Az ügyészség kihallgatta Gyurcsány Ferencet. Forog tehát az elszámoltatás vaskereke, sőt elérte a XXI. század Nagy Imréjét is, most már csak azt kellene tudni, hogy ennek a politikai lépéssorozatnak mi az értelme, a logikája, lesz-e politikai vagy akár gazdasági haszna a végén, vagy éppen ellenkezőleg, azokra üt vissza, akik az egészet elkezdték. A folyamatnak azért egy pozitív és egy negatív következménye mindenképpen van, és ez Gyurcsány Ferenc performansza. Negatív, hiszen a volt kormányfő nagy nyilvánosság előtt, önkívületi állapotban mondhatott újra gyújtóhangú beszédet; és határozottan pozitív, mert ismét bizonyította, hogy őt miért nem szabad sohasem komoly politikai pozíció közelébe engedni.

Az elszámoltatások kora

  A politikai elszámoltatás, az elődök viselt dolgainak összegyűjtése, az igazságszolgáltatás politikai célokra való felhasználása nem új keletű történet, kiválóan beleillik a politika kriminalizálódásának elmúlt 20 éves forgatókönyvébe. A '98-as fideszes ígéretek a privatizáció fehér könyvéről, a 2002-ben létrejött Keller-féle államtitkárság és most a Papcsák-Budai tandem mind ebbe a vonulatba tartoznak. A folyamat csúcsra járatásában azonban a főszerep nyilvánvalóan a mostani kormányé. Államadósságot vizsgáló bizottság (ebből rögtön kettő is), a devizahitelezés elmúlt 8 évének vizsgálata, Sukoró-bizottság, 2006 őszi eseményeket vizsgáló bizottság, hogy csak néhányat nevesítsünk. A húsz állandó parlamenti bizottság mellett/alatt összesen 16, az elmúlt nyolc év esetleges kormányzati visszaéléseit vizsgáló bizottság/albizottság működik, ami rekord a T. ház történetében. 2002 után (igaz, akkor egy négyéves ciklus után voltunk túl) összesen hét ilyen bizottság alakult.

  Pedig a hevület akkor sem volt kisebb, talán a lendület hagyott alább hamarabb. Erre most nemigen számíthatunk. A kormányoldal hétről hétre talál magának ügyeket, vádakat, és állít fel a vizsgálatukra bizottságokat. Pedig azt gondolnánk, talán fél év is elég lett volna a padlás kisöprésére, a különböző szakpolitikai területeken történt visszaélés-, vagy korrupciógyanús esetek kivizsgálására (ezekből volt bőven), és az ügyek rendőrségre/ügyészségre történő továbbítására. Az elszámoltatás elhúzásával az lehet a cél, hogy napirenden tartsák az előző kormány szép számú kétes ügyét, így könnyen elképzelhető, hogy ez a ciklus végéig is ki fog tartani.

  Kérdés persze, hogy a választók 2014-ben is a 2010 előtti ügyekről akarnak-e még hallani? Egyáltalán: fenn lehet-e tartani a szocialistákról kialakított képet a következő választási kampányig, vagy sem? A válasz közel sem egyszerű. Az egyik oldalon a revánsra éhes politikai tábor, amely minden (még) mozgó szocit bilincsbe verve szeretne látni, míg a másikon azok a választói csoportok, amelyek vagy úgyis tudják, hogy a szocik korruptak, vagy az ügy nem érdekli őket, mert a saját megélhetésükkel, egzisztenciájuk megteremtésével vannak elfoglalva. Középút azonban nem létezik. Ebben a logikában nem lehet csak kicsit sározni az MSZP-t, mert az nem elég az ügy melegen tartásához – ellenben az ügy túllihegése azt implikálhatja, hogy a Fidesznek nincs válasza az ország kihívásaira.

Amikor Gyurcsány az ügyészeket oktatja ki jogból

  De most térjünk rá Gyurcsány ügyére, mert mind közül az tűnik a legpikánsabbnak. Itt most a konkrét gyanú nem túl érdekes (a lényeg az ügyek folyamatos kommunikálása), a gyurcsányi reakció viszont annál beszédesebb. Itt ugyanis egy egyértelmű PR-akcióról van szó. Ezt bizonyítja az ügyészek gyalázása, a „hazámért, a köztársaságért cselekedtem” tartalmú opuszok és a rögtönzött sajtótájékoztató is, ahol a volt kormányfő megint egészen méltatlan arcát mutatta. 

  De a lényeg csak ezután következik: a szónok Orbán elhíresült tusnádfürdői, és a baloldal által joggal vitatott beszédének legkritikusabb mondatfordulatával azt mondja hallgatóságának, hogy „2002 óta meg-megújuló erővel rátörnek a köztársaságra”. Mármint a jobboldal és a radikális jobboldal, épp csak a genetika hiányzik.

  Hogy ebben az ügyben az ügyészségnek igaza van-e, vagy sem, nem tudom. Egyet tudok biztosan, ez pedig az, hogy Gyurcsány maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Aztán jó gyurcsányi szokás szerint, amikor ezt a bizottság megtette, újabb vádbeszédben ostorozta politikai ellenfeleit, majd tovább fokozva a koherenciát, nem szavazott a plenáris ülésen, a szavazást követően pedig, mintha már ott rabláncra akarták volna verni, elviharzott.

  A beszéd legszebb része a végére maradt, amikor a demokrácia védelmezője, a harmadik köztársaság utolsó hírmondója úgy gázolt át minden demokratikus gondolaton, mint Hannibál az Alpokon. A már ismert koreográfia szerint belelovalva magát (és a hallgatóságát is, amiről a HírTV munkatársai tudnának bővebben beszámolni) a beszédbe, minden demokratikus gondolatot megsértve, előre büntetéseket osztott az ügyészeknek olyan bűnökért, amelyeket 1. a hatályos törvények szerint ők nem követtek el és 2. amelyeket egyedül Gyurcsány tart bűnnek.

„...de biztos lehet abban, el fog jönni a pillanat, amikor azok akik most mögötte (Polt mögött - a szerk.) állnak, már nem lesznek képesek megvédeni mindattól, hogy szembenézzen a joggal, a jog pedig azt fogja mondani, hogy ami itt történik, az disznóság, az tisztességtelenség, az maga a szégyen.”

  A végén mindezt annyival zárta: „a mi dolgunk nem a revánsszerzés, és nem a gyűlölet szítása”.