Javuló, már-már nyugati színvonalú a magyarországi balos tüntetési kultúra. A most ébredező új mozgalmaknak és az erősen amortizált hagyományos magyar balnak köszönhetően a politikát az utcára nem vivők tábora is túllépett a szakszervezet-Városliget-sör-virsli-koktélon. (Rendben, ez nem teljesen igazságos, az utcára vitt politika az MSZP, az SZDSZ és a köztársaságbarát sajtó kedvelt toposza volt, nem a mostani tüntetések szervezőié, még ha van is egy tagadhatatlan átfedés. Mindenesetre öröm látni, ahogy Gyurcsány rátelepedik ezekre és csak viszi, viszi a politikát az utcára. Viktatúrában minden eszköz demokratikus és megengedett, ami rendes progresszív kormányzás idején európaiatlan és demokráciaellenes).
Én azért mentem ki hétfő este a mozgalmak miriádjai szervezte alkotmányellenző tüntetésre, mert nem kaptam meghívót az Operaházba, hiába szolgálom oly' hűen a Rendszert. Sértettségből és bosszúból. És arra jöttem rá, hogy a demonstráló civil gittegyletek összességét nevezhetnénk dinnyekoalíciónak is: kívül sok a zöld, belül sok a vörös. Ettől függetlenül a veterán fideszes tüntetők is nosztalgiázhattak (volna) az Andrássy úton.
Arra már rájöttek a baloldalon civileknél, hogy túl sok embert felengedni a színpadra beszélni felesleges és unalmas – arra még nem, hogy rendes, kellemes tüntetéshez nem elég az olyan szofisztikált retorikai mélység, mint hogy „mindnyájan meg fogjuk szívni, nem is kicsit”. Ripp Zoltán történész, a méltán makulátlan hírű erzsébetvárosi MSZP (volt?) elnökségi tagja például egyenesen azt tudatta az egybegyűltekkel, hogy „két nappal vagyunk a demokratikus állam formális felszámolása után”, illetve hogy „az új állampárt már bebetonozta magát”. A demokráciát féltő, szomjazó és követelő tömeget a történész megajándékozta egy demokrácia-definícióval is: a demokrácia nem az, amikor a többség mindent megtehet, hanem az, amikor a népnek lehetősége van kijavítani korábbi tévedését (e gondolatmenet kísértetiesen emlékeztet Orbán néhány évvel ezelőtti, demokráciaromboló álláspontjára).
Bródy János a baloldali civil tüntetések Pataky Attilája, a hétfő esti dzsemborin pont olyan giccses és szentimentálisan semmitmondó dalokkal állt elő, mint amilyenekkel a fideszes tüntetések szervezői is próbálkoztak. Még cédén kéne kiadni a cuccokat, lenne akkora siker, mint anno az Örvendj, Magyarország. Ugyancsak újdonság, hogy immáron a baloldali közönségnél is számottevő mennyiségben jelentek meg magyar zászlók, amelyek politikai-tüntetésügyi használata eddig jobbos-fideszes gyakorlat volt, baloldali értelmezése pedig a nemzeti jelképek kisajátítása.
Ez a diktatúra teteje, oda állok, ahova akarok! – mondogatta egy bácsi a szervezőknek, amikor megkérték, hogy az Opera előtt kihúzott kötél (amin addig mindenki oda-vissza lépegetett át) mögüli részről távozzék lehetőleg a tüntetés céljaira lefoglalt, színpaddal szembeni területre. Ott álltam én is a diktatúra tetején és megtisztelve éreztem magam. A tömeg a hivatalos rész végeztével mégiscsak úgy döntött, hogy az Opera előtti kötélnél fog ácsorogni, így a rutinos tüntető már egészen otthonosan, már-már jobboldali demonstráción érezhette magát.
A tüntetési paranoia tünetei is jelentkeztek: provokátor? Miért kamerázik? Miért jegyzetel? Kinek jelent? A tapasztalatlan demonstrálók kisebbfajta sokkot kaptak, amikor bazi sok rendőr érkezett a helyszínre. Akik azonban 2006 óta áldozzák tehetségüket a magyar tüntetéskultúra fejlesztésére (a cél az európai élvonal, a spanyol-francia nívó), csak legyintettek. Ezek a rendőrök csak felsorakoztak, és nem csináltak semmit. A rendőrszidó szólamok (bazd meg a kurva rendőr anyád!, illetve a jobbikos ávósok!) felhangzásakor arra gondoltam, vajon a gyalázkodók közül hányan lehetnek, akik nem a rendőröknek drukkoltak 2006-7-ben. De felhangzottak a 2006-os klasszikusok, a magyar rendőr velünk van. A legvégén azért a maradék tüntetők rendezői felszólításra megköszönték a rendőrök helytállását.
Szólt még a hazaáruló, a Táncolj Viki, búcsúbuli!, illetve az újdonságot jelentő, marxista-antikapitalista ízű Burzsoázia!, tulajdonképpen csak a székely himnusz hiányzott. Meg egy Toroczkai-jellegű néptribun, aki nem csak kiabálja, hogy menjünk be!, hanem be is megy, és követik is. Mert pár mamika hiába kiabálja mögöttem, hogy mi lesz már, menjünk be, ha amikor félreállok, hogy tessék csak, akkor zavartan visszamosolyognak és a helyükön maradnak. Így nem lesz forradalom.
Egy fiatal hippicsajszi „te biztos politológus vagy” megszólítással tőlem kérdezte, hogy lehet itten megdönteni a rendszert. Arra, hogy pártot kell alapítani és választásokat kell nyerni, a válasza annyi volt, hogy az ő programja az egyenlőség. Igaza lehet Kínai Kálmánnak, amikor azt mondja, hogy „sok balos ifjú számára olyan lehet ez a tüntetés, mint öt éve a jobbos gyerekeknek a forró ősz”.