Ha növekedés nincs, semmi sincs
2011. augusztus 30. írta: TuRuL_2k2

Ha növekedés nincs, semmi sincs

  Nincs egy éve, hogy Matolcsy György 7 százalékos növekedési várakozásairól beszélt, ami 2013-2014-re érhető el. Idén tavasszal is azt állította, hogy a Széll Kálmán Terv és az Új Széchenyi Terv legalább 4-6 százalékos gazdasági növekedés alapozható meg, ne gondoljuk, hogy egy százalék körüli a növekedési képességünk. Nos, a legutóbbi negyedéves adat alapján még az egy százalék közeli növekedési képességünk is ugyancsak bizonytalan lábakon áll: 2011 második negyedévében stagnált a magyar gazdaság, nulla növekedést produkált az előző három hónaphoz képest (és mindössze 1,5 százalékot egy év alatt).

  Természetesen van külső magyarázat a lassulásra, az NGM honlapja is azt hangsúlyozza, hogy egész Európa lassul, Németország stagnált, s Magyarország még így is az EU középmezőnyében szerepel teljesítményével. Ez a magyarázat azonban ugyancsak halovány: egyrészt elfogadja a Matolcsy által egyébként rendszeresen kétségbe vont mainstream közgazdasági nézőpontot, miszerint a magyar gazdaság teljesítőképessége gyakorlatilag a külső piacaink függvénye, másrészt pedig a teljes EU-val veti össze a magyar növekedést, ahelyett, hogy a régióval tenné. Utóbbi is érthető persze: ha azzal mérné össze teljesítményünket, ugyancsak lesújtó eredményt kapna.

  A nálunk is jobban vergődő Románia kivételével ugyanis a térség összes országának gazdasága jóval gyorsabban nő, mint Magyarországé. A lengyeleknél például háromszor akkora a növekedés üteme, mint nálunk, s a szlovákoknál is meghaladta a 3, a cseheknél pedig a 2 százalékot a bővülés (hogy a számunkra elképzelhetetlen sebességgel pörgő balti gazdaságokról ne is beszéljünk). És ez nagy baj: évek óta komoly növekedési hátrányban vagyunk a régióhoz képest, s ezen Matolcsy elképzelései sem tudtak segíteni, sőt, nem is látszik, hogy 

  Hogy elmúltnyolcév? (Helyesebben: azelmúltegyévetmegelőzőelmúltnyolcév?) Igen, biztosan nagy, nagyon nagy szerepe van az elmúlt két ciklus jövőzabáló kormányzásának a nyomorult helyzetünkben, de ez egyre kevésbé mentség. A világgazdaság fölött tornyosuló sötét fellegek, a frankárfolyam őrül száguldása is nehezíti a helyzetet, de ez sem változtat azon, hogy Matolcsy lendületet ígért, s nincsen lendület. Vannak ugyan biztató jelek, de ez már csak így szokott lenni: legalább egy makromutató mindig van, amiből ki lehet olvasni a reményt. Most például az aktivitási ráta és a foglalkoztatottság, ami mindenképpen fontos, hiszen ennek további fokozása a következő évek kulcskérdése. Növekedés nélkül azonban mindez nem sokat ér, ha nincs növekedés, akkor borul a költségvetés, összeomlik az államadósság elleni front, s marad a tavaly átmenetileg enyhülni látszó össznemzeti (gazdasági) depresszió.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr923189807

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sokba került 2011.08.31. 00:25:36

p { margin-bottom: 0.21cm; }A Matolcsy-doktrína megbukott. Az adósság kinövekedésének elve egy globális recesszió közepén egy, a globális gazdaságnak igen kitett országban, Magyarországon nem bizonyult működőképesnek. Bár számos jel utalt erre, a kabin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TG69 2011.08.30. 14:09:37

@IHCS: OK ezt értem. Eltelt 1,5 év abból a szlovák 3-ból és egyáltalán az a kérdés, hogy zajlik-e reform, miközben annak menetén, irányán és végrehejthetóságán kellene vitatkoznunk. Nem látsz te itt valamiféle csodavárást?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.30. 14:09:51

@tölgy:

"az idézett szövege államok adósságainak elengedéséről szól" --- írja.

Igen, azért is idéztem itt:-)

ü
bbjnick

TG69 2011.08.30. 14:14:26

@Lew Archer: Szerintem meg mindkettő a keresletösztönzéssel trükközik, miközben a csodát, a "majd kinőjük a GDP növekedéssel" várja.

Nem tudom Kovács mire alapozza ezt a kijelentését. Nem hiszem, hogy a jobb móduaknál volt eddig is komoly törlesztési gond.

GGG77 2011.08.30. 14:28:25

Mi van Turul, lassan felébredtek, hogy a lehető legrosszabb helyre húztátok az x-et?

IHCS 2011.08.30. 14:30:42

@TG69:
Részben.
Szerintem két okból olvasnak matolcsyzmus bukást ki ebből az adatból a szereplők:
1) volt egy csodavárás egyesekben, akik Matolcsytól mást vártak. Ezek egy része csodát várt a 13-ik hónap végére (júniusi GDP adatról beszélgetünk, tehát nem másfél év.) egy másik része keynesianizmust várt Matolcsytól.
2) közgazdasági vénájánál erősebb ellenzéki attitűdje és bár nem is várt csodát, de örül is, hogy nincs se csoda sem keynesianizmus, mert akkor most ő darálhatja a "zemberekkel nem lehet megfizettetni" dumát.

És vannak a publicisták, akiknek csak politikai vénájuk van, de őket hagyjuk.

És ismét: a kérdés nem a második negyedéves GDP adat, hogy miért nincs magasabban, hanem, hogy jó-e a reformok (illetve: átszervezés) iránya, ahhoz, hogy magasabban legyen. (E szemszögből nézve egy kereslet visszafogó időszakban növekvő aktivitási ráta nekem fontosabb üzenetet hordoz, mint maga a GDP növekedés aktuális szintje.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.08.30. 14:32:27

@bbjnick: Egyszerűen olvastam még tegnap - a kommentjeiddel együtt - és a böngészőm memóriája (előzmények/history) őrzi, hol jártam, gondolom a te gépeden is. Örülök, hogy segíthettem.

pannonfunk 2011.08.30. 14:34:31

@TG69: de volt. Nem olyan szinten, hogy 10 vagy 15 dkg teszkópárizsit vegyen, de volt. Ami kifelé nem is biztos hogy nagyon látszódott, vagy talán nem is kifelé a jó szó, hanem a társadalmi szakadék megfelelő messzeségét lehetne erre mondani. Mert nem hinném, hogy egy mélyszegény ember átérezné azt, hogy az ügyvédúr eladta a sportkocsiját, mert nem bírta a törlesztőt, és azóta valami felső(bb)kategóriás VW-vel jár, amit megoszt a feleségével is (néha). És ez persze a topról egy kiragadott példa a környezetemből, lehetne lejjebb menni, hogy nem telt két síelésre, csak egyre valami vállalkozónak és lehet menni tovább lefelé, ahol a havi törlesztő kigazdálkodása már a mindennapi költségvetés (élelmiszer, rezsi) sakkozásával volt előteremthető. És ezek az emberek nem kezdtek el őrült módra újra költekezni, mert alapvetően bizalmatlanok, nem csak a magyar, de a nemzetközi helyzettel szemben is.

2011.08.30. 14:40:34

Elszúrták! "AZEMÚLTNYOLCÉVRE" hivatkozva az egykulcsost halasztani kellett volna.
Mellár egyébként már 2010-ben is kritikát fogalmazott meg:
www.fn.hu/makro/20100823/mellar_elhibazott_igeret_volt/
pont egy éve, illene emlékezni. A kkv-kat kéne segíteni, de az elmúlt egy évben semmit se tettek ez ügyben.
Ha saját ismeretségi körömet nézem, többen jól jártak az egykulcsossal(versenyképes szakmák, na), de mindegyikük megtakarított, CHF-be rakta a pénzét, nem fogyasztottak többet, sőt, visszavettek. Ennyi.

TG69 2011.08.30. 14:50:43

@IHCS: Nyílván ezeket a kritikákat én sem mosnám össze. Ez Oblathtól egy március végi cikk és már itt arról beszélt, hogy a matolcsy gazdpol megbukott, azt beismerték, az irányváltás megtörtént:

blog.mtakti.hu/blog_cikk/?cikk%5Bcikk%5D%5Bkeyvalue%5D=79

A kérdés továbbra is az, szerinted mi az amire alapozni lehet mert itt jelentős további vágyálmok, csúszások stb vannak.

TG69 2011.08.30. 14:54:09

@pannonfunk: Azért ehhez a kijelentéséhez valami adatot csak kellene Kovácsnak prezentálnia, mert hogy ismersz ilyeneket az egy dolog. Ha én meg ismerek olyanokat, akik az SZJA változás miatt a csökkenő/stagnáló bére miatt már nem képes fizetni a hitelét, akkor meg egy a Kovácssal ellentétes állításnak is igaza van?

fikanick 2011.08.30. 15:00:40

@tölgy: Igen, hasonloan ahhoz, minthogy fizikaban a Newtoni Mechanika torvenyei. Rettento bosszanto, ahogy a Fidesz nem tart igenyt semmilyen szakertelemre, Csurka hires mondasat a szakertelemrol es a trukkrol magaeva teve. Szinten, hallgassa meg ezen a teren meghatarozo jobboldali szakertok velemenyet.

Mint amikor partcsinovnyikok rendeznek kulfoldi muveszeti kiallitasokat, vagy amikor ilyen Matolcsy fele valodi hulyek dontenek a gazdasagpolitikai kerdesekben.

Remiszto, ahogy meg letezik olyan entellektuel, aki ezeknek tapsol.

2011.08.30. 15:13:26

@Lew Archer:
"És azt, hogy a háztartások törlesztése egyáltalán lehetséges, azt például az SZJA törvény változása tette lehetővé, amint arra Kovács Árpád az általam fentebb idézett beszélgetésben is kifejtette."

ez mivel tudod alátámasztani? Vagy K.Á.? számtalan statisztika jelent meg, hogy br330e alatt szinte mindenki rosszabbul járt.

IHCS 2011.08.30. 15:15:39

@TG69:
Bevallom én nem tudom, hogy mi a matolcsyzmus, azt viszont látom, hogy mit lépegetnek és ez sokszor nem vág össze a szavakkal, e önmagában konzisztens.
Sokan teszik azt, hogy úgy érvelnek, hogy, amikor érvelésükbe beleillik Matolcsy szava, akkor hivatkoznak rá, mint a matolcsyzmusból levezetett okra, amikor nem illik bele, akkor arra hivatkoznak, hogy "nem érti" vagy a tettel beismerte, hogy a matolcsyzmus nem járható.
Én konzisztensebbnek látom a lépéseket és nem szavakból vezetem le a tett értelmét.
Ezt azért vetettem előre, hogy ha az lenne valainek az ellenérve, hogy , de ezt MG sosem mondta, akkor előre szólok, hogy nekem MG a tettek politikai becsomagolója és ezért nem tekintem hiteles adatforrásnak a motivációinak kitalálásában.
Szóval miben bízhatunk:
eléggé egyértelműen elindult a kormányzat már tavaly nyáron a magas jóléti kiadások-magas adókulcsok - nagy adóelkerülés - magas adminterhek ennek elkapására - még magasabb adókulcsok azoknál, akik elérhetőek egyensúly felől egy
alacsonyabb adókulcsok egyszerűbb adórendszer - kisebb adóelkerülési ösztönzöttség - kisebb állami kiadások egyensúly felé. Ha tetszik a szocialista állami örökség (amit én most az intézmények motivációjában értek) lebontása felé.

Ebben a keretben nem "rájöttek", hogy a TAO csökkentése és az átlagos SZJA csökkentés hiányt fog okozni a költségvetésben, hanem ebben a strtégiai játékban előbb az adócsökkentést lépték meg, hogy utána hivatkozhassanak arra, hogy ezért is kell megvágni a kiadásokat, hogy nektek ne kelljen ilyen sok adót fizetnetek. Két lépéssel előrébb gondolkodnak a kommunikáción. Kiszámolták, hogy jobban jönnek ki ha az ellenzék és entellektüeljei 2011 nyarán adóemelésért kiálltanak, mintha az elvonásért keseregnének.

Stratégiai játék.

Nem biztos, hogy bejön, de eddig ezt a célt a másik oldalról próbálták meg elérni a kormányok és rendre mindenki belebukott: először fizess rendesen adót és közben mi átalakítjuk az államot hatékonyabbá. Ezekből általában annyi jött be, hogy fizess több adót az intézményrendszeri átalakítás meg ellenállt. Most nehezebb helyzetben van az az intézmény is, ami több pénzt kér, mert látványosan nincs miből és nehezebb helyzetben van az ellenzék is, mert előbb adóemelést kell kérnie.

Én ezt a stratégiai gondolkodást látom a lépésekben és nem hallgatom a szavakat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.30. 15:19:48

@fikanick: hát nézze, M-ről nincs túl nagy vélemény egy jobber közgazda az informátorom, de a mainstream bukása éppen 2008 nyarán lett világos, amikor negatívba ment át a gdp növekedésünk a pénzügyi válság előtt.

Tök jó ez az "abcúg Matolcsy", de tudja az alternatívát? Mert azt a titkos tudást titkolják a szakértők. AZ LMP komcsi, a Jobbik detto, a szakértő szocik meg neolibiséggel vádolják Matolcsyt és a flattaxben látják minden bajunk forrását.

ps. én még egy "entellektuelt" sem láttam, aki "ezeknek" tapsolt volna.

fikanick 2011.08.30. 15:23:55

@tölgy: Mindenki tudja, mi lenne az udvos, csak senki sem akarja felszamolni a sajat partja tomegbazisat. A mainstream kozgazdasagtan nem bukott meg, ez is egy olyasfajta velekedes, minthogy azert mentettek meg a befektetesi bankokat, mert a vezetoik egyutt golfoznak a politikusokkal. Prolitempo.

A Fidesz ilyen modon (gyavasag) azonos az MSZP-vel, az oszodi beszed is ezert volt erdekes, en az utobbi 1.5 evben Orbantol csak oszodi beszedeket es az ettol teljesen fuggetlen demokraciaellenesseget hallom.

A mandineresek pedig tapsolnak, kulonben nem adnak az arcukat az egeszhez, ha jol gondolom.-

2011.08.30. 15:29:47

@IHCS:
hát, ez tök jól hangzik amit leírt. csak az a gond, hogy az adóelkerülés semmit nem változott a kkv-nál. Az oka nagyon egyszerű, a kkv a járulékokat nem akarja megfizetni. Inkább zsebbe fizet., mert nem mindegy neki, hogy 200e brutto, vagy 120e br után fizet járulékot.

TG69 2011.08.30. 15:34:08

@IHCS: Hát szerintem sokkal több lépéssel gondolkodnak alőre, mert itt a legelején még direkt bevetették a "7%-os hiányt lesz", hogy aztán a manyup pénzekkel ideig óráig kitolják az ellenzék adóemelés mantráját, amivel majd jól szembeállítják a sok kisnyugdíjast és kőgazdag orvosokat, közigazgatásban dolgozókat, tanárokat stb :). Hát nem tudom, ez már egy anti-összeesküvéselmélet a jóért :).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.30. 15:43:20

@fikanick:
"senki sem akarja felszamolni a sajat partja tomegbazisat" - akkor Matolcsy I és Matolcsy II meg Matolcsy III közt választhat a mainstream?

"mainstream kozgazdasagtan nem bukott meg"
Gondolom ezt főleg a mainstream mondja.
Nem a mainstream emberi voltak a gazdaságpolitika emberei 2010-ig? Ha nem, akkor miért voltak csendben?
Vagy a tudásuk vagy a szakmai tisztességük elégtelen. Melyiket gondoljam?

(Prolitempo, de a bankok költségvetési megmentése nekem nehezen fér össze a hayekista vagy libertárius tanokkal.)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.30. 15:46:51

@fikanick: Más. Valamiért tényleg rühellik ezt a Matolcsy gyereket. Most is ő kap és nem Fellegi, pedig az Eu-s pénzek kifizetése csak állt vagy 6 hónapig, a fejlesztés az ő játéka lenne.

2011.08.30. 15:50:51

@tölgy:
Mert Matolcsy úgy tűnik, hülye. Ha az egész balhét el akarja vinni, hát vigye, megérdemli. Majd eligazgatja a balatoni hoteljét vagy micsodát.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.08.30. 15:58:21

A növekedés-fétis a gyengék végső menedéke.

pannonfunk 2011.08.30. 16:58:40

@TG69: Komoly statisztikákat se a pro se a kontra oldalon nem láttam, de érdekelne, ha valaki talál, ossza már meg velem :)

pannonfunk 2011.08.30. 17:05:26

@tölgy: Kedves Tölgy, ha visszaolvas tavalyi nyári mandiner és tge posztok kommentjeit, ott már megtalálja azt, hogy Matolcsi helyett Járait vagy Vargát kellett volna betenni a kormányba. Már akkor többen mondtuk ezt, amikor kitört a buli a görögöknél, és világossá vált, hogy a 7% hiányt nem fogja lenyelni az EU. Egyébként érdekes, amit mond a Fellegi vs. Matolcsyról, ha ez tényleg így van, hogy a fejlesztés és gazdaság vezetése nem egy kézben van, akkor elhibázott a kormány szerkezete is. Nekem mindig is a legnagyobb sirámom a K+F hiánya, illetve vezérlésének a teljes dillettantizmusa volt, az "elmúltnyócévben" is, meg sajnos most is...

Lew Archer 2011.08.30. 17:06:06

@Belpo:

Akkor a Commerzbanknál sem egészen ugyanúgy látja mindenki a helyzetet

"A globális gazdaság egy ideje lendületet vesztette. A legnagyobb kockázatot a fokozódó európai adósságválság jelenti Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza szerint, akinek pesszimista szcenáriója szerint elképzelhető olyan eset, hogy az európai pénzügyminiszterek addig húzzák a döntéseket, míg Olaszország valóban kritikus helyzetbe kerül. Ekkor a Lehman összeomlásához hasonló sokk következhet be, amelynek hatását nehéz előrejelezni."

www.mfor.hu/cikkek/A_Lehman_sokkhoz_hasonlo_osszeomlas_is_bekovetkezhet.html

user792 2011.08.30. 17:07:53

@tölgy: Öhm, áruld már el, mi a francnak kell ennyire bevédeni Matolcsyt? Azért mert OV azt mondta, hogy ő a jobbkeze? És akko' mi van? Attól még látható, hogy elhibázott döntés volt ilyen pozícióba rakni. Csak azt ne mondd, hogy szerinted egy Járai vagy egy Bod Péter Ákos ne lenne jobb helyette, mert megmosolyoglak.

Az elmúltnyolcévezéstől, az ugyankilennehelyettüközéstől, az előzőkormányozástól meg már lassan kezd epét hányni az ember. Ugyanaz az effektus, mint amikor Őszöd után lelkesen bizonygatták a szoci kommentelők, hogy ez így van jól, jelenleg nincs más alternatíva, aki nincs velünk az ellenünk stb..
Melldöngetéstől és a Pártban való hit állandó bizonygatásától nem lesz jobb a gdp-növekedés, mindegy, hogy bal vagy jobboldalról van-e szó.

Ha most ősszel pedig a várt eredmények helyett _megszorítások_ jönnek (gondolom egy percig sem kell ecsetelni, mennyire paradox lenne ez a fidesztől), akkor ugyanabba a pöcegödörbe esünk vissza, ahol eddig is voltunk.

pannonfunk 2011.08.30. 17:09:50

@Lew Archer: Wow, így kell ezt csinálni. Mondunk ezt is, meg azt is, aztán ami jobban közelíti a valóságot, majd arra mutatunk vissza, hogy ugyemimegmondtuk. Bájos :)

Lew Archer 2011.08.30. 17:12:42

@user792:

Ha most Járai vagy Bod Péter lenne a halljakend, akkor az ő alkalmatlanságukról énekelne a nyugatos értelmiség.

capacete 2011.08.30. 17:16:08

@Diocles:

Az egykulcsos adó sajnos - bármennyire is próbálod elkenni - tényleg csak az átlagnál jobban keresőknek hozott plusz pénzt.
Az általad említett egyetemi oktatók 99%-ának az egykulcsos adónak "hála" még csökkent is volna a nettója, ha nincs külön kompenzáció. Magyarországon ugyanis olyan jól keresnek az egyetemi oktatók, hogy még egy egyetemi docens - akiből pedig már nincs olyan sok egy tanszéken - bruttója 300.000 Ft alatt van. Így az általad istenített egykulcsos adó kizárólag az egyetemi professzorok fizetését növelte. De ugye ők rászolgáltak, hiszen sokkal többet dolgoznak mint bárki más a tanszéken...

bz249 2011.08.30. 17:17:19

@Lew Archer: tehat ha jol ertem azt allitja, hogy Matolcsy kivalo munkat vegzett, ennel jobb nem is lehetne epp csak elvileg lehetetlen, hogy a magyar gazdasagi novekedes elerje a regio atlagat... vagy legalabb Ausztiaet vagy Nemetorszaget (nem a nemet novekedes meg mindig gyorsabb mind a magyar ev/ev es negyedev/negyedev alapon is)

epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-16082011-AP/EN/2-16082011-AP-EN.PDF

De akkor meg mit kell arrol beszelni, hogy kinojjuk a problemakat? Akkor mar reg annak kellene lennie a szovegnek, hogy szarban a haza es szarban is marad, meg 10 evig a fu se fog noni, mert akkora romhalmazt csinaltak a szocik es sajatos magyar modell pedig azt jelenti, hogy mindenki befogja a pofajat es lapatolja kifele a szart.

user792 2011.08.30. 17:20:04

@Lew Archer: Már bocsánat, de ki a f@szt érdekli, hogy miről énekel a "nyugatos értelmiség"? :D
Ha Járai vagy Bod Péter lenne, akkor lehet, hogy jobbak lennének a mutatók. És az a lényeg.

pannonfunk 2011.08.30. 17:24:11

@capacete: 300+ E fölött járt _lényegesen_ jól. Alatta ici-picivel jól járt, (bár közszolga még azzal sem, mert nem emelték a bérét, de legalább nominálisan nem csökkent a bére). Rosszul az járt, aki tavaly kapott kompenzációt, idén meg nem, de az lényegesen bruttó 300 E HUF alatt volt.

2011.08.30. 17:30:33

@pannonfunk:
egyrészt 330ebr fölött járt jól, és minél magasabb a brja, annál inkább. De br330e felett a munkavállalók kb szűk 1/3 van csak. (vagy még annyi se).

user792 2011.08.30. 17:39:24

@Lew Archer: Emlékszel még mennyit hajtogatták régebben a kkv szektort? Folyamatosan az volt a kommunikáció, hogy őket kell helyzetbe hozni, belülről kell megerősíteni a magyar gazdaságot, csökkenteni kell az exportfüggőségen. Namost ezt az alapjáraton teljesen jó és helyes elképzelést vitte is a Fidesz, nagyjából tavalyig. Erre az évre azonban teljesen behalt az igyekezet. Csődbemenő vállakozásokat, évek óta nyivákoló, panaszkodó gazdákat, tulajokat látok továbbra is.

Hova tűnt a kis és középvállakozások melletti kardoskodás?

capacete 2011.08.30. 17:41:44

@pannonfunk:

Biztos érthetetlenül írtam, ha ennyire nem jött át.
Én ugyanis pontosan tudom, hogy 330.000 fölött kedvező az egykulcsos adó, pont arról írtam, hogy - Diocles állításával ellentétben - az egyetemi oktatóknak egyáltalán nem volt kedvező, hiszen még egy egyetemi docens is 300.000 bruttó alatt keres...

2011.08.30. 17:57:34

@capacete:

hát igen, a bruttó átlagkereset 2011-ben 210e ft., és mit ad isten, ebben a sávban a legnagyobb a bukó :) (kb 70e forint mínusz nettóban éves szinten!!!!) ki van ez számolva kérem :), tudták mit csinálnak, kiket kell lehúzni ;) de amiket felraktam adatokat, azokban feketén-fehéren ott van. Épp a legnagyobb kereső réteget húzták le, és ők fogyasztanak kevesebbet., ami egyértelműen negatívan hat az egész ország gazdaságára.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.30. 18:38:09

Hogy Matolcsy nem egy komoly ember, az, már elnézést, de a felületes szemlélő számára is nyilvánvaló. Ahogy az a mandarin beszél, meg gesztikulál, hát nem 100. Az meg, hogy növekedés, hát kérem, egy véges bolygón anyagi dolgokban ölég körülményes folyvást csak nőni. Hogy miért nem mondjuk a termelés/szolgáltatás hatékonyságát mérjük, vagy miért nem az emberek jókedvét, vagy tőlem akár Pinokkió orrát, azt nem tudom. De valszeg senki más sem. A GDP legjobban katasztrófák, világégések, effélék után szok nőni. Vagy otromba diktatúrák évtizedei után. Olyankor van honnan, meg van meló doszt.

pannonfunk 2011.08.30. 18:38:45

@capacete: @Belpo: És a gyerekek utáni adókedvezmény hol van számolva? Azzal változik a kép, és máris nem annyian jártak rosszul, mint ti számoljátok. Mert ugye vannak gyerekesek, akik 300 E alatt keresnek...

capacete 2011.08.30. 18:52:04

@pannonfunk:

Kedves Pannonfunk!
Most már másodszor reagálsz úgy egy hozzászólásomhoz, hogy az csak érintőleges kapcsolatban áll azzal, amit írtam, úgyhogy kérlek, hogy csak arra reagálj, amit ténylegesen leírtam!
Én nem mondtam, hogy az egyetemi oktatók rosszul jártak - bár csak azért nem, mert a kormány kiegészíti a közalkalmazottak bérét. A gyerekek utáni adókedvezményt pedig nem kellene idekeverni, az ugyanis független az egykulcsos adótól (az egykulcsos adót egyébként máshol nem nagyon kombinálják adókedvezményekkel, mert így épp a lényege, az egyszerűsítés vesz el). Más kérdés, hogy a gyerekek után járó adókedvezményt is pofátlanul tervezték meg: eredeti példámnál maradva, egy docens pl. nem is tudja igénybe venni a három gyerek után járó kedvezmény összegének jelentős részét, mert az csak 500.000 Ft fölött jár.
Egyébként ha a kormány a középosztályt akarja erősíteni, akkor az egyetemi oktatók miért nem részesülnek érdemben az adócsökkentésből? Más országokban mintha egy egyetemi oktató a felső középosztályba tartozna, anyagi megbecsülés szempontjából is...

pannonfunk 2011.08.30. 19:12:29

@capacete: Először is elnézést, ha felkavartam az érzelmeidet, nem állt szándékomban. Bár igazából azt sem látom, hogy mi is a bajod, de szerintem lépjünk túl rajta.

A gyerekek utáni adókedvezmény ugyanúgy az szja része. Lehet, hogy az egykulcsos adóval nem jár mindenki jól, de a személyi jövedelamdó számolás több, mint az egykulcsos adó, és ha kiszámoljuk az idei személyi jövedelemadót azzal a gyerekesek többsége jól jár.

Sose értettem egyet azzal, hogy igazságtalan az a rendszer, amit nem tud mindenki teljes mértékben kihasználni. Egyrészt hogy maradjunk az egyetemi docensnél, ő nem csak az 550 E HUF felett járó kedvezményt nem tudja kihasználni, de pl. az őstermelőknek járó kedvezményt sem, ha történetesen nem őstermelő. És? Másrészt, ez a rendszer _ösztönzi_ arra, hogy a jövedelme mellett kiegészítő tevékenységet is végezzen, pl. profiljába vágó ipari kutatást, amellyel keresetkiegészítéshez jut, és pl. az egyetemnek is hoz egy rakat pénzt pluszba.

Az egyetemi oktatóknak a bérét kellene emelni. Csak az tuti, hogy nem lesz meg addig, amíg nem racionalizálják a teljes felsőoktatást, mert egyrészt egyhavi fizetést se adjunk a sok léhűtő kóklernek, pláne ne ugorjon meg a végkielégítés, amikor kivágják őket az egyetemről/főiskoláról. Az, hogy eltelt egy bő év és nyoma sincs annak, hogy lesz értelmesen átszervezett felsőoktatás, na AZ A BAJ...

Diocles 2011.08.30. 19:22:55

@capacete:

Tényleg ennyire nem jött át, amit mondani akartam?

Felőlem legyen progresszív adó, "halál a gazdagokra!", meg miegymás, csak meg kéne tanulni számolni a sok elemzőnek, "nagy tudású közgazdának", max. 50-100 milliárd közötti többlet jönne be évente egy magasabb adókulcs esetén. (Vagy a gyerekkedvezményeket is törölni akarják?)
Mire elég ez a mai költségvetési, gazdasági helyzetben? Nem sokra.

(Alapvetően valóban a minél kisebb állami újraelosztás híve volnék, mert inkább a "gazdag" mérnököknél maradjon a pénz, mint a kamurokiknál, de ha ez a közóhaj, akkor felőlem legyen több kulcs. Csak ez, ismétlem, nem old meg sok mindent, matematika.)

capacete 2011.08.30. 19:24:05

@pannonfunk: Nem kavartad fel az érzéseimet, csak idegesít, amikor olyanról folytatok vitát, amit nem mondtam.

Az adókedvezmény kiegészíti az egykulcsos adót, szerintem ez egyébként egy pozitív lépés, de az nem, hogy úgy húzták meg, hogy a teljes igénybevétele csak az átlagnál jóval magasabb fizetésű rétegek számára lehetséges.

Az egyetemi oktatók bérét valóban jelentősen kellene növelni, jelenleg egy 21 éves rendőr hadnagy, aki frissen végzett a Rendőrtiszti Főiskolán, ugyanannyit keres mint egy egyetemi docens, aki már 45-50 éves. A kormány ugyanakkor bejelentette, hogy a közalkalmazottak bérét a ciklus végéig nem fogja emelni, viszont ment a szónoklat, hogy az egykulcsos adónak hála, aki többet dolgozik, az majd többet fog keresni. Ez viszont - ahogy fentebb is belinkelték - óriási hazugság, egyszerűen a magasabb fizetésűek még többet keresnek...

A felsőoktatási racionalizálás pedig a jelenlegi elképzelések szerint úgy fog kinézni, hogy rengeteg intézményt - az oktatás minőségétől függetlenül - bezárnak, néhány erősebb fideszes város kilobbizza magának, hogy a minősíthetetlenül rossz egyeteme-főiskolája megmaradjon, viszont hatalmas pénzeket vonnak majd ki a felsőoktatásból...

pannonfunk 2011.08.30. 19:40:02

@capacete: Továbbra is fenntartom, hogy van értelme az átlag felé tenni a kedvezmények maximumát, mert annak van ösztönző hatása. Két adminisztrátor van az intézetünkben, az egyik panaszkodik, hogy milyen rosszul járt az idei adókulccsal, és a facebookon lóg egész nap, a másik meg bevállalt egy másodállást is. Az a gond, hogy nagyon sokan gondolkodnak úgy, mint Te, az állam bácsitól várjátok a megváltást (adjon maximális kedvezményt mindenkinek), ahelyett, hogy magatok tennétek érte. Pedig (legalább ebben) a kommunikáció egyértelmű: ha többet dolgozol, többet fogsz keresni.

capacete 2011.08.30. 19:52:42

@pannonfunk:

1. Ha a kedvezményt csak a legjobban kereső 1/3 tudja igénybe venni, akkor az miért is van az átlag felé?
2. Feljebb még ostoroztad a felsőoktatás színvonalát, gondolod, hogy az fog rajta segíteni, ha az egyetemi oktatók másodállásokat vállalnak? Fog az javítani az oktatói-kutatói munkájukon, elősegít egy világszínvonalú teljesítményt? Hány ország van a világon, ahol egy egyetemi oktatótól különmunkát várnak el azért, hogy el tudja tartani a családját?

capacete 2011.08.30. 19:56:23

@Diocles: Ne terelj, az eredeti hozzászólásodban még a mérnökök mellett az orvosokat és az egyetemi oktatókat említetted mint az egykulcsos adó nyerteseit.
Most, hogy kiderült, hogy számukra egyáltalán nem kedvező az adórendszer, elegánsan elfelejted...

fikanick 2011.08.30. 20:06:16

@tölgy: Nem, ha a mainstream kozgazdaszok kormanyoztak volna, megszoritas lett volna megszoritas hatan. Politikusok kormanyoztak es az o erdekeik. Nem azert volt rossz miniszterelnok Gyurcsany, mert ne ertette volna, hogy mit kene csinalni, hanem mert nem volt eleg ereje a partja folott. Ha lett volna, most jobb lenne a helyzet.

A hayekista kozgazdasagtan sem akarja, hogy a penz forgasi sebessege lenullazodjon, leegyszerusito olvasata a kozgazdasagi iskolanak, hogy hulljon a fergese. Egy idealis helyzetben igy lenne, ez minden volt csak nem idealis. Egyebkent sem a bankok hibaztak itt, hanem az oket ellenorzo szervezetek, elsosorban a bankfelugyelet es a jegybankok, de ok nem tudtak volna megfizetni azokat, akik okosak tudtak volna nekik lenni. Szuksegszeru abbol, ahogy mennek a dolgok.

Fellegi egy hatterember, a kormany gazdasagpolitikajanak Matolcsy az arca. Gigantikus arca, ennek fenyeben kulonosen duhito, hogy nem figyel a szakmara.

2011.08.30. 20:13:15

@Diocles:
"Felőlem legyen progresszív adó, "halál a gazdagokra!", meg miegymás, csak meg kéne tanulni számolni a sok elemzőnek, "nagy tudású közgazdának", max. 50-100 milliárd közötti többlet jönne be évente egy magasabb adókulcs esetén. (Vagy a gyerekkedvezményeket is törölni akarják?)
Mire elég ez a mai költségvetési, gazdasági helyzetben? Nem sokra. "

Hát elég érdekesen dobálózol az 50-100 milliárdokkal. Az egykulcsos 600 milliárd lyukat ütött. Másrészt a kormány idén 100 milliárdot próbál összekaparni még, mert nem jött be a gazd előrejelzés. (3%)Jövőre 1000 milliárd hiányt jósolnak, ha nem történnek intézkedések. Tehát, ha ekkora a hiány, akkor még az "50-100" (ez se mindegy és nem is tudom mi alapján számolod)milliárd se mindegy, meg vizitdíj, meg tandíj stb, meg megszorítás, nyirbálás akármi stb.

@pannonfunk:
www.mindennapi.hu/cikk/hirsor/a-magyarok-dolgoznak-a-legtobbet-az-eu-ban/2011-08-29/6675

tegnapi hír, a magyarok a 3. legtöbbet dolgozók az EU-ban. Az új MT-vel az élre ugorhatunk. Akkor ne állítsunk olyat, hogy keveset dolgoznak azok, akiknek van melójuk(talán ez is érdekes megvilágításba helyezi a munkanélküliséget) Magyarországon. De akkor ne is várjuk, hogy több lesz a gyerek(lásd idei statok)

pannonfunk 2011.08.30. 20:45:02

@capacete: Elnézést, fölé akart lenni az a felé.

Ha valaki profiljába vágó ipari kutatást végez vagy EU-s pályázatot hoz, az mindenképpen a kutatás színvonalát növeli. Nyugat-európai egyetemeken is elvárt, hogy grant-eket hozzanak a kutatók. Csak Magyarországon lett ez így, hogy az egykor talán tehetséges tanársegéd csinált egy kisdoktorit, megkapta az adjunktusiját, ha lendületből még futotta egy kis publikációra, neadjisten volt valami protekciója erre-arra, még docens is lett, aztán azóta ül a fenekén, felveszi a fizetését és ímmel-ámmal elvégzi az oktatási feladatait. Jó, persze nem mindenki van ezzel így, de elképesztő mennyiségű egyetemi alkalmazott van békasegge alatti kutatási és publikálási eredményekkel.

A helyzetből két kitörési pont van: a) elvárjuk a nyugat-európai színvonalat, és aki nem lépi meg a küszöböt, azt repítjük a küszübön át kifele. b) jutalmazzuk azokat, akik hajlandóak a posványban üldögélésen felül is teljesíteni.

Nekem valahogy a b) kivitelezhetőbbnek tűnik. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy rendben van a hazai felsőoktatás, sőt. De az egykulcsos adórendszert pont az ösztönző hatása miatt jónak tartom. Azonban ez csak egy jó lépés, ami mit sem ér, ha nincs mellette még sok másik.

@Belpo: Attól tartok, hogy egyszerre dolgozunk sokat és vagyunk nagyon hatékonytalanok. Aki meg tényleg szakképzett volt, annak nem érte meg plusz munkát vállalni, mert borzalmas mértékét elvitte az adó és járulék.

Lew Archer 2011.08.30. 20:50:04

Nos, ha a visszaesés okait nézzük, mit mond az iparkamara?

2011. május 12.
"Az MKIK elnöke rámutatott arra, hogy továbbra is a német gazdaság húzza a magyart, de míg korábban a magyar gazdaság bővülése követte a német növekedési ütemét, mostanra már kimutatható, hogy 2010 első-második negyedévétől egyre inkább elmarad a magyar gazdasági növekedési üteme a németétől.

A kamara elnöke szerint a lemaradás részben annak tudható be, hogy a német export új külpiacokat talált a magas hozzáadott értéket képviselő termékeinek, míg a magyar vállalkozások nem tudnak lépést tartani a technológiai fejlődéssel."

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-433259

Nos, a dolog pontosan érthető, a német gazdaság magyar beszállítói beálltak egy adott technológia színvonalú feldolgozóipari kapacitás biztosítására, viszont forráshiány miatt a fejlődéssel már nem tudnak lépést tartani. Hát ehhez a jelenséghez aztán Matolcsynak nem sok köze van, ez hosszú évek forráskivonó gazdálkodásának és politikájának eredménye. Annak a politikának, amely az exportot erőltette a műszaki fejlesztés segítése nélkül, amely a tőkehiányos gazdálkodás átmeneti intenzív eredményeit felívelésként interpretálta.

Ráadásul emellett erősen, 0,1 %-ra esett vissza a magyar gazdaság szempontjából döntő német gazdaság növekedése.

2011. 08. 16
"Már reggel aggasztó hírek érkeztek a magyar gazdaság számára legfontosabb országból: a második negyedévben a német gazdaság mindössze egytized százalékos bővülést mutatott, miközben másfél százalékos növekedést vártak. Ez a legalacsonyabb fejlődési ütem a hitelválság csúcspontja óta. "

www.trademagazin.hu/piaci-hirek/jelentosen-lassul-a-novekedes-a-nemet-es-a-magyar-gazdasagban.html

2011.08.30. 20:53:23

@pannonfunk:
"Attól tartok, hogy egyszerre dolgozunk sokat és vagyunk nagyon hatékonytalanok. Aki meg tényleg szakképzett volt, annak nem érte meg plusz munkát vállalni, mert borzalmas mértékét elvitte az adó és járulék. "

egyetértek az első felével, a másodikhoz annyit, hogy sok helyen nem nézik jó szemmel, ha plusz munkát vállalsz - bejelentve természetesen. pl azért is végezhet valaki rossz munkát, mert fáradt a másik melótól.

Silcon 2011.08.30. 20:54:25

@Lew Archer: "a magyar gazdaság rendkívül érzékenyen reagál az export visszaesésére"

Mivel ez szerkezeti probléma, nem is nagyon tudunk gyorsan változtatni rajta. Olyan sokat papolt mindenki a KKV-k fejlesztéséről, de a valóságban a nagy büdös semmi történt. A pályázati lehetőségek csak a haveroknak elérhetők, aki komolyan akar valamit, az elhúz. Eladtunk kis- és nagy cégeket egyaránt, megfosztva magunkat a nem nulláról kezdés lehetőségétől. Az MSZP, hogy jól feküdjön nyugaton, gátlástalanul kiárusított mindent. Ma már kevés területen lehet "garázscégből" nagyot fejlődni, tőke pedig nincs. (Hofi szerint: nálunk olvassák, nyugaton számolják.) Beragadtunk az alacsony profitot biztosító, komoly szakértelmet, tudást nem igénylő beszállítói státuszban, ezzel pedig hozzákötöttük magunkat mások fejlődési üteméhez.

A mezőgazdaságban is nyomni kellett volna a társulásokat, ehhez kellett volna kötni a gépbeszerzéseket. Búzát, kukoricát stb. a méretgazdaságosság miatt nem szabadna kis parcellákon termeszteni, ott zöldséget meg gyümölcsöt kell.

Mindegy mekkora ász egy miniszter, ennek a gazdasági szerkezetnek a megváltoztatása nem megy egy cikluson belül. Az elmúlt 20 évben minimális kompromisszumkészség sem volt az ellenérdekelt politikai oldalak között. (A pártkasszafeltöltés nem ér!) Ma tulajdonképpen bármilyen gazdaságélénkítő program fő nyertesei a külföldi tulajdonban lévő cégek lesznek, akik ki is viszik a profitot.

is 2011.08.30. 21:10:37

@Lew Archer: ezeket a remek meglátásokat toltad 2006 után is, amikor Gyurcsány lépéseit lehetett volna detto ugyanezekkel az érvekkel magyarázni? vagy akkor a kormány volt mégis béna? most is már a harmadik gazdasági csomagot látjuk bő egy év alatt, nem tűnnek stabilabbnak ezek a csomagok, mint Gyurcsány százmillió lépései minden évben. ráadásul ezek mintha kevesebb közgáztankönyvet is láttak volna. nem olvastam az összes kommented, az már volt, hogy a beruházás 1,2%-kal esett vissza (közgazdász szemmel egyértelműen a túlzott harácsadóknak), tehát ennél csak rosszabb jöhet?

Lew Archer 2011.08.30. 21:22:54

@is:

Milyen harácsadóknak?

Bizonyára a szektoradókat gondolja, nos, ezek nem sújtják a feldolgozóipart, amely a visszaesést leginkább elszenvedte. A feldolgozóipar számára csökkent a nyereségadó és megszűntek a kisadók.

2011.08.30. 21:29:05

@Lew Archer:
ez így érthető és rendben van, de a bibi mégis ott van, ha én "hobbikertészként" tavaly nem egy hozzászólásomban(itt és máshol) megjegyzem, hogy a magyar gazdaságra rengeteg veszély leselkedik, akkor MGY miért nem látja? :)
- ráfoghatták volna az elmúlt8ra, hogy nincs lehetőség adócsökkentésre, mindenki elfogadta volna. Politikai hiba, 2014-re nyugodtan lehetett volna tartogatni. Most viszont kezdődik az új lyuktömködés :). Akkor már inkább járulékcsökkentés, de még jobb lett volna kkv támogatás. + korrupció ellenes törvények. de semmi
- ráadásul turul által berakott grafikonon is látszik, hogy a GDP növekedés nincs összefüggésben az "adókulcsokkal", lásd osztrákok, skandinávok(megjegyzem, a baltiakat ők, meg egy kicsit a ruszkik húzzák)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.30. 21:30:46

@user792: védeni?
Talán idézzen valami matolcsy-védőt a fentiekből.
Mivel nem az itteni anonym megmondók tették és tartják meg miniszternek, értelmetlen is lenne. Amúgy.

Ha figyel nem Matolcsyt védem, hanem a mainsteam-mel kapcsolatos kételyeimet írtam le. M bénaságából nem következik, a mainstream tutisága: a Nagy Megoldás itt sem olvastam még.

(Az külön kedves perceket okoz apámfiának, amikor a kritikus, underground, lázadó ifjak valakit azért bírálnak, mert eltér a mainstreamtől.
Ez olyan, mint amikor megkérdeztem fiataloktól, melyik stílus a mainstream ma a hazai könnyű zenében. A válasz: Az alternatív.)

@fikanick:
"nem volt eleg ereje a partja folott"
Én meg úgy emlékszem, hogy amikor Megyó behúzta a féket 2004 elején és a szoci elvesztették nyári választásokat, akkor a megrettent szocik és a Pojáca összefogtak, hogy a szarból visszahozzák a kormányhatalmat, amit ölég nagy osztogatással meg is tettek. A mainstream meg nem nagyon mondta a Pannon Puma idején, hogy ácsi!
A mainstream, khm, mondjuk úgy, szintén politizál?

Amúgy
konzervativok.blogspot.com/2009/07/ut-szolgasaghoz-nepszeru-kiadas.html

capacete 2011.08.30. 21:34:37

@pannonfunk:

A probléma az az eszmefuttatásoddal, hogy az egykulcsos adó a felsőoktatásban nem azt jutalmazza, aki ki akar törni a posványból, hanem azt, aki a posványt kihasználva még 1-2 helyen "intercity-professzorként" dolgozik.
Aki világszínvonalú teljesítményt akar nyújtani, annak nincs ideje/energiája még néhány állást vállalni, mert amellett biztos nem lehet színvonalas kutatómunkát végezni. A grantekkel pedig lehet dobálózni, de pl. a társadalomtudományoknál ilyen elég ritka, alkalmazott kutatást nem lehet folytatni, amit szponzorálni valamilyen cég, szóval visszajutottunk a kiindulóponthoz.

Tehát ma a felsőoktatásban az egykulcsos adó annak kedvez, aki 2-3 egyetemen van állásban (el lehet képzelni, hogy milyen színvonalú oktatói munkát végez), aki pedig világszínvonalú kutatómunkát végezne, az szív, illetve bónuszként megkapja tőled, hogy még nyugodtan dolgozhatna néhány helyen...

Silcon 2011.08.30. 21:43:15

@is: "a beruházás 1,2%-kal esett vissza"
Az energiaszektorban pl. többel, de nem csak a különadók miatt. Nincs szükség bővítésekre, mert az igények is visszaestek.

pannonfunk 2011.08.30. 21:47:35

@capacete: Én világhírű és világszínvonalon kutató tudósokat ismerek, akik ERC grant-et nyertek el. Akár még társadalomtudományban is lehetne alkalmazott kutatást végezni, de az tuti, hogy az EU vevő az ilyen típusú kutatásokra. Csak mennyivel könnyebb panaszkodni, hogy úgysem szponzorálják a cégek. Szóval nem mondtam, hogy több helyen dolgozzon, ezzel szemben azt mondtam, hogy a plusz munka a saját munkahelyének is pluszt hozna.

Lew Archer 2011.08.30. 21:51:37

@Silcon:

Hát nem is az energiaszektor bővülése húzza a gazdaságot, hanem fordítva.

capacete 2011.08.30. 21:54:48

@pannonfunk: Megint könnyedén dobálózol olyan dolgokkal, amik hihetetlenül kevés ember számára jelentenek megoldást.
Komolyan gondolod, hogy pl. egy irodalomtörténész tudna alkalmazott kutatást végezni? Az EU sem osztogatja ám nyakra-főre a granteket, hanem pl. külföldi egyetemi konzorciumot kell létrehozni, amihez persze olyan téma is kell, ami megfelelő. Na mindegy, nem ragozom tovább...

Azért kíváncsiságból: Tudsz olyan világhírű és világszínvonalon kutató magyar társadalomtudóst mondani, aki ERC grantet kapott? Komolyan érdekelne!

magyar_newton 2011.08.30. 22:01:24

pannonfunk: El kell keserítsem, az egy mese, hogy adócsökkentés ösztönzőleg a munkavállalók számára az irányban, hogy további munkákat vállaljanak. Nem hat ösztönzőleg, sőt. A munkavállaló már csak egy olyan állatfaj (a "normális", nem lumpen fajtája legalábbis), amelyik annál inkább hajlandó döglésig dolgozni, minél inkább nem tud kijönni a jövedelméből, és annál kevésbé hajlandó erre, minél többre futja. Szomorú, de ez a helyzet. Ha ösztönözni akarunk, akkor az adócsökkentést a vállalkozásoknak kell adni, mert ezek azok, amelyek a többlet jövedelmét valóban többlet aktivitásba fekteti döntően (befektet, fejleszt, stb.).

Az egykulcsosítás ettől függetlenül nem ördögtől való, megvan a maga logikája, és eredményes is lehet. Amit Orbánék elrontottak, az nem is maga az egy kulcs bevezetése, hanem annak az ütemezése. A gazdaság ugyanis nem kizárólag (sőt, nem elsősorban) adó-megközelítésben alakítja ki a jövedelmi viszonyokat, hanem annak elsődleges alakítója a kereslet-kínálat. Minél kvalifikáltabb munkarőre van szükség egy munkakör betöltéséhez, annál inkább pozícióba kerül a jövedelmi alkuban azt azt betölteni képes munkavállaló. Ergo, lehet gyakorlatilag akármilyen az adórendszer, a legjobban kereső (jellemzően legkvalifikáltabb) réteg lesz az, amelyiknek a jövedelme leginkább független lesz az adómértéktől. Konkrétan, mondjuk egy Audiban dolgozó mérnök akkor is nagyjából ugyanannyit keresne nettóban, ha két kulcs van és akkor is, ha egy van. A bérét ugyanis elsősorban az határozza meg, hogy a gazdaság egésze "hova lövi be" a mérnök nettó jövedelmét. Ez fog történni most is középtávon. Az egykulcsosítás eredményeképpen néhány év elteltével vissza fog állni körülbelül a korábbi munkaérték/arány, egyszerűen úgy, hogy egy ideig mérsékeltebb béremelések lesznek azokban a szakmákban, akik az egykulcsosítás kedvezményezettjei lettek.

Az igazi probléma ezért nem is az egykulcsosítás volt - sőt, az tulajdonképpen üdvözlendő is lenne -, hanem az elsietése. Azzal, hogy hirtelen, egy lépcsőben történt, lényegében a kedvezményezett 10-15%-nyi munkavállalónak a saját munkakörére "belőtt" jövedelmi szintje pár évig pozitív irányban el fog térni attól, amire az adott munkakört egyébként a gazdaság taksálja. Ennek az aránytalanságnak a költségeit pedig a költségvetésből fizetjük meg egy olyan időben, amikor amúgy sincs pénz, amikor azt az évi néhány száz milliárdot sokkal jobb célra, pl. a struktúrális átalakítások finanszírozására is el lehetne költeni.

Szóval az egy kulcsos rendszer rohamtempójú bevezetése helyett jobb lett volna azt 4-5 év alatt fokozatosan bevezetni, és a megmaradt nem kis pénzből inkább a struktúrális átalakításokkal kellett volna jobban sietni.

bz249 2011.08.30. 22:01:31

@capacete: "Az EU sem osztogatja ám nyakra-főre a granteket, hanem pl. külföldi egyetemi konzorciumot kell létrehozni, amihez persze olyan téma is kell, ami megfelelő. Na mindegy, nem ragozom tovább...

Azért kíváncsiságból: Tudsz olyan világhírű és világszínvonalon kutató magyar társadalomtudóst mondani, aki ERC grantet kapott? Komolyan érdekelne!"

Bar ttk-s vagyok de nem lehet, hogy egy olyan kutatas, amihez nem lehet kulfoldi partnert szerezni... hogy is mondjam, szoval az keves meg egy C csoportos vilagbajnoksagon is? Egeszen bena dolgokhoz lehetett mondjuk HEFOP penzt kapni, anno azt hiszem 2 cikket 3 impakt faktor osszertekben igertem meg es hozzamvagtak 2 milliot, hogy koltsem el amire akarom.

bz249 2011.08.30. 22:03:46

@magyar_newton: "Ha ösztönözni akarunk, akkor az adócsökkentést a vállalkozásoknak kell adni, mert ezek azok, amelyek a többlet jövedelmét valóban többlet aktivitásba fekteti döntően (befektet, fejleszt, stb.)."

"Az egykulcsosítás eredményeképpen néhány év elteltével vissza fog állni körülbelül a korábbi munkaérték/arány, egyszerűen úgy, hogy egy ideig mérsékeltebb béremelések lesznek azokban a szakmákban, akik az egykulcsosítás kedvezményezettjei lettek."

Vagyis az egykulcsositas elsosorban a vallalkozasoknak ad penzt, ami jo?

magyar_newton 2011.08.30. 22:15:41

Ja, és a másik, hogy olvasom azt a magyarázatot, hogy azért nem nőtt a fogyasztás, mert kedvezményezettek óvatosak, ezért a többlet jövedelmet nem költik el. Node, ha így lenne, akkor nem kellene megjelennie ennek a pénznek - vagy legalább egy részének - a megtakarításokban? Márpedig ott nincs, mert éppenséggel csökkenőben vannak a megtakarítások is (www.penzcentrum.hu/ongondoskodas/csokkent_a_bankszektorban_levo_megtakaritasi_allomany.1029459.html). Márpedig valahol lennie kell a pénznek. Ha sem a hazai fogyasztásban, sem a megtakarításokban nincs, akkor lehet, hogy ez a többlet pénz nem a hazai fogyasztásra ill. megtakarításba ment, hanem külföldre? Gondolom nem ez lett volna a cél...

pannonfunk 2011.08.30. 22:19:49

@capacete: Írtam már EU grantet, sőt nyertem is, tudom, miről van szó. Bocs, nincs rálátásom a bölcsésztudományokra, de nagyjából egyetértek bz249-cel.

ERC grantet csak kevesen nyertek Mo-n, és szerintem csak természettudósok és matematikusok, de itt van az európai lista a Social Scencies and Humanities kategóriában:
erc.europa.eu/pdf/StG-2_List_SH.pdf
hogy magyar társadalomtudósok miért nem nyertek...

pannonfunk 2011.08.30. 22:23:40

@magyar_newton: pl. aranyat vettek, részvényt, államkötvényt, nem tudom, de megtakarítani nemcsak betétben lehet. Ettől még lehet, hogy külföldre mentek a pénzek, de a betétállomány változása önmagában nem mutatja ezt. Pl. betétekre mostanában botrányosan kevés kamatot adnak, kincstárjegyre jóval többet.

magyar_newton 2011.08.30. 22:32:03

@bz249: Gazdasági szempontból minden adócsökkentés kizárólag a vállalkozások miatt fontos. Ha csökkennek a munka terhei, akkor attól hosszú távon nem a munkavállaló bére nő (elsősorban), hanem a munkaadó bruttó bérköltsége, és ettől a versenyképessége. És a beruházó kedve, mert azok közül a potenciális beruházások közül, amik a korábbi magasabb bérterhekkel nem tudtak volna nyereségesek lenni, számos már nyereségessé válhat.

A kérdésére válaszolva: Az egykulcsosításnak éppen az a problémája, hogy a hirtelenség miatt pár évig munkavállalónak adta az adócsökkentésből származó pénzt a vállalkozás helyett. ;) Így aztán hazai beruházások helyett az Adriára/Antillákra vándorolt fogyasztásként, illetve külföldi alapokba megtakarításként.

Lew Archer 2011.08.30. 22:33:58

@pannonfunk:

"A magyar családok több mint fele kevesebbet tud félretenni, mint öt évvel ezelőtt – derül ki az Aviva Életbiztosító kutatásából. Annak okaként pedig, hogy a jelenlegi összegnél miért nem tesznek félre többet, a lakosság 44 százaléka meglévő hiteltörlesztési kötelezettségét jelölte meg indokként."

www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/torlesztesre-mennek-a-megtakaritasok-356508

magyar_newton 2011.08.30. 22:34:32

@Lew Archer: Hiteltörlesztésre ment nyilván egy része. Node a mértékek... Ön szerint a felső jövedelmi decilisre mennyire lehet jellemző a deviza alapú lakáshitel-konstrukció? :)

magyar_newton 2011.08.30. 22:37:34

@pannonfunk: A betétállomány változása általában hűen tükrözi a lakossági megtakarítási hajlandóságot. ;) Egyébként nem csak a banki megtakarítások csökkentek, hanem a hazai kézben levő kötvény, kincstárjegy állomány is.

Az arany lehetséges célpont, bár nem tudom melyik hazai aranybánya termelését vásárolhattuk volna fel. :)

Lew Archer 2011.08.30. 22:42:36

@magyar_newton:

A középjövedelmű, 2-3 gyermekes családokra kimondottan jellemző.

magyar_newton 2011.08.30. 22:53:07

@Lew Archer: Ugye azokról a családokról beszélünk, ahol a szülők havi brutto 350 ezer felett keresnek. Sőt, inkább 400 bruttó fölött, mert kb. innentől lehet számottevőnek mondani az adócsökkenésből megmaradt pénzt.

Nos, lehet, hogy más környéken lakunk és ez okozza a fogalmi különbözőséget, de az én szótáramban a fenti nem a "középjövedelmű családokra" jellemző. Annyira nem, hogy hirtelen nem is tudok mondani olyant az ismeretségi körömben, akinek ekkora jövedelme lenne és lenne lakáscélú devizahitele. Olyant viszont elég sokat, akiknek ennél alacsonyabb a jövedelmük, és van hitelük. De most ugye nem az ő többlet pénzük helyét keressük, merthogy nekik olyan nincs. ;)

fikanick 2011.08.30. 23:11:24

@tölgy: A kozgazdasz szakma szempontjabol nezve a ket valasztas:

- Egy part, ami teljesen szetesett es inkompetens, vergodo, de legalabb meghallgatja, amit mondanak

- Egy voluntarista, paranoid part, ami nemhogy nem hallgat senkire, aki kivul van, de arrol is meg van gyozodve, hogy mindent ellenuk csinalnak

Az intelligencia persze, hogy dominansan az MSZP-vel tart, leven a Fidesz megveti oket, sot hazaarulonak, nyereszkedo eloskodoknek allitja be oket. Ott tartunk, hogy nem tudna nekem olyan regebben nyilvanvalo Fideszes kotodesu kozgazdaszt mutatni, aki tamogatna a Fidesz programjat. Maradtak a Pokol Belak, az Eperjesek meg a Makoveczek, mashogy mondva a valodi elmebetegek.

A Fidesz elhiszi, hogy csak akarni kell es hogy az egesz vilag ellene van, ebbol a ket alapelvbol vonja le a vegkovetkezteteseit. Miert tartana vele barki is, aki meg is ertett valamit a vilag mukodesebol?

Lew Archer 2011.08.30. 23:11:37

@magyar_newton:

A nemzetgazdasági átlagkereset 210 e Ft körül van. Ez kétgyermekes család esetén azt jelenti, hogy a 62500 Ft -os legnagyobb gyermekenkénti adókedvezményt figyelembe véve 16%-os kulcs mellett egyik szülőnek sem kell SZJA-t fizetnie. Ez a két szülő esetében 76200 Ft kedvezmény, ez lehet, hogy magának nem jelentős, de 300 CHF/hónap törlesztését fedezi.

Lew Archer 2011.08.30. 23:16:31

@Lew Archer:

Ezt rosszul számoltam, két gyermeknél csak 20000 a kedvezmény

Lew Archer 2011.08.30. 23:24:42

Viszont 3 gyermek és két átlagfizetés esetén stimmel a havi 76200 adókedvezmény

Lew Archer 2011.08.30. 23:29:32

@Lew Archer:

67200, számok makacs dolgok és késő van már. De ez sem elhanyagolható összeg.

2011.08.30. 23:41:24

@Lew Archer:
teljesen igazad van. csakhogy itt is az van, hogy Magyarországon az én tudomásom szerint az a "KERESŐ" emberek majd 4/5-e gyermektelen, vagy egygyermekes családban él. ez azért érdekes, mert itt csak és kizárólag a magas keresetűek, többgyermekesek járnak jól. Ez rendjén is volna, csakhogy a 3 gyerekhez az első gyereken keresztül jutunk el :), tehát az első gyerek vállalását kéne nagyon megtámogatni, méghozzá minden keresőnél. Viszont ez az adórendszer azt a nagyon kevés nagyon sok gyermekest támogatja (amivel nincs gond). Viszont az ez évi gyermekszületési adatok nagyon nem jót mutatnak, tehát ez se működik eddig.
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/haztfogy/tablhf08_04_01.html

www.vg.hu/gazdasag/adozas/ki-jar-jol-az-egykulcsos-adoval-kiszamoltuk-330842

user792 2011.08.30. 23:42:25

@tölgy: Felettébb szimpatikus ez a modoros beszéd itt, az "anonym megmondók" fórumán, nagyjából olyan, mint fehér zoknis szandálban színházba menni. Mindegy.

Izé, ki mondta, hogy a mainstream gazdaságpolitika jó?
A jelenlegi közgáz maintstream nagyjából az eu-nak, azon belül pedig a németeknek való korlátlan aláfekvésből áll. Namost ezt a fidesz is megfelelően teljesíti ám, mindegy hogy retorikában az ellenkezőjét állítja.

Egyébként meg ki "underground fiatal" itt? Ez nem tudom honnan jött. Nyilván, aki a fideszt kritizálja, az csakis 21 éves Societas tag lehet. :) Mint Mellár Tamás vagy Róna Péter.

Lew Archer 2011.08.30. 23:58:20

@Belpo:

"Viszont az ez évi gyermekszületési adatok nagyon nem jót mutatnak, tehát ez se működik eddig. "

Mivel a 2011 évi adótörvényeket 2010 novemberben fogadták el, aki a parlamenti közvetítés után nyomban nekiállt a nemzet gyarapításának, annak nagyjából leghamarabb most születhet gyermeke, az eddigi adatokban ez még nem nagyon jelentkezhet :))

Az ilyen intézkedések hatása nem jön azonnal.

2011.08.31. 00:10:00

@Lew Archer:
:):) persze, de én azt gondolom, hogy adókedvezményt nem nagyon lehet úgy alkalmazni, hogy az embernek nincs munkája, vagy bármikor elveszítheti. ez viszont inkább az alacsony jövedelműek rémálma, ráadásul most lengették be a nehéz időket ;) és mivel a kormánynak munkahely, gyerekek, mindenki jól jár voltak a fő céljai, hát azért ezzel lesz egy kis pittyputty. Szóval változatlanul úgy gondolom, teljesen rossz helyre rakták a súlypontokat, az egykulcsossal várni kellett volna. szerintem semmi hatástanulmányt nem készítettek, és az összefüggéseket se vizsgálták meg rendesen

magyar_newton 2011.08.31. 00:29:41

@Lew Archer: Aha. Ezzel vajon tényleg megfogtuk hova megy a pénz? :) Gyors fejszámolás: A lakosság 7%-át teszik ki jelenleg a három- illetve többgyermekes családok. Ezek közül mennyi lehet a két aktív szülővel és átlagkeresettel vagy afelett kereső család, figyelembe véve a 10%-os roma kisebbség tipikus gyermekszámát? Inkább nem tippelek. :)

A kétgyermekesekkel valóban lehet számolni, és a 20 ezer plusz - amennyiben tényleg megvan - érdemben segíthet, és jó esély van rá, hogy tényleg hiteltörlesztésre megy. De az "eltűnt" pénzre ez nem ad magyarázatot, a költségvetésből kieső kb. 500 milliárdnak a legnagyobb része a felső két jövedelmi decilis (és ebből is döntően a legfelső) adócsökkenése miatt van, és csak kisebb részben a családi adókedvezmények miatt. Annó a költségvetési vita idején pontos becslések is napvilágot láttak, de fejből már nem emlékszem a pontos számokra. De nem is szükséges, könnyen belátható, hogy így van egyszerűen csak abból a tényből következtetve, hogy Magyarországon az egykulcsosítás előtt a felső két jövedelmi decilis fizette be a teljes SZJA bevétel majdnem 40%-át. Tudva, hogy ezekben a decilisekben lényegében feleződött az SZJA terhelés, és megnézve a tavalyi SZJA bevételeket, látszik, hogy ez a két decilis önmagában "elviszi" az 500 millárd körüli hiány majdnem felét-kétharmadát. A maradék harmad-félbe pedig beletartozik minden egyéb, gyermekes, gyermektelen, házas, nem házas, lényegében mindenki, aki ilyen-olyan módon pozitívan jött ki a változásokból.

Szóval én még mindig úgy látom, hogy egy jó 300-350 milliárd forint "eltűnését" nem magyarázza a magasabb hiteltörlesztés. Továbbra is arra gyanakszom, hogy nem itthon költődik el. (A nem itthonba beleértve a döntően importból származó fogyasztást és befektetést is. Például aranyvásárlás, vagy egy új Bmw, vagy egy üveg jó whiskey. :))

magyar_newton 2011.08.31. 00:44:20

@Belpo: Egyetértek. Az egykulcs tök jó lett volna több lépcsőben, mellé tett struktúrális átalakításokkal. Akár első évben hagyva is az egy kulcsot és csak a családi kedvezményeket bevezetve. Aztán szép sorban.

Általában véve, az egész kormány úgy néz ki, mint néhány önjelölt zseni gittegylete, akik itt-ott összegyűlve mások - a "barátokat is beleértve" - megkérdezése nélkül akarják megváltani a világot. Az alkotmány meg a médiatörvény is ippeg így készült. Nem lehet tudni, hogy kik csinálták, kikkel egyeztettek, kiknek a véleményét kérték ki, csak előjött valaki a semmiből, beterjesztette aztán rohamtempóban mindenki megszavazta. És utána még a "saját" jobboldali értelmiségük is csak pislogott, hogy most akkor mi is van. Rosszabb esetben morgott is, jobb esetben meg lojálisan elfogadta. Újabban már a Fideszes frakció is csak akkor értesül törvénytervezetekről, ha másnap meg kell szavazni. :)

Összességében ez azért elég aggasztó. Az ember nem egy "gittegyletet" szavazott be a parlamentbe, hanem egy politikai pártot, a maga támogató értelmiségével együtt. Ki kéne kérni legalább az ő véleményüket. Csak jó sülhetne ki belőle.

IHCS 2011.08.31. 05:46:36

@TG69:
Szerintem azt, hogy puhább útvonalon is lehet menni, mert a hitelezők tudják, hogy most 4 évre köthetnek majd alkut azt gondolták. Én is gondoltam. A hitelezők szóltak, hogy bocs fiúk választás és kormányalakítás között itt történt egy kis probléma a görögökkel, ezért minket most csak a 2010-es költségvetésetek érdekel, de abból is csak egy darab szám. A többiről utána tárgyalunk.

Innen jött az újratervezés.

Összeesküvést én nem írtam. Amit írtam és fenntartom, hogy nem hülyeségből hozzák a döntéseket, hanem tudatosan és nem a közgazdászoknak akarják megmagyarázni mit csinálnak, hanem a választóknak.

Az értetlenség abból fakad, hogy egyszerűen a szocialista-liberális kormányok alatt elszoktunk attól, hogy a meghozott döntéseket elemezzük és rászoktunk arra, hogy a kormányzás szavakban zajlik. Szép, de soha végre nem hajtott szavakban.
Itt most más történik. Itt nem szájkarate a kormányzás, hanem tettek vannak és a szájak a politikai csomagolást végzik csak. Új helyzet a közgazdászoknak, döntések vannak ebben az országban , amit nem kívánnak a "véleményformáló" értelmiséggel megbeszélni, az meg hisztizik, mert nincs megrendelés és hisztizik, mert nem ehhez van szokva. Ebben a hisztiben pedig azt az ésszerűtlen világmagyarázatot kreálta meg magának, hogy ezek sosem látnak tovább az orruknál és, amit teszmek az a klimax és a pillanatnyi kényszer hatására hozott döntés. ezek nem sejtették, hogy ha csökkentik az adókulcsot, akkor kiadást kell majd csökkenteniük és most "rájöttek", hogy kell.
Szerintem a kormány lenézése (azon túl, hogy egyeskörökben ez elvárás) a gondolkodást pótló pótcselekvéssé vált a közgondolkodásban, ezét nem is próbálják kitalálni, hogy mi a stratégia.
Szóval én csak annyi állítok, hogy nem a lépések tudatosak és már hosszabb távon konzisztensek és nem a pillanat szülte kényszerekből erednek. Ez nem összeesküvés csak az "ezek hülyék" és így nem is kell megmagyarázni a folyamatot gondolkodást utasítom el.

IHCS 2011.08.31. 05:49:23

@IHCS:
Utolsó bekezdés helyesen:
Szóval én csak annyi állítok, hogy a lépések tudatosak és már hosszabb távon konzisztensek és nem a pillanat szülte kényszerekből erednek. Ez nem összeesküvés, csak az "ezek hülyék" és "így nem is kell megmagyarázni a folyamatot" gondolkodást utasítom el.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.31. 09:08:39

@user792: örülök, hogy elnyerhettem a szimpátiáját.

(A Mandiner eredeti neve "Polgári underground" volt. Ha más megértési gondjai is vannak, nyugodtan kérdezzen. Úgy tanul.)

Főorvos úr 2011.08.31. 09:48:20

@Lew Archer:

Csak tudja, az a baj, hogy a hívők (remélem, érti, kikre gondolok) számára ez nem hír. Figyelmen kívül hagyják az ilyet. Semmiféle közgazdasági gondolkodással nem bírnak, egyedül az Eszmében és a Pártban hisznek, és abban, hogy ők a Szakértők.

TG69 2011.08.31. 10:17:06

@IHCS: Ez nem így van. Amikor 2011-et tervezték, akkor tényleg bztak egy esetleges 4-6%-os növekedésben, amit a külső helyzet javulásával és a SZJA változtatásával kívántak elérni. Mert az egy dolog, hogy a választóknak kommunikálnak, de azért költségvetést már nem nekik és azért érdekes dolog lesz 2012-ben a választók nagy részének úgy kommunikálni, hogy a most megvalósult adócsökkentés az egy üdvös dolog. Persze az utolsó pillanatban mindig megtörtént a korrekció, olyan végletes baklövés sincs egyelőre, mint a 100 napos, de ez sem a kormány nagyszerű stratégiája,, hanem az EU szigorának köszönhető. Az a baj, hogyha az értelmiségi vita, a komoly tervezés, a hatástanulmányok közzététele stb elmarad, akkor csak hitvitánk lehet, hogy ez most így összességében tudatos vagy sem (a nagytöbbség adhoc kormányzásról beszél) . Tehát a gyurcsányi állandó süketelésre ez a másik végleg nem jó válasz, az egész nyugatos kultura ellen való dolog ez a kommunikációs/párbeszédes stb mód blokkolása.

Persze egy dologra jó ezt a tudatos ámde előre nem látható tervezést éltetni. A teljes csődig ki lehet mellete tartani.

IHCS 2011.08.31. 10:38:25

@TG69:

"Ez nem így van. Amikor 2011-et tervezték, akkor tényleg bztak egy esetleges 4-6%-os növekedésben, amit a külső helyzet javulásával és a SZJA változtatásával kívántak elérni."

Ezt honnan tudod? Tudod vagy spekulálsz? Mindkét felét kérdem: a 4-6%-ot és a az SZJA + külső változást, mint indokot?

A másodikra egy alkérdés, mert sejtem a választ: A külső változásra nagyobbat becsültek-e 2010 őszén a költségvetés tervezésekor, mint a "kortárs" becslések az EU és az IMF részéről ugyanerre a tényezőre.

Azt azért be kell valljam azért sem osztom a matolcsyzmus kudarca világmagyarázatot, mert szerintem nem MG, hanem 3 másik ember a gazdaságpolitikai döntéshozó és MG csak az arc, a politikai üzenet csomagoló. Az a másik 3 ember, akikre én tippelek pedig nem keynesianusok és nagyon felkészültek.

Na és a hatástanulmányok közzététele vagy elmaradása 20 éves hagyományunk (+ 45, de az nem számít). Ezzel ne fakíts. Nem látom a negatív változást. annyi változott, hogy amíg nem voltak döntések, addig nem hiányoztak a hatástanulmányok, illetve voltak helyette alibi hatástanulmányok soha végre nem hajtott döntésekről, ami egzisztenciálisan nagyon fontos volt a "szakmának".
Most, hogy vannak döntések már el kezdett szubsztanciálisan is hiányozni, mert nem tudunk szakértőként vitatkozni a kormány szándékainak helyességéről, ha a kormány nem mondja meg a szándékait. Gyanítom sokaknak azért is hiányzik, mert most még alibimegrendelés sincs ilyen tanulmányokra, ezért a kérdés egzisztenciális. Ráadásul nem tudják, hogy ha majd egyszer lesznek megrendelések, akkor jól vagy rosszul jönnek-e ki abból, ha "szakértőként" sajtó nyilvánosan spekulálnak. És ez így egzisztenciálisan nagyon szorító érzés lehet.

TG69 2011.08.31. 11:12:43

@IHCS: Mivel megegyeztünk, hogy a kormány mindent sunnyogva csinál, így természetesen spekulálok, de azért, ha Matolcsy a kötségvetést 3%-ra tervezi (ami elvileg konzervatív terv) és arról beszél az exopzéban, hogy a régió legversenyképesebb állama leszünk, akkor a vágyak szintjén (tekintve az igen alacsony bázist) bőven lehetett 1-3%-al nagyobb elvárás is.

Ezt a nem mondjuk, de tesszük cuccot jól eltanultad, de azért mondhatnál valamit erről a 3 közgazdászról.

IHCS 2011.08.31. 11:31:55

@TG69:

"Ezt a nem mondjuk, de tesszük cuccot jól eltanultad". Kitől? Lemaradtam valahol?

"természetesen spekulálok". Lebuktál. ;-)

MG időhatározó nélkül beszélt, tehát nem 2011-ről, de mint mondtam szerintem nem meghatározza a politikát csak csomagolja.

Érdekes lenne tudni, hogy mi is történt a stabilizációs pakk körül.

Az a logikámba belefér, hogy elszámoljanak dolgot, mert túl szűk a csapat. Jobb lenne, ha nem tennék, de ha így is volt, akkor már januárban újraszámolták és még időben korrigálták. Avagy kiszámolták az költségvetésnek a világ GDP-becslésre vett érzékenységét és megállapodtak, hogy kellene egy puffer a költségvetésbe, majd kiküldték Matolcsyt, hogy bejelentse a stabilizációs pakkot. Nem mert elszámolták, nem mert előre látták, hanem mert kellett valami puffer. A januári sajtó arra tippelt, hogy elszámolták. Nem az elméletet, hanem a számokat.

Az én tippeimből kettő megmondok, a harmadikat ha megbocsátasz nem, mert ő nem politikus és nem akarom ezzel kellemetlen helyzetbe hozni: Rogán, Varga.

zenador 2011.08.31. 13:17:38

Újra a parasztvakítás tipikus esete áll fent. Úgy látszik a kormányzat ebben az egyben jó.

Nagyon álságos és hazug dolog a magyar gazdaság gyengélkedését CSAK külső tényezőkre fogni. Sajnos a kormány megint gondolkodásra képtelennek nézi a választókat.

Gondolkodjunk! 2008-ban a magyar gazdaság -- szocik által legyengített -- immunrendszere nem tudta feldolgozni a gazdasági világválságot, így Magyarországot érzékenyebben érintette a válság mint más országot. A szocik, ugye, azt mondogatták, hogy a külső tényezők voltak a meghatározók. Akkor is, tudtuk, hogy bizony a kormány elhibázott gazdaságpolitikája okozta a fő bajt.

Most mi változott? Semmi, csak a szereplők felcserélődtek. Kétségtelen, hogy a FIDESZ elég rossz helyzetet örökölt, azonban Bajnai tűrhető állapotba hozta az országot. Az ő gazdaságpolitikájának az alapjait kellett volna megtartani. Nem ez történt. A még infúzióra kötött betegnél vad kísérletezésbe kezdett a "nemzet kormánya". Most ennek a dilettáns ötletelésnek a levét isszuk. Alapvetően nem rossz dolog az egykulcsos adó, sőt! Számos országban jól működő rendszert. Azonban az időzítés el lett cseszve, később kellett volna bevezetni. Chikán Attila, Róna Péter nem éppen őskomcsik (nem hiszem, hogy Lendvai Ildikó-poszter lógna a hálószobájuk falán), ráadásul értenek valamit a közgazdaságtanhoz is. Nevetséges, hogy még az ilyen szaktekintélyeket is ignorálja a kormány. Mire föl ez a pökhendiség?!?!

Ha látnám k*rvára a szakértelmet és a hozzáértést az új kormányban, akkor megérteném ezt a stílust. Azonban az ország TRAGÉDIÁJA, hogy kétharmadot adtunk egy olyan politikai erőnek, amelynek ugyanúgy mint a szociknak, lövése sincs, hogy mit akar kezdeni az országgal. Sehol nem látom a reformoknak még a csíráját sem. Az önkormányzatok/megyék túlnyomó többsége fideszes, mindenki tudja, hogy rossz a struktúra, rengeteg pénz megy el a semmire. Mégis hírből sem lehet hallani átfogó, konzekvens önkormányzati reformról. Gazdaság, egészségügy dettó. Talán majd a felsőoktatásban lesznek gyökeres változások. Az ellenzék egy nagy nulla, most nincs senki, aki gáncsoskodna, meg szociális népszavazásra toborozná az embereket, most gatyába lehetne rázni az országot. Ennek a nyomát sem látom, történelmi esély tékozlunk el.

Persze egy darabig el lehet bohóckodni ilyenekkel, hogy a külföldi spekulánsok miatt szívunk. Kérdés, hogy az átlag magyar értelmi szintje mennyire van alacsonyan, hogy folyamatosan bevegye a parasztvakítást. A spekulánsokkal való ijesztgetés, kb. ahhoz hasonló, amikor a Kádár-rendszerben azzal hülyítették a derék dolgozókat, hogy Magyarországon a gazdaság a "mocskos-imperialista-kapitalisták miatt" nem megy. Hogy is mondta Hofi? Magyarországra mindig begyűrűzik a válság Nyugatról, csak a fene nagy jólét nem akar begyűrűzni. Azt mindig feltartóztatják a határon:)

magyar_newton 2011.08.31. 15:51:32

@IHCS: Az első kérdésre könnyű a válasz: A növekedési becslést a költségvetés fő számaiból ki lehet olvasni. Annak idején Matolcsy két scenariora alapozva nyújtotta be a ktv-t, egy optimista és egy pesszimista változatra. Az optimista 3.5-4%-al számolt, a pesszimista 2.5-3%-al. Lehet, hogy Matolcsy csak a szócső, de azt nem hiszem, hogy a költségvetés is csak egy sajtpapír lenne. ;) Abban feltételezhetően a valós tervek szerepeltek.

Másrészt az az érzésem, hogy a kormány kritikáját a kormány lenézéseként fogod fel. Pedig nem erről van szó. Az elmúlt egy év döntéseit látva igenis jogos a felvetés, hogy a kormány döntési mechanizmusa belterjes. Ha egy Chikán - aki nyilván jól ismeri a Fidesz mögötti közgazdász elitet - úgy nyilatkozik, hogy sajnos nem tudja, hogy Matolcsy mögött kik állnak, akkor azért az elgondolkodtató...

Lew Archer 2011.09.07. 09:35:54

Az ez évi szlovák adatokat a VW egyszeri termelésfelfutása befolyásolta. Ilyen hatás nálunk is lesz a Mercedes és Audi termelésének felfutása miatt. De a szlovák reményeket már hűtik a jövő évre vonatkozóan.

"Az országban a VW-gyártás az év első felében 45 százalékkal nőtt, 94 600 darabra, és a 2010-es 144 500-ról jövőre, az Up! termelésének felfutásával elérheti az évi 400 000 darabot. Eddig Pozsonyban készültek a konszern olyan csúcsmodelljei, mint a Porsche Cayenne, az Audi Q7 és a VW Touareg, s a termelés mintegy 99 százaléka ment exportra. Az exportpiac beszűkülése miatt a Citibank szakértője korábbi, 4,1 százalékos jövő évi GDP-növekedési prognózisát már 2,3 százalékra vitte le, a hivatalból optimistább szlovák pénzügyminisztérium még 3,4 százalékos bővülést remél."

www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/lassulas_fenyegeti_a_szlovak_remenyeket.494680.html

Lengyelországban is alaposan megnőttek a devizahitelesek terhei, és ez ott is fékezőleg hat.

"A szakértő szerint a legkedvezőbb árfolyamok időszaka - Magyarország és Lengyelország esetében 2008 júliusa, Horvátország esetében 2007 októbere - óta a magyar devizahiteleseknek 77 százalékkal több forintot, a horvátoknak 54 százalékkal több kunát, a lengyeleknek pedig 93 százalékkal több zlotyt kell jelenleg előteremteniük törlesztési kötelezettségeik teljesítéséhez.

Az elkölthető jövedelmi hányadokra ebből háruló súlyos nyomás különösen Magyarországon és Horvátországban, de még az "egyébként élénk" gazdaságú Lengyelországban is visszafogta a fogyasztási célú keresletet."

www.mfor.hu/cikkek/Morgan_Stanley__az_euro_frank_tureshatar__jo_hir__Magyarorszagnak.html

Lew Archer 2011.09.07. 11:11:03

Jobbak a júliusi adatok

"Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva júliusában 0,3 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal nőtt - közölte szerdán a KSH. Ez némileg jobb, mint a júniusi adat: akkor a nyers adatok szerint 1,4 százalékos csökkenésről és tisztítva egy százalékos emelkedésről adott hírt a statisztikai hivatal.

A termelés az év első hét hónapjában 7,0 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. "

www.napi.hu/magyar_gazdasag/jo_hir_erkezett_a_magyar_gazdasagbol.494830.html
süti beállítások módosítása