Segélynap. A segélyezettek a hivatal előtt gyülekeznek. Legtöbben a pénzük átvétele után fegyelmezetten az épület előtt álló fekete Lada nyitott csomagtartójához fáradnak, hogy rendes adósként törlesszék a kamatos pénzt. A kedvenc Tisza-parti falvamban, Nagykörűben (az Index által most lelkiismeretesen feldolgozott Tiszabőtől mindössze egy-két kilométerre, de átellenben fekvő településen) sok éve hallott életkép nagyon megmaradt bennem.
Amikor a cigány közösségek nyomora és a többségi társadalommal való rendszeres konfliktusai elleni lehetséges kormányzati intézkedések kerülnek szóba, szinte mindig csak hosszú-, vagy legjobb esetben is középtávon ható megoldásokról beszélhetünk. Jó ideje fixa ideám azonban, hogy van olyan probléma, ami tömegesen sújtja a szegényeket, s közülük is messze kiemelkedően a cigányságot, s ahol határozott fellépéssel akár egészen rövid távon is segíthetne a magyar állam: ez az uzsora, a kamatos pénz ügye. Laikus meglátásom kivitelezhetőségére (egyáltalán: helyességére) aztán rá is kérdeztem romákkal foglalkozó szociológusoknál, szociális munkásoknál épp úgy, mint kormányzati tisztviselőknél. Bár többségük egyetértett az alapvetéssel, a legtöbben azt is hozzátették, hogy nem lesz egyszerű megküzdeni a helyi közösségekbe jól beágyazott pénzügyi szolgáltatókkal, ha egyáltalán belevág az állam.
Most szerencsére úgy tűnik, hogy megindult valami. Egymást érik az uzsorások elleni büntetőeljárások: Mohácson még a korábbi jogszabályok alapján ítéltek hosszú börtönévekre zsarolásért, jogosulatlan pénzügyi tevékenységért és önbíráskodásért két uzsorást, akik heti 40-50 százalékos kamatra hiteleztek ügyfeleiknek. 2009-ben hatályba lépett, ún. uzsoratörvény hatására egyenesen uzsorásperek özönére számítanak a bíróságokon, míg 2009-ben 8, addig 2010-ben már 113 ilyen eljárást zárt le a rendőrség, s további több mint száz ügyben folyik nyomozás.
Az idei első félévben a tavalyihoz képest jelentősen csökkent a lezárt ügyek száma, de ez biztosan nem azt jelenti, hogy sikerült megszabadítani a kamatos emberektől az amúgy is nehéz helyzetben élőket. Az uzsorások üzletmenete ugyanis alkalmazkodik a változó körülményekhez, Jászapáti polgármestere szerint már most is őket gyarapítja a közmunkáért járó fizetések egy jelentős része, rendszeresen feltűnnek a közmunkások körül a nagy fekete autók.
Emiatt a problémával amúgy helyesen rendesen foglalkozó Jobbik már rá is gyújtott a populista pártok örök slágerére, a Szigoríccsák a Btk.-t! című, töretlen népszerűségű dalra. Erre azonban egyelőre aligha van szükség, a párt által emlegetett, legfeljebb három éves büntetési tétel ugyan nem túl acélos, de rendszerint az uzsoracselekmény nem jár egyedül, az önbíráskodással, zsarolással, testi sértéssel együtt pedig már elég szép perspektívát ígér az egyszeri kamatos vállalkozóknak is. A párt által javasolt másik megoldás, a szociális kártya már jóval inkább megfontolásra érdemes, bár az élelmes pénzemberek erre is megadták a választ az uzsorás ügyletek klíringjére szakosodott, prémium árszabású élelmiszerbolt üzemeltetésével. Az új üzletágnak neve is van, a zseniális boltocskázás. (A Jobbik ugyanakkor előszeretettel tolja túl a biciklit még értelmes ügyekben is, a klottgatyázós sajtótájékoztatón például azt állította a párt közgazdaóriása, Z. Kárpát Dániel, hogy a devizaárfolyamok drámája családok tízezreit löki az uzsorások karmai közé. Szerintem az árfolyamok problémája alapvetően más rétegeket érint, akiknél az uzsora fel sem merül opcióként.)
Van még egy aspektusa azonban a kamatos pénzes ügyleteknek, sokan azt mondják, hogy a nagyon szegény embereknek is szüksége van (mikro)hitelre, s ezt az igényt szolgálják ki az uzsorások. Ha van is ebben némi igazság, azért úgy gondolom, hogy az uzsora totális tiltása még mindig jobb, mint ha van ugyan lehetőség hitelt felvenni a hónap végi bevásárlásokra, azonban ez automatikusan végtelen adósságspirálba rántja a hitelezettet, számunkra elképzelhetetlen THM-ekkel és kamatteherrel. Mivel a létező piaci igény előbb-utóbb megteremti a maga kínálatát, így jó lenne, ha akár a kisebb falvakban is hozzá lehetne jutni nagyon kis összegű kölcsönökhöz, fair körülmények között. Ezt megoldhatja a piac, a Providenthez hasonló cégek révén – ami a középosztály számára elképesztő kamat, az az uzsorások szolgáltatásaihoz szokott rétegek számára megváltás lenne (és a nemteljesítés kockázata, a behajtás költségei miatt indokolt is). De nem lenne ördögtől való az sem, ha a helyi önkormányzatok (vagy a hamarosan felálló járási hivatalok) nyújtanának ilyen szolgáltatást, s az adósok tartozását közteherként hajthatnák be, azaz pl. levonhatnák a szociális juttatásokból vagy a közmunka béréből.
