Az állam világnézeti szempontból semleges. Mivel az állam világnézeti semlegességének az elmúlt években sok félreértést váltott ki és vitákat okozott, igen fontos, hogy a semlegesség jogi jelentését rögzítsük. E semlegesség egyfelől azt jelenti, hogy nem azonosulhat semmilyen világnézettel, másfelől pedig kerülnie kell az összefonódást a világnézetet hordozó szervezetekkel, így például az egyházakkal. Az állam világnézeti semlegességének elvét először az Alkotmánybíróság rögzítette a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény alkotmányossági vizsgálata nyomán született határozatban. (…)
Az állam világnézeti semlegességéből tehát szükségszerűen következik az állam és egyház szétválasztása, melyet az Alkotmány is rögzít (…).
Az elválasztás konkrét következménye, hogy nem lehetnek „vegyes”, félig állami, félig egyházi intézmények és világnézetileg elkötelezett intézmény (pl. iskola) nem lehet állami fenntartásban. Nem zárja ki a semlegesség viszont azt, hogy a létrejövő elkötelezett intézményeket ill. fenntartóikat az állam a közintézményekhez hasonló támogatásban részesítse. Az elválasztás egyfelől azzal a következménnyel jár, hogy az államnak tiszteletben kell tartania az egyházak szabadságát (nem avatkozhat be belső ügyeikbe), másfelől az állam nem léphet be az egyház és az egyház tagjai közti viszonyba: nem válhat az egyházak „meghosszabbított karjává”, állami kényszert alkalmazva egyházi kötelezettségek érvényre juttatására. Az elválasztott működés természetesen kizárja az állami beleszólást az egyházszervezet alakítása és az egyházi tisztséget betöltése terén. Sajátos kivételt a Katonai Ordinariátus jelent (…).
A semlegesség nem jelent közömbösséget: a semleges állam nem értékmentes állam, nem „légüres térben” él. Az értékszövevények, a kultúra, mely az államiságnak is hátterét adja, jelentős részben történelmileg meghatározott és társadalmilag kötött. Az állam, mely meghatározott történelmi környezetben, meghatározott közösség szervezettségének bizonyos formája, nem szakadhat és nem tekinthet el az adott, őt körülvevő és hordozó értékfeltevésektől. Ennek során – az azonosulástól tartózkodva – nem kell tartania attól, hogy elismerésben és támogatásban részesítse az értékhordozó közösségeket és intézményeket. Emellett lehetnek olyan történelmileg meghatározott jelképek – így az ország Alkotmányban meghatározott címere és himnusza – melyek önmagukban az államiság kifejezői, amin nem változtat az, hogy sokak számára sajátos többlet-tartalmakat hordoznak. Az ilyen jelképeket a történelem határozta meg, és abszurd vállalkozás lenne arra törekedni, hogy „semleges” jelképekkel váltsuk föl nemzeti jelképeinket. A világnézeti kérdésekben semleges állam a semlegességen túlmenve nem venne tudomást polgárai életének vallási vonatkozásairól, igényeiről. Ezzel az igényekkel nem rendelkezőket óhatatlanul privilegizált helyzetbe hozná. A semlegesség magyar alkotmányjogi értelme alapján azonban a pozitív és negatív vallásszabadság egymással egyenrangú, azaz egyik sem tekinthető alapesetnek, melyhez képest az egyik vagy másik kivételt képezne.
A semlegesség tehát semmiképpen sem ideológia: nem egy semleges világnézetet képvisel az állam, hiszen ha létezne semleges világnézet, akkor az államnak ezzel szemben is semlegességet kéne tanúsítania. Sokkal inkább a különböző világnézetű emberek együttélésének technikájáról van szó, mely minimalizálni igyekszik a különbözőségekből fakadó terheket az egyének és közösségek számára. Ahogy azt a liberális megközelítés is elismeri: a semlegesség az államot köti, míg az egyénnel szemben csak a tolerancia várható el.
Az állam világnézeti semlegességével kapcsolatos további feltevés szerint a világnézeti semlegesség alkotmányos alapelvéből általánosan semleges állami közpolitika következik. Azonban a semlegesség a magyar alkotmányjogban csak csak konkrét vonatkozásokban értelmezhető. A semlegesség elve az alkotmányjogba nem az amerikai szociológiai-filozófiai gondolkodásból került be, hanem sokkal inkább a német jogi gondolkodásból. Magyarországhoz hasonlóan Németországban is az alkotmánybírósági gyakorlat vezette be a fogalmat, kimondva, hogy az államnak, „mint minden polgár otthonának”, semlegesnek kell lennie. Ez a semlegesség azonban semmiképpen nem zárja ki a határozott értékválasztásokat sem az állami egyházjog, sem a családjog vagy éppen a adópolitika területén.
(…) Ahogy azt az alkotmánybíróság megállapította, „az állam a vallási szervezetek számára nem köteles sajátos szervezeti formát létrehozni, de nincs megkötve abban sem, milyen sajátos formát vagy formákat hoz létre. Az állam tehát – amíg ezzel a vallásszabadságot, s ezen belül az együttes vallásgyakorlás jogát nem sérti – belátása szerint határozhatja meg az ’egyház’ alapításának feltételeit. (…) bármely vallási közösség vallásgyakorlásához való joga sértetlen marad akkor is, ha az ’egyház’ jogállását nem nyerheti el, van nem kívánja elnyerni.”
(…) Csak az egyházi státuszhoz kapcsolódó egyes jogok egyenkénti elemzésével állapítható meg, hogy mely jelenlegi és esetleg jövőben biztosításra kerülő jogot indokolt valóban valamennyi vallási közösség számára biztosítani, s melyek azok a jogok és támogatások, melyek a társadalmi elfogadottság meghatározandó minimumát nem tudják felmutatni, avagy még bizonyos értelemben „kísérleti” stádiumban vannak. Az állam minden, akár egyszemélyes vallás szabadságát szavatolni köteles (bár az antropológia a vallást alapvetően közösségi jelenségnek tekinti) és nem állhat a vallási kísérletek útjába. A vallási közösségek támogatását azonban kötheti többlet-feltételekhez. (…)
Az ügyésznek pert kell(ene) indítani minden olyan egyházként bejegyzett szervezet ellen, melyről bebizonyosodott, hogy nem vallás gyakorlása céljából jött létre, és az eljárás során törölhetné az ügyész az ilyen szervezeteket a nyilvántartásból (e törlés természetesen nem jelent feloszlatást, nem megszüntetést jelent, csak a sajátos jogi személyiség elvesztését).
*
Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézet, Szent István Társulat, 2000.
