A szotyielnök
2011. augusztus 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A szotyielnök

  „A hatalmi ágakhoz mindig kötődnöm kell,
elismerni a tevékenységüket és
adott esetben meglátogatnom őket”
(Schmitt Pál az MTV-nek)

  Mi úgy szocializálódtunk, hogy egy közjogi méltóságnak, egy köztársasági elnöki tisztségnek kijár a tisztelet. Még akkor is, ha... Az inkább hallgatás is lehet a tisztelet jele, ha már elemezni, értékelni kevésbé lehet egy közjogi tisztséget betöltő politikus munkásságát. Nemrég volt egy éve, hogy Schmitt Pált beiktatták elnöki tisztségébe, és azóta is – hiába minden jó szándékú, szimpatikusnak szánt igyekezete – sikerül rendszeresen levernie a mind lejjebb kerülő lécet. Nem kimagasló teljesítmény ez egy egykori olimpiai bajnoktól, mely olimpiai bajnoki címre mindig, mindenki kitér, aki jóindulattal igyekszik az elnököt értékelni.

  Csak hát a sportolói pályacsúcs óta eltelt negyven év, és tisztségről tisztségre emelkedve a köztársasági elnöki székbe került a remek diplomáciai érzékéről ismert politikus. Nem voltunk egyedül, amikor tavaly, az elnökválasztás előtt előbb Sólyom László újrajelölését ajánlottuk megfontolásra; majd Schmitt Pál jelölése után, a két személyiséget mérlegre téve újfent Sólyom mellett álltunk ki, immár tét nélkül. Akkor írtam: Schmitt a kellemes, Sólyom a kellemetlen ember. Mégis, ezzel a kellemetlenségével, kérlelhetetlenségével ébresztett tiszteletet tevékenysége iránt, amin volt mit elemezni, már pár hónappal hivatalba iktatása után is – és a bazsarózsa-hadműveleten, valamint a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvény aláírásán kívül továbbra is jó érzéssel gondolunk vissza öt éves tevékenységére a turbulens gyurcsányi időkben.

  Schmitt Pál ezzel szemben továbbra is kellemes ember, mégis kellemetlenséget ébreszt azokban, akik ennél a teljesítménynél jóval többre vágynak egy államfői tisztség betöltőjétől. Schmitt Pál egy év alatt mém lett, aminél méltóbb hírverést is el tudnánk képzelni egy elnök körül. A mémséget pedig nem lehet kizárólag az ellenséges tevékenység aknamunkájának tekinteni: hétről hétre szállította az újabb és újabb meghökkentő, vicces, kínos epizódokat, amiket a tisztelet jegyében most nem részleteznénk. Arra azonban ki kell térni, amit egy pár nappal ezelőtti, Magyar Hírlapnak adott emlékezetes interjúban mondott: „elmenni egy mérkőzésre, és kimenni a drukkerek közé egy zacskó szotyival, az az én habitusom”.

  Tudjuk, az emberek emberéről van szó, de már megint a néppel való barátkozás kellemes tevékenységét érezzük kellemetlennek. Mondjuk ki: kevés prolibb szokás van a meccsen szotyizásnál, különösen, ha lendületes köpködéssel és szemeteléssel jár együtt. Könnyen beszélek, hiszen nem járok focimeccsekre. És nem szotyizok közterületen. Elvárható, hogy ne a szotyizás legyen királyaink és kormányzóink, Mádl Ferenc és Sólyom László utódának nyíltan vállalt habitusa. Több méltóságot, elnök úr!

*

  Tudjuk persze, Schmitt Pál népszerű: ez a kellemes emberek sorsa. Ez pedig egy részlet Fülig Jimmy naplójából.

„Mától kezdve pertuban vagyok a lakossággal! Szervusz nép! - és ők üvölték »szervusz király!« 
  És ittunk és összeölelkeztünk.
  - Éljen a király! Vesszen Warins! - jegyezték meg állandóan, vagy kétszázan.
  Erre ittunk és én játszottam a citerán és elénekeltem a »Lulu ha visszatérek Fidzsiről« című dalt és mindenki megsimogatta a ruhámat és sírtak és nevettek és mindig így szóltak, hogy »Éljen a király!« És akkor jöve vágtatva katonákkal Sir Ekmont. Ő maga hintóba ült. Lihegve és sápadtan ugrott le. No erre vége volt a mulatságnak és menék vissza. Nem is próbáltam ellenkezni.
   De micsoda rivalgás volt, amikor újra meg ismét így szólának:
   »Éljen a király!«
   - Felség - mondá Egmont, amikor ment a hintó -, asz hiba, amit ön teve.
   - Asz hiba, he szeretik a királyt? Nészen hátra anyám testvére, akit régen ismereg!
   És hátramutattam.
   Asz emberek integettek utánunk és fáklyákat gyújtának és énekeltek boldogan. Mer pertut ittak asz uralkodóval. Esz erre felé nagy mektiszteltetés. Számbamegy.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr323170450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.08.22. 18:36:27

@tölgy: "Ha ezt a jobberek mondanák, érteném"

Helyesen:
"Mikor a jobberek mondják, értem"

becike4 2011.08.22. 18:40:04

Mielőtt el nem kezdte a Törpe seggét nyalni/egy másik segg helyett/soha nem láttam focimeccsen ezt a meztelen csigát.

Manyi Béci 2011.08.22. 18:41:57

@tölgy:
Természetesen pontosan tudja, hogy öt évvel fiatalabb vagyok, mint a köztársasági elnök, tehát nem menetelgettem vele sehol!
Egyébként is hidegrázást kaptam mindig a sportolóktól.

Én viszont azt nem értem, hogy maguk miért idegesek, amikor kicsit nevetünk rajta?
Miért nem nevetünk együtt, tölgy?:)

igényes 2011.08.22. 18:45:40

Dr. Schmitt, aki írni nem tud, olvasni sem.

Az ember! Az emberek embere! Pfúúúújjjjj!

Soha irányítás nélkül dolgozni nem tudott!

Lenne egy tökös újságíró, megkérdezné! Paja mi volt a csipke ára?

kpityu2 2011.08.22. 18:49:22

Vajon mit csinált a NOB alelnökeként?

Alfőmérnök 2011.08.22. 18:54:36

@Vödör: "Ez a bizonyíték, ennyi a gyanú?! Utána néztél te ennek, hogy ez valóban így van-e?"

Mi a faszt akarsz öcsi, rágalmazással vádolni?
Elolvastad nyomi, amit írtam?
Ez volt a kérdés: "van erre valami rendes forrasod? "
A válaszom: "Nem nagyon van rá forrás, csak pletykák. Meg árulkodó jelek."

Érted, faszparaszt? Nem bizonyíték, pletykák, jelek.
Aki utánanézett, az Ilkei Csaba volt. Ott a link alul. Jaaa, hogy kurucinfó? Amit ott írnak, az ugye nem is lehet igaz.

bz249 2011.08.22. 18:57:04

@Manyi Béci: nalatja itt bukik meg az allitasa, ugyanis kijelenthetjuk, hogy Schmitt Pal tenyszeruen nem volt kulonosen sikeres a Szalasi-rendszerben.

Ha felteteles modban fogalmazna, mint: Nem tudok olyan politikai berendezkedest elkepzelni, ahol Schmitt Pal ne talalna meg a szamitasat... na erre nem lehetne semmit se mondani, mert o ugye az emberek embere vagy mi, emberek meg minden politikai rendszerben vannak.

Manyi Béci 2011.08.22. 19:08:13

@tölgy: Jó, akkor hárommal, hogy én mennyire utálom magát, tölgy!

Másmilyen az arca, amikor nevet.:)

Manyi Béci 2011.08.22. 19:12:10

@bz249:
Ha maga azt hiszi, hogy oylan egyszerű volt abban az időben bekerülni egy óvodába, akkor nagyon téved!

Veder1 2011.08.22. 19:19:35

@Alfőmérnök Először is faszparasztozd le a jó édes apádat, másodszor mi az hogy "árulkodó jelek"?! Tudod mit, az nem árulkodó jel, hanem tény, hogy egy suttyó vagy.

venszivar 2011.08.22. 19:22:52

Apa KEZDŐDIK.............!!!

Kandabula 2011.08.22. 19:24:40

@Alfőmérnök: Látom, átmentél kultúrba. Nem érdekes, van ilyen. Otthon is?

Más: meg kell értenünk, hogy SP az OV-rendszer szerves része, semmi köze a néphez, de nincs köze pozíciójához sem. Feladata a rendszer kiszolgálása, de időnként kínlódva jópofizik, mert úgy érzi, hogy ez használ és jól áll neki. Én ezt személy szerint giccsesnek, rá nézve megalázónak tartom. Mert - mint írtam korábban, - nem érzett együtt a néppel. (Pl. a moszkvai olimpia idején.) Ő is, felesége is agyvérzésig magyarkodnak, (feleségének már csak zsinóros pruszlikjai vannak, ami nem baj. Kirakat, kirakat...) de gyerekeik persze külföldön élnek. Miféle dolog ez? Ez nem kockázati tényező az országra nézve? És ha elrabolják? Egyszerűen nem értem, hogy miért Ő a köztársasági elnök. Ennyi.

Kandabula 2011.08.22. 19:28:56

@Alfőmérnök: ha így fogalmazol akkor el szoktál élvezni?

Pista bá 2011.08.22. 19:33:47

megyek a spájzba szotyiért

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.08.22. 19:34:36

Hát, akit fiatalkorában arra szocializáltak, hogy egy pálcával megbökjön egy másik embert, nos ettől a valakitől milyen intellektuális teljesítményre számítottunk? Semmilyenre. Hozta is a formáját.

Azt hiszem, hogy aki csak azzal foglalkozik 7/24, hogy baromi gyorsan ússzon, kajakozzon, esetleg nehéz tárgyakat emeljen a feje fölé, vagy egy botot dobjon nagyon messzire, esetleg strandsportokban jeleskedik, mint röplabda, vagy vizilabda, szóval ezek tényleg atom jófej faszik, hiszen a versenyek és edzések közben tisztán hülyéskedéssel ütik el az időt, de valamiért kevés kap közülük Nobel díjat.

Kandabula 2011.08.22. 19:35:25

@Alfőmérnök: Te drága ember! Mesélj magadról. Gyerekkorod? Vertek? Hagytad? Most visszafizetsz? De miért pont itt? Szókincsed rendben? Szoktál olvasni? Mindegy, hogy mit, csak olvasni. Csak a szókincsed gyarapítása érdekében. Bár lehet, hogy társaságodban ez elég. Maradj is ott.

GGG77 2011.08.22. 19:37:59

amiket a tisztelet jegyében most nem részleteznénk

Tisztelet!? Azt ki kell vivni. Az nem jar. Schmitt mivel vivta ki? Azzal, hogy egy talpnyalo, egy babu?

Kandabula 2011.08.22. 19:46:59

@GGG77: a szotyi alkalmasnak tűnik...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.08.22. 19:50:05

@RAMBO: függetlenül Schmitt sokak által megkérdőjelezett szellemi géniuszától pont a vívósport -persze legfőképpen a kardvívás- nem kimondottan a tahók és szellemileg alultápláltak passziója. Egy jó asszó ha nem is igényel Nobel-díjat, de a fizikai erőnléten túl némi -nem is kevés!- agymunkát mindenképpen.

Alfőmérnök 2011.08.22. 19:57:14

@Kandabula: Húzzál a gecibe, patkány.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.22. 19:58:35

@GGG77: Vívással vívta ki, nem közéleti tevékenységével...emlékszik még valaki (rajtam kívül) az olimpiai doppingbotrány körüli kussolására, ködösítésére? Akkor, mint a MOB elnöke vitézlett le...Athén, 2004, nem túl régen.

venszivar 2011.08.22. 20:01:46

@Gasper: ott is "csak"tartalék volt!éppen jókor volt,jó helyen,aztán mindig sikerült jó helyen lennie!
de akkora elllenáló vóóót ,úgy elnyomták a komcsik.....
agyilag zokni is lett,de ország bohócnak ilyen embert....egy gyagyás agyhalottat tenni......előre!a végső beszarásig!

Dubito 2011.08.22. 20:11:31

Gáspár Győzike for president! Nép eggyszerü fija!

Alfőmérnök 2011.08.22. 20:13:20

@Vödör: Jé, most látom, hogy te is szóltál hozzám. Mik az árulkodó jelek? Például az, hogy eltűntek a lapok Gönczpapa dossziéjából.
Tudod mi a különbség kettőnk között? Az, hogy én csak csúnyán beszélek, te meg egy féreg vagy. Megpróbáltál besározni, én meg védekeztem.

Google 2011.08.22. 20:13:40

@tewton:

És valahogyan az jut eszembe, Sólyom is azt mondá - így utólag -, túl sokat nyomott a latba az, amit a tanácsadói javasoltak.
Valahogyan úgy néz ki, a tanácsadók viszik a puskát.

Kandabula 2011.08.22. 20:20:18

@namitirok: most nekem mi közöm ehhez a kultúremberhez? Biztosan erősebb, mint én. Biztos vagyok abban is, hogy korábban üldözték. Az elmúlt 8 évet a Bakony rengetegében élte túl, betyárként. Tipikus túlélő, filmet fognak róla forgatni. Én elhúzok. Övé a jövő. Örüljetek.

Pszt! 2011.08.22. 20:23:10

Eddig Árpi bácsi volt az egyetlen szerethető, és pártatlan köztársasági elnökünk.

Veder1 2011.08.22. 20:31:04

@Alfőmérnök, te egy nagyon beteg ember vagy, sajnálom.

Google 2011.08.22. 20:31:55

Schmitt is Szűrös, Pozsgay,Csintalan és a többiek sorsára jutott. Ha a baloldalon lenne (maradt volna), ma ő lenne az egyik legjobb fej. És tényleg!
És soha nem tudnánk meg, hogy nem ír helyesen, szotyolázni szokott- e vagy sem.
Kellett neki a jobboldalra átmenni - belőle sem lesz már mítosz. Azóta fújnak rá, mióta alelnöke lett a Fidesznek. A dopping-ügy is a megbuktatására ment, legalábbis nagyon úgy tűnt.
Lehet rajta rugózni - kiadták a jelszót a baloldalon. És még ők mondják azt, hogy Orbán befolyásolja a híveit! Fordítottját elképzelni sem tudják.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.22. 20:35:48

"Hiteltelen"- ez a pontos szó rá, semmi több, "csak" hiteltelen.
Ezt eddig senkiről nem mondhattuk el elődei közül, úgy vélem!
Szotyielnöknek megfelel. Másnak kevésbé, nem kicsit..

vydámbarak 2011.08.22. 20:37:25

tóta w mondta jól:mint egy hülyegyerek aki játszik a fakarddal,-és azt hiszi ettől jobbos.
-szégyen erre a népre,-bár,ha jól meggondolom ennek már tökmindegy,-hogy egy ilyen senki paprikajancsi 40-50éven keresztül érvényesülhetett.
-ennyit ér ma magyarnak lenni,mint smittnek államelnöknek,vagy mi épp a titulusa orbán bazári majmának.
-azt meg hagyjuk,hogy olimpia,meg bajnok,-ne menjünk bele a belső elhárítás spiclihálózati építésébe.-jól illik életútjához mindenesetre.
-

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.08.22. 20:38:44

@venszivar: erről a tartalékozásról pusztán csak az jut eszembe, hogy nem olvasod elég naprakészen a fonnyadt pártsajtót.

"Nem igaz, hogy Schmitt Pál csupán tartalék volt a két olimpián. Valójában a 12 csapatmérkőzésből 10-szer volt a csapat tagja, és mindkét döntőben szerepelt. Összesen 34 asszót vívott, ebből 21-szer nyert. Méltán kapta meg tehát mindkétszer az aranyérmet."

www.168ora.hu/bluzone/melleszurtak-57895.html

vydámbarak 2011.08.22. 20:44:14

micsoda szégyen rajongóira nézve és sajnos rám is,aki kiismerni véltem patkány természetét már másfél évtizede is,-hogy egy magyar mondatot nem bír helyesen leírni?
-
-egy,még fejlesztés alatt álló android prototípusa lehet?

Kandabula 2011.08.22. 20:49:14

@Alfőmérnök: tőled? Simán. Pontosabban: tőletek.

vydámbarak 2011.08.22. 20:50:16

@Google: -én lekaptam a zászlót a kandeláberről,mert heves és hülye fiatal voltam a 80 körül,de jobban becsülöm biszkut a mai kiállásáért,mint a szar árulókat.
-egyébként anno hülye voltam én is,-és múlt héten újra hallottam(felháborodva)balatonfüreden,hogy német fiatalok a Panzerlied-et énekelték hazafalé részegen,-mint az egyszeri magam és tsai.

Kandabula 2011.08.22. 20:55:21

@vydámbarak: Te még hiányoztál. Hozd rendbe a kommentedet. Szépen, logikusan, magyarul. Kiről szól, hol vannak az elválasztások, stb.

vydámbarak 2011.08.22. 20:57:47

www.youtube.com/watch?v=9EHgT54Vxjs

-múlt hét pénteken,Füreden így mentek haza a fiatalok.
-meglepő volt,
-talán aznap játszották a szegedi vizes bajnokságon a náci indulót a németeknek.
-a mama azt mondja,hogy:tudod fiam,evvel jeleztek a németeknek,hogy ne pofázzanak nekünk,mert nekik is van mit takargatni amikor rendet akartak csinálni!

vydámbarak 2011.08.22. 21:00:47

@Kandabula: már megbocsáss,de ez az én stílusom,-és remek.
-a gyakorlat alakítja a nyelvet az írásmódot és én affelé haladok,hogy jobb legyen.
-hidd el nekem,-remek voltam helyesírásból,-érzem hogy s miként emberközeli.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.22. 21:05:29

@vydámbarak:
Csak azt akarnám tudni, hogy a pincér ebben a kávéházban is kiszera méra bávatag, ha lehet.
Csak ígyen...

vydámbarak 2011.08.22. 21:09:40

@namitirok: melyikben?
-mert lenne rá igény,de úriember nyíltan nem zsidózik.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.22. 21:12:29

@Kandabula:Nem értetted amit írtam. "Sólyomnak valószínűleg nem jelentett volna akadályt helyesen leírni az 'államfő' szót.", erre volt válasz az, hogy egy életkor után mindenkinek romlanak a képességei, kinek melyik, van akinek a helyesírási képessége.

Egyébként meg nem Schmitt Pál van az ország élén. Még nem vetted észre? Ő csak a köztársaság elnöke. Olyan, mint te otthon, látszólag te vagy a főnök, az asszony meg dirigál.

vydámbarak 2011.08.22. 21:12:48

tudjátok milyen a Krudy fröccs?
-amely megnevetteti a bort,:9dl bor 1dl szódavíz,-ezt ma olvastam egy kávéház itallapján ahová Krúdy és Karinthy járt egymást ugratni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.08.22. 21:13:27

@Gasper: Igen, látjuk is a legkiválóbbikat, mire képes. :)))

Honnan ez a legenda? Esetleg egy példa? XY a neves vívó ÉS agysebész?

vydámbarak 2011.08.22. 21:17:36

@namitirok: inkább megnézi melyik nyúl ugrik ki a bokorból..
-

vydámbarak 2011.08.22. 21:19:30

@RAMBO: és a felső fogsora hajaz a jellemére,-majd egyszer stíröld meg!
-mint a patkányé.

dr.pupak30 2011.08.22. 21:20:25

"Schmitt Pál népszerű" hol? kiknél? mikor?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.22. 21:20:31

Besértődik a büdös gyökér, hogy számon kérik rajta, hogy nincs forrása, csak pletykák és azok forrása is a náci portál. Kemény csapat, nagyon kemény. :)

A te beszervezési kartonod megvan, hülyegyerek? Mert ha nincs, akkor te ügynök vagy. ;-)

Kandabula 2011.08.22. 21:21:44

@vydámbarak: én leni VEled egyetért. neked leni styl, ez leni jo, meg remekk. csakk igy tova (továb). No.

@látjátok feleim szümtükkel: nálam az unokám dirigál...

vydámbarak 2011.08.22. 21:25:10

@Kandabula: minden jót és szép álmokat Neked,-én most megnézem ezt a műsort,-sziasztok!
21:20

Spektrum

A betlehemi csillag (angol dok. sor.)

A betlehemi csillagot követve találtak rá a napkeleti bölcsek az újszülött Jézusra. A jelenséggel kapcsolatban sokféle elmélet látott napvilágot. Vajon mi az igazság?
A betlehemi csillag

vydámbarak 2011.08.22. 21:31:16

@namitirok: mi a vajon mi?
-szerintem Jézus gnosztikus volt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.08.22. 21:33:54

@RAMBO: hát, mondjuk ha nem is agysebészek, de Fenyvesi Csaba, Kamuti Jenő és Kausz Csaba mégiscsak sebészek. Ráadásul Fenyvesi a szakmájában elismert rákkutató is egyben.

vydámbarak 2011.08.22. 21:34:13

@Kandabula: -mentem a ballib fórumra,-sziasztok!

torró 2011.08.22. 21:40:13

Hogy egy zacskó szotyi mit tud kihozni belőletek???:)))))
Ha csak etetitek egymást az még oké.Ha ezeket komolyan gondoljátok ? Gáz!Ha nem tudjátok egymást tisztelni, mi a különbség köztetek? És mondja már meg valaki miért is nem lehet akár az elnöknek,ilyen gondolata? Megmondom! Ti vagytok az a fajta akinek semmi sem jó, csak a saját verzió. Na! Jó száj "karatéjozást":))))

Alfőmérnök 2011.08.22. 21:43:00

@Kettes: Pletykák már a kurucinfó előtt voltak.
És, mint tudjuk, a tények gyakran félrevezetőek, de a pletykák általában tanulságosak. :)

Nyugodtan kutasson utánam a történeti levéltárban, garantálom, hogy egy lap sem hiányzik a dossziémból. ;)

vydámbarak 2011.08.22. 21:57:57

@torró: kedves barátom az éterben!
-ha elkapnak egy magas méltóságot amint hétköznapi emberként szotyizik meccsen,-akkor is kicsit csücskös,hogy megrendezett állókép a nép eccerű fiáról,-de ha ez a bazárimajom mondja saját magáról az már a még el nem hülyült magyarság megmaradt részének megerősítés,-hogy ki és milyen xarember a közti elnökötök.
-majd eccer te is eljutsz arra a fokra,hogy megkérded magadtól mindíg:kinek az érdeke?
-és rögtön választ is találsz.
-olyat,-amilyet.
-smitteset.
ennyire hülyének néznek minket

vydámbarak 2011.08.22. 22:00:24

Tűtzijáték után lemosták éjjel az utakat.
összekoszolta a plebs.
-elképesztően birka a magyar nép.

tevevanegypupu 2011.08.22. 22:36:54

@Droidfigyelő:

Legtobben elleneztek Schmittet. De artani azert nem fog, szoval mivel sok hatalma nincs, vegulis bele kell(ene) torodni, hogy ujfent partos koztarsasagi elnokunk van. Egyebkent olyan sok jelentkezo vagy valaszthato nemigen van a keszletben.

fonó 2011.08.22. 22:37:25

Folyton a TVben szerepelt feleségével lányaival a nagy elnyomás dején. Astória szálló vezetőjeként belesimúlt az átkosba mint 2 kicsi legó, több helyen volt nagykövet, írni nem tud csak minden áramlatnak csontig.....ami éppen jövedelmező. politikai prostituált ahogy irják a blogokon

Amidazophen 2011.08.22. 22:39:30

Azt hiszem Caligula római császár volt az, aki a lovát megtette szenátornak vagy konzulnak (már nem emlékszem).

Orbán valami hasonlót cselekedett, amikor SP-t elnökké választatta a szürke kis hangyáival.

vydámbarak 2011.08.22. 22:45:54

@fonó: ha hozzányúl a nemzeti zászlóhoz,-az mocskos lesz.
-

vydámbarak 2011.08.22. 22:53:08

A SZÁJHŐSÖK

Meddig tart ez őrült hangzavar még?

Meddig bőgtök még a hon nevében?

Kinek a hon mindig ajkain van,

Nincsen annak, soha sincs szivében!

Mit használtok kofanyelvetekkel?

Évrül-évre folyvást tart a zaj,

És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?

Nincs-e még meg minden régi baj?

Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval

Az időt így elharácsoljátok;

Várva néz rég s oly hiába néz az

Isten napja s a világ reátok.

Nyujtsátok ki tettre a kezet már

S áldozatra zsebeiteket,

Tápláljátok végre a hazát, ki

Oly sokáig táplált titeket.

Áldozat s tett, ez a két tükör, mely

A valódi honfiút mutatja,

De ti gyáva s önző szívek vagytok,

Tettre gyávák s önzők áldozatra.

Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,

Megifjodnak a vén nemzetek,

De ti hernyók új lombot nem adtok,

Sőt a régit is leeszitek.

S oh mi vakság! fölemelte még a

Népszerűség őket paizsára,

Az elámult sokaság, miképen

Megváltóit, karjaiba zárja.

Megváltók? ők a hon eladói,

Elveszünk ez ordítók miatt…

Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,

Mert a félénk eb mindég ugat.

Én ugyan nem állok a sereghez,

Mely kiséri őket ujjongatva,

És ha egykor közibök vetődöm,

Nem egyébért lépek e csapatba,

Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez

Ál nagyok győzelmi szekerét,

S haragomnak ostorával vágjam

Arcaikra a bitó jelét!

Gammahím 2011.08.22. 23:28:20

ájjájáj, ez a Rejtő mekkora király csávó volt

Viktus 2011.08.22. 23:57:02

@fonó:

:D A mi elnökünk egy igazi büszke konzervatív proli ! minden konzervatív büszke lehet rá!

mizie 2011.08.23. 01:22:20

Ez az ember egy akkora proli paraszt. Felőlem lehetne kisközségi polgi vagy mittomén, de államfőnek még viccnek is rossz.

Az meg hogy diplomatának jó volt... Peersze, csak valahogy az első beszélgetés után nem álltak vele szóba külföldön...

nu pagagyí 2011.08.23. 05:28:11

Schmitt Pál egy szegény ország luxusberuházása. Sokba kerül és semmire sem használható. Szerepe ha van, csak annyi, hogy melegen tartsa a széket Orbánnak, aki valószínűleg ebből a pozícióból szeretné majd tovább folytatni az egyetlen dolgot amihez ért, az árokásást.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.23. 07:48:35

@nu pagagyí:
nem, frászt, én nem is dolgozom. viszont fogzik a gyerek :)

eN 2011.08.23. 07:57:26

te ergé, ha rómába mész, nem kell úgy viselkedned, mint a rómaiak?

eN 2011.08.23. 08:00:47

@Manyi Béci: Manyika, mi nem együtt nevetünk, hanem magán.

torró 2011.08.23. 08:01:43

Mindenki tudja mi a szerepe nálunk egy "államfőnek". Semmi, gyakorlatilag kirakati bábú! Akkor meg mit kell ezen rugózni?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.23. 08:11:56

@torró: Ahhoz túl sokba kerül és túl sokat árt az ország megítélésének, hogy ne ezen (is) rugózzunk.
Én a töredékéért lennék ilyen f@rok abban a kis épületben...olyan kilátásért!

nu pagagyí 2011.08.23. 08:13:35

A nemzet megtestesítője titokban testesedne.
"Szálljanaklerólam" Pali sutyiban, vigyázó szemeket kerülve szeretne végre falatozni a habostortából.

torró 2011.08.23. 08:21:26

"namitirok"
Valóban sokba kerül, de így volt ez mindegyikkel. Amúgy a külföldet egyáltalán nem érdeklik a mi ilyen irányú problémáink! Ott egy a lényeg: Mi hasznot lehet rólunk lehúzni! Slussz! A többit leszarják ,velünk együtt.

nu pagagyí 2011.08.23. 08:41:36

@torró: Ne legyünk teljesen igazságtalanok az Államfővel! Miután (közvetve) az ország kétharmada őt találta legalkalmasabbnak e posztra, két nagy jelentőségű vállalást is tett:

- a magyar nyelv fejlesztése,
- a sport fellendítése.

Miután a hejesirási projekt sajnálatosan megfeneklett, most a sporttal fog próbálkozni. Úgy hírlik, közjogi javaslataihoz mérhető, de annál igényesebb csomaggal áll elő, a sportról rendelkező sarkalatos törvény előkészítéséhez.
A javaslat szerint minden magyar állampolgár, beleértve a határontúliakat is, köteles lesz reggel 6 és 6:30 között reggeli tornán résztvenni. A teljesítést nyugdíjas rendőrök ellenőriznék. A rokkantnyugdíjasok esetleges mentességéről szociális konzultációt terveznének.

zenador 2011.08.23. 09:02:23

Schmitt Pál jól szimbolizálja a mostani magyar kormány teljesítményét. Schmitt Pál, mint a zemberek zembere (hangsúlyozom, mint politikus és nem ember, sportember) annyit ér, mint a kormánya: max. 1 darab szotyiszemet.

Kétharmados felhatalmazással ennél jóval színvonalasabban kéne előadni a dolgokat. Ötletelés (8 évig mit "tetszettek" csinálni?), fejetlenség és perspektívanélküliség jellemzi a mostani kormányzatot, akár csak a szocialistákat anno. Csalódtam, azt hittem, hogy Gyurcsány ámokfutása az abszolút mélypont, innen már csak felfelé van út, azonban Orbán lejjebb tette a lécet.

Göncz Árpád még hatalmi tényezőnek számított, tekintélye volt, emberileg kimagaslott mind közül. A követőik fokozatosan egyre lejjebb rakták a lécet, ahogy a magyar demokrácia is lejtmenetre kényszerült.

Úgy gondolom, hogy egyre több ember számára világosodik meg, hogy a magyar politikában rendszerszintű problémák vannak. 2010-ben az volt a fő szlogen a FIDESZ-nél, hogy új világ következik, a régi amatőr és mutyizós politikai gárda (élén a szocikkal) végérvényesen megbukott -- új időszámítás kezdődik: a zemberek politikája és kormánya. Ehelyett ugyanaz megy pepitában: ámokfutás a gazdaságpolitikában, realitást nélkülöző idióta ötletelések (pl.: oktatás), demagógia és parasztvakítás (pl.: BÉÉÉRKOOOMMANDÓ -- nevetséges). Attól tartok korrupcióban is sikerül hozni a szokásos formát. Most komolyan: a legtöbb nagyváros fideszes, a megyék többsége fideszes, a parlamentben kétharmaduk van. Szerintetek ezzel a hatalommal nem él vissza a kormány? Hirtelen megszűnt a korrupció?!?! Mit vártok? 2010-ben egy csapásra megváltozott a mentalitás ebben az országban? 20 év rossz berögződései most egy csapásra feloldódtak? Persze, lehet tovább álmodozni, "oda lehet menni" Pali bácsihoz szotyizni és egymás hátát veregetni, hogy milyen f*sza gyerekek vagyunk, megcsináltuk a fülke(sufni)forradalmat, csak ez kb. annyit ér az országnak, mint amikor annak a bizonyos végterméknek adunk egy pofont;)

A mostani kormányzat is tele van tehetségtelen, koncepció nélküli haszonleső emberekkel. Sajnos maga a magyar politikai RENDSZER ennyire képes. A bukásuk törvényszerű, hasonlóképp a szocikéhoz. Hogy kik jönnek helyettük? Fasorban sincsenek ütőképes fiatal politikusok vagy VALÓBAN ÚJ PARADIGMA a magyar politikában, ez az ország igazi tragédiája és nem Schmitt Pali bácsi bohóckodása!

Manyi Béci 2011.08.23. 09:06:06

@eN:
Most függetlenül attól, hogy a kutya se szólt magához, nemhogy
nevetgélne magával, még mindig meg tud lepni az a fajta surmóság, amit most itt előadott megint.
Tudja, én komolyan igyekeztem anno azon a tirpáksörözésen, hogy udvarias legyek magával, és ne látszódjon rajtam, mi a véleményem magáról, hiba volt.
Maga egy görcs pöcs. Még mindig.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.23. 09:20:45

@kpityu2:

A Holdra is elutazott az adófizetők pénzéből. Most is ezt teszi.

2011.08.23. 09:31:11

@VI. Béla: egyetértek veled. Amúgy meg nem kell ebből a sniccpaliból akkora drámát csinálni. Van más nép is aki szégyelli a söpredékét. Az olaszok például Berlusconi miatt szégyenkeznek.

Lasombra 2011.08.23. 10:33:49

espé munkásságát értékelni olyan, mintha mondjuk arról próbálnánk meg értekezni, hogy mit tesz hozzá a lökhárítóra ragasztott "NO FEAR" matrica az autó teljesítményéhez vagy működéséhez.
semmit.
hozzá van gyógyulva, de nem oszt, nem szoroz.
max egy kicsit hülyén néz ki, és megnézik a gazdáját. arról lehet beszélni, hogy megy-e a kasztni színéhez, mennyire van megkopva vagy milyen giccses betűtípussal van szedve, de autóvillamossági v. -gépészeti funkciója nincs. így értelmezhetetlen erről bármilyen diszkussziót folytatni.

espéről, mint emberről vagy sportolóról lehet véleményünk, de mint köztársasági elnök, kb annyit számít, mint egy áramkörbe kapcsolt zéró ellenállású alkatrész.

az meg, hogy a zemberek embere, a nép barátja, csak kb annyira igaz, mint az anyanyelv őre gimmick. akár szotyizik, akár nem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.23. 11:07:09

Azért azt lássuk be, messze nem ugyanaz, ha valaki mondja, hogy ő olyan ember, aki kimegy az emberekkel a meccsre szotyizni, vagy pedig meg is teszi azt.
Orbán barátunk is akkor jelent meg utoljára nem seggnyaló közegben, mikor egy Kokó-meccsen hosszú perceken keresztül egy csarnoknyi ember fütyülte ki.
Ennyit a szájkaratéról.

eN 2011.08.23. 19:59:10

@Manyi Béci: Én is örülök, hogy látom, Gizike.
Egyen sok gyümölcsöt, sétáljon, menjen strandra.

Celtic 2011.08.23. 21:30:44

Ne bantsatok az Orszag Nyelvet! Nem sokan lettek volna kozuletek arra kepesek, amire ez az ember kepes volt: a nyelvet mindig a megfelelo hatsoban hasznalni, csak a zemberek boldogulasa erdekeben! Nem fogok csodalkozni, ha ezutan aug 20-an a Szent Jobb mellett a Szent Golyostollat is korbehordjak majd, hiszen egy ilyen ember csak megerdemli a szentte avatast. Igaz, mar van egy Szent Pal, dehat majd mas nevet kap, mondjuk Szent Tarogato.

Igazabol nem az a baj vele, hoyg nem tud helyesen irni. Az, hoyg ez mellett masokat akar oktatni a helyes beszedre...Mintha az iskolaban egy strici tartana osztalyfonoki oran beszedet a csaladi elet fontossagarol. Ismertem jopar ilyen embert, bar azokat kocsmabol: nem tudni akartak, hanem jobban tudni. Mindent. Mindenkinel. Amig meg nem jott a fonok, aki fizetett nekik egy kisfroccsot, onnan kezdve a fonoknek mindig igaza volt.

Bell & Sebastian 2011.08.24. 00:29:31

Azt még megértem, ha valaki nem kedveli Schmittpali főnököt. Nem kell meghívni vasárnapi ebédre, oszt kész is.

De hogy Sólymit (vagy Patkányt) még elé is helyezi, az már a pofátlanság teteje! Az ilyeneknek van a hántolt napraforgó, nincs vele sok munka.

Cuco 2011.08.24. 01:31:27

Jó gyerek ez a Pali bá', csak már elitta azt a maradék kis eszét is…

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.24. 16:21:14

@Josito: "Jó gyerek ez a Pali bá', csak már elitta azt a maradék kis eszét is…"

Honnan tudot, együtt ittál vele?
süti beállítások módosítása