Nincs egy éve, hogy Matolcsy György 7 százalékos növekedési várakozásairól beszélt, ami 2013-2014-re érhető el. Idén tavasszal is azt állította, hogy a Széll Kálmán Terv és az Új Széchenyi Terv legalább 4-6 százalékos gazdasági növekedés alapozható meg, ne gondoljuk, hogy egy százalék körüli a növekedési képességünk. Nos, a legutóbbi negyedéves adat alapján még az egy százalék közeli növekedési képességünk is ugyancsak bizonytalan lábakon áll: 2011 második negyedévében stagnált a magyar gazdaság, nulla növekedést produkált az előző három hónaphoz képest (és mindössze 1,5 százalékot egy év alatt).
Természetesen van külső magyarázat a lassulásra, az NGM honlapja is azt hangsúlyozza, hogy egész Európa lassul, Németország stagnált, s Magyarország még így is az EU középmezőnyében szerepel teljesítményével. Ez a magyarázat azonban ugyancsak halovány: egyrészt elfogadja a Matolcsy által egyébként rendszeresen kétségbe vont mainstream közgazdasági nézőpontot, miszerint a magyar gazdaság teljesítőképessége gyakorlatilag a külső piacaink függvénye, másrészt pedig a teljes EU-val veti össze a magyar növekedést, ahelyett, hogy a régióval tenné. Utóbbi is érthető persze: ha azzal mérné össze teljesítményünket, ugyancsak lesújtó eredményt kapna.
A nálunk is jobban vergődő Románia kivételével ugyanis a térség összes országának gazdasága jóval gyorsabban nő, mint Magyarországé. A lengyeleknél például háromszor akkora a növekedés üteme, mint nálunk, s a szlovákoknál is meghaladta a 3, a cseheknél pedig a 2 százalékot a bővülés (hogy a számunkra elképzelhetetlen sebességgel pörgő balti gazdaságokról ne is beszéljünk). És ez nagy baj: évek óta komoly növekedési hátrányban vagyunk a régióhoz képest, s ezen Matolcsy elképzelései sem tudtak segíteni, sőt, nem is látszik, hogy
Hogy elmúltnyolcév? (Helyesebben: azelmúltegyévetmegelőzőelmúltnyolcév?) Igen, biztosan nagy, nagyon nagy szerepe van az elmúlt két ciklus jövőzabáló kormányzásának a nyomorult helyzetünkben, de ez egyre kevésbé mentség. A világgazdaság fölött tornyosuló sötét fellegek, a frankárfolyam őrül száguldása is nehezíti a helyzetet, de ez sem változtat azon, hogy Matolcsy lendületet ígért, s nincsen lendület. Vannak ugyan biztató jelek, de ez már csak így szokott lenni: legalább egy makromutató mindig van, amiből ki lehet olvasni a reményt. Most például nő az aktivitási ráta és a foglalkoztatottság, ami mindenképpen fontos, hiszen ennek további fokozása a következő évek kulcskérdése. Növekedés nélkül azonban mindez nem sokat ér, ha nincs növekedés, akkor borul a költségvetés, összeomlik az államadósság elleni front, s marad a tavaly átmenetileg enyhülni látszó össznemzeti (gazdasági) depresszió.
