Nagyvadat lőtt Romney a szuperkedden
2012. március 07. írta: baranyi.m

Nagyvadat lőtt Romney a szuperkedden

  A szokásokhoz híven nagy várakozás előzte meg az Egyesült Államokban a szuperkeddet: a politikai elemzők és a választók is arra számítottak, végre eldől a republikánus elnökjelöltek küzdelme, és kiderül, ki mérheti össze az erejét novemberben Barack Obamával. A jelöltek kedden egyszerre tíz államban versengtek: ugyan egyelőre a küldöttekért, akik az augusztusi pártkongresszuson megszavazzák a hivatalos jelöltet, ám a meccs már most lezárulhatott volna. Négyen maradtak a ringben, de Ron Paul és Newt Gingrich valószínűleg már csak zavaró tényezőként játszanak. Paul a tíz államból egyet sem hozott, Gingrich pedig csupán Georgiában, hazai pályán tudott győzni. A fő csatatéren, Ohióban, és még öt államban Mitt Romney nyert, míg Rick Santorumnak csupán hármat sikerült bezsebelnie.

  A szuperkedd-mítosz
 
  A szuperkedden csaknem harminc éve mitikus pontja az amerikai elnökválasztási küzdelemnek: ekkorra már általában eldől, ki lesz később a két nagy párt elnökjelöltje. Így 2004-ben John Kerry, és George W. Bush nyerték (utóbbi komoly kihívó nélkül), 2008-ban pedig Barack Obama és John McCain. Mitt Romney akkor második lett a republikánus mezőnyben: a volt massachusettsi kormányzó éppen ezért be is dobta a törölközőt. Hillary Clinton és Obama szokatlanul egészen június elejéig csatáztak, ám a szuperkedd átkát Clinton se tudta megtörni, Obama lett a hivatalos jelölt. 
 
  Mindebből az is kiderülhet, egy elhúzódó republikánus küzdelem is hozhat ellenzéki győzelmet: kérdés, hogy Santorum vagy Romney bírja-e tovább szusszal. Az eredmények alapján egyelőre a 2012-es szuperkedd is a hagyományoknak megfelelően alakult. A felmérések és a politikai meteorológusok jó ideje Romney jelölti győzelmét tippelik, amit Romney erős szervezeti és pénzügyi háttere is megerősít. 
 
  Zúg Ohio
 
  Romney nyerte New Hampshire-t, Iowában végül szoros küzdelemben kikapott Santorumtól, Dél-Karolinát pedig Gingrich vitte el az első három előválasztáson. Azóta Romney elhúzott a mezőnytől: eddig 14 államban lett első, Santorum hétben, Gingrich pedig kettőben. Ron Paul sehol sem nyert, de második és harmadik helyezések tekintetében nem áll rosszul. A pártkongresszus augusztusban egyszerű többséggel dönt majd: a 2286 delegáltból 1144 egyöntetű szavazata szükséges a hivatalos jelöltség megszerzéséhez (idén a szuperkedden 419 delegáltat lehetett összeszedni). Az egyes tagállamok arányosan delegálnak, így az sem mindegy, a jelöltek hol szerepelnek jól. 
 
  Ohióban viszonylag sok, 63 delegált sorsa dőlt el, az állam pedig a Romney-Santorum szkander szimbólumává vált. A felmérések szoros küzdelmet jósoltak, végül 38 százalékkal Romney nyert, de Santorum is 37 százalékot szerzett. A szuperkedd eredményeként a többség megszerzéséhez jelenleg a legközelebb Romney jár 354 küldöttel, Santorum 147, Gingrich 87, Paul pedig 54 küldöttet tudhat maga mögött.
 
  Nagypálya
 
  A kampány kérdése érthetően az, ki lesz képes legyőzni Barack Obamát, aki kezdeti népszerűségvesztése és a republikánus szavazók számára radikális lépései (egészségügyi reform, bailout) után is a novemberi elnökválasztás esélyesének tűnik, bármelyik ellenjelölttel szemben. A republikánus táboron belül egyelőre a kérdés az, ki lehet Romney alternatívája, a szuperkedd pedig egyelőre őt erősítette ohiói győzelmével. Massachusetts-ben, hazai pályán kiütötte Santorumot, míg Virginiában, ahol szintén nyert, ellenfele nem volt regisztrálva.

  Santorum ezzel szemben mégiscsak hozott három államot, és sikerült bebizonyítania, hogy a keményvonalas republikánusok szavazatait biztosan hozza. Newt Gingrich a georgiai győzelmével annyit ért el, hogy egyelőre a mezőnyben maradt. Ron Paul is tartja magát, aki 2008-as szereplését tekintve egyhamar valószínűleg nem fog visszalépni más jelölt javára. Az elnökjelölt-jelölti verseny végeredménye ügyében a papírformára, vagyis Romney győzelmére tippelünk, de hátra van még a böhöm, konzervatív Texas, és a liberális mammut, Kalifornia is. A puhábbnak tartott Romney és a konzervatív Santorum küzdelméhez még nekik is lesz egy-két szavuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr764295086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.07. 15:27:52

olyan csirkeagyúak ezek az amerikaiak, én nem is értem miért nem ron paul az elnök, és nem is értem, hogy hogyan képesek elhinni ezeknek a ripacs színészkedő senkiknek akármit is.

jó mondjuk a magyar nép se sokkal jobb, itt is még sokan támogatják a primitív, komcsi fideszt

Sir Galahad 2012.03.07. 21:59:51

Nekem azt magyarázza már meg valaki, hogy van az, hogy Amerikában még elnökjelölt is lehet valaki, aki mondjuk ellenzi a melegházasságot meg az abortuszt, itthon meg ha valaki megpendít valami ilyesmit, egyből lehurrogják...

Tell Vilmos 2012.03.07. 22:26:59

Bocs skacok, de nem teljesen mindegy, hogy ki lesz a republikánus jelölt? És nem teljesen mindegy, hogy ki lesz a USA elnöke? Kivétel nélkül tök 1forma minden elnökük külpolitikája. Évtizedek óta szemernyi különbség sincs demokrata és republikánus között. Kritika nélküli Izrael imádat és izolációs politika, vagy inkább részvétlenség Ejrópa felé.

Vezina 2012.03.08. 06:32:53

Chuck Norris for president!

Heron44444 (törölt) · http://kulonvelemenyek.blog.hu/ 2012.03.09. 08:25:49

@Sir Galahad: Ez azért van így, mert hazai "Amerika képet" a liberálisok festették meg, ezért sokan szabadosabbnak az USA-t mint amilyen. Filmekben is mindig a liberálisabb nagyvárosok jelennek meg, mint New York vagy LA.
Valójában odaát a közvélemény sokkal konzervatívabb, családcentrikusabb (ott egy Berlusconi, vagy egy Sarkozy nem lehetne elnök), vallásosabb (ott nem lehetne ateista elnöke az országnak),...

samuelfisher 2012.03.09. 13:02:06

@Heron44444: Mindkét Amerika-kép igaz, a híres amerikai egyetemeken pl. nem nagyon találsz senkit, aki Santorumot támogatná, vagy akármelyik republikánust, leszámítva Ron Pault, akinek még a kőkonzervatív szociális nézeteit is elnézik, mert libertáriánus.
A keleti és a nyugati parton, azaz a fejlettebb területeken sem nagyon, a keresztény jobb bázisa a belső területek, elsősorban délen, Texas stb.

Heron44444 (törölt) · http://kulonvelemenyek.blog.hu/ 2012.03.09. 21:39:10

@samuelfisher: persze, ezért is mondtam, hogy ha a filmekben NY és LA mutatják, akkor Amerika kőliberálisnak tűnik.
Ettől még sok kérdésben a közfelfogás szerintem konzervatívabb, míg másokban liberálisabb. Pl: az alapvetően balos NY-ban is több politikus megbukott nőügyek miatt, amíg itt Európában konzervatív nőcsábászt is simán megválasztanak...
Viszont a női egyenjogúságban kérdésében sokkal liberálisabbak.

Az egy érdekes kérdés, hogy nálunk Európában a melegházasság vagy az abortusz miért tabu téma.
süti beállítások módosítása