hát az jó kérdés. Szigorú értelemben az is megalkuvás, ha mondjuk egy szigorlaton a bizottság egyik tagja az értékelésnél fölveti, hogy "ez a hülye már sokadszor vizsgázott nálunk, adjunk neki egy kegyelemkettest, hogy örökre megszabaduljunk tőle, különben kérelmet ír a dékánnak, aztán alakíthatunk neki külön bizottságot, áh, faszom, inkább hagyjuk, hadd menjen a picsába" (na jó, az utolsó néhány szót már csak gondolatban teszi hozzá :)), a többi tag meg belemegy. Az is megalkuvás, ha valaki lát egy (eeegy?? :)) nem kifejezetten alkalmas embert sikeresen habilitálni, és nem teszi fel a kezét, hogy bocsánat, ezt így most hogy, mert akkor jönnék én is holnap. (Ezért nem kell habilitációkra járni. De az is megalkuvás. :)) És az intézmény is lehet, hogy megalkuvó, pl. ha a vezetésben (vagy akár lejjebb) egyesek úgy gondolják, hogy csak ne legyen balhé, meg konfliktus, nem kell az nekünk, inkább hunyjunk szemet, aztán ha valaki ezzel szembemegy, csendesen nyomást gyakorolnak rá és utálják érte, hogy mit balhézik meg mit csinál itt nekünk pluszmunkát.
Nem tudom, hogy milyen esetre gondol, de ha valaki a blogtársa személyes dolgait teszi közkinccsé, az akár még rondább dolog is lehet, mint ha az "ellenséggel" teszi.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 19:24:36
@Holger Hartland: Mivel egyikünk sem ismeri, csak a saját benyomásai alapján vélekedik róla. Az itt is titárgyalt ügyeiben tanúsított magatartása alapján inkább egy beszari kispolgár, mint cinikus világfi.