Holokauszt-áldozatokkal Palesztina ellen
2011. október 13. írta: nénike

Holokauszt-áldozatokkal Palesztina ellen

  Szerkesztőségünkbe harcias levelet fújt be az őszi szellő. Ebben magyar zsidó szervezetek fogalmazzák meg „hatmillió égő áldozatra” hivatkozva az ENSZ-ben képviselendő magyar állásponttal kapcsolatos elvárásaikat. Írják: az önálló Palesztin állam egyoldalú kikiáltásával megszűnne a zsidó állam. Nem felejtik el leszögezni, Magyarországnak erkölcsi kötelezettsége van Izraellel szemben, mivel az akkori hivatalos Magyarország nem tett semmit 600 ezer magyar zsidó megmentéséért. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) és a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ) által jegyzett levelet országgyűlési képviselőknek címezték, Olti Ferenc, a MAZSIHISZ korábbi alelnöke írta alá:

Tisztelt Képviselő Úr!

Három reprezentatív magyarországi zsidó szervezet nevében fordulunk Önhöz, de az általunk leírtakkal, tájékozódásunk szerint, a magyarországi zsidóság igen nagy többsége egyetért.

Ezekben a hetekben zajlik az ENSZ közgyűlés fórumán a Palesztin állam egyoldalú kikiáltásáról szóló vita. Izrael abból a megfontolásból ellenzi az ilyen módon való állam-alapítást, mert ha az, az előterjesztők szándéka szerint, és az oslói szerződés ellenére, mindenféle biztonsági garancia nélkül valósulna meg, akkor rövid időn belül súlyos háborús helyzet alakulna ki. Ezt mi, magyar zsidók mindenképpen el szeretnénk kerülni és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy testvéreink ne válhassanak egy újabb genocídium áldozataivá.   Magyarországnak is érdeke, hogy a tudomány, a technika és a művészetek terén hatalmas eredményeket felmutató országgal a jövőben is a mindkét fél számára előnyös együttműködés folytatódjon. De van egy erkölcsi kötelezettsége is Magyarországnak Izraellel szemben. 1948-ban Izrael a Holokauszt romjain jött létre, hatmillió égő áldozat kellett hozzá, hogy a nemzetek közössége kétezer év után ismét elismerje a zsidó nép saját államához való jogát. A hatmillió közül minden tízedik magyar állampolgár volt, akiknek megmentéséért az akkori hivatalos Magyarország semmit nem tett. Elismerésünk azoknak a keveseknek, akik mentettek. Most itt az idő, és a lehetőség is, hogy a mai Magyarország szolidaritást vállaljon a fennmaradásáért küzdő baráti Izrael államával és az ENSZ Közgyűlésben NEM-mel szavazzon a tárgyalásos megegyezés nélküli Palesztin állam megalakítására. Izrael és mi magunk is támogatjuk a két állam megoldást, de ennek békeszerződés keretében kell létrejönnie. Amennyiben Önnek nem volt módja behatóbban megismerkedni az izraeli állásponttal, kérjük nézze meg Benjamin Netanjahu miniszterelnök beszédének mellékelt, magyarra szinkronizált felvételét.

Tisztelt Képviselő Úr!

Az a kérésünk, hogy lehetőségei szerint hasson oda, hogy Magyarország a most tárgyalt előterjesztésre NEM-mel szavazzon. Amennyiben szükségesnek tartja, készséggel állunk rendelkezésre személyes konzultációra is.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH),
a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE),
a Magyarországi Cionista Szövetség  (MCSZ) nevében

Dr. Olti Ferenc koordinátor 

  A lobbizáshoz természetesen mindenkinek joga van, itt azonban a hangütés és az érvkészlet leginkább a MÁV ellen indított 1 milliárd dolláros kártérítési peréhez hasonlatos. Kaftános unokák ide vagy oda, úgy érezzük, kínos ez a levél feladónak és címzettnek egyaránt.

  Mint arról korábban már esett szó, Magyarország az egységes uniós álláspont kialakításában érdekelt. Ebben az EP-képviselőknek jut (ha jut) szerep, nem az itteni honatyáknak. Ha ilyen nem születik, a – karakánnak nem éppen karakán – tartózkodás tűnik a leginkább magyar érdeket szolgáló választásnak. Nyilván lobbiznak a palesztinok is, maga Abbász is sérelmeket fogalmaz meg: „63 évnyi szenvedés után elég volt. (...) Itt az idő, hogy a palesztin férfiak, nők és gyerekek normális életet élhessenek. Itt az idő, hogy betegeink normális kórházi ellátásban részesülhessenek, hogy farmereink a megszállástól való félelem nélkül művelhessék a földjeiket, itt az idő, hogy többé ne kelljen félnünk a telepesektől...” . Ezek azonban a jelen valóságában gyökereznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr53297695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.13. 10:06:37

Remélem a két bolsevizmus alatt zsidók által elkövetett gaztettekre emlékezvén, Izrael is segít visszafoglalni Erdélyt. Mivel erkölcsi kötelessége.

(Mi a f*szt gondolnak magukról a T. Levélírók?)

tevevanegypupu 2011.10.13. 10:20:04

Eleg lenne a tanacskoztarsasag vezetoinek meg a masodik vilaghaboru utani magyarorszagi vezetes (avh beleertve) nevsoranak kozzetetele, cselekedeteiknek reszletes ismertetese, valamint a rendszervaltas utani indokzsidok nyilatkozatai a vilagban Magyarorszaggal es a magyarokkal kapcsolatban, hogy rogton meg lehessen kerdojelezni, vajon valoban kotelessege-e nemmel szavazni Magyarorszagnak Palesztina megalakulasara? Es akkor meg nem is vettuk sorba Izrael allam tevekenyseget megalakulasa ota. Cselekedeteiknek szazai lennenek donto bizonyitek arra, hogy keresuk milyen jogtalan, erkolcstelen es felhaborito.

homoródkarácsonyfalváért 2011.10.13. 10:25:51

Édes nénikém (a nénikéd!). A levél facsimiléje szerint a levélírók azzal operálnak, hogy amennyiben a palesztin állam garanciák nélkül jön létre, megszűnik a zsidó állam.
A jó nénike pedig az alábbi módon idézi a levelet, már nem a zsidó állam megszűnésével riogatva:
"akkor rövid időn belül súlyos háborús helyzet alakulna ki."
Na most akkor mit írtak alá a levélírók?

Tilikov (törölt) 2011.10.13. 10:52:42

Nem Izrael állam fog megszűnni, hanem Izrael állam megszállt területei. Izrael állam attól marad a helyén, az Egyesült Államok marad a háta mögött, és csak akkor szűnne meg Izrael ha a palesztinok kályhacsőből eszkábált rakétákkal megtanulnának harci repülőket leszedni, kődobálással tankokat átütni, fejkendővel atombombát kivédeni.

Az esélyük erre zéró.

Arra sincs sok esélyük a palesztinoknak, hogy valóban kivívják az önrendelkezési jogot és a szuverenitást, de ha szabadságra vágynak meg kell próbálniuk. A mi 56-os szabadságharcunk is esélytelen volt, és el is bukott, de mégsem volt értelmetlen.

Atisz 2011.10.13. 10:52:43

@TaTa86.: Ugyanezt akartam írni :)
Ha az elcsatolt országrészek visszaszerzésében segítenek, akkor elgondolkozhatunk a nemmel való szavazáson.
Addig is a demokráciát, a nemzeti önrendelkezést szem előtt tartva mindenáron segíteni kell a független palesztin állam létrejöttét.

ketroot 2011.10.13. 11:09:53

@VI. Béla:

Hozom estére a sört meg valami rágcsálni valót!

ketroot 2011.10.13. 11:11:27

@ketroot:

Természetesen "rágcsálnivalót" akartam írni, csak meggondolatlanul cselekedtem.

jozicsenko 2011.10.13. 11:27:33

hollán ernőéket kun béláék lőtték a dunába - bocsánat kérés mikor lesz az unokák részéről?

Szélmalomharcos 2011.10.13. 11:32:23

Ha igazán ki akarnak szúrni a palesztinokkal (márpedig efelől nincs kétség) akkor beleegyeznek az önálló államiságukba, de csak egy feltétellel: Gyurcsány lesz az örökös miniszterelnök

vizipipa 2011.10.13. 11:41:54

"A hatmillió közül minden tizedik magyar állampolgár volt"

Ez mondjuk egy szimpla hazugság. A deportáltak száma volt kb. 600 ezer (felfelé kerekített szám, lásd: R.L. Braham: A magyar holocaust). Egyesek szerint kb. felük, mások szerint (pl. a volt amerikai nagykövet) kétharmaduk tért vissza. Persze nem feltétlenül maradt itt. Honnan is van a becslések szerinti 200-300 ezer magyar származású izraeli?

Az ilyen hazugságok, meg a MÁV per, meg a bank per, stb. az oka annak, hogy született egy ilyen könyv: Rácz András: Torkig vagyok a holokauszttal.
www.torkigvagyok.hu/reszletek-a-konyvbol/holokauszt-csepp-a-tengerben/

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.10.13. 11:42:37

Izrael attól fél, hogy akkor nem terrorizálhatja, bombázhatja, célzott-likvidálhatja, foszforbombázhatja a Gáza-övezetet, mert Palesztina, mint másik állam ellen háborús cselekeményeket követne el, amikért automatikus szankciók jár(ná)nak az ensz és a bt szó szerinti nemzetközi jogi okmányaiból.

De nincs kétségem afelől, hogy az ensz-alapokmányban is van "kisbetűs" rész.

vomit 2011.10.13. 11:49:29

a nacik altal lelottek nem szeretnek, ha rajuk hivatkozva lonek le a gazaiakat, mongya ez a lazito brit kepviselo
www.youtube.com/watch?v=qMGuYjt6CP8

Viktus 2011.10.13. 12:00:08

@Attila64:

Mondjuk ez oda-vissza ható tényező, akkor a palesztinok se lődözhetnének két ima közt rakétákat Izrael állam területére, mert nagyjából az ugyanolyan Casus belli ...

Palesztinoknak járna az önálló állam, de eleve maguk közt kellene először rendet tenni , mert nem létezik olyan szerveződés, amely képviselné a palesztinokat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 12:15:57

Ha már ilyen leveleket írnak, érdemes lenne elébb kiszűrni belőle a hazugságokat...

Alfőmérnök 2011.10.13. 12:23:50

Mi van nénike, maga benácult? Lesz még magából Morvai Krisztina. :)

tábormegsemmisítő 2011.10.13. 12:37:29

Télleg, a megszállt palesztinok számára is van olyan törvény hogy "holokauszttagadás"?

tééényleg? 2011.10.13. 12:44:29

@tevevanegypupu: ott a pont, ennyi. Ehhez még rasszistantiszemitanáciszittyamagyarnak sem kell lenni. Csak beszéljenek a tények. Ja, még a nagyon távoli múltba sem kell visszamenni...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.10.13. 13:42:48

@Alfőmérnök:
nénike annyira tehetségtelen, hogy csak antiszemitaként tud megélni! :)

Omár mollah 2011.10.13. 14:19:47

"Mint arról korábban már esett szó, Magyarország az egységes uniós álláspont kialakításában érdekelt."

Már van valami hasonló.

kitekinto.hu/europa/2011/09/30/hatarozatban_keri_az_ep_palesztina_elismereset/

Mióta olvastam ezt a cikket, azóta egyszer hallottam politikust nyilatkozni a témában, és mit ad Isten, Magyarország már a tárgyalások újraindításában érdekelt!
Magyarország érdekei gyorsabban változnak, mint a sánta kutya. Bocs, rossz hasonlat.

Alfőmérnök 2011.10.13. 14:37:29

@málnási: Pedig régebben még nagy antifasiszta volt. Vagy csak keverem az Ács Ferivel? :)

TG69 2011.10.13. 14:44:42

@poszt: Nincs ebben semmi kínos, sőt meglehetősen logikus. Azt mondja a levél, hogy a magyar állam egyszer már "elengedte" az itt élő zsidókat és most ezt ne tegye (külön kitérve azokra, akik segítettek zsidókat menteni). A dologban az a problematikus, hogy a palesztín állam létrejötte mért lenne egyben a zsidó genocídium kezdete? A helyzet most épp fordítva áll, ahogy a térképeken látszik a telepesek sorban foglalják el palesztínát.

oldalfasz · http://youtu.be/T92P7rEq990 2011.10.13. 14:47:56

@TG69: A zsidók realitáshoz való viszonya mindig is sajátságos volt…

citizen queen 2011.10.13. 15:06:55

@TaTa86.: (Mi a f*szt gondolnak magukról a T. Levélírók?)

Mit, mit, hát azt, hogy még mindig van befolyásuk a kormánypolitikára a háttérből, ahogy az többé-kevésbé így is volt hatvan éven keresztül. Ez a bűntudatkeltéssel megtetézett zsarolósdi a levélben valami gyomorforgató. Ilyenkor hol marad a másokon minduntalan számonkért tolerancia és demokráciaféltés?

maretz 2011.10.13. 15:26:44

@vágási:

"A zsidók realitáshoz való viszonya mindig is sajátságos volt…"

Ennyi. Azért van önbizalmuk a srácoknak, ez már valódi kihívás lehet, megpróbálni elhitetni a világgal, hogy a környező országok területeit többé kevésbé 40 éve megszálló Izraelnek -- az atombombájával és megszámlálhatatlan modern fegyverével, és a világ legerősebb katonai hatalmának feltétlen támogatását élvezve -- valamilyen oknál fogva a kődobáló és házilag barkácsolt csúzli-rakéták miatt kellene genocídiumtól tartania... ez már igen:)

Ez után már tényleg a "jeget eladni az eszkimónak" pont következik a bakancslistán...

Várúr 2011.10.13. 15:30:33

Két palesztin szervezet van: A Hamász és a PFSZ.
Előbbi az államalapítási kísérletért utóbbit hazaárulónak tartja. Előbbi Gázából süvölt, utóbbi Ciszjordániából. Közben egymást gyilkolják. Előbbi Izrael puszta létét sem ismeri el és földig rombolná, utóbbi "csak" öt-hatmillió arabot akar a Dunántúlnál kisebb Izraelbe telepíteni. Ember el nem igazodik rajtuk, ezért habozik az EU a palesztin állam elismerésével. Az az EU, amely az immár 65 éves nyíltan rasszista cseh (szlovák) Benes törvényeket se kifogásolja. Nem kifogásolja 2-3 millió német kitelepítését Csehszlovákiából a második világháború után. Nem kifogásolja félmillió magyar kitelepítését a Felvidékről. Az az EU, melynek szava nincs a szlovák nyelvtörvény ellen, mely 600.000 őshonos magyart foszt meg anyanyelve használatától. Az EU-nak 30-40 millió kurd állama csöppet se fontos, 2 millió albáné igen.
Mindez puszta felsorolás. Nem meggyőzésnek szánom.

Várúr 2011.10.13. 15:37:53

Nem mellesleg engem sokkal jobban érdekel, mit szól majd az EU a magyarokat (és németeket) kizáró szerbiai kárpótlási törvényhez, mely nyíltan diszkriminatív és az EU által tiltott kollektív felelősséget állapít meg. A jelek nem jók: folynak az EU-Szerbia társult tagságát célzó tárgyalások, anélkül, hogy fentiek egy rohadt szóval szerepelnének a feltételek között. Eddig egyedül a magyar kormány helyezett vétót kilátásba. Mindezek fényében röhej az EU palesztin állásfoglalására akár egy szót vesztegetni.

maretz 2011.10.13. 15:46:30

@Várúr:

A felsorolásodban természetesen igazad van. Szerintem sokatmondó, hogy még a fenti szarságokat mind elviselő EU is ki van akadva az palesztinai állapotokon.

A párhuzam kedvéért: ha már a szippantós bácsi is befogja az orrát melletted a buszon, akkor bizony ideje lenne fürödnöd...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.10.13. 16:40:52

"hasson oda"

Bazz, ez ám az anyanyelvápolás...

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.13. 17:29:47

Hm... egyébként nem is nagyon értem a felvetést.

Magyarország 1988. november 15-én már elismerte a Palesztin Állam kikiáltását.
Azóta Magyarországon működik palesztin nagykövetség, 2000. augusztus 29 óta pedig Ramallahban van magyar diplomáciai képviselet.

hacsaturján 2011.10.13. 17:37:46

@jozicsenko:
"hollán ernőéket kun béláék lőtték a dunába"

eeegen, pontosan így történt, még 1849-ben, aradon. de hollán ezredes ezt is túlélte.

Várúr 2011.10.13. 18:05:58

@maretz:
A gázai tengerparton állítólag vízhiány van. A buszokon nemtom mi van.

tewton 2011.10.13. 19:46:26

hogy mondjak izraeliul azt, hogy "Lebensraum"?

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.14. 04:00:07

Nekem meg már nagyon kivan a faszom a bibsikkel.

Ideje lenne szembenézniük a múltjukkal és jelenükkel Haynautól Rosenfeldig, Kohntól Eisenbergerig, Moreltől Dr. Halálig, addig meg szarjanak sünt.

Kurvára nem hat meg a hatmillió miatti ajvékolásuk sem már régen, ha úgy volt, ahogy mondják, akkor sem.

Tökéletesen megértem, miért utálták mindig és mindenhol a kaftánosokat.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.14. 04:06:24

Dr. Halál alatt nem a bibsi Jack Kevorkiant, hanem a bibsi Wouter Bassont értettem, elnézést, ha félreérthető voltam.

Pelso.. 2011.10.14. 06:13:52

"magyar érdeket szolgáló választásnak"
A te álláspontod a magyar érdek, az ezredrangú kérdésben..

Alfőmérnök 2011.10.14. 06:27:23

@betyár: OFF
Ha már ilyen jót nevetett, hadd kérdezzem meg: sikerült elolvasnia a numerus clausus-vita parlamenti jegyzőkönyvének többi részét is, vagy csak azt, amit bemásolt a másik posztban? (azt nem sikerült eldöntenem, hogy a szeme véletlenül ugrotta át a többi részt, vagy csak azért másolta át csak egy részét, és hagyta ki a többit, hogy a saját álláspontját igazolva manipuláljon).
ON

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.14. 11:04:15

@Sarkalatos hozzászóló:

"a bibsi Jack Kevorkian"

na, megvan a hét hülyesége is :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.14. 11:12:42

@hacsaturján:

a zsidók mindenre képesek. ha kell, arra is, hogy '19-ben dunába lőjék az akkor már 19 éve szívszélhűdésben elhunyt hollán ernőt. :)

2011.10.14. 13:11:00

Most nem azért, de ha épp Bar Refaeli a téma, akkor meg mindenki nyálat csorgat.

Nyilván egy MÁV beperlés után nagyon visszatetsző egy ilyen levél és nem értek egyet vele.
A nyomásgyakorlással semmilyen módon nem értek egyet, akármelyik vallási hovatartozású csoport próbálja meg nekem lobbiként eladni.

2011.10.14. 13:19:34

@Sarkalatos hozzászóló:
Jack Kevorkian legjobb tudomásom szerint amerikai patológus volt, nem tartozott a zsidó valláshoz és saját magát a „a halálhoz való jog” aktivistájaként tüntette fel.
Eutanáziáért ítélték el, melyet az USA legtöbb állama nem ismer el, ezért gyilkosság volt a vád. 2007-ben szabadult, 2011 júniusában meghalt.

Wouter Basson pedig vegyi és biológiai fegyverekkel kereskedett, kutatóorvos volt, valóban zsidó származású, de tevékenységével és tömeggyilkolásra kifejlesztett fegyvereivel (afrikaiak ellen) kiérdemelte a párhuzamemlítést Joseph Mengelével.

Nem jó a hasonlatod. Szóval ki itt a nacionalista?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.14. 13:39:06

@vizipipa:

rácz andrás elképesztő hülyeségeket irkál.

legszebb, amikor odakeveri az 1932-33-as (!) ukrán éhínség áldozatait a világháborúéba, mellesleg ennek is van külön, kiemelt neve: holodomor.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.14. 14:29:58

@vágtázó halottkém: oké, Kevorkian úgy tűnik, tényleg nem bibsi (bár az is lehetne, haha). De a másik Dr. Halál (Basson), Haynau, Rosenfeld, Kohn, Eisenberger, Morel az frankón bibsi, nem?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.14. 14:35:06

@Sarkalatos hozzászóló:

speciel basson zsidóságára sincs semmilyen forrás. a wikipédián aztán tényleg mindenkinek ott a származása (kevorkian esetében ugye armenian), basson meglehetős tömörséggel a south african jelzőt kapta.

mellesleg hótt mindegy. minket magyarokat sem a móri gyilkosok alapján kell megítélni, de a grúzok sem mind sztálinok, estébé.

Kurutz ezredes 2011.10.14. 14:46:36

@mavo: "minket magyarokat sem a móri gyilkosok alapján kell megítélni"

Főleg, hogy az egyiket Weiszdorn Róbertnek hívják…

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.14. 16:04:45

@mavo: van akkora zsidó Basson, mint amekkora néger Mandela. Kérj meg egy ötéves kisgyereket, rajzoljon neked egy zsidót - Bassont fogja lerajzolni.

De maradjunk a magyarországi kajmánoknál, szerinted az nem egyfajta túlreprezentáltság, hogy az utóbbi száz évben két zsidó vezetésű diktatúra is volt Magyarországon (Kohné és Rosenfeldé)? Plusz '48-at is egy zsidó hentes torolta meg.

A hollókoszt története sem kerek Shlomo Morel nélkül, akihez fogható kegyetlen sátánfajzat akkoriban sem lapult minden bokorban. Az ő kiadatásának megtagadásával veszítette el Kajmánföld végképp minden jogát a hollókoszt miatti erkölcsi bunkósbot használatára.

Aztán ott van még Lenin elvtárs, meg Marx, és a többi bolsi zsidó, napjainkban meg a temérdek gátlástalan hollóiparos.

Ne hasonlítsuk már őket a grúzokhoz, mert ők is adtak egy (1) gonosztevőt a világnak. Annyit mindenki adott. A zsidók félelmetesen sokat. Nincs talán olyan ország, aminek ne adtak volna legalább 10 sátánt.

Várúr 2011.10.14. 19:28:15

@Kurutz:
Weiszdorn, aki fajtatiszta sváb...

bz249 2011.10.14. 19:53:45

Egyebkent ennel a palesztin ENSZ-tagsag szavazasnal nem tudnank ugy viselkedni, mint minden civilizalt afrikai meg oceaniai allam? Aki tobbet hajlando fizetni azt tamogatjuk oszt kesz.

(bar azert ez a level ha igy, akkor inkabb a palesztinok... nem mintha ok nem tudnanak rinyalni, de legalabb nem nacizzak le az egesz orszagot... kulonos tekintettel, hogy Horthy a kiugras maradek eselyet is eljatszotta, amikor harckocsikat vezenyelt Budapestre a deportalasok leallitasa erdekeben)

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.15. 01:29:23

Magyarország elismeri hivatalosan Palesztinát, nekik nagykövetségük van itt, nekünk konzulátusunk ott. Már miért ne szavaznánk meg ENSZ-tagságukat?

*csodálkozik*

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.10.15. 10:51:17

@Sarkalatos hozzászóló: Wouter Basson nem zsidó. Basson az apartheid rendszernek dolgozott, a zsidók abban az időben meg pont az apartheid ellen munkálkodtak.
Egy ilyen kaliberű fickó mint Basson adott politikai szituációban nyilván nem a kormány szekerét húzta volna.

tewton 2011.10.15. 11:29:44

@bz249:
harckocsikat vezenyelt Budapestre
-- uh, magyar harckocsik? nice try.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.15. 12:04:36

@Kurutz:

"Főleg, hogy az egyiket Weiszdorn Róbertnek hívják… "

német nyelvterületen KIZÁRÓLAG zsidók laknak, hiszen német nevük van.

lengyelországban pedig a -sky végződésű neveket viselő zsidók laknak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.15. 12:06:02

@Sarkalatos hozzászóló:

"van akkora zsidó Basson, mint amekkora néger Mandela."

na bazmeg, pedig úgy pofára eléggé niggernek tűnt ez a mandela

bz249 2011.10.15. 12:45:57

@tewton: most komolyan nem ismeri a szitut? MK. Honvedseg 1. pancelos hadosztaly, asszem.

www.magyarnaplo.hu/read.php?id=875

Viszont ennyivel lett ennyi... ezutan egy kicsit jobban figyeltek a nemetek, meg az akciot lebonyolito ezredes pozicioja is kisse khm meggyengult.

Hosszu tavon persze mindegy lett volna, mert igyis-ugyis jon Rakosi Matyas pajtas, bajtars, elvtars. De esetleg egy kevesbe szetlott Budapest, plusz nemileg jobb alkupozicio a parizsi beke idejen biztosan nem artott volna.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.10.15. 14:28:24

"Magyarország az egységes uniós álláspont kialakításában érdekelt."

Nagy tévedés! Az európai (benne a magyarral) politikai elit érdekelt ebben, hogy aztán moshassa a kezei, elkenhesse a politikusi egyéni felelősséget!

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.15. 14:38:52

@Blassius: nézz már rá a képeire akkor: www.google.hu/search?gcx=w&q=wouter+basson&um=1&ie=UTF-8&hl=hu&tbm=isch

Azzal sem igazán értek egyet, hogy a zsidó pl. gyémántkereskedőknek különösebb gondjuk lett volna az apartheiddel.

@mavo: no, ha Mandela négernek tűnik, akkor Wouter "Dr. Death" Bassonról is elmondható, hogy erőst zsidónak tűnik, nemde?

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.15. 14:57:39

Egy másik kiváló ember, az egyik híres '48-as zsidó harcos:

"IX. Vilmos hessen-kasseli választófejedelem (tartományi gróf) és Rebecca Richter, zsidó patikuslány törvénytelen fiaként született. Szülei rangon aluli, morganatikus házasságot kötöttek, de apjuk mind a hét gyermekét törvényesnek ismerte el, és rájuk hagyományozta a von Haynau bárói rangot."

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9c/International_incident_plaque.JPG

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.15. 15:05:19

Egy ploglesszív demoklata hollótúlélő:

"Ami a németeknek öt év alatt nem sikerült Auschwitzban, azt én öt hónap alatt véghezvittem Schwientochlowitzban – jelentette ki a háború után Shlomo Morel, a németek megsemmisítésére életre hívott lengyelországi haláltábor parancsnoka. Morel évtizedekig élvezte a kommunista nyugdíjasok szokásos életét, mígnem a 90-es években, a szörnyűségek feltárásakor Izraelbe menekült. A zsidó állam mindmáig nem adja ki a tömeggyilkost Lengyelországnak.

Az őrök ágyrudakat, vasrudakat és a németek mankóit használták… Egyszer egy német kezeit és lábát összekötötték, fejét pedig úgy verték a falba, mint egy ágyúgolyót. A központban Shlomo kedvenc nyírfaszékeit használták, de elégedetlen volt alkalmazott őreivel és éjszakáról éjszakára megismételte a kínzást. A holttesteket reggelente a hullaházba vitték, és a halottak nevét Shlomo följegyezte. A testek száma óriási volt. A németekkel verették egymást: egymás gerincére kellett ugraniuk és egymás orrát nyomni. Olyan erővel ütötték a németeket, hogy az egyiknek kiesett az üvegszeme. Az őrök megerőszakolták a német nőket, egy 13 éves kislány terhes lett, és arra tanították be a kutyáikat, hogy a német férfiak nemi szervét leharapják a „sicc” parancsra… Ilyen és még ennél is szörnyűbb sors jutott osztályrészül azoknak a lengyelországi németeknek, akiket a korabeli hatóságok kiszolgáltattak a Morel-féle táborparancsnokoknak."

www.mno.hu/portal/262975

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.15. 15:12:37

Antiszemita kérések:

"Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója is igen érdekes és elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Háárec 2007. szeptember 9-ei számában az Árád meghallgatására vonatkozó litván kérésről: "Nem ez az első eset arra, hogy idegen országok megpróbálják elérni a nácikkal kollaborálók meggyilkolásával gyanúsított izraeli állampolgárok kiadatását. Korábban a lengyelek egy személy (a tömeggyilkos Slomo Morel - H. J. megj.), míg a litvánok Árádon kívül két izraeli állampolgár kihallgatásának lehetővé tételét kérték. Az izraeli igazságügyi minisztérium azonban nem hajlandó eleget tenni ezeknek a megkereséseknek, mert antiszemita kérésekről van szó."

jobbik.net/index.php?q=node/5250

Omár mollah 2011.10.15. 16:26:07

@Sarkalatos hozzászóló: Na ezek miatt nem tudok telesírni zsebkendőket, ha a holokausztról van szó. Ez az egyik ok. A másik az, hogy akárhogy is nézem, még a holokauszttal együtt is a zsidóság a 19-20. század nagy nyertese.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.16. 11:26:51

@Sarkalatos hozzászóló:

ó, főleg a síugrósánc orra, az mennyire tipikusan zsidós, te elmebeteg fasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.16. 11:29:11

@Pigsy:

ha te lennél zsidó, vélhetően a nyakába ugranál annak, aki elmagyarázná, hogy te vagy a 19-20. század nagy nyertese, miközben a fél rokonságod ottmaradt egy kellemes üdülésen.

Omár mollah 2011.10.16. 11:58:09

@mavo: Ha egy orosz meg tudja érteni, hogy 10 millió halott orosz árán mégis meg tudták nyerni a 2. világháborút, akkor ezt sem lehet olyan nehéz felismerni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.16. 15:51:31

@Pigsy:

először is volt az húsz is, másrészt eléggé nem mindegy, hogy a bratyó hősi halált halt a fronton, vagy elgázosították, mint egy patkányt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.16. 15:52:30

@Pigsy:

ja, igen, és az oroszok elmondhatták, hogy ők nyertek, de a zsidók? mit nyertek? hogy nem irtották ki mindőjüket? hát bazi nagy győzelem ...

Omár mollah 2011.10.16. 18:28:35

@mavo: Ágrólszakadt ukrajnai muzsikok és szinte páriaként kezelt kitaszítottak unokái 200 év alatt a polgárosodás hullámait kihasználva beférkőztek Európában szinte mindenhol az állami vezetésbe, a kereskedelembe, a kultúrába, és nem éppen adott körülmények között egy országot is sikerült alapítaniuk – ezt nyerték a zsidók.

A holokauszt pedig annyiban kapcsolódik ide, hogy ezt a folyamatot nemhogy visszafogta volna, hanem megerősítette. Ez adta meg a löketet a cionizmusnak, aminek a két legfontosabb tétele a zsidó állam létrehozása és a zsidó érdekek összefogással történő érvényesítése a világban.

És már témánál is vagyunk, lásd a posztbejegyzést.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.16. 18:35:33

"A palesztin állam egyoldalú elismertetéséért indított kampány értékválasztás elé állítja Európát és benne Magyarországot. Eláruljuk-e múltunkat, zsidó-keresztény értékeinket, melyeken civilizációnk, az alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogok garantálását célul tűző politikai rendszereink, a szabad világ nyugszanak?

magyar-izraeliAz Európai Parlament nemrég politikai nyilatkozatban kérte föl az uniós tagállamokat, hogy egységesen kezeljék a palesztin nép „legitim" törekvését arra, hogy az ENSZ-ben „államként" képviseltethesse magát. A nyilatkozat szellemisége Európa további értékvesztésének veszélyét vetíti előre. Azt, hogy a demokratikus vívmányaira büszke kontinens segédkezet nyújthat egy olyan alakulat állami szintre emeléséhez, amelyik gyakorlatilag a békés együttélés normáit, a nyugati civilizáció értékeit tagadja, és az iszlám fundamentalizmus frontját erősíti.

Izrael - összes hibájával együtt - a közel-keleti térség egyetlen demokráciája, amelynek biztonságát nem aláásni, hanem védelmezni kellene.

Az Izrael ellenőrizte területeken élő arab kisebbség az oslói egyezményeknek köszönhetően kimagaslóan széleskörű autonómiát élvez: önálló elnök, kormány, parlament, önálló jogalkotás, jogalkalmazás, közigazgatás, önálló rendőrség, korlátlan nyelvhasználat, megfigyelői státusz az ENSZ-ben, külképviselet több külföldi államban, így hazánkban is. Az arab kisebbségnek az Autonómia tizenöt éve alatt elég ideje volt, hogy bizonyíthassa a békés egymás mellett élés, továbbá a palesztin társadalom demokratizálása iránti elkötelezettségét. Csak a vak nem látja, hogy a várakozásokkal szemben a palesztin önrendelkezés biztosítása nem a békét erősítette, hanem a terrorizmusnak nyújtott védőernyőt. Különösen szembeötlő ez a Hamasz gázai hatalomátvétele óta. Rövidlátó politika lenne az oslói palesztin kötelezettségvállalások elszabotálását államisággal jutalmazni. Naivitás föltételezni, hogy ettől majd jobb útra térnek.

A palesztinok körében nem Mahmúd Abbász, hanem a Hamasz bír tényleges befolyással. Egy iszlám fundamentalista szervezet, amelyik dogmatikusan „Allah tulajdonának" tart minden, az iszlám által egykor meghódított földet, így Palesztina teljes területét (de ilyen logikával még hazánk, sőt Európa egykori török hódoltság alá kényszerített részeit is). Idézek a Hamasz Chartából:

„Palesztina földje iszlám wakf (oszthatatlan közös vagyon) az összes muszlim generáció kezdetétől az Utolsó Ítélet Napjáig. Nem cserélhető el, vagy engedhető át másoknak... Ez a törvény vonatkozik az iszlám Saria szerint minden (sic!) olyan földre, amit az iszlám erővel meghódított, midőn a muszlimok ezeket a földeket a muszlim nemzedékeknek szentelték az Utolsó Ítélet Napjáig..." (11. cikk, részlet)

„Nincs egyéb megoldás a palesztin problémára, mint a dzsihád. A különféle kezdeményezések, javaslatok és nemzetközi konferenciák csupán időpocsékolást és haszontalan próbálkozást jelentenek." (13. cikk, részlet)

Ez a dogma is magyarázza, hogy miért utasítja el ez a terrorszervezet a PFSZ oslói vállalásait, és miért akar a PFSZ is kibújni alóluk. E sorok alapján komolyan gondolhatjuk-e, hogy az Izrael fölszámolását célul tűző erők majd őszintén tesznek bármilyen engedményt?

Mi magyarok, akik százötven évig nyögtünk „gyaurként" az oszmán terror és kizsákmányolás alatt, akik hálával emlékezünk Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Dobó István honvédő harcaira, de egész Európa is, melyet egykor a muzulmán hódítás fenyegetett, csak hálásak lehetünk Izraelnek, hogy leköti ezeket az erőket, mielőtt még kedvük támadna további, most már európai területeket is visszafoglalni „Allah dicsőségére". (Koszovóban és Boszniában már ott vannak a hídfőállásaik.) Most, hogy a radikalizálódó Törökország is vezető szerepre jelentkezett be a térségben, még inkább kijelenthető, hogy Izrael lényegében az egész nyugati civilizáció önvédelmi harcát vívja a Közel-Keleten, a szabad világ védőbástyáját képezi a térségben."

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

www.hetek.hu/kulfold/201110/a_mai_izraelrol_keresztenykent_es_magyarkent

vizipipa 2011.10.16. 18:55:26

@letterforce:
Nem rossz ez a szöveg, de mielőtt mélyebben elmerülnék benne megkérlek, fejtsd ki egy picit bővebben a következőket:
- zsidó-keresztény értékeinket,
- oslói palesztin kötelezettségvállalások elszabotálását.

Az utóbbiba a másik oldal kötelezettségvállalásainak teljesítését is beleértem.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.16. 19:26:10

@vizipipa:

www.libri.hu/konyv/az-ujszovetseg-es-a-tora.html

Részlet ( a zsidó-keresztény kérdéshez):

"Tanulmányom legfőbb állítása az Újszövetség és a Törvény viszonyát illetően az, hogy ezt a viszonyt az intézményesülő pogánykereszténység a 2-3. századtól fogva – párhuzamosan a zsidókereszténység eltűnésével és a kialakuló keresztény antijudaizmussal – éppúgy számos ponton gyökeresen félreértette, mint ahogy az intézményesülő rabbinikus judaizmus is a Szentély pusztulását követően, csak a kétféle félreértés éppen ellenkező irányban haladt, mondhatni egymás inverzeiként, majd pedig kétezer éven át érvényben maradtak. A fentebb röviden jelzett, Heller említett műve által is tárgyalt tudományos folyamathoz csatlakozva kísérletet szeretnék tenni ennek a kérdéskörnek a radikális újragondolására mind a keresztény, mind a zsidó oldalról. Természetesen a téma nagysága miatt, amely messze meghaladja egy doktori disszertáció korlátait, nem elemezhetek majd minden egyes ezzel kapcsolatos szöveghelyet részletesen, hanem arra fogok törekedni, hogy egy korrekt vázát, „mátrixát” tárjam fel az Újszövetség ezzel kapcsolatos teljes tanításának, amely vázon azután elhelyezhető az ezzel kapcsolatos valamennyi további megnyilatkozás úgy, hogy az továbbra is koherens marad a szöveg egészével és üzenetével. Ebben a munkában értelemszerűen a szöveg(ek) egészen közeli olvasatát kell megragadnom (hogy közeli olvasat alatt pontosan mit értek, azt szintén tisztázni fogom a Módszertani bevezetésben).
A fentebb már felsorolt szerzők – és sok más által is képviselt – jelenleg kialakulóban lévő vallástörténeti paradigma szempontjából megközelítve másképp is megfogalmazható tanulmányom legfőbb tétele. Ezek a szerzők többé-kevésbé megegyeznek abban, hogy „a történeti Jézus” egy, a mózesi Törvényt teljes mértékben – mi több, a szóbeli Tórát is részben – megtartó, erős zsidó identitással rendelkező fia volt népének, akinek a rabbinikus judaizmus által történő későbbi teljes kirekesztése a zsidó hagyománytörténetből és nemzeti emlékezetből bár történelmileg valamennyire megérthető, de felülvizsgálandó lépés volt. Ezzel egyidejűleg többnyire megfogalmazzák azt az állítást is, hogy Jézus valószínűleg nem hitte és nem mondta magát Messiásnak, Istennek pedig bizonyosan nem, hanem ezek a vele kapcsolatos „hittételek” legkorábban Páltól – egyes szerzők szerint már a Tizenkettőtől is, mások szerint tőlük biztosan nem; ismét mások szerint még Pálnál is későbbi egyházatyáktól – eredtek, és később, az egyház szerkesztői munkája révén épültek csak be az Evangéliumok szövegébe, valamint az Újszövetségbe. Pálról pedig ez a paradigma azt tartja, hogy „antinomista” volt, azaz a mózesi Törvény érvényességét megtagadta, s ezzel voltaképpen a Jézusétól eltérő, ahhoz képest is eretnek, azzal ellentétes tanítást képviselt. Így Pál a – judaizmus szempontjából eretnekségnek minősülő – kereszténység voltaképpeni megalapítója, Jézus intencióival lényegében ellentétesen.
Ennek az értelmezésnek az eredményeképpen a 20. századvégi zsidóság szellemi elitjének egy részében, majdnem kétezer év után megkezdődött – legalábbis a „történeti”, „zsidó” – Jézus rehabilitációja, aki azonban, mint ezt sietnek is hangsúlyozni, nem azonos a „kereszténység Krisztusá”-val; s helyette Pál vált a kereszténységnek mint – a judaizmus szempontjából – eretnekségnek a fő forrásává. Így a korábbi mély törés, áthidalhatatlan szakadék, amelyet régebben a zsidóság a Tanach (a keresztény Ószövetség) és az Újszövetség között érzékelt, áttevődött magába az Újszövetségbe, és ma mintegy az Evangéliumok történeti-kritikailag „preparált” szövege és a páli levelek között húzódik. Azaz e paradigma az Újszövetséget látja bensőleg kettétört, antagonisztikus ellentétet hordozó szövegnek. Ha pedig a kereszténység alapszövege ilyen, akkor maga a kereszténység is szükségképpen egy feloldhatatlan – de legalábbis megoldatlan – belső ellentmondást hordozó hit kell, hogy legyen. Legalábbis a kortárs szekuláris vallástörténeti paradigma „jelen állása szerint” ezt a következtetést kellene levonnunk a teológia területén. Mindezek fényében tehát dolgozatom legfőbb állítása, melyet részletesen bizonyítani kívánok, úgy is megfogalmazható, hogy ez a koncepció, ebben a formájában hamis és egyoldalú. Azonban – egészen röviden összefoglalva – tézisem nem „visszafelé” lép, a hagyományos, „történelmi keresztény”, antijudaista álláspont irányába, azt állítván, hogy Jézus ne lett volna minden ízében törvényhű zsidó, hanem „előrefelé”, azt állítva, hogy Pál is az volt – mégpedig a Törvény tekintetében is. Nem mondom ugyan, hogy a Szentély pusztulása után fokozatosan kialakuló normatív judaizmus szempontjából is az volt; de azt állítom, hogy a normatív judaizmus kialakulása előtti, Második Szentély korabeli, plurálisabb, flexibilisebb, sok irányzat izzó vitáit folytató judaizmusa szempontjából viszont igen. Komoróczy Géza szerint „kiterjedt forrásanyag alapján tanulmányozható módon legalább három zsidó csoport áll előttünk ezekben az időkben. Az egyik a mainstream zsidóság, Josephus Flavius és az Újszövetség terminusával: a farizeusok. (…) A másik zsidóság a holt-tengeri közösség, (…) A harmadik zsidóság pedig a kereszténység. Mind a három a Bibliára hivatkozott. Új eszméit is a Biblia hagyományaiból vezette le vagy azokra vezette vissza. Mind a három jellegzetesen szövegmagyarázó vallás volt.”
A kereszténységet – beleértve Pált is – tehát a normatív judaizmus előtti plurális judaizmus egyik alternatív ágának tartom. Ez azonban távolról sem pusztán besorolás kérdése. Részletesen tanulmányozni fogom Pál viszonyát a Tórához, és ki fogom mutatni, hogy őt „antinomistának” nevezni a legjobb indulattal minősítve is nagyon egyoldalú megközelítés, de valójában inkább teljesen hamis. Igaz viszont, hogy ez a félreértés a legkorábbi keresztény időktől fogva az egyházban is jelen volt, hamar uralkodóvá vált, és egyik elméleti alapjává lett a keresztény antijudaizmusnak, mi több, az egész „történelmi keresztény” erkölcsteológiának, így nem csoda, hogy a kereszténységen kívül is elterjedt (miután az értelmezésre leginkább hivatottak értették félre először). Ez az interpretáció azonban nem maga Pál. Kétségtelen, hogy szövegeinek értelmezését ez a félreértés olyan mélyen meghatározta az elmúlt kétezer évben, hogy európai kultúránkban Pál legtöbb olvasója zsigeri, tudatalatti módon, akaratlanul is tendenciózusan érti őt, akár keresztény, akár zsidó olvasóról legyen is szó. De minderről legyen elég egyelőre ennyi.@vizipipa:

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.16. 19:31:55

@vizipipa:

persze ajánlataim nem érintik minden fontos vonatkozását a témának, ízelítő csak

teng-leng 2011.10.16. 21:13:59

Mikor lesz új poszt? Vagy valaki megint megvette az egész kócerájt? Ha igen, mi lesz az új név?

vizipipa 2011.10.16. 21:44:02

@letterforce:
Az oslói szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek bemutatása elég egyoldalú lett.

i.imgur.com/LkbdL.jpg

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.17. 02:53:50

@letterforce:
Nálatok a gyüliben vallási tiltás alá esik a linkelés, és ezért másoltok be teljes litániákat a hetekből, vagy csak a saját gondolat hiányát fejezi ki a Ctrl-C/Ctrl-V kombinációt alkalmazó posztolás?

No, mindegy, akkor a lényegre. A beemelt cikk névelőkön túl nagyjából nem tartalmaz valós szöveget:

"az Izrael ellenőrizte területeken élő arab kisebbség az oslói egyezményeknek köszönhetően kimagaslóan széleskörű autonómiát élvez"

1.Az izraeli állampolgársággal rendelkező arab kisebbség (nagyjából fedi az 1948-ban izraeli uralom alá kerülteket és leszármazottaikat) nem élvez semmilyen autonómiát, ezzel szemben rendelkezik állampolgársággal, amely - bár több diszkriminatív korlátozással, de az zsidókhoz hasonló jogokat ad.
(diszkrimináció leginkább a földvásárlás, bérlés, építkezés, szabad mozgás és az állampolgársági kérdésekben van)

2. A Ciszjordániában és Gázában élő arabok nem izraeli kisebbség, hanem állampolgársággal nem rendelkező megszállt populáció.
Nem állampolgárok, nem rendelkeznek választójoggal, nem vásárolhatnak vagy bérelhetnek földet, kivéve a PH által közvetlenül igazgatott területeken (ez még a 67-es határokon túl is csak Ciszjordánia és Gáza 14%-a ,és többségében a városok települések szűk körzetét jelenti)

3. A kelet-jeruzsálemiek megint köztes státust képviselnek, helyzetük nagyjából hasonló a 2. pontban foglaltakéval, de ők a helyhatósági választásokon választók. (földet ők sem bérelhetnek és nem tulajdonolhatnak)

"az oslói egyezményeknek köszönhetően ...megfigyelői státusz az ENSZ-ben, külképviselet több külföldi államban"

A PLO ENSZ-megfigyelői státusának és a külképviseleteknek semmi közük az oslói egyezményhez. Azt 1974-ben kapta meg a szervezet Izrael határozott tiltakozása ellenére. A külképviseleteket sem Izrael biztosítja az "arab kisebbség számára", ezek a PLO saját külkapcsolatai, amelyeket kivétel nélkül határozott izraeli tiltakozás ellenére alakított ki. (pl. Magyarországon Palesztina 1988-as elismerése után).

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.17. 03:19:02

@letterforce:

egyébként az osloi egyezmény teljesüléséről...

1. A PLO az osloi egyezményben 1993-ban elismerte Izrael létét (és jogát a létezéshez). Ezt azóta sem vonták soha vissza, sőt minden további palesztin javaslat - beleértve a jelen elismerést célzót is - explicite megerősíti ezt.
Izrael - az oslói vállalásaival szemben a mai napig nem ismerte el a palesztin államot, és mint a példa mutatja, most sem akarja.

2. Az osloi megállapodás ellenére Izrael a nemzetiségi arányok erőszakos megváltoztatásával, betelepítésekkel, erőszakos kitelepítésekkel az elmúlt 20 évben mintegy háromszorosára növelte a 67-es határokon kívüli "telepesek" számát.

3. Izrael az osloi megállapodás ellenére a mai napig nem adta át a PLo kezébe az adóztatási jogokat, nem tartja be az osloi megállapodás vízhasználatra, energia-rendszerekre, az áramellátásra és a munkaerő-áramlásra vonatkozó alapelveit.

... hm... egy apartheid rezsimet demokráciának tartani... (ld előző komment a területen élők besorolásáról), meglehetősen érdekes demokráciafelfogásra vall.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.17. 08:29:16

@vizipipa:

A kép is egy kissé torzít...vagy nagyon. Gondolok arra , hogy értelmezés nélkül nem értem mire gondolsz. Sokféle esemény történt az ábrázolt állapotok között is.

Ajánlom Bibó írásáát ( 41.oldaltól)korunk.org/letoltlapok/Z_ZLKorunk2011julius.pdf

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.17. 08:32:43

@ikaljan:

Te ikaljan, az egyik kommentemben három link is van, láttad? Remélem nem ez a hozzáálásod a tényekhez általában véve is, biztos nem vetted észre, hogy ott vannak.

Neked is ajánlom Bibó írását ( 41.oldaltól)korunk.org/letoltlapok/Z_ZLKorunk2011julius.pdf

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.17. 08:38:24

További ajánlatom:

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201109/benjamin_netanjahunak_az_ensz_kozgyulese_elott_elmondott_beszede

Részlet:

"Kivonultunk Gázából a béke érdekében. Nem egyszerűen befagyasztottuk a településeket Gázában, hanem gyökerestül kitéptük őket. Pontosan azt tettük, amit az elmélet kíván: kivonultunk, vissza az 1967-es határok mögé, és felszámoltuk a településeket. Nem hiszem, hogy az emberek emlékeznek rá, milyen messze mentünk el a béke elérésének érdekében. Kiszakítottunk több ezer embert az otthonaikból. Gyermekeket vittünk ki az iskoláikból és óvodáikból. Leromboltuk a zsinagógákat. Még a szeretteinket is kiemeltük a sírjaikból. Majd mindezek után átadtuk Gáza kulcsait Abbász elnöknek.

Nos - az elmélet szerint - ettől mindennek meg kellett volna oldódnia, és Abbász elnök, valamint a Palesztin Hatóság most egy békés államot építhetne Gázában. Emlékezhetnek arra, hogy akkor az egész világ tapsolt. Tapsoltak, amikor kivonultunk, mondván, hogy nagy államférfiúi tettet hajtottunk végre. Valóban, merész tett volt a békéért cserébe. De cserébe nem a békét kaptuk, hanem a háborút. Iránt kaptuk, amely helyi képviselőjén, a Hamaszon keresztül azonnal kikergette Gázából a Palesztin Hatóságot. A Palesztin Hatóság egy nap alatt összeomlott - egyetlen nap alatt!"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.17. 10:55:39

@letterforce:

továbbá a hamaász volt szíves egy hát leforgása alatt annyi palesztint lemészárolni (asszonyok, gyerekek természetesen inkúdid), mint amennyi áldozata a híres palesztin holokausztnak 2001 óta összesen volt. de persze ezt nem reklámozzák, mert kicsit kínos.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.17. 11:11:20

@vizipipa:

apró bibi, hogy a térképen levő 1946-os palesztina a valóságban mint önálló állam nem létezett.

@letterforce:

"Nem egyszerűen befagyasztottuk a településeket Gázában, hanem gyökerestül kitéptük őket. Pontosan azt tettük, amit az elmélet kíván: kivonultunk, vissza az 1967-es határok mögé, és felszámoltuk a településeket."

netanyahu - nincs erre jobb szó - hazudik. a '93-as szerződés után ugyan egy ideig valóban csökkent a telepesek száma, azonban ez nem tartott túl sokáig, teljes kivonulásról pedig szó sem volt, egy pillanatig sem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.17. 11:14:19

@letterforce:

btw. netanyahu abban nem hazudik, hogy az egyezmény megkötése után a palesztin támadások száma nem csökkent, talán még nőtt is.

vizipipa 2011.10.17. 11:48:27

@mavo:
Ejnye, ejnye! Ennél több korrektséget vártam volna tőled!
A térkép - feliratának megfelelően - a Palesztinának nevezett földdarab tulajdoni viszonyait mutatja. Már az 1937-es Peel terv is ezt a darabot nevezte Palesztinának. Amit nagyon jól tudsz, ezért nem linkelem ide. Ahogy a Balfour időszaki térképet sem.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2011.10.17. 12:59:30

@mavo:

sofar.sofargo.hu/hu/node/35954

"Gáza átadásával kétségkívül a palesztin térfélre kerül a labda: a palesztin népnek bizonyítania kell, hogy tud élni a szabadsággal, a Palesztin Hatóságnak és Mahmúd Abbász elnöknek pedig azt, hogy képes békésen irányítani a Gázai övezetet. "Meg kell győznünk a világot, hogy megérdemeljük a független államot, és az stabilizálni fogja a térséget" - nyilatkozta Abbász biztonsági tanácsadója, Dzsibril Radzsub. A palesztinok egyébként együttműködnek Izraellel, a zsidó telepesek és a katonák elleni palesztin támadások megakadályozása érdekében például - Izraellel egyetértésben - újonnan kiképzett biztonsági erőket telepítettek a frontvonalakra. A legtöbb palesztin szerint a kivonás alapvetően békésen zajlik majd, miután a február óta érvényben lévő tűzszünetet a szélsőségesek jórészt betartották. Ráadásul a jeruzsálemi főmufti, Ikrima Szabri vallási rendeletben, fatvában szólított fel a kivonulás elleni erőszakos cselekedetek ellen."

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.17. 22:31:45

@letterforce:
kedves letterforce.
Az a benyomásom, mintha a bemásolt "Hetek" cikk ténybeli tévedéseit firtató megállapításokra nem nagyon érkezett volna reakció...

Most komolyan... attól, hogy Ctrl-C/Ctrl-V-zel, illetve némi önmegtartóztatással linkelsz még három kiló propagandaanyagot, érdemben az nem igazán tesz hozzá a diskurzushoz.
(hozzáteszem, ugyanígy nem tesz hozzá, ha a "másik" oldal hasonló propagandaanyagait, vagy a partról bekiabáló antiszemita kibicek "elemzéseit" linkelgeti valaki.)

A Bibó linket köszönöm. Bár számos pontjával nem értek egyet, másik oldalról igen sok igazság is rejlik benne.
Persze, ha elolvasod, abban elég egyértelműen a jelenlegi PLO álláspontot támogató megoldást vázolt, amennyiben a 67-es határokat alapján, Jeruzsálem megosztásával, és a teljes szuverenitás biztosításával tartja reálisnak a békét.
Hozzáteszem, elvileg ezen alapokból indult volna ki az olsoi folyamat is, amire azonban jelenleg egyedül a PLO tekint referencia-keretként, sem a Hamasz, sem Izrael nem fogadja el e megközelítés jogosságát és időszerűségét.

Hozzáteszem érdekes így csaknem negyven év távlatából , hogy a "Az arab–izraeli viszályért való felelõsség kérdése" című részben taglalt megközelítés Nyugaton manapság meglehetősen elutasított, annál nagyobb hanggal hivatkozik rá Ahmedinedzsad pajtás...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.17. 23:00:22

@vizipipa:

"A térkép - feliratának megfelelően - a Palesztinának nevezett földdarab tulajdoni viszonyait mutatja. "

és? a szlovákok meg arról mutogathatnának (félek, mutatnak is náluk) mindenféle térképeket arról, hogy 895 előtt de színszláv volt a kárpát-medence. na bumm.

bevándorolt több milliárd zsidó egy területre, volt egy ensz határozat, ennyi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.17. 23:10:26

@letterforce:

ismétlem, netanyahu abban hazudik, hogy izrael valóban csutkára kiürítette volna az inkriminált telepeket. nem ürítette ki, és mint maga netanyahu majd egy évtizeddel később elismerte, nem is volt szándékukban. fogós kérdés, hogy ezzel mennyiben szegte meg az egyezményt, és ez mennyiben volt arányban azzal, hogy az egyik legnagyobb vezető palesztin irányzat (hamász) meg semennyire.

izrael messze nem az ártatlanság és a békés demokrácia szigete, ahogy mutatni szeretné, ugyanúgy, ahogy palesztina meg nem az az ártatlan, elnyomott áldozat, ahogy meg ő szeretné mutatni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.17. 23:11:22

@mavo:

milliárd - nyilvánvalóan millió, elírás :)

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.18. 10:11:54

@mavo:
A térkép valóban propaganda-ízű, keveri a politikai igazgatási övezeteket és státusukat. Az mindenképpen igaz, hogy 1948 előtt Palesztina földterületének összesen 4%-a volt zsidó magánszemélyek, alapítványok, vagy társaságok tulajdonában. Eztkövetően közigazgatási térképekről van szó.
Az utolsó térkép annyiban félrevezető, hogy a PLO által felügyelt, elszeparált bantusztánok még mindig nagyobb területet jelentenek, mint az olsoi megállapodás előtt, ahol a teljes terület izraeli katonai igazgatás alatt állt. Persze az is igaz, hogy míg korábban - a 80-as években az izraeli katonai igazgatás alatt lévő területek de fact azért palesztin használatban (vagy használaton kívül) voltak. Addig ma ezen területek igen nagy részére a telepesek tették rá a kezüket.

"Es? a szlovákok meg arról mutogathatnának (félek, mutatnak is náluk) mindenféle térképeket arról, hogy 895 előtt de színszláv volt a kárpát-medence. na bumm. bevándorolt több milliárd zsidó egy területre, volt egy ensz határozat, ennyi."

És ez mennyiben cáfolja a térkép által sugallt állítást, miszerint a zsidó népesség, illetve Izrael állam alig 60 év alatt kiszorította a korábban ott lakó népességet Palesztina nagy részéről.

vizipipa 2011.10.18. 15:16:15

@mavo:
Ez a tipikus buta politikusi válasz volt, miszerint nem a kérdésre (lényegre) válaszolok.

Szigorúan a témánál maradva - miszerint a palesztinok felrúgják az oslói egyezményt - a térképsorozat nagyon jól mutatja, hogy Izrael korábban sem és most sem tart be semmiféle egyezményt. Nem csak ENSZ határozatokat, az oslóit sem.
A tendencia világos, még 20-30-40 év (aki tudja pontosan mennyi az szóljon!) és nem lesz miről tárgyalni sem! Izrael egyszerűen időhúzásra játszik és közben terjeszkedik. Ezt a palesztinok is felismerték és most a nemzetközi helyzet is kedvezően alakult a számukra. Léptek. Szomorú dolog ez a másik oldalról nézve, persze. Új helyzet van. Meg kell emészteni, hogy az időhúzás bejött 20 évig és most vége. Mással, másképp kell próbálkozni.
Megeshet, hogy véget ért a lopakodó terjeszkedés időszaka.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.18. 15:49:27

@ikaljan:

"Az utolsó térkép annyiban félrevezető, hogy a PLO által felügyelt, elszeparált bantusztánok még mindig nagyobb területet jelentenek, mint az olsoi megállapodás előtt, ahol a teljes terület izraeli katonai igazgatás alatt állt."

konkrétan a plo mára nem felügyel lófaszt sem, maximum névleg, ha egyáltalán.

a térképeknek nem ez a hibájuk, hanem az, hogy semmit sem árulnak el az okokról, a folyamatokról, aminek az eredményei. kábé olyanok, mintha a kárpát-medencéről készült volna még a szarmatákkal, aztán már az istváni királysággal, és a tudatlan nézőnek fogalma sem lenne, hogyan alakult ez ki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.18. 16:35:25

@vizipipa:

"a térképsorozat nagyon jól mutatja, hogy Izrael korábban sem és most sem tart be semmiféle egyezményt. Nem csak ENSZ határozatokat, az oslóit sem."

lol. kis izrael-ellenes propaganda felbüfizve. a gonosz, semmit be nem tartó bibsik vs szegénypalesztinok.

a térképeid eleve azért szarok, mert aki képes ún. palesztin területeket feltüntetni 49 és 67 között, az hülye. olvassál szépen utána a '49-es fegyverszüneti egyezménynek: a meg sem alakult palesztin államon izrael, és na, kik? hát a baráti arab államok riszteltek. akik az elfoglalt palesztin területekért cserébe be sem fogadták az izrael által elfoglalt területekről elmenekülő palesztin testvéreiket, ellenben a mai napig ún. menekülttáborokban tartják őket. érdekes, azért nem tiltakozik senki azóta se.

ha "másodrangú" állampolgárokról zokogunk az ún. izraeli arabok esetében (érdekes, még iszlám tudós is ül a kneszetben, annyira el vannak nyomva a faszista izraelben, meg a palesztin holokauszt kellős közepén jobban nő a népességük, mint a faszista népirtó bibsiké), akkor mit mondjunk a lágerekben élőkről? az ő jogaik addig érdekesek, hogy valamikor réges-régen menekülniük kellett a fújrondfaszistanépirtóbólból, de hogy azóta bő ötven éve a tesóik tarják őket embertelen körülmények közt, hát az kit zavar. a bibsik bánnak velük embertelenül? nem? ja, akkor ki a faszt érdekel?

a 67-es háborúban izrael nem a (nemlétező) palesztin államtól, hanem egyiptomtól, sziriától és jordániától foglalt el területeket. konkrétan jordánia 88-ban ruházta át a west bankre tartott igényét a plo-nak, akarom mondani a "palesztin népnek". :)

a palesztinok egyszerűen az izraeli-arab háborúskodás áldozatai voltak, amiből kedves zsidófób barátaink gondosan kihagyják a "baráti" arab országokat, akik kicsit elfoglalták a szent palesztin haza azon részét, amit nem izrael foglalt el, kicsit menekülttáboroknak becézett koncentrációs táborokba zárták hőn szeretett palesztin véreiket, ahol néhanap kis tizedelést is rendeztek köztük, na de ugye nehéz úgy az egyes-egyedül bűnös bibsiket ekézni, ha közben megemlékezünk a "barátok" bűn ... izé ... huncutságairól is.

nem kell félteni a bibsiket, az ő kezük is könyékig szaros, csakhogy a többi résztvevőé is.

na, többek közt ezt mind nem tartalmazzák ezek a csudás térképek a bibsik által faszistaelnyomottirtott palesztinokról.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.18. 21:56:06

@mavo:
"konkrétan a plo mára nem felügyel lófaszt sem, maximum névleg, ha egyáltalán."

Hm... ezek szerint a palesztin irányítás alatt álló területek 90%-a a "lófasz sem" kategóriába tartozik.

"ha "másodrangú" állampolgárokról zokogunk az ún. izraeli arabok esetében"

no az ilyen mondatok miatt vicces, hogy te néhány térképen kéred számon az objektivitást és a téma kibontását. Ugyanis általában senki sem az izraeli arabokért sír (akiket számos kérdésben ér ugyan diszkrimináció, de rendelkeznek állampolgársággal, választók és választhatók, bérelhetnek és vásárolhatnak földet, és ingatlanokat, és országon belül viszonylag szabadon mozoghatnak.

A probléma inkább a "megszállt övezetekben élők sorsával van, akik nem rendelkeznek állampolgársággal, nem tulajdonolhatnak és nem bérelhetnek földet, nem választók és nem választhatók, továbbá azon általad oly szívbemarkolóan jellemzett koncentrációs táborokban él, melyek 70% jelenleg is izraeli katonai kormányzás alatt áll.

Az arab diktatúrákat meg szerintem senki sem védi. Sőt! Ugye mostanság az européerek és a ziszlamisták kart karöltve anyázzák őket, tán csak néhány cionista izraelfan morzsol el néhány könnycseppet a régi jól ismert ellenségek bukása láttán.
Mégsőtebb, hogy szvsz. a befolyásos palesztin szervezetek érdemeik elismerése mellett is nagyjából a maffia/terrorcsoport vonalon helyezkednek el.

mondjuk azt, hogy ők 70%-ban Ciszjordániában, izraeli katonai igazgatás alatt élnek.

vizipipa 2011.10.18. 23:30:46

@mavo:
Esetleg felidézhetnéd azon észrevételeimet miszerint a palesztinok/környező (és távolabbi) arab államok az ártatlanság fehér angyalai.
Én ilyenre nem emlékszem. Ennek ellenére is feláll a szőr a hátamon a csúsztató, hazudozó, egyoldalúan Izrael párti véleményektől.
A lopakodó terjeszkedés pedig ténykérdés és a térkép ezt jól mutatja.
Mint az a mai hír is miszerint újabb 1700 lakást építenek Kelet-Jeruzsálemben. Amit nemzetközileg úgy véleményeznek (egyesek), hogy "illegális a nemzetközi törvények szerint", "rendkívül negatívan hathatnak a nemzetközi közösségnek az izraeli-palesztin béketárgyalások újraindítását célzó erőfeszítéseire", "elfogadhatatlan".

Cypriánus 2011.10.19. 15:55:11

Mavo, sokban igazad van! pl. a Szabrai és satilai menekülttáborokban végzett mészárlás közismert, és az izraeli politikát hibáztatják érte (joggal amúgy, de Izraelben többszázezres kormányellenes tüntetésekhez is vezetett 30 éve) , amikor Libanonban izraelbarát helyi maronita keresztény milicisták rendeztek vérfürdőt e palesztin menekülttáborokban, bezzeg amikor 2 évvel később egy Szíriával kokettáló síita szervezet mészárolta a palesztinokat, na arról a kutya sem tud.

Saját nemzeti flúgunk tükre, hogy a felvidéki magyarokkal foglalkozó posztokon kevesebb a komment vagy közös gondolkodás, mint egy távoli, alig értett konfliktusról!Pedig Trianon óta több magyar menekült el az elcsatolt területekről, mint amennyi a palesztin menekültek száma volt 1949-ben.(ha a leszármazottaikat is menekültnek tekintjük, akkor Magyarországon is több millió magyar menekült van, )Mi a tökömért fontosabbak a palesztinok, mit saját magunk??! Ráadásul az a konfliktus kicsit összetettebb, mint ahogy bármelyik oldalról szeretik láttatni.(egyetlen jó benne az, hogy az áldozatainak a száma 1947-2011 között a délszláv konfliktusokban(1941-45, majd Jugoszlávia szétesése ) megöltek 5 %-át teszi ki, igen ÖT és nem ötven.
amúgy térkép nem mutatja néprajzot, ahol az arabok nem állnak olyan rosszul, Galilea közepe pl. egy hatalmas (izraeli állampolgárságú) arab tömb.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.19. 20:48:18

@Cypriánus:

na, kábé ugyanaz véleményünk, azt hiszem.

mondjuk az afféle kérdések előtt, mint pl. "Mi a tökömért fontosabbak a palesztinok, mit saját magunk??!" én állok túl értetlenül. akármennyire is rázzák a punnyadt öklüket a turbómagyarok, valahol ők is tudják, hogy egy csak háborús körülmények közt feloldható status quo van, ami ugye rendes turbómagyar szemében a zsidók műve, tehát így marad büdösmagyarelleneszsidók leglátványosabb ellensége az ártatlan palesztin nép, akiért lehet aggódni. nem véletlen az ezt visszafordító hasonkodás, hogy mi is "palesztinok" lennénk a saját hazánkban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.19. 20:56:54

@vizipipa:

"A lopakodó terjeszkedés pedig ténykérdés és a térkép ezt jól mutatja."

muhaha. 1967-től izrael 100 (száz, de a kedvedért legyen 99,99) százakékban birtokolta a gecijó térképeden ábrázolt területeket. a területet a békéért kifejezésen picit rágódj, mert nem úgy tűnik, mintha értenéd, miről szól.

a lopakodó terjeszkedés kellős közepén amúgy a palesztin etnikum aránya növekszik, hátbazmeg ezek a bibsik geci bénán irtanak népet lopakodva.

"Esetleg felidézhetnéd azon észrevételeimet miszerint a palesztinok/környező (és távolabbi) arab államok az ártatlanság fehér angyalai."

ez a legszebb, kishaver. ontod a mantrát a geci bibsikről, egy kibaszott szót nem ejtesz arról, hogy a palesztinokkal arab véreik jóval ocsmányabbul bánnak, majd tiltakozol, hogy te nem írtad, hogy ártatlanok lennének. hát tényleg nem, bazmeg, csak geci mélyen kussolsz a bűneikről, miközben a harmadik fél bűneiről sikoltozol. suttyó geci palesztiokéraggódó turbómagyar mentalitás a tiéd, ez van. és igen, ha a palesztinok itt élnének, pont ti visítoznátok, hogy takarodjanak innen ezek a cigányok, mert ez a hab a tortán.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.19. 21:07:47

@ikaljan:

"Ugyanis általában senki sem az izraeli arabokért sír"

aha. akkor a faszistaizarel kifejezés azt jelenti, hogy a izraelben a palesztinoknak hűdekurvajó.

bocsika, akkor visszavonok mindent.

"A probléma inkább a "megszállt övezetekben élők sorsával van"

ez így van. mint azt mindenki mindig le is írja. gyakran én is amúgy.

"Az arab diktatúrákat meg szerintem senki sem védi. Sőt! Ugye mostanság az européerek és a ziszlamisták kart karöltve anyázzák őket, tán csak néhány cionista izraelfan morzsol el néhány könnycseppet a régi jól ismert ellenségek bukása láttán."

aha, senki. iráni iszlám gárdát se akart senki a választások ellenőrzésére. hogyne, hogyne. pont hogy ez az egyik legröhejesebb az egészben. ugyanazok, akik kedden még a kereszténységet féltik a koszos iszlámtól, és rettegnek a dzsihádtól, rajonganak a legjobban szerdán az intifádáért, csak mert az bibsiellenes.

"Mégsőtebb, hogy szvsz. a befolyásos palesztin szervezetek érdemeik elismerése mellett is nagyjából a maffia/terrorcsoport vonalon helyezkednek el."

ahan, értem. tehát soha, senki nem vernyákol palesztin szabadságharcos hősökről. értem. jó ezeket tudni, eddig sík hülyén éltem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.19. 21:11:03

de most komolyan.

mondjuk 50 éve háborúban állnánk a frí erdélyért, és

- az erdélyről elkergetett/elmenekült magyarokat lágerben tartanánk

- néha pár tízezer menekültet lemészárolgatnánk

- és közben fríerdélyeznénk

érdekelne, ki tartaná úgy, hogy TÉNYLEG szeretjük az erdélyieket.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.10.19. 22:29:37

"faszistaizarel kifejezés azt jelenti, hogy a izraelben a palesztinoknak hűdekurvajó."

Nem a fasisztaizrael konkrétan azt jelenti, hogy Izrael egy fasiszta állam. (egyébként ez nem igaz, mert gazdasági rendszerében nem az, nemzetiségi politikáját tekintve viszont meglehetős hasonlóságokat mutat a fent említett ideológián alapuló rendszerekkel.)

Ezen nem igazán változtat, hogy a területen élő arab népességet különböző jogi osztályokba sorolja, és a legjobb helyzetben lévőket csak relative kicsit baszogatja, ellentétben a többiekkel, akiket meg nagyon.

"mondjuk 50 éve háborúban állnánk a frí erdélyért"

No akkor legyél szíves felsorolni, mely államok állnak 50 éve háborúban freepalesztináért... mert mintha a környező arab országok vagy békében lennének Izraellel, vagy tűzszünet lenne érvényben. (hozzáteszem mondjuk e kérdésben azért megérne egy diskurzust a ki is kezdte a múltbéli háborúkat témakör...)

"aha, senki. iráni iszlám gárdát se akart senki a választások ellenőrzésére. "

No, jó, tegyük túl magunkat azon, hogy irán nem arab diktatúra, de ezt a kérdést szerintem beszéld meg a Jobbikos bagázzsal...
Az viszont meglehetősen olcsó mulatság, hogy az izraeli rezsimmel nem igazán komáló arcokat besorolod a "fejére esett a csodaszarvas" kategóriába.
Hasonlóan olcsó játék lenne minden Izrael-drukkert HGY-s debilnek tartani.

"tehát soha, senki nem vernyákol palesztin szabadságharcos hősökről. "

A kettő nem zárja ki egymást... Annak ellenére, hogy konkrétan Izraelben egy apartheid rezsim működik, nem tagadható számos katona és izraeli civil hazaszeretete és elhivatottsága.

Ugyanígy, attól, hogy a PLO vagy a Hamasz (nem beszélve a többi szervezetről) olyan amilyen, nem hiszem, hogy érdemes lenne elvitatni az elnyomóik ellen parittyával, kalasnyikovval, ill. békés ellenállással küzdő palesztin harcosok és civilek motivációinak legalábbis érthető és jogos voltát.

(e két körbe viszont nem tartoznak be a járőrposztnál nőket és öregeket molesztáló, foszforbombázó, buszon-robbantgató, emberekkel teli házat buldózerező emberségüket elvesztett zombik)

vizipipa 2011.10.20. 00:12:59

@mavo:
Az érvek nem foglaltak el túl sok helyet. A stílus viszont, nos az tényleg magáért beszél!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.20. 06:04:41

@vizipipa:

imádom, amikor zsidófób faszok fintorgó arccal stílusról kezdenek el zagyválni. 100-ból 99-szer azt jelenti, hogy onnan kezdve kevés a tizedműveltségük a témához.

Norbert083 2011.10.20. 10:46:43

"Több jelentős nemzetközi szervezet megállapította, hogy a Palesztin Hatóság felkészült a teljes állami funkciók gyakorlására."

Bár nincsen kétségem afelől, hogy "több jelentős szervezet ezt állítja", ettől még nem felel meg a valóságnak.

A leendő Palesztin állam két területből fog állni a tervek szerint: Cisz-Jordániából és Gázából.

Gázát az izraeliek 2006-ban adták vissza a palesztinoknak, és nyilvánították hivatalosan is külfölddé. Azóta a Hámász vezetése alatt áll, amely erőszakosan politikai ellenfelei közül több tucatnyit lemészárolt, megkínzott és megcsonkított.

A Gázai-övezetet vezető politikai / katonai hatalom Izraelt egyértelműen elpusztítandó ellenségként kezeli. Az alábbi mondatok a Hámász máig érvényben lévő alapító okiratából származnak:

"Israel will rise and will remain erect until Islam eliminates it."
"Izrael addig növekedhet és maradhat meg, amíg az Iszlám el nem törli."

Az alábbi idézet ugyancsak a Hámász alapító okiratából, annak 7. fejezetéből származik:
"The prophet, prayer and peace be upon him, said: The time will not come until Muslims will fight the Jews ; until the Jews hide behind rocks and trees, which will cry: O Muslim! there is a Jew hiding behind me, come on and kill him!"
" A próféta -áldott legyen - azt mondta: Az idő (hitük szerint a jobb világ ideje) addig nem jön el, amíg a muzulmánok háborút vívnak a zsidókkal; és amikor a zsidók megbújnak a sziklák és fák mögött, azok rimánkodni fognak: „Oh muszlim! Egy zsidó rejtezik mögöttem, gyere, öld meg!”

Az alapokmány ezeken túl is számtalan gyűlöletkeltő és a zsidók lemészárlására, világméretű összeesküvésük ledöntésére szólít fel.

A Hámász mindezeken túl, mint ismeretes tettekkel is érvényesíti az alapokmányában foglaltakat, csupán idén, 2011-ben több száz rakétát lőtt ki közeli izraeli településekre, megölve és megsebesítve izraeli állampolgárok tucatjait, köztük zsidókat, keresztényeket, muzulmánokat, férfiakat, nőket és gyerekeket válogatás nélkül.

Idézet az Izraeli Külügyminisztérium weboldalán közzétett jelentésből:
„The round of escalation in the south which began on August 18, 2011 with the terrorist attack north of Eilat and continued with massive barrages of rockets targeting Israeli population centers in the south ended on August 26. During the latest round of escalation 149 rockets fell in Israeli territory (of the 200 fired) from Gaza.”
Tömören: "idén augusztus 18-26 között terorrista merényletek történtek az ország déli részén, Eilattól északra és 200 rakétát lőttek ki a Gázai-övezetből, melyek közül 149 csapódott be izraeli területen.”

Cisz-Jordániában jelenleg a politikai vezetést Mahmúd Ábbász gyakorolja, aki a nyugat szerint mérsékeltebb politikus, és legalább hajlandó kimondani, hogy talán egyszer hajlandó lesz elismerni a zsidó államot, de ezt mostanáig ő sem tette meg.
A zűrzavaros helyzetet mi sem jellemezheti jobban, minthogy Ábbászt 2005. januárjában 4 évre választották meg a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökének Ramallahban. Az elnök mandátuma 2009. január 9-én járt le, de – úgy tűnik – az alaptörvényben írottak ellenére – mai napig nem adta át hatalmat, és nem is újította meg azt (pl. választások útján).

Amennyiben ezek fényében is úgy látják, hogy „a Palesztin Hatóság felkészült a teljes állami funkciók gyakorlására", akkor tisztelettel kérdem Önöktől, hogy pontosan milyen értékek mellett is állnak ki?

Nyilvánvaló, hogy a kétállami megoldás az egyetlen lehetséges jövő. Ez az izraeli álláspont is, de a fentiek alapján a Palesztin Hatóság ténylegesen felkészült a teljes állami funkciók gyakorlására?

Én ha a magyar kormánynak kellene érvet mondanom, azt mondanám, hogy Izraelben jelenleg 80.000 magyarajkú állampolgár él, ne csak Erdélyre terjedjen ki az a kibaszott nagy felelősségvállalás a "határontúli" magyarokat illetően!

Ugyanis a helyzet további instabilizálásával, ők is közvetlen veszélybe kerülhetnek.

Hullarablókról: www.degob.hu/index.php?showarticle=30

Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá 2011.10.20. 11:45:00

Én nem próbálnék itt magyarázatokkal, tényekkel, észérvekkel szembemenni ezzel az undorító poszttal, sem az ezer évek óta genetikailag agymosott, habzószájjal zsidózó mentés-sujtásos agyhalottakkal. Ezek még azt se tudják, hogy Izraelben se mindenki "cionista", nem minden zsidó hord kaftánt, nem ismerik a történelmet, fogalmuk sincs, mi az a Jeruzsálem, palesztint életükben nem láttak még se közelről, se távolról, arabot persze láttak, aki akár palesztin is lehetett, de akkoriban még "bőrfejűnek" vallották magukat, és ugyanúgy ütötték-vágták, ha tehették, mint egymás bandáját.
És úgy ahogy van, nem mennék szembe a Mandiner bloggal se, mert értelmetlen. Csupán csak tegnap hallottam egy fideszes bérügynök nyilatkozatát, aki kvázi ki volt kelve azon "rendkívül tájékozatlan" neves külföldi úságírók ellen, akik rendre a Fidesz "koalíciós partnerének tartják a Jobbikot, ami pedig ó, micsoda tévedés".
Hát tessék, íme ez a poszt, és lehet feltenni a kérdést: vajon miért?
T. Mandiner blog! Még lehet, hogy itt páran állva tapsolnak a minden ténynek ellentmondó cikkeidnek, akármilyen blődséget, hazugságot írsz le, vagy ferdíted a mai magyar "fidesz-szótár" nyelvére a mondanivalóidat. Még vannak párttársaitok/szimpatizánsaitok néhányan, akik minden reggel beszedik az IQ-elleni tablettáikat, és szomjazzák, hogy zsigerből szédítse őket a Kormányotok és annak dicső vezére. Még vannak - de egyre kevesebben vagytok!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.20. 13:14:51

@Norbert083:

"Azóta a Hámász vezetése alatt áll, amely erőszakosan politikai ellenfelei közül több tucatnyit lemészárolt, megkínzott és megcsonkított."

több tucatnyit, persze attól függően, hogy a több szónak itt mi a definíciója (természetesen a hamász pl. mahmud abbaszt is megpróbálta eltenni láb alól).

en.wikipedia.org/wiki/Fatah%E2%80%93Hamas_conflict

hivatalosan a hamász 83, a fatah 165 emberét vesztette el, valamint szintén hivatalosan 98 civilt öltek meg, de valójában úgy kb. ezer sebesülttel, és kb. 600 halottal érdemes számolni.

"An estimated 616 Palestinians have been killed in factional fighting since Hamas defeated Fatah in elections in January 2006, a leading Palestinian rights group said on Wednesday.

In its annual report, the Palestinian Independent Commission for Citizens' Rights said 345 Palestinians were killed in factional fighting in 2006. In the first five months of 2007, another 271 Palestinians were killed. (Reuters) "

ezekért a halottakért persze a kutya sem sír.
süti beállítások módosítása