Nemrég hazájában, Németországban turnézott kedvenc legfőbb teokratánk. XVI. Benedek pápa látogatásához nem sok reményt fűztek a lapok, előre kudarcot várva. Így volt ez a brit út kapcsán is, ahol kiemelték az angol társadalom szekularizmusát és a katolikusok kisebbségi mivoltát. Hasonló jóslatok hangzottak el a madridi ifjúsági találkozóval kapcsolatban is. Apropó, Madrid: vajon miért van az, hogy ötezer alterszexuális tüntetése hír, kétmillió ember több napos együttléte pedig nem? Azt hiszem, krónikus aránytévesztésben szenvednek a média munkatársai. Berlinben például tízezer embert vártak a pápa elleni tüntetésre, amin végül háromezren jelentek meg.
A pápa végül mindig sikeres út után repül haza, és nem csak a közjogi méltóságok udvariaskodó-megijedt diplomáciai fejsimogatásai és a kölcsönös tiszteletben tartás jegyében elmondott beszédeivel a zsebében. Az a helyzet, hogy 80 felett, egy ab ovo, létezéséből fakadóan anti-PC teokrata állam fejeként nincs mitől tartania. Hogy mennyire nem értik a világ diplomáciáját kitaláló Vatikánt a diplomaták, azt a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai pápaválasztási előjelzések is mutatják, ahol pusztán kampányszempontokat sikerült mérlegelni.
Ja, hogy a Vatikán meg az egyház, hála a Magasságosnak nem demokrácia, köztársaság, meg ilyenek? Hogy a választók száma kétszáz alatt van? És hogy a nevezett kétezer éves szervezetnek nem minél több ember bármi áron való megnyerése a célja, hanem a Tanítás őrzése, és a propaganda fidei csak eztán jön? Úgy látszik, ezt nem mindenki éri fel ésszel. Bocs, a legfőbb teokratának elsősorban nem horizontális, hanem vertikális megfelelési kényszerei vannak.
*
A németeknél és osztrákoknál ugyanakkor mintha beakadt volna a középkori lemez, és továbbra is a guelf-ghibellin ellentét alapján működnének. Errefelé mindenki császárpárti, valahogy a pápaság még a katolikusoknak sem a kedvence.
Istenről beszélni veszélyes, a pápa mégis kijelentette: nem igazán érdekli a vallási turizmus (ezt mondjuk mondhatná a kegyhelyek giccsárusainak is), ő Istenről jött beszélni. A pápa útjai ellen menetrendszerűen tiltakoznak a bal különböző színárnyalataiba öltöző gondolkodók, képviselők, értelmiségiek, nem volt ez másképp Németországban sem: mondván, vallási vezető ne jöjjön állami pénzen. Egyrészt azonban a Vatikán állam, az egyik legrégebbi Európában, persze ez nem nyugtatja meg a kedélyeket. Másrészt valamiért a dalai láma és mások látogatása nem kavarja fel ennyire a kedélyeket. Igaz, a pápa leszögezte, hogy nem államfőként, hanem vallási vezetőként jött, de ettől még államfő is, hiszen a két funkció egy testet takar, államfői mivoltja pedig vallási vezetői tevékenysége szolgálatában áll.
A zöldek azonban egy feléjük tett gesztus elől léptek el kivonulásukkal. XVI. Benedek ugyanis azt mondta, hogy „a német politikában a hetvenes évektől megjelenő ökológiai mozgalom, ha nem is tárta ki talán az ablakokat, mégis a friss levegő utáni kiáltást jelentette s jelenti ma is”, amit nem lehet nem figyelembe venni még akkor sem, ha túl sok benne az irracionalitás (vagyis a zöldmozgalommal sokszor éppen az ellenkező véglet miatt van baj: mintha tagadná az értelem központi szerepét).
A katolikus egyházfő arról
beszélt (
via Vatikáni Figyelő): Európa kulturális identitása Jeruzsálem, Athén és Róma találkozásából született, és mindmáig hatóan megszabta, hogy a jog mércéje nem a puszta többségi elv, hanem az Isten előtti felelősség és az emberi méltóság sérthetetlensége. A pozitivista jogfelfogás „ablaktalan betonházán” ablakot kell nyitni az Isten teremtette világra. De nem úgy, amint azt a politikai zöldmozgalmak tették, hanem elismerve az emberi természetet is, mert az ember igazi szabadsága csak így valósulhat meg igazán.
A pápa elismerte ugyan a pozitivizmus érdemeit is, ám elsősorban a kritikájára koncentrált. A nagy probléma ugye az: honnan lehet megtudni, mi a helyes? A nyugati jogi kultúra a sztoikus filozófusok által csiszolt természetjogi felfogás és a római jog egymásra találásából született, amit a keresztény teológia azzal fejlesztett tovább, hogy – más világvallásokkal ellentétben (ld. iszlám) – nem egy vallási jogot kényszerített rá a társadalomra, hanem a természetet és az értelmet jelölte meg a jog végső forrásaként. Ehhez képest, főleg az utóbbi fél évszázad fejleményei nyomán, ma egy pozitivista jogfelfogás vált uralkodóvá. A pozitivista értelemfelfogás XVI. Benedek szerint olyan, mint az ablak nélküli betonházak, amelyekben saját magunk szolgáltatjuk a légkondicionálást és a fényt, ahelyett, hogy az Isten alkotta tágas világból vennénk a levegőt és a fényt is.
A pápa
idézte Wilhelm von Ketteler egykori mainzi püspököt: ahogy a vallásnak szüksége van a szabadságra, úgy a szabadságnak is a vallásra. A pápa szinte minden útja során emlegeti a
relativizmus diktatúráját is, ami valljuk be, kezd kicsit unalmas lenni, ugyanakkor teljesen igaza van. Találkozott a
zsidókkal,
muzulmánokkal és a papi szexuális visszaélések
áldozataival is, továbbá a dachaui koncentrációs tábort túlélő pappal, Hermann Scheipers-szel is. A muzulmánokkal való találkozó során XVI. Benedek leszögezte: a vallás nem száműzhető a magánszférába.
*
Témánál vagyunk, hiszen régi balos mantra, hogy a vallás magánügy, a templom (mecset, imaház, stb) falai közé való. Kádárék is ezt a dumát nyomták. A balos elképzelés a vallásszabadságról az, hogy senki ne beszéljen Istenről nyilvánosan, ne tegyen ki feszületet, a vallásszabadság tehát csak magánszférailag értelmezhető. Azonban ha vallásszabadság van, akkor az logikusan kiterjed a közéletre is. Tehát bárki képviselheti vallásos meggyőződését, az abból fakadó elképzeléseket a közélet porondján. Álszent balos marhaság az, hogy szét kell választani ez ügyben a magánembert és a politikust/közéleti embert, hiszen egy személyiségünk van (jobb esetben), a vallásos meggyőződésnek pedig egyéb következményei is vannak.
Azaz: a vallás közügy. Hiába akarják állandóan magánügynek beállítani, ha a vallásosak azt mondják: szerintü(n)k közügyről van szó. Ha pedig egy vallás közügyként is tekint magára, akkor ezt megtagadni tőle a vallásszabadság sérelme. Érdekes, sosem szoktak senkit felszólítani, hogy ateizmusát tartsa meg magának. Az pedig kihasználás, ha azt mondjuk: kedves vallások, a szociális szerepvállalásotokra szükség van, de a transzcendensről vallott és az anti-pc gondolataitokat légyszi tartsátok meg magatoknak.
Teológiai viták eldöntése valóban nem az állam dolga. (Vallási közösségeket különféleképpen elismerni viszont
bevett európai gyakorlat.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy Istent száműzni kelljen a közéletből, a közbeszédből. (Egyébiránt
egy rakat európai alkotmány hivatkozik rá.) Valóban, számos kérdésben mellékes, hogy van-e Isten vagy nincs, és a kérdés természettudományos módon nem dönthető el. Vagy inkább fogalmazzunk úgy: nem természettudományos úton dönthető el. Azonban gondoljunk bele: ha Isten van, nem necces dolog nem venni róla tudomást? Ha van Teremtő, aki ezek alapján logikusan, miért is ne léphetett volna kapcsolatba tapintatosan, szabadságunkat tisztelve velünk, akkor nem balgaság ignorálni őt, nem venni róla tudomást? Akkor éppen hogy ő lehetne a legteljesebb közügy.
Most hagyjuk az istenérveket, több ezer év filozófiai-teológiai gondolkodását: Isten melletti és elleni érveinek ütközését nem mi fogjuk itt lezárni. Ez a vita hozzátartozik az emberi szabadsághoz. Csak arra akartam rávilágítani: miért is teljesen logikus, hogy a vallásosak közügynek tekintik vallásukat és Istent. Tekintve hogy a vallások általában erkölcsi és életmódbeli vonatkozásokkal is rendelkeznek, elkerülhetetlen, hogy időnként politikai kérdésekhez szóljanak hozzá. A katolikus egyháznak például még
rövid útmutatója is van a közéletben szerepet vállaló hívek számára, akiket szerepvállalásra is buzdítanak.
Az a buta szöveg nem ér, hogy a vallásosak ne kényszerítsék rám a meggyőződésüket, és engem hagyjanak békén, ugyanis ez csak arra ürügy, hogy kitérjen minden kényelmetlen témájú, racionális vita, társalgás elől. Menekülés. Az ateisták és a balosok talán sosem akarták rákényszeríteni meggyőződésüket másokra? Dehogynem. Ha mindenkinek joga van a világlátása mellett, és joga van érvelnie mellette, ha pedig egy vallásos ember ilyen irányú tevékenységét térítésnek gondolják, meg rákényszerítésnek mások, lelkük rajta. Csak hát akkor ugye ne fetisizálják a párbeszédet.
Joseph Ratzinger mindenesetre Berlinben is folytatta Európa-szemináriumát, amelynek előző állomásai
Regensburg (2006),
Bécs (2007),
Párizs (2008),
Prága (2009) és
London (2010) voltak. A pápa Európa s általában a Nyugat lelkiismeretéhez és eszéhez kíván szólni. Várjuk a turné következő állomását, jegyeket vatikáni valutában lehet váltani. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy előre megmondjuk: Istenről, Krisztusról fog beszélni, bármennyire kellemetlen is ez sokak számára.
Az utolsó 100 komment: