Tüntetés a hajléktalan József Attila ellen
2011. november 19. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Tüntetés a hajléktalan József Attila ellen

  Hajléktalan-ügyben érintettek vagyunk, mivel a házunk egyik befalazott kapualjában él egy idősebb fedél nélküli úr. Azt hogy él, konkrétan onnan lehet tudni, hogy levet ereszt. A lé szarból, húgyból, tablettás borból, barack ízű alkoholos italból és tébécés turhából áll, amely a szóban forgó kapualj előtti járdaterületen terül el egy 2-3 méter sugarú félkör formájában. Ez abból a szempontból jó, hogy a gyerekeket, akikkel nap mint nap itt járunk el, nem kell beoltani semmilyen nyavalya ellen, mert egy életre immunizálódnak minden ellen. Ráadásul amikor meglátjuk a bácsit, fel lehet idézni nekik a Tatuin bolygó dzsaváit, így elterelődik a figyelem arról, hogy éppen a kibaszott óvodába megyünk. Arról a lehetőségről nem is szólva, hogy saját kapualjunkban napi 24 órában megfigyelhetjük az alapvető emberi jogok érvényesülését.

  Íme az említett úriember:

DSCF3746.JPG

  Hoppá, bocsánat, itt kicsit előreszaladtunk, a kép nem a házi hajléktalanunkat, hanem Müller Péter Sziámi zenész-üzletembert ábrázolja, akinek eredetileg a poszt vége felé kellett volna feltűnnie.

  Szóval visszatérve a hajléktalanokhoz: mint ismeretes, hétfőn a parlament elfogadott egy jogszabályt, mely szerint bizonyos esetekben a visszaeső utcán alvókat böribe lehet csukni. Ez ugye nyilvánvaló baromság, valószínűleg az előterjesztők is csak viccnek szánták, viszont a törvény valahogy mégiscsak átcsusszant, mint annyi egyéb köcsögség az elmúlt időszakban.

  Persze ahogy ez ilyenkor lenni szokott, meg is jelent rögtön a Facebookon egy független civil kezdeményeződés, amely néma tüntetést hirdetett a Kossuth térre a hajléktalanokért péntek estére. Ide természetesen mi is kilátogattunk.

  Amikor megérkeztünk, a 200-300 demonstráló éppen demonstratívan a földön ült. Ősi hagyomány Nemzetközi sztenderd lehet, hogy ha a hajléktalanokért tüntetnek, akkor a földön kell ülni; bár ezzel a logikával az orvostüntetéseken operálni kéne, a nagycsaládosokén pedig dugni.

  Egy-két résztvevő ismerősünknek felvetettük, hogy  a saját hajléktalanunkat nagyon szívesen elhoznánk nekik, de udvariasan vissza lettünk utasítva.

  Az esemény sztárvendége Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia tényfeltárója és echelon-tanú volt, aki a rossz nyelvek szerint szereti, ha kikötözik, és áramot vezetnek a mellbimbójába. Ilyesmiről itt szó sem volt, csupán újabb tényfeltárás készült:

  Molnár F. Árpádon kívül jelen volt még két, rózsaszín ruhába öltöztetett kutya:

  Továbbá több LMP-s politikus és politikai performer, úgyis mint Vágó Gábor és a méltán népszerű Érsek-Obádovics Nándor:

  Mivel meglehetősen hideg volt, a fagyhoz nem szokott iPad-tulajdonosok hamar véget vetettek az üldögélésnek, ám még nem haza mentek, hanem a Kossuth tér egyik sarkában ülő József Attila-szoborhoz. Itt már javában zajlott Az én József Attilám - Szubjektív versmaraton József Attila szobránál című rendezvény, amelyet szintén a demokraták utolsó menedékében, a Facebookon szerveztek. A 32 órás program azért jött létre, hogy felhívják a figyelmet: a 16-17 éves, pattanásos nagykamaszok kedvenc költőjének mindenképpen a Kossuth téri bukszusok között kell maradnia, egy frekventáltabb helyszínre szállítása nyílt hadüzenet lenne en bloc a magyar kultúrának.

  Hogy a hajléktalanügyi tüntetők miért csatlakoztak az eseményhez, azt nem annyira értjük; nyilván arról volt szó, hogy itt is borsot lehetett törni a fasiszta kormány orra alá, az pedig mindig jó, mindegy, miről van szó. Mindenesetre az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Sas József befejezte a Mondd mit érlel... elszavalását, a hajléktalan-tüntetők szóvivője a mikrofonhoz pattant, és finoman elhatárolódott a dologtól, bejelentve, hogy az ő megmozdulásuk véget ért, immár mindenki csak magánemberként tartózkodik itt.

  A barna műbőr jakó és a lila-szürke polár felső ügyes kombinálása Molnár F. Árpádnak is bejött. Reméljük, ennek valami különösen ütős anyag lesz a gyümölcse:

  A szervezői sátorban bárki jelezhetett szavalni. Jelentkeztek is bőven, amíg ott voltunk, független civilek szájából legalább még háromszor elhangzott a Mondd mit érlel..., kétszer a Születésnapomra és négyszer A hetedik. Aki megéhezett, zsíros kenyeret kaphatott.

  Jóval korábban a helyszínen olyan nagyágyúk álltak ki, tettek hitet és szólítottak fel, mint Kuncze Gábor és Horváth Csaba. Sajnos róluk lemaradtunk, így kénytelenek voltunk beérni a mindig kőkemény Artner Sissóval:

  Sisso mellett fellépett a Mandiner régi riválisának számító coMMMunity oldal egész közössége, többek között Karsay Dorottya is szerepelt az előzetes programban, de őt sajnos nem láttuk.

  Amúgy a meghirdetett celeb fellépők névsora igencsak impozáns, a péntek-szombati programban többek között az alábbiak álltak/állnak ki egy-egy szavalattal a bronz József Attila mellett: Kornis Mihály, Sas József, Pécsi Ildikó, Ráday Mihály, Kukorelly Endre, Vásárhelyi Mária, Vágó István, Ágnes Vanilla, Babarczy Eszter, Kertész Ákos, Bródy János, Gálvölgyi János, Bodor Pál, Czeizel Endre, Mélykúti Ilona, Bárdos Deák Ági, Kulka János. Szegény József Attila, így is végigrinyálta az életét, de mit szólt volna ehhez a névsorhoz?

 

  Egyébként mi azt mondjuk, hogy József Attila maradjon a susnyásban, a hajléktalanok fagyjanak meg az utcán, akinek meg esze van, az nyisson mécsesgyárat, mert mostanában, amikor minden sarkon ünnepélyesen megsiratnak, szimbolikusan eltemetnek és tiltakozással egybekötve megemlékeznek, a viaszkellékekben van a pénz, arra pedig nagy szükség van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr943395129

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez kell most a népnek...! 2011.11.21. 12:30:52

Utálom a hideget. A telet. Valahányszor hidegre fordul az idő erőt vesz rajtam egy érzés, hogy most akkor magamba fordulok, elmennék téli álmot aludni és kibekkelem valahogy tavaszig. Pedig ameddig itt élek, az életem felét hideg időszakban é...

Trackback: Néhány szó a hajléktalanokról 2011.11.21. 12:30:06

A látszat ellenére ez nem egy ellenposzt. Se nem pro-poszt. Valószínűleg ezzel a két mondattal elértem az ellenkezőjét annak amit akartam. Most már mindenki mégis eszerint olvassa a következő sorokat...Ismét fellángolt a vita hajléktalanügyben. Mé...

Trackback: Elfogadták 2011.11.20. 11:17:48

p { margin-bottom: 0.21cm; }Már egy hete, hogy elfogadták az alkotmánysértő törvényt. A többség az embertelenségre szavazott.   Mára minden a helyére került.   A nincstelenség: érdemtelenség. A hajléktalanság: bűn. A börtön: gondoskodás. Az é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.19. 14:10:55

Kurva vicces vagy. "Édesanyádat kurva nagyra tartom" mondaná Barcs Miki.

Bell & Sebastian 2011.11.19. 14:18:49

@El Topo (Sgt. Elias): Topi, már úgy hiányoztál, mint kenyérről a disznózsír ezeknek paraszimpatikus embereknek. Libáról egy szót se!

Bell & Sebastian 2011.11.19. 14:24:55

Helyszínelő származású?

Bell & Sebastian 2011.11.19. 14:35:48

@Talon Karrde: Aggyad is meg a jelszavadat meg vezetéknevedet Emil, ha mán belinkelted.

manonegra 2011.11.19. 14:56:32

Mi ez az agitprop cikk? Azért a mandiner tud ennél jobbat....

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.19. 15:10:30

KK/TT, hol a francba van a lóvé Pekingből? Miattad törte át a frontot nyugaton az a mocsok imperialista Ájemef. Ideje felképelned pár tibeti emigránst, hátha dobnak a performanszért pár jüant, vagy nájlon zoknit.

Így nem jön össze az elrugaszkodási terv.

Bloodscalp 2011.11.19. 15:23:55

@lelkylola: hát igen, az nem is sál igazából, de jó megfigyelő vagy, egy újságírótól ennyi kell :)

a fagyhoz nem szokott iPad-tulajdonosok - erről nekem miért szájer jutott eszembe...

Bell & Sebastian 2011.11.19. 15:33:02

@Herr SturmLikudnik: Mentünk előre, de falba ütköztünk. Már jönnek a harsonások.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.19. 15:43:37

@Bell & Sebastian:

gideon majd hoz vuvuzelákat és nyögheti vekker adósságát bécsnek büszke vára

Babilen Tatarszkij 2011.11.19. 15:49:08

Molnár F-et elnézve elég jól el lehet éldegélni a szociális segélyből.

Babilen Tatarszkij 2011.11.19. 15:54:24

Köcsög blogmotor! Le a blogmotorral! Vigyék el a blogmotort! Helyezzék át a blogmotort! Nevezzék át a blogmotort!

fikanick 2011.11.19. 16:11:42

En meg emlekszem, mekkora volt a hiszti, amikor valaki kirakott a fenti poszt szerzojerol egy fenykepet, kb megtoldva egy, a fentinel joval artatlanabb felirattal.

En valoszinuleg olyan stilusban irtam volna ala a kepet, ahogy o fent, tehat mondjuk minimum lezsirdisznoztam volna az emlitett urat. Ez ellen nyilvan nem lehet kifogasa, leven ennek az embernek az itelkezes maga az iras, igy ha rola alkotjak meg az allaspontot, valoszinuleg pont olyan nyegle, jopofa semmisegnek tartja, mint amikor o alacsonyit le es nem vesz emberszamba masokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.19. 17:03:10

kit érdekelnek a hajléktalanok?

amúgy ne legyenek az utcán, rendőr vigye őket menhelyre, mint a kóbor kutyákat, ha egyszer maguktól nem tudnak oda menni.

milyen élet nélküli emberek mennek ki tüntetni a hajléktalanokért?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.19. 17:05:35

@Bell & Sebastian: Béla ezt akárki lássa, csak be kell lépjen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.19. 17:09:35

ki az a Érsek-Obádovics Nándor és Artner Sissó?

Pelso.. 2011.11.19. 17:53:06

Kemény világ van, na. Ha meg kell felelni az elvárásoknak, akkor ilyen írásokat kell produkálni, ugye KK&TT.

kétfarkúkutya 2011.11.19. 17:56:14

Nagyon nagyon primitív ez az írás. Bayer Zsoltot és Lovas Istvánt akarjátok kitúrni a helyükről?
Tényleg kár, régebben még egész jó arcok voltatok. Mint a fidesz.

kétfarkúkutya 2011.11.19. 18:01:39

nem tud valaki egy fotót belinkelni a cikk szerzőiről?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.19. 18:31:57

@kétfarkúkutya:

több empátia kéretik a srácokkal szemben

nyóóóc hosszú év után a kánaán már felsejlett, de röpke másfél év alatt a Kiválasztott frankón napszúrást kapott a napkirályságtól... újra felsejlik a sivatagban bolyongás, ami ezúttal sokkal-sokkal tovább tarthat, ha maga alá temeti a narancsüzemet a tébolyult vezetőség

én is frusztrált lennék és vagyok is, mert ha nem is tápláltam túlzó ábrándokat, de nagyon-nagyon nem erről volt szó

szelávi

Várúr 2011.11.19. 18:49:04

A műbőr/polár mindent ver.
Sass Józsi legközelebbi verse:
Attila Józsi a susnyásban.

Várúr 2011.11.19. 18:51:25

Müller Péternek szerencsére csak a neve sziámi.
Egy is sok belőle, hát még kettő...

makacs szennyeződés 2011.11.19. 19:57:37

göbbelsi magasságok és humor a Minisztérium propagandistáitól.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.19. 20:20:57

Őőő, hát izé, fájdalom, de a mécsesek, meg az effélék paraffinbúl vannak máma már.

Mologyec bin Kuzar 2011.11.19. 20:23:20

.
Egyik sem volt annyira szörnyű, mint amilyennek a Mandiner beállítja. Viszont tényleg fanyar mellékízt adnak ezek apró stiklik: nem csípem a műpátoszt, meg a szimbolikus pótcselekvést mint egyéni reklámhordozót, amiben mindig ugyanaz 50-60 szuborganikus fővárosi politikai és művészeti válságcelebtermék próbál az közelégedetlenség utcapláza felső polcaira felkapaszkodni.
.
A Mandinernél viszont kicsit magas, hogy egy krízishelyzetben levő hajléktalanról kedves parodisztikus esetleírásban úgy ír, mintha az nyilván szánt szándékkal, mintegy lázadásból akarna undort kelteni, dafke, és ez neki az életcélja - és nyilván egy ilyen űrlény a normális filiszterből csakis iszonyatot válthat ki. Majd fogja ezt a rendkívül cizellált reflexiós keretet és ráhuzagolja egy tüntető csoportra, mintha ők pár perces kövönüléssel bármiféle felelősséget az ő konkrét emberi roncsával szemben ezzel a gesztussal felvállaltak volna. Eztán, a részvevők egy részének önelégültségét szemfülesen észrevéve (sajnos nem köllött hozzá szuperrosszindulatú szenzitiv libsiutálat, pedig mandinernél tonnaszám van raktáron), ezen melegében parodisztikusan számon is kéri rajtuk a gyengusz szimbolikus helyett, vmiféle valódi felelősségvállalási gesztus elmaradását. Pedig hát, kérem szépen, ha az állam ez ügyben endlösungot hirdetett, akkor nincs helye itt a további kecónak. Tessék valami humánusabbnak vélt alternatív deportációs célt felmutatni a tisztelt ellenzéknek.
.
Hát kb. szerintem így néz ki a Mandiner tengermély bölcsességel megáldott agyának sivatagi dűnéinek buckasora. Érdekes, mert hát egy konzervatív blogger tudhatná, hogy ilyen esetben ő a közösségi szolidarítás letéteményese. Isten Mgyarországa személyes cselekvésekből épül, s ezen cselekvések elsősorban nem kormányzati felsőbb utasításokból kéne inspirációt szerezni. Állítólag ebben különbözik az öntudatos nemzeti önérzetű polgárok mentalitása a szolgalelkű szocialista alattvalókétól.
.
Hát az meg egyensen felháborító, hogy egyeseknek nem tetszik az, hogy mindenféle ürüggyel a város mostani isten hátamögötti mocsokos kis teréről (aszongya susnyás a parlament oldalában levő ritka gondozott parkos részről) frekventáltabb akarják áttolni József Attila emlékművét. Értitek: a Kossuth térnél frekventáltabb helyre. A Parlamentet magát nem kélne áttelepíteni arról a prosztó helyről? Alig látszik ki a susványból, meg a környező sivár épületek halmazából.

rognork 2011.11.19. 20:49:27

azt a férfiembert, aki világoskék gatyát felvesz, bézból ütővel kellene átpasszírozni egy keréken. továbbá sas józsi nemszemély, aki nem fizet adót, az nem pofázik. ha mégis, akkor kék gatyát visel. goto 1. harmadrészt mosmán télleg sűrűbben kéne jó posztokat írni, mer unalmas itt a téma, már anyázni sem tudok kielégítően.

jan 2011.11.19. 21:46:10

"a 16-17 éves, pattanásos nagykamaszok kedvenc költőjének"

Személy szerint bírom a szerző humorát, de ezt nem kellett volna: József Attila akkora költő, mint egy ház, méghogy a pattanásos kamaszok költője...

Unionista 2011.11.19. 21:46:57

ennyire szánalmas budapest?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.19. 21:55:55

@jan: József Attila valóban óriási költő, de független kutatások sora bizonyítja, hogy elsősorban 16-17 éves pattanásos nagykamaszok körében népszerű, akiknek még nem volt csajuk. Meg olyanok körében, akik lélekben 16-17 éves pattanásos nagykamaszok, akiknek még nem volt csajuk.

vénkujon 2011.11.20. 00:39:59

gondolom, az imf-beöntés után valamivel fel kellett dobni az estét mandíneréknél.:D

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.20. 00:41:51

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Te már túlélted József Attilát. Úgy, hogy egyetlen mondatot leírtál volna, ami minősíthető. A haveri lapok, az ugari szemlék, egy nemzetközi területen mint a sinológia nem számítanak. József Attila úgy halt meg, hogy egy csodálatos, teljes életművet hagyott ránk. Te egyelőre úgy éltél, hogy egyetlen értékelhető sort sem hagytál senkire. Ezt gondold végig, jópofizás helyett.

Robinzon Kurzor 2011.11.20. 00:47:22

A T. Szerzőket csak a hajléktalanjuk által eresztett léhez tudom hasonlítani.

De még ez is dehonesztáló ... a lére nézve.

SvenH. (törölt) 2011.11.20. 01:21:40

@Robinzon Kurzor: szerintem ha teged zavar hogy masok undorodnak, kuldjel egy mail hogy a szaros segg moso keszlettel hol jelentkezhetsz...

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.11.20. 01:44:07

Szia kktt
Nagyon jól szórakoztam a poszton, de a kommentek még több hangos nyihogásra adtak lehetőséget.
A tumblin lázadó értelmiségiek még jópofibbak voltak.
Keep up the good work:
E.

tonbo 2011.11.20. 02:35:38

az az egy kérdés, cicukák, hogy ha tényleg olyan végtelenül lényegtelen, szánalmas és röhejes volt az egész, akkor mi a bánatos f.szért toltátok ki oda az okos kis arcotokat? de komolyan. viccelődni? ti ennél a "lapnál" azért kaptok fizetést, h viccelődjetek? ez így megy? nem? hát akkor?
ez az alapszintű trollkodás nagyjából általános iskola hatodik környékén még állati raj - utána meg már baromi ciki. főleg ilyen fantáziátlanul. höhö müller péter a csöves, höhö. bmeg, beavis és butthead. ti ezért komolyan fizetést kaptok? (mondjam, h ezért tart itt ez az ország?)

a pattanásos kamaszok emlegetése azért érdekes, mert próbálom elképzelni, ahogy a két kisportolt, kreol adonisz "kk" és "tt" teljes szombati lazasággal semjénzsoltos pólóban nyomja otthon, és míg az egyik pötyög, a másik háttal tartja az ajtót, amin be akar törni egy horda kiéhezett nő. ez így néz ki a valóságban, ugye? nem arról van szó, h két nyüzüge, frusztrált sz.rzsák próbál itt szájaskodni, remélve, h ha elég harcosan vezeti fel azt h nem érdekelte az egész tüntetés és legszívesebben az összes hajléktalant felgyújtaná, akkor nemcsak a csodás munkája marad meg, de még kis buksisimit is kap majd felülről (meg se álljatok a hírlapig, de komolyan, hajrá).

teszek a politikára, de aki így beszél józsef attiláról, az álljon kézre és fossa magát nyakon. két szerencsétlen taknyos fasz. azt hiszitek, nem derülne ki napokon belül az igazi nevetek? de akkor se lesz persze semmi, és igen, addig is csak az van, h kurvára szégyelljétek magatokat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 04:52:30

Igazi világpolgár-pukkasztó poszt, alatta látványos pukkadásokkal. Grat. mindenkinek. KKTT, így tovább.

hacsaturján 2011.11.20. 05:56:23

tennap jókora adag babot tettem magamévá. no, a bab az igazi polgárpukkasztó, amolyan forradalmi konzervatív módon. asszem se leírni, se illusztrálni nem köll.

ÁrPi 2011.11.20. 06:25:50

@Bell & Sebastian:

"Helyszínelő származású?"

M.P. ?
-Természetesen, természetesen un-orthodox módon:

(Lélekvándorlós vándor)

"Testből testbe vándorol a lélek"

www.youtube.com/watch?v=WD-975QKTS4

ÁrPi 2011.11.20. 06:35:49

@ÁrPi:

Éshát...
A nyak az a hely ahol a (M.P.Sziámi) nyak-sáljának felirata ("crime scene - don't cross") a legjobban szimbolizálja a fej és a test közötti elválasztó-összekötő határvonalat - a szalag-kordont.

Így megy ez. Manapság.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 07:21:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

hát, ha egyszer szakítasz időt, és kicsit félretolod az ondótól ragacsos lapú, ronggyá használt kínai kislányok punciportréit felvonultató orientális pedo magazinodat, és ja-t olvasnál, rájönnél, hogy mekkora ostoba egy pöcs vagy.

tényleg, a jobboldalon mikor lett divat az ennyire leplezetlen tahóság, a ja-t néhány rossz mozgalmi verese miatt komcsinak kikiáltó prosztóság? ez együtt jár a kapucnis széldzseki alól kilógó zakó ujján fennhagyott címkével?

hacsaturján 2011.11.20. 07:44:03

@málnási:

plusz pattanás és sasjózsi. (még mindig erősen finogok)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 07:47:40

@hacsaturján:
a sasjózsik, ecselontanúk, bandzsa müllerek ekézése rendben van. a pattanás is undorító alemberi dolog. nem véletlen a kozmetikák felülreprezentáltsága az újlipócban.

Alfőmérnök 2011.11.20. 08:18:55

@málnási: Szerintem ezt, meg a Petőfi-fikázást a tea-körösök kezdték és később beálltak a kórusba a betyárok is.

VI. Béla 2011.11.20. 08:22:34

József Attila valláspótlék.

tevevanegypupu 2011.11.20. 08:23:44

Sok csunya ember csunya kezdemenyezesei. Sas Jozsi tekintete nagyon sas..SAS.(:

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 10:38:51

@Alfőmérnök:

nézze. a magyar jobboldal bunkó. nem csak megjelenésében, hanem ízlésében is. az az üresfejű budai polgárság akiknek sok volt bartók is, ady is, meg mindenki más is aki nem herczegferenc volt, az tehetségtelen utódaiba beleoltotta genetikailag és pedagógiailag is a szart. ezeknek fogalmuk sincs mi a művészet. ja-t úgy ítélik meg, hogy hát azt a faszit nyomták a komcsik, ismerik is azt a pár /rossz/ versét, aztán mást sem. ezek genetikailag nem képesek művészi teljesítményt megítélni. politikai állásfoglalásokat, zaklatott lelkű művészek ideológiai csapongásait, esetleges páholytagságát vetítik az életműre. ez színtiszta tahóság. a múltkor már megint bartók nem volt a kóser, mert hogy a horthyrendszer ellen, meg hát ez felháborító. mai napság meg nádast ütnek politikai hülyeség miatt.
a teakörrel meg ne szarakodjon. kevés olyan érdekes blog volt.
viszont kétségtelen, hogy fafejű politikai racionalitás mellett ítélkeznek művészetről. és ha mostani habsburg siralmat elolvassa, akkor tetten érheti az álkonzervség felszítása melletti másik pokoli tévedésüket, a royalista hagymázat. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 10:40:08

@VI. Béla:
a maga jobboldalisága meg kiéletlenség, frusztráció, balfaszság. mondjuk. :)

JokerZ 2011.11.20. 10:51:26

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Az a baj, hogy aki képes egy hajléktalanról így írni, az beteg. Akkor is, ha esetleg viccnek szánta, bár a viccek nem szoktak olyan hosszúak lenni, mint az a bizonyos bekezdés. Ez kurucinfo, gyenge kiadásban.

Ezen kívül még az is baj, hogy a Fidesz által teletömött kis pénztárcátokból egyetlen normális kezdeményesre sem futja, ami esetleg a szarban-húgyban fekvő fedél nélkülieken segítene. Láttunk már jobboldali emberek által alapított / vezetett / kezdeményezett civil szervezetet, ami az elesetteken segítene? Nyilván nem. És akkor még van pofátok ilyen hangnemben megnyilvánulni.

Tényleg menjetek Kínába, ott talán a Központi Bizottság ülésein méltányolják a humorotokat. El nem tudom képzelni, hogy az a sok-sok cég, ami mostanában előszeretettel hirdet a Mandineren, vajon milyen vonzerőt talál a honlapotokban...

Alfőmérnök 2011.11.20. 10:55:22

@málnási: "a teakörrel meg ne szarakodjon. kevés olyan érdekes blog volt."

Egyetértek, le is írtam többször. Tőlem nagyon távol állt, de sajnálom, hogy már nem műxik.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 10:55:46

@JokerZ:
az ilyen hajlékony fanok mint maga, miért nem részesítik a kis ölbéli ebeiket fellációban?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.11.20. 10:56:10

@VI. Béla: "József Attila valláspótlék. "

Fejtse mán ki, mire gondol?

eN 2011.11.20. 11:01:17

@fikanick: ahhoz képest, hogy négyszer körbesírtad a tumblrt, amíg törölték a Bede blogját mikor rólad írt, nagyon nagy a szád.

eN 2011.11.20. 11:03:13

@Mologyec bin Kuzar: fogadd be őket a lakásodba, ne a szád járjon.

Piraeus 2011.11.20. 11:06:18

Pedig szerintem a Mandineren általában olyan posztok szoktak megjelenni, amik értékrendet képviselnek, pozitív üzenetük van és brilliánsan alkalmazzák a szókimondó, szarkasztikus humort.
Üres, mondanivaló nélküli, céltalan fikázást nem nagyon láttam még itt korábban.

JokerZ 2011.11.20. 11:08:22

@málnási: mit jelent a hajlékony fan? :) buzi lennék vagy esetleg korábban kommunista, majd megtért demokrata? fejtse ki kérem részletesen!

egyébként lehet, hogy pont az olyan emberekről szólt a beírásom, mint amilyen te is vagy. de ez csak egy tipp.

Karcolt lendület 2011.11.20. 11:12:05

Ha jól értem a hozzászólásokat, József Attiláról csak ájult rajongással szabad írni?

József Attila nem egy költő volt, akinek a művészete valakinek bejön, másnak meg nem?

tistedur 2011.11.20. 11:18:06

@málnási: csak nem magányos ott a jobboldali kulturfölény ormain?! :)

Karcolt lendület 2011.11.20. 11:21:36

@Piraeus:
Miért, az nem egy értékrend, ha valaki azt szeretné, hogy rendben legyen a lakókörnyezete és azt például ne tegye tönkre egy odatelepedett koszos-büdös hajléktalan?
Nem tudom, mi a jó megoldás a hajléktalankérdésre - az hogy máshol büdösödjenek, meg börtönbe zárják őket, az nem igazán -, de teljesen meg tudom érteni azokat az embereket is, akiknek elegük van, hogy nap mint nap a házból kilépve ilyeneket kell kerülgetniük.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 11:23:09

@Karcolt lendület: Jól érted: József Attiláról, független civil kezdeményezésekről és hajléktalanokról csak ájult rajongással lehet írni.

allegretto23 2011.11.20. 11:27:34

Lassan beletörődtem, hogy -jobb és bal oldalon egyaránt - fröcsögős, kioktatós, beszólogatós blogbeírásokat és kommenteket lehet szinte csak olvasni, a keresztényi szeretetről a t. törzsközönség még csak nem is hallott, alpári stílusban küldi el egymást, bunkó stílusban anyázik, ha kell, ha nem- de ez már tényleg a legalja mindennek: (J.A.)" végigrinyálta az életét". (Ezek után abszolúte nem) tisztelt KK/TT! József Attila bármely versének egy sora messze veri színvonalban az ön teljes munkásságát -az eddigit, és- az eddigiből következtetve -jövőbelit is.Arany János örökbecsű sorait ajánlanám kedves figyelmébe: "szépöcsém, be nagy kár..."

loláb 2011.11.20. 11:29:17

Ennyi faszt, komolyan mondom...

KK&TT: csak így tovább, nekem tetszett!

hiba 2011.11.20. 11:44:37

A hatalompárti vicceskedés mindig magától hozza MSZP ifjúsági tagozat hangulatot.

Piraeus 2011.11.20. 11:45:32

@Karcolt lendület: Tökéletesen egyetértek. Az, egy értékrend, arról lenne értelme beszélni. A megoldást én sem tudom. Arról is lenne értelme beszélni.

De mondd mi volt ebben a cikkben? Leszólták a tüntetést, amit részben megértek. Leannyizták a résztvevőket, ami az említettek egy részével kapcsolatban még kevés is, másoknál viszont nem világos, hogy miért kellett. Betettek egy fantáziátlan, sőt bunkó képcserét. Fölrajzoltak egy sztereotív hajléktalanképet és jól nem kezdtek vele semmit.

Ezeket a srácokat az intelligens különbségtételeik, az építő gondolataik, a tabudöntögetésük és a humoruk miatt olvasom. Ezért járok be ide.
Ennek most csak az ellenkezőjét olvastam. Kiábrándító.
Az is hogy látgatóan nem is értik mi a baj.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 11:47:04

@Karcolt lendület:
gondolja, hogy ennek a szánalmas onánkínainak a művészete jön be vagy sem? ezek a bunkók azért ekézik, mert a komcsi rezsim iskolákat és utakat nevezett el rőla.

Piraeus 2011.11.20. 12:01:57

@hiba:

(Kivéve ha ügyesen csinálják.)

10 pont

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.20. 12:04:37

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Dehogy is! Elidegeníthetetlen jogod, hogy József Attilát a pattanásos nagykamaszok és a lúzerek költőjének nevezd.
Nekem viszont éppen ugyanennyire magától értetődő jogom, hogy ebből a véleményedből messzemenő következtetéseket vonjak le.

GGG77 2011.11.20. 12:10:34

Ti tényleg ezerrel dolgoztok azon, hogy Bayer, Lovas, vagy Bencsik szintjére süllyedjetek?

fikanick 2011.11.20. 12:15:33

@eN: Lathatoan te sem tudsz kulonbseget tenni velemeny, ragalom, kozszereplo es maganszemely kozott. Nem azt mondtam, hogy irjak oda a teljes nevet es melle azt, hogy pedofil.

VI. Béla 2011.11.20. 12:17:35

@JokerZ:

"Láttunk már jobboldali emberek által alapított / vezetett / kezdeményezett civil szervezetet, ami az elesetteken segítene? Nyilván nem."

Hát képzelje, láttunk.

betyár (törölt) 2011.11.20. 12:17:51

@málnási:

mondtam már maának, hogy maga is rosszul hordja a zokicsiptetőjét, csak maga azt nem veszi észre:).

ja meg a baloldal ikonja éppen baloldalisága miatt lett, ők vonszolták be hajánál fogva a politikai lírába (mondja maga tényleg nem olvassa az ésben radnótit:))))? ), és kenték össze takonnyal. most miért is nyervákolnak, hogy ezt a toposzt vitatja a jobb oldal, és elviszi a "politikai térből" a mestert olyan helyre, ahol vaóban költőként lehet jelen?

alfit meg ne etesse, ne csinyájjon belőle hülyét, tuggya, hogy nincs humora, komolyan veszi:)

VI. Béla 2011.11.20. 12:19:47

@Gasper:

Nézze csak meg, kik szervezik a Nagy Civil kezdeményezést a parlamentnél.

S József Attila versei is, hívő ember olyanokat nem ír. JA a frusztrált, nem én.

betyár (törölt) 2011.11.20. 12:23:30

@málnási:

nézze, ha nádas felhasználva író voltát politizál, akkor azt bizony íróként teszi, és az adott tartalom mellett leköpöm. olyan nincs, hogy NÁDASként kiállok gurcsány mellett, majd arra hivatkozom, hogy az csak nádas volt.

betyár (törölt) 2011.11.20. 12:29:32

@JokerZ:

ne akarja, hogy megmagyarázza magának:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 12:30:48

@betyár:
értem én, és igaza is van, csakhogy az, hogy a politizáló nádast leköpjük, nem befolyásolhatja a regényszövegeihez való viszonyunkat. ahogy ezt a baloldali férgek esetében is elvárjuk, mondjuk csurka esetében.

betyár (törölt) 2011.11.20. 12:34:45

@Karcolt lendület:

"József Attila nem egy költő volt, akinek a művészete valakinek bejön, másnak meg nem?"

tudja nem az a kérdés, hogy magának bejön-e. a művészetéről van szó, az pedig jóval túlmutat a bejön, nem jön be fordulaton. ezen az alapon alexosz a legnagyobb művész, mert sokaknak bejön.

a ballibbantak baromi nagy csúyztatása az, hogy azt sikoltozzák, a bunójobboldal kétségbe vonta ja. költészetét. pedig erről szó sincs. és ha ezt ők tudják, akkor hazudnak az Ügy érdekében, ha nem értik, akkor prosztóbbak, mint mink:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 12:35:37

@betyár:

ez most értelmetlen. nem foglalkoztam a szoborüggyel. egy jelenséggel foglalkoztam ami általános ezen a siralmasan bunkó jobboldalon, hogy a józsefattila általánosiskolagimnáziumszakmunkásképzőutcastadion és egyéb komcsi gazemberségek miatt egy általuk egyébként ismeretlen óriást gyömöszölnek hidas antallá.

kétfarkúkutya 2011.11.20. 12:48:17

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: nyilván ha hülyézel, akkor kevésbé fogsz primitívnak tűnni, hajrá, hajrá, látom megy ez

Bell & Sebastian 2011.11.20. 12:49:13

Fél éjszakát József Attilával töltöttem, ennyi haszna csak volt.

Azt gondolom, a baloldal önigazolást keres benne, van is benne jócskán. Például nem hogy ismerte Rákosit, látogatta a börtönben. Vagy azok a szegedi évek, a teljes kommunista illegalitással, mint a Vörös Segély kitartottja. Aztán ugye a ráragasztott proletár -jelző. Ki akar itt proletár lenni? Csak jobb tőkésnek, nem? Vagy hogy nem volt eléggé katkó. Tényleg nem volt. Szegény Pista-Attila egyszer került a közelébe, aztán onnan is jól kiverték, mert nem volt született kóser-katkó, így járt.

Nem kell állást foglalni, ó nem! Belegondolni pont elég, mi minden van egyetlen sora megett. Több tucat meg nem élt élet, félig halt halál, el nem hált nász. Hogy a statisztika régen kirostálta? Az kérem, könnyen megesik manapság. Sötét idők, sötét oldalak, sötét jövő.

Sötét múltból jött jó sok sötét!

tevevanegypupu 2011.11.20. 12:50:31

Nem inkabb az a baj, hogy a baloldal akarja kisajatitani Jozsef Attilat?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 12:52:10

@tevevanegypupu:
de. az is. és arra válasz az, hogy vigyék, szar költő? :))

Bell & Sebastian 2011.11.20. 13:01:10

@El Topo (Sgt. Elias): Ott van az egész beltenyészet a képeken, csodálod-e, hogy a magamfajta viszolyog és reflexből elutasít? Ez a csel. Pont, mint a kakárdás Fikusz mozgalom. Egy pont le itt, egy le ott, kettő nekem.

tevevanegypupu 2011.11.20. 13:05:15

@málnási:

A Parlament belso lepcsoinek egyikere kellene ultetni, es amikor mennek be, raneznek es talan eszhez ternenek..jobb es baloldal egyarant.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.20. 13:06:10

@Bell & Sebastian:

Rajtad semmiféle módon nem csodálkozom.

tevevanegypupu 2011.11.20. 13:06:32

@El Topo (Sgt. Elias):

Ok itt a kepen mit kepviselnek? Azt amit baloldalnak nevenek nalunk nem? Kiveve termeszetesen a ket kutyulit, ok normalisak, bar az a rozsaszin lepel nagyon perverz otlet az egyiken.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.20. 13:07:24

@Talon Karrde:

Érdekes amit mondasz, mert én meg azt látom, hogy az úgynevezett jobboldal igyekszik annektálni József Attilát (is).

Bell & Sebastian 2011.11.20. 13:08:26

@tevevanegypupu: Aláírás: ... libasültet enni ...

tevevanegypupu 2011.11.20. 13:10:11

@Bell & Sebastian:

Meg flodnit.Bar ami azt illeti a kugler is passzolna.(:

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.20. 13:10:53

" Egy-két résztvevő ismerősünknek felvetettük, hogy a saját hajléktalanunkat nagyon szívesen elhoznánk nekik, de udvariasan vissza lettünk utasítva."

Ez mekkora :D

Bell & Sebastian 2011.11.20. 13:12:02

@tevevanegypupu: Amit kipontoztam, az a lényeg, csak a liba megkerülhetetlen hozzá. Szorosan vettben és átvittben.

tevevanegypupu 2011.11.20. 13:17:36

@Bell & Sebastian:
(-: Elovettem en is Jozsef Attilat meg Adyt is, ellenorzok.
Bar tulajdonkeppen Kosztolanyit szeretem legjobban, viszont ketsegtelen, hogy a tanacskoztarsasag alatt egy percre mintha o is megszedult volna.

tevevanegypupu 2011.11.20. 13:17:36

@Bell & Sebastian:
(-: Elovettem en is Jozsef Attilat meg Adyt is, ellenorzok.
Bar tulajdonkeppen Kosztolanyit szeretem legjobban, viszont ketsegtelen, hogy a tanacskoztarsasag alatt egy percre mintha o is megszedult volna.

betyár (törölt) 2011.11.20. 13:26:54

@málnási:

ne vessen meg érte, de nem olvastam el a kommenteket. az viszont világos, hogy ezek a sasjózsik teszik, mintha ja. költészetét minősítené a jobb, amikor a szobrot arrébb viszi. sasjózsik, amint ja. költészetét illetik. óóóó. na mindegy. az elvitelnek politikai oka van, aki pedig ezzel eget ért, az nem ja.-t minősíti. valami illyesmit akartam. meglehet, nem magát illeti. a francit meg jól rúgja seggbe a nevemben.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.20. 13:35:36

Gyönyörű. Ez nekünk is feladja a leckét a következőre ;) Jólesett az elmúlt pár nap bloghus posztjai után :)

Inkább írnátok az IMF-ről meg az idolotokról !!!

nyistapista 2011.11.20. 13:36:29

ajjaj, mandi, ennyire óvodás írást már rég olvastam nálatok.

reb77 2011.11.20. 13:42:35

Nem vagyok agresszív ember, de azt az embert, aki írta (ráadásul a bátor hazafi még a nevét sem vállalja fel!!!) és mindazokat, akik ezzel egyetértenek bizony le kellene lőni!!! De úgy, hogy sokáig szenvedjen!!!
Persze nem az a baj, hogy végtelenül ostoba, arról biztos nem tehet, de hogy ezt még büszkén mutogatja is, az nagyon szánalmassá teszi!!!
Golyó, igen... csak ez a megoldás!!!

Bell & Sebastian 2011.11.20. 13:45:04

@tevevanegypupu: Ki nem? Ott még a jó Grift -epigon is megszédült volna a bőrkabát osztásnál. XD

Meg ugye proliknak a balcsi-virsli-sör szentháromsága megvalósult, kisproliknak értelemszerűen kuglóf kakaóval, déli part, sekély víz. Bors Máté és Antal Imre, jó világ lehetett az. :)

babarczyeszter 2011.11.20. 14:02:03

Ahogy nézem, az egyetlen informatív megjegyzés itt KKTT azon oldalvágása, hogy a Mandineren most tülekednek a Kínai Központi Bizottság figyelmére áhítozó hirdetők.

Nyilván nem azért tülekednek, mert KKTT tud kínaiul, mert eddig is tudott, és eddig nem tülekedtek, legalábbis a Mandiner szerkesztői szerint. Azért tülekednek, mert jelenleg KKTT az előszoba előszobájának az előszobája, ahonnan már látni a Kínai KB ajtaját.

Nem az első a Mandineren persze. A hivatalosságoknak pedig nyilván munkaköri leírásukhoz tartozik, hogy álnéven művelt publicisztikai munkásságukban trágáran gyalázzák a kormány kritikusait.

Mivel KKTT fontos ember már, és kevésbé ér rá, ezért most egy cikkben intézett el két különböző kritikát. Legyetek megértéssel és gratuláljatok KKTT kitüntető szerepéhez a magyar-kínai kapcsolatok alakításában.

tevevanegypupu 2011.11.20. 14:07:11

@Bell & Sebastian:

Jo tartos borkabatok voltak az mar biztos, mert a hatvanas evek elejen meg hordtak a titkosrendorok, onnet lehetett oket megismerni, szoval nem is voltak olyan titkosak es nem is nagyon akartak titkolni.
Ez a tanacskoztarsasagban rohano kis klottgatyas gyerekek a Balatonbol egyebkent engem is megfogott, sikerult propaganda lett, ugy gondoltam, hogy na, legalabb ez jo volt benne. Viszont az mar nem tetszett, hogy a kastelyokat kezdtek atalakitani proletarlakasokka, meg nyitottak ki a gabonaraktarakat Szamuely elvtarseknak. Pedig a tortenelem tanarnonknek szinte konnybelabadt a szeme ahogy mondta. Akkor azt hittem a meghatottsagtol, igy utolag visszagondolva, talan tevedtem.(:

babarczyeszter 2011.11.20. 14:09:48

Lefordítom. A rossz végiről nézitek a dolgot.

Mint KKTT elmagyarázta nektek, a Mandineren most nyüzsögnek a hirdetők. Nem azért, mert ő tud kínaiul, mert eddig is tudott, de eddig nem nyüzsögtek. Hanem azért, mert ő most már hivatalosság, akinek az erkélyéről már látszik valakinek az előszobája, aki előszobája egy olyan előszobának, ahonnan már kivehető a Kínai KB ajtaja.

mno.hu/kulfold/a-mosolydiplomacia-a-tulelesrol-szol-1032519?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201111

Mivel a Mandiner azon szerzőinek, akik egyébként kormányzati feladatokat is teljesítenek, a munkaköri leírásában benne van, hogy álnéven közzétett publicisztikai munkásságukban gyalázzák a kormány bírálóit, ezért KKTT-nek tekerni kell. Mivel elfoglalt ember mostanában, ezért gondoltam, egy írással két legyet üt, annyival kevesebbet kell gyalázni, azt is megunja az ember, meg az ihlet is elfogyott...

babarczyeszter 2011.11.20. 14:29:30

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: megbolondultam volna?
Vagy, hogy is fejezzem ki zavaromat, ezek szerint eddig _normális_ voltam?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 14:30:12

Ööö, khm, hadd szóljunk közbe egy apróságot illetően. Sehol nem merült fel, hogy József Attila ne lett volna nagy költő, vagy kommunista lett volna, vagy akármi, és emiatt be kellene olvasztani a szobrát. Annyi van, hogy felmerült, hogy majd egyszer valamikor esetleg átalakítják a Kossuth teret (szerintünk tök feleslegesen), és esetleg a szobor útban lesz, ezért át kéne helyezni egy másik belvárosi, Duna közeli helyszínre, ami egyébként a jelenleginél csak frekventáltabb lehet. Ennyi a történet, ehhez képest megy a gigahiszti Sas Józsival és Szanyi Tiborral.

Ami a hajnéktalanokat illeti: a posztban elég világosan kimondjuk, hogy a börtönnel fenyegetés köcsögség (erről egyébként külön poszt is volt a Mandineren), ugyanakkor az "adjon nekik lakást az állam!" felszólítást sem tartjuk túl átgondoltnak. A házi hajléktalanunkról való leírást pedig az bírálja, aki konkrétan kénytelen mindennap átkelni a gyerekeivel egy ilyen tócsán, és még nem merült fel benne, hogy ez nem egészen jó így.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 14:31:15

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Szerencsétek, hogy ez a József Attila nem valami befolyásos ember. Különben már írhatnátok az "Elnézést II." című posztot.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 14:32:13

@babarczyeszter: Eddig viszonylag normális volt, ha nem is értettünk egyet sok mindenben, és ha a humorérzéke nem is volt túl fejlett. De éppen az ilyen összeesküvés-elméletek mindeddig nem voltak jellemzők önre.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 14:39:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

JozsefAttila 0 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2010.05.10. óta tag.

Karcolt lendület 2011.11.20. 14:40:44

@Piraeus:
Nem emlékszem, hogy amikor KK&TT pont ugyanebben a stílusban jobbikus tüntetéseket fikázott - vagy akár szoci dzsamborikat -, akkor is ennyire fel lett volna háborodva a művelt úri közönség.

Aki a csúfolódást - na jó, gúnyolódást - úgy fogadja, ahogy itt ezek az eszdéesz-árvák, az pont ugyanaz a politikai kultúra mint Lázár Jánosé: nincs önreflexió csak kibaszott nagy önérzet és sértődékenység.

tewton 2011.11.20. 14:42:03

@Bell & Sebastian:
azert azt is megmondta attila, hogy valakitol egyszer kapott egy kabatot, aztan mondtak is neki, hogy viszontnemlatasra. meg a fasiszta komonizmus uj mesejerol is mondott valami okosat.

de ettol persze a lajkolo kozonsege kb. az, amit ttkk is irt, plusz a megtort magyartanarak, a hobo segitsegevel lazadok, a kis- es megkissebb, sot, a nullgeneracio. ha a sok kis ipodos majomfajzat tudna olvasni, akkor ok lehetnenek a legnagyobb ja-fanok. :)

csak jonne mar ki ez a ja androidra is

Karcolt lendület 2011.11.20. 14:48:35

@betyár:
Persze, József Attila nagy költő volt.

De ez nem jelenti azt, hogy akkor mindenkinek tetszenie kell és nem lehet leírni róla bármilyen dehonesztálót vagy esetleg ne lehetne rajta viccelődni. Sőt, tőlem lehet még azt is lehet vitatni, hogy nagy költő volt.

A bálványozás és megkérdőjelezhetetlen tekintélyek kikiáltása baromság és ezt nagyon szereti a magát liberálisnak tartó oldal is...

Alfőmérnök 2011.11.20. 14:53:02

@betyár: Különben Nádas annyit azért mondott, hogy Gyurcsánynak elnézést kéne kérnie. Ezzel nem védeni akarom a politikai hülyeségeit, amit külfödön nyilatkozik az néha kifejezetten vérlázító. Ez azért szomorú, mert nekem emberileg is szimpatikus, tetszik amiket és ahogy beszél, ha nem politikáról beszél.

AdamK 2011.11.20. 15:01:53

@málnási: Még azok a versek sem rosszak, tessék egyszer előítélet nélkül elolvasni

babarczyeszter 2011.11.20. 15:06:09

Jaj, drága KKTT! Olyan könnyen csapdába lehetett csalni! Vigyázzon már egy kicsit.

Nincsenek összeesküvés-elméleteim, csak fogtam a kurva magas labdát és lecsaptam.

Akkor viszont ezt rögzítsük: lehetek én bármilyen Árokásó, JA-fan, millás, tiltakozhatok a legkülönfélébb dolgok ellen, mindaddig normális vagyok és van humorérzékem, míg elő nem állok egy olyan összeesküvés-elmélettel, ami a Mandineren simán négyötöddel győz (mutatis mutandis persze).

Amen.

citizen queen 2011.11.20. 15:21:12

@Karcolt lendület:

Jaj hát nagyon odalett a legendás ballib humor ennek a cikknek a kapcsán, pedig vannak benne egészen szürreális részletek. Például a Mondd, mit érlel annak sorsát szavaló ripacs, adócsaló sasjóska, mint a szabadság élharcosa. Ez önmagában is valami hátborzongató. Plusz kertészákos is milyen felkapott lett mostanság ballib tüntiken, hát innen sem hiányozhat. Még a dánielpétert hiányolom az "illusztris" társaságból. Szegény József Attila forogna a sírjában, hogy ilyenek vonyítanak az ő nevében.

Egyébként senkinek sem kell megvédeni őt, az egyik legjobb magyar költő, ideológiáktól függetlenül.

Rá Dios 2011.11.20. 15:29:46

Olyan ciki ez a sok civil, akiknek véleményük van, pedig nem is kapták meg kinyomtatva, azt jól-rosszul szervezett összejöveteleken előadják, pedig lehetne rendelt buszokon érkezni, mindenféle meleg ruhákat vesznek föl hidegben rendes egyenruha helyett, leülnek a földre, amikor sátortábor is készülhetne, nem egyeztetik, nem vágják meg előre a verseket, pedig egy ilyen alkalomra az kellene, ahogy március 15-én is történt, gyertyát gyújtanak, amikor annyi középület volna kéznél, amit fölgyújthatnának, nem igaz?

Bloodscalp 2011.11.20. 15:30:13

@Bell & Sebastian: háhá :) maradjunk annyiban hogy pajzán, de bővebben nem nyilatkozom persze...mert én szoktam ilyet tenni

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 15:33:44

@babarczyeszter: Persze, a mandisok önthetnének már végre tiszta vizet a pohárba. De a Januári Sajnálatos Blogesemények után - melyben a maga elvbarátainak is részük volt - pont ennél a szerzőpárosnál emleget névtelen gyalázkodást? Bizonyos magas labdák csak mélyről nézve magasak.

VI. Béla 2011.11.20. 15:42:24

@tewton:

Mondja, nem nézik ki magát ilyen ordas eszmékkel a bölcsészkaron?

tewton 2011.11.20. 15:54:55

a JAK pl. tiltakozhatna azert, mert JA nevet _barmilyen formaban_ hozzabelyegzik az adocsalo kurzuskabarettista majdnemkossuthdijas sasjozsihoz, pl.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.11.20. 15:57:56

@VI. Béla: "Nézze csak meg, kik szervezik a Nagy Civil kezdeményezést a parlamentnél."

Ergo JA minden bizonnyal valláspotlék. Ugye csak viccel?

"S József Attila versei is, hívő ember olyanokat nem ír. JA a frusztrált, nem én. "

A frusztráltság vádja miatt málnásinál tiltakozzon, ugyanakkor mondata első felében tett kijelentése alapján az sejlik fel, hogy maga nem ismeri kielégítően JA költészetét. Szerintem frissítse az átkosban felszedett ismereteit. :)

Bell & Sebastian 2011.11.20. 16:04:22

@tewton: Asszem pont egy hete fejtegettem, hogy ballibáéknál krónikus ikonhiány lépett fel, pedig minden valamirevaló processziós (=nyomulós) körmenet hordoz képet, zászlót, füstölőt, mifenét.
Most például maguk elé tartották Attilát (székelyeknek Atilla) golyófogónak, lerántva magukhoz, a sárba.

Ahogyan ezt a közönséget elnézem, a legkevesebb, hogy a szivárványra asszociálok. Ördögadta érzékkel kennek össze mindent, amihez csak hozzáérnek.

Gyakran előfordult már, hogy elkeveredtem olyan helyre, ahol nem volt ínyemre a műsor. Ilyenkor mit lehet tenni? Szétnéz az emberfia, -lánya, van-e ismerős, ha van, kifélék, mifélék? Ha már a közönség is tréfli, a neves, fővárosi művészek meg nem kóserek, finoman szólva, haza kell menni.

Aztán a rugós székből adni nekik kritikát, fándliszám!

tewton 2011.11.20. 16:04:41

@VI. Béla:
haha, mar nem ott vagyok :) a bolcseszkarnal is vannak bizarrabb helyek.

de JA tenyleg nagy kolto, aki a megzuhant embereknek tud valamelyest tamaszt is adni. teologiai szempontbol nyilvan nem mertekado :) de nem is akar az lenni. sot. a modern ember csodjenek egyik legtisztabb es /tragikusabb peldaja, es ezt pechjere magatol is atlatta.

a poszthoz egy tanulsagos mellekszal (belebotlottam ui.): szegeden csutortok este szolidaritas ejszakajat (vagy mit) tartottak a hajlektalanokkal meg koldusokkal. a mucsaiak facebookforradalom es belpesti mediacelebek nelkul megszerveztek. vittek teat meg ennivalot az utcaiaknak, meg amit az adomanyozok adtak. a hajlektalanok orultek, gitaroztak, szolidan borozgattak, benzineshordok langja mellett. szervezok: Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete, Drogambulancia, maltaiak, bolcseszek.

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/hajlektalankent_is_ember_maradok_-_a_szolidaritas_ejszakaja_szegeden/2250404/

es szegeden pl. a ferenceseknel van szegenykonyha. erre varrjanak gombot a fuggetlenertelmisegi szarmazasuak (segitseg a hulyebbeknek: ferencesek > vallasosok > nem baloldaliak, ld. hitler, horthy, klerikalis)

Bell & Sebastian 2011.11.20. 16:07:53

@Bloodscalp: Csak leesett, kit billentettem farba? :)

tewton 2011.11.20. 16:14:43

@Bell & Sebastian:
nade sass jozsi?
en meg az a generacio vagyok, aki az "add ide a didit" c. dalt nem az afromagyar makitol, hanem sasjozsitol hallottam eloszor, fiatalon.

kicsit kell meg varni, es sasmuveszur mar a hazamhazam c. opuszt is enekelni fogja.

babarczyeszter 2011.11.20. 16:14:58

@Holger Hartland: nekem nincsenek elvtársaim.

Nem mondtam, ahogy névtelen. Azt mondtam, hogy álnév.

A labda pedig magas volt, na. A manőverem pedig elegáns. Csak itt nem becsülik a szépséget

Bell & Sebastian 2011.11.20. 16:15:35

@tevevanegypupu: Csak nehogy azzal jöjjön, hogy a várakat sem II. Lipót robbantotta fel, hanem a parasztok (meg a prolik) hordták szét építőanyagnak, rögtön el is vágják a torkát a szabadságharcosok és/vagy progresszívok.

Pedig ez így volt, nem mese. :)

babarczyeszter 2011.11.20. 16:16:22

@Talon Karrde:
Nem.
De szívesen szavalok exkluzív interjúban a Mandinernek.

Bloodscalp 2011.11.20. 16:18:23

@Bell & Sebastian: azt én nem tudom hogy te kit billentesz farba...

Bell & Sebastian 2011.11.20. 16:21:42

@tewton: Nekem mondja? Olyan haknikirály, kaberettista nótaénekesként kezdte, akit mindenhol le is fényképezett a segédje, hogy a pénztárnál elhiggyék róla, egyetlen napon tizenhat, különböző helyen is fel tudott lépni. Az ORI -származásúak között is kivételezetten kegyenc -származásúnak számított.

tewton 2011.11.20. 16:27:53

@Bell & Sebastian:
akkor tenyleg az o notaja lesz a hazamhazam!
svabnevu zsidoember, amint egyszerre jatszik romungrot meg danolo zsentrit -- ez am a multikulti.
meg a suchmanntamas.

Piraeus 2011.11.20. 16:29:59

@Karcolt lendület: Valószínűleg épp azért nem emlékszel, mert ilyen gyenge és buta cikkeket nem is produkáltak korábban, így még nem is kaptak ilyen kritikát. Tőlem pl. korábban biztos nem.

Az önreflexió az jó dolog. Jelen esetben a szerzőknek is jól jönne.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 16:31:29

@babarczyeszter: Hogyne, bizonyára madár vagyok és nyilván a "babarczyeszter" is egy álnév. Az álnévnek egyébként nyilván nem az a lényege, hogy a szerző névtelen maradjon. Nyilván véletlenül került bele a link a második hozzászólásába. (Nyilván véletlen, hogy kétszer kommentelte ide majdnem ugyanazt.) Elvbarátok alatt a vincentes haverjaira gondoltam, plusz bárki másra, akinek esetleg része lehetett a szólásszabadság nagyobb dicsőségére végrehajtott elegáns januári posztlevetetésben.

Maguk liberálisok, civilek és egyebek nagyon keményen dolgoznak azon, hogy ne tűnjön olyan rossznak a Fidesz nevű szar, alkalmatlan, buta tolvajbanda. A Fidesz meg persze a hitvány ellenzéken dolgozik hasonlóképpen. Nyilván tudja, hogy Orbánt Gyurcsánynak köszönhetik. :) 2006-ban a fideszesek már éppen csendben félre akarták tenni Viktort, amikor jött az őszödi beszéd. Gyurcsány meg részben a Fidesznek is volt köszönhető, ld. a 2006-os elképesztően béna választási kampányukat. Ebből mekkora összeesküvés-elméletet lehetne gyártani! - Ha nem hinnénk a jó öreg és örök ostobaságban.

tevevanegypupu 2011.11.20. 16:43:03

@Bell & Sebastian:

En nem merek nekik mondani semmit, ha Sas Jozsi ramnez azzal a szemevel, azonnal beleegyezek, hogy Jozsef Attila maradjon csak ott ahol van. Ilyeneknek II. Lipotrol beszelni kesz influenza.

Bell & Sebastian 2011.11.20. 16:46:51

Sasoljunk csak!

Pollatschek Jozsóka

18. évében színészdiplomát szerzett, csak senki sem látta.
Még középiskolai bizonyítványa sincs.
Érettségije pláne.
Ezzel szemben hamis iratai - azok vannak, mivel '39 -ben született és csak '61 -ben magyarosított.
Mindez 2005 -ben kiderült (Fővárosi Közgyűlés), de ettől még színi igazgató lehetett.

46 milla után nem fizetett adót, egy évet kapott, két évre fellógatva, plusz 300 ezres büntetést, miközben 100 milka volt már az össztartozása az APEH felé.

Komlósjani és Martonfrici találta fel őt, Hoffmann-Hofival együtt, a Kádár -korszak ostornyeles (húzó) bohócságáért alaposan megharcoltak, de a vadász nyert.

Nem ez, a másik.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.20. 16:51:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Felesleges azok előtt mentegetőzni, akik úgyis kiforgatják a szavaitokat, bármit is írtok.

Mi remekül szórakoztunk, főleg a fényképes kiegészítéssel :D

Bell & Sebastian 2011.11.20. 16:52:33

@tewton: Ja a Suchmann, mit is idézett a párláméntbén, amikor elhajtották? Nem Attilát?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.20. 17:51:07

@babarczyeszter:
Sajnos nem vagyok mandiner riporter, habár kamerám van.

Manyi Béci 2011.11.20. 18:33:23

Igazság szerint kevés olyan szituációt tudok elképzelni, amelyben Sas József ekézése nem lenne jogos.
Hajléktalanokat ekézni viszont...hát, fogalmazzunk így, meglehetősen méltatlan dolog. Az pedig, hogy a szerző munkássága mostanéban kizárólag olyan megmozdulások fikázásában merül ki, mint ez a mostani...igen, de újabban valahogy elmaradnak a nagy Fideszes happeningek, én kérem hajlandó vagyok elhinni Trágár Úrnak, hogy egy Pataki Attilát ugyanilyen hévvel ostorozna adott esetben, csípős megjegyzéseket tenne kokárdás emberekre, mittomén.
Senkit nem küldött el dugni! Örüljünk ennek, és méltányoljuk ezt!

tivornya 2011.11.20. 18:59:52

Talán különös lehet, de nem volt semmilyen cenzúra, sem a fellépni kívánók személyét, sem a választott verseket illetően. Az jött aki akart, azt mondott amit akart. Ha akartunk, se tudtunk volna személy szerint annyi ember elhívni, hogy folyamatos legyen a műsor. És mégis az lett, mert sokan érezték úgy, belső indíttatástól hajtva, hogy ott kell lenniük. Ezt csak a tények közlése végett mondtam. Amúgy azt gondolom, hogy egy ilyen minősíthetetlen hangvételű alpári firkálmánnyal méltatlan lenne vitába szállni.

babarczyeszter 2011.11.20. 19:02:41

@Talon Karrde: ha ráveszi KKTT-t, hogy e kevéssé jól sikerült cikk után, és ha már engem nem sikerült kompromittáló környezetben lefényképezni, közzétegye, minden további nélkül bekapcsolom a videókamerám és youtubozok egy kis József Attilát.

Illyés már úgyis az én interpretálásomban van fenn :-)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.20. 19:18:00

@Holger Hartland: kedves tanársegéd úr, akarsz róla beszélni ?? :)))

GaZe 2011.11.20. 19:18:04

A kedves cikkírónak az édesanyját szeretném egy mondatban említeni kurvákkal akik ilyen lényeket szarnak ki a világra.
Csak ennyit akartam, köszönöm, mehet minden tovább.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 19:19:11

@politicus: Bakker, így legyen lottóötösöm. :) Lehet lementeni a posztot, holnap az "Elnézést II." lesz itt helyette.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 19:22:58

@jotunder: Nahát, micsoda nickkekkel vagyunk itt körülvéve! Januárban indítottam egy blogot, és novemberig tart, mire valaki beküld egy megfejtést. Hogy helyeset-e, azt most nem árulom el, hátha még akarnak mások is tippelni. :)

tewton 2011.11.20. 19:33:35

@politicus:
wow.

most legalabb tudom, hogy ballib oldalon az emberi uritmeny sem partsemleges. a hajlektalanok mocska es "leve" szakralis, egy kiszolgaltatott ember onkentelen segelykialtasa. szinte nem is kozegeszsegugyi problema, csak a nyarspolgaroknak budos. Ellenben az undorito jobbosnaci undorito turbomagyarok undorito mocska viszont kiegeti a kossuth ter fuvet, es talan radioaktiv is, es budos.

annyi haszna mindenkepp volt kktt posztjanak, hogy egy irritaloan faszkalap arokaso heccmester kamingoutolt. mar ezert megerte!

tewton 2011.11.20. 19:35:42

@Holger Hartland:
lementeni? printscreen!

ajanlom a hirszerzo posztjat. mekkora egy alember lehet az, akinek muller peter szalami _nagy_ kolto? :) LOL

Robinzon Kurzor 2011.11.20. 19:48:51

@SvenH.: Ha alapvető szövegértési gondjaid vannak, kérj segítséget.

jan 2011.11.20. 19:51:32

@Bell & Sebastian: na jó, de azért a pórnép sem kezdett volna széthordani egy fullos, helyőrséggel rendelkező várat. ahhoz előbb néptelen rommá kellett tenni, aztán persze jöhetett a spontán kőhordás, nyilván...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 19:52:48

@tewton: Költőkről semmit, mert botfülem van a versekhez, pláne ha nem is olvasom őket. :) Rögtön elolvastam a Hírszerző-cikket. Ha ez a poszt a Modorosblogon jelent volna meg, aligha lett volna ilyen visszhangja. A mandisok elcseszték a PR-jukat, ezért aztán olykor igazságtalanul is kénytelenek szívni, mint most is (néha viszont igazságosan, mint pl. Robin Masters esetében).

Jack Torrance 2011.11.20. 19:56:21

és megint tudtatok még lejjebb...

tewton 2011.11.20. 20:00:16

@Manyi Béci:
nade manyika, itten inkabb a maga ala szaro/hugyozo karakter van fikazva, ami egyben fertozesveszelyes is, nem a hajlektalanok altalaban.

kktt egyik baja, hogy nem jutott el tirpakiaba

tewton 2011.11.20. 20:06:42

@Holger Hartland:
hehe. ilyenkor latszik, hogy a hirszerzon tenyleg csak a nb3-as vonaluk maradt .)
edes, ahogyan a print ujsagokba kamu alneven tipikus karaktergyilkos cuccokat irogato szerzo leleplezi magat, csak azert, hogy alategyen a mancsosan pimasz mandineres blogszerzoknek.

varom a fejlemenyeket :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.20. 20:21:56

@bbjnick:

Summa: ...míg az orb*ni megfogalmazásban az emberi méltóság egy olyan absztrakt, (érinthetetlen) abszolút fogalom, amelyet nincs jogunk „megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek”, addig az Egyház az emberi méltóságot az ember „istenképiségében” (keresi és) látja meg, s e méltóság jeleit a személy(ek) cselekedeteiben keresi (és látja meg)...

Ma a nemzetnek mindenek előtt „arcra” van szüksége; olyan arcra, amellyel szégyenkezés nélkül tükörbe nézhet, olyan arcra, amelyben bizton felismerheti, beazonosíthatja önmagát – önazonosság nélkül végletesen kiszolgáltatottak vagyunk. Minden szándék, minden cselekedet, amely az önazonosság megteremtésére (pontosabban: helyreállításra) irányul, létünket szolgálja, de csak akkor, ha a valóságon és az igazságon alapul. Igaztalanul nem lehet igazságot szolgáltatni, méltánytalanul nem lehet méltóságot védeni –

„Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” (Mt 16.26)

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 20:23:17

@tewton: Hont András önleleplezése nyilván egy "válaszcsapás" :) megelőzése volt. KKTT igazi nevét ugyanakkor nem írta le, csak annyit, hogy az ELTE adjunktusa. A cikket olvasó be nem avatottak holnap minden ELTE-adjunktus mögött összesúgnak majd: "csak nem ő...?" :) Ráadásul a posztot bíráló cikk adjunktusozás nélkül sem vesztene sokat a funkciójából, csak a "büdös faszszopó" maradna áthúzás nélkül.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 20:26:37

@tewton: ...És LOL, a Hírszerzőn az első kommentelő már találgatja is, hogy nem Fricz Tamásról van-e szó. Pedig F.T. nem is ELTÉ-s.

tevevanegypupu 2011.11.20. 20:26:42

Az a baj, hogy ha valaki meghallja azt a szot, hogy "hajlektalan", mindjart valami kellemetlen dolog jut az eszebe. Eroszakos lepcsohaz-aluljaro elfoglalok, fertelmes buz (igen-igen, aki nem hiszi szagoljon utana) es meglehetosen felelmetes kulso. Na most ezt igy szovatenni ugyebar nem illik, lesutott szemmel haladunk el mellettuk vagy kepmutato modon resztvevo sohajtasok kozepette beszelunk a temarol. Megvetjuk azokat akik ki merik mondani, hogy ez igy nem mehet tovabb, ezek kozott a hajlektalanok kozott levo emberi roncsok bizony lehetnek veszelyesek, fertozhetnek. Pedig a teny az teny, errol jobb lenne az igazsagnak megfeleloen es alsagos szemforgatas nelkul beszelni. Igy megy ez mar nagyon regota - voltak a szocializmusban is -es meg egyetlen kormany nem volt kepes valamit tenni ertuk. Most hogy nehany neveshiresember es a tobbiek egy negyedorara leulnek a kore es sopankodnak,az nem old meg semmit, foleg azert nem, mert ez eppen csak most jutott eszukbe, az elmuttnyocev alatt szartak az egeszre..

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 20:28:52

@babarczyeszter: Tessék, csak tessék, a linket a kinaitragar@gmail.com címre várjuk. Mi nem tudjuk élesíteni, de a szerkesztők biztos szívesen megteszik.

És ha már úgyis bekapcsolja a kamerát, nem mondaná el azt az elméletét is, miszerint ez az egész hacacáré itt arról szól, hogy a kínaiak egy bazi nagy gáztározót kívánnak építeni Kínai Kálmán hátán, és ezért hirdet a Mandineren a Nescafé?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 20:30:14

nem is értem ezt az egészet. talán annyit igen, hogy a modortibi, vagy hogy hívják azt a férget, az a típus, aki gyerekkorában a fürdőszoba ajtajának alsó kivágott résén figyelte az anyukáját. ennél a faszinál nem ismerek undorítóbb férget a hálón.

betyár (törölt) 2011.11.20. 20:31:16

@Karcolt lendület:

hát lehet, hogy nem jól fogalmaztam, ha még mindig nem érti:)

a 80-as években nem JA a költő szobrát állították fel a parlament mellett, hanem JA baloldali költő szobrát, egy egyébként politikai térben. egyszerűbben egy olyan közterületen, amelyen egyébként a magyar politika alakjainak emlékművei és maga a parlament a meghatározó. Ebből a politikai térből akarja a jobb oldal eltávolítani JA szobrát. a ballibbantak azonban méretes csúsztatással ajvékolnak, hogy jaj-jaj megszentségtelenítik JA-t, a költőt, kétségbe vonják költészetét. és a jobb oldal egyszerűbb része erre nem azt válaszolja, hogy mit hazudtok? mi csak a politika nyálát mossuk le róla, amikor arrébb visszük, hanem belemennek a csapdába és elkezdik JA költészetét minősíteni. és a ballibbantak elégedetten hátra dőlnek mondván: a jobboldal meggyalázta a mestert.
én azt javaslom, ne hagyják magukat megvezetni. itt a helyes válasz a támadásra, hogy JA szobra nem oda való. persze külön orgazmust jelent a ballibeknek, hogy ezt az egészet ügyesen összemoshatják a károlyi-szobor ügyével, amit valóban azért kell onnan eltávolítani, mert önmaga nem volt érdemes erre.

Manyi Béci 2011.11.20. 20:32:50

@tewton:
Tudja, ez a "levet ereszt"-es szöveg szerintem nagyon hasonlít az egyik ideírogató nick minapi böfizésére, ő a gyerekvállalást szaporodásnak hívta, a gyerekeket evőszarógépeknek titulálta, mi a véleménye?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.20. 20:34:26

@málnási:

Ugye, hogy ennél még a vidéket megszálló, agitáló, intézkedő, kihajtott fehér ingnyakasok (esetleg az öltönyhajtókán egy diszkrét kis feszület-kitűzővel:-)) is ezerszer jobbak volnának?!

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 20:35:43

@betyár:
maga szerint értelmes dolog a kommunista férgekkel vitát nyitni ja ügyben? minek?

Steve the Great 2011.11.20. 20:36:29

@betyár: Csak ugye ezt a viszonylag egyszerű dolgot sem sikerült épeszű módon kommunikálni.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.20. 20:37:33

@Holger Hartland:

2005: Európa-Érem
adományozó: Szabadelvű Médiaműhely
elismert teljesítmény: Európai színvonalú tudományos munkásság
-

Fricz Tamás egy európai színvonalú tudományos munkásságot magáénak tudható jobboldali társadalomtudós. a CV-jében is benne van. nem téveszthető össze holmi adjunktusokkal.

tewton 2011.11.20. 20:38:37

@Holger Hartland:
valoszinu igy van.

de magyarorszagon sajtoszabadsag van. barki megirhatja, hogy egy szartol es hugytol buzlo ember undorito, kulonosen, ha meg italszaga is van, es maganak koszonheti az allapotat. kktt/nek igaza van, zsigerileg. most a szoclib kommunikatoroknak vagy azt kell mondaniuk, hogy szarban/hugyban fekudni igazabol termeszetes, vagy ad hominem kktt/t kell levadaszniuk.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.20. 20:40:16

@babarczyeszter:
Miért kellene Kínai Tóny közzétegye? A youtube-ot bárki belinkelheti, azt hiszem.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 20:40:49

@betyár:
hát most félrebeszél. olyanok kívánnak ja-hoz nyúlni, akiknek nem kéne ilyesmivel foglalkozniok. ne mán most költészettel foglalkozzanak ezek a barmok, jó? :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 20:45:00

@politicus: A helyzet az, hogy ezek tényleg beleőrültek, hogy nem a nekik szimpatikusaké a hatalom. És ez nem költői túlzás, ezek tényleg megőrültek. Ha mi ide jutunk a következő Gyurcsány-kormány alatt, egy szó nélkül lőjetek minket agyon.

babarczyeszter 2011.11.20. 20:47:01

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: miért mondanám el? Az csak a sakk volt, nem a matt :-)

Attól még hogy a Mandiner csinálta velem ezt a (tudjukmit), én nem fogom ugyanezt csinálni magával.

Egyrészt baromságnak tartom, mert vagy jó egy írás, vagy nem, másrészt pedig rajongója vagyok a humorának.

babarczyeszter 2011.11.20. 20:48:00

@Talon Karrde: igen, de minek olvassak József Attilát? Önmagában az nem vicces, csak ha kiteszi a Mandiner.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 20:51:34

@tewton: "barki megirhatja..." Vagy most kiderül, hogy nem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 20:52:47

@jotunder: Újságíró-kitüntetés tudományos munkásságért? Nem mindennapi teljesítmény.

tewton 2011.11.20. 20:54:38

@Manyi Béci:
szerintem nem osszemerheto a ketto.

manyika draga, ha annyira bebaszok (mar bocsanat), hogy osszeszarom es osszehugyozom magam, akkor en pl. nem varom el senkitol, hogy ugy tegyen, mintha a naftalin es a levendula szagat erezne rajtam. es azt se gondolom, hogy azert fostam tele a gatyamat, mert az univerzum es orbanviktor osszeeskudott ellenem, vagy mert a no elhagyott. es bizony a "levet ereszteni" meg egy visszafogott leiras.

a lakossag tobbsege a szart es az allott hugyot budosnek erzi, ez van. ezen nincs mit szepiteni. a maga gyomra is felfordul (ha kedves szulei raneveltek a szobatisztasagra). persze lehet, hogy a befogadobb liberalisok gyomra nem annyira fordul fel, mint a kirekeszto konzervativoke. a tbc-s slejm pedig akkor is fertozokepes, ha toleransan ugy teszunk, mintha ott se lenne a jardan (a kutya- es macskaszar se jobb).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 20:54:48

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ahogy a dolgok állnak, nem az a kérdés, hogy túlélitek-e a következő Gyurcsány-kormányt, hanem hogy túlélitek-e a második Orbán-kormányt. Gonosz genyók vagytok, de én tudom, hogy csak viccből, úgyhogy ha baj lesz, a pincénkben elbújhattok. :)

betyár (törölt) 2011.11.20. 20:56:20

@málnási:

nem. de a vita elkezdődött. :))

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.20. 20:57:20

@babarczyeszter:
Majd megkérem szépen őket, hogy tegyék ki, biztos elfér a poszt végén, úgyis szokott lenni valami videó is.
Tóni, mit szólsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.20. 21:06:59

A vita (valójában) nem a hajléktalanok és József Attila körül kellene hogy folyjon, hanem a méltóság fogalma körül: s mivel a ballibek és a kötcseiánusok méltóságfogalma --- nagyjából-egészében --- megegyezik, ezért a meccs csak politikai színezetű lehet. A ballibek tüntetnek az utcánsz*rás és a megfagyás jogáért, a kötcseiánusok pedig a sz*rszag és a fagyotthullák ellen hoznak jogszabályokat. De egyiküknek sem jut eszébe, hogy a hajléktalanokban személyeket lásson: személyeket méltósággal, jogokkal és kötelességekkel...

ü
bbjnick

Fallandraise 2011.11.20. 21:07:27

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ezt ugye csak viccesnek szántátok???? ha mégse légyszives linkeljetek ide párat a rengeteg független kutatásból. (mondjuk arra a kutatásra kiváncsi vagyok ami azt fogja bizonyítani hogy én lélekben 16-17 vagyok és még csajom se volt)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 21:07:51

Oké, szóval odáig eljutottunk, hogy a fél internet a mi személyazonosságunkat találgatja, csak mert leírtuk egy büdös emberről, hogy büdös. (Az illetőnek egyébként valószínűleg többször megmentettük az életét, amikor is mínusz 20 fokban ki szoktuk hívni hozzá valamelyik hajléktalansegítő szolgálatot, hogy amíg a hideg tart, vigyék be menhelyre.) A mi ellehetetlenítésünkön kívül valami érdemi javaslat, amitől mindenkinek jó lesz, a hajléktalanunknak is?

warren buffet 2011.11.20. 21:11:32

bevallom eddig olvastalak titeket, de ez annyira ocsmány, alacsony szinvonalú, mocskolódó és ezek miatt vállalhatatlan "cikk", hogy ezeket a "szerzőket" még a kurucz info is kidobná alkalmatlanság miatt.

a viszont nem látásra

pelikán* 2011.11.20. 21:13:08

Eddig sem olvastam a Mandínert, ezután sem fogom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.20. 21:20:07

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Miért nem jut senkinek eszébe az a lehetőség, hogy betiltjuk az utcánélést és ugyanakkor, a jelenleg utcánélőknek, felajánljuk az állapotuknak megfelelő választási lehetőség(ek)et: család- és rokonegyesítést, családgondolzást, mentort, szállást, közmunkalehetőséget, rehab- vagy elmegyógyintézete, kórháziellátást, (bűnözőknek) börtönt stb.?

ü
bbjnick

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 21:24:56

@(pelikán*): Pedig régen voltak itt egész jó írások, csak az utóbbi időben lett ilyen szar.

caralho voador 2011.11.20. 21:26:31

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: azt hiszem, itt fogtátok meg a dolog lényegét. Ennyi faszt!
A poszt jó.
Imádom JA-t, de eszembe sem jutott megsértődni.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 21:31:13

@babarczyeszter: Eszter, maga papírtigris, hol van már az a videó?

Alfőmérnök 2011.11.20. 22:07:14

@Manyi Béci: "...én kérem hajlandó vagyok elhinni Trágár Úrnak, hogy egy Pataki Attilát ugyanilyen hévvel ostorozna adott esetben..."

"A tömeget a Balázs Fecó-Varga Miklós-Palcsó Tamás drímtím melegítette be egy remek dallal, ami, ha jól emlékszünk, az összefogásról meg egy új világról szólt.(...)
A rendezvény végén Ferenczi György és a Rackajam játszott, ami Pataki Attilához képest remek választás volt a szervezők részéről.
mandiner.blog.hu/2010/05/29/novaja_ekonomicseszkaja_polityika

evil overlord (törölt) 2011.11.20. 22:43:34

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ezt inkább Lavrentyij Pavloviccsal beszéljék meg, bár ő valószínűleg kiszámlázná a 7.62x25 lőszer árát.

@Holger Hartland: Áh, a fenti díszpintyek nincsnek beágyazva a tudományos körökbe, így Kínainak nem kell önkritikát gyakorolnia.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 22:48:43

Eszter, hol van már az a kurva videó?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.20. 22:52:47

@bbjnick:

családgondolzást=családgondozást
rehab- vagy elmegyógyintézete=rehab- vagy elmegyógyintézetet

Panzer 2011.11.20. 22:53:42

Szegyellem, hogy a szerzonek szegrol-vegrol kollegaja vagyok. :(

Tenyleg a "gyalazatos" a legjobb jelzo.

Kar erte, mert ennel egyebkent joval tobb esze van (illetve kellett volna, hogy legyen.)

At_ 2011.11.20. 22:55:51

Nem az a baj, hogy az állítólagos adjunktus úr cinikus meg szókimondó. Az a baj, hogy nem jól alkalmazza a stíluseszközeit. A végeredmény nem egy humoros odamondás, hanem egy fanyar, rosszindulatú valami, amiből kb. annyi jön le, hogy aki ezt összeügyeskedte, az egy elfogult s*gg. Kíváncsi vagyok, hányan szakadnak meg a röhögéstől (mármint őszintén, nem pedig politikai elfogultságból), amikor ezeket a szövegeket olvassák.

József Attila mint a 17 éves pattanásos kamaszok kedvenc költője, mi? Jó ég. Ezzel jól eltaláltad a tehén két szarva közt a tőgyét. Sajnálom, hogy József Attilával kapcsolatban mindössze ennyi élményed (és mindössze ennyi tudásod) van.

Csak egy infó: Harold Bloom "Western Canon" c. mértékadó művében két magyar szerzőről esik szó: az egyik József Attila, a másik Németh László. József Attila az egyik olyan szerzőnk, aki bekerült a nyugati kultúra kánonába, mit egy rendkívül erős nyelvezettel rendelkező költő (vagyis J. A. nyelvezete még az angol műfordításokon is átsüt). Elég méltatlan dolog ilyen dilettáns módon betámadni. (Bár miért ne... az adjunktus úr írásai valszeg úgysem fogják megütni semmilyen kánon színvonalát... egy hét múlva ezeket mindenki elfelejti.)

BrianBrian 2011.11.20. 23:23:36

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Egy percig se hiszem, hogy ez igazán érdekelné magukat, mit is lehetne tenni a hajléktalanság enyhítésére, hiszen ez a cikk sem az ügyekről (hajléktalanság kriminalizálása és Kossuth tér visszaállítása) magukról szólt, hanem a maguknak nemszeretem tüntetésekről készülő, szellemesnek szánt (és helyenként tényleg szellemes) sorozat egy különösen rosszul sikerült darabja.

Mindazonáltal:

www.menhely.hu/download.php?f=downloads/merretovabb/OGY-Merre%20tovabb-3.pdf

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 23:23:38

@At_: Te a Hírcsárdának is írsz felháborodott kommenteket?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 23:28:52

@BrianBrian: De, kifejezetten érdekel minket. Egyébként egy kollega tollából pár napja volt itt egy komoly poszt a témáról, azzal nagyjából egyetértünk. A mi posztunk valóban nem erről a kérdésről szólt, nem is értjük ezt a felháborodást.

combo 2011.11.20. 23:39:46

Jó gusztustalan poszt lett ez, gratulálok.

Úgy látszik, hogy a nyugatos, jópofi, fiatalos jobbosok még mindig csak "mellbimbózni" tudnak...

A poszthoz illő stílusban már csak egy kérdésem lenne: A (lélekben) 16-17 éves pattanásos (nagy)kamaszok és a politikai bloggerek között összefüggést mutatnak a független kutatások?

BrianBrian 2011.11.20. 23:45:02

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Igen, nénike tollából, nagyon tisztességes poszt volt, olvastam. A többesszám harmadik személy nem a mandiner szerzőgárdájára, hanem KK és TT urakra vonatkozott :-).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.20. 23:54:58

@evil overlord: Majd meglátjuk. Én azért ezt a posztot most - biztos, ami biztos - lementem. Nehogy úgy járjak vele, mint az előző KKTT-vel, hogy írhatok helyette magamnak újat. :)

babarczyeszter 2011.11.20. 23:58:18

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
www.youtube.com/watch?v=d234uIpGmEQ

itt van, csak kurva szar a mikrofonom, és nem volt rögzítő szoftverem se, bocs, rengeteget kellett hozzá dolgozni...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.20. 23:59:35

@BrianBrian: Szerintünk a posztunkat ott értette félre mindenki, hogy azt hitték, röhögünk a házunkban lakó hajléktalanon. Erről kurvára szó sincs, az erős kezdet annak szólt, hogy itt van egy teljesen abszurd helyzet, a gyerekeknek tényleg elég gusztustalan dolgokon kell átcaplatniuk nap mint nap (és ettől még egyáltalán nem gyűlöljük a szegény bácsit), és senki nem kínál megoldást: van aki a börtönben hisz, van, aki az üldögélős tüntetésben. Egyik se fog működni. Akik valóban tesznek valamit, annak max riszpekt.

Karcolt lendület 2011.11.21. 00:06:11

Azt egy ideje nem nagyon tudom, miért is jó nekünk, hogy a Fidesz van hatalmon, de ez a kommentfolyam és Hont cikke rávilágított, miért jó, hogy nem az ő általuk támogatott politikai erők a kormánypártok.
Hihetetlen hazug és kettősmércéjű seggfejek.

Alfőmérnök 2011.11.21. 00:07:13

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Azt én sem értem, hogy a hajléktalannal kapcsolatos részen miért háborodtak fel annyira. Az első mondatban ott van a hivatkozás nénike posztjára, a törvénnyel kapcsolatos állásfoglalásotok meg két bekezdéssel lejjebb olvasható. Nem mondom, hogy stilárisan teljesen rendben van az első bekezdés, de nekem az az üzi jön át, hogy a bácsi emberhez méltatlan életet él, ami plusz még egészségügyi kockázatot is jelent a környezetére, szóval senkinek nem jó ez a szitu.
A JA-val való viccelődés más tészta. Abból csak az derül ki, hogy szar az ízlésetek, de ezt eddig is tudtuk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 00:10:41

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Szerintem akinek egy kis esze van és hajlandó is használni, az nem gondolja, hogy egy gyerekes apa (mert a poszt alapján erről van szó) röhög a ház előtt akármilyen eredetű "lében" és egyebekben fekvő hajléktalanon, akit rendszeresen ki kell kerülni, amikor a gyerekeket óvodába viszi.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 00:17:20

@babarczyeszter: Köszönjük, beillesztettük egy új posztba, remélhetőleg a szerkesztők holnap élesítik (nekünk nincs ilyen jogosultságunk).

Cserébe elmondunk egy történetet: A minap összefutottunk egy régi ismerősünkkel aki valaha aktív blogger volt a Mandineren. Kérdeztük, hogy miért nem ír egy ideje. Azt mondta, azért, mert észrevette, hogy a független civilek elkezdték levadászni a "jobbos" bloggereket. Akit tudnak, lenyomoznak, kiszerkesztenek, feljelentik a főnökénél, kirúgatnának, igyekeznek ellehetetleníteni. Ő, mármint az ismerősünk, egy magáncégnél dolgozik, de biztos kirúgnák, ha megtudnák róla, hogy EZEKNEK blogol. Emiatt inkább meghúzza magát, és álnéven sem él a véleménynyilvánítás szabadságával.

Köszönjük, csak ennyit szerettünk volna mondani.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 00:19:34

@Holger Hartland: A jelek szerint sokaknak nincs eszük. Gyerekük meg pláne.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 00:21:15

@Panzer: Szerintünk fusson neki még egyszer a posztnak, s ne tragédiának, hanem komédiának lássa legott.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 00:30:02

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Baszki, nektek akkor elismerés járna, hogy ennyire visszafogtátok magatokat. Ha a mi házunk előtt lenne ilyen... ha a feleségemnek napközben a babakocsival kellene ilyen helyszínt kerülgetnie - bevallom, én igencsak mérges apaállat lennék.

babarczyeszter 2011.11.21. 00:32:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ne már. Azért kirúgnának ma valakit, mert "ezeknek" (kiknek?) dolgozik?

A Mandinernek, ami nem eléggé vagy túlságosan Fideszes?

Melyik a kettőből? Tényleg érdekel, aztán nyugodtan törölje az összes hozzászólásom.

Én nem tudok róla, hogy civilek kifejezetten hadjáratot indítottak volna kifejezetten a Mandiner szerzői ellen. Aki ír, és elhíresül, arról megindul a találgatás.

Amit én ügyesen megelőztem azzal, hogy hülye fejjel mindig is a saját nevemen írtam mindenhol, ha akarnám, se tudnám ezt már megváltoztatni.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 00:34:54

@Holger Hartland: Mi mérgesek nem vagyunk, csak kellemetlen szólni, hogy azt az iszonyú érdekes izét ne vegyék fel a földről, meg inkább szlalomozzunk át az autók között a másik oldalra, tök érthetetlenül.

babarczyeszter 2011.11.21. 00:40:49

@Buncze S.: ok. Hát KKTT-nek is kemény véleménye van, meg másoknak is van kemény véleménye KKTT-ről.

Ez ilyen.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 00:43:36

@babarczyeszter: Nem tudjuk, ennyire nem mentünk bele.

Nem kifejezett hadjárat van, csak amióta Fidesz-kormány van, a gyűlölet sokak eszét elvette, és feljogosítva érzik magukat, hogy ősi szabályokat áthágjanak. Ilyen ősi szabály, hogy nicknéven blogoló emberek valódi személyazonosságát nem hozzuk nyilvánosságra akkor se, ha tudjuk, kiről van szó. Ilyet korábban kizárólag a kuruc.info csinált, most beállt a sorba a hvg.hu, a hírszerző, a vincentes blog stb. Ezek tipikusan azok az arcok egyébként, akik az álneves bloggereket féltették a médiatörvénytől.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 00:46:52

@Buncze S.: Köshzi ez kurva jó!

"De ha kellett, védelmezni is tudott: Dörner György kinevezése melletti kiállása mutatja, hogy destruktivizmusa nem céltalan"
:DDDDDDDDDDDd

babarczyeszter 2011.11.21. 00:47:00

Aha, tehát azért bocsátanának el valakit, mert Fideszes? Engem azért bocsátanak el, illetve nem vesznek fel sehová, mert nem vagyok Fideszes.

Igaz, korábban felmerült az is problémaként, hogy Fideszes vagyok, de ez lekerült a napirendről. Vagy már nem probléma. A fene tudja.

Azzal vitatkoznék, hogy az álnéven publikáló ugyanaz, mint az internetes nick, amelynek felfedése valóban alapvető netikettbe ütközik. Csak azoknak a személye érdekes egyébként is, akiknek adott esetben olyan speciális kapcsolatrendszere van, ami befolyásolhatja a, hm, stb. Nagyon finoman fejeztem ki magam.

Panzer 2011.11.21. 00:47:31

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Nekem is eszembe jutott, ugyhogy megtettem - de nem megy, tobb okbol sem.

A stilusba es a stilaris eszkozokbe nem megyek bele. Azt kene mondanom, hogy "mondhatta volna szebben, kis lovag", de ugye izlesekrol kb. ertelmetlen vitatkozni.

A fo problemam azzal van, hogy a cikk hamis dilemmara epul. A hamis dilemma ugye leegyszerusitve az, hogy ugy teszunk, mintha csak ket lehetoseg volna, pedig tobb van.

Na most. A szerzo ugy abrazolja a hajlektalan-problemat, hogy az egyik lehetoseg a valoban nyilvan eleg gusztustalan „levet ereszto” bacsi a hazukban (az is erdekes kerdes lenne egyebkent, hogy segiteni rajta vajon nem merult fel opciokent? Mar csak a fertozesveszely elharitasa vegett is, nem is szolva az ovodas gyerek szocializaciojarol: segitunk-e raszorulo embertarsunkon, vagy atlepjuk…) , a masik lehetoseg pedig a kormany altal elfogadott torveny.
Utobbirol ugyan odaveti fel mondatban, hogy persze, nyilvan vicc – de, mint ahogy a szerzo is elismeri, attol hogy abszurd, meg torveny lett belole. Innentol pedig nem vicc, jo sok embernek nem lesz az.

Ettol kezdve viszont a szerzo nem a hajlektalanokrol szolo torvennyel foglalkozik, hanem az azt kritizalokat kritizalja – am nem a kritika tartalmara, hanem a kritikusok szemelyere fokuszalva. Ketsegtelen, a magyar liberalis oldalnak akadnak boven vallalhatatlan kepviseloi. Am attol, hogy ezek a vallalhatatlan, esetenkent inkabb szanalmas figurak tiltakoznak valami ellen, attol a tiltakozas meg nem valik okafogyotta.

(Arra mar nem is terek ki, hogy a kritikak targyarol szandekosan elonytelen fotokat kozzetenni pedig siman csak primitiv. Az nem erv, hogy On esetleg nem tud fenykepezni. Ha nem tud, akkor ne tegye.)

A hamis dilemma ott van, hogy a cikk ugy tunteti fel, hogy az egyik lehetoseg a jelenlegi helyzet konzervalasa (utcan alvas joga, stb.) – az alternativat pedig a tiltakozok kepviselik, am mivel ok szemelyukben vallalhatatlanok (ebben egyetertuk, tobbsegukben azok), ezert az altaluk megfogalmazott kritika is lenyegtelen.

Pedig ennel tobb lehetoseg van. Peldaul egy olyan torveny, amely nem kriminalizal, vagy nem megkulonboztetes nelkul, vagy plusz forrasokat rendel a hajlektalan-ellatasohoz, es csak par havi turelmi ido utan kezd kriminalizalni, urambocsa’ kozponti ellatasi koncepciot keszit, stb. Es ez csak az egyik alternativa.

On, kollega, okos ember. Epp ezert tartom gyalazatosnak az irasat. Ha ugyanis egy buta bunko lenne, akkor hiheto volna, hogy logikai hibat vet. Mivel azonban nem az, ezert sajnos kenytelen vagyok azt feltetelezni, hogy tudatosan hasznalja a hamis dilemma eszkozet, es koncepcio alapjan irta, amit irt. Ez pedig finoman fogalmazva is megtevesztes, esetleg a klasszikust idezve: az igazsag nem teljes kibontasa – de semmikepp sem komedia.

(Gyengebbek kedveert: komedia akkor lenne, ha siman csak a Jozsef Attila szoborhoz atvonulo, ily modon kb. unverzalis tuntetokon rohogne. Lehetne is egyebkent, szo se rola… a hajlektalanuggyel egybemosni azonban mar mas dimenzio. )

Kar erte. Tobbet vartam Ontol.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 00:55:03

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ezek megbocsáthatatlan dolgok, mivel ezt nem tesztelte még senki - nem volt ugyanis bocsánatkérés... Nos, Kálmán-Tóni, én pár dolgot nagyon elcseszettnek tartok a Mandiner blogban, de ha titeket blogposztokért baszogatnak a munkahelyeteken, akkor olyat teszek, mint még soha: küldhetitek a mellettetek szóló tiltakozó nyílt levelet, aláírom. :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 01:06:50

@Panzer: Mivel egy kifejezetten (és szándékosan) szűkszavú posztról van szó, ilyen értelmezése is elképzelhető - persze ehhez az kell, hogy a lehető legrosszabb szándékot feltételezze a szerzőről.

Mi viszont szándékunk szerint éppen hogy a hamis dilemmát igyekeztünk tagadni. Itt ugye a közbeszéd szintjén van egyik oldalon a kormány (Korcsi Máté, Tarlós, Orbán, akárki), aki szerint minden hajléktalan bűnöző; a másik oldalon pedig az üldögélős tüntetők, akik szerint a hajléktalanok csupán a fasiszták számára jelentenek problémát, és csupán csak mert csúnyák. Ennél viszont nyilván bonyolultabb a helyzet, épp ezt próbáltuk illusztrálni.

Ami a logikai hibákat illeti, könyörgünk, ez nem egy logikus poszt, hanem egy teljesen abszurd helyzetet ábrázol mozaikszerűen: saját mocskában fekvő hajléktalan, miközben két utcával arrébb érte tüntetnek, Molnár F. Árpád (!!!), Sas Józsi, Kertész Ákos, meg egy szobor, amit kétszáz méterrel arrébb akarnak vinni, és ezért százak hisztiznek. Konkrétan egyébként minden posztunk a magyar politika abszurditásáról szól. Viszont tény, hogy egyáltalán nem kell minket szeretni.

tewton 2011.11.21. 01:08:31

@babarczyeszter:
"Én nem tudok róla, hogy civilek kifejezetten hadjáratot indítottak volna kifejezetten a Mandiner szerzői ellen."

Eszter, Maga ennel okosabb szokott lenni. nyilvan nem vaccpaor dorika vezetesevel inditanak hadjaratot. inkabb csak ugy, hogy pl. a hirszerzovg-s lazagyerekek kiszerkesztik a mandarinereket, lehetoleg nev szerint, lehetoleg nyomtatasban, lehetoleg moralis karaktergyilkossag kereteben.

persze ha az ember kellokeppen mucsai naci, akkor azt latja, hogy a romkocsmak kozonsegenek jobboldalat gyilkolja a romkocsmak kozonsegenek bal es/vagy liberalis, vagyishat "civil" oldala. nem elegans, de jol mutatja, hogy hogyan jon letre a hatalombol kiesett ifju bal/lib szarmazekokbol a "civil" bosszu nepe. kis, huszon/harminceves "civilek" es "fuggetlenek" pont ugy cselekszenek, mint a legsztereotipabb parttitkarok, kisztitkarok egy korabbi rendszerben. es teljesen mindegy, hogy ez "genetikus"-e, szocializacio es csaladi minta-e, vagy "igy alakult".

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 01:12:21

@Buncze S.: Teljes őrület. Tényleg, a gyűlölet sokak józan eszét elvette.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 01:17:05

@tewton:

Szóval, csak nem a méltóság fogalma körül örvénylik ez az egész bili f*s?!

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 01:20:02

@tewton: Kódoltan agydaganattal fenyegetett a jósdán. :) De azért nézze csak meg.

Panzer 2011.11.21. 01:37:55

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Amit a kozepso bekezdesben irt, na, azt kellett volna odairni a post vegere.

Ugyanis az, hogy mi itt ezt a ketszaz-akarhanyadik kommentben megbeszeljuk, sajnos nem valtoztat azon, hogy Onre epp most kezdenek mindenfele mas weboldalakon is elegge haragudni, mert eszerint ok is felreertettek az On szandekat.
A felreertelmezesek szama alapjan tartok tole, hogy azert ertik olyan sokan felre, mert a poszt az On legjobb szandeka ellenere is felreerthetore sikeredett, lasd a "mindenki hulye, csak en vagyok helikopter" cimu problemat. (Amitol persze Molnar F. Arpad kirohogeseben abszolut egyetertunk.)

Maskepp fogalmazva: nem jott at az, hogy On eppenseggel a hamis dilemma ellen probalt felszolalni. Sot, sokaknak epp az ellenkezoje jott at - bevallom, nekem is. Vagy azert, mert Ont eleve rosszindulatunak feltetelezik, vagy azert, mert On nem tudta megfeleloen kozolni a mondanivalojat, vagy e ketto tetszoleges kombinacioja. A vegeredmeny szempontjabol kb. irrelevans.

Es ez nem azert gond, mert On szemelyerol most esetleg epp csunyakat gondol az irasara reagalo tobbi szerzo, vagy akar en. (Ami egyebkent normalis vitakulturaban szinten irrelevans, mert az ervekkel es a modszerekkel vitatkozunk, nem a szemelyekkel - mint ahogy azt On most abszolut korrektul teszi is, ahogy itt beszelgetunk.)

A gond az, hogy megint nem a valodi problemarol vitatkozunk, (azaz hogy mi a fene legyen a hajlektalanokkal), hanem egy jol-rosszul sikerult posztrol, es a vegtelenul provincialis, rovidlato magyar kozelet visszassagairol, belertve ennek a kozeletnek a vegtelenul lejaratodott, teljesen vallalhatatlan figurait is.

Es sajnos fogalmam sincs, hogy a valodi problemara mi a megfejtes. :(

A tiltakozas, legyenek bar a vegrehajtoi kozott barmennyire vallalhatatlan figurak is (noha a 300-bol kb. tizet tudunk csak ebbe a kagetoriaba sorolni), arra talan jo, hogy a valodi problemara felhivja a figyelmet.

Azzal, hogy az egyes figurak kirohogesevel On attetelesen az egesz tiltakozast, es ezzel a tiltakozas targyat is bagatellizalja (legalabbis a nagy tobbseg ezt azert igy ertelmezi, olvassa csak el a posztra adott reakciokat akar itt, akar mashol), nos, azzal azt hiszem, hibazott.
Hogy egy mostanaban nem cseszegetett koltot idezzunk: "Jot s jol! ebben all a nagy titok." Azaz bar a szandeka a legutobbi kommentje szerint jo, tamogathato volt, a megvalositas nem sikerult jol.

tewton 2011.11.21. 01:44:19

@Holger Hartland:
neztem, de nem latom, ures a fiok, koszonom, fremajl. elkuldene meg 1x?

ebfül 2011.11.21. 01:55:15

@Panzer:

"A tiltakozas, ... arra talan jo, hogy a valodi problemara felhivja a figyelmet."

Már bocsánat, a problémára a Kocsis "hívta fel" a figyelmet. A t. tiltakozók részéről a hajléktalanok eddig akár meg is dögölhettek nap mint nap.

A tüntetés politikai célzatú jammerolás volt, ezért is "kellett" átvonulniuk 200 m-rel arrébb józsefattilázni.

Erről szólt a poszt.

"Es sajnos fogalmam sincs, hogy a valodi problemara mi a megfejtes. "

Hadd segítsek:

www.maltai.hu/?action=subpage&subpageid=1064

ebfül 2011.11.21. 02:00:02

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"a 16-17 éves, pattanásos nagykamaszok kedvenc költője"

Na, ettől fetrengtem.

Különösen, hogy az elmúlt 20 évben semmit sem öregedtem - etekintetben .

Panzer 2011.11.21. 02:11:10

@ebfül:

A linket koszonom. Ez egy jo es jogos valasz. A problemat nem oldja meg, de a tunetek kezeleseben ketsegtelenul segit. Tenyleg koszonom, nem tudtam rola. Komolyan at fogom gondolni jovore, amikor hazajovok Magyarorszagra.

Azzal viszont nem ertek egyet, hogy a problemara Kocsis hivta volna fel a figyelmet. Legfeljebb csak annyiban, hogy dobbenetesen rossz valaszt adott egy egyebkent ketsegtelenul sulyos kerdesre - es mivel a valasz iszonyatosan rossz (mert a szabaly betarthatatlan; mert a hajlektalanok siman atmennek masik keruletbe, ergo Kocsis nem megold, csak elken; mert egy csomoan meg fognak fagyni megfelelo ellatasi infrastruktura hianyaban, stb.), ez nyilvan figyelemfelkelto.

ebfül 2011.11.21. 02:45:57

"hívta fel" (idézőjelben!) a figyelmet = 'dobbenetesen rossz valaszt adott egy egyebkent ketsegtelenul sulyos kerdesre'

Ha nincs a Kocsis féle baromság, ezeknek az embereknek eszükbe sem jut a hajléktalankérdés. Ezért gondolom, hogy politikai hátterű a tüntetésük.

"A problemat nem oldja meg, de a tunetek kezeleseben ketsegtelenul segit." Tökéletesen egyetértek, ez a probléma soha nem fog megoldódni, akárcsak a prostitúció, vagy a szenvedélybetegség.

Azt azért el lehetne lesni, más helyeken hogyan kezelik, kriminalizálás nélkül. Gondolom több pénz és akarat van rá.

combo 2011.11.21. 03:52:16

Na, így az éjszaka közepén megpróbálom leírni, hogy mitől félreérthető (ha jóhiszemű vagyok) a hajléktalanos rész:

1. A vicces(nek szánt) szófordulatok - pl. tablettás bor emlegetése - után úgy tűnik, hogy egyszerűen csak zavarja a látvány a szerző gyerekét és gyomrát a "kibaszott óvodába" menet.

2. "Egy-két résztvevő ismerősünknek felvetettük, hogy a saját hajléktalanunkat nagyon szívesen elhoznánk nekik, de udvariasan vissza lettünk utasítva."
Mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen jellegű sablonmondat minden cigányokkal kapcsolatos vita kapcsán előjön, és nem olyan értelemben, hogy "jaj, szegény problémájára te sem adsz választ", hanem inkább úgy, hogy "fúj, takarítsd el innen; nem tudsz semmit az egészről". Ezért én automatikusan itt is így értelmeztem.

laboregér 2011.11.21. 03:53:19

@VI. Béla:
Ez esetben a VI. Béla helyett javaslom neked inkább a VI. Lenin nicket.

József Attila, mint valláspótlék? József Attila, aki a leginkább látja - és láttatja - az emberi lélek bugyrait? Csak az mondhat ilyet, aki a saját bugyrai iránt is érzéketlen.

A valláspótlék itt a magyar nemzet igézete.
A magyar nemzet! - mindentől megfosztják és még mindig azt hiszi, hogy mekkora nagy.

József Attilát frekventáltabb helyre? Igaza van annak, aki itt azt kérdezte, hogy a Parlament közvetlen környezeténél lehet-e frekventáltabb hely? Vagy az 1944-es arculat arcait akarjátok erre a nem eléggé frekventált helyre kiállítani, a susnyásba?

laboregér 2011.11.21. 04:07:36

@betyár:
politikai okokból baloldalit tett a politikai térbe a baloldal?

és most:
politikai okokból jobboldalit tesz helyette a politikai térbe a jobboldal?

Ugyan már! Átlátszó az érvelésed, féllábas, és még büszke is vagy rá. Legyen vége ennek a revans-csatának és legyen béke. József Attila nagy ember, halhatatlan, a magyarok büszkesége, bárki és bármikor és bármilyen célból próbálta is a maga politikai céljaira kisajátítani - és bárki és bármikor és bármilyen célból akarj kisajátítani magának politikai célokból kisajátítani helyette másokat.

Úgy csűritek-csavarjátok, hogy folyton belekeveredtek. Frekventáltabb helyre, mi? És levakarni József Attiláról a politikát, mi? Most úgy állítjátok be, hogy neki tesztek szívességet, miközben napi politikával festegettek be más arcokat?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 04:10:57

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Itt ugye a közbeszéd szintjén van egyik oldalon a kormány (Korcsi Máté, Tarlós, Orbán, akárki), aki szerint minden hajléktalan bűnöző"

ami ugye nem igaz, hát hogy a gecibe lenne igaz? kicsit ugyan megsavaztak egy törvényt arról, hogy deígyvan, de akkor sem igaz.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.21. 06:19:51

Mit lehet tenni a hajléktalanokkal?

1. kórház + elvonó
2. messze a nagyvárosok zajától felépíteni egy otthont
3. megpróbálni itt (messze a nagyvárosok zajától) integrálni az alkoholról LESZOKOTT és EZT kipróbálni akaró egyéneket szakképzett személyzet segítségével
4. kertészkednének, állatot nevelnének, azaz megtermelnék az saját kajájukat
5. család látogathatja őket, ők látogathatják a rájuk kíváncsi családot, mint egy régi öregek kottonában (by Irigymirigy)
6. szabadfoglalkoznak, sakkoznak, fociznak, olvasnak, tévéznek, ki-ki az iq-szintje szerint
7. aki fiatal és rendbejött agyilag, az mehet vissza a Zéletbe, de úgy, hogy tartja a kapcsolatot a Rendszerrel
8. akiknek ez nem kell, azzal NEM TUDOM mit lehet csinálni

Aki akarja, lehet fojtatni.

combo 2011.11.21. 06:21:45

@mavo: Azért ez túlzás. OK, én is egyetértek azzal, hogy a börtönnel fenyegetés enyhén szólva túllövés a célon, de megbüntetni nemcsak akkor szokták az embert, ha bűnözőnek gondolják, hanem atyáskodó, "megvédelek önmagadtól" céllal is: pl. ha nem csatolod be a biztonsági övet vagy drogozol. (Ezzel persze lehet vitatkozni, hogy a fenyegetés/büntetés-e a legjobb "nevelés. Egyébként egy csomó ilyen szituáció van: A gyerek felteszi a lábát a buszon az ülésre, erre a szülő megpofozza, azaz megbünteti. Akkor a gyerek bűnöző? De menetnénk az iskolába is stb.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 07:07:36

Ez a poszt és méginkább az alatta hömpölygő kommentsor egy bejegyzés írására ihletett. Még az este összeütöttem, majd ma reggel élesítettem is. Élvezzétek:

magyarido.blog.hu/2011/11/21/a_tukor_melyen_vagy_egy_megirhatatlan_bejegyzes_megirasa

ü
bbjnick

 

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 07:47:35

@combo:

értem. a hómleszt merő szeretetből beteszik a böribe, ott szépen megjavul, kiválaszt egyet a kifejezetten börtönből frissen szabadult hómleszek számára ajánlott munkahelyek ezrei közül, és hasznos tagja lesz a társadalomnak.

hogy erre a nyilvánvaló eshetőségre nem gondoltam, nahát

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.21. 08:18:53

@Buncze S.: az OSF támogatta civilek, ez jóóóó. Még ilyeneket, lécci, lécci.

-----

A hajléktalanok miatt moralizálás nem a hajléktalanok miatt izgul - eddig sem vitték haza azokat az osf-es civilek, ezután sem fogják - hanem a proletárok hiányában a politikai igényeiket, világutálatukat a hajléktalanok létével igazoló értelmisik miatt. Mer' azok lettek a posztban kiröhögve.

fidesz = házmesterek pártja 2011.11.21. 08:27:35

@tölgy: nem tudom, miért hittem évekig, hogy a nicked mögött egy kulturált, értelmes ember rejtőzik.
Mostanság egyre gyakrabban tör elő az az undorító kretén, ami kísértetiesen emlékeztet a jobbikos söpredék vezéregyéniségeire...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 08:27:41

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Kib*szott király!:-D Most olvastam a hírszerzős Hont András adjunktusúrleveteresztős cikkét: klasszikus szabadnép-stílusban megírt kivégzős cikk. Fix, hogy nem h*lye Hont, fix, hogy pontosan tudja, hogy amit ír, milyen asszociációkat ébreszt. És mégis megírja! Elképesztő a fickó! Amit csinál, igazi zombisajtó!

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.21. 08:40:41

@bbjnick:

abban mondjuk igaza van a hontnak, hogy borzalmas kommentelőket vonz a mandarin. :))

szegény turult, meg ergét sajnálom, már majdnem befogadta őket a budapesti értelmesség és mos kurucinfó lettek. nem könnyű az élet.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.21. 09:03:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Szegény Elpet! Biztos kirúgnák a buzi, liberális, zsidó főnökei, ha kiderülne, hogy a kétharmados, teljhatalmú kormányzópárt szócsövének blogol.

nagyza 2011.11.21. 09:11:48

Mentél a kibaszott óvodába a kurva kölykeiddel?

babarczyeszter 2011.11.21. 09:22:31

@tewton: Hont András engem is kiszerkesztett a Hírszerzőben. Nem is egyszer.

Ennyit az összeesküvésekről.

babarczyeszter 2011.11.21. 09:34:00

@KKTT
Nézze, a cikk rossz, mert durva, nagyképű, gondolatot nem tartalmaz és még csak nem is szellemes.

Ha pusztán nagyon rossz véleménye van a hajléktalanok mellett kiállókról, akik szerint nem bűncselekmény, ha valakinek nincs lakása, az meg különösen nem, ha "egy kövön üldögél" (ld. még József Attila). Azt a kérdést, hogy mit tegyen egy apuka, ha egy hajléktalan él a kapualjban, és aggódik a gyerekei egészsége miatt, fel lehet tenni szerintem normális hangnemben is.

Teljesen rendben van, ha rossz véleménnyel van azokról, akik szerint ne restauráljuk már a háború előtti teret, mert ugye utána jött a háború, az idő meg előre megy, nem vissza.

És tőlem mondhatja azt is, hogy József Attila szar költő.

Szerintem vegye le ezt és írjon helyette egy másikat, aminek van valami értelme.

Ha másoktól korrekt magatartást vár, akkor, különösen magának, célszerű lenne korrekt módon viselkednie.

Aranyszabály.

Ezzel én kiléptem. Üdv

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.11.21. 09:40:20

@babarczyeszter:

Eszter, ne csinálja mán! Nem is Eszterre gondolt KKTT. És H.A. csak egy a szadista Völkischer Beobachter-vonalból, bár abból kétségtelenül az egyik legerősenn.

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Vedd már észre, hogy a fenti egy nemeurópai írás. Ha nem értenéd, a hírszerzővg-vincentinfo vonal csak próbál jobb belátásra bírni. Élcelődésből továbbképzésre H.A.-hoz tessék menni.
De tudod mit? Minek. Már kimondták a verdiktet az OSF civiljei:
"Kár érte! Lehetett volna a mérsékelt jobboldal, a megfontolt konzervatívok menedéke – ennek azonban annyi. Innen nincs visszaút. Szaros nadrággal nincs belépő semmilyen szalonba."
Bazdmeg, pedig hogy igyekeztünk!

fvipera 2011.11.21. 09:41:27

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: senkiházi vagy kedves fiacskám. amolyan megkésett ifjúkommunista. ahogy látom, egyre aránytalanabbnak érzed annak a szarnak a mennyiségét, amelyet jóízűen kell befalnod a havi fizuért.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 09:47:13

@málnási:

Szerintem a mandis gyerekek sem most jöttek le a falvédőről, mindben megvan a simlisstich; egy biztos, félteni én nem féltem őket. (Ebben a hajléktalanos-józsefattilás kínai-posztban meg még ráadásul tényleg van egy adag balf*x-sz*nyaság.) De amit Hont (a hivatkozott Hírszerzős cikkben) bemutatott, attól még a nyolcvanéves Lukács György is el*lvezne!

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2011.11.21. 09:58:35

@tölgy: Pedig azt hinné az ember, hogy az OSF (www.osffranciscans.com) segít a hajléktalanokon.

babarczyeszter 2011.11.21. 10:04:01

@Gabrilo: Völkischer Beobachter? Már bocsánat!

Én egy keresztényien megértő csajszi vagyok.

De miért várna megértést KKTT, ha éppen geci?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.21. 10:16:10

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Na most a probléma ott van kedves Kálmán és Tóni, hogy a likvidálásotokra már bejelentkeztek az ab ovo demokraták, így nekünk már csak a hullagyalázás maradna, azt viszont inkább meghagynánk Dániel Péternek, ő biztosan élvezni is fogja. Mint hogy talpig demokrata.

tewton 2011.11.21. 10:53:07

@babarczyeszter:
kedves Eszter, ugyan mit lehetett Magan kiszerkeszteni? hogy az olvasok megtudjak, mi az amugy nicknevkent hasznalt real life neve? hogy tenyleg Magat lattuk a teveben, vagy a konyvtarban tenyleg a Maga esszekotetet lehet kikolcsonozni, vagy tenyleg azt gondolja, amit publicisztikaiban ir?

amit a hirszerzovg csinal, az pont olyan, mint amikor a kavehazban uldogelo rejto jenore felhivtak a nyilasok figyelmet a korabeli demokratak facebookjan, az egyedul vagyunk-ban. talan Maga egy annyira mas generacio, hogy nem veszi eszre, itt valakinek az egzisztenciajat akarjak kicsinalni a liberalis / ballib / "civil" arcok. nyilastempo, na. az ujdonsag az, hogy ezt mar a hirszerzovg is megengedi maganak.

a legviccesebb az egeszben az, hogy a "liberalizmus" meg a szolasszabadsag mintha azt jelentene, hogy onmagaban a velemeny szamit, nem az, aki mondja (ugye ez utobbit figyelembevenni olyan tekintelyelvu, csunya-csunya dolog volna). egy epeszu liberalis kb. azt mondana, hogy hulyeseg vagy nemhulyeseg, amit ir a szerzo (de mi is a szerzo? hiszen a szerzo halott! csak szovegek vannak, meg intertextusok stb). de a szerzo szemelyet firtatni azert, hogy leleplezzuk, ellehetetlenitsuk ... igazi patkany / hazmester / csendor / parttitkartempo.

lehetseges, hogy magyar liberalisok tonkre akarnak tenni valakit azert, mert mas a velemenye?
LOL.

szempontpuska 2011.11.21. 11:02:15

@El Topo (Sgt. Elias): Talán már készül is egy fideszvédelmi (vagy mandinervédő) törvény valahol, hogy e rettegésnek elejét vegye? :-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.21. 11:02:40

@tewton:
'lehetseges, hogy magyar liberalisok tonkre akarnak tenni valakit azert, mert mas a velemenye?'

Szerintem kizárt!

Ophelie 2011.11.21. 11:03:07

Kedves blogger, ha bántja a szemedet/orrodat nálad nyomorultabb embertársaid létének mellékterméke, kérlek, legközelebb, amikor fényképezőgéphez nyúlsz, jusson eszedbe, hogy vannak olyanok, akiknek a szemét bántja az a tömény vizuális szennyezés, amit Te ebben a cikkben végrehajtottál. KÉRLEK, NE FÉNYKÉPEZZ SOHA TÖBBÉ!

Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá 2011.11.21. 11:13:19

Soha, de soha-soha nem olvastam ennél undorítóbb cikket, te patkány tróger kínai izé. Gyerekeidet, akiket valószínűleg egy életre elcsesztél, jó, ha azonnal állami gondozásba adod, vagy legalább beviszed egy állatmenhelyre, mert te kártékonyabb vagy a patkányoknál és a csótányoknál is, és természetesen ezeket a rendkívül okos állatokat még csak össze se lehet veled hasonlítani.
Más kommentet ez az "idehányásod" nem is érdemel.

is 2011.11.21. 11:14:42

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: már 2008 márciusra eljött ez az állapot, hivatalos, pecsétes felmérés van róla. idézem (nem szó szerint):

"Hülyeségek a kérdések, de be kell szólni Gyurcsánynak, ezért kell szavazni"

tudom, hogy más szemében könnyebb akár a szálkát is észrevenni, mint a sajátunkban a gerendát, de ezzel a hülyenépszavazással a hátad mögött te már csak a buddhista újjászületésben bízhatsz, mert ezt az életedet Mandinerestül erkölcsi nullára vágtad. legfeljebb(!) éppen tükörbe nézel, és a 4-5 évvel ezelőtti önmagadat látod, csak még ezeket az 'éppen átcsusszant' baromságokat is be kell magyaráznod magadnak, szemben azzal, hogy egy szocinak legfeljebb annyit kell mondania, hogy 2006 után egy értelmes egészségügy lett volna, azon őneki nincs mit szégyellnie, Szócska is pont azt csinálja, amit Molnár Lajos.

és persze te is tudod, hogy a törvényednek nem az utcán megfagyás az alernatívája, csak csúsztatsz és hangulatkeltesz, és geciskedsz. erről is beszélgethetsz óvodás gyermekeiddel, hogy az apjuk professzionális csúsztató.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.21. 11:15:40

@TuRuL_2k2:

orbanviktor.hu rendszergazda, orbanviktor.hu foszerkeszto,
lex biszku kedvezmenyezett,
miniszteriumi foosztalyvezetohelyettes,
kulturalis missziovezeto,
miniszteriumi politikai tanacsado.

ez az igazi underground. a kegyetlen elnyomatas eveiben. bakker, a rezsim ma hoz torvenyt arrol, konkretan beleirja az alkotmanyba, hogy egy huszonegy eves emeszpes gyerek felelos az otvenhat utani megtorlasokert. azt nyirhattok ki akit akartok, gyakorlatilag a szo legszorosabb ertelmeben. ti mint mandiner, konkretan megalaztok, megtapostok egy csomo embert, es RINYALTOK ???? kurvaelet.

TG69 2011.11.21. 11:18:52

@poszt: Fel kellene már nőni, ha gyereked is van, akkor meg egyszerűen muszáj. A szokásos mandiner hülyéje bejegyzést hoztad, szar cikkel, fotókkal jellemtelenül. Ha gyűlöletet szítva írsz, akkor nem csodálkozz, hogy te is annak tárgya leszel. Békés karácsonyt :).

is 2011.11.21. 11:20:30

@Talon Karrde: bocs, jól értem, hogy 0. Minden hajléktalan alkoholista?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.11.21. 11:22:07

@is: Hát akkor ezt beszoptad, mert 2008 márciusában még nem is blogoltunk. Egyéb?

Karcolt lendület 2011.11.21. 11:24:50

@babarczyeszter:
Miért, például Tóta W. normális hangnemben szokott fogalmazni, amikor valami nem tetszik neki? Aztán Hontok és Fleckek mégsem háborodnak fel.

Az, hogy egy cikk esetleg rossz, nem indokolja a hisztit, amit körülötte csapnak. Mindenkinek vannak gyengébb írásai, mégsem szokták kiírni a kultúremberek köréből. Ez egész egyszerűen politikai indíttatású levadászás, ez a volt eszdéeszes, a más világnézeteket nem különösebben toleráló társaság nekiesett a Mandinernek, mert konkurenciát lát benne, mert túl sokan olvasták az ő törzsközönségükből is és ezek az elhajlók túl megértően viszonyultak a jobboldal egy részéhez, még vitatapartnernek is elfogadták őket. Ennek vége, a szituációnként mérlegelt különvéleménynek vége, valaki vagy velük van vagy ellenség. (Igen, a Fideszhez tartozó egyes körök - határozottan nem a Mandiner - pont ugyanígy viselkedtek az utóbbi tizenakárhány évben, de hogy ki ütött előbb vissza, azt elég nehéz meghatározni.)

is 2011.11.21. 11:25:42

@jotunder: "ti mint mandiner, konkretan megalaztok, megtapostok egy csomo embert,"

ez bizony így van. +1.

is 2011.11.21. 11:29:01

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ja, nem volt Reakció meg Ufi. ügyes vagy, kapsz buksisimit, ki tudod magyarázni, na. esetleg a 10 éves megemlékezéseteket saját magatokról vedd elő, hogy mióta is toljátok.

tewton 2011.11.21. 11:30:04

sose olvastam a mandinert, de kar erte, lehetett volna egy hiteles mersekelt jobboldali dolog, amivel a demokratikus ellenzek erdemi parbeszedet tudott volna folytatni, a hiteltelenne valt partpolitikatol fuggetlenul. kar erte, szomi vagyok.

bocs, javitas: "sose" torlendo, helyette "regen rendszeresen"

tewton 2011.11.21. 11:33:00

@jotunder:
"ti mint mandiner, konkretan megalaztok, megtapostok egy csomo embert"

ha nem a vincent lenne a nick mellett, meg talan el is lehetne gondolkodni ezen egy pillanatra

evil overlord (törölt) 2011.11.21. 11:43:44

@Karcolt lendület: "Miért, például Tóta W. normális hangnemben szokott fogalmazni, amikor valami nem tetszik neki? Aztán Hontok és Fleckek mégsem háborodnak fel."
A mocskosnáczik ellen minden megengedett, nem?

@tewton: Minek áll le vitatkozni ezzel az alemberrel? A végén még stilisztikai elemzés alapján leleplezi Önt.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 11:53:30

@tewton: Ugye nem gondolja komolyan a kérdést? A szerzők (a hozzászólókkal együtt) pontosan be vannak árazva, mindenkinek ott van a nickneve mellett az a (láthatatlan) szorzószám, amely kifejezi a képzelt hierarchiában elfoglalt helyét, mert azért lehet azt (pontosan) sejteni, ki kicsoda. Bármit is írjon le a célszemély, a veszélyességi mutatóját azonnal kidobja a gép.

Ott a gond, ha valaki a hagyományosan baráti területekbe ékelődve fejt ki hatást, amely talán csak képzelt, de attól még fenemód veszélyesnek is ítélhetik, ha az például az ELTE egyik harcálláspontjáról érkezik.

Ha ugyanez Pécsről vagy Szegedről jön, még a kocsizörgés szintjét sem fogja elérni. Egy provinciális országban, ahol mindenki mindenkit ismer, hogyan is gondolhatja bárki, hogy a tiszta vélemények ütköznek és kialakul majd valami tárgyszerű vita? Mondjuk a londoni pincér elbeszélget egy pösti uborkafa lakóval ötvenhatról.
Elképzelhetetlen, secperc alatt az agyagba döngölik a linkjeikkel és ismeretlen forrásból hozott szakfecsegésükkel, jól kiművelt prekoncepciójukkal.

(Csak úgy, eszembe jutott, hogy voltam egyszer _azzal_ az Ottóval falusi lagziban. A kisöreg nem fintorgott, a maga szintjén elbeszélgetett bárkivel úgy, hogy nem adta be a koronáját a megőrzőbe, nagy élmény volt.)

KK&TT abban jó, hogy megtalálták és már többször is beleharaptak az Akhilleus -inukba. Mit mondjak, jól esik hallani a visongásukat.

Pontosan vissza lehet belőle következtetni arra, hogyan sikerült elcsalni a rendszerváltást, miért maradtak a nyakunkon és szívja a vérünket a magát fárosznak gondoló törpe minoritás.

Csak a lényegüket adják, korlátlan szabadság nekem, guillotine nektek. Szép vagy nem szép, ugyanezt nekik is, aki itt megbocsát, az áruló, és szívhatunk megint egy húszast.

Nem gondolom, hogy ezt túl kellene magyarázni, kiváló bokorugrató egy ilyen post. Célkijelölés, tűz! Istennél a bocsánat.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.21. 11:54:38

@evil overlord: személyesen is alembereznél cukika, vagy inkább összecsinálnád magad ?? :)))

Bell & Sebastian 2011.11.21. 11:58:47

@jotunder: Gráfúr, rossz napja van? Vagy évei? :)
Esetleg velem nem verekedne?

tevevanegypupu 2011.11.21. 11:59:36

@tewton:

Manapsag nem erdemes mersekelten jobboldalinak lenni.

tewton 2011.11.21. 12:00:01

@jotunder:
maga eloszoban is hasznal olyan fordulatokat, hogy "cukika"?

Bell & Sebastian 2011.11.21. 12:02:30

@tewton: De kifinomult buzizás! Úgy van. :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.21. 12:02:34

@Bell & Sebastian: verekedne ??? :))))) én ?????

tewton 2011.11.21. 12:02:58

@tevevanegypupu:
haha, ez tenyleg igy van. de maga is tudja, a civilek szamara ilyen a vilag: vagyunk mi, az mdf, meg az antiszemitak.

most hallom a radioban, a coruscant is lakhatatlanna valt.
ez is orban miatt van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 12:03:21

@is:

úgy érti, hogy kk&tt még nem blogolt '08 tavaszán. és mint tudjuk, ezen a blogon egymástól mérhetetlenül független individuumok írnak. kivéve persze azt, aki retteg, hogy kirúgják, ha írni mer.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.21. 12:04:39

@tewton: elég ritkán érintkezem MAK dockó háremével, úgyhogy fogalmam sincs. elképzelhető, de nem lennék rá büszke, nem nagyon liberális dolog.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 12:10:55

@jotunder: Én bizony igen. Más ember lenne utána, átgondolná még egyszer-százszor.

tevevanegypupu 2011.11.21. 12:12:42

@tewton:

Mindenesetre vert mar nem kell adni, abbol mar van nekik eleg, most hallottam en is. Ami meg maradt nekunk azzal banjunk ovatosan a piocak miatt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.21. 12:23:29

@Bell & Sebastian: „Csak a lényegüket adják, korlátlan szabadság nekem, guillotine nektek.”

@tewton: „lehetseges, hogy magyar liberalisok tonkre akarnak tenni valakit azert, mert mas a velemenye?”

Ugyan, a hőskorszaknak állítólag vége, most már csak azt akarják (néhány szókimondóbb egyedtől eltekintve), hogy ne legyen hatalmon a másvéleményű. Toleráns, tisztelettudó emberekről van szó, akik minden reggel József Attila kötetet lapoznak, hogy aznapra leróják tiszteletüket a költő nagysága előtt. Csak azt nem értem, hogy akkor hogy tudnak olyan elképesztően üresfejű, slampos, és arcbamászóan bunkó stílusú számot és videót írni/rendezni, mint például a „Nem tetszik a rendszer”, ami miatt, ha meglátná magát rajta, normális, kulturált ember égne. Erre ők büszkén mutogatják. Hiába, MÁSOK vagyunk, na.

Alfőmérnök 2011.11.21. 12:24:55

@tölgy: "'Mer' azok lettek a posztban kiröhögve."

Akár igaza is lehetne, de szerintem téved. Nem lettek kiröhögve. Kicsit nyers, naturalista stílusban írtak le egy eléggé khm, bizarr szituációt. Én legalábbis így értelmezem. Az ilyenen persze néha kínjában röhög az ember.
Aki ki lett cikizve az a Müller Péter Sziámi, meg a többi tüntető.

combo 2011.11.21. 12:25:49

@mavo: Nem. Elvileg azt akarják, hogy ne az utcán fagyjon meg, hanem menjen hajléktalanszállóba. (Gyakorlatilag meg jó pontot akarnak szerezni a választóknál az "eltakarításukkal".)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.21. 12:28:54

@Bell & Sebastian: a szájkarate nem olimpiai sportág nyuszifül.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 12:30:43

@jotunder: Karikás ostor jó lesz, puhapöcs? :)

Bell & Sebastian 2011.11.21. 12:36:04

Pécs peremvidékén egy-két bokros részt elfoglaltak, tábort vertek. Értelemszerűen az ott elvezető gyalogutak kiesnek a közhasználatból, alkonyatkor nőknek és gyerekeknek meg pláne. Lehet nagyot kerülni, a jobb a béke -elvén.
Csuknorris megpróbálta. De még neki sem sikerült.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 12:36:54

Csak a jegyzőkönyv kedvéért:

1) Mások nickjét leleplezni, őket kiszerkeszteni: hitvány, megvetendő cselekedet. Alemberség. Ha bárki személyesen kérdezi, hogy az-e: igen, akkor is.

2) Akkor is, ha az elkövetőnek mellette számos erénye és érdeme van.

3) Akkor is, ha előtte netán a leleplezett, kiszerkesztett nick is művelt hitvány stb. dolgokat. (Ez sokszor véleményes!)

4) A Mandiner elleni mostani hadjárat a módszereit és a hangnemét tekintve mélységesen igazságtalan. Alemberi.

5) Akkor is, ha a mandineresek maguk is jócskán tehetnek arról, hogy ide jutottak.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 12:45:08

@Holger Hartland: A legutolsó vers, Az örökkévaló Evangélium
(el kellett ahhoz olvasnom, hogy az Eszter -videóhoz ne szóljak és milyen jól tettem, csak hát kiment a hatás mára)
mek.oszk.hu/00300/00332/00332.htm#100

:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 12:51:32

@combo:

"Elvileg azt akarják, hogy ne az utcán fagyjon meg, hanem menjen hajléktalanszállóba."

már ugye ha lenne még szabad hely a zsúfolt szállókon. amelyeknek a támogatását egyébként - nahát! - csökkentik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 13:04:09

@Holger Hartland:

hadjárat, muhaha. nemrég még turulék adták elő, hogy szabad országban szabad rettegni, erre most ők adják elő a rettegést, azzal az aprósággal megfűszerezve, hogy ők nem ellenzékből, hanem hát icipicit hatalomközelből rettegdéznek; hát minimum fincsi.

amúgy meg kérem nincs itt semmi látnivaló, tessenek továbbmenni. kk&tt a megszokottnál is bunkóbbra igazította a mesterművet, csipetnyit átlépve egy határt, mire az eddigi kirohanásaikat eltűrő úri közönség úgy döntött, hogy ha a tisztelt szerzők átlépték, akkor átlépik ők is.

nekem sem tetszik identitások szellőztetgetése. de rémlik valami leszedett post, ami meglehetősen konkrét rágalmakat sugallt, akkor a mostani áldozatok elég magasról szartak le mindenféle jogokat, és a mandiner többi érzékeny lelkületű individuuma sem mondta, hogy jaj, hát mégse, meg jaj, mi lesz a megtámadottakkal.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.21. 13:08:35

én csak azt nem értem, hogy a kínai mitől olyan legfontos, hogy le kéne vadászniuk. na mindegy, ők tudják. én nem szeretem ezt a pimasz kis pöcsöt, úgy hogy vihetik. :)

viszont a vadászatnak azért van egy nagyon hasznos hozadéka is. talán észreveszik a szerkesztő urak, hogy nincs belépő az óhajtott kasztba, még a hollán utcán át sem.

VI. Béla 2011.11.21. 13:10:23

@tewton:

"de JA tenyleg nagy kolto, aki a megzuhant embereknek tud valamelyest tamaszt is adni. teologiai szempontbol nyilvan nem mertekado :) de nem is akar az lenni. sot. a modern ember csodjenek egyik legtisztabb es /tragikusabb peldaja, es ezt pechjere magatol is atlatta."

És kicsit Gasper-nek is: pontosan erre használták abban a korban, és azóta is.

Idesanyám lelkemre kötötte a szenvedés és a szenvelgés közti különbséget, hát, az is eszembe jut.

VI. Béla 2011.11.21. 13:11:56

@tewton:

Esetleg Bessenyeitől visszaveszi a "Ha én gazdag lennék" c. dalt. És a lelkes közönség tapsol az adósok börtönében.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 13:13:25

@mavo: Mit tudom én, hogy rettegnek-e. Nem látok a fejükbe. Láttam viszont a tegnapi hírszerzős cikket, láttam az itteni kommenteket, láttam, hogy már "babarczyeszter" is beszállt a nickleleplezősdibe. Szvsz a rettegés nem indokolt, az undorodás igen.

KKTT egy kisgyerekes apuka, aki a gyerekeit naponta a "levet eresztő" egyén mellett kénytelen óvodába vinni. Szerintem KKTT ehhez képest igen toleránsan írt.

Az a régi levett poszt annyira primitíven alpári volt, hogy szerintem nem lehetett nem érteni a másodszándékot. De erről már írtam egy paródiát a blogomon, még januárban. :)

VI. Béla 2011.11.21. 13:20:38

@(pelikán*):

Ja persze, maga csak írja!

VI. Béla 2011.11.21. 13:21:52

"Imádom JA-t,"

Na, erről beszélek.

TG69 2011.11.21. 13:25:40

@Holger Hartland: Igen meg kutyakaki mellett is végigsétálunk minden nap és megsem evvel a termékkel azonosítjuk ezeket az állatokat gyermekeink számára (már a normálisabbja ugye). Kínai meg pont ezt teszi.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 13:25:55

@VI. Béla: Sziámi életművét csak hagyjuk, valamelyik lemezéhez (igen, megvesztem) járt egy verseskötet, az alternatív iskolai szavalóversenyt azzal nyerte a kölök.
Lássuk csak:

...
Megbasztam egy aranyhalat,
Abból se' lett tapasztalat,
Annak se' volt semmi haszna.
Az is olyan mint a többi,
Lökés, nyögés, meg satöbbi...
Mér az ember mindig baszna.
Minden tagság viszontagság,
Minden kúrás fogyókúrás.
...
Be se nézek magam alá,
Mer a végén még ott találom
Magamat magam alatt,
Azaz érzés nagyon tréfli
Haj az ember aztat érzi,
Magának is alul maradt.

Jaj a szegény Diána,
Fából van a pinája,
De még milyen kemény fából.
Kívül belül csupa szálka,
Sok pénzért se' másznék rája,
Másszék rája haláltábor.

Mit mondjak, méltán lett első, gyenge volt a lírai felhozatal.

evil overlord (törölt) 2011.11.21. 13:27:22

@Bell & Sebastian: A "vitának" csak az egyik oldalát látom (Falafel testvérének leleplezése óta gonoszbanya nálam indexen van). Ennek ellenére: ne vacakoljon, vegye elő a nagypapi Schmeisserjét a sifonérből és használja rendeltetés szerint :)

@mavo: Azt hiszi, hogy Kínai véletlenül gyakorolt önkritikát Heller miatt? A fenét. Azonban mint írtam, a mostani "célpontoknak" nincs megfelelő összeköttetése, így nem lesz levadászás. (BTW biztos van olyan munkahely, ahonnan kivágják a fideszes bloggert. Nyilván nem állami és önkormányzati állásról van szó.)

TG69 2011.11.21. 13:29:05

@VI. Béla:

"Te: bakája a mindenségnek.
Én: kadettja valami másnak.
Odaadnám tiszti kesztyűmet
cserébe a bakaruhának."

Pilinszky János: Újra József Attila (1972)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.21. 13:31:22

@TG69:

buzikám, a kutyának legyen is bármennyire undorító alállat, amelyik akkor érzi jól magát, ha az orrát a seggébe fúrja, vagy ha saját faszát/pináját nyalogatja, szóval ennek az alállatnak számos jó tulajdonsága is van. az utcán lakó emberi szemétnek ha megemlítené néhány jó tulajdonságát, hálás lennék.

Harminchárom nevem volt 2011.11.21. 13:32:01

@babarczyeszter:

Csakhogy maga méjnsztrím, fővárosi értelemben. Egyszer vittem be a munkahelyemre egy Ufit, elkezdődött a szélsőségesezés.

Karcolt lendület 2011.11.21. 13:40:06

@mavo:
Milyen határt lépett át?
Leírta azt a szituációt, amit mindenki lát a belvárosban? Attól, hogy a kormány megint baltával akar fogpiszkálót faragni, a probléma még élő és azokon kívül, akik elvi okokból nem éreznek szagokat még mindenkit zavar is.

2006-ban le lehetet írni, hogy a Kossuth téri tüntetők milyen undorítóak és összehugyozzák a teret, 2011-ben már ugyanezt nem írhatja le KK&TT egy a házuk előtt kempelő hajléktalanról?

Máskor nem gúnyolt ki tüntetőket? Nem csinált vicces videókat meg fotókat róluk? Például jobbikosokról? Ja, az nem volt baj, amíg fasisztákat savazott, addig szellemes volt és értékes cikkeket írt.

Szóval milyen határt lépett át, amit eddig nem, illetve amit eddig a most nagyon felháborodott "civil liberálisok" nem, amikor ők támogatták a hatalmat és az viszont is támogatta őket pályázati pénzekkel?

Ami most folyik, ugyanaz a chartás módszer, amivel 20 éve igyekeznek mindenkit kirekeszteni, aki nem eléggé cimbi. Mérhetetlen rosszindulattal átértelmezett mondatokkal ellenséget csinálnak maguknak, aztán a saját maguk által költött ellenséget gyűlölik teljes meggyőződéssel.
"All of this has happened before, and it will all happen again."

VI. Béla 2011.11.21. 13:40:39

@Bell & Sebastian:

Én Sasjózsiról regéltem, hogy jön ide Sziámi?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 13:43:53

@evil overlord:

cuccimókuska: anno a ### fórum pajkos fideszesei privát üzeneteket törtek fel. többek közt az én régi telefonszámommal is szembe találkoztam egy ilyenben. mint megtudtam, a biztosra vett 2006-os győzelem után (úgyis, mint győztesek) azt tervezték, hogy majd jól utánanyúlnak a komcsiknak. ennek fényében ami itt folyik az nem levadászás, hanem első bál.

TG69 2011.11.21. 13:44:41

@málnási: Név szerint felsorolva? :)

VI. Béla 2011.11.21. 13:48:20

@TG69:

Nos, nem hinném, hogy Pilinszky "imádta" volna József Attilát, vagy ha igen, nem ezért tiszteljük.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 13:49:13

@Karcolt lendület:

"2006-ban le lehetet írni, hogy a Kossuth téri tüntetők milyen undorítóak és összehugyozzák a teret, 2011-ben már ugyanezt nem írhatja le KK&TT egy a házuk előtt kempelő hajléktalanról?"

tényleg nem érzed a különbséget a szabad akaratból választott és a nem szabad akaratból választott életmód között? egyébként hogyne, leírhatja. cserébe a mocskos völkiserbeobachteres liberálnáci is leírhatja, hogy a szerző levet ereszt. na bumm, mire fel ez a felháborodás?

Bell & Sebastian 2011.11.21. 14:00:58

@VI. Béla: Sorry, Alfival nem vagyok túl jó szexusba, bassza át neki! :)

evil overlord (törölt) 2011.11.21. 14:02:10

@mavo: A cuccimókuska meg a cukika az valami ballib eposzi jelző?
Ha néhány elmeroggyant narancshívő meg gyurcsány-árva csinálja az nem veszélyes (vincenték se tudnak lófaszt sem elérni). KKTT-t bizonyára nem ezen a szinten mószerolták anno.

TG69 2011.11.21. 14:02:31

@VI. Béla: Ez arra lett volna példázat, hogy a 16-17 éves pattanásosoké JA hagyatéka... Lehetne sorolni tovább is, de szeritem felesleges.

VI. Béla 2011.11.21. 14:03:03

@mavo:

Ha értené, hogy mi az a szabad akarat, akkor nem írna ilyet. Bármelyik hajléktalannal, ha beszél öt percet, kiderül, hogy mi volt az ő döntése, ami ide vezetett. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell rajtuk segíteni, de attól még így van.

És ha már ide jutott, akkor is van egy döntése, hogy bemegy-e a szállóra vagy nem. Ott nem lehet piálni, ja, ez fölöttébb kényelmetlen. De ez is az ő döntése.

VI. Béla 2011.11.21. 14:05:32

@TG69:

Nem én írtam a cikket, ez a pattanásos dolog KKTT mániája, majd küldök neki Pitralont, én csak a mellett érvelek, hogy sokan e hazában valamiféle Messiásként tekintenek József Attilára, amit szerintem nem kéne, a szívünk mélyébe nem olyasvalakit kell helyezni, aki feladta.

VI. Béla 2011.11.21. 14:06:32

@Bell & Sebastian:

Hát, Alfival én se, szóval bassza át neki a szesztől hányó blogmotor!

TG69 2011.11.21. 14:12:27

@VI. Béla: Bel kell venni az új alkotmányba, hogy JA ilyen szempontból veszélyes, mindenki nagyon ügyeljen olvasásakor és ha lehet ne "imádja" :).

Bell & Sebastian 2011.11.21. 14:14:23

@VI. Béla: Az nem én vagyok, de leleplezzem?

Karcolt lendület 2011.11.21. 14:14:28

@mavo:
Nem, nem érzem a különbséget.
Összehugyozták a Kossuth teret? Össze. Tény.
Vannak ilyen büdösbácsik itt Budapesten? Vannak. Tény. De persze az az undorító, aki ezt leírja.
Álszentség.

Ez a hiszterolib banda nagyjából az első érv idén számomra a Fidesz-kormány mellett és nem jó érzés szembesülni vele, hogy ez a társaság egy fikarcnyit nem tanult a 2010-es orbitális pofáraesésből, ugyanazokkal a panelekkel és ugyanazzal a kettősmércével viszonyul a világhoz. Elég felháborító, hogy tényleg nincs esély, féltudású, de legalább arrogáns faszkalapok vannak mindenhol, nincs esély elkerülni őket és az ő érdekeiket kiszolgáló politikát.

TG69 2011.11.21. 14:15:52

@Bell & Sebastian: Az internacionalista jotundernek meg kalasnyikovja van. Állítólag Perelmantól kapta, hogy a magyar parittyásokat fegyelmezze meg vele. Még csak (bizonyíthatóan) kétszer használta :).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 14:17:07

@Holger Hartland:

én is kerülgettem hómleszt eleget, nekem is van gyerekem, ő is lát eleget. és?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 14:18:59

@evil overlord:

kk&tt sem ország és világ előtt rágalmazott, nyilvánvalóan. ez van.

TG69 2011.11.21. 14:20:13

@Karcolt lendület: Elmagyarázom a különbséget. Ott politikailag motivált embertársaink egy feltünő viselkedésformája ütötte meg a liberálnácik orrát, kínai meg egy hajléktalanokról szóló posztban leírja a saját tapasztalatát és a dolgot evvel lezártnak tekinti (legalábbis a cikkben). Ez a szint kb a kurucinfo-é, épp csak azt nem teszi hozzá, hogy itt és itt és itt hogyan bánnak az ilyen népséggel. Ja akkor nem is mandineres lett volna a poszt, hanem igazi kurucos.

VI. Béla 2011.11.21. 14:22:53

@TG69:

Nézze, láttam én már JA-fan kamaszt marék gyógyszert bevenni, szóval nem viccelnék ezzel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.21. 14:23:55

@tewton: lehetett tudni eddig is, ki a - fityeszből kib*szott - f*szkalap.
Az mondjuk nagyon tanulságos, hogy mély erkölcsi aggályai vannak KKTT-vel szemben, miután anno olyan firkálmányokat írt rendelésre. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 14:26:28

@VI. Béla:

"Bármelyik hajléktalannal, ha beszél öt percet, kiderül, hogy mi volt az ő döntése, ami ide vezetett."

minden bizonnyal sok ilyennel beszélgettél. :)

TG69 2011.11.21. 14:26:39

@VI. Béla: Csodálkoznék, ha a marék gyógyszer oka JA lett volna. A világirodalom felét ki kellene szelektálni akkor.

Karcolt lendület 2011.11.21. 14:38:56

@TG69:
Nem, az a különbség, hogy a "civilek" (gyak. chartások) most megtalálták maguknak ezt a hajléktalankérdést, amivel visszajöhetnek a politikába és ezen keresztül utálják a kormányt. Abban a pillanatban, ha valaki szembesíti őket, hogy a hajléktalanokkal nem kizárólag a fideszes politikusoknak van baja, hanem úgy érezhetően zavarja a jómunkás embereket, az felháborító. (Nem tudom, van-e felvétel, de ajánlhatom a Juventus rádió kb. két héttel ezelőtti reggeli adását, ahol a műsorvezető hölgy legnagyobb csalódására a budapestiek nagyobb része kevésbé volt megértő hajléktalan embertársaival szemben és leginkább a saját problémáját hozta fel: büdösek, undorítóak, félelmet keltőek, kerülnie kell miattuk, stb.) Ugyanis ha a probléma létezik, akkor a valóság eltér attól a mesebeli világtól, amiben a kormány gonosz, a hajléktalanok pedig a legkisebb királyfik, akiket igazságtalanul bántanak. A valóság korrekt feldolgozása viszont nem egyeztethető össze a politikai célokkal. A hiszti ettől van.

VI. Béla 2011.11.21. 14:43:21

@TG69:

Én csak egy nick vagyok, nem Cenzúrahivatal. Még. :-)

VI. Béla 2011.11.21. 14:44:12

@mavo:

Eléggel ahhoz, hogy levonjam ezt a következtetést. Kérdezni tudni kell :-)

suski 2011.11.21. 14:45:51

@Karcolt lendület: "Attól, hogy a kormány megint baltával akar fogpiszkálót faragni,"

de legalább valaki elkezdett beszélni a problémáról, mert eddig csak az "emberi jogokkal" volt elintézve a téma, a mocsokban naponta térdig gázolók és bűzben fulladozók sirámait senki nem hallgatta meg. Hol a faszomba voltak a tüntetők EDDIG ?EDDIG is az utcán laktak és fagytak meg emberek, miért nem tüntettek Demszky vagy a parízeres majma ablakánál...?

TG69 2011.11.21. 14:47:24

@Karcolt lendület: Ha valakik politikailag motivált okokból rátelepednek egy ilyen összetett kérdésre, akkor az egy érthető kinais/infantilis válasz, hogy maga alá szaróknak állítom be őket, de ettől a mandiner sokkal szofisztikáltabb szok lenni. A hajléktalanok a társadalom legalja (státusz stb) és így a legsebezhetőbb is (zeró érdekérvényesítő képesség). Ha a hatalom börtönnel fenyegeti őket, akkor másoknak kell őket megvédeni. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy a többségük büdös és egy kisebb részük meg maga alá szarik.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 14:55:15

@TG69: Minden vadász benéz hozzám, különösen liberális oldalról nagy az érdeklődés. Lesz méz?

TG69 2011.11.21. 15:17:01

@Bell & Sebastian: Keserű :).

suski 2011.11.21. 15:18:57

@TG69: "akkor másoknak kell őket megvédeni. "

és hogy gondolták "megvédeni" ? Hazaviszi? Odafekszik mellé? Megfüröszti és beviszi egy szállóra?
Vagy inkább lemegy kicsit röhögcsélni a haverokkal a térre , aztán otthon ütögeti a billentyűket és az anyjába küldi az Orbánt. És kurva elégedett lesz a saját humanizmusával.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 15:38:44

@suski:

gondolom olyan elképzelés szóba sem jöhet, hogy mondjuk több pénz legyen hajléktalanszállókra. mert akkor például nagyobb joggal lehetne harákolni, hogy dehámérnemmegy szállóra. ami szállót én láttam, abban pl. volt ... tralalá! ... fürdő.

betyár (törölt) 2011.11.21. 15:45:00

@At_:
"József Attila az egyik olyan szerzőnk, aki bekerült a nyugati kultúra kánonába, mit egy rendkívül erős nyelvezettel rendelkező költő (vagyis J. A. nyelvezete még az angol műfordításokon is átsüt)"

nézze csak, babitsnak is nyelvezete volt, bár lehet, ja-é még az övénél is erősebb:)) :

"Született Szegszárdon: ..... Már hatéves korában egészen fejlett nyelvezete volt: az iskolában fél kézzel harmincezer olyan magyar szót tudott fölemelni, ami "B"-vel kezdődik, míg iskolatársainak a fáradtságtól már kilógott a nyelvezete."

Kárpáthy Zoltán 2011.11.21. 15:53:41

Mit lehet tenni a hajléktalanokért? Kevesebb válást!

Amúgy meg, nagyon kínálgatja már magát egy ilyen "eddig se szívesen olvastam a Mandíííííííínert, de most meg aztán már végképp tényleg még néha idejövök szörnyülködni" poszt. Célkeresztbe kerültetek, fijjúggg, remélem, ez a tény a naivitástokat egy kicsit lesúrolja.

TG69 2011.11.21. 15:54:12

@suski: Itt most a hatalom ostobaságától kell megvédeni, ahhoz meg ennyi is elég. Mondhatni, nem ők kezdték és ez egyébként még a czikkben is benne van :).

suski 2011.11.21. 15:54:58

@mavo: most építenek 3 szállót. Ne gondold, hogy a hajléktalant egyenesen a börtönbe fogják szállítani, de megjegyzem még az is jobb neki, mintha sorsára hagyják.

betegesh 2011.11.21. 15:55:45

Józseg Attila "a 16-17 éves, pattanásos nagykamaszok kedvenc költője" lenne? Czeizel Endre akkor valóban kikísérletezett vmit, de helyszínen nem annyinak nézett ki. vagy ő például nem számít mert ő nyilatkozik a baloldali sajtónak, vagyis kommunista..?
megint az "ősi hagyomány" szerint kell lehúzni és nevetségessé tenni egy nemfidesz-rendezvényt? csak ezért? mert abba belekötni, hogy kik a résztvevői egy ilyen megmozdulásnak az a lapátlopás a homokozóban. mennyiért éri ez meg nektek?

ebfül 2011.11.21. 15:56:55

@is:

"Szócska is pont azt csinálja, amit Molnár Lajos."

LOL

betyár (törölt) 2011.11.21. 15:56:57

@laboregér:

aki buta, az hallgasson. aki nem ért valamit, az meg kérdezzen. próbálta már? az esetek nagy részében jóindulatot vált ki a kérdezettből, lehet, hogy még el is magyarázza:)

suski 2011.11.21. 15:58:39

@TG69: jó, kérdezd meg az egyszeri hajléktalant szeretne-e megvédve lenni a "hatalom ostobaságától" vagy inkább az arrajáró huligánok agresszivitásától szeretne megvédve lenni.

TG69 2011.11.21. 16:01:16

@suski: Mivel még a hajléktalanságáért nem került börtönbe ezért nem fog tudni válaszolni. Egyelőre.

betyár (törölt) 2011.11.21. 16:10:08

@jotunder:

ne irigykedjen. azért az sem egy rossz kapcsolati háló, amiben maga van.

betyár (törölt) 2011.11.21. 16:23:55

@VI. Béla:

"Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

evil overlord (törölt) 2011.11.21. 16:35:20

@mavo: Sajnos én sem mentettem le, de emlékeim szerint inkább a talált süllyedt kategóriába tartozott a cikk (Holger olvtárs recenziója sajnos túl tömör).
Azt pl. biztosan tudom, hogy TGM (ebben a cikkben szerepelt, vagy a Konzervatóriumon került elő a neve?) tényleg nem publikált az elmúlt pár évben (pontosabban a botrány után gyorsan lehozott 1-2 cikket), és a Falleológiai Intézetben sem látták egy ideje.

caralho voador 2011.11.21. 16:45:11

@VI. Béla: ne kössön bele a szóhasználatomba, Béla. Nincs otthon JA-s házioltárom, amit reggelente krétával körberajzolok, hogy benne fekete kakast áldozzak a költőisten tiszteletére. Pusztán arra utaltam, hogy vannak gyönyörű versei, amiket kedvelek. De ha maga most mindenáron be akarja bizonyítani, hogy JA valójában komenista, és a marxisták ópiumpótléka, akkor tegye.

VI. Béla 2011.11.21. 17:02:00

@caralho voador:

Sokan használják ezt a szót, pedig nem kéne. Kritikátlanságot jelez.

Egyébként egy szóval sem mondtam, hogy kommunista, bár tényleg az volt. Csak azt, hogy magasabb polcra van helyezve sokaknál, mint kellene.

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:03:06

@TG69: Meglepne engemet is. Mondjuk Goethe Az ifjú Werther szenvedései hatására is többen lettek öngyilkosok, nem tudom e miatt nyafognak-e ilyen puhapöcsű műkonzervek.
(Amúgy JA öngyilkossága valszínűleg annak volt a következménye, hogy félrekezelték.
"A mai pszichiátria eszköztárát felhasználva a nem érintett, két nemzedékkel fiatalabb Németh Attila József Attila műveit s a patográfiákban használt dokumentumokat elemezve arra a következtetésre jut, hogy a költő nem volt sem szkizofrén, sem depressziós pszichotikus, hanem úgynevezett borderline személyiségzavarban szenvedett, s ezt színezték depressziós hangulatzavarai (Németh 2000). Ezt a személyiségzavart az identitás labilitása mellett a képzelt és a valós elhagyatással való megküzdés jellemzi, ehhez kapcsolódó ürességérzésekkel és impulzivitással, beleértve az öngyilkossági próbálkozásokat is."
irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/1910:_Pszichoanal%C3%ADzis,_pszichol%C3%B3gia_%C3%A9s_modern_magyar_irodalom )

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.21. 17:06:52

@VI. Béla:

"Csak azt, hogy magasabb polcra van helyezve sokaknál, mint kellene."

és mondja, és mondja :)))
nem katolikus maga véletlenül?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.21. 17:08:04

@Alfőmérnök:

nem értem mit nem ért azon, hogy egy öngyi morálisan alkalmatlan arra, hogy jó versfaragónak tarthassuk. maga hülye? :)

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:14:35

@málnási: Garamvölgyi László szerint nem is lett öngyilkos. :)

bz249 2011.11.21. 17:20:58

@Alfőmérnök: lehet, hogy aznap eppen nem akart ongyilkos lenne, de egyebkent azert altalaban volt hajlama ra.

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:27:12

@bz249: Igen, mert beteg volt. Ma egy jó pszichiáter ki tudná gyógyítani.

ebfül 2011.11.21. 17:32:11

@Alfőmérnök:

Erről azért kérdezzünk meg egy jó cihiátert is.

Ha ki"gyógyít"ották volna, tán nem ír olyan jó verseket.

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:38:16

@ebfül: Jó cihiáterek mondják. (Valszeg bogyókat is kéne szednie.)
Az persze kérdés, hogy hol húzódnak a normalitás és betegség határai, JA egyértelműen beteg volt, ha teljesen nem tudták volna "kigyógyítani", de öngyilkosság valszleg elkerülhető lett volna, a költői zsenialitása meg dolgozott volna ugyanúgy.

bz249 2011.11.21. 17:43:13

@Alfőmérnök: felteve, hogy meg akart volna gyogyulni, bogyokat szedni es rendszeresen kezelesre jarni. Vannak azert olyan emberek, akik ha rajtuk mulik akkor inkabb megse.

(a borderline szemelyisegzavar persze nem fertozo, plane nyomtatason keresztul nem... tehat JA inkabb nem veszelyes az ifjusagra, mint de)

ebfül 2011.11.21. 17:43:23

"a költői zsenialitása meg dolgozott volna ugyanúgy"

Efelől vannak kétségeim.

Persze bogyókkal/cihoterápiával valamivel jobban kontrollálni lehetne a tüneteit.

Viszont az, hogy félrekezelték, túlzás. Más eszközök álltak rendelkezésre, mint most.

tewton 2011.11.21. 17:48:52

@málnási:
"Csak azt, hogy magasabb polcra van helyezve sokaknál, mint kellene."

lol. ne kacagtasson, maga viccel itten. nem látott még olyan magábaszomorodott bovárinékat hosszú élete során, akinek JA csak Atilla? költővagyok és rokkzenész hobó von. opuszát se ismeri? na ez a valláspótlék.

tewton 2011.11.21. 17:52:41

@Alfőmérnök:
"Mondjuk Goethe Az ifjú Werther szenvedései hatására is többen lettek öngyilkosok, nem tudom e miatt nyafognak-e ilyen puhapöcsű műkonzervek."

lol alfi, ezt a vonalat ne erőltesse, mert a végén még a szomorú vasérnap c. kuplét is számon fogja kérni az érzéketlen horthykurzuson és csatolt részein

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:53:37

@bz249: De hát JA járt kezelésre. De abban igaza van @ebfül: nek, hogy akkor még más eszközök álltak rendelkezésre + még a pszichiátria akkori állása szerint is rosszul kezelték valszleg (inkább rontottak az állapotán, mint javítottak).

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:55:52

@tewton: Az utolsó két szó csak baszakodás volt, amúgy tényleg érdekel, hogy van-e nyafogás e miatt.

komolytalan samu 2011.11.21. 17:59:18

KK&TT

Hont András egy dühös, de vicces elmeroggyant, a cikkén kiválóan szórakoztam. Ezen nem.

Pedig kedvelem a nihil humorukat, és egy pillanatra sem hittem hogy hajléktalanokat akarnak fagyasztani. De amikor Papcsák és a többi balfasz leráncigálja a takarókat a homelessekről, a laza cinizmusnak hát mondjuk hogy erősen csökken a játéktere. Pláne akkor, ha egy tetszik-nemtetszik kormánypártinak sorolt oldalon játszanak vele. Ilyenkor szókimondóviccesből is érzéketlen nyegleséget farag a korszellem.

tewton 2011.11.21. 18:02:59

@TG69:
olvasson nícsét :)
amúgy meg nem a szelektálás lenne a megoldás, hanem az irodalom részleges betiltása. JA mehetne a mein kampf mellé. és akkor lenne értéke az irodalomoktatásnak, nem vinnyognának a kismajmok, hogy "jajdeunalmas ez a jókai". IQ- és EQ-szinthez kötött olvasmányok, 1930 utáni irodalom csak megválogatva. fikciós irodalom csak eredeti nyelven. államilag szponzorált irodalmi újságok felszámolása (nincs ingyenebéd, tartsák el az írókat az olvasóik). a szamizdat technikákat viszont szabadon lehetne használni.

valahogy így kellene .)

tewton 2011.11.21. 18:08:38

@Alfőmérnök:
nem hinném. én kívül vagyok az ilyen körökön. a werther-sztori nekem arról szól, hogy a koraneli élhetetlen emósok és depecsesek így szelektálták ki magukat a génkészletből. szomorú dolog. akkoriban az emberek híján lehettek az öniróniának. werther mai szemmel röhejes őtözéke is divatos lett egy időre. generációs minta lehetett, mint mondjuk a házibuli vagy a szerelem első vérig :)

Alfőmérnök 2011.11.21. 18:21:07

@tewton: Amúgy ez a gőte tényleg olyan nagy szellem, mint aminek ki van kiáltva, vagy csak én nem nőttem még fel hozzá? Nekem eddig egyedül a beszélgetések Goethével tetszett, de azt meg nem a Goethe írta, hanem Eckermann. .)

tewton 2011.11.21. 18:23:03

@Alfőmérnök: @bz249:

és íme, az öntudatos drogosok mit javasolnak?
mandiner.hu/cikk/20111121_sarosi_peter_az_mdma_segitett_a_lanyomnak_meltosaggal_meghalni#comment760516

"Egy valami azonban biztos: ideje felülvizsgálnunk elavult nézeteinket erről a szerről, mint ahogy a többi pszichedelikus drogról is, amelyekre nem csupán a hagyományos értelemben vett gyógyászatban várhat fényes jövő – a megfelelő módon szabályozva segíthetnek nekünk abban, hogy megtaláljuk a helyünket és szerepünket egy olyan világban, ahol egyre többen érezzük magunkat elveszettnek és céltalannak."

megvan a kóser civil megoldás. ingyendrogot a hajléktalanoknak!
(a helyes magatartás az lett volna, ha az ipados hajléktalan-tüntire rászerveztek volna egy iphonos magyartarka drogtüntit is, 3 in 1)

ebfül 2011.11.21. 18:31:14

@Alfőmérnök:

"még a pszichiátria akkori állása szerint is rosszul kezelték valszleg (inkább rontottak az állapotán, mint javítottak)"

Nagyon kiváncsi lennék, ezt ki írta le.

Visszásnak gondolom a hírességek utólagos cihoanalizálását, hogy tud valaki rendesen diagnózist felállítani anélkül, hogy látná a beteget, kérdezné stb.

Akár tudományos, akár bulvár cikk szintjén öncélú találgatás az egész.

Amennyire tudom a "bordeline személyiségzavar" is egy szép nagy kalap, bele lehet magyarázni sokmindent.

Nem vagyok cihiáter, nem is érdekel különösebben JA betegségének pontos diagnózisa, vagy hogy félrekezelték-e.

Nekem úgy tetszik az életműve ahogy van, csonkaságában is teljes, a "mi lett volna, ha nem kezelik félre" kapcsán ld. II. Ottó nekrológját.

Alfőmérnök 2011.11.21. 18:40:00

@ebfül: Az általam idézett szöveg alján ott egy link, az alapján is megtalálhatta volna a vonatkozó irodalmat. De segítek:
Németh, Attila (2000) József Attila pszichiátriai betegségei, Budapest: Filum.
www.szakkonyv.hu/portal.aspx/product/show/95882937-fc97-4fd2-994e-4ddbffee064f

betyár (törölt) 2011.11.21. 18:42:28

@tewton:

de azért az nem ja hibája:)

ebfül 2011.11.21. 19:05:28

@Alfőmérnök:

Nagyon köszönöm a linket, bár a kérdésem arra vonatkozott, expresssis verbis leírta-e (Németh, vagy bárki más) hogy:

- félrediagnosztizálták
- félrekezelték
- az akkori standardok szerint.

De hagyjuk, a lényeg szempontjából mindegy. Ld. Ottó.

Alfőmérnök 2011.11.21. 19:17:07

@ebfül: Nesze:
"Gyömrői Edit nem az első pszichoanalitikusa volt a költőnek. Korábban Rappaport Samuhoz, egy tapasztalt, neves pszichoanalitikushoz járt, aki az "ideges gyomorpanaszokról" írt tanulmányt. Ilyen panaszok miatt kereste fel József Attila is az orvost, de a kezelés eredménytelen volt. Ezután - minden bizonnyal a lehető legjobb szándékkala Lipótmező igazgató főorvosa, Hollós István ajánlotta be a költőt Gyömrői Editnek, akinek nem volt nagy gyakorlata a pszichoanalízisben, nem tudta kezelni a költő pozitív indulatáttételét, szerelmi fellángolását, és ez vezetett az agresszív kitörésekhez. Mit ír erről Bak Róbert? "Analitikusával szembeni csalódás miatt agresszív fantáziák uralták, és két ízben megtámadta az asszonyt veszedelmes szerszámokkal, fenyegető sötét dühvel, majd lefegyverezve, a gyermek kifogyhatatlan könnyeivel zokogott." Az analitikus terápia során a tudattalan konfliktusok felszínre kerülésével a személyiségstruktúra átmenetileg fellazul, majd egy magasabb, érettebb szinten szerveződik újjá. A pszichoanalitikus kezelés hatására a költő egyébként is labilis személyisége még labilisabbá vált, s ezek az indulatkitörések, acting-out reakciók ezzel is magyarázhatók."
franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/konyvismertetesek/konyvek_12/jozsef_attila/jozsef_attila_tanulmanyok/uj_anyagok/lyukasora/nemeth_attila.htm

VI. Béla 2011.11.21. 19:20:45

@tewton:

Ezennel szárnysegédemmé nevezem ki. Maga itt az egyetlen, aki helyes következtetéseket von le a hozzászólásaimból :-)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.21. 19:54:00

@VI. Béla:
sikerül e a kitűnő tewtont egy mozdulattal a sárba rántania?

Manyi Béci 2011.11.21. 19:55:00

@tewton:
Nyilván a hajléktalan sem várja el senkitől, hogy úgy tegyen, mintha levendula szaga lenne, nyilván nem gondolja, hogy orbánviktor összeesküdött ellene, stb. stb.

Egy jóérzésű ember nem ír úgy, ahogy a blog szerzője, egyszerűen erről van szó. Ennek semmi köze sem a konzervatívokhoz, sem a liberálisokhoz.

@Alfőmérnök:
"ugyanilyen hévvel ostorozna"
Alfő, ugye maga is belátja, hogy fenti feltétel nem teljesült?:)
Tegye csak egymás mellé a két szösszenetet.
Hát hol van a linkelt cikkből a demonstrálók fikázása? (pl. kokárdás-nemzedék)
Egy-két ütős jelző a sztárvendégekről? Hm?
Csak a narancsruhás hölgy megérdemelt volna egy külön bekezdést, nem gondolja?:)

babarczyeszter 2011.11.21. 20:10:44

@Alfőmérnök: ajajaj

Németh szerint József Attila BPD, de ez nem jelenti, hogy akkor "téves diagnózist" kapott.
Nem létezett ugyanis 1930-ban BPD diagnózis. Az csak 1970 körül kezdett terjedni, de divatba csak az 1990-es évek végén jött.

1930-ban akkor más diagnózisok és kezelési technikák voltak divatban.

A "melankólia", avagy a "touched with fire" toposz a világirodalom egyik erős szála, ókori eredetű és nyilvánvalóan tapasztalati alapja van.

Ld. még Dürer Melancholia c. metszetét.

Ha ilyen orvosira vesszük a figurát, azt mondhatjuk, hogy a kiemelkedően kreatív emberek között sok erős hangulatingadozással és depresszióval jellemezhető ember volt. Fordítva ez nem működik: attól még, hogy valaki depressziós vagy BDP, nem lesz kreatív zseni.

Szóval JA esetében talán a kreatív zsenialitás az érdekes, nem a BDP.

babarczyeszter 2011.11.21. 20:25:00

@Karcolt lendület: én hallottam azt a műsort. Más benyomásom támadt.

Továbbá: a higiéné és a hajléktalanság összemosása kb olyan, mint ha a cigányok és a bűnözők közé tesznek egyenlőségjelet.

Nem minden hajléktalan büdös, és nem mindenki, aki büdös, hajléktalan.

Ha ettől eltekintünk, akkor vannak emberek, akiknek nincs lakásuk, és nincs pénzük bérelni. Ezek az emberek az elején szeretnének továbbra is normálisan élni, dolgozni, stb. Ha van hely, ahol alhatnak, moshatnak, mosakodhatnak, akkor ez menni fog. Ha nincs ilyen hely, akkor egy idő után csak alkohollal lehet kibírni. Ebből ered aztán a higiénés kérdés.

Tehát ahelyett, hogy az amúgy is túlterhelt börtönökbe csuknák őket, ahol semmi keresnivalójuk, adjon a kerület a megfelelő civil szervezeteknek pénzt. Javaslom például a Menhely Alapítványt, ők a legjobbak. De a máltaiak is sokat segítenek.

Egyébként a Juventusban ülő műsorvezető hölgy Chartás? Szerintem akkor még meg sem született. Ahogy a civil tüntetéseken részt vevő fiatalok sem születtek még meg akkoriban.

Amúgy annyira kínos ez az egész Mandiner. Miért mentegetnek egy elcseszett cikket? Miért érzik magukat üldözöttnek, amikor éppen hatalmon vannak? Miért görcsölnek ennyit azon, hogy a legotrombább hülyeséget is bevessék, csak hogy diadalmasan megtalálják a gyermekekre ártalmas véres zombit József Attilában -- akivel egyébként, felteszem, valójában még KKTT-nek sincs semmi baja,

És nem értem, miért verem itt a számat. Be is fejezem. Ha a Mandiner ennyi önkritikára sem képes, akkor a Mandiner agyhalott. Ha az elektronnak szaga lenne, talán már bűzlene is.

Alfőmérnök 2011.11.21. 20:32:50

@Manyi Béci: Maga túl szigorú ezekhez a kínaiakhoz, nem gondolja? :)

ebfül 2011.11.21. 20:40:57

@babarczyeszter:

Mások szerint pedig szkizoaffektív pszichózisban szenvedett (ami a depresszió szkizoid tünetket mutató formája).

Alf bordeline személyiségzavart emlegetett (forrás nélkül).

Diagnózisokból nincs hiány, és 80 év távlatából mindenki azt ír, amit akar (mint Garamvölgyi). A lényeg (JA költészete) szempontjából pedig indifferens.

"csak hogy diadalmasan megtalálják a gyermekekre ártalmas véres zombit József Attilában"

Vagy Gőtében. Hehe. Több humorral.

"valójában még KKTT-nek sincs semmi baja"

Sőt, szerintem oda + vissza volt érte 16-17 éves pattanásos nagykamasz korában.

"Ha az elektronnak szaga lenne, talán már bűzlene is. "

Tessék elmenni az Ami Népszavára, az rózsaillatú.

Alfőmérnök 2011.11.21. 20:44:28

@babarczyeszter: jajjajaj
Akkor nem fogalmaztam pontosan: nem téves diagnózist kapott, hanem balfék pszichoanalitikusokat. Vagy mondhatjuk, hogy a pszichológia/pszichiátria mai állása szerint téves diagnózist kapott. Vagy biztosan lehetne még pontosabban is fogalmazni.
Amúgy Németh következtetése ez:
"ha József Attila ma lenne beteg, akkor most sem lenne egyszerű feladat a kezelése"

ebfül 2011.11.21. 20:45:03

@babarczyeszter:

A hajléktalanságra is igaz, hogy a legjobb kezelés a megelőzés.

ÉLJEN AZ ORBÁN-KORMÁNY!

ÉLJEN A VÉGTÖRLESZTÉS!

ÉLJEN AZ ÁRFOLYAMRÖGZÍTÉS!

(BE kedvéért: vicc volt...)

Alfőmérnök 2011.11.21. 20:51:10

@ebfül: "Alf bordeline személyiségzavart emlegetett (forrás nélkül)."

Maga hülye? Pléh Csaba cikkét idéztem (forrás1), ahol a szerző hivatkozik Németh Attila könyvére (forrás2), később pedig Németh Attila egy cikkére is adtam linket.

ebfül 2011.11.21. 20:55:50

@Alfőmérnök:

Jelentem, igen. Hülye leszek végigolvasni egy Wiki oldalt + hivatkozásait és kibogarászni, honnan teccet idézni KONKRÉTAN.

Babarczy szerint BPD-t diagnosztizált posztumusz Németh.

Tessék eldönteni.

Én kiléptem.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.21. 21:01:46

@is:
Nem, nem érti jól. Esete válogatja, de most a posztban szerepeltetett hajléktalan volt a kiindulópont + vannak személyes tapasztalatok is.
Nem minden hajléktalan alkoholista.

Alfőmérnök 2011.11.21. 21:08:48

@ebfül: Milyen wiki oldal, te szerencsétlen? Azért, mert a neten is elérhető az írás, kevésbé számít hiteles forrásnak, mintha csak nyomtatásban lenne elérhető? De a cikk eredeti forrását is megadhatom, ha kell:

Pszichoanalízis, pszichológia és a modern magyar irodalom.: 1910 Ferenczi Sándor: Lélekelemzés.
In: Jankovits László, Orlovszky Géza, Szegedy-Maszák Mihály (főszerk.) (szerk.)
A magyar irodalom történetei. II: A kezdetektől 1800-ig.
Budapest: Gondolat Kiadó, 2007. pp. 771-790.

Na, így már hiteles "forrás"?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 21:10:06

@málnási:

"viszont a vadászatnak azért van egy nagyon hasznos hozadéka is. talán észreveszik a szerkesztő urak, hogy nincs belépő az óhajtott kasztba, még a hollán utcán át sem." --- írod.

A mandinereseknek nemigen van más lehetőségük, minthogy a ballib "beltenyészethez" próbáljanak illeszkedni, igazodni, betagozódni, mivel kulturálisan nagyságrendekkel közelebb állnak azokhoz, mint bárki-bármi máshoz. Ezt a ballib is látja-tudja, ezért játssza velük a répa-bot-játékot: hol mutyiznak velük, hol ütik őket. A ballib célja nyilván az, hogy a mandineresek megtanulják, tudomásulvegyék és elfogadják a játékszabályokat, ill. saját helyüket a leosztásban. Szerintem ezzel a helyzettel a mandineresek is tisztában vannak, legfeljebb mozgásterük határait nem tapogatták még ki teljesen. A mandineren karaktergyilkosságot még fidesznyiken vagy ballibberen nem követtek el, csak jobbikosokon, de azokon módszeresen és dögivel --- ez mindent elmond a helyzetről. Szerintem.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.11.21. 21:15:45

@bbjnick: Minek szólt bele, már majdnem kiderült, hogy JA -e a hun költőfejedelem, vagy sem. Hun vót eddig? :)

Bell & Sebastian 2011.11.21. 21:19:40

@bbjnick: Összefoglalom, van a valláspótlék -vonal, az öngyi -vonal és a szecessziós. Hova áll be? Depressziós, bocs.

babarczyeszter 2011.11.21. 21:21:48

@Alfőmérnök: Németh Attila nem tudja megállapítani, hogy József Attila borderline-e (azt rövidítik BPD-nek). Csak felvetette ezt a gondolatot, mivel akkoriban jött divatba a borderline diagnózis, amikor a könyvét írta.
És a BPD arról híres, hogy nehéz kezelni. Ezért egy elég ronda stigma, ha valakire ráakasztják.
Nekem megvan a könyv, kölcsön adom, ha el akarná olvasni így utólag...

Szerintem meg Széchenyi mániás depressziós volt. A hipochondriát és a depressziót bizonyítani is lehet nála. És akkor mi van? Mondjuk azt, hogy ha lett volna akkoriban lítium-kezelés, akkor konstruktívabb szerepet tölthetett volna be a magyar történelemben? Tudom, hogy a Hídemberből még az öngyilkosságát is kicenzúrázták volna, ha lehet...

Fel lehet tenni ilyen kérdéseket, csak akkor komolyan kell gondolni. De akkor sem biztos, hogy bármiféle értelmes következtetésre jutunk.

becsoccsent 2011.11.21. 21:26:47

a mandiner blogon hatarozottan romlott a szar cimlapos posztok szama. vagyis vagy egyre tobb szart irtok, vagy egyre tobbszor teszik ki. mivel majdnem mindig ott talalkozok veletek, az elobbire szavazok.

ha nem lesz normalis jobboldal, nem lesz jobboldal sem.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 21:31:10

@bbjnick: Így valahogy, ahogy írod. Az igaz viszont, hogy pár lapot leosztottál előre, pedig van nyitva még pár kérdés. Mint például : "..mozgásterük határait nem tapogatták még ki teljesen." Kérdés, merre tapogatóznak tovább?
Üdv. Misi

babarczyeszter 2011.11.21. 21:33:45

@ebfül: borderline = BPD (borderline personality disorder)

Én olvastam a könyvet. Értem, milyen alapon állítja ezt Németh, de ez egy szakmai kérdés, nem irodalmi kérdés. A BPD pedig ugyanúgy csak egy diagnózis, ahogy a többi is: azt a tünetegyüttest, ami őt jellemezte, ma talán BPD-ként diagnosztizálnák. (Szegény JA, semmivel nem járna jobban).

Annak tekintetében, hogy a versek jók-e, teljesen érdektelen, hogy mi a diagnózisa, vagy van-e neki.

Abban viszont KKTT-nek van valami igazsága, hogy azt a fajta egzisztenciális szorongást, ami őt jellemezte, a gyerek és a felnőtt világ közti átmenetben élők -- teháti a kamaszok is -- erősebben érzik. De a gyerek és a felnőtt világ közti átmenet nem csak életkori dolog. Ha valaki nem szívesen illeszkedne be az adott világ adott felnőtt szerepeibe, ugyanezt a szorongást érzi. Úgy tudnám összefoglalni, hogy "alapvetően kurvára undorító az emberek jelentős része, hazug játszmákat játszanak, átverik saját magukat is, most tényleg úgy kell csinálnom, mintha ez nekem tetszene?"

Ennek a kívülállásnak szerintem van irodalmi szempontból is jelentősége.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 21:33:51

@Bell & Sebastian:

Én nem vagyok sem neurológus, sem pszichiáter, József Attila távdiagnózisát ráhagyom @Alfira és @Babarczy tanárnőre:-)

De véleményem az van:-) J. A. szerintem egy nagyonnagy magyar költő volt. Olyan formátum, mint mondjuk Csokonai, Vörösmarty, Arany, Ady, Nagy László stb. Függetlenül az elmebajoktól és a marxizmusoktól létezik a magyar irodalomnak egy folyama, amibe a nagy alkotók életművei egy ponton beletorkollanak és együtt hömpölyögnek tovább. Ez nem ideológiák és kordivatok kérdése, hanem tehetség és kultúra kérdése: J. A. birtokában volt a tehetségnek és a kultúrának, ismerte, érezte, értette azt/tudatában volt annak, minek is a része és élte azt (nagy magyar költő volt).

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.11.21. 21:34:49

@Mihint: Misi, ne vicceljen már, ez interaktív játék, aki akar, pontosan be tud sorolni a szimmetriatengelyre, vagy ahová csak akar.

Csak ott már bukik az igazat, ne csak a valódit. :)

babarczyeszter 2011.11.21. 21:34:56

@mavo: jó, hogy itt van.
de miért is írunk itt?
meg fogunk győzni bárkit is?

babarczyeszter 2011.11.21. 21:38:18

@bbjnick: engem itt rendszeresen karaktergyilkoltak, egyebek mellett KKTT is.

Akkor én nem vagyok ballib? Ezt örömmel hallom.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 21:38:27

@Bell & Sebastian: Én csak célzok, Maga meg lelövi, ez így nem ér :-)

Bell & Sebastian 2011.11.21. 21:40:49

@bbjnick: Аттила был великим поэтом. No jó, de ki a király? Tud jobbat? Ha mán itt huzakodnak rajta, csak érdekelne, kinek lesz igaza két nap múlva.

Adja ki a verdiktet, oszt mennyünk óvasnyi. :)

babarczyeszter 2011.11.21. 21:49:06

@Harminchárom nevem volt:

mi vagyok én?
méjnsztrím?
miért? mit jelent ez?
hogy a legtöbb helyen elfogadott ember vagyok és nyugodtan besétálhatok bárhová, nem fognak leszélsőségesezni?
miből gondolja?

Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy Önök most HATALMON VANNAK.

A jobboldal csak akkor tudja igazolni a szemétségeit, ha azt mély hitét, miszerint el vannak nyomva és üldözve vannak, stb, bármilyen körülmények között megőrzi.

Ha ugye el vannak Önök nyomva, akkor minden szemétség igazolható. Ehhez természetesen arra is szükség van, hogy legyen egy jól definiált, homogén és óriási hatalommal -- de legalábbis kellően fenyegető érdekérvényesítő képességgel rendelkező -- ellenség. Ez Orbán Viktor alapfilozófiája 1994 óta, ezt zabálja a közönsége.

Ha nekem olyan kurva jó lenne az érdekérvényesítő képességem, nem itt csacsognék, és nem aggódnék azon, miből fizetem a számláimat, miután kirúgtak az állásomból. Akkor tologatnám a százmilliókat, és esetleg ide is pottyantanék egy zsírosabb hirdetést, hogy tudja a Mandiner, hol az igazi hatalom.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 21:49:08

@Mihint: De a leveskénél még nem szóltam semmit! (Salamon B.)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 21:53:38

@babarczyeszter: Kedves Eszter, "engem itt rendszeresen karaktergyilkoltak, egyebek mellett KKTT is" ez, még ha így is volt, bár nem emlékszem, hogy hol, nem érte el a célját (még ha úgy is volt), hiszen vette a fáradságot, és válaszolgatott ott, ahol a személye szóba került. Ha karaktergyilkosságot emlegetünk, ez a megoldása, hogy válaszol személyesen, (szinte) az egyetlen ellenszere ennek, továbbá az, hogy vitába száll. Önmagában ezzel ezt(a vélt vagy valós) karaktergyilkosságot már meghíúsította. Jöhetnek a részletek?
Üdv. Misi

Alfőmérnök 2011.11.21. 21:55:47

@babarczyeszter: Na, akkor tisztázzunk néhány dolgot.
JA-t itt néhány idióta az öngyilkossága miatt "támadta". Erre mondtam én, hogy ez egy betegség következménye volt. Amivel azt is sugalltam természetesen, hogy megfelelő diagnózoissal és kezeléssel elkerülhető lett volna. Hogy azért nem kapott megfelelő kezelést, mert a cihiátria akkor még nem volt olyan szinten, mint ma, vagy mert akkori állása szerint is rossz kezelést kapott, az majdnemhogy részletkérdés. Németh könyvét nem olvastam, Pléh Csabát én elég megbízható forrásnak tartom, ő ezt írta: "Németh Attila József Attila műveit s a patográfiákban használt dokumentumokat elemezve arra a következtetésre jut, hogy a költő nem volt sem szkizofrén, sem depressziós pszichotikus, hanem úgynevezett borderline személyiségzavarban szenvedett". Persze lehet, h P.Cs. is felszínesen olvasta Németh könyvét, és valóban nem tudja megállapítani, hogy JA BPD volt-e.
Az elég nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy Gyömrői Edit nem a legjobb választás volt JA számára. Bak Róbert más tészta.
A magam részéről nem vontam kétségbe JA irodalmi értékét. Nem tudom, hogy a legnagyobb magyar költő volt-e, vagy csak az 5 legnagyobb egyike, de ez szerintem részletkérdés.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 21:56:09

@babarczyeszter: Eszterke, ne veszítse el ennyire a tartását, bár jó helyen kopogtat, ha túlélési tanácsokra van szüksége, lakik itt pár halszemű rája, aki szintúgy sűrűn teszi fel magának ugyanezt a kérdést, a szétrágott küszöbről nem is beszélve, ha érti, mire gondolok.
Első tanács: baráti ország. Tud nyelveket, mire vár?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 22:25:38

@Bell & Sebastian: Teljesen kivételesen kicsit ellent kell mondjak. Talán kicsit túlzásba esett. Talán egy lébe' csapta valaki másokkal, talán. Tudja, még a jogos harag is rossz tanácsadó néha :) Most nagyon gonosz volt.

babarczyeszter 2011.11.21. 22:31:03

@Mihint: Kíváncsian várom a részleteket.

Azért KKTT most is jóindulatúan belinkelte az Árokásós kiprédikálásomat, szóval nem vádolhatom a Mandinert azzal, hogy lankadna. Csak hát most szokni kell az itteni szerzőknek is az ilyesmit.

És ha ugyebár ők elegánsabbak, az nyilván eleganciára kötelezi az ellenfelet is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 22:33:15

@Mihint:

" '..mozgásterük határait nem tapogatták még ki teljesen.' Kérdés, merre tapogatóznak tovább?" --- kérdezed.

Tudod, nem telefon, úgyhogy nem szívesen szólok bele (mások dolgaiba), de szerintem lényegében le van már ez játszva. Megcsinálták már ők magukat, az irányok is adottak, itt valóban csak helyezkedésről, térfoglalásról szól a móka.

ü
bbjnick

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 22:35:41

@babarczyeszter: Köszönöm a válaszát. Először azt szeretném megkérdezni, vajon a megszerzett tudás és tapasztalat okán (birtokában) válogathat-e az ember jobb vagy rosszabb anyagi lehetőségek között? Kérem ne értsen félre, a kérdés komoly.
Üdv. Misi

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 22:36:27

@bbjnick: No erre azért kíváncsi leszek :-)
Üdv. Misi

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 22:45:08

@babarczyeszter:

"engem itt rendszeresen karaktergyilkoltak, egyebek mellett KKTT is." --- írja.

Önt szerintem itt senki nem karaktergyilkolta. Ön itt idol. Ha egy kicsit szemtelenkedtek Önnel, azt azért tették, hogy közelebb kerülhessen Önhöz --- ismeri: felfelé rúg a kiscsávó, hogy a nagyok közé beférkőzhessen.

A karaktergyilkosság az más kategória: Önnek szerintem olyanban még nemigen volt része. Önök folyton tus(z)akodnak (pontosabban:marakodnak), de ösztönösen vigyáznak arra, hogy komolyan ne tegyenek egymásban kárt.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.21. 22:48:38

@Bell & Sebastian:

"No jó, de ki a király?" --- kérdezi.

Nem tudom:-) Van egy minőség, ami felett mindenki király. József Attila pld. biztos, hogy az (mármint király).

ü
bbjnick

babarczyeszter 2011.11.21. 22:51:52

@Alfőmérnök: ok, bocsánat, ezt az öngyilkossági-előzményt nem vettem.

Én éppenséggel a maga pártját fogtam az általam nagyrabecsült szamárfüllel szemben. Tehát igen, borderline diagnózist állított fel Németh Attila. Hogy aztán jogosan-e, azon a szakma vitatkozik.

Abban lehet valamennyi igazság, hogy JA öngyilkossága nem volt szükségszerű és hogy köze volt a pszichés állapotához. A borderline-ok inkább öngyilkossági kísérleteket követnek el, nem befejezett öngyilkosságokat, az övé viszont elég határozott volt. Másrészt a borderline zavart inkább kinövik, mint meggyógyítják. Magyarán nem lehet meggyógyítani. Abban lehet igazság, hogy akár depressziós volt, akár borderline, a mélyanalízist ma nem alkalmaznák, inkább kognitív terápiát (amit nem tudok elképzelni JA esetében), vagy gyógyszeres terápiát, vagy kombinálnák a kettőt. De akkor sem gyógyítanák meg, a tüneteket lehetne enyhíteni.

Borzasztóan nehéz megítélni, hogy ha mondjuk olyan gyogyót kap, amilyet én szedek a szuicid késztetéseimre, akkor mi történik. Most az a nyugati típusú orvoslás nézete, hogy az öngyilkossági késztetés vagy kísérlet mindig betegségre utal. Tehát bárki lesz is öngyilkos, az beteg, mert "beszűkült a tudatállapota" és nem látja a kiutat.

Én ezt kicsit másképp látom. A világ elég szar, ha valaki érzékeny és nem akar kompromisszumot kötni, vagy nem olyan javakra vágyik, amiket meg lehet szerezni pusztán azzal, ha valaki elég jól boldogul az életben, akkor nem illogikus, hogy megölje magát. Ld. még Camus álláspontját erről.

Az egy rejtély persze, hogy egyáltalán miért vannak szuicid és depressziós emberek. Ez evolúciós szempontból teljesen érthetetlen, amennyiben a betegségnek van genetikai alapja. Azt szokták mondani erre, hogy az ilyen típusú sérülékenységgel megvert embereknek vannak más, igen adaptív vonásaik, például sokkal objektívebben látják a valóságot, mivel nincs rózsaszín szemüvegük és az önmarcangolási hajlam folytán nem törekednek folyton arra, hogy magukat fényezzék vagy kimagyarázzák a kudarcaikat.

Másrészt a depressziósok -- és az öngyilkosok -- többsége valószínűleg nem genetikai, hanem társadalmi-kulturális okokból lesz beteg, vagy öngyilkos. Az idősek között a legnagyobb az öngyilkosok száma -- egyedül maradnak, beszűkül a világuk. A szegények és alacsonyan képzettek között nagyon sok a súlyos depressziós, az úgynevezett "tanult tehetetlenség" következtében. Ugyanez jellemző olyan kultúrákra, amelyeket nagyjából felszámoltak, mondjuk az amerikai indiánok vagy az ausztrál bennszülöttek körében. Az alkoholizmus mögött nagyon gyakran van depresszió. Úgyhogy a hajléktalanok esetében szinte biztos, hogy az alkoholizálás és a depresszió együtt van jelen (ezt duális diagnózisnak hívják). Aki teljesen tehetetlennek érzi magát, kudarcnak látja az életét, úgy véli, hogy képtelen javítani a sorsán, az depressziós, amit aztán alkohollal "öngyógyít".

babarczyeszter 2011.11.21. 22:56:05

@Bell & Sebastian: egy percig nem gondoltam, hogy ne tenné fel magának más ezt a kérdést. Különösen most.

Rengetegen mennek el. Nekem történetesen iskolába jár itt a gyerekem, úgyhogy ki kell húznom, míg leérettségizik. Persze ha az életben maradás és a Radnóti Miklós Gimnázium között kell választani, akkor, felteszem, az előbbit választjuk.

Ezt csak azért írtam, mert mi az, hogy mainstream? És mert itt sokan aggódtak, hogy azért veszítik el az állásukat, mert mandineresek. (Ezt, őszintén szólva, teljesen elképzelhetetlennek tartom, hacsak nem oly formában, hogy bárki, aki politikáról ír, kellemetlen alkalmazott.)

babarczyeszter 2011.11.21. 22:57:47

@Mihint: erre nincs válasz általánosságban. Szociológiai szempontból eddig a magasabb végzettség tipikusan magasabb társadalmi státussal és jövedelemmel járt a világon mindenütt. Mondjuk úgy, hogy versenyelőny.

Hogy aztán mit _választ_ valaki, az egészen más kérdés.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.21. 23:03:38

@bbjnick: @málnási: Magyarázzák már el nekem, ha van idejük, mi ebben a logika. "Illeszkedni", "igazodni", "betagozódni"? Az mi? Azt minek? Pénzért? De ha már kultúrribanc akar lenni valaki, pénzt kaphat a másik oldaltól is.

babarczyeszter 2011.11.21. 23:04:40

@bbjnick: hm.

Akkor a karaktergyilkosság definíciójára volna szükségünk ezen a ponton.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 23:06:12

@babarczyeszter: Próbálom konkrétabban kérdezni, ezek szerint rosszul sikerült. Tehát, válogatHAT-e az ember, pusztán többlettudása vagy tapasztalata által a kisebb, vagy nagyobb anyagi lehetőséggel kecsegtető feladatok között? A "versenyelőny" nyilvánvaló, az nem választás kérdése. A kérdés az, hogy van-e valakinek "joga" pusztán az alapján dönteni(feltéve persze, hogy egyáltalán alkalmas), hogy az egyik feladat jövedelmezőbb, a másik pedig kevésbé, azonban, mondjuk kvalitásban ugyanazt várja el? (a kérdés mélyén természetesen az van, hogy a személyes érdekeltség, vagy a feladat fontossága a döntő a kérdésben)
Üdv. Misi

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.11.21. 23:11:42

@babarczyeszter:

Ez a hatalom is érdekes téma. Eszter szerint például csak az állami lehet a hatalom, vagy más egyebek is? CSak az állam hatalom, vagy léteznek más hatalmak is? :)) Az a helyzet, hogy ezek a meccsek baromira nem a fideszről, annak hatalmáról, a kétharmadról, az AB-ról meg hasonlókról szólnak. De még orbánviktorhoz is kevés köze van, bár ahhoz persze mindennek van egy kicsi köze.
Itt a fentiek közül néhányan amúgy nagyon jól tudják, hogy némely emberke, a lobbijaik és az általuk zsetonált hálózatuk jóval komolyabb hatalmat jelentenek, mint egy minisztériumi főosztályvezető-helyettesé vagy egy egyetemi adjunktusé (a maradék meg gyalogos és a bebiflázott leckét löki vissza). És akkor az orbánista kép az ellenségről biztos kizárólag paranoia und propaganda terméke :))) és ezzel még azt sem akarom mondani, hogy egyetértek teljes mértékben utóbbival, vagy pl. arra, hogy Ovi miért sz@rik némely szférára - de még ha nem is értek egyet vele, az tuti, hogy megértem, egyre inkább.
Na de hogy állandó üldöztetés, elnyomatás? Ugyan, Eszter :) Ennyire azért nem hülyült meg senki, bár vannak hivatásos rettegők e kicsiny hazában. Annyiról van szó, hogy némelyek tiszta szívükből gyűlölik a Mandiner und co.-t, számos okból. És nem, nem elsősorban azért, mert "hatalmon vannak", lófaxt. De hogy emiatt üldöztetve érezné magát bárki is? Azért az ávósnyilas módszerekkel operáló-publikáló eftásak szféráján kívül is van élet szerencsére, és az esetek többségében az érintettek simán leszarják.

babarczyeszter 2011.11.21. 23:15:12

@Mihint: ez egy érdekes kérdés. Van-e joga? Nyilván morális értelemben gondolja, mert más értelemben természetesen van joga, miért ne volna.

Én erre csak nagyon személyes választ tudok adni, mert nem hiszem, hogy ebben a kérdésben van valamilyen objektíve érvényes vagy általánosan elfogadandó morális parancs.

Feltételezve, hogy ezt egyáltalán morális kérdésnek látja valaki -- szerintem az emberek többsége nem annak látja --, nyilván azon múlik a dolog, hogy mit tart a legfontosabbnak. Ha a családja anyagi biztonságát, akkor természetesen van morális értelemben joga hozzá.

Nem nagyon tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor azt mondanám, hogy két állás közül morálisan helytelen azt választani, amelyik többet fizet. Én még bevonnék néhány premisszát. Van-e például valamilyen ára annak, hogy a jobban fizető állást választjuk? Esetleg morális kompromisszumokat kell kötnünk? Esetleg ártunk másnak? Olyasmit kell képviselünk, amiben nem hiszünk?

A két utóbbi esetben én személy szerint biztosan nem választom a többet fizető állást, és sajnos erre az életem a bizonyíték (persze nem azért sajnos, mert így választok, hanem mert ennek a választásnak is vannak negatív következményei mondjuk a családom anyagi állapotára nézve).

babarczyeszter 2011.11.21. 23:17:08

@Gabrilo: örülök, hogy nem érzi üldözöttnek magát. Fentebb más hozzászólók mást fogalmaztak meg, fenyegetésről és egzisztenciális veszélyről beszéltek.

szubjektiv 2011.11.21. 23:17:54

@bbjnick:
József Attila nemcsak, hogy nagyonnagyonnagy magyar költő volt, ettől még egy lenne a sok közül, de ő egy misztikus költő. És mint ilyen, igen nagy ritkaság és kincs.
Akik lejátszották ezt a szánalmas műsort, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy József Attila milyen hatalmas művész volt.
Ezért undorító, szánalmas és valahol félelmetes amit műveltek a szobornál.
A szobornál, aminek lenne remek helye a rakparton, ha az végre nemcsak az autósok haladását, hanem a város lakóit szolgálná. Ennek a szobornak a rakparton lenne a helye. Egy olyan helyen, amit gyalogosan meg lehet közelíteni, ahol lehet sétálni, ahol le lehet üldögélni, csókolózni és nézni a Dunát.

"Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem õket és emlékezem."

tewton 2011.11.21. 23:18:16

@babarczyeszter:

"És mert itt sokan aggódtak, hogy azért veszítik el az állásukat, mert mandineresek. (Ezt, őszintén szólva, teljesen elképzelhetetlennek tartom, hacsak nem oly formában, hogy bárki, aki politikáról ír, kellemetlen alkalmazott."

ó, ó, ó. nem érti. még mandineresnek se kell lenni hozzá. képzelje magát mondjuk középiskolai fizikatanárnak, aki (normális önvédelemből) nicknéven kommentel vagy blogol aktuálpolitikai témákban, vagy tanársegédnek. ahol mondjuk genetikusan vagy kulturálisan szoclib a főnöke. kapizsgálja? ha nem, tanulmányozza az idei ajkai eseményeket (nembaloldali tanárok kirúgása iskolákból). maga az érinthetetlenek és beágyazottak közé tartozik, azért nincs rálátása erre a szegmensre.

Alfőmérnök 2011.11.21. 23:18:42

@babarczyeszter: "a tüneteket lehetne enyhíteni"
Ha az öngyilkosságra való hajlam, az öngyilkossági kísérletek is a tünetei egy betegségnek, akkor ez azért nagyon nem mellékes dolog.
Persze hipotetikus kérdés, hogy JA-t ma ki lehetne-e gyógyítani, ha nem, akkor mennyire lehetne a tünetetket enyhíteni (egyáltalán van-e "egészséges" ember?), szóval ezen max vitatkozni lehet, biztos választ nem fogunk rá kapni.
Nekem az a benyomásom, hogy a pszichiátria, pszcihológia sokat fejlődött a 30-as évek óta, de a világ is borzalmasabb lett, több a betegség és több kigyógyítandó ember, mint akkor.

babarczyeszter 2011.11.21. 23:29:09

@tewton: nézze, az élet veszélyes üzem.

Én a saját nevemen írok, ezért kirúgtak már néhány helyről. Ahogy most rekonstruálom, hogy miért is akarnak kirúgni az egyetemről (csak sose sikerül teljesen, mert nincs, aki tanítsa az óráimat), akkor a következőt látom:
1. lett egy szoclib főnököm, aki berágott a kétharmados cikkeim miatt
2. plusz van egy Fideszes rektorom, akinek a teljes stábja a Fidesz államigazgatását gazdagítja a választások óta

Ezért a jelenlegi, pontosabban évek óta zajló kirúgásomnak az az oka, hogy nem vagyok elég Fidesz-ellenes, viszont nem vagyok elég Fideszes se.

Korábban viszont kirúgtak olyan helyről, ahol "liberális mételynek" számítottam (a szókapcsolat elhangzott), és most is van olyan munka, amelyet ezért nem kaptam meg, pontosabban megkaptam, csak aztán kiderült, hogy van, amire nem vagyok hajlandó.

Szerintem undorító dolog, ha ezt a fajta félelmet hajlandó valaki elfogadni. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy ha _ebben_ a tekintetben a szabad szólás jogát gyakorlók politikai nézeteiktől függetlenül kicsit keményebben lépnének fel, például megvédenék azt, aki szakmailag jó, csak éppen a kurzusnak nem tetszik, és általában azon igyekeznének, hogy a klientúrákat minden rendelkezésükre álló eszközzel visszaszorítsák, akkor talán kevésbé volna okunk arra, hogy féljünk.

Ja, az emberek félnek. Ezt látom. Rettegnek.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 23:36:23

@babarczyeszter:
"Nyilván morális értelemben gondolja, mert más értelemben természetesen van joga, miért ne volna."
Milyen más értelemben lehetne ezt gondolni, mint morálisan (ne feledje, a kvalitást feltételeztük), hiszen más esetben igazi döntésről nem beszélhetünk. Mint ahogy anyagi kényszerhelyzetben sem beszélhetünk igazi döntésről. (kényszerhelyzet: a lét, és/vagy szeretteink létének megtartása)
"Esetleg morális kompromisszumokat kell kötnünk?" Ez az igazán érdekes része a kérdésnek. Mi van akkor, ha a moralitással kapcsolatos nézetek különböznek? A lét alapjaira vonatkozó premisszák különböznek? Milyen kompromisszum jöhet létre két olyan fél közt, akik a maguk saját létüket ellentétes premisszák szerint határozzák meg? (t.i. teremtés-istenhit kontra materializmus/dialektika)
Végül is, a kérdést ezért tettem fel. Hogyan hidalhatók át az ilyenfajta nézetkülönbségek? Talán meggyőzéssel? Mi a véleménye erről?
Személyes választása, amit említett, és ami miatt (esetleg, pillanatnyilag) anyagi hátrányt szenved, nem gondolja, hogy rokonítható másokéval, egészen más alapmegközelítésből kiindulva? Amennyiben a döntési metodika tehát rokonítható, tekinthető valós problémának az eredeti nézetkülönbség?
Üdv. Misi

babarczyeszter 2011.11.21. 23:36:50

@Alfőmérnök: ez teljesen igaz.

JA esetében mégis az az intuícióm -- nem több, mint intuíció --, hogy az öngyilkossága a kívülállásának a következménye is. Társadalmi izolálódás. Nem tartozott sehová, és ezt egy érzékeny embernek nehéz elviselnie egy olyan világban, ami arról szól, hogy ki hova tartozik.

Persze itt is lehet azon rágódni, hogy nyilván jobban tud simulni, idomulni, betagozódni valaki, ha nem depressziós. Ezek ördögi körök. Kicsit nehéz nekem erről beszélni egyébként, nyilván be is zavar a saját tapasztalatom. Mindenesetre én már nem élnék, ha nem lenne gyerekem, tehát felelősségem.

babarczyeszter 2011.11.21. 23:42:36

@Mihint: Azt mondanám, hogy aki ezen a szinten hasonló morális elveket követ, mint én -- noha más értékeket képvisel egyébként -- azzal alapvetően rokonszenvezni tudok. Megértem és elfogadom.

De ezen túl vannak más morális szabályok is, amelyekben egyet kéne értenünk.

Ennek fő akadálya a kettős mérce, amelyet mindkét úgynevezett oldal (már azt is kikérném magamnak, hogy gondolkodó emberek oldalakhoz tartoznak) szemére hány a másiknak. Amíg kettős mérce van a legalapvetőbb morális kérdésekben, addig nincs lehetőség alapvető morális normák érvényesítésére.

Nyilván azért jövök ide időnként, mert az az elképzelésem, hogy ha az ember egy életen át próbálkozik, akkor esetleg talál egy-két partnert ahhoz, hogy egy-két lépéssel közelebb jussanak egy morális minimum képviseletéig, ami a nézetkülönbségekkel teljesen jól megfér.

szubjektiv 2011.11.21. 23:42:53

@babarczyeszter:
"Szerintem undorító dolog, ha ezt a fajta félelmet hajlandó valaki elfogadni. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy ha _ebben_ a tekintetben a szabad szólás jogát gyakorlók politikai nézeteiktől függetlenül kicsit keményebben lépnének fel, például megvédenék azt, aki szakmailag jó, csak éppen a kurzusnak nem tetszik, és általában azon igyekeznének, hogy a klientúrákat minden rendelkezésükre álló eszközzel visszaszorítsák, akkor talán kevésbé volna okunk arra, hogy féljünk."

Jogos. Érdekes lenne arról beszélgetni, hogy miért állt ez a helyzet elő, és miért lehet ez még mindig így.

szubjektiv 2011.11.21. 23:49:15

@babarczyeszter:
Izoláció. Igen. De nemcsak társadalmilag. Emberileg is.
És ez talán meghatározóbb.

babarczyeszter 2011.11.21. 23:50:50

@szubjektiv: erre most lehetne blablázni a civil társadalom fejletlenségéről meg arról, hogy valahogy azt tanultuk meg a történelem során, hogy épp elég nagy feladat megúszni valahogy az éppen adott katasztrófát.

Szerintem gyávák az értelmiségiek, és a gyávaságukat mindenféle önigazoló dumával takargatják. Gyávák egyrészt azért, mert kiszolgáltatottnak érzik magukat a hatalomnak, és az első reakciójuk többnyire az, hogy keresik, ki védené meg őket.

Ennek a kiiktatásában segítene, ha az állam nem telepedne rá mindenre, de ugyebár ezt is követelni kéne.

Gyávák másrészt azért, mert nem mennek szembe azzal a tébollyal, amit a rendszerváltás után a különféle pártok ránk kényszerítettek. Itt zombikórusok vannak, az olvasók többsége is ehhez szokott, már nem is értenek meg egy gondolatmenetet, csak az ismerős és biztonságot adó jelszavakat keresik.

Szerintem aki ezt tolja, az nagyon bűnös, történelmi értelemben bűnös, leszarom, hogy egyébként fél-e az antiszemitizmustól vagy utálja-e a komcsikat.

Bell & Sebastian 2011.11.21. 23:53:51

@Mihint: Na ne már! Ha tovább olvassa, nincs miért magyarázkodnom. Van az a probléma, hogy puszta létezés, meg van az is, hogy de jó lenne egy polccal feljebb. Vagy már van cenzus és súlyozunk?

Tudja, ilyen sorskérdésekbe bele szoktak halni, primer vagy szekunder módon. Láttam már eleget! Pont eleget, ahhoz hogy torkig legyek vele. Csak hát olyan nem szoktak a fejfára írni, hogy még élhetett volna vagy 15 évet, de neki 51 jutott. Azt hiszi vakolok? Nézzen csak szét a sajátjai közt! Ez a dráma? Nem, nem ez, amit én látok, az tragédia!
Cinkosok közt a néma, tudja.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.21. 23:58:53

@babarczyeszter: Szóval, ha valaki lemondással él az általa fontosnak tartott morális célok(sok ám itt a "morális" szerintem :-)) érdekében, az akkor is rokonszenves, ha a maga moralitását egészen más alapokra helyezi? Azt gondolom, ezt hívják gondolom net-nyelven "legyenszépavilágizmus"-nak.
"De ezen túl vannak más morális szabályok is, amelyekben egyet kéne értenünk."
Nem, szerintem ilyen módon nem is lehetnek. Ezenfelül különféle alapállásokból fölépített "moralitások" alapszintű együttműködése is kétséges. Ezáltal nem kettős, hanem akárhányszoros mércéről kellene beszélni.
Az "oldalazást" természetesen én is elutasítom, de hát melyik "moralitás" premisszái hagyják figyelmen kívül későbbi metódusaikban saját kiindulópontjaikat (avagy axiómáikat) ? Na, nehéz ügy ez, ne haragudjon a "vallatásért" és köszönöm válaszait.
Üdv. Misi

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.22. 00:03:50

@Bell & Sebastian: Így van, és jól tudja, hogy minálunk is. Csak most nem volt kedvem egyetlen egy vállacskára azt a liliomot sütni. Tekintse kedvtelésnek, ha úgy jobban tetszik, ártani már nem árt, az biztos. Hogy mi lesz? quién sabe?

babarczyeszter 2011.11.22. 00:05:25

@Mihint: az önmagában morális cél, hogy ne kössünk meg bizonyos kompromisszumokat. Például ne szarjunk be és ne szaladgáljunk politikai védnökökhöz.

Az is alapvető morális kérdés, hogy elfogadható-e a karaktergyilkolás. Szerintem nem.

Az is alapvető morális kérdés, hogy jelzőkkel vagy gondolatokkal vívjuk-e a csatáinkat. Szerintem aki jelzőkkel vívja, az alja ember.

Ha morális minimumra gondolok, ilyesmire gondolok.

Bell & Sebastian 2011.11.22. 00:05:42

@babarczyeszter: Eszterke, a maga élete. Bárhogyan döntsön is nagyon-nagyon sokan elszivárogtak már innen, ami nem vált a Haza dicsőségére. Inkább az ostoba, felfuvalkodott politikusainkat minősíti.
Hogy ki, hogy osztja szét (az oldalak felelősségét) az ugyan alkérdés, de egyáltalán nem mellékes. A Szabad Piac, meg a Befektetők azok tették. Nyilván.

Akinek fejlett az igazságérzete és történetesen karakteresen nyilvánul itt meg, attól az sem áll nagyon távol, hogy a munkahelyén elengedjen egy-két oldalvágást. Ahogyan tapasztalom, az bizony reális veszély, hogy a nézeteiért (is) kivághatnak bárkit. A véresszájú kommunistát éppúgy, mint a meggondolatlanul zsidózót.

A keresztény már megtanult túlélni, vele nincs ilyen gond.

babarczyeszter 2011.11.22. 00:07:42

és akkor van még a "ne hazudj", "hamisan ne tanúskodj", "tiszteld felebarátodat", és hasonló parancsok, amelyek kulturálisan megalapozottak és más országokban remekül működnek

Alfőmérnök 2011.11.22. 00:08:49

@babarczyeszter: "Mindenesetre én már nem élnék, ha nem lenne gyerekem, tehát felelősségem. "

Szegény JA, talán ha összejön neki valami korábban, még a Kádár-rendszert is túléli. :)

De az is jó kérdés, hogy a maga életbenmaradásához mennyiben járult hozzá a pszichiátria tudománya. (Különben hallottam olyat, h bizonyos antidepresszánsok megjelenésekor csökkent az öngyilkosságok száma bizonyos területeken. Talán statisztikák is vannak erre vonatkozóan, bár ugye azt is lehet manipulálni, úgyhogy bizonyítani teljességgel nem bizonyítanak semmit. Ezzel szembemennek pl. a Szendik, meg akik azt mondják, hogy bizonyos antidepresszánsok az öngyilkossági hajlamot növelik. Én nem tudok ezen kiigazodni, de egy biztos, láttam már gyógyszer által kigyógyulni pszichésen sérült embereket, úgyhogy nem lehet teljesen kamu az egész.)

Bell & Sebastian 2011.11.22. 00:13:11

@bbjnick: Máma gonosznapot tartok. Ezt most keresztényként vagy műítészként mondja? Nem mintha tudnám a jó választ, csak hát túlzottan átpolitizált már ez a kérdés ahhoz, hogy könnyű válasz legyen rá adható.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.22. 00:20:18

@Bell & Sebastian: Nehogy már megharaguggyon! Én mindent csak komolyan mondhatok? Itt van egy valaki, Maga se ismeri személyesen, és csak úgy a nyakába önti kedvtelésből? Hol itt a morál? :) No meg a túlélés :-DD

ebfül 2011.11.22. 00:23:44

@babarczyeszter:

BPD= Bipolar Disorder is.

www.acronymfinder.com/BPD.html

Ugy ertettem, ebben az ertelemben hasznalja.

Egyebekben ugyanazt irja, mint en fentebb.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.22. 00:27:28

@babarczyeszter: Az is alapvető cél, ha már itt tartunk, hogy elfogadjuk, vannak akiknek más lehetősége nincs, mint hogy jelzőkkel fejezze ki a véleményét, mert a gondolataira senki sem kíváncsi. Sőt, sokáig nem volt kíváncsi. Most se kíváncsi. Sőt, a feje fölött mások döntöttek úgy, hogy a gondolatai nem érdekesek. Mára szembesülhetünk a gondolatok (?) nélküli érzéseivel, létével. Gondolja, hogy pl. a "homeless" kérdés csak úgy a nyakunkba szakadt? Gondolja, hogy jó vitákkal jobban lesznek? Hogy ez most kezdődött? Hogy csak pozitív érzésekkel majd felül lehet kerekedni? Kiknek kell ahhoz megegyezni, hogy... ehh nem folytatom, ne haragudjon.

Bell & Sebastian 2011.11.22. 00:43:31

@Mihint: Eszterke régi motoros itt, mindenféle szempontból, ne öltöztesse nán be álnaívnak. Persze hogy nem ismerem személyesen, ami nyilván fordítva is igaz, de nálam az előny.
Vonalon belül maradtam és nincs harag.

(tudja, egy ilyen videó után családtaggá vált és most nem Mozart menüett szólt az ebédhez)

Maga egy ló... vag! XD

ebfül 2011.11.22. 00:52:57

@Alfőmérnök:

Draga Baratom!
1. Elojossz a felrediagnosztizaltak/kezeltek, bezzeg ma kigyogyitanak dumaval
2. Kerdem: ki mondja ?
3. Belinkeled ezt az oldalt (tenyleg nem wiki, csak a formatuma) ahol az adott kerdesrol szo sincs:
irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/1910:_Pszichoanal%C3%ADzis,_pszichol%C3%B3gia_%C3%A9s_modern_magyar_irodalom
4. Lehulyezel , mert azt merem irni forras nelkul ideztel, bezzeg az altalad linkelt cikk huszonhatodik hivatkozasa (Nemeth) leirta, amit mondtal
5. KONKRET forrast kertem, erre a forrasod hitelessegerol ugatsz
6. Nemeth raadasul ezt irja a masodik linkednel:

“A pszichiátria jelentős fejlődése ellenére el kell ismernünk: ha József Attila ma lenne beteg, akkor most sem lenne egyszerű feladat a kezelése.”

A kezeles es a kigyogyitas kozotti kulonbseget kerdezd meg valakitol, ha magadtol nem sikerulne megfejteni.

Reszemrol lezarva.

Karcolt lendület 2011.11.22. 00:54:27

@babarczyeszter:
A hosszan elhúzódó vita miatt érdemes összefoglalnom az álláspontomat: a hajléktalanok börtönbe csukása nem megoldás és a Juventus reggeli műsorvezetője nem chartás. Mindössze éreztem nála némi csalódottságot, hogy egy csomó betelefonáló - vagy esemesező - azt hozza elő, hogy ő konkrétan fél a hajléktalanoktól. Ami szintén túlzás, de érthető. Azt nem tudom, ebben a műsorban vagy néhány nappal később volt-e az a nő, aki hajléktalanként elmondta, mennyire nehéz visszakapaszkodnia és mennyire kihasználja - kicseszik velül - mindeki: ha hajléktalan, akkor például nagyobb az esély, hogy nem fizetik ki a munkáját. Ez az érem másik oldala.

Igazságot tenni nehéz, de elvitatni bármelyik helyzetben lévő embertől, aki részese a problémának, hogy ő nem elég humánus vagy empatikus, az szemétség. Igen, az emberek általába nem elég humánusak és empatikusak és csak a maguk szűk igazságát hajtogatják. De ennek okát ezekben a szituációkban nem átérezni szintén az empátia hiánya. ;-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.11.22. 00:55:22

@Bell & Sebastian: őtözteti ám a rosseb :) Amúgy igaza van, egy ló... az vónék :) Szent a béka, jó pihenést mindenkinek! :-D

Karcolt lendület 2011.11.22. 00:58:10

@Karcolt lendület:
Na jó, nem ismerem a Juventus női műsorvezetőjének politikai álláspontját,nem is érdekel.

Chartásnak azt a kirekesztő hisztit tekintem ,amit Honték művelnek ennek a cikknek a kapcsán. Ami, ha egy Jancsó film bevezető képorát írná le, akkor ujjonganának a forgatókönyvíró zsenialitásán. ;-)

Alfőmérnök 2011.11.22. 01:16:38

@ebfül: Hazudsz (vagy elmebeteg vagy).
"1. Elojossz a felrediagnosztizaltak/kezeltek, bezzeg ma kigyogyitanak dumaval
2. Kerdem: ki mondja ?
3. Belinkeled ezt az oldalt (tenyleg nem wiki, csak a formatuma) ahol az adott kerdesrol szo sincs:"

Már az elején (az 1. pont előtt) belinkeltem az oldalt. Ott volt az általam idézett szövegben Németh (a "forrás") neve is.
Lásd itt:

Alfőmérnök 2011.11.21. 17:03:06

Az én állításomban ráadásul ott volt az a szó, hogy valószínűleg. Ismétlem:
"Amúgy JA öngyilkossága VALÓSZÍNŰLEG annak volt a következménye, hogy félrekezelték."

Bell & Sebastian 2011.11.22. 02:21:35

Nem emlékszem ki, de Alfi rákérdezett Geothére, kiféle-miféle volt, megszolgálta-e a mértéktelen hájpolást?

Nos, igen, Geothe maga szinte a teljes német irodalom és belőle bújt ki legalább a fél magyar is.
Kőgazdag polihisztor, világlátott csávó volt, aki bőven szórta magjait gyöngyvirágtól lombhullásig és még írni is maradt ideje, többféle műfajban.

Hogy mast ne mondjak, a Faust alap (Ember tragédiája) és még minimum az Erlkönig, amit ismerni illik.

Életútja pont az ellentettje József Attiláénak, mindenből a legszebb, legjobb, legdrágább jutott neki, de a Nagy Franciát se lenyelni, se leköpni nem tudta.

Útálata onnan fakadt, hogy átugorhatatlan és megkerülhetetlen maradt vagy 200 évig, a szocialista német irodalomtanítás libatömő tölcsérrel nyomta le a szerencsétlen lurkók torkán, ha ízlett nekik, ha nem.

Rajzolt, festett, költött, eret vágott és üstöt foltozott, egyszerűen mindenhez értett. És jó nagy is volt. Meg nehéz, a lovak szerint.

Ez az a vers, amit reméltem, hogy az életben többet nem látok, bár meztelenül, fejen állva, hóesésben is kívülről és mégis, íme!

Wer reitet so spät durch Nacht und Wind?
Es ist der Vater mit seinem Kind;
Er hat den Knaben wohl in dem Arm,
Er faßt ihn sicher, er hält ihn warm.

"Mein Sohn, was birgst du so bang dein Gesicht?" —
"Siehst, Vater, du den Erlkönig nicht?
Den Erlenkönig mit Kron und Schweif?" —
"Mein Sohn, es ist ein Nebelstreif."
...

Ha valaki ezek után a Loreleit (Heine) is szóba hozza, azt hókon nyomom egy Sieg! -rúnával!

Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Daß ich so traurig bin,
Ein Märchen aus uralten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.
...

Bis Morgen, Leute. :)

tewton 2011.11.22. 05:37:05

@Bell & Sebastian:
valamelyik német romantikus mondta e csodaember regényeire (a wilhelm meister háborúja, a wilhelm meister visszavág, a wilhelm meister visszatér), hogy olyan, mint a fűrészporból sütött kenyér :)

én élő magyar embert nem láttam, aki szerette volna. németeknél persze göthe huzagolja az elmét.

Alfőmérnök 2011.11.22. 06:25:13

@tewton: Lehet, hogy anyanyelvi szinten kéne tudni németül ahhoz, hogy igazán élvezni lehessen?
Ezt a verziót nem tartom kizártnak.
Én láttam már olyan magyar embert, aki szerette. Pontosabban azt mondta, hogy szereti, de szerintem csak kötelességből. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.22. 07:15:31

@Holger Hartland:

tényleg nem érti? a népből jöttek számára /kivétel bbjnikk/ egy elit létezik. igen, az. vagy odatartoznak, vagy nem elitek. bármit is mondanak így van. gondoljon szegény várhegyi attilára /egykori tényleges kultuszminiszter/, egy vágy hajtotta, az, hogy azok akiket le kellett volna mészárolnia, felismerjék benne az embert, az alkotótársak, befogadják a szellemi előkelőség szálónjaiba. de ezek a vágyak elhálatlanok maradnak. nagyon komoly szolgálatokat kell ahhoz tenni, mondjuk hazát árulni, hogy azok a szálónok megnyíljanak.
de bbjnikk sokszor megénekelte már ezt az ergé és béribalogádám, vagy hogyan is hívják ezt a turult, vágyvezérelte városi bolyongásait. :)
tudja, hogy mondjuk ergének, aki azért nem jelentéktelen sajtós, hiszen megteremtette és magas színvonalon űzi a szentimentális metroszexuális publicisztikát, három merciért sem adná, ha egyszer jancsómikibácsi megsimogatná a buksiját, és rendes fiúnak nevezné. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.22. 07:20:02

áh, ezt képtelenség tovább olvasni. ha valaki még egyszer ennyit beszélteti ezt a zakkant libát, seggbe rúgom.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.22. 07:24:41

és mit élveznek azon, hogy megkaphatnak egy szellemi fordulóra egy kényszeres nőt, aki simán ledumálja a kezelőorvosa fejét, aztán a tébolyda kerítésénél a zsuzsiját mutogatja az arra ténfergőknek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.11.22. 08:05:44

@babarczyeszter:

Azokat nem is cáfoltam. Kisebb aggodalma az embernek talán abból táplálkozik, hogy nincs itt a Vörös Hadsereg :))
Hatalomhoz valamit? :)

TG69 2011.11.22. 09:30:04

@bz249: Ha jól tudom Márai kérte egyszer ki magának, amikor egy pszichológus meg akarta "gyógyítani" :).

Alfőmérnök 2011.11.22. 09:44:23

@málnási: Szerintem ez túlzás. Nézze például ezt a Műcsarnokos gyereket, ezt a Gulyást (Gábor, azt hiszem), néha benyal a Vajda Misuéknak, néha odabasznak neki a baloldalon, de azért olyan nagy hisztit nem csapnak körülötte.

TG69 2011.11.22. 09:57:22

@Gabrilo:
Te úgy látszik a tölgy magyar hangja vagy belecsavarodva a kapcsolati hálók elviselhetetlen könnyűségébe. Tudod mit? Mérd ki kilóra a két elit támogatottságát és teljesítményét a rendszerváltás után és oszd meg velünk a pontos adatokat. Utána megbeszéljük a terápiát is...

TG69 2011.11.22. 09:59:46

@tewton: Az az alembert? :)

Egyébként jó ötlet ez a 30-as évek utáni erős cenzúra. Add meg a listát és pontosan tudni fogom, hogy mit kell olvasni :).

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.11.22. 10:02:26

@TG69:

Okostojás, cáfolni tudja? :) Maga szerint az itt oldalt moralizáló OSF-esek szűkölködnek, meg saját zsebükből működnek? :)) Kackac.

TG69 2011.11.22. 10:06:19

@Gabrilo: Először legyen egy pontos, egzakt állításod ...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.11.22. 10:12:13

@TG69:

Az mi, számokban megfogalmazva? :) Inkább kérdezek: szóval csak az állam a hatalom, vagy vannak más hatalmak is? Esetleg informálisak, hm?

TG69 2011.11.22. 10:16:25

@babarczyeszter: Azért a piacon dolgozókban nincs ilyenfajta félelem (vö Friedman) csak a válság dolgozik a fejekben. Egyébként is mi értelme ezeknek a politikai cikkeknek (2/3-ról stb), nem változtatnak semmit és nem is túl mély elemzések valljuk meg. Ha valamiből csak károd származik akkor ne csináld, szerintem sok okos dolgot teszel/tehetsz egyébként is.

TG69 2011.11.22. 10:19:06

@Gabrilo: Nézd, amikor hatalomról, túlsúlyrólerős kapcsolati hűlóról, mások kiszirításáról papolsz, akkor ténylegesen tudni szeretném, hogy mi ellen harcolsz. Neked kell pontosan megfogalmaznod mi nem tetszik, mi tetszene mik azok az eltorzult arányok (ezek sajnos kifejezhetőek számokkal), a sejtéseid és pszichés állapotod nem érdekelnek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.11.22. 10:23:57

@TG69:

Nem sejtésekről és pszichés állapotokról van szó, hanem egy kérdésről, ami önmagában sem kvantitatív természetű. Szóval?

TG69 2011.11.22. 10:30:05

@Gabrilo: Én arra gondolok, amikor a jobboldal kényszeresen 90%-ozott a médiatúlsúly miatt. Azzal lehetett mit kezdeni volt egy szám is. Hatalmi túlsúly = 90%. Mára már nem mondanak semmit erről, mert tarthatatlan ez az "állítás" sőt az is kérdőjeles, hogy a ballib vezet-e. Tehát nincs mit vitatkozni erős kapcsolati hálón, ha nincs mellé megmondva, hogy ez milyen területen érezzük is milyen támogatási arányok azok, amik félrecsúsztak. Mert az önmagában nem állítás, hogy az egy csoportba tartozó elitek tagjai támogatják egymást, lobbi tevékenységet fejtenek ki az államhatalom felé stb. Mi az ami ténylegesn fáj tehát ?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.22. 10:30:51

@málnási: Tényleg nem értem. Szvsz ez hülyeség, a "népi származásúak" rosszul látják, ha így látják.

babarczyeszter 2011.11.22. 10:43:23

@TG69: hát, szerintem elég mély elemzések azok, és egyelőre be is igazolódtak (habár azt nem feltételeztem, hogy az alkotmányt simán átírják). Ha valaha igazán megbukik Orbán, véglegesen, az ebben a ciklusban lesz, hacsak nem csinálnak előre hozott választásokat. Egy kétharmados vereség után nem lehet már egyben tartani azt a pártot. És akkor -- ha addig nem -- lesz egy normális konzervatív pártunk.

Közben pedig nekiláttak felszámolni az önkormányzati káoszt, és talán más fontosabb területen is lépnek. Mindenesetre a jóléti államot, ami mindenki szerint a fő probléma volt itt, sebesen építik le éppen, és nem is igen tehetnének mást.

És a fő probléma jelenleg az, hogy nincs ellenzék. Ez az egyetlen igazi politikai probléma Magyarországon.

Az a baj, TG, hogy igen gyakran van igazam, de ez csak évekkel azután derül ki, hogy megírtam a cikket. Akkor már ki emlékszik az eredeti cikkre.

babarczyeszter 2011.11.22. 10:47:26

@Gabrilo: ez a kedvenc mítosz, erre épül az egész jobboldal. És kvantitatíve nem igaz.

Nézze meg a leggazdagabb magyarok listáját. Csányi? Nobilis? Spéder? Lantos? Széles?

Nézze meg a magyar sajtótermékeket. Már a Metro újságot is felvásárolták.

Nézze meg Pintér vagy Vitézy cégbirodalmait.

Nézze meg Hernádi pályáját.

És persze azt is, hogy mikor mennyi állami pénz vándorol hová.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.22. 10:48:07

@babarczyeszter:
"Egy kétharmados vereség után nem lehet már egyben tartani azt a pártot. "

Mar hogyne lehetne.

A Fideszbol nem lehet csak ugy kilepni.

A szavazoik, azok elhuzhatnak.

babarczyeszter 2011.11.22. 10:56:52

@Doomhammer: lehet. De hol lesznek a szavazóik akkor?