Az ellenálló manyup-tagok jutalma
2012. március 22. írta: nénike

Az ellenálló manyup-tagok jutalma

  Az ellenhangolásban piacvezető gazdasági miniszter a három betűs szervezet globál-plutokrata akarnokainak megfegyelmezése után most a pénzsóvár manyup-tagoknak mutatta meg, mit is jelent a gyakorlatban a nemzeti kockázatközösségből való kiszerződés. Mint korábban, most is a Blaireau-tól ellesett, fenyegető itt a gomba, hol a gomba trükköt választotta, s ha szabad hinni az államtitkári válasznak, az eddig felhalmozott tőke+kamat mellé észrevétlenül becsempészte a 100 százalékos nyugdíjjogosultságot is a maradó pénztártagok kosárkájába. (Többség ellen hangolás.)

  A bemutatott manőverek után ágaskodik a kérdés, hogy a magánnyugdíjpénztár (formájában megjelenő öngondoskodás) a nemzet számára érték-e? A lóvé, ami bennük van/volt, nyilván az, olyan magánvagyon, amivel a pénztárak mellett az állam is szívesen tőzsdézgetett.

  Eddig nagyjából Selmeczi Gabriella értelmezésére támaszkodhatunk: szerinte arra, hogy 20-30 év múlva is legyenek öregségi nyugdíjak, nem a magánpénztárak, a tőzsdei befektetések vagy a különböző pénzalapok jelentik a garanciát, hanem a magyar állam. Most ne menjünk abba bele, hogy az államot jelentő magyar társadalom rémisztő demográfiai mutatói mit garantálnak, bízzunk abban, hogy lesz még magyar feltámadás, vagy ha az nem, legalább egy érző szívű olajmágnás, aki beszáll a nyugdíjkasszába.

  A rebellis százezer kint lévő összesen 234 milliárdja e logika alapján simán besöpörhető Matolcsy György kalapjába – ami viszont keresztbe veri a nyugdíjcélú megtakarítások feletti szabad döntés korábbi kommunikációját. Egy korábbi LMP-s javaslat szerint a tagok rendelkezhetnének arról is, hogy az összeg egyszerűen az önkéntes pénztárakba kerüljön át, ha már öngondoskodás, csakhogy akkor az állam védelmező szárnyai alá terelt tömegek darabokra tépnék az oltalmazó apukát az ellenálló keveseknek átengedett megtakarításaikért cserébe. Már most is joggal gondolhatják, hogy nem bomlott ki időben az igazság minden szelete, vagy legalábbis nem úgy.

  Ahhoz képest, hogy a maradóknak már csak egy hét áll rendelkezésre az újabb döntésük meghozatalára (már hogy kitöltsék a tisztán állami rendszerbe visszalépést kérelmező nyilatkozatukat), elég halovány az az információhalmaz, amivel eddig a mérlegelőket megörvendezették. Se kampány, se vitaműsor, se Selmeczi Gabriella. Csak a kérdések: elképzelhető-e extra tagdíj beszedése nélkül magánnyugdíjpénztár? (Az AXA szerint működési célú pénzszerzésre nincs is jogszabályi lehetőség.) Körvonalazódik-e a zsebbe nyúlás és a visszalépés mellett egyéb alternatíva? Óra indul!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr274328040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

áhhh, úgyis mindegy 2012.03.22. 08:51:21

bezony jó kérdés.
amúgy egy dologban kurvára biztos vagyok. ez a hazudozás, zsarolás és fenyegetés kombinációjából álló stratégia, ami mentén a nyugdíjkérdést ez a magát kormánynak nevező rablóbanda rendezni gondolta, a legrosszabb balkáni komcsi stílus.

freehckr 2012.03.22. 09:00:55

Anno a nyugdíjrendszer privatizációját elk*rták, nem kicsit, hanem nagyon, ezzel is az az ismert posztszocialista dolog történt hazánkban, mint amit úgy megszokhattunk már az elmúlt 22 évben: haszon megy a privát szférába, veszteség marad az államnál. De ha ez nem lett volna elég, mert egyébként ki a lóherét érdekel egy-két állami szektor vesztesége, ha dübörgünk, a gazdaságunk stabil és nagy a jólét, de ráadásul a gazdaságunkat és az állami pénzügyeinket is elk*rták, ha lehet ezeket még jobban...

Így nem maradt volna más lehetőség a legutóbbi kormányváltás után, mint azonnal felszántani a manyup rendszert, a még virágzó bankókat besöpörni a közös kasszába, oda ahová valóak, és ahol a hiányuk egyébként igen nagy károkat okozott, a brókereket és a befektetőiket pedig elzavarni a nyugdíjak környékéről a halász retkes falára. Desszertként talán fel lehetett volna tárni, hogy egészen pontosan mely gazdasági érdekcsoportok éltek igen nagy lábon az elmúlt legalább egy évtizedben az állam manyupok miatti kárából, és mely politikai érdekcsoportokkal álltak ezek szoros együttműködésben, de ez ellentmondana mindennek ami az elmúlt 22 évben történt, és ehhez talán egy Horthy-kaliberű vezető kellett volna, aki tudta volna, mi az „elszámoltatás” és „felelősségre vonás” lényege, menete, satöbbi... :)

Ehhez képest az a pöcsölés, amit rendeztek ebben a témában az illetékes minisztériumban, az rekord béna és rekord idegesítő. Egy lépésben meg lehetett volna oldani a kérdést, ehelyett már másfél éve megy az orrtúrás...

Lábszár Ervin 2012.03.22. 09:08:03

@freehckr:

15 év múlva viszont lekerült volna a gond jelentős része az örökös fejtörést okozó állami nyugdíjkassza válláról. Addig kellett volna kihúzni. Nem sikerült. Az eddigi megtakarítások zöme elégett a rövidtávú érdekek oltárán.

freehckr 2012.03.22. 09:20:11

@Lábszár Ervin:
Ha minden úgy megy tovább mint eddig, 15 év múlva IMF lobogót kellett volna kitűznünk nemzeti ünnepeinken. :) Ami még mindig elképzelhető, mert korántsem sikerült még kidugni a fejünket a víz alól...

Elképesztő, hogy amikor 6%-os a recesszió, 10%-os a munkanélküliség, több mint 9%-os a költségvetés hiánya, a társadalom egyre öregszik, sima migrénnel képesek leszázalékolni bárkit, és ha ez nem lenne elég még 40-45 éves életerős embereket küldenek valamiféle nevetséges posztszocialista „szerzett jogok” alapján nyugdíjba (ez mind az utóbbi 4-6 év gyorsmérlege), akkor évi százmilliárdokat ad az állam a nyugdíjbrókereknek, akik egy évtized alatt mindösszesen 1-2%-os hozamot tudnak felmutatni az átlag 4-6%-os működési költségeik mellett...

A nyugdíjjal való játszadozást be kellett fejezni. Vagyis... már rég be kellett volna... :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.22. 09:22:12

Itt kérem az uzsorázás egy fejlettebb szintjére léptünk.

Az amatőrök eddig úgy csinálták, hogy kölcsön kellett tőlük kérni, és jöhetett a terror, meg a kiszolgáltatottság.

Ostobaság.

Eleve kötelezővé kell tenni a fizetést, mindenféle kölcsön nélkül! Tehát az adós egyben a hitelező is!

Lábszár Ervin 2012.03.22. 09:31:58

Nem tudom honnan vetted az adataidat, mindenesetre a GKI 2,9%-os hiányt prognosztizál 2012-re, a gazdasági recessziót pedig az elemzők 0% körülire saccolják, amit helyesebb stagnálásnak nevezni.
Ha viszont ilyen borúlátó vagy, mit üzennél a 20 év múlva nyugdíjba vonulóknak?

Yossarian1 2012.03.22. 09:33:38

Úgy általában véve - anélkül,hogy az egész problémát nyugdíj oldalról végig venném - ez ami a Manyup körül történik az államosítás óta, tökéletes és pontos választ ad arra,hogy miért csökken brutális mértékben a beruházás, miért nem jön és inkább miért menekül a tőke, illetve a lakosság még számottevően megtakarítani képes rétegei miért viszik ki a pénzüket vállalva az esetleges árfolyamveszteséget is.

Olyan országba ahol,zsarolással - és nem egy jól érvekkel alátámasztott javaslattal- el lehet venni az emberek megtakarításait, ahol bár nyugdíj járalékot fizetnek a Manyupban maradtak után, de nincs állami nyugdíj, aztán méégse mehet több pénz a Manyupba, aztán lesz állami nyugdíj 75%, aztán 100%, de senki sem tud és mond semmit.
A pláne,hogy azt se tudni fennmaradnak a Manyup vagy sem kell fizetni önként tagdíjat vagy sem.
Ma március 22 van és március 31-ig kell dönteni több millió Ft és a nyugdíj sorsáról.

Hát kérdem én nooooooooooormális?

Kell még válasz arra,hogy miért tripla bóvli, miért kell IMF stb?

Samott 2012.03.22. 09:35:25

Pedig ennek nem lesz mas megoldasa, minthogy at kell engedni ezt a penzt az onkentes kasszaba. Cserebe az adott idoszakra arányában csokkentett allami nyugdijat kapnak a tagok. Felesleges fenntartani a ket parhuzamosan mukodo onkentes penztari rendszert (hiszen a hagyomanyos maganynyugdijkasszak is azza valtak azzal, hogy az allam leallitotta a befizeteseinket). Meg lett szopatva kozel harommillio ember, ez van.

freehckr 2012.03.22. 09:43:33

@Lábszár Ervin:
„Nem tudom honnan vetted az adataidat”

Említettem, hogy az utóbbi 4-6 év gyorsmérlege. Recesszió Bajnai alatt 6%, költségvetési hiány Gyurcsány alatt 2006-ban 9%, munkanélküliség amit ők ketten összehoztak 10%, az „elöregedő Európa” pedig már evidencia...

„mit üzennél a 20 év múlva nyugdíjba vonulóknak?”

Legközelebb olyan pártra szavazzanak, amely minden bizonnyal képes „rendszert váltani” (az eddigi kormányzó pártok ugye kizárva), és elzavarni az állam csöcsei mellől a kétkezi munkára teljesen alkalmatlan ingyenélő és/vagy korrupt pöcsöket... Ja, és vigyenek magukkal még pár embert. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.22. 09:50:46

A (magán)nyugdíj helyzete szemlátomást a mindenkori gazdasági helyzet függvényében alakul a jelenlegi kormány alatt, tehát semmi sem végleges, további fordulatok várhatók.
Selmeczi Gabriellát köztársasági elnöknek!

Secnir 2012.03.22. 09:56:44

@Hepci:
"Selmeczi Gabriellát köztársasági elnöknek! "

egyetértek!
Nigériában!

S.O.A. 2012.03.22. 10:16:50

A csúnya rossz manyupok voltak a magyar államkötvények legnagyobb felvásárlói, meg is szívta rendesen a Forint árfolyam, mikor eltűntek a piacról (befizetések hiányában), aztán valahogy hirtelen nem sikerült olyan faszán a "piacról finanszírozni az országot", lett némi sikertelen aukció meg alapkamat emelkedés, puszta véletlenségből... (ez a mocskos piac már csak ilyen).

Azt még senki nem magyarázta meg, hogy a tőzsdecápák (gy.k. manyupok) rossz gazdálkodása ellen miért nem elégséges egy átfogó ellenőrzés, jó pár koki saller bünti, jogszabályi szigorítás a működésre. Miért kellett egyből szigonnyal agyonlőni őket?? Ja, tudom, eltőzsdézték...

S.O.A. 2012.03.22. 10:20:09

Egyébként meg minden manyup tagnak ott volt a portfolio váltás lehetősége, a pénztár váltás lehetősége. Ha a mocsokszemét brókerek nem produkáltak hozamot, lehetett volna lépni valamit. De nem, egyszerűbb a párt szócsövével együtt bólogatni, hogy "eltőzsdézték", hiszen ez sokkal érthetőbb fogalom, mint az, hogy lehetőség szerint menedzseljünk egy hosszú távú befektetést...

tréfás kedvű felhasználó 2012.03.22. 10:42:11

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

teljesen egyetértek! Ha valami törvénytelen svindliség történt, akkor azt kellett volna felgöngyölíten. De a regnáló kormányzat szinte minden dologhoz így áll hozzá: azért, mert!

Pelso.. 2012.03.22. 11:03:53

Ha jól emlékszem, Szíjjártó mondta; ez csak virtuális pénz, -tehát minek izgulni. Elég, ha bízunk a magyar feltámadásban, ahogy a szerző írja.

pcmci 2012.03.22. 11:28:38

@freehckr: ha már ennyire félted szegény emberek pénzét, mi a faszom ez a kibaszott "az állam az jóóó" imidzs mantrázás?

a manyup rendszernek megvolt a maga értelme, pro-kontra lehet érveket sorakoztatni a meglétük ellen és mellett, de egyszerűen kijelenteni, hogy a felszámolásuk volt az egyetlen és egyben legjobb megoldás, az olyan fokú butaságra vall, ami még a vegetatív életfunkciókat is súlyosan veszélyezteti...

/manens 2012.03.22. 12:42:36

"Így nem maradt volna más lehetőség a legutóbbi kormányváltás után, mint azonnal felszántani a manyup rendszert, a még virágzó bankókat besöpörni a közös kasszába, oda ahová valóak, és ahol a hiányuk egyébként igen nagy károkat okozott, a brókereket és a befektetőiket pedig elzavarni a nyugdíjak környékéről a halász retkes falára"@freehckr: Ülj le egy kicsit, lihegd ki magad, gondold végig : pontosan ez történt. És most jó, vagy jobb ?
Elb..szták a megtakarítók pénzét is, meg a bizalmát is. Ez utóbbi a nagyobb baj.
Másképpen : Abban az időben ez tűnt demográfialilag jó megoldásnak, a Fidesz is megszavazta, sőt a rendszer kiépítésének kezdete, annak kiteljesedése, ill. kötelezővé tétele az ő kormányzásuk alatt volt. Szőkenősen ? " Most mivaaaan ? "

___________________________ (törölt) 2012.03.22. 14:33:29

@freehckr:

Ez OK, de miért nem lehet legalább megfontolni a másik opciót is: normális kapitalista megoldás: nyereség és veszteség egyaránt privát, persze nyilván a magukat ezen a korrupt, "haverkapitalista" rendszeren megszedett brókerek zsebéből a veszteséget, nem a kisemberekéből (mivel ők nyereséget se igen kaptak) ?

Miért van az, hogy a poszutkommerek korrupt és igazságtalan félkapitalista-félszocialista "haverkapitalista" rendszeretit mindig azzal oldjuk meg, hogy az állam fele, a szocializmus fele toljuk el, és miért nem a normális, tisztességes piaci mechanizmus fele?

dr. Ringlósztár 2012.03.22. 14:49:43

@Samott:
Elárulom, pont arra az időszakra, amikor összegyűjtöttük a manyupba a tőkét, csökkentett állami nyugdíjra vagyunk jogosultak.

evil overlord (törölt) 2012.03.22. 14:51:37

@Shenpen: Az a baj, hogy a mostani nyugdíjasok nyugdíját valamiből fizetni kellett, ezért a manyup hitelből volt finanszírozva. Az állam teljes joggal mondhatja, hogy erre a célra innentől kezdve nem hajlandó pénzt adni. A probléma a visszamenőlegesség (ezért kellett volna már 98-ban megoldani a problémát.

dr. Ringlósztár 2012.03.22. 14:52:22

@freehckr:
Mekkora hülyeség, amit írsz.
Mi lett azzal a 3000 milliárddal, amit besöpörtek ezek a vidéki párttitkár-gyerek által irányított nagyszerű és Magyarországon méltán világhírű gondolkodók?

F. A. Hayek 2012.03.22. 15:34:57

@Shenpen: Semmi tolódott el a szocializmus irányába. Ugyanis szó sem volt kapitalista, de még félkapitalista rendszerről sem. A szocialisták által bevezetett rendszer egyszerűen csak gyengeelméjű volt, aminek következtében az állami nyugdíjkasszából kiesett pénzt az államadósságot növelő hitelekből kellett pótolni.

Ha a közgazdászaink hangzatos lózungok (pl. "beárazták a piacok", "megrendült a befektetői bizalom" stb.) és teljesen spekulatív kijelentések helyett elmerülnének a számok világában (legalábbis az a kisebbségük, amelyik nem áll hadilábon a matematikával), remek grafikonokon állíthatnák egymás mellé a manyup-tagok "megtakarításait" és az ezzel párhuzamosan rájuk eső államadósság-többletet, amit természetesen leginkább maguknak a tagoknak kell finanszírozni a magas adóterheken keresztül.

Egy államcsőddel fenyegető helyzetben a Kormány a lehető legpragmatikusabb megoldást választva felszámolta ezt a teljesen értelmetlen és káros rendszert.

Azt viszont el kell ismerni, hogy a baloldal újabb önzésre ható kampánya ("lenyúlják a magántulajdonodat") - a szerző asszisztálásával - remekül sikerült. A fenti összefüggéseket nem látó manyup-tagok pontosan ugyanolyan ökölbe szorult kézzel fognak a szavazófülkékhez járulni, mint az egyszeri nyugdíjas, aki 2002-ben 19.000 Ft-ért húzta az MSZP mellé az x-et.

freehckr 2012.03.22. 16:05:42

@/manens:
„gondold végig : pontosan ez történt”

Nem, nem ez történt, mert egyrészről nem egyetlen huszárvágással lett visszaállamosítva a nyugdíjrendszer, másrészről még mindig van kint 2-300 milliárd, ami az államé... kellene, hogy legyen.

„És most jó, vagy jobb ?”

Hát, évi 4-500 milliárddal beljebb van a nyugdíjkassza, amit végre nem hitelekből kell pótolni, ez végül is pozitív. :)

freehckr 2012.03.22. 16:07:56

@dr. Ringlósztár: „Mi lett azzal a 3000 milliárddal”

Nem az a lényeg, ezt a részét tessék a Gyurcsány-Bajnai duóval megbeszélni, úgy adták át a kormányzást említett elvtársak, hogy hajszál híján összeomlott az állam. A lényeg inkább a „strukturális reform” része a visszaállamosításnak. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.22. 16:40:50

@freehckr:

na, szólok is asszonynak, hogy takarodjon el felszámolni a megtakarításunkat, mert ugye hiányzik a havi költségvetésből.

kéne rendezni egy jó kis happeninget, ahol végre szöges bakanccsal lehetne rugdalni a sok faszt, akik szerint a jövőbe fektetni csak kiadás

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.22. 16:42:31

@post

nem értem nénike, mi a faszt pattogsz utólag, pont a mandineren ment a propaganda, hogy milyen gecijó biznisz elkölteni a jövőnkre szánt pénzt

freehckr 2012.03.22. 17:02:26

@mavo: „takarodjon el felszámolni a megtakarításunkat, mert ugye hiányzik a havi költségvetésből”

Miért, deficites a kis költségvetés otthon? Akkor attól függően, pontosan miért deficites, valaki mondjon le de sürgősen... :)

Befektetni lehet, kell is, de vannak bizonyos határok, célok és lehetőségekhez mérten, és mondjuk nem kihagyhatatlan a befektetés megtérülése sem.

tarackos 2012.03.22. 17:07:36

Szégyen ez a történet, ez volt az első alkalom a rendszerváltás óta amikor a politika rárontott a nemzetre. Mondjuk nem a jobboldaltól vártam de már mindegy. Azóta pedig többször is megtették. Megzsarolni 3 milla embert. Nem felejtettük el, az egykulcsos és ez az ami nagyon fáj a zembereknek, nem véletlenül. Most majd az ügynökügy is felkerül a listára.

Amúgy be kellene darálni az egészet így már semmi értelme. Csak nem merik mert bünti szaga lenne, azért akarják a nyugdíjat is megadni mert az strassbourgi bíróság elkaszálja...

De ne feledkezzünk meg az Alkotmány Bíróságnak nevezett valamiről. A paksimogyorók gátlástalanul asszisztáltak ehhez...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.22. 17:08:23

@mavo: Jó, de akkor a másik csapaton is lesz szöges bakancs, és nemcsak oda, hanem vissza is lehet rúgni. :)

Alvarez 2012.03.22. 17:10:59

2010-ben még arról szövegeltek, hogy a magánnyugdíj befizetéseket csak ideiglenesen veszi le a költségvetés 2011 végéig.
Aztán végleges lett belőle.
Lehet, hogy a Fidesz és a Vezér 2010-ben hazudott?

freehckr 2012.03.22. 17:19:02

@tarackos:
„az egykulcsos és ez az ami nagyon fáj a zembereknek”

Akinek fáj az egykulcsos adó hatása, azt én speciel a büdös életben nem engedném szavazni, mert az akkora egy pöcs, hogy süvít. Az megvan, hogy még mindig nem vezették be az egykulcsos szja-t? Akkor áruld már el: végül is mi a retek fáj? :)

Pelso.. 2012.03.22. 18:03:03

@freehckr:
hvg.hu/gazdasag/20110908_orban_egykulcs_vita

OV azt mondja, marad az egykulcsos szja rendszer, -ami szerinted nincs is?

freehckr 2012.03.22. 18:07:58

@Pelso..:
„ami szerinted nincs is? ”

Félszuperbruttó van, apafej... az nem egy kulcs. :)

Pelso.. 2012.03.22. 18:33:38

@freehckr: Tehát majdnem van. Maradjunk a másfélnél, -lényeg, mint a gazdaság motorja.:)

házelnök 2012.03.22. 18:42:30

Na most: ki örökölheti a manyup pénzt?
Ha valaki agglegény vagy zárdaszűz az eleve hülye ah spórol?
elpatkol az ámber gyereke, honnan tudja milyen fődet kaparnak rá
Úgy érzem totál alkotmányellenes, hogy özvegyként a gyermekem nem örökölhet

Samott 2012.03.22. 20:04:28

@dr. Ringlósztár: nem mondtal ujdonsagot, azert irtam mert ez ellen nincs is kifogasom, igy tartom fair-nek. Az a felesleges, hogy most ket "onkentes" nyugdijpenztarban vagyok tag es az egyiknek nem no a vagyona. Jo lenne ezeket egy helyen tudni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.22. 21:43:06

@freehckr:

nagyon helyes, büntetni kell, aki megtakarít, és jutalmazni, aki rosszul spekulált a valutahitellel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.22. 21:44:56

@Samott:

és milyen jól sikerült befektetni az így lenyúlt 3000 milliárdot! példaértékű! európa csak ámul, és nem győzi követni a példát. cseheknek innen üzenem, hogy idióták

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.22. 21:49:32

@házelnök:

„ki örökölheti a manyup pénzt?”

mivel magántulajdon, az(ok) örökli(k), aki(ke)t a tulajdonos megnevez kedvezményezettnek.

illetve már nem, mert állam bácsi elkölti jól. csupa hasznos dologra, például kamattámogatásra a jó spekulánsoknak.

tényleg, a nagy hangon beígért egyéni számlának legalább halovány nyoma van-e így bő egy év elteltével?

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2012.03.23. 15:45:50

@mavo: mármint úgy érted, hogy egy évvel azután, amikortól a nyugdíjvédő szenátorasszony szerint már vezetve lesznek?
Elmondom: sehol. Nyugdíjhivatalban dolgozó ismerőseim egymástól függetlenül állítják, hogy kb. reménytelenül pocsék a jelenlegi helyzet. Esély nincs egyéni számlákra. Ötletük is alig, hogy miként lehetne úgy megcsinálni, hogy viszonylag kevés ember és csak kicsit fázzon rá.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.03.23. 17:18:00

Azért a Fidesz unoroidox gazdaság- és társadalompolitikája némiképp nekem is megváltoztatta a fogyasztói-megtakarítói viselkedésemet.

1. A manyup-megtakarításomat akár irreális áron is hajlandó vagyok megvédeni a magyar államtól. Ha már csak aközött választhatok, hogy a manyup-vezérek a Bahamákon elkokózzák és ekurvázzák a pénzemet, vagy hogy Orbán tegye ugyanezt Budapesten, akkor nyilvánvalóan az elsőt fogom választani, és még segítek is tolni a talicskát.

2. A közeles stagfláció egyik alapvető oka az egykulcsos adórendszer. Ez - főleg, ha Orbán alaptörvényében betonozzák - akkora kolonc lesz a magyar gazdaságon, mint negyven éve a termelőerők kötelező társadalmi tulajdona, vagy a 13. havi állami juttatások az elmúlt nyolc (and counting) évben.

3. Az egykulcsos adó jövedelmi előnyeit mindazonáltal köszönöm. Reálértékben nem költök többet fogyasztásra, mint eddig, és az nominális csökkenést jelent. A szabad jövedelmemet megtakarítom, mert ki tudja, mit hoz a holnap.

4. A megtakarításomat nem tartom forintban és nem tartom Magyarországon. Komoly reálhozam veszteségeket vagyok képes tolerálni azért, hogy ne kelljen finanszíroznom Elbaszcsy unortodox gazdaságpolitikáját és a pártállamot.

És nem vagyok ezzel egyedül.

Na most, amit @nénike leírt, az elmúlt egy évben világgá üvöltöttük a Vincentről. Megmondtuk, hogy ez lesz. Mindenki csak magát hibáztathatja, ha átbaszva érzi magát.

Samott 2012.03.23. 19:32:30

@Kettes:
2, nem erdekes az alaptorveny, mert siman be lehet vezetni egy also adomentes savot meg kivetni egy extra jaradekot bizonyos jovedelem felett es mindjart haromkulcsos lesz a nevleg egykulcsos adorendszer.
3, detto, mert ha tobb jut meg nem kell rogton felzabalni.

samuelfisher 2012.03.25. 23:39:15

@F. A. Hayek: Nagyjából így van, igen. Attól még hihetetlenül ostobán csinálták és kommunikálták le.
Amúgy meg a korrekt dolog az lett volna, ha a manyup tagok átvihették volna önkéntes pénztárba a megtakarításukat, persze nyilván a többség meg is tette volna, az "én pénzem" hatásos propaganda. Akkor az egyszeri nagy bevételről le kellett volna tenni... Viszont megmaradt volna a becsület. Így már nem lehet a "nyugdíjtolvaj" bélyeget lemosni.

samuelfisher 2012.03.25. 23:44:11

@Kettes:
1. Ebből csak az látszik, hogy tipikus agybeteg szadeszmajom vagy. :)
2. Ugyan miért? Nem igazán értem az összefüggést. Az megvan, hogy pl. Szlovákiában egykulcsos van? Igaz nem pont a magyar mértékű az össz elvonás sem, kevesebb...
3. Ahelyett hogy befizetnéd Bajnai Haza és Haladás alapítványába? Hiszen ez a pénz neked nem járna, nem igazságos. Elfogadod a Fospumpa adományát? Jellemző.
4. Meg is érdemled. :)
süti beállítások módosítása