W Szczebrzeszynie chrzaszcz i trzmiel brzmia w trzcinie
2012. március 16. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

W Szczebrzeszynie chrzaszcz i trzmiel brzmia w trzcinie

  A tegnapi Békemenet, ahogy a Belügyminisztérium mondaná, békés, derűs, jó hangulatú esemény volt. Annak ellenére, hogy senki nem tudta: a Dísz térről, a Clark Ádám térről vagy a Széchenyi térről indul-e, és hogy mit keresnek rajta az államilag finanszírozott huszárok. A résztvevők, ahogy minden hasonló rendezvényen, fiatalok voltak, jól öltözöttek és szépek. Bencsik András mindenkit végigpuszilt, de a show-t egyértelműen lengyel testvéreink vitték el. A bratankik sokat készültek: volt egy csomó zászlójuk, transzparensük és feliratuk, matricákat osztogattak, és magyar jelszavakat is betanultak.

  Míg a millásoknak be kellett érniük egy Bartos Cs. István-performansszal és egy - a legszebb kormánypárti hagyományok szellemében - megcsonkított Petőfi-verssel (az „Európa színpadán mi is játszottunk,/S mienk nem volt a legkisebb szerep;/Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,/Mint a villámot éjjel a gyerek” sorok, úgy tűnik, nem illeszkedtek a független européer civil üzenetbe, így kimaradtak), addig a békemenetelők Szájer Józsefet és Orbán Viktort is kaptak. Az előbbi nagyjából annyira karizmatikus szónok, mint egy százas csomag papírzsebkendő, az utóbbi viszont párhuzamot vont, hitet tett, felszólított és buzdított, reméljük, nem esett tőle nagyot a forint. A legnagyobb tapsot a Kossuth téren is a lengyelek kapták, akik, úgy tűnik, nagyon szerették volna hazavinni magukkal a magyar miniszterelnököt, ez azonban nem sikerült nekik. De mondjuk egy olyan nép, amely s-nek ejti az sz-t, és sz-nek az s-t, nem is érdemelné meg a mi Viktorunkat.

Képek:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr644320166

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: József Attila-díj 2012: Szőcs mesterben nincs szégyenérzet 2012.03.16. 16:13:19

Idén hatvankettedik alkalommal adták át a József Attila-díjat, ami hosszú ideje a legrangosabb állami irodalmi díjnak számít itthon. Szakmai értékét korábban leginkább az adta, hogy, bár állami díj, a díjazottak személyéről nem politikai funk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

debreceni.blog 2012.03.16. 14:50:20

"A lengyel nép akaratából leváltott Kaczinsky hívei jöttek nemzetközivé tenni a világot, és meghirdetni a végső harcot."

www.vagy.hu///tartalom/cikk/1877_lenin_nyomdokain_a_proletardiktatura_osvenyen

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.16. 15:05:15

@debreceni.blog:

"A lengyel nép akaratából leváltott Kaczinsky hívei jöttek..." --- írod.

A magyar nép akaratából megválasztott Orbán híveivel együtt ünnepelni:-)

ü
bbjnick

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.16. 15:12:03

A Fülkeforradalmárok, Gy. F., a népszerű szakácskönyvszerző, valamint Dopeman és a lengyel turisták megemlékeztek az 1948-as Forradalom és Szabadságharc hősi halottjairól és vértanúiról, valamint elküldték egymást a jó kurva anyjukba.

Szánalmas operettország szánalmas bohócai.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.16. 15:26:38

Szép, de azért tekintsük meg Kaczynski mester és néhai fivére ifjúkori képét és találjuk ki, hogy szavazott a néhai elnök a Goldstone-jelentésről:

bi.gazeta.pl/im/3/8091/z8091633X,Wiecie-ktory-z-nich-to-Jaroslaw-.jpg

Steve the Great 2012.03.16. 15:34:17

Ez az úriember az "OV = biztos nyugdíj" táblájával innentől kezdve minden nagyobb tüntin megjelenik majd?

tevevanegypupu 2012.03.16. 15:51:12

@bbjnick:

"A magyar nép akaratából megválasztott Orbán híveivel.."

Na ez az amit nem birnak megemeszteni..Hogy ketharmaddal valasztottak meg Orbant es oket elkuldtek a francba. Ugy beszelnek Orbanrol mintha puccsal szerezte volna meg a hatalmat, tokeletesen "elfelejtik", hogy demokratikus valasztassal gyozott, annyi tobbseggel, hogy azt tehet amit akar. Es annal biztosan jobbat akar mint a liberalbolsevik kormany 12 even eresztul. Lehet, hogy teved, lehet, hogy nem minden lesz jo, de nem diktator, nincs cenzura, nincs elnyomas.

karosszékely 2012.03.16. 15:54:40

A város még ma is tele van az importlengyelekkel. Az egész hétvégéjüket fizetjük? Nem lesz valami hasonló rendezvény Lengyelországban? Ha fizetik az útiköltséget és a szállást, akkor én is mennék szívesen egy hétvégére. Mindegy, hogy ki mellett, ki ellen. Bár a lengyel és a magyar zászló állandó lóbálását nem vállalnám be, ahhoz azért többet kellene fizetni, sokkal többet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.16. 16:00:05

@karosszékely:

"Ha fizetik az útiköltséget és a szállást, akkor én is mennék szívesen egy hétvégére. Mindegy, hogy ki mellett, ki ellen." --- írod.

Ez egy szép, őszinte vallomás volt. Ki mint él, úgy ítél:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.16. 16:04:09

@tevevanegypupu:

Ja, kérem, ha valaki beleszokik a tuttifruttiba, akkor nagyon nehéz lemondani róla!:-D Ha én valaha is hatalmon lettem volna, bizonyára nekem is fájna, hogy elveszítem azt és másnaptól nem én mondom meg a frankót:-D De --- ahogy magamat ismerem --- valahogy csak kibírnám:-)

ü
bbjnick

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.16. 16:11:00

@tevevanegypupu: @bbjnick:

Nem csak csúsztattok, de hovatovább egyre unalmasabbak is vagytok. :DDD

pierre bayle 2012.03.16. 16:11:50

Na most van az a drapi, h szemeiteket Varsóra vessétek... az szerintem kicsit ciki, mert ha Varsóra vetem, azt látom, h ott Orbán barátját, Kaczyt elhajtották a vérbe, s megválasztottak egy nála ezerszer normálisabb jobboldali figurát.

Én rendszeresen járok egyébként Lengyelo-ba, s bár nem bírom a nyelvet, a barátaimtól-kollégáimtól próbálok tájékozódni politikáról is. Hát mit mondjak, nem nagy hívei Kaczynskinak, vagy balra szavaznak orrot befogva, vagy Palikotra, esetleg Tuskra (némileg szintén orrot befogva). Az is igaz, hogy ezek urbánus értelmiségiek, szóval nyilván nem reprezentatív a véleményük.

m3kk 3l3k 2012.03.16. 16:12:28

"fiatalok voltak, jól öltözöttek és szépek. "

nyihihi... a nyugdijasmenetrol beszeltek?
40 ev alatt csak a miniszteriumok kirendelt dolgozoi voltak..

m3kk 3l3k 2012.03.16. 16:13:19

@bbjnick: "Ha én valaha is hatalmon lettem volna, bizonyára nekem is fájna, hogy elveszítem azt "

orban is ebbe orult bele.

djukel 2012.03.16. 16:28:56

Ezek a lengyelek milyen provokációra bújtak elő itt kishazánkban?

quetzalcoatl. 2012.03.16. 16:38:07

@tevevanegypupu:
"Lehet, hogy teved, lehet, hogy nem minden lesz jo, de nem diktator, nincs cenzura, nincs elnyomas. "

...meg ékezet se nincsen, meg a magyar helyesírás sem a barátod. Roppantul autentikus forrásnak tűnsz az itteni problémák megítélésében.

Bryan élete 2012.03.16. 16:38:23

Hát nincs itthon nekünk elég hülyénk? Úgy kell importálni?

Celtic 2012.03.16. 16:43:16

Pedig az s-sz felcsereles teljesen logikus, nalunk hulyeseg.
Az "s" a "zs" zongetlen parja, ugyanugy, ahogy az "sz" a "z"-nek. (marmint magyarul).

balambher 2012.03.16. 16:45:42

Tegnap a gyerekeimmel mentem föl a Várba. A Várbuszra annyian vártak, hogy a megállótól a Csaba utcáig állt a sor, de a kisbuszok sűrűn jártak, ezért elég jól haladt. Egyszer csak azt látjuk, hogy egy seregnyi ezzel a lengyel-magyar szívecskés jelvénnyel ellátott ember jön, egyikük (magyarul) kérdezi, hogy ez a busz megy-e a Várba, majd az egész sereglet beáll a sor elejére. Hadd ne mondjam el, hogy hány babakocsis család elé vágtak be.
Na, ezek harcolni az elnyomó Európa ellen.

Marcellusca 2012.03.16. 16:47:13

@Spániel:
"Hát nincs itthon nekünk elég hülyénk?" - Dehogy nincs! Kint voltak a Kossuth téren. :)
És csak azért 250 ezren (minusz néhányezer lengyel) és nem 2 MILLIÓan, mer' nem Rákay "Philip" Kálmán számolgatta össze őket. :D

irógép 2012.03.16. 16:48:26

Annyira vicces, ahogy a ballibeket, hogy kiakasztja, hogy jött csomó lengyel biztatni ide. Az nagyon tetszik, ha valami külföldi balos szól be nekünk, és azt nagy büszkén mondogatják, hogy lám megint leugattak minket. De az, ha kiállnak mellettünk, mert európa szerte egyre többen kezdenek rájönni ez így nem teljesen jó, ahogy az eu működik, az nagyon nem fér a buksijukba.

debreceni.blog 2012.03.16. 16:49:15

@bbjnick:
pontosan. ha eljátszunk a gondolattal, hogy szocik mentek volna ki "ünnepelni" és EU-t szidni Tuskékhoz, és mit kaptak volna ezért jobbról, akkor azt hiszem érted miről beszélek.

Marcellusca 2012.03.16. 16:49:26

A képek közül a "Demokrácia imája" nagyon találó.
Azt feltétlen mutatni kellett.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.16. 16:53:10

Tegnap a Nemzeti Ünnepünk volt, nem pedig buzi bértüntető idegenek viktor orbánt üvöltöző, a kis tetűt dicsőítő gyülekezete.
Ezt csináltad az ünnepünkből bóvlista. Jövőre- mikor szorul a hurok- hívod a tankokat is?

Isten segítsd az orbán nélküli haza megteremtését.

Orbán takarodj!

blah 2012.03.16. 16:57:45

mi jut eszetekbe akkor amikor ilyen képeket láttok, hogy egy csomó ember egyetlen embert éljenez...?

blah 2012.03.16. 17:00:06

@irógép: a normális embereket kiakasztják a kretének, ez van

is 2012.03.16. 17:00:16

@debreceni.blog: és egyébként legyünk pontosak: a Kaczinskyék az a lengyel Jobbik. elég ciki ez a támogatás, mármint ha valaki felfogja, hogy a (lengyel) Jobbikkal állt össze a FIDESZ és Orbán, miután itthon ezt nagy hanggal tagadják. nem félek, hogy ezt túl sokan felfognák, pl. @irógép: sem.

az elmúlt 3 napban csak: írt egy levelet Orbán, hogy akar tárgyalni, másnap kijelenti, hogy nem kér "elvtársi" segítséget, majd megint másnap Szíjjártóval letagadtatja, hogy nem ám a szovjetekkel lett összehasonlítva az EU, á nem. ennek tetszett tapsolni, aki ott volt.

az a fotó a demokrácia imájával az valami ellenzéki ugye? mert jól beolvas a "galád lakájjal, aki csak a vagyonért, és hatalomért van" a mostani kormánynak.

nigel 2012.03.16. 17:01:26

Azért a Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Nagy Imre, Orbán Viktor párhuzam mindent vitt! Sírva fetrengtem a röhögéstől amikor megláttam. Bár hozzáteszem, hogy a tábla készítője vékony jégen táncol, mert ORBÁN VIKTORT egy lapon emlegetni holmi Rákóczi meg Kossuth nevű egyénekkel már már felségárulásnak minősül!

Római kömény 2012.03.16. 17:01:44

A Mandiner először átment (ön)iróniába.

A tegnapi nap minden idők legszánalmasabb ünnepe volt.

Még az MSZP volt az legkevésbé borzalmas, elmentek nyugdíjasklubot tartani Esztergomba. (Mondjuk a polgármester beintett nekik.)

Viszont az LMP-s szenvedés, a fideszes importlengyelek és szabadságharc két pénzért kuncsorgás között, a Dopeman-féle több mint kínos performansz és a napvégi náci "bankroham" egy üres bank ellen nagyjából egyre utal: 2014-ben nagy hányingerrel (de egyben megkönnyebbüléssel) milliók szavazzák vissza az MSZP-t.

Mert a csendes többség szerintem nem kér ebből, ráadásul az élete is egyre nehezebb. Ha jobban élünk, a hülyeség is elviselhető, de a lakosság 80%-nak romlott vagy nem javult az életszínvonala. Ilyenkor az ember érzékenyebb a baromságra.

Tudom, hogy mindjárt lehurrogtok, de 1992-ben kb. ugyanez volt a helyzet... Pedig a Fidesz kis belátással és bölcsességgel minden idők legjobb kormánya lehetett volna. Nem sikerült. Belesüllyedtek a régi vágású jobboldal mocsarába.

A Jobbik pedig eljátssza a kormány veszettjének szerepét.

Ebből csak bukás lehet. Lassan már szurkolok, hogy jöjjön már Feri vagy Atus, pedig kimondottan forog tőlük a gyomrom.

irógép 2012.03.16. 17:03:25

@blah: és aki nem úgy gondolkozik, mint ti és nem Dopemanban látja a jövőt, az már rögtön kretén is.

nigel 2012.03.16. 17:06:27

A mandiner blog hol látott jól öltözött fiatalokat? Én a képeken nem láttam 40 évesnél fiatalabb embert.
ui: Ez az a Bencsik, aki a rendszerváltás előtti pártlap (népszabadság) pártrovatánál dolgozott mint ideológus? Ööööö.... akarom mondani, mint újságíró?

irógép 2012.03.16. 17:06:45

@is:
Ezek a lengyelek nem voltak szélsőségesek, nézd meg a videókat és látni fogod. Aztán nézd meg a jobbikos videókat és látni fogod a különbséget.
És bakker, hogy én mit nem értek meg és mit nem egy dolog, de hosszan lehetne sorolni azt a rengeteg elvtelen zagyvaságot amit az ellenzék összehord, inkább azon filóz.

Római kömény 2012.03.16. 17:07:32

Kiegészítés: Legutoljára 1994-ben szavaztam az MSZP-re. (Közben volt Nemzetiségi Fórum, Munkáspárt, egy helyi flúgos szélsőjobboldali függetlenként, mindig megtaláltam az esélyteleneket.)

Legközelebb 2014-ben fogok az MSZP-re szavazni. Szoknom kell még a gondolatot, de nincs más út, barátaim. Ezt a mostani őrületet el kell takarítani, s másképp nem megy.

irógép 2012.03.16. 17:09:57

@nigel:
Nekem a tesóm 35 éves kint volt a két kisgyerekével, és a tesóm jó nő:)
Én nem mentem ki, de itt lakom 10 percre a tértől, és 5 felé jöttem haza, tömött sorokban jöttek az emberek. Rengeteg fiatal volt, sokan társoságba verődve, nem kevés jó csaj persze:) De nagyon sok család jött a gyerekeikkel. És igen volta sok idősebb ember is, ők is inkább társaságba verődve.

blah 2012.03.16. 17:12:47

@irógép: mi az, hogy ti? Úgy érted, hogy a normális emberek akiknek hányingere van a magyar politikától? Te hülye kretén...

nigel 2012.03.16. 17:17:06

@irógép: Igen? Akkor miért nem olyan fényképeket raktak ki. Én kint voltam a híres januári békemeneten és állíthatom, hogy az ott felvonult emberek 70 %-a 40 év fölött volt. Gyanítom, hogy most is ez volt a helyzet.

irógép 2012.03.16. 17:28:04

@nigel: nem én szerkesztem a blogot, nem tudom mi alapján rakta ki a képeket, én azt tudom amit láttam.

Marcellusca 2012.03.16. 17:28:07

@nigel: Várd ki a végét! :)
Majd, ha megadóztatják a nyugdíjakat is ...

is 2012.03.16. 17:28:41

@blah: pontosabban: mi jut eszetekbe, amikor emberek egy másik ember nevével és arcképével vonulnak fel anélkül, hogy bármilyen elv, állítás vagy egyéb lenne mellette? talán Rákosinak meg Sztálinnak volt utoljára ilyenje, még Kádár alatt sem volt ilyen.

irógép 2012.03.16. 17:30:14

@blah:
te kezdtél kreténezni már bocsi, akkor min vagy megsértődve????????

puffatag 2012.03.16. 17:30:45

@dr. balambher: mit vársz a náci lengyel barátainktól, a mária rádió hallgatóitól? az ikrek rajongói jöttek ide (szerencsére az egyikük megdöglött tavaly)

nigel 2012.03.16. 17:33:20

Javaslom, hogy a mandiner blogot kereszteljék át mandarinra, mert az már majdnem narancs.

is 2012.03.16. 17:33:29

@irógép: jajaj kedves barátom nézd meg azon igaz magyar embereket vidéken, akik a Jobbik szavazóit adják ugyanígy, egy napsütéses napon. uyganígy néznek ki, mint most a lengyelek.

aztán nézegess német videokat az 1930-as évekből, ahol az éljenző tömeget mutatják. hát hol szélsőségesek azok a szép szőke németek, akik éljeneznek?

én javaslom, hogy előbb történelemkönyvekből alapozd meg a tudásod, nézzél csak utána a Kaczinsky-pártnak részletesebben, ne csak a saját konkrét napsütéses benyomásaidra támaszkodj.

puffatag 2012.03.16. 17:35:34

@Római kömény: egyetértek... a fidesz százszor korruptabb, mint az mszp, ráadásul az mszp 2/3 birtokában sem feszegette a jogállamot... választási szövetségben kell az mszp-t kényszeríteni a normális együttműködésre... a fidesz nem változik meg, amíg a grazi ápolt vezeti

Epokit Drive 2012.03.16. 17:43:16

Nem tudom, a kommentelők mind kint voltak-e, én teljesen véletlenül igen.

Csak annyit az egészhez, hogy Ovi beszédéből felőlem az egész mehetne a kukába, csak ez maradjon meg, és ezt a részt terjessze mindenki:
"Amikor tisztelgünk a bátrak előtt, rájuk gondolunk: azokra, akik kitartóan vívják a hétköznapok csatáit. Korán kelnek, dolgoznak, küzdenek a családjukért, vállalkoznak, terveznek, új utakat keresnek és törnek, ha nincs járható út. Ők azok, akik nem viselik el a sodródást, akik döntenek és cselekednek, nem várják, hogy mások döntsenek helyettük. Ezek az emberek kiállnak magukért, a családjukért, a nemzetükért. Ők azok, akik nem kérnek mást a világtól, csak igazságot, igazságot Magyarországnak. Ők nyerik meg a csatákat az egész nemzetnek. Így volt egy 1848-ban és így van ez ma is."

A többi nem érdekel.

blah 2012.03.16. 17:45:22

@irógép: megsértődve?! nem igazán értetted mire céloztam... tőlem a faszodra is húzhatod dopemant meg az egész millát...

inkább erre vess egy pillantást te nagy 2/3-os paraszt:

www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120229.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.16. 17:46:04

@is:

Mi is a baj a Jog és Igazságossággal? No, nem úgy általában, hanem konkrétan!:-D

ü
bbjnick

Római kömény 2012.03.16. 17:50:04

@Epokit Drive: Az emberek többségének nem nehezen definiálható "igazság" kell, hanem megélhetés. Az pedig az alsó 80 százaléknak nem lett könnyebb.

Én 100 emberből 90-et az árak, a bérek, a nyugdíjak, a GYES, a családi pótlék, a hétköznapi kiszolgáltatottság és a megalázottság stb. miatt hallok panaszkodni.

Légvárakat építve, s a viszonyokat még inkább nehezítve aligha hiszem, hogy a többség előbb-utóbb ne a saját életviszonyai mentén ítélkezne.

Lehet ilyen beszédekkel zsongítani egy kisebbséget, de a többség a saját életviszonyainak alakulása mentén fog dönteni. Ideig-óráig be lehet őket csapni, de tartósan nem.

szempontpuska 2012.03.16. 17:53:28

Priceless fotók!!!
:-)

tevevanegypupu 2012.03.16. 18:00:11

@quetzalcoatl.:

Szerencse, hogy a maga neve viszont echte magyar, igy aztan meg is ertem, ha nem tetszenek az ekezet nelkuli valaszok. Kis nacionalista.:)

tevevanegypupu 2012.03.16. 18:02:09

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ne irigykedjen Dr. eger, eleg sokan voltak a millan is, es milyen pompas koztarsasagi elnokot valasztottak.(:

monanarchia · http://kretenvilag.blog.hu/ 2012.03.16. 18:03:32

Tényleg jó képek.
Szolidáris ez a lengyel nép.

tevevanegypupu 2012.03.16. 18:03:51

@bbjnick:

Feri imadott miniszterelnok lenni szegeny..most kepzelje el, Viktor jopartizezer ember elott osztotta az eszt, Ferinek pedig csak uszkve ketezer jutott. Persze, hogy nincs demokratzija.(:

puffatag 2012.03.16. 18:04:19

@Epokit Drive: az a gond, hogy a varrógép találkozott az esernyővel... erről szól a gonosz törpe, ti meg tapsikoltok, gratula

puffatag 2012.03.16. 18:06:14

@tevevanegypupu: hülyének lenni állampolgári jog, mondta simicska, és elmosolyodott

sárkányfő 2012.03.16. 18:09:42

A magyar népesség alapvetően a homo kádáricus alfajához tartozik. Erre a speciesre a tudósok szerint az alábbi tulajdonságok jellemzők: gyáva, önző, irigy, lusta, sunyi, kicsinyes, hazudós.

inyesmester 2012.03.16. 18:09:54

Ezek a lengyelek biztosan Orbán szimpatizánsok?
A kanadai zászlón"government of hungry"

nigel 2012.03.16. 18:12:49

@inyesmester: Hehehe és tényleg! Lehet, hogy freudi elírás volt.

puffatag 2012.03.16. 18:14:36

@sárkányfő: vigyázz, mert visszaveszik a ...díjadat és vona gábornak aggyák

mirigy187 2012.03.16. 18:20:04

Hú bakker milyen sötét hívei vannak orbánnak. Kossuthot egy lapon Orbánnal? Politikailag sem voltak egy platformon. Meg ott van Nagy Imre aki mindvégig kommunistának vallotta magát. A fanatikusokra ráférne egy kis törióra.

nigel 2012.03.16. 18:24:59

@mirigy187: Az a rossz hír, hogy annak a sötét gyalognak a szavazata pont ugyanannyit ér mint a Tiéd.

mirigy187 2012.03.16. 18:30:09

@nigel: Nem az a legnagyobb baj hanem a fanatizálás és amit orbán iránt éreznek. A fidesz orbán nélkül ott sem tartana mint a szocik ez biztos, orbánon kívül senkijük sincs ezért is zárnak ennyire össze mögötte.

Pszt! 2012.03.16. 18:31:14

Mostmár az ország jobbérzésű fele nemcsak a kokárdát utálja, hanem a lengyeleket is. Köszönjük viktor!

nigel 2012.03.16. 18:32:32

@mirigy187: ha a fantáziálás szót kicseréled vak hitre, akkor a helyzetértékelésed helytálló lesz.

nigel 2012.03.16. 18:34:40

@Pszt!: Azért abba a hibába ne essünk bele, hogy emiatt elkezdjük utálni a lengyeleket. Azért ez a pár ezer lengyel nem reprezentálja ám az egész nemzetüket.

tevevanegypupu 2012.03.16. 18:37:11

@puffatag:

Akkor ne is zavartassa magat, a sok hulye kozott maga sem lesz feltuno.

mirigy187 2012.03.16. 18:39:08

@nigel: A legdurvább, hogy a Miatyánkból kiragadtak egy részt és orbánra kivetítették.

puffatag 2012.03.16. 18:42:14

@tevevanegypupu: most épp navracsicsot hallgatom a klubrádión, szerintem közben te szopod a faszát, olyanokat hadovál

Lasombra 2012.03.16. 18:47:32

mi más mutatná jobban a nemzeti ünnep elzüllesztését, mint hogy a felvonulók zöme (a droidsereg) nem Petőfiről, Batthyányról vagy Kossuthról emlékezett meg, hanem a nyomorék, skizofrén mini.elnökünkről.
nyilván róla szól ez is. meg minden.
szánalmas.

reccs 2012.03.16. 18:48:51

A börtönök meg üresek....

Andras405 2012.03.16. 18:53:13

"2014-ben nagy hányingerrel (de egyben megkönnyebbüléssel) milliók szavazzák vissza az MSZP-t"
kömény Római!

Azért ebben nem mernél velem fogadni egy láda francia pezsgőben. :)

Pszt!
"Mostmár az ország jobbérzésű fele nemcsak a kokárdát utálja, hanem a lengyeleket is. "

Az ország jobbérzésű fele, sőt a nagyobbik fele, meg az ilyen hüle komcsikat "utálja", inkább sajnálja...

sárkányfő 2012.03.16. 18:56:00

@puffatag: ja, az nem az én szövegem volt... véletlenül lehagytam az idézőjeleket... az a komment szó szerinti idézet volt Bencsik Andrástól... milyen szép gondolat, ugye?... mivel eme blog és törzsközönsége tudtommal nagy rajongója a jobboldal hősének, a békemenet arcának, Bencsiknek, és ez a poszt is éppen a ő képeivel indul, gondoltam a kedvükre teszek egy szép idézettel tőle...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2012.03.16. 18:57:35

legyünk nagylelkűek a lengyelekkel;
adjuk nekik viktort

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.03.16. 19:00:15

@mirigy187:
Kossuth gyakorlatilag közveszélyes volt, Nagy Imre komcsi, szerintem illik Viktor a listára :)

blah 2012.03.16. 19:00:55

@Andras405: az ország nagyobbik fele a fideszt is utálja

okulj paraszt
www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120229.html

Merlot 2012.03.16. 19:03:56

@mirigy187: "A legdurvább, hogy a Miatyánkból kiragadtak egy részt és orbánra kivetítették."

Hallgatnám én azt a Miatyánkot, amikor a pap mormolja a kis buzi temetésén végre.

mirigy187 2012.03.16. 19:07:50

@Lord_Valdez: Ezért is olyan népszerű amíg ilyenek Istenítik.

komplikato 2012.03.16. 19:19:32

Most csak én nem értem, hogy a lengyel jobbos kormány ellenzéke mi a francot állt ki a magát jobbosnak hazudó O.V. kormány mellett?

Exleper 2012.03.16. 19:27:47

A lengyelekkel semmi baj nincs. Az már érdekesebb, hogy a Gazeta Polska, az a FIDESZ lengyel testvérpártja ellenzékének a lapja. Ez elég bizarr.
Dopeman sose lesz köztársasági elnök, ezt mindenki tudja, de hadd viccelődjünk egy kicsit. Egyébként még mindig jobb, mint ez a mostani csaló ex-kommunista.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 19:33:24

@nigel: 40 folott mi van? veget er az elet?

harmincas 2012.03.16. 19:34:31

Nagyon gratulálok, Mandíner blog, hogy ennyien tüntettetek Orbán mellett, aki kidobat minket az EU-ból, meg a fejlett, sikeres, demokratikus európai országok közül. Ez a tegnapi beszéde (meg annak előzményei) tükrében már egyértelmű. És szerintem történelmi bűn.

Chicano 2012.03.16. 19:35:52

@Római kömény: "nagyjából egyre utal: 2014-ben nagy hányingerrel (de egyben megkönnyebbüléssel) milliók szavazzák vissza az MSZP-t."

Igen, pontosan erre utalnak a közvélemény-kutatási adatok is, minden bizonnyal visszajönnek a szocik 2014-ben. Már csak úgy 35-40%-ot kell még addig erősödniük ami egy maszopnak gyerekjáték lesz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 19:36:49

@Római kömény: gyonmyoru lesz ha szanyi kapitany vagy punciarcu attila lesz a miniszterelnok

mirigy187 2012.03.16. 19:40:08

@Kompli: Ne tegyél fel ilyen bonyolult kérdéseket nekik :) Csak összezavarod a német-lengyel vagyis akarom mondani lengyel-magyar barátságot :)

mirigy187 2012.03.16. 19:41:30

@Chicano: kb 10-15%-kal erősseb most a fityesz. 2010-ben volt 30-40%-kal de az már elmúlt és már nem is lesz olyan

Chicano 2012.03.16. 19:43:32

Én kint voltam, jól éreztem magam és nagyon örültem a lengyeleknek. Ja, és negyvenes vagyok de rengeteg fiatal volt kint, sokkal több mint az első békemeneten. Bár ott is inkább az ötvenesek domináltak, de bele kell nyugodni hogy a ratkó korosztály jelenleg a legnépesebb korosztály itthon.

Szóval akinek nem teszik annak volt lehetősége máshová menni, bár gondolom elég nagy csalódás volt hogy mégse jött a konbendit. Ezt én is nagyon sajnálom, de talán majd legközelebb...

Chicano 2012.03.16. 19:44:42

@mirigy187: Igazad van, győzni fogtok.

nigel 2012.03.16. 19:46:31

@hagyma: Nem, de 40 fölött az embert nem nevezném fiatalnak ,mint ahogy a poszt írója mindjárt a harmadik mondatban megtette.

Római kömény 2012.03.16. 19:48:04

@hagyma: Bármelyikük jobb lenne annál, mint ami most van.

@Chicano: 10 százalékpont elég lehet ehhez. Ja, és nyilvános helyen mindig hümmögök, ha a nézeteimről kérdeznek. A telefonos felmérésben pedig legutóbb simán bemondtam, hogy Fidesz.

Pedig lófaszt a seggükbe!

Szerintem nem vagyok ezzel az érzéssel egyedül.

Szanyin én is mindig röhögök, Inkább röhögök a miniszterelnökön, mintsem nyomorogjak. Végül is az MSZP 50%-kal növelte a bérem 2002-ben. (Most mindjárt jön, hogy emiatt tartunk itt. Szerintem meg Orbán és bandája miatt.)

komplikato 2012.03.16. 19:51:53

@mirigy187: Ja látom, egyből szelektíven kikerülik, mint összes többi dolgot ami okozhat kognitív disszonanciát. :D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.03.16. 19:53:17

@puffatag:

" mit vársz a náci lengyel barátainktól, a mária rádió hallgatóitól? az ikrek rajongói jöttek ide (szerencsére az egyikük megdöglött tavaly)"

Hogy te mekkora egy gyökér tuskó vagy, az egész egyszerűen elképesztő!

Chicano 2012.03.16. 19:58:57

@Római kömény: Mondom, biztosan győzni fogtok, engem már meg is győztél.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.16. 19:59:05

Szeretem a lengyeleket! Nemhiába hogy katolikus nép, tudják mi a virtus, az emberség és a becsület!

A ballibek pedig nagyon "viccesek", ahogy az ördög rángatja őket! Már ott tartanak szegénykék, hogy a szájukon szarnak!

ü
bbjnick

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 19:59:40

@nigel: 40 folott egy ember fiatal, de ezt majd csak 40 folott erted meg, lehet itt kozepkoruzni meg minden faszsag, de fiatal
minden allamelnok a foldon oreg?
mondjuk otthon jellemzoen mar oreg mindenki elmult 28
@Római kömény: erre azert nem mernek merget venni, de nekem voszem, Ti dolgotok kit valasztotok, nekem van szavazati jogom, de sosem elek vele

Chicano 2012.03.16. 20:00:13

@puffatag: Bravó a bemutatkozásodhoz, taplókám.

puffatag 2012.03.16. 20:00:39

@malacz69 rezignált: jól kielemezted, amiről írtam, valszeg vagy náci, vagy lengyel vagy

Undortodox 2012.03.16. 20:00:59

Külföldről kísérem figyelemmel, hogy mit művelnek odahaza a népek nemzeti ünnep címszó alatt és ég a pofám. Én még anno úgy tanultam, hogy március 15. a forradalomról és a hősökről szól, nem pedig Orbán Viktorról. Mondjuk mit várunk egy olyan országtól, ahol Orbán 19. sz.-i megfelelője simán lenyomta a kor egyik legnagyobb formátumú gondolkodóját, csak mert hangosabban ordibált nála és tudta, hogy a prolik mit akarnak hallani... Igen, Kossuthra és Széchenyire gondolok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:01:28

@bbjnick: en is orulok, hogy ujra egymasra talalt a ket nep, meg a csehek is hozzank tartoznak

puffatag 2012.03.16. 20:02:27

@Chicano: inkább vagyok tapló, mint ideálod a gyújtós (a gonosz törpe) nedudki (atörrök)

nigel 2012.03.16. 20:05:16

@hagyma: Fogalmazd már át a mondanivalódat, mert nem értem!

hoplita 2012.03.16. 20:06:12

@m3kk 3l3k:
Ezt akartam írni...ezen fetrengek én is..:DDDDDDDDDDD

Római kömény 2012.03.16. 20:09:15

@hagyma: Mérget én se. De a hangulat tényleg 1992 környékére emlékeztet. Az MSZP-vel akkor sem számolt senki, s akkor is befogtuk. Akkor is aratott a kicsinyes bosszú, épült le az ország, s tomboltak a nyilasok.

Ja, és még egyszer leírom: 1990 és 1994 után fogok újra az MSZP-re szavazni, s szavaztam közben mindenféle törpepártokra.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.03.16. 20:09:24

Jelenteni kéne Bencsik Andrásnak, hogy hiba van az egyik képen.

"Orbán i Kaczynski
Vezessétek Varsó felé!"

Nem Varsó az, hanem Szmolenszk. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:10:56

@nigel: 40 folott majd megerted, addig ne erolkodj vele:)

hoplita 2012.03.16. 20:11:06

@Római kömény:
Azé' nagy összegbe ne fogaggyá' bazmeg a maszopósokra.
Ez csak egy baráti tanács..:)

nigel 2012.03.16. 20:14:00

@hagyma: Na, akkor már csak 2 évet kell várnom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.16. 20:14:55

@Kettes:

Szerintem ne túráztasd magad, mert kipukkansz, mint egy gennyes kelés!

ü
bbjnick

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:14:56

@Római kömény: 92-ben meg otthon voltam, akkor mar nem volt kerdes, hogy az MSZP visszajon, mert akkora amator kormany mint az Antalle volt, nem volt meg egy es a nep meg gyereknek tartotta a fideszt, tuti volt hogy Hornnal nyernek
ma nem teljesen tudom milyen a hangulat otthon, de hogy a mostani felallasban az MSZP-nek eselye sincs, az tuti
Megyesit mint "szakertot meg" beszoptak, azutan gyurcsanyit is, ot mar csak eppenhogy de mesterhazit nem fogjak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:15:33

@nigel: addig mentsd le, de vigyazz onnantol nem leszel fiatal!:)

hoplita 2012.03.16. 20:16:06

@irógép:
Jól elbújtak ezek, mert a képeken nem igazán látni....ellenben csak úgy nyüzsögnek a kriptaszökevények.:)
Tartok tőle, hogy ebből a tegnapi gyülekezetből öregkori elhalálozás okán pár ezer nem jelenik meg az urnáknál 2 év múlva...illetve megjelenik, csak másmilyen urnáknál.

nigel 2012.03.16. 20:17:32

@hagyma: Oszt mióta vagyunk Mi akkora barátságban a csehekkel? Amióta testvéri szeretetből megajándékoztak minket a Benes dekrétumokkal?

puffatag 2012.03.16. 20:17:50

@hagyma: szerinted a grazi ápoltat fogják újra beszopni a népek... szeretnéd náci 1 barátom, de nem fog sikerülni... mennyé lengyelbe kacsinszkit szopni keresztttel

hoplita 2012.03.16. 20:19:39

@Marcellusca dr.:
Valamilyen formában muszáj lesz hozzányúlni, ez már szinte biztos.
Amúgy meg mijafaszé' nem adózik a 100 ezer fölött bezsebelő nyugger, amikor egy szaros, minimálbéres melós adózik és még kölyköket is tart el belőle?
Ideje gulyást főzni a szent tehenekből...uff.:)

puffatag 2012.03.16. 20:20:10

@puffatag: a pedofil semjén legyen veled az ánuszodban (aki kivette az ebadó hatálya alól a vadászkutyákat)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:22:59

@nigel: nezd Ok sem orultek 68-nak, de ugy altalaban a cseh resz, maga a varos, meg a gondolkodas eleg hasonlo
benes fele dolog inkabb volt szlovak mint cseh, bar ketsegtelenul meg ugy tudom a cseheknel is el a dolog
@puffatag: miert mennek en lengyelbe, bar ha kuldessz repjegyet elutazunk Maryvel 2 hetre
/ hogy ezt a grazi apoltat nem unjatok:)/

hoplita 2012.03.16. 20:23:38

@puffatag:
Az már kevésbé szerencsés, hogy anyád nem vetélt spontán....vagy nem fosott a Dunába, te görény.

hoplita 2012.03.16. 20:27:33

@nexialista:
Én szeretem a lengyeleket...ovit inkább valami ellenségnek szánnám....oláhoknak, tótoknak, rácoknak..
Sajnos azoknak meg nem kell.

Atisz 2012.03.16. 20:28:45

Lol, jók a képek.
Kínai kolléga mondjuk fog kapni rendesen a ballib idegengyűlölőktől, amiért nem "sikerült" lekapnia legalább egy csövit, ahogy épp kihelyezi a biomasszát a Kossuth térre :)

puffatag 2012.03.16. 20:32:10

@hagyma: mi unjuk a grazi ápoltat, de miattatok tönkre tudja tenni az országot ( a dolomit mindig kurrens cikk lesz) ÉLJEN A KÖZGÉP ÉS A VEGYÉPSZER MEGBONTHATATLAN BARÁTSÁGA!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:37:22

@puffatag: hat miattam tuti nem, en novemberben Romneyra fogok szavazni:)

puffatag 2012.03.16. 20:37:26

@puffatag: az új alaptörvény kimongya hogy HANDÓ TÜNDIKE LESZOPTA POLT POT PÉTERT, EZÉRT MINDEN MEGRENDELÉST A KÖZGÉPNEK....

puffatag 2012.03.16. 20:40:20

@hagyma: romney korrekt ember, akárcsak te... északi dúsgazdag üzletemberként most a homofób déli szegényebb rétegeket próbálja megnyerni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.16. 20:42:53

@puffatag: ugyan kerlek, itt altalaban az ember elobb lesz gazdag es utana politikus meg elnokjelolt, otthon meg altalaban forditva van a dolog....

hotredchili 2012.03.16. 20:47:46

@mirigy187: azért ez nem valami jó kívánság: szentté nem avatnak senkit életében:) az imához meg minimum szentnek kellene lennie a címzettnek...

Római kömény 2012.03.16. 20:48:11

@hagyma: Ja hogy te külföldről osztod az észt jó magyarként...

Mi meg itt szopunk.

'92-ben az ország legnépszerűbb pártja 40%-os támogatottsággal a Fidesz volt.

Ez nem vicc. Utána lehet nézni.

Két évre rá meg leszerepeltek.

Persze akkor az egy másik párt volt, más helyzetben. Mindenesetre ezzel az avítt retorikával és maffiaszellemmel tartósan nem maradnak hatalmon.

Ez nem jobb- vagy baloldal kérdése amúgy.

Pelso.. 2012.03.16. 20:54:17

@Római kömény: A tartósan itt ugye relatív? Rövid idő alatt is lehet nagyot nyúlni, mármint le.

hotredchili 2012.03.16. 20:55:17

@hagyma: bocs, de az írásod szerint nem vagy itthon. A kommentjeid alapján viszont nincs bajod azzal, amit a mostani kormány művel. Akkor miért nem jössz haza? Vagy ha mégsem ez az a Kánaán, ahol élni jó, akkor miért nem mindegy neked, mit nyűglődik itt össze a sok mafla itthon maradott?

bőrmók 2012.03.16. 20:59:13

A lengyelek mit szóltak, amikor Vitya elkezdte szidni a külföldieket? Nem égett a pofájuk?

hotredchili 2012.03.16. 20:59:53

@hagyma: amúgy totál igazad van, hogy elhúztál, szerintem sokan mennének, ha lenne hová vagy lenne bátorság vagy egyáltalán.

bőrmók 2012.03.16. 21:00:58

Valaki merje már megmondani ennek az embernek, hogy Magyarország nem az, amit szónoklás közben maga előtt lát, és messze nem reprezentatív!

komplikato 2012.03.16. 21:01:15

@hagyma: Erről regélt valaki nekem egy tanárom gengszterváltásnál, hogy ez nálunk nincs meg és ebből az ország szétlopása lesz. És tényleg. De ha lennének is itt olyanok, akik már nem csak a lopás motivál, tehát van pénzünk, egy ennyire irigy és pénzellenes ex-komcsi országban se lenne esélye ...
Aki itt ma top 100-a milliárdos jórészt a szétprivatizált országból gazdagodott meg, nem nagyon mennek politikusnak, inkább "támogatják" őket (sajnos), tudod "egyszer majd kérünk valamit Virág elvtárs" szinten. Meg pletyik szerint vannak olyanok akik pártoktól függetlenül tudják zsinóron rángatni aktuális kormányt és/vagy törvényhozást és végrehajtást. Lásd Gorilla balhé Szlovákoknál.

puffatag 2012.03.16. 21:01:22

@hagyma: megint tévedsz, gyurcsány, bajnai, megyesi gazdag emberként lett politikus, orbánnak nem volt semmije 98-ban, 2002-ben milliárdosként búcsúzott

palackos 2012.03.16. 21:08:38

gondoltatok már arra milyen országokban szoktak kormányzó párt mellett tüntetni?

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.03.16. 21:20:59

@palackos: A kormányzó párt melletti tüntetés antidemokratikus, ezért szét kell veretni. Tankokkal! Magyarországnak már nincs ehhez elég harckocsija, de szerencsére bármikor meg lehet kérni más országot. Ha már úgyis ez a reflex! :D

komplikato 2012.03.16. 21:23:22

@palackos: Fehéroroszország, Irán, Észak-Korea? :D

Epokit Drive 2012.03.16. 21:39:39

@Római kömény:
"...stb. miatt hallok panaszkodni."

Erre gondolok, igen, hogy panaszkodnak. Oldja meg a dolgokat a kormány, a munkáltató, az ellenzék, a terroristák, az IMF, a fogalmam sincs, kicsoda.
De az a gondolat, hogy ha erre nem megy, megyünk más irányba, felmerüljön bennük, az szinte kizárt. És nem, nem várok mindenkitől 100%-ot, és nem, én sem vagyok 100-as. De a gondolkodásom afelé visz, hogy nem várok másokra, hogy nem panaszkodom, hanem helyette gondolkodom, tervezek, álmodozom, és a tapasztalat szerint összeállnak a dolgok.
(Mesélhetnék jó pár személyeset e tárgyban, de hadd ne. Csupán annyit, hogy amiről írok, az saját, nem kell mástól lopnom hozzá semmit.)

Ami pedig a "többséget" illeti, akiket ez a pár mondat (szerinted) nem hat meg hosszabb távon, nekik, azt gondolom, az lenne a legjobb, ha afelé változnának, hogy megértsék ezt a beszédet. A tudatosság és az önmagunkba vetett hit (a panaszkodás helyett) előre visz, és erre most szükség van.
Tudod, hányszor olvasom a FB-on, hogy ezt vagy azt "kéne csinálni"? Hát, ja, kéne. Na, menjünk tévézni, kezdődik a sorozatom!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.16. 21:54:02

@tevevanegypupu: Amúgy max 1/3, volt az a 2/3. Mára meg már csak 1/4. Ettől persze nem kell nekiállni illegitimezni a fidesz kormányt, mint az pár éve ellenzékből megtette.

Mesterlövész 2012.03.16. 21:57:30

Istenem, ugyan nem hiszek benned, de ha létezel, verd meg a fenti képeken szereplőket!

balambher 2012.03.16. 21:58:19

@puffatag: Ezt nem állítanám. Gyurcsány politikai kapcsolatainak köszönhetően lett gazdag, Medgyessy az MSZMP korszakban is magas beosztású ember volt. Orbán pedig miniszterelnöki hatalmával visszaélve szerezte vagyonát.

vénkujon 2012.03.16. 21:59:32

tényleg jó bulinak tűnik. végre otthonhagyták a tojásokat, a fütyülőket, meg az utcakövek is a helyükön maradtak. sőt. az egyik képen még egy mosolygós kuka is volt! ajj. de szép, de szép!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.16. 22:04:11

@irógép: Látom, a hívószó a "jó csaj".

Al of the jó csajz lájk Orban, mi?

is 2012.03.16. 22:06:07

@tevevanegypupu: "Ugy beszelnek Orbanrol mintha puccsal szerezte volna meg a hatalmat, "

Tekintve, hogy Orbán úgy szerezte meg a nép bizalmát, hogy 2008-ban átvert egy népszavazást, amelynek jogi alapjai azóta is kétségesek -és az AB a legsötétebb napjai között fogja emlegetni, amikor ezt jóváhagyta-, majd ezzel jól átverte a népet is, csak 2010-ig ezt elfelejtette megmondani (ma Szócska ugyanazt csinálja, amit 2008-ban leszavaztatott, Hofmann Rózsa szintén), ezért egy szellemi puccsról bizony beszélhetünk: az ész elleni puccsról a felkorbácsolt indulattal. Ugyanúgy hazugsággal szerezte meg a hatalmat, mint Gyurcsány 2006-ban, ezt remélem nem próbálod meg letagadni. Csak a két legújabbat mondom: 1. ugyanúgy bezárják a fél vasutat, mint Gyurcsányék, csak Gyurcsányék ésszel csinálták, ők meg eszetlenül; 2. Kövér László egyenesen belemondta a TV-be, hogy nem lesz az ügynökmúlt feltárva. és majd jönnek a FIDESZesek, és majd jól néznek ki a fejükből, de még ezeket is megpróbálják megmagyarázni.

is 2012.03.16. 22:18:38

@bbjnick: csak ami a Jobbikkal, illetve ugye Orbánnal, nem véletlen a párhuzam. nézd, én rokonság miatt beszéltem lengyelekkel, amikor Kaczinsky kormányon volt. a vidéki tanulatlan parasztok, akiket a Jobbik és Orbán szövegeivel lehet hülyíteni, azok szavaznak a PiS-re. a gazdasághoz pont annyit értenek, mint Matolcsy, de az ottani Trianont (a németek tartoznak nekünk, az oroszok meg elvették kelet-lengyelországot) azt teljes erőből nyomják. pont úgy össze is vesztek mindenkivel, mint most Orbán, ugyanolyan büdöslábú senkik voltak a lengyelek alattuk, mint mi vagyunk most. szerintem nem kell különösebben indokolni, hogy Tusk alatt (nem volt recesszió 2009-ben, azóta is 3-4%-os növekedés, csökkenő munkanélküliség, mennek haza a lengyelek nyugatról) mennyire más most Lengyelország. persze, Orbánnak is meglesz a maga 25%-a, hacsak a Jobbik ki nem üti a kezéből, kíváncsi vagyok, hogy Kövér ügynökügyi "értelmiségi álvita" beszólása hány százalékot hoz nekik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.16. 22:22:59

@puffatag:

be vagy baszva, vagy alapból ilyen féreg vagy?

villamos alóli kacaj 2012.03.16. 22:49:22

"De mondjuk egy olyan nép, amely s-nek ejti az sz-t, és sz-nek az s-t, nem is érdemelné meg a mi Viktorunkat."
Én azért gyűjtenék!

drtutz 2012.03.16. 23:12:16

"A résztvevők, ahogy minden hasonló rendezvényen, fiatalok voltak, jól öltözöttek és szépek."

Érdekes, én csupa közép- és hajlottkorú emberrel találkoztam, és a képeken is csak ilyenek láthatók.
A poszt írója bizonyára 99 éves, ezért látott mindenkit fiatalnak!

is 2012.03.16. 23:34:26

@Epokit Drive: ezt már megírta az LGT 1975-ben: Neked írom a dalt címmel. Ismeri is mindenki, nincs is, aki ne szeretné ezt a számot. Orbán zárkózik Plagi bácsi mellé?

"Héééé, te aki az utcán újságot árulsz,
Ötkör kelsz, zötyögsz villamoson
Éjjel tanulsz, és fáj a szemed
S a fáradságtól könnyed kicsordul"

stb.: www.youtube.com/watch?v=Ylc-V0K9GAY

keptelen kepkeret 2012.03.16. 23:38:58

Folyamatosan az dol a sajtobol,h Orban mennyire nepszerutlen,mindenki utalja,senki nem szavazna ra,ennek ellenere meg mindig iszonyu tomegeket kepes megmozgatni(bekemenet etc).Most persze lehet azon rugozni,h ingyen busz,meg lefizetett statisztak(ami netto hulyeseg)szoval ezzel csak azt akarom mondani,h mennyire nincs osszhangban a sajto a valosaggal.Mondjuk azt gondoltam h a Millan nem lesznek annyian mint a Bencsik fele megmozdulason,de ez tobbek kozt betudhato annak,h egy 30 as kozeposztalybeli fiatalnak derogal Dopemant hallgatni:-)Nem vagyok kormanyparti,de a Millat sem birom,tulkepp nem tudnek senkire szavazni alternativa hianyaban.
Van egy ismerosom aki full liberalis,es megis kedveli Bayer Zsoltot-szerintem ez mar borderline))))

kentauri 2012.03.17. 03:47:22

jól szónokolt Orbán Viktor
akár csak az osztrák piktor

puszták éhes vándora 2012.03.17. 05:55:05

Én sok mindent elhiszek, de azt azért NEM, hogy a lengyelek saját költségükön jöttek ide OV-t éltetni! Remélem, a FIDESZ mezei tagjai sem hiszik! Mert ha igen, akkor nagy a baj.
A FIDESZ, Vezérükkel az élükön adjon hálát az LMP-nek, mert ahogy a divatos mondás szól: ez nélkülük nem jöhetett volna létre! (mármint az LMP nélkül)

gazoló 2012.03.17. 06:01:14

A jelenleg fennálló rend tenyérből etetett,közszférában dolgozó hívei,(akiknek érdeke fűződik ahhoz,hogy orbán hatalmon maradjon)azok családtagjai(nagypapától unokáig) ültek be 15-én a csicsás önkormis buszokba és mentek haza...kibicnek semmi sem drága,főleg ha nem az ő adójából zsebéből szedik ki a zsét...na meg a médiák által vallásosan lebutított rétegek... szomorú...

balfék 2012.03.17. 07:15:52

Olyan ez a dolog, mintha 1848. márc.15-én V.Ferdinánd olvasta volna fel a "12 Pont"-ot a Nemzeti Múzeum kertjében!

KopaszMercis 2012.03.17. 07:34:41

Ugy latom jol sikerult a melegfelvonulas, szepek a kepek...

mement 2012.03.17. 07:35:45

Komolyan csakazert elfogok menni Katyn ba, hogy oroszul elmondhassam nekik milyen szep e videk, biztos jol taplalja valami a foldet, csak hogy erezzek a lengyelek mennyire fasza amikor mas orszagbol erkeznek idiotak es allast foglalnak egy olyan kerdesben amihez kurvara semmi kozuk.

hoplita 2012.03.17. 07:39:02

@hagyma:
Az a helyzet baszki, hogy anyámnak alig negyven a nyugdíja...tudod, vidéken ez nem számít kirívónak.
Még apámnak is csak 70, pedig 44 év szolgálatit igazoltak, csak ő meg akkor került nyugdíjba, amikor ez nem számított.
Viszont tucatszám ismerek a környezetemben jóval a száz fölötti nyuggereket, akiknek igazából még nyugdíj sem járna...
Nem mondom én, hogy egyszerű kérdés...de valahol, valamikor bele kell nyúlni a dolgokba, mert jelenleg már minden elköltött 5. forint nyugdíjra megy és ez már nem tartható fenn sokáig, bármennyire is szereti a fidemeszpé a nyuggerek seggét nyalni.

dr Smittpálelnökúr 2012.03.17. 07:44:58

"A résztvevők, ahogy minden hasonló rendezvényen, fiatalok voltak, jól öltözöttek és szépek"

Bassza meg, aki orbán rajongója lesz, az az esze mellett a látását is elveszti?

Melyik képen látni fiatal, jól öltözött és szép embereket???

hoplita 2012.03.17. 07:46:12

@balfék:
:)))
Ez jó hasonlat, meg vagy dicsérve.:))
Tudod, tőlem ez nagy szó..:DDDD

hoplita 2012.03.17. 07:50:52

@mement:
Barom.
Próbáld meg, csak ajánlani tudom. Biztos hogy nem úszod meg ép bőrrel, te köcsög.:(

dr Smittpálelnökúr 2012.03.17. 07:53:16

@hagyma: Ha te az USA-ban fogsz választani, akkor milyen alapon osztod az észt nekünk? Miért tukmálod ránk az elmebeteg törpét?

Más farkával vered a csalánt, mi? Seggfej.

Motyóbábi 2012.03.17. 07:58:29

Undortodox írja: "Külföldről kísérem figyelemmel, hogy mit művelnek odahaza a népek nemzeti ünnep címszó alatt és ég a pofám. Én még anno úgy tanultam, hogy március 15. a forradalomról és a hősökről szól, nem pedig Orbán Viktorról. Mondjuk mit várunk egy olyan országtól, ahol Orbán 19. sz.-i megfelelője simán lenyomta a kor egyik legnagyobb formátumú gondolkodóját, csak mert hangosabban ordibált nála és tudta, hogy a prolik mit akarnak hallani... Igen, Kossuthra és Széchenyire gondolok."

Azt hiszem, hogy a lelkes anyázók és egymást köpködő kedves honfiak elsiklottak a lényeg felett, amit itt idéznék tisztelettel. Bizony ugyanaz a helyzet, mint anno, mikor is a sok IQ bajnok (a tömeg intelligenciahányadosa messze alatta marad az azt alkotó egyedekének) nem az ésszerűséget választotta, hanem az erőszakos, hisztérikus szónok mellé állt. Aki persze a baj elől már farkfelvágva menekült, itt hagyva a népet, hogy oldja meg , ehhez onnan a messzi Ámerikából jó tanácsokat is osztott... köszönjük Lajos.

Egész közhelyparádét tudnék felvonultatni, mint pl.: "az ember nem tanul csak a saját hibáiból", vagy "többet ésszel, mint erővel", de felesleges. Mi a saját hibáinkból sem vagyunk képesek tanulni. Már Hofi is megmondta, ha a kupleráj nem megy, nem a bútorokat kell kicserélni... A baj csak az, hogy itt nincs mire/kire cserélni. Minden párt mondja a magáét, egyiknek sincs átlátható és logikus programja. Az pedig már végképp elszomorító, hogy vannak olyanok, akik még erőszakhoz is folyamodnának, hogy elérjék Hős Népvezérük által kitűzött céljaikat. Hova süllyedhetünk még? :(

A tüntetős képek nézegetése közben nekem a nemrég látott Archangel c. film jutott eszembe, meg a régi filmhíradók, ahol a nagyvezír képét hurcolva kántált a forradalmi jelszavakkal megdelejezett nép. Az "Éljen a ....stb" tábláktól meg kifejezetten kirázott a hideg. Anno is így kezdődött, de azt most fujjnemszeretemésnejöjjönvisszamertazegyátverésvolt korszaknak hívják. Akkor most már végképp elvesztettem a fonalat... Ez egy másik világ, csak úgy vezetik fel, mint a régit, vagy ez még ugyanaz, csak átírták a szöveget, vagy mindkettő, vagy egyik sem, vagy kicsit ez kicsit az...

Motyóbábi 2012.03.17. 08:02:45

@dr Kangörény: Kossuth ezzel a hozzáállással nagy ember lett, pedig ő is más farkával verte és épp ugyanonnan, mint Hagyma. Viktorka meg pont ezt éri el a határon túliak szavazati jogával. Következmények nélkül megmondhatják, hogy veled mi történjen, neked mit szabadjon tenni itthon, míg ők egy másik országban, mintegy nézőként követhetik nyomon, hogy vajon jól döntöttek-e.

látjátok feleim szümtükkel 2012.03.17. 08:11:01

Ezeket a képeket nézegetve azt vizionáltam, hogy 56 előtti újságok képeit látom.
Remélem feleim, nem jól látunk.

tevevanegypupu 2012.03.17. 08:32:03

@is:

Most, hogy Kover elmondta miert nem lesz az ugynok mult feltarva, elegge vilagosnak tunik, hogy igaza van. Valoszinuleg a megfigyeltekrol eleg sok kompromittalo - nem politikai - adat is szerepelhet a jelentesekben, amihez senkinek semmi koze. Gondolom senki nem orulne annak, hogy a tortentek utan negyven evvel kiderulne, hogy csalta a ferjet vagy a feleseget, esetleg homoszexualis kapcsolatai voltak, stb..Kulonben valtozatlanul az a velemenyem, hogy amig Gyurcsany es az szdsz idosebb tagjai szabadon maszkalhatnak ahelyett, hogy ugy harminc evre sittre vagnak oket elore megfontoltan, bunszovetkezetben elkovetett sikkasztasert es hazaarulasert, ahogy azt kevesbe demokratikus berendezesu orszagokban (pl. Izrael es Amerika) - mar megtettek volna, es hogy egy maoista EU-s vezeto dumalhat demokraciarol es zsarolhatja Magyarorszagot - addig egye meg a fene azt, akit az erdekel, hogy kik sugta be vagy jelentettek, mert legyilkolassal vagy egzisztencialis tonkretetellel zsaroltak oket ugyanezek a ballibsik vagy ezek elodei. Es ha Gyurcsany meg mocskos, nekik bizalmat szavazo szemet szdsz-esek eltakarodnak az oszodi beszely kiszivargasa utan, nagy valoszinuseggel nem tartanak itt, ahol most tartunk. Ha valami nem tetszik, forduljanak bizalommal az mszp-szdsz volt kormanyaihoz, akik ide juttattak bennunket. Felfoghatnam ezt az egeszet humorosan is, ha Gyurcsanyt-Mesterhazit meg a csurhejuket demokraciarol, emberi jogokrol hallom beszelni (es elodeik ezt teszik mar 1919 àta), de a jelenlegi helyzetben eleg nehez viccelodni ezen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.17. 08:43:45

@tevevanegypupu: Az rendben, hogy a maszopszadi sötét banda, de hogy a Fidesz egyre több dologban süllyed melléjük, az nincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.17. 09:06:25

@tevevanegypupu:

Szerintem ebben nincs igaza. Én, biza', nyilvánosságra hoznék minden kommancsidőkbeli titkosszolgálati dokut. Egyrészt, mert 10 milliós nagyságrendben nem lehet dokumentumokat hamisítani, tehát az iratok többsége (valószínűleg) nem kamu, másrészt, mert azzal minden épeszű ember tisztában van, hogy rengeteg iratot megsemmisítettek, tehát korántsem teljes az anyag, és azzal is, hogy az elmúlt kb. 25 évben (s főként '89 környékén) rendesen bele is kozmetikázhattak, bele is költhettek, tehát kritika nélkül nem veszi készpénznek, szentírásnak az azokban olvasottakat. De még mindig jobb, ha legalább részben és nagyjából szembesülünk a múltunkkal, mintha ragaszkodnánk az amnéziához és közben rettegnénk, hogy, jajjj, nehogy mégis eszünkbe jusson valami!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.17. 09:15:59

@bbjnick:

tehát kritika nélkül nem veszi készpénznek,=tehát kritika nélkül nem fogadja el, nem veszi készpénznek,

Pelso.. 2012.03.17. 09:23:51

@tevevanegypupu: Mit mondott Kövér a szimpla terelésen, ködösítésen kívül?

index.hu/belfold/2012/03/16/kover_ertelmisegi_belugy_az_ugynoktorveny/

"Értelmiségi belügy" -ennyire futja?
Bármi eladható narancs fóliába csomagolva, bármi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.17. 09:24:42

@is:

Ha magácska ezt nem értené félre és nem tekintené dicsértének, akkor azt mondanám/írnám, hogy maga egy akkora farizeus, mint ide Bakota:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.03.17. 09:40:35

@bbjnick:
Meg hogy nem veszik keszpenznek ami egy ilyen ugynoklistan szerepel. Ezt nem mondhatja komolyan. nezte a milla tuntetest, hallotta Gyurcsanyt beszelni? Nem tudom komolyan komolyan veszik-e, de ezek az emberek, ha kihoznak egy ugynoklistat, izekre szedik - komolyan gondolva vagy sem az tokegal - es kikurtolik megint liberalis baratik segitsegevel az egesz vilagba, termeszetesen erosen meghamisitva mindent. Ezek mind hasmikartyasok, ezeknek egyetlen lapot a kezebe nem lehet adni, hiszen ok voltak azok akik kenyszeritettek jelentesre, besugasra es micsoda zsarolasokkal?? Eppen az elmult ket ev bizonyitotta be, hogy igenis meg az igazsagot es a tenyeket is meg lehet hamisitani, eleg ha szetnez a kulfoldi - liberalisok altal gyartott - Magyarorszagrol szolo hirek kozott..Es ahogy mondja, ezeket a listakat Kunczeek mar ugy kivalogattak, ugy meghamisitottak, hat most ezt ugyan - mint valos dokumentumokat - napvilagra tarni ugyan minek? Ezek azt hiszik, hogy az embereket rettento meglepeteskent fogja erni, hogy az egyhazak tele voltak bekepapokkal es hogy az osszes egyhazi vezeto koteles volt a partnak beszamolni? Hat hogyne lett volna koteles, hiszen Kadarek bolintottak ra a kinevezesukre a Vatikannal karoltve..Vagy azt remeli valaki, hogy Orbanrol kiderul valami? Ha lett volna rola egy szo is, mar regen kikurtoltek volna ugyanolyan lelkesen, mint amilyen gondosan titkoljak, hogy ki volt kakukk vagy hogy Goncz besugo volt, es minden bizonnyal Mecs Laszlo korul sem stimmel valami...Nem ez a legnagyobb probelmank, engem speciel sokkal jobban erdekel, hogy Gyurcsanyek kormanya, az szdsz felelos vezetoi - kulonos tekintettel Demszky Gaborra vagy Magyar Balintra aki tonkrevagta az oktatast - miert nem felelnek valoban azert amit tettek. Na ez lenyeges lenne, az, hogy negyven evvel ezelott kirol mit mondtak az majd csak masodjara kovetkezzen..

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.17. 09:44:54

@bbjnick: Tippeljen, miért nem akar a Fidesz nyilvánosságot ügynökügyben.

@tevevanegypupu: Megnézném, mit kommentelne, ha Kövér a jövő héten meggondolná magát, és mégis nyilvánosságra hoznák az ügynökaktákat. :)

tevevanegypupu 2012.03.17. 09:46:06

@Holger Hartland:

Higgye el, hogy a fidesz hulyesege es esetleges ugyei jobban zavarnak mint az mszp vagy barki mase. Ha valaki akiben az ember megbizott es szavazott ra becsap, akkor nyilvanvalo, hogy egyreszt az embernek lelkiismeretfurdalasa van, mert miatta (is) kerult az illeto hatalomra, masreszt duhos, hogy ot magat is atvertek. Meg van jo masfel ev, azalatt ugyis vegleg kiderul..ami kiderul. Talan az ugynoklistakrol is.

tevevanegypupu 2012.03.17. 09:49:32

@Holger Hartland:

Meglepodnek. De tudja nem nagyon hiszem, hogy a jovo heten erre sor kerulne.:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.17. 10:19:26

@tevevanegypupu: Zavarják a Fidesz "ügyei"? Tessék, itt az ügy, és ez csak az egyik! Ellenzékben az ügynökanyagok nyilvánosságra hozatala mellett voltak, most eltussolnák az egészet, na vajon miért? Vehetjük úgy, hogy ők is nyakig sárosak (nem lennék nagyon meglepve, ha OViról is kiderülne, hogy aláírt valamit), és amíg nincs nyilvánosság, addig lehet az érintetteket az ügyükkel zsarolva engedelmes bábuként kézben tartani.

És ez az alkalmatlan politikai bűnszövetkezet a záloga jelenleg, hogy a lopószoci-liberbolsi szövetség ne kerülhessen még egyszer a hatalom közelébe. Magyarországnak annyi. :(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.17. 10:30:33

Ja, és tényleg: az eredeti nevű és logójú magyar Szolidaritást nem zavarta a sok solidarnoscos zászló a lengyeleknél? Visszaperelni nem akarnak esetleg a névbitorló lengyelektől? :)

buddha 2012.03.17. 10:32:51

mennyibe fájt az államnak és nekem,hogy idehozták lengyel barátainkat?
van erre valami adat,vagy párt finanszirozásból futotta?

_Ne feledd 2012.03.17. 10:47:03

Nem tagadva azt, hogy fel voltam háborodva pár "ócsítós" megszólalástól még 2010-ben, a forint most erősebb, mint március 14-én volt. A szimpla demagógia sosem vitte előbbre a világot :P

Karipapa01 2012.03.17. 10:48:06

Mija faszom ez? Márcsius 15.-én nem a '48-as szabadságharcot ünnepeljük, hanem Orbán Viktort? Csak nem ezt nevezik személyi kultusznak?

bgp 2012.03.17. 10:49:24

@tevevanegypupu: Az ügynöklistára ne várj. Minden párt teli van a volt komcsibérencekkel. Egyik se fogja megszavazni, mire kikopnak a pártokból, addigra kikopnak az életből is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.17. 11:05:44

@Modor Tibi: Együtt dolgozták ki, a logó ún. törzsanyag.

Sajnálatos, hogy olyanok is kritizálják a logót, akik még ezt a közismert logó-szaknyelvi kifejezést sem ismerik. Talán jobban tennék, ha hallgatnának.

A tájékozatlanságnak ez a foka joggal veti fel annak a gyanúját, hogy a kifogásoló nem is a logó miatt szólal fel, hanem a Horthy-klerikálfasizmus restaurációja mellett agitál ilyen sunyi módon.

Hess, ordas eszme!

Tardigrada. 2012.03.17. 11:08:30

hiába erőlködtek, én ennek ellenére kedvelem a lengyeleket (kivéve a táncos sört)

NA YA! 2012.03.17. 11:10:15

@Modor Tibi: "Ja, és tényleg: az eredeti nevű és logójú magyar Szolidaritást nem zavarta a sok solidarnoscos zászló a lengyeleknél?"

Engem zavart, nagyon is! Jaja, plagizáltok motshkok! Majd Modor Tibi jól megmondja nektek! Éljen a FIDESZ és uralkodjon rajtunk még vagy 20 évig! Szóval olvassátok Modor Tibi blogját, mert megérdemlitek! Ja, és el a kezekkel a hős forradalmi kormánytól, és annak hős vezetőjétől, Orbán Viktortól!

hoplita 2012.03.17. 11:12:45

@tevevanegypupu:
"...Most, hogy Kover elmondta miert nem lesz az ugynok mult feltarva, elegge vilagosnak tunik, hogy igaza van...."

Titeket meg is rémítene a valódi világosság.
Nektek elég ha a pápai tahó csak beszél a világosságról, a valódi , megélt csak megriasztana, meg összezavarná azt a betájolt kis agyatokat..:))

Mellesleg az ügynökök, spiclik, besúgók névsora lenne a nyilvános, nem az, amit jelentettek.
De ez mán tudom bonyolult...

hoplita 2012.03.17. 11:15:01

@Holger Hartland:
"... Megnézném, mit kommentelne, ha Kövér a jövő héten meggondolná magát, és mégis nyilvánosságra hoznák az ügynökaktákat. :).."

Gyorsan segget csinálna a szájából
Nem nagy ügy arrafelé...:DDDDD

hoplita 2012.03.17. 11:17:13

@Holger Hartland:
".... (nem lennék nagyon meglepve, ha OViról is kiderülne, hogy aláírt valamit).."

Ne lepődj meg...a katpolnak duruzsolt a kis hülye.:(

hoplita 2012.03.17. 11:18:15

@Modor Tibi:
Nem...de utána volt nagy franciázás. A Józsi a Pistával...:)

comes 2012.03.17. 11:21:49

@puffatag: Kedves Puffatag! Amiről beszélsz, honnan tudod, talán láttad. Talán a gráci kórházban is ott voltál. Hozzászólásaid inkább a trágár gondolatok közé esnek, mint sem igaz, valós, hihető kijelentések, állítások.

Egyik hozzászólásodban azt mondtad, hogy a amerikai elnök választásnál .....-ra szavazol, ezért remélem, hogy ott is maradsz, és nem rontod a továbbiakban Magyarország közvéleményét.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.17. 11:29:00

@Counter: mondjuk ez igaz. A politikusok is mind lopnak!

@Dr. NA YA!: pont most fogyasztottam el a reggelimet, gyönyörű, ropogós CBA-s tönkölykenyér volt magyar paradicsommal. Jó tudni, hogy az egykulcsos adón nyert tízezreim nemzeti érzelmű családokhoz vándorolnak.

2012.03.17. 11:32:58

Jó képek. Ez tényleg elég visszataszító, hogy politikusok és a fanatikus rajongóik lopják el már ezeket a napokat is.

hoplita 2012.03.17. 11:41:42

@Modor Tibi:
"... magyar paradicsommal. ..."

Ja...én magyar banánt majszolok éppen.:)))

kurgan 2012.03.17. 11:42:06

Hívők. Kár, hogy a politikából is vallás lett.

hoplita 2012.03.17. 11:42:52

@hoplita:
Természetesen a magyar banántermesztőket támogatom...de piszkosul.:)

Karipapa01 2012.03.17. 11:45:38

@hoplita: Ejnye-ejnye! Sajnálod másoktól a szexet? Ettől nem lesz szegényebb az ország, családi pótlékot sem kell fizetni, meg nem is szaporodnak. Tiszta haszon :-)

Tom Ferramenti 2012.03.17. 11:47:25

Az egyházi ünnepekre mikor teszik rá a kezüket a pártok? "Karácsonyozz az MSZP-vel, Gyurcsány a kisjézusi úton jár!" "Vonuljon Orbán Viktorral húsvétkor is, ő is érettünk ontja vérét!"

Karipapa01 2012.03.17. 11:49:21

@Tom Ferramenti: Sőt! A nagymamámat születésnapjára majd megajánékozom egy Orbán-képpel!

flippant 2012.03.17. 11:50:41

A képeket elnézve még szerencse, hogy feliratoztátok és a transzparensek olvashatóak. Az ember azt hinné első ránézésre, hogy volt munkásőr maszopos nyuggerek demonstrálnak a gyurcsányi mellett.
Ezek szerint nemcsak a 2 bábpárt azonos (Fidesz = Mszp, egyik kutya másik eb), hanem szavazóbázisuk is

hoplita 2012.03.17. 12:15:53

@Karipapa01:
Én?
Én nem sajnálom, sőt...támogatom.:))

Exploiter 2012.03.17. 13:07:47

Bár nem igazán értek egyet azzal, hogy milyen okból, de örülök a lengyelek látogatásának.
Legalább egy nemzet szimpatizál velünk. És itt most engedtessék meg, hogy szarjak orbánra, nem ez a lényeg.

Éljenek a lengyelek!

velorex-vezető 2012.03.17. 13:27:18

@puffatag: Hálás lehet neked Orbán! Ha ilyen pszichopata barmok fröcsögnek ellen, az az ellenkező hatást éri el. Magam elé tudlak képzelni a kis 10dioptriás bölcsész szemüvegeddel, a csapott válladdal és X-lábaddal. Gyűlölöd a magyarokat, gyűlölöd a lengyeleket, gyűlölöd a keresztényeket. Nem Bajtai Zoltán keresztényirtó kisiparoshoz van szerencsénk?

tevevanegypupu 2012.03.17. 13:28:17

@Holger Hartland:

Az ugynoklistakkal kapcsolatban az egadta vilagon semmi es senki nem tudna meglepni..meg Orban sem. Mindegyik politikusrol el tudok kepzelni barmit.

tevevanegypupu 2012.03.17. 13:31:14

@bgp:

Valoszinuleg igy van, de viszont nalunk - ha eszerint osztalyozunk es tenyleg egy csomo ugynok van mindenhol - akkor ha kiderul roluk, elkuldjuk oket, vajh ki lesz az aki kormanyra kerulhetne? Mondjuk a jobbik es az lmp valoszinuleg - mar koruknal fogva sem - nem lehetett besugo, de nem tudom elkepzelni oket, ahogy felelosen kormanyozni tudnanak egy orszagot.

tevevanegypupu 2012.03.17. 13:32:40

@hoplita:

Felteszem maga liberalis es ezert olyan szereny es vegtelenul vitakepes.:)

Bloodscalp 2012.03.17. 13:45:59

@tevevanegypupu: hányinger vagy. és szánalmas. mantrázod a hülyeséged és véded a kis pártod ami egy rákos sejt az országon. Kiolvasható a szövegedből hogy elismered a kommunista gyökerét a jobboldalnak de le se szarod. 2 éve lopják szét tovább/sarcolják az országot, érdekel téged?dehogy. Ők jó kommunisták.

Az ügynöklista meg nem hiteles-mert Kunczéék kiválogatták/hamisitották...és mégis hogy?az ex-szdszeseket tűntették el (ez esetben a rekonstrukció vagy kutatás/nyilvánosság még indokoltabb). Vagy Fideszeseket akartak "bemártani"-akkor tisztázni tudnák magukat-ha hamisak a dokumentumok-mert te persze ezt innen megmondod.

De ha frissitenéd a mantrád, tudnád hogy kövér elvtárs szerint-igény nincs rá!!!, sokaknak indokolatlanul lenne kényelmetlen:) -személyiségi jogok:) stb

röviden: egy schiffert lehet a családja miatt, mert az köztudott dolog, egy orbánt nem! mert az csak mendemonda...nincs rá semmi bizonyiték:)

nem vagy te magyar, csak egy fideszes.

puffatag 2012.03.17. 14:03:58

@velorex-vezető: sima magyar vagyok, te viszont bértollnok, te kis féreg keresztény... szopjad polt pot petikét és vonyíccsad: éljen a közgép és olajos sintér sanya megbonthatatlan bajáccsága!!!! te kis levágott lófej

puffatag 2012.03.17. 14:07:28

csomó lengyel haverom van... én azt írtam, hogy akik itt jártak, azok a gazeta polska nevű széljobb újság olvasói, radio mariját hallgatnak, kaczinski testvéreket szeretnek (egyik megdöglött szerencsére) náci lengyelek jártak itt, ez van

velorex-vezető 2012.03.17. 14:07:54

@puffatag: Valóban keresztény vagyok. Szar lehet neked, hogy nem áll módodban kiirtani Barango elvtárs!
Ne keseredj azért el, ha már belőtted magad, sokkal jobb színben fogod látni a világot. Én küldök neked szívesen egy aranylövésre valót.

Alfőmérnök 2012.03.17. 14:08:56

@tevevanegypupu: "Es ahogy mondja, ezeket a listakat Kunczeek mar ugy kivalogattak, ugy meghamisitottak, hat most ezt ugyan - mint valos dokumentumokat - napvilagra tarni ugyan minek?"

Nem csak Kunczéék hamisíthattak. De 2009 után nagy valószínűséggel nem hamisított senki.

"Mi a biztosíték arra, hogy az adatokat nem fogják manipulálni? Mind a hat állományról készítettünk hash lenyomatot. Ez olyan ellenőrző karaktersorozat, ami megváltozik, ha az eredeti állományban akár csak egy karaktert is megváltoztatnak. A hash lenyomat segítségével a jövőben ellenőrizhető, hogy valóban az általunk lementett állományokról van-e szó.

Mi a biztosíték arra, hogy az adatokat nem manipulálták az elmúlt 19 évben? Erre nincs garancia. Mi azokat a szalagokat mentettük le, amiket 2009. március 28-án megmutattak nekünk. Azt, hogy előtte mi történt a szalagokkal, nem tudni (legalábbis ebből a projektből nem derül ki). Az állományok a szalagon tárolt dátum alapján 1990. január végén keletkeztek (de ezt módosíthatták). Azt pedig végképp lehetetlen megmondani, hogy a szalagokat olvasták-e azóta."
magnesszalagok.blog.hu/2010/01/26/aebkronika

hoplita 2012.03.17. 14:19:02

@tevevanegypupu:
Ne tedd fel, mert lesz lesz vágva, te kis zseni.:))))
Én meg a liberális...nyihahahahahaha.....!!!

Egyébként valszeg liberálisabb vagyok náczi létemre, mint sok, magát akként aposztrofáló seggfej.:DD

puffatag 2012.03.17. 14:19:58

@velorex-vezető: magánügy az, hogy keresztény vagy... az, hogy ezzel dicsekedsz, mutatja silányságodat

hoplita 2012.03.17. 14:21:02

@puffatag:
"... te kis féreg keresztény..."

Öööö....te kis féreg zsidrák?

puffatag 2012.03.17. 14:26:48

@velorex-vezető: egyébként barangó nem bántott senkit, ez a kereszténység 2000 évéről nem mondható el... másrészt "mivel nem értesz egyet velem, fogj egy vastag kötelet, menj le a pincébe és kösd föl magad" - kövér lászló keresztény magyar embör, a parlament első embere... testvére szilárdka, megkapta 1 forintért az állami nyomdát 1998-ban, 30 milliárd állami megrendelés után az adókat nem befizetve 800 millió köztartozást hátrahagyva csődbement

puffatag 2012.03.17. 14:27:43

@hoplita: én izraelbarát palesztin vagyok

mement 2012.03.17. 14:28:30

@hoplita: En vagyok a kocsog? Hat en jarkalok mas nemzetek legfontosabb nemzeti unnepere, es eljenzem egy idegen orszag miniszterelnoket, aki mellesleg rendesen megosztja az orszagot?

Nagy szukseg van az ilyen kollaborans szardarabokra mint te, nelkuletek kitudja hol tartana az orszag.

puffatag 2012.03.17. 14:30:32

tehát a keresztény-zsidó kultúrkörben aki kötözködik a keresztényekkel, az büdös zsidrák, gratula

puffatag 2012.03.17. 14:32:27

a kis gonosz törpe jókat röhög a (simicska) markába, munkájának gyümölcsét látva

puffatag 2012.03.17. 14:39:31

"a patriotizmus a gazemberek végső mentsvára" Samuel Johnson

hoplita 2012.03.17. 14:39:56

@mement:
Te is mellélőttél.....:)
Itt a hozzászólók fele komplett idióta, vagy csak ír, de nem olvas?:)

hoplita 2012.03.17. 14:40:47

@puffatag:
Te csak egy kis netcigány köcsög vagy.

mement 2012.03.17. 14:46:00

@hoplita: En csak a te reakciod olvastam el most, ami alapjan nemileg abszurd a szememre vetni hogy nem ertelmezem kello alapossagal a folyo diskurzust, mert hogy lathatoan nem ertetted meg mirol beszelek.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.03.17. 14:55:14

@blah:
Szó ami szó mi kicsit elszoktunk utoljára ettől.
Magyarországon ilyen Rákosi Pajti idején volt divat.
A környező országokban meg a Kárpátok Géniuszánál volt menő de hát azt a poént is lelőtték.
Ha más országokban ilyet akarunk látni, akkor el kell utaznunk egészen Észak koreáig vagy valami elbaszott ázsiai diktatúráig.
Látod?
Milyen jó hozzánk pártunk és kormányunk?
Nem kell ilyen messze utazni az efféle látnivalókért és a diákoknak sem avitt történelemkönyvekből kell mutogatni hogy mit jelent az a szó hogy személyi kultusz.

hoplita 2012.03.17. 18:32:48

@velorex-vezető:
:DDD
Tegyük hozzá, vót olyan, nem is egy.:)

krysia 2012.03.17. 19:04:42

Figyelemmel kísértem a kommenteket, s örömmel láttam, hogy minden van, ami szem-szájnak ingere: kormánypártiság, kormányellenesség, adok-kapok, személyeskedés, csak amennyire a magyar gusztus megkívánja. Nincs ezzel semmi baj, hiszen szépen leképezzük a magyar politikai elitet. De ez természetes, hiszen azok, akik a parlamentben ülnek (bármely frakcióban) a mi megtestesüléseink, hiszen mi választottuk meg őket, újra meg újra. Kár tehát a frázisokért.
Azonban a lengyelekkel kapcsolatos megjegyzéseket arrogánsnak és bántónak tartom, jó részük pedig merő tudatlanságból fakad. (Egyik kommentelő a Kaczinsky-féle pártot nem átallatotta a Jobbikhoz hasonlítani, ami több, mint tárgyi tévedés).
A lengyel nemzet valamilyen rejtélyes okból nagyon szeret minket, magyarokat. Ragaszkodnak hozzánk, lelkesen fogadnak az országukban. Kiállnak mellettünk, amikor Európa parkolópályára állít minket, holott semmit sem profitálnak ebből. Nem hinném, hogy a lengyeleket bármiért okolni kellene, sőt talán értékelni kellene a gesztust pártállástól függetlenül. Mert nem az a lényeg, hogy a lengyelek miért jöttek, hanem az, hogy eljöttek, hogy a nagy EU-s főkutyák ugatása ellenére is pártunkat fogják. Mert szeretik a magyarokat. Ez volna a történet veleje, de a paranoid magyar mindig hátsó szándékot szimatol. Nehéz elhinni, hogy valaki valamit önzetlenül tesz?! Erre azt szokás mondani, hogy mindenki magából indul ki. Csakhogy nagyjából ez a mentalitás jellemzi az egész országot.
Néhány habzószájú kommentelő (pl puffatag) hozzászólása kimondottan visszataszító. Tudod kedves puffatag, lehet nem szeretni embereket, lehet egyet nem érteni politikai kérdésekben, lehet eltérő a világnézeted, de olyat nem írunk, hogy valaki szerencsére megdöglött. Ez a legalpáribb dolog, amit leírhattál, s elképesztő szűklátókörre vall. Mint ahogyan az is, hogy a keresztény hitet silányságnak tartod, de talán azért, mert a magad silányságát vetíted ki másokra. Azt mondják, hogy az ország erkölcsileg válságban van. Igaz, mert a magadfajta egy tünet.
Kedves mement! Nem kell a lengyeleket Katynnal bántani, nem összevethető a mi szánalmas politikai bilinkben zajló vihar azzal a rémséggel, ami abban az erdőben történt. A lengyel nemzet egyik legfájdalmasabb emléke, nem biztos, hogy ilyesmivel kell vagdalkozni. Érdemes időnként felmérni a szavak súlyát és az arányokat.
Összességében nem értem, hogy miért keverjük bele pitiáner politikai vitáinkba a lengyeleket, akik azért jöttek, hogy demonstrálják Európa előtt azt, hogy nem hagyják magukra a magyarokat. Nem akartak ők semmi rosszat, de úgy látom, mi így veszítjük el barátainkat. Mert nekünk senki sem jó. Nem látjuk a szándékot, mert a kicsinyesség sötétje borul szemeinkre. Szomorú. Végtelenül.

velorex-vezető 2012.03.17. 19:08:21

@hoplita: Ha kifizetődő volt, miért ne?

velorex-vezető 2012.03.17. 19:17:12

@krysia: Minden sorod igaz és szégyellném magam magyarként néhány komment miatt, ha nem tudnám, hogy az íróik a legkevésbé sem magyarok, csak használják a nyelvünket és sajnos itt élnek, azaz itt rontják a levegőt. Rendkívül ostoba az az ember, aki a lengyelek gesztusát ahelyett, hogy értékelné, hátsó szándékot gyanít.
Jó keresztény vagy, hogy képes vagy emberi hangon írni még egy ilyen puffatag féle korcsnak is. De lehet, hogy ez nem is ember csak egy kártékony vírus a neten.

tevevanegypupu 2012.03.17. 22:28:55

@Alfőmérnök:

Ugyan Lazart abszolute nem kedvelem, de azt hiszem most igaza van e tekintetben, vagyis hogy Schiffer kicsit kavarni akarja a szart. A fidesz es Orban jelenleg a letezo legnehezebb helyzetben vannak az EU-val es az IMF-fel meg a neoliberalis hazai es kulfoldi sajtoval, nyilvan a bajt tetezendo allt elo Sch ezzel a nagyszeru otlettel. Nem oszinte, nem egyenes, nem becsuletes otlet, kizarolag az lmp politikai celjaira hasznalja. Abbol a szempontbol persze ertheto, bar a magam reszerol jobban orulnek neki, ha elobb Richard Fieldhez fuzodo kapcsolatait tarna fel az lmp, tovabba elmeselnek, milyen viszonylat fuzi oket Cohn-Bendithez. Eppen hozza, aki nem szimplan anarchista, hanem erosen terrorista-szimpatizans is volt. Pedofil hajlamait nem is emlitem, az a liberalisok szemeben csak a katolikusoknal bun. Schifferek reszerol ez az ugynoklista elterelo hadmozdulat sajat magukrol es arrol, hogy ok maguk is hozzajarultak ahhoz, ahogy a zoldek felleptek Magyarorszag ellen. Politikai trukk.

tevevanegypupu 2012.03.17. 22:30:59

@hoplita:

Naczi? Akkor bocs, bar szerintem az ahogy a magyar liberalisok viselkednek a rendszervaltas ota, kozelebb all a nacizmushoz..Ugyhogy talan maguknak naciknak keresni kellene valamifele mas elnevezest.(:

tevevanegypupu 2012.03.17. 22:45:59

@Holger Hartland:

A szocializmusban minden egyes parttitkar es parttag besugo volt, persze embere valogatja mennyire, de azok voltak. Hangulatjelenteseket irtak, figyeltek egymast, a nem parttagokat, az alacsonyan szallo fecskeket, mindent. Nagy valoszinuseggel besugok, jelentok voltak az osszes kulturalis intezmeny vezetoi, ujsagirok, muveszek, ha nem is a partnak de feletteseiknek minden bizonnyal . A Kadar eraban egyszeruen nem lehetett jelentosebb pozicioban senki ugy, hogy valakinek, valamilyen modon szamot ne adott volna arrol, hogy kivel mi tortenik. Aki nem tette azt kizartak, esetleg maradhatott egy ideig a helyen, de megorjitettek, kikozositettek..stb..Az is elkepzelheto, hogy ferj jelentett felesegrol, gyerek az apjarol, barkirol. ezek termeszetesen nagy tobbsegukben nem lehettek igazan veszelyesek a jelentett szemelyrol, -"csak" legtobbszor felelembol elkovetett kis aljassagok - valoszinuleg meg csak az un. szocialista karrierjet sem befolyasolhattak nagyon a feljelentett szemelynek- itt most a hetkoznapokra gondolok, nem a "nagy" ugyekre - de az biztos, hogy ha valamifele valsag tort volna ki, akkor elsosorban ezek az emberek szorultak volna, vagy kenyszeritettek volna oket...barmire. Korulbelul ez lehet a helyzet, es most mar sok jelentosege nincs. Ha a rendszervaltasnal nem tettek meg, ha a Horn Gyulak, Apro Antalok meg Gyurcsanyek szabadon mozoghatnak, politikai es gazdasagi buntettek sokasagat kovethettek el az orszag ellen, akkor most emellett mi jelentosege van annak, hogy harminc evvel ezelott Kisfalvan a Lajos jelentette a Mucsai elvtarsnak, hogy a Jozsi reszegen Brezsnyev vicceket meselt a kocsmaban?

Alfőmérnök 2012.03.17. 23:17:31

@Holger Hartland: Engem nem győzött meg Ungváry, hogy nem manipulálhatták az adatokat '90 után. Ő egyébként a mágnesszalagokról nem nagyon ír.

Alfőmérnök 2012.03.17. 23:23:53

@tevevanegypupu: Egyrészt nincs kedvem elolvasni a maga ékezet-nélküli csacsogását, másrészt fogalmam sincs, hogy mit mondott Schiffer, mert nem követtem a vitát. De nem kibaszott mindegy? A fidesz van hatalomon, nekik kéne lépniük az ügynökügyben és a frusztációs törvénnyel kapcsolatban. De nem teszik, töketlenkednek és makognak össze-vissza.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.17. 23:55:55

@tevevanegypupu: Hogy "mi jelentosege van annak, hogy harminc evvel ezelott Kisfalvan a Lajos jelentette a Mucsai elvtarsnak, hogy a Jozsi reszegen Brezsnyev vicceket meselt a kocsmaban?" Attól függ. Lehet, hogy Lajos tíz éve meghalt májzsugorban, Mucsai elvtárs pedig ma egy öregotthonban lakik és nem emlékszik semmire, és akkor nincs jelentősége. De lehet, hogy Lajos ma önkormányzati megbízások sorozatát piaci ár felett nyerő vállalkozó, Mucsai elvtárs pedig a polgármester, és akkor van jelentősége. Az ügynökügyek gyanúsítottjai közt volt alkotmánybíró, püspök, megyei jogú város polgármestere. És ha, mint írja "A Kadar eraban egyszeruen nem lehetett jelentosebb pozicioban senki ugy, hogy valakinek, valamilyen modon szamot ne adott volna arrol, hogy kivel mi tortenik", akkor ez bizony súlyos vád a jelenlegi köztársasági elnökre nézve is...

A "bezzeggyurcsány" pedig hamis érv, mintha egy szoci-hívű ballernyugger mondaná, hogy "deazorbán". Gyurcsány attól nem lesz ártatlanabb, ha közben másokról kiderül a saruk. Ezt játssza velünk lassan az összes párt, hogy tudniillik ők lehetnek szaremberek meg tolvajok meg alkalmatlanok, de a másikak még náluk is szörnyűbbek.

Ajánlom figyelmébe Török Gábor szavait, mintha magáról szólnának ;))) : "A választók egy jelentős része nem úgy lesz egy párt szavazója, hogy határozott véleménye van bizonyos kérdésekről, és ehhez keresi meg a pártot, hanem valamilyen szituatív vagy az identitásából fakadó okok miatt csatlakozik egy párthoz, majd utána annak az álláspontját követi, akkor is, ha az jelentősen változik. Az, hogy választásról választásra homlokegyenest változik a kormányon és az ellenzéken levők véleménye hasonló ügyekben, és ez a választóknak egyáltalán nem okoz problémát, azt mutatja, hogy mindent meg lehet tenni. Nekem egy fontos pártvezető azt mondta egy háttérbeszélgetésen - mivel ők is érzékelik ezt a lehetőséget -, hogy egyszer szívesen megcsinálná, hogy a láthatónál is látványosabba fordulatot tesz valami elvi, fontos kérdésben, aztán elolvassa azokat a cikkeket, amelyekben egyik hétről a másikra ugyanaz az újságíró megmagyarázza, hogy miért kell melléállni."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.18. 00:01:18

@Alfőmérnök: Engem meggyőzött. Túl sok mindent kellene egyszerre hamisítani, a korabeli papíroktól (egyszerre többtől) a tintán át a számokig és a mágnesszalagokig. A hamisítás kiderülne. A veszély inkább az, hogy megsemmisített anyagok miatt nem derülne ki minden egykori besúgóról, hogy ki volt. De akiről még megvan az anyag, arról legalább kiderülne.

Alfőmérnök 2012.03.18. 00:11:07

@Holger Hartland: "A veszély inkább az, hogy megsemmisített anyagok miatt nem derülne ki minden egykori besúgóról, hogy ki volt. "

A (feltehetően) megsemmisített anyagok nem lehetnek rajta a mágnesszalagon? (Tegyük fel, hogy azokat nem manipulálták.) Vagy a mágnesszalagokon más adatok vannak, mint a papírokon?
Nem ástam magam bele rendesen a témába, csak intuícióim vannak.

Az szerintem igazságtalanság, hogy akiről megvan az anyag, arról kiderül, hogy ki volt, akiről nincs meg, arról nem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.18. 00:16:38

@Alfőmérnök: Erről Ungváryt és kollégáit kell kérdezni, ők beleásták magukat. Igazságtalan, ha van, aki megússza (ez a közönséges bűnözésnél is előfordul), de azért ne ússza már meg mindenki.

Alfőmérnök 2012.03.18. 00:26:29

@Holger Hartland: Szerintem egy nyilvános listának akkor lenne értelme, ha mindenkiről kiderülne, hogy ki volt, és milyen szerepet vállalt. (Mennyire volt ártalmas a tevékenysége.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.18. 00:40:04

@Alfőmérnök: Az lenne az ideális, mint ahogy bűnüldözésből is az, ha minden bűnözőt elkapnak. De sajnos olyan nincs. Huszonpár éve a pincénkből elloptak 2 db biciklit. Sosem lett meg a tolvaj, de azért a megkerült biciklitolvajokat még ítéljék csak el. :)

Alfőmérnök 2012.03.18. 00:55:29

@Holger Hartland: A biciklitolvajlás minden körülmények között bűncselekmény. Az ügynökösködés meg nem. Visszamenőleges hatállyal meg nem törvénykezünk. Szerintem ez a bibi.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.18. 02:20:27

@Alfőmérnök: Az ügynökök és tartóik "büntetése" nem is lenne több, mint hogy tudni lehetne róluk, aztán mindenki gondoljon amit akar, mint pl. a filmrendező Szabó István esetében.

tevevanegypupu 2012.03.18. 08:47:20

@Holger Hartland:

A rendszervaltas utani husz evben nem nott meg ki olyan generacio ami alkalmas lenne az orszag vezetesere, kovetkezeskeppen sokszor kellett olyan politikust valasztani, akinek mar volt gyakorlata ilyesmiben. Ugyan kik ultek anno a kerekasztalnal? Kik privatizaltak? Kik kormanyoztak 12 evig koalicioban? Kik azok akik meg mindig ott kuzdenek a politikai szinteren a demokraciaert, szolasszabadsagert a diktatura ellen? Kik kapnak szabad sajto vagy mi a franc dijat, kik tuntetgettek ki egymast tobb mint egy evtizedig?? Ne legyunk mar kepmutatotak..Maguk kivancsiak ezer meg ezer kozepkader nevere akik valoszinuleg elmondtak kollegaikrol ezt meg azt..Vajon a haboru utan a kommunistak is kivancsiak voltak arra, hogy hany kisnyilas iratkozott be a partba? Vagy csak egymast nyirtak nagy gyakorlattal es elvezettel? Mert ha mar kivancsiak vagyunk a multra, akkor talan nem husz hanem vagy hatvan evre visszamenoleg - de legalabb 56-ig - kellene kideriteni a multjat egyes olyan politikusoknak, akik a rendszervaltasnal mar meglett koruak, de meg aktivak voltak..Nalunk ebben a tekintetben csak ugy tessek-lassek tortent meg egy kis vizsgalatfele..Komolyan gondolom, hogy amig Biszku, Apro es a hozza hasonloak vidaman eldegelhettek, hatalmas nyugdijat kaptak es semmi bantodasuk nem esett - sot!! - addig engem nem erdekel, hogy egy kisvarosban Joska vagy Pista mit muvelt. Az erdekelne, ha mindenkit elszamoltatnanak a multtal - a fideszeseket is - de ez a kis kotoraszas nem nagyon..Kulonben nem tudom illik-e ram Torok Gabor velemenye, en azert szavazok a fideszre, - es fogok is, mert rettegek attol, hogy Gyurcsanyek, a milla es hozzajuk hasonloak visszajohetnek - mert egyetlen rendszervalto part maradt, es nem csatlakozott az mszp-hez. Ez nalunk olyan erdem es olyn ritka, hogy feltetlenul ertekelni kell meg akkor is, ha neha eltevelyegnek az uton..(:

Alfőmérnök 2012.03.18. 09:25:09

@Holger Hartland: Továbbra is fenntartom: akkor lenne korrekt (etikus) a listák nyilvánosságra hozatala, ha azok bizonyíthatóan hitelesek, nem manipuláltak. Ha igaza van Ungvárynak (én nem tudom eldönteni), akkor a nyilvánosságra hozatal mellett vagyok. Más kérdés, hogy ezt úgy ’90 tájékán kellett volna meglépni, de jobb később, mint soha.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.18. 10:13:37

@tevevanegypupu: "Maguk kivancsiak ezer meg ezer kozepkader nevere akik valoszinuleg elmondtak kollegaikrol ezt meg azt.." Én ugyan nem. Én arra vagyok kíváncsi, hogy a jelenlegi elitben ki érintett, mondjuk polgármestertől, képviselőtől, állami intézményi vezetőtől és minisztériumi embertől fölfelé.

Azt hiszem, TG véleménye sokakra nézve telitalálat. :) Írhatta volna özv. Szépvölgyi Sándorné, DK-szavazó: "Én azért szavazok Gyurcsányra, - és fogok is, mert rettegek attól, hogy a Fidesz, a Jobbik és a fasiszták visszajöhetnek - mert egyetlen antifasiszta oldal maradt, akiben bízhatunk. Ez nálunk olyan érdem és olyan ritka, hogy feltétlenül értékelni kell még akkor is, ha néha eltévelyegnek az úton.."
Amíg elég sokan gondolkodnak így, addig ezzel az országgal bármit meg lehet csinálni. És meg is fogják.

tevevanegypupu 2012.03.18. 11:17:16

@Holger Hartland:

Hat marpedig ez van. Sokszor az ember nem valamiert szavaz, hanem valami ellen. ozv. Szepvolgyi Sandorne Orban ellen, en meg tevevanegypupu Gyurcsany meg a DK ellen. Egyelore mas partot nemigen latok akire szivbol es meggyozodessel voksolhatnek, szoval ket ev mulva is marad a fidesz a hulyesegeivel, eltitkolt ugynokeivel es Lazarral egyetemben. Mi kispolgarok mar csak ilyenek vagyunk. De nem hinnem, hogy az orszag miattunk nem megy semmire. Masnal kell keresse a hibat.(:

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.18. 12:07:12

@tevevanegypupu: Persze, én is valami ellen szavaztam 2010-ben. (2014-et majd meglátjuk.) De maga, vagy özv. SZ.S.-né, vagy éppen én jelentéktelen figurák vagyunk ahhoz, hogy ránk lehessen mutogatni. A TG-idézet kb. kétmillió emberre érvényes. A hiba rendszerszintű.
süti beállítások módosítása