A tegnapi Békemenet, ahogy a Belügyminisztérium mondaná, békés, derűs, jó hangulatú esemény volt. Annak ellenére, hogy senki nem tudta: a Dísz térről, a Clark Ádám térről vagy a Széchenyi térről indul-e, és hogy mit keresnek rajta az államilag finanszírozott huszárok. A résztvevők, ahogy minden hasonló rendezvényen, fiatalok voltak, jól öltözöttek és szépek. Bencsik András mindenkit végigpuszilt, de a show-t egyértelműen lengyel testvéreink vitték el. A bratankik sokat készültek: volt egy csomó zászlójuk, transzparensük és feliratuk, matricákat osztogattak, és magyar jelszavakat is betanultak.

  Míg a millásoknak be kellett érniük egy Bartos Cs. István-performansszal és egy - a legszebb kormánypárti hagyományok szellemében - megcsonkított Petőfi-verssel (az „Európa színpadán mi is játszottunk,/S mienk nem volt a legkisebb szerep;/Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,/Mint a villámot éjjel a gyerek” sorok, úgy tűnik, nem illeszkedtek a független européer civil üzenetbe, így kimaradtak), addig a békemenetelők Szájer Józsefet és Orbán Viktort is kaptak. Az előbbi nagyjából annyira karizmatikus szónok, mint egy százas csomag papírzsebkendő, az utóbbi viszont párhuzamot vont, hitet tett, felszólított és buzdított, reméljük, nem esett tőle nagyot a forint. A legnagyobb tapsot a Kossuth téren is a lengyelek kapták, akik, úgy tűnik, nagyon szerették volna hazavinni magukkal a magyar miniszterelnököt, ez azonban nem sikerült nekik. De mondjuk egy olyan nép, amely s-nek ejti az sz-t, és sz-nek az s-t, nem is érdemelné meg a mi Viktorunkat.

Képek: