Rónay Tamásnak és a Népszavának fogalma sincs arról, mit ír az Ige, a vallás alapfogalmaival sincsenek tisztában, és arról sem sikerült semmiféle ismeretet szerezniük, hogy például a pápa hogyan vélekedik a többi egyházról. Példaértékű, ahogy a láttam, aki hallotta alapon a pápától eljut a magyar egyházügyi törvényig.
Rónay Isten mindent lát című írásában először Paolo Rodarit, az Il Foglio Vatikán-szakértőjét idézi, aki a pápát értelmezi, miszerint „a pápa számára alapvető a vallási pluralizmus. Vagyis minden vallás a maga módján keresi az üdvözülést. A pápa nem tartja egyenlőbbnek magát közöttük: úgy véli, egy bizonyos utat képvisel, amely lehetőséget jelent arra, hogyan juthatunk el Istenhez. Isten egy hegy, az egyes vallások pedig erre a hegyre akarnak eljutni”.
Ezután rögtön jön a vonatkoztatás: „a magyar egyházügyi törvény megalkotói bölcsen tennék, ha kicsit elmélyednének mondanivalójában”. Rónay Tamás azt mondja: „mert miközben a parlament egyes jeles képviselői igyekeznek a keresztény egyházak védelmezőjének szerepében tetszelegni, láthatóan fogalmuk sincs arról, mit is ír az Ige. Sejtelmük sincs arról, mi a kereszténység alapvető mondandója, mintha soha életükben nem is hallottak volna keresztényi szeretetről, megbocsátásról. Az egyházügyi törvény megszerkesztése azt mutatja, nemcsak a vallás alapfogalmaival nincsenek tisztában, arról sem sikerült semmiféle ismeretet szerezniük, hogy például a pápa hogyan vélekedik a többi egyházról. Nem kirekeszti őket, hanem elfogadja azt: ők más utat választottak az üdvösség eléréséhez. (...) Az egyházügyi törvényből minden hiányzik, ami keresztényi. Hiszen a kormány határozza meg, melyik vallási közösség egyház, melyik nem. Ilyenre XVI. Benedek sem vetemedne.” A kormánypártok pedig „némi változtatással ugyanazt a törvény nyújtják be, amit az alkotmánybíróság egyszer már elutasított, magyarán ugyanazzal az arroganciával veselkednek neki ennek a törvénynek is, mint minden másiknak. Fittyet hánynak a nemzetközi bírálatokra.”
Egyrészt: a demokratikus normákról és nemzetközi bírálatokról megírtuk mi is, meg mások is, hogy a vallási közösségek közti különbségtétel bevett európai gyakorlat. A magyar modell éppenséggel az osztrákra és a németre hajaz, de államegyház van Nagy-Britanniában, Norvégiában, Dániában, Izlandon, Máltán… az alkotmánybíróság pedig eljárásjogi okokból, nem pedig tartalmi problémák miatt semmisítette meg a törvényt. A Mandineren idéztük Schanda Balázsnak, a PPKE JÁK dékánjának könyvét (Magyar állami egyházjog), amiben kifejti, miért nem baj önmagában az, ha különbséget tesz az állam vallások közt.
Másrészt: gáz dolog egy interpretátor által mondottakból rekonstruálni valakinek a nézeteit, főleg ha annak a valakinek a vonatkozó véleménye egyenesben is elérhető. Paolo Rodari valóban tekintélyes vatikanológus, ám ezúttal félreértelmezte a pápát. Rodarit meg Rónay.
Ha Rónay tisztában lenne a kormánypártokon számonkért vallási alapfogalmakkal, akkor tudná, hogy az egyház alapvetően keresztény fogalom, és más vallások sosem mondták magukra, hogy „egyház”. Az iszlám, a buddhizmus, stb. nem alkot „egyházat”. Hogy nyugaton ebből a fogalomból tudjuk őket megközelíteni szervezetileg, az más kérdés. Másrészt ha Rónay olvasta volna az ő elvtársai által sokat kritizált Dominus Iesus dokumentumot (alcím, figyelem: Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról), amit a Hittani Kongregáció vezetőjeként Joseph Ratzinger jegyzett, és olvasta volna a pápa épp a hetekben megjelent interjúkötetét (A világ világossága, 105-111. oldal, az interjút nyáron vették fel), akkor tudná, hogy XVI. Benedek már a keresztény felekezetek közt is különbséget tesz egyház (katolikus, ortodox) és egyházi közösség között (protestáns felekezetek). Azaz a pápa arra vetemedik, hogy meghatározza, melyik vallási közösség egyház, és melyik nem.
A pápa számára alapvető a vallási pluralizmus, de ettől még egyáltalán nem gondolja, hogy minden vallás ugyanolyan, egyenlő értékű út ugyanazon az Istenhez vezető hegyen. A most megjelent interjúkötetben is leszögezi XVI. Benedek azt, amit a katolikus egyház katekizmusa is ír, valamint a II. vatikáni zsinat is tanította, hogy természetesen minden vallásban megtalálhatóak az igazság részletei, és számos kérdésben együtt tudnak munkálkodni, de ettől még a vallások nem egyenlőek.
XVI. Benedek és az általa vezetett katolikus egyház elismeri a vallás- és lelkiismereti szabadságot, azonban ez nem jelent relativizmust. A Joseph Ratzinger által vezetett Hittani Kongregáció is azt írta egy 2002-es dokumentumában (Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben), idézve VI. Pál pápát is: ezek a jogok „az emberi személy ontológiai méltóságára” támaszkodnak, „és semmiképpen sem a vallási és kulturális rendszerek egyenlőségére, ami valójában nem létezik.” Továbbá: „Ha a keresztényeknek el kell fogadniuk az evilági dolgok rendjéről való másként gondolkodás legitimitását, akkor jogosultak az erkölcsi relativizmust tükröző, a közéletre káros pluralizmusnak az elutasítására is.”
XVI. Benedek így fogalmazott 2005 karácsonyán szokásos, a Római Kúria munkatársaihoz intézett beszédében, amit sokan pápasága egyik legfontosabb elvi alapvetésének tartanak: „A két világháború közötti időszakban, és még inkább a második világháború után, katolikus államférfiak megmutatták, hogy létezhet olyan modern laikus állam, amely nem semleges az értékek iránt, hanem a kereszténység által megnyitott nagy etikai forrásokból merítve él. A katolikus társadalmi tanítás, ahogyan fokozatosan kifejlődött, fontos modell lett a radikális liberalizmus és a marxista államelmélet közt.”
A Dignitatis Humanae, a II. vatikáni zsinatnak az emberi méltóságról szóló dokumentuma kifejti, hogy az államvallás léte nem feltétlenül jelenti a vallásszabadság hiányát, és nem probléma, „ha egy nép különleges körülményeinek figyelembevételével az állam jogrendje valamely vallási közösséget megkülönböztetett elismerésben részesít, ugyanakkor el kell ismernie és tiszteletben kell tartania minden polgár és vallásos közösség vallásszabadsághoz való jogát.”
Mindez nem jelenti azt, hogy a magyar egyházügyi törvény tökéletes. Azt jelenti, hogy a katkók szerint alapvetően nem probléma, ha az állam máshogy kezel különféle vallásokat, és ez alapvetően nem ellentétes a vallásszabadsággal. Azt sem jelenti, hogy aki nem katolikus, az feltétlenül elkárhozik: Jézus azt mondta: ne ítéljetek, mármint arról, hogy ki kárhozott el. De ettől még rá lehet mutatni, hogy egyes utak helyesebbek, mások meg a pokolba vezetnek nagy valószínűséggel.
A pápa nézeteit természetesen lehet vitatni, de félreinterpretálni nem elegáns. Mielőtt vatikanológusokra hivatkozik, azelőtt olvashatna egy kis Ratzingert Rónay Tamás is. Igazat kell adnunk Chestertonnak: a nagy világvallásokról azt szokás mondani, hogy a külsőségeik mások, a tartalmuk ugyanaz, avagy más utak, ugyanarra a hegyre. Azonban éppen az ellenkezője igaz: a külsőségekben több a hasonlóság, mint a tartalomban. A keleti vallásokról például nehezen állítható, hogy ugyanarra hegyre akarnának felmenni, mint amire a kereszténység és a zsidóság, vagy akár az iszlám. A vallások egyenlőségéről szóló (egyébként minden vallás szempontjából teljesen illogikus) gondolatot katolikusul indifferentizmusnak, semlegességnek hívják, ami az egyház értelmezése szerint eretnekség.
